Nemzet, 1885. december (4. évfolyam, 1167-1197. szám)

1885-12-01 / 1167. szám

SEatauDBggrflrig! Ifareaeaiek­tera, Athenaeum-optUat, X. emalet. A­ lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSRE úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás. 1167. (330.) szám. Budapest, 1885. Kedd, deczember 1. IV- évi folyam. Kiadó-hivatAl.: Ferencziek-tere, Athenaeum-éstélet, 151 dz*In$. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra .............................2 (rt. 8 hónapra .. ................................................ 6 * 6 hónapra .. ................................................. 12 . Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként ! * Egyes szám 4 kr. Budapest, november 30. A zajos, ünnepélyes napok múlóban van­nak. Az ország minden részéből összesereglett vidéki küldöttségek haza mennek, magukkal vive szivükben és eszükben mindazt, mit az ország fővárosában hallottak és tapasztaltak, Tisza Kálmán miniszterelnökségének tizedik évfordulója alkalmával És nekünk ez elég, mert az ünnepélynek, minden pártszempon­tokon felül emelkedő politikai fontosságát kétségbevonhatatlanul be lehet bizonyítani, egyfelől azon nyilatkozatokból, melyeket hal­lottunk, másfelől a magyar társadalom és po­litikai élet hatalmas és minden oldalról jövő tényezőinek oly nagy arányú megjelenéséből, melyhez hasonlót még magyar kormányelnök előtt nem láttunk és a­melynek lelkesedése, ragaszkodása, azt hiszszük, még a külföld al­kotmányos életében is ritkítja párját, főleg, ha tekintetbe veszszük azt, hogy nem a kor­mányzás kezdetén és nem is valamely feltűnő, hatást gyakorló ad­ás alkalmával nyilvánul az, hanem tíz évi kormányzás után és a napi események rendes folyása közepette, mikor nincs semmi különös esemény, mely mes­terségesen felszítja a lelkesedés tüzét és ki­ragadja a közönséget a köznapiság köréből. Ha mindezek nélkül, a legkisebb erőfeszítés és előkészítés közbejötte nélkül, oly önkényte­­sen és oly váratlanul nőtt a tüntetés minden­kit meglepő óriási nagyságra, egészen bensővé és elragadó lelkesedéssé; ennek jelentősége, politikai tekintetben a legnagyobb, melyre nem szabad sem az ellenfélnek kicsinyesség­gel nézni, sem a jóbarátnak önbizalom, de egyszersmind tanulság nélkül tekinteni. Szerették volna némelyek a jubilaeum ünnepét kicsinyelni és a pártérdek kizáróla­gos lapjára írni fel. Eltekintve attól, hogy tényleg ellenkezőleg áll a dolog, mert úgy a küldöttségek megválasztásánál, mint a tün­tetés nagyságánál fogva szembe ötlik, hogy itt kizárólagosan csak azoknak tulajdonítani mindent, kik a kormánypárt feltétlen hívei, már csak az ellentüntetés és kritika gyenge­ségénél fogva sem lehet; de ettől eltekintve, különösen éppen az ellenzéket kell figyelmez­tetnünk arra, hogy ha azt állítja, hogy Tiszát, mint elsőrangú politikust és államférfit, mint Magyarország javára szolgáló kormány­elnö­két csak párthívei üdvözölték és csak ezek ismerték el ezen minőségében tíz év alatt szerzett érdemeit, akkor egyfelől azt ismeri be, hogy az ország minden lényegesebb té­nyezőjének óriási többsége képezi Tisza párt­ját, hogy ez most sokkal nagyobb, mint va­laha volt, sokkal önérzetesebben és lelkeseb­ben lép fel, mint bármikor — és mindezzel az ellenzék csak azt árulja el, hogy nagy mértékben elhibázta politikáját, mert a nem­zet közvéleményében, erős küzdelme daczára csak tért és lelkesedést veszített és így önma­gát ítéli el; másfelől pedig szegénységi és elfogultsági bizonyítványt árul el magá­ról még abban is, hogy a napi küzdel­met, az országos és nemzeti érdekek felisme­résénél sem tudja háttérbe szorítani és meg­tagadja a haladást, nemzeti erősbülést, a dynastiával való viszony bensőbbé válásának jelentőségét, politikai súlyúaknak érezhető nagyobbodását — még akkor is, mikor egy­­egy nyugpontról hosszabb időre lehet vissza­tekinteni és a bajok, hibák, napi küzdelmek zaja mellett meg lehet látni a valódi eredmé­nyeket és érdemeket is. Még feltűnőbb az, hogy minden oldal­ról hangsúlyozva lőnek a Tisza-kormánynak azon eredményei, melyek a fentebbiekkel együtt, felül­emelkednek a pártszempon­tokon : ilyen a Parlamentarismus megerő­södése és azzal egy rendszeres, állan­dó törvényhozási és kormányzási műkö­dés lehetőségének bebizonyítása. Ez csak nem pártérdek! Ez csak bebizonyított eredmény! Még­pedig olyan, mely egyedül is képes, úgy nemzeti haladásunk, mint szabadságunk biztosítékául szolgálni. És némelyek szemé­ben mégis csak pártérdek és párttüntetés, mindaz, a­mi tegnap és ma történt! Szép feladat lenne összeszedni, szó sze­­rint összeállítani egy mozaikba, mindazon nyilatkozatok elvi jelentőségű, jellemző moz­zanatait, melyekkel Tiszát üdvözölték és másfelől pontokba szedni azon politikai pro­­grammot, melyet Tisza — tényekre támasz­kodva, egész éleslátással és elfogulatlanság­gal, — mert nincs lelkében semmi keserűség még ellenfeleivel szemben sem — előadott számos nyilatkozatában; mert míg ezek­ben ez mintegy benső, utólagos és igy annál becsesebb, mert tényekkel bizonyí­tott indokolását adja Tisza politikájának, addig másfelől az ország minden rangú, felekezetű, vidéki és nyelvű, polgári és kato­nai tényezői, magánosok és testületek, melyek­nek túlnyomó nagy része teljesen független a kormánytól, igen érthetően adták tudtára az országnak, hogy érdekeinek védelmét, sza­badságának és fejlődésének hatalmas biz­tosítékát látják Tiszában és ezért örülnek kor­mányzása állandóságának s újólag fogadást téve annak támogatására. Pedig azt hiszszük, hogy ez már nemcsak azt bizonyítja, hogy Tisza tíz év alatt jól felelt meg feladatainak , hanem azt is, hogy most már nemcsak egy párt, hanem az egész nemzet vezére és ezért nem csupán pártja, hanem a nemzet szavazott neki a lefolyt fényes ünnepélyek­kel elismerést. A NEMZET TÁRCZÁJA. November 30. Alföldi levelek*) Jókai mórhoz. Irta: Tisza Kálmán.­­ 1864.­­ VII. Geszt. Valahára közeledem hosszúra nyúlt levelem be­fejezéséhez. Megbocsáss, hogy sok olyannal is untat­lak, mi szorosan véve tárgyamhoz nem tartozik, szá­mítsd be érdememül azt, hogy igy is igen sokat elhagy­tam, miről szólni szerettem volna. A nemzetek fennállásának és felvirágzásának sark­feltételei közül, melyeket első levelemben emlí­­tek, még csak a társadalom különböző rétegeinek összesimulásáról kell hazai viszonyaink szempontjá­ból szólnom, melyet harmadik helyen említek bár, de a más kettővel egyenlő fontosságúnak tartok. Még alig 16 éve, hogy előjogok osztották éle­sen elkülönített csoportokra nemzetünket, azóta pe­dig alig volt nyilvános élet, mely által az összesimu­­lás, az osztálykülönbség nélkül alakulandott pártok kebelében leggyorsabban történhetett volna. Maga az egyesületi működés is csak igen szűk körben volt lehetséges. Családja, rokonai, jobb ismerősei körében élt leginkább minden ember ; természetes tehát, hogy az általam említett összesimulás nem tehetett oly előha­­ladást, min­t más körülmények között tehetett volna. Mindazáltal vagyunk annyira, hogy külön osztály­érdekek nem választanak el bennünket egymástól; va­gyunk annyira, hogy minden ember — igen csekély ki­vétellel — érzi, miszerint fő, nagy érdekeink közösek; vagyunk annyira, hogy ha ma lehetne pártok alakulásá­ról szó, azok nem egy külön társadalmi osztályok szerint, de mindezekből vegyesen alakulnának. Szóval, kielégítő mérvben fellelem nálunk a ké­pességet arra, hogy a társadalom különböző osztályai egy közös czélra összeműködni tudjanak. Meg kell mégis jegyeznem, hogy ezen viszony tökéletesebbé tételére nézve nagyon is kívánatos volna, hogy a különböző osztályok tagjai a társadalmi téren is gyakrabban érintkezzenek egymással. Csak igy képződhetnék valódi bensőség. Nagy különbség van pedig az oly összműködés között, mely *) Lásd a „Nemzet“ (1166.) 329. nov. 30. számát. A szerk. egymás tehetségeit, gyengéit, jó és rossz tulajdonait ismerő egyének által történik és a között, mely olya­nok által kell hogy történjék, kik ezen egymásról­ való ismeretekkel nem bírnak. De e tekintetben még alig történhetik nálunk valami, és ennek oka a felsőbb és alsóbb rétegekben egyaránt keresendő. Ott nem tudnak megbarátkozni az egyszerűbb öltönynyel, a kevésbé szabályszerű magaviselettel, túlságos súlyt fektetnek a külső miveltségre és miatta észre nem veszik sokszor a valódi, a belső miveltsé­­get; — itt pedig nem tudják még egészen elfelejteni a múltat, midőn amazok előjogoknak voltak tulajdo­nosai, tulérzékenyek minden iránt, mi onnan jó és igy egy szó, vagy haszontalan élet a felsőbb körök valamely tagjától vérig sérti és az egésztől idegeníti el őket. Van sok ily nagy akadékul szolgáló csekélység, melyben hol a felsőbb, hol az alsóbb körök hibásak; de ezeket egyenként fölemlegetni nem szükséges. Ré­szemről óhajtom s és ezért talán remélem is, hogy közel van az idő, midőn részben feledve lesznek az úgyis megszűnt előjogok s azoknak árnyai nem fog­nak visszavonást hinteni közénk és a társadalom, mű­veltség és a jellem által fog különböző rétegekre osz­­lani. Ne feledjük, hogy — mint egy jeles franczia író oly szépen kifejti — ott is nem az előjogok, de a tár­sadalmi összeférhetetlenség volt a fő ok, mely miatt a nemzet különböző osztályai összeműködni nem tudva annyi vész támadt hazájukra. VIII. Múlt levelemben befejeztem a felvett tárgyról értekezésemet, de mielőtt ezúttal búcsút vennék tő­led, elmondom még, hogy a kitűzött irányokban foly­tatott vizsgálódás minő meggyőződést vagy legalább reményt keltett bennem hazánk, nemzetünk jövője iránt. Sok hibát, sok gyengeséget említettem fel és pedig van még elég, a­mit elhallgatok, és mindamel­lett is bizalommal nézek a jövőbe. Nem csak azért, mert ezen hibák, ezen gyenge­­ségek másutt is feltalálhatók lévén, könnyítik a ver­senyt számunkra , de azért főleg, mert bízom nemze­tem minden osztályú tagjaiban, hogy belátva hibáin­kat, gyengéinket, bajainkat, azok orvoslásán tel­jes lélekkel, és ha kell, önmegtagadással igyekezni fognak. ... Hiszen csak is ezen bizodalom bízhatott arra, hogy feltárjam árnyékoldalainkat, melyekről külön­ben hallgatni fogtam volna, nem szeretném haszon reménye nélkül feltüntetni gyengeségeinket. A fő kötelesség minden esetre a középosztályt és mint ennek legnevezetesebb részét, a középbirtokos osztályt nyomja. Mindazért, mert tőle függ legtöbb hazánk jövendő­jére nézve— csak általa támogatva lévén képes hazafi kötelességének haszonnal megfelelni a felsőbb aristo­­cratia — csak általa vezetve lévén képes feladatára elkészülni az erőteljes derék nép, melyben távolabb jövendőnk legbiztosabb záloga rejlik. Mindazért, mert, elmondott nézetem szerint, leg­alább nála van mind a nevelési irány, mind a vagyoni helyzet tekintetében legtöbb hiány. De ha legtöbb igazítani, javítani valót látok körében, legtöbb képességet és hazafiságot is tudok benne arra­, hogy a­mit kell, még idejében megtegye és így ami legtöbb aggodalomra adhatna okot, az maga leginkább meg is vigasztal. Az alap a nép, mely sok helyt szellemi és anyagi tekintetben, oly beteg — nálunk hála istennek l­ép meg és minden jóra képes. Középosztályunk legna­gyobb része oly hazafias közszellem által van áthatva, oly gyakorlati ismeretekkel bír, a nyolczszázados al­kotmányos élet idejéből, hogy nem lehet kétség, mi­szerint hiányait pótolva, gyengéit kijavítva teljesíteni fogja feladatát, ma úgy, mint hajdan tévé. Aristocra­­tiánk, ha nem ért is velünk mindenekben egyet, ma­­gyarabb ma, mint századok óta volt, s kitűnőbb tag­jai igaz hűséggel állanak a haza szent ügye mellett. Nemzeti mivelődésünkben folytonos a haladás; minden hiány daczára, vagyoni bajainkon még segí­teni lehet, társadalmunk különböző rétegei tudnak egymáshoz simulni; s ha sok kívánni való van is még hátra e tekintetben, mindenesetre nyert ma is már a hazaszeretetben. Ily körülmények között ha tudunk — és pedig fogunk tudni — segíteni is önmagunkban levő hiányo­kon, nem lehet és nem szabad elcsüg­gedni, bár tenger a baj, mely környez bennünket. Sok rajtunk kívül levő veszély, sok bennünk rejlő hiány felett majdnem kétségbe esve, lelkiismere­tesen észleltem körülményeinket, remegve számítot­tam fel esélyeinket, félre, nehogy rész­eredményre ve­zessen vizsgálatom ; de könnyebbült lélekkel mondha­tom, hogy ezek folytán erőssé lett bennem a meggyő­ződés, miszerint mi és csak mi vagyunk hivatva e vér­rel szerzett bűn sorsára döntő befolyást gyakorolni. Isten veled! Az academiából. A magyar tudományos academia nyelv és szép­tudományi (első) osztálya Hunfalvy Pál osztály­elnök elnöklete alatt d. u. 5 órakor ülést tartott. Az ülés érdekes programmja nagy számú közönséget von­zott, a­mely a hallgatóság számára fenntartott helye­ket megtöltötte. Az academia tagjai között, kik az ülést igen tömegesen látogatták, Trefort Ágoston académiai elnök is jelen volt. A közönség sorában számos hölgy foglalt helyet. B­u­d­e­n­z József r. tag foglalta el a felolvasó assztalt, »Egy kis viszhang Vámbéry ur válaszára« czimü felolvasást tartva. Tudvalevő, hogy Budenz és Vámbéry között az összehasonlító nyelvészet terén, a magyar nyelvrokonságot illetőleg, élénk harcz folyik. Az antagonismust azon körülmény idézi elő, hogy Budenz a finn és ugorral való magyar nyelvrokonságot vitatja, míg Vámbéry a török-tatár nyelvben keres hasonlatosságot anyanyelvünkhöz. Mind a kettő nagy szenvedélylyel iparkodik állás­pontját igazolni. A nyílt harcz, mely az academia ülésein szokott folyni a két tudós között, Vámbérynak a török-tatárral való nyelvrokonságunkra alapított »Magyarok eredete« czimű munkájának megjelené­sével tört ki. Budenz ugyanis e munkára bírálatot irt, a melyben Vámbéry tévedéseit a magyar-török nyelvrokonságra nézve kimutatni törekszik és az ugor-magyar nyelvrokonságot igyekszik védelmezni. Az éles hangon irt bírálatra nem késett Vám­béry még fulminánsokban válaszolni. Vámbéry két­ségbe vonja válaszában Budenz nyelvismereteinek alaposságát; őt szobatudósnak nevezi, ki nyelvtudo­mányi ismereteit hibásan szerkesztett nyelvtudomány­ból, hiányos szótárakból merítette, legkevésbé sem hivatott tehát arra, hogy Vámbéryt, ki a török-tatár nyelvet gyakorlatból, éveken keresztül azon népek között élve, sajátította el. Ezen éles szavú válaszra vonatkozott a mai »Kis visszhang«, melyet Budenz felolvasott »Tegyük fel, — kezdé Budenz, — hogy mind­az, amit Vámbéry argumentumában róla tart és hir­det, hogy igaz volna, még azt is, hogy ő szándékos ferdítő: mi következik abból Vámbéry török-magyar nyelvhasonlítása s az abban használt török adatnak biztos hitelessége javára ? Teljességgel semmi. Nincs a világon az a logica, mely azt követelné, hogy ha Budenz tudománya rossz és gyarló, azért jó és tökéle­tes legyen a Vámbéryé, vagy ha Budenz csakugyan hamislelkű, azért ne lehessen Vámbéry az. Fennen hirdeti Vámbéry, hogy ő »practicus turcologus« s nemcsak amolyan »theoreticus nyelvész«, vagy »subjectivista szobatudós«; tudtunkra adja, hogy ő a török nyelvek 33 évi elméleti és gya­korlati tanulmányozása után csak érti e nyelveket, hogy Budenz sem ignorálja a turcologia terén való működést, sőt azt is tudja, hogy az 1867 óta megje­lent keleti-török szótárak mind az ő munkáján alap­szanak ; végre hogy ő — mint egykori effendi és kö­zépázsiai utazó, a mi tudósaink munkáit sem correc­­teknek, sem completeknek nem tarthatja.« Csak gra­tulálni lehet — úgymond Budenz — Vámbéry úrnak, hogy a maga kitűnőségéről és turcologiai érdemeiről ily ön érzettel szólhat. Megengedem, én törökül általában nem tudok, s egész képességem szótárak olvasására szorítkozik; de valóban nem tudom, annyi-e még az, amit tudok a török nyelvből, mint a­mennyit tud Vámbéry úr az ugor nyel­vekből? Ha igen, úgy már nekem is van jogom az ő török-magyar hasonlításába is, beleszólni, stb. stb.« Budenz a »kis visszhangot« így végzé: »Nem tartom helyén­valónak, hogy Vámbéry urnak egyes megtámadott török adatok igazolására vonatkozó meg­jegyzéseit részletesen tárgyaljam. Csak azt jegyzem meg, hogy igazolása, melynek elvét és eljárását már némileg jeleztem, nem terjed ki valamennyi kifogásolt esetre. Vámbéry úr ezen kelletlen munkához megkí­­vántató időt, tintát és papírt sajnálja, másutt meg elégnek tartja, hogy Budenz ur criticai észrevételeinek legnagyobb, részét részletesen megvizsgálta és — ter­mészetesen — meg is c­áfolta. Budenz ur ugyanis őt sok esetben igazságtalanul tünteti fel szógyártónak, mert az általa kétségbevont szók nagy része tényleg létezik. S ezzel ismételve kijelentem, hogy Vámbéry úr válaszával tökéletesen meg vagyok elégedve.« Ezután ifj. Szinnyey József olvasta fel Szarvas Gábor »A nyelvtörténeti szótár­ró­l« czi­mű értekezését. Szarvas Gábor előadja, hogy a régi magyar nyelv szótára, illetve a szerkesztés munkája —­ leszámítva a szükségesnek mutatkozó pótlásokat s a föltétlenül szükséges revisiót — a befejezés küszö­bén áll. A szótári anyag egybegyűjtésére vonatkozó felszólítás 1873. év derekán történt. A lefolyt tizen­két évből öt esik a gyűjtésre, kettő a rendezésre s a hátralévő öt a szerkesztésre. Tizenkét év hosszú idő, mondják a türelmetlenkedők , az eredmény s a rá­fordított idő nem állnak kellő arányban egymással; az egyik: az idő sok, a másik: az eredmény kevés. A ki jártas a magyar irodalomtörténet­ben s végig tekint irodalmunk munkásainak elég hosszú névsorán s a XVII. század végéig Mai számunkhoz fél­ig melléklet van csatolva. B­ELFÖLD, Budapest, nov. 30.(A főrendiház ülése.) A főrendiház folyó évi deczember hó 1-én, d. e. 11 órakor ülést tart. Budapest, DOT. 30. (A k­é­p­v­i­s­e­l­ő­h­á­z ü­l­é­s­e.) A képviselőház f. é. deczember hó 1-én, kedden d. e. 10 órakor illést tart, melynek napirendjére kitüzetett a pénzügyi bizottság jelentése a temes-bégavölgyi víz­­szabályozó társulat pénzügyeinek rendezéséről szóló törvényjavaslat tárgyában ; ugyane gyűlésben fog je­lentést tenni a képviselőház elnöke a szombati ülésen megejtett szavazási eredményéről az igazságügyi s az első bíráló bizottság egy-egy tagját illetőleg. Budapest, nov. 30. (A szabadelvű párt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvű párt f. hó 1-én, kedden d. u. 6 órakor értekezletet tart. Budapest nov. 30. (Küldöttségek a mi­nisztereknél.) Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszternél ma délben, a képviselőház elnöki szobájában, Udvarhely megye és városa részé­ről 12 tagú küldöttség tisztelgett. A küldöttséget Dániel Gábor főispán vezette, ki a miniszterhez in­tézett beszédében azon kérést adta elő, hogy az ud­varhelyi főreáliskolának állandó épület emeltessék. Trefort miniszter szívélyesen fogadta a kül­döttséget s kilátásba helyezte, hogy ha nem is legkö­zelebbről, de annak idején fel fogja építtetni a főreál­iskola épületét. A miniszter, válaszában továbbá ki­terjeszkedett a székelyföldi közgazdasági állapotokra is és ígéretet tett a küldöttségnek, hogy a jövő tava­szon meg fogja látogatni a Székelyföldet és annak vi­szonyait, melyek őt különösen érdeklik, a helyszínen fogja tanulmányozni. Ezen, az egész Székelyföldre nézve annyira ör­vendetes kijelentést a küldöttség lelkes éljenzéssel fogadta. Ezzel a fogadtatás véget ért. Ugyanezen küldöttség a mai nap folyamán tisz­telgett Kemény Gábor b. közmunka és közlekedés­­ügyi miniszternél is. A küldöttség vezetője Dániel Gábor főispánba megye törhetetlen bizalmát, tisztele­tét és ragaszkodását a miniszter személye iránt tol­mácsolván, Kemény K. miniszter szokott szí­vélyes modorában válaszolt, köszönetét fejezve ki a megye megtisztelő bizalmáért. A társalgás folyamán felmerült a Héjasfalvától Udvarhelyig tervezett viciná­lis vasútvonal ügye is, melynek nagy fontosságát, kü­lönösen Udvarhely városára nézve hangsúlyozta a miniszter. Az aradvárosi szabadelvű párt küldöttsége, melyhez Arad város képviselője Fálk Miksa is csatlakozott, a miniszterelnöknél el­végzett tisztelgés után, a többi minisztereknél is tisz­telegni óhajtván, felkérte Arad város képviselőjét, hogy a küldöttséget a miniszterekhez elvezesse. Fejérváry Géza b. honvédelmi miniszter a leg­szívesebben fogadta a küldöttséget, melynek ve­zetője annak hangsúlyozása mellett, hogy a kül­döttség csupán tisztelgését akarja tenni és semmi speciális kéréssel nem járul ezúttal a miniszterhez.­­ Arad városát és a város érdekeit a miniszter kegyébe a legmelegebben ajánlotta. A miniszter kiemelte, hogy ezen iparkodó és törekvő város viszonyai­ról teljesen tájékozva lévén a város érdekei és anyagi felvirágzását hatáskörében mindig szívesen fogja előmozdítani. Szóba hozta a miniszter úgy a honvédség mint a közös hadsereg elhe­lyezését, különösen pedig az Arad város és me­gye által közösen építendő lovas kaszárnya ügyét, és hangsúlyozta, hogy miután a vidéki városok a kaszár­nyák fontosságát a helyi iparra felismerve minden oldalról ajánlataikat már megtették, Arad városa ér­dekében kívánatos lenne, hogy ezen kérdés a megye és város között megoldassák, és a kaszárnya ügye a minisztériumhoz leendő felterjesztéssel ne késsék.­­ Trefort közoktatásügyi miniszter távol­létében Tanárky államtitkár fogadta a küldöttséget, a­kinek jóakaratába ajánlotta Falk a várost. Az ál­lamtitkár is megemlékezett a városnak a nevelésügy te­rén hozott áldozatkészségéről és éppen azért csodálko­­zását fejezte ki a felett, hogy a felsőbb állami leány­tanintézetnek Aradon leendő felállításához a város hozzájárulását megtagadta akkor, a­midőn az állam a felsőbb leánytanintézetek felállítása tekintetében a vidéki városokat csak csekély hozzájárulásra hívta fel. — Szapáry pénzügyminiszter úr a küldöttséget a legszívesebben fogadta és biztosította, hogy Arad város érdekeit mindig szem előtt fogja tartani. Kemény Gábor b., közlekedésügyi miniszter előtt Falk képviselő a küldöttség tisztelgé­sét jelezve, Arad városát a miniszter különös kegyébe­­ ajánlotta, a mire a miniszter biztosította a küldött­séget a város iránt való meleg érdeklődéséről s ki-­s jelentette, hogy az államvasutak reorganisátiója most lévén tárgyalás alatt, pozitiv megállapodást nem mond­hat , — de hangsúlyozta, hogy az Arad-Gyulafehér­­vár és Arad-Budapest közti vonal gyopontja Arad — és ezt a mostani rendezésnél figyelmen kívül hagy­ni nem lehet. — A küldöttség egyúttal Baross ál­lamtitkárnál is tisztelgett, a­ki szintén megjegyezte, hogy az aradi üzletigazgatóságnak ottmaradását semmi veszély nem fenyegeti. Széchenyi Pál gr. kereskedelmi mi­niszter távollétében a küldöttség névjegyét hagyta a miniszteri titkárnál,­­ P­a­u­­­e­r igazságügyi mi­niszter és Szentgyörgyi államtitkár a küldöttsé­get biztosították, hogy az igazságügy terén be­­állandó minden változásnál Arad városát, mint az Alföld egyik gyypontját különös figyelmére méltatják.­­ Ezután a küldöttség az Angol ki­rálynő vendéglőbe kedélyes ebédre gyűlt egybe, mely alkalommal a küldöttség Arad város képviselő­jének, Fálk Miksának hathatós közbenjárásáért és fáradozásáért legmelegebb köszönetét fejezte ki. Budapest, nov. 30. (A képviselőház kér­­vényi bizottságából.) A képv.­ház kérvényi bizottsága Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt és Vámos Béla előadó közreműködése mellett ma d. u. 5 órakor tartott ülésében többrendbeli kérvényt tárgyalt és intézett el. Ilyenek Háromszék, N. Kü­­küllő, Liptó és Szatmármegyék, s Kolozsvár város kérvényei a kihágási pénzbüntetések hová fordítása iránt; Liptó- és Nyitram­egyék kérvénye a Vág folyó­­nak állami kezelésbe vétele iránt, mely kérvény a közlekedésügyi miniszternek kiadatni határoztatott; — továbbá 23 törvényhatóságnak a műborgyártás eltiltása iránti kérvényét a földmiv. ipar- és keresk. miniszterhez utasítni határozta a bizottság. Hosszabb vitára szolgáltattak alkalmat a fő­városi kisebb javadalmazása (9—12. díjosz­­tályú) állami tisztviselőknek lakbérilletmé­nyeik rendezése s a­mig ez megtörténhetnék, a drága­­sági pótlék meghagyása és felemelése iránti kérvé­nye ;s a vidéki államtanító képezdék ez­úttal most már harmadszor beadott abbeli kérvénye, hogy fizetésük a középiskolai tanárok fizetésével egyenlővé tétessék. Az előbbi kérvényhez a bizottság előadóján és elnökén kívül Gajáry, Zsámbokréthy, Ger­gelyt Justh Gyula, Cr­gy szólottak és végül Darányi emelt szót a kérvény támogatására. A vita befejeztével a kisebb javadalmazású hivatalnokok kérvénye a pénzügyi bizottsághoz áttételni határoz­tatott. Hasonló előzetes elintézést nyert a tanitóké­­pezdék kérvényei is, melyhez az előadó, Ur­a­y La­jos és S­z­a­t­h­m­á­r­y György szólottak. Végül a délmagyarországi tanitóegyletnek a a kisdedóvodák iránti kérvényét a közoktatási miniszternek kiadni határozta a bizottság. Ezzel az ülés véget ért. Budapest, nov. 30. (A pénzügyi bizott­ságból.) A képviselőház pénzügyi bizottsága (az esti lapunkban közlötteken kívül) mai ülésében elin­tézte a közoktatási költségvetés tételei közül a buda­pesti és kolozsvári egyetemek, a József műegyetem s egyéb tanintézetek, továbbá a népnevelési szükséglet előirányzatait s egészen a vakok budapesti tanintéze­­tek szükségletéig haladt. Az ülésre vissza fognak térni. Budapest, nov. 30. (Pest megye közgyűl­­­és­e.) Pest megye ma Szapáry István gr. főispán elnöklete alatt közgyűlést tartott, melyen első tárgyul a megyei készpénzösszegeknek takarékpénztárakban való elhelyezése ügyében intézkedett. Ezután megsem­misítette ek nyilvánította Hunyady Károly újpesti adóügyi jegyző megválasztását, elfogadta az új mun­kaügyi szabályrendeletre vonatkozó javaslatot s vé­gül a központban alkalmazott négy közigazgatási gyakornok fizetés fölemelésére vonatkozó kérvényt intézte el az állandó választmány javaslata értelmé­ben. A közgyűlést holnap folytatják. Tisza Kálmán miniszterelnök jubilaeuma. Esti lapunknak a tisztelgésekről szóló tudósí­tása Negyváradváros szabadelvű pártja elfogadásáig terjed. A párt nevében Lipovniczky Sándor orsz. képviselő szólt, szép beszédét közöltük ugyan esti lapunkban, de az csak számaink egy részé­be jutván be, ismételjük azt. Lipovniczky Sándor a következő beszédet mondta: Nagyméltóságú miniszterelnök úr! Szeretett képviselőnk! Nagyvárad város szabadelvű pártja s Nagyméltóságod választói küldöttségének élén van szerencsém Nagy méltóságodat hódolatteljesen üdvö­zölni. (Éljenzés.)A mai napon az egész országra szóló szabadelvű kör keretében más név nem hangoztatható mint Tisza Kálmán. (Élénk éljenzés.) A nagyváradi szabadelvű párt élén nem lehet feladatom Nagyméltó­ságod politikai működésének és követett politikájának fejtegetésébe bocsátkoznom, mert — merem állítani — azzal még a méltányosság határát is túllépnék, ha mi, tehát éppen azok,Nagyméltóságodnak »gárdája«, annak ecsetelésével fárasztanék Nagyméltóságodat, terhes feladatában, a­mit magára vállalni szíveskedett. (Úgy van !) E gárdát bemutatni nem fogom, hisz ismeri an­nak tagjait Nagyméltóságod egyenkint s tudja Nagy­méltóságod is, hogy az egész országban senki jo­bban nem ismeri Excellentiádat, mint éppen e párt. (Élénk éljenzés.) Tudjuk, hogy Nagyméltóságod irántunk mindig őszintén érzett. (Éljenzés.) Mi is igy vagyunk. (Úgy van!) Tehát nyíltan kimondhatom, hogy köztünk kölcsönös a bizalom s igy tömjénezni s hízelegni nem lehet feladatunk, mert Nagyvárad városa — mint ezt Nagyméltóságod is igen jól tudja — tömjénezni nem szeret, az igazat megmondani pedig kötelességének tartja. (ügy van!) Ennél fogva elismerve Nagyméltó­ságod hazafias érdemeit (Élénk éljenzés.) kívánjuk, hogy az úristen sokáig tartsa meg a legjobb erőben. (Élénk éljenzés.) kívánjuk, hogy Nagyméltósá­god a­mint elérte tíz éves jubilaeumát, úgy érje el a 25 éves jubilaeumot is, hogy mi Nagy-Várad város választói ismét abba a szeren­csés helyzetbe juthassunk, a­melyben vagyunk ma. (Élénk hosszas szűnni nem akaró éljenzés.) Biztosít­hatjuk Nagyméltóságodat, hogy nincs eset és körül­mény, hogy Nagyméltóságodhoz hűtlenek legyünk. (Élénk éljenzés.) Mi Nagyméltóságodat többé el­hagyni nem fogjuk. (Helyeslés,) mert Nagyméltósá­god politikája csak hazafias, csak olyan, a­mely iránt a legnagyobb bizalommal lehet viseltetni. (Hosszas éljenzés.) Ajánljuk Nagyméltóságod becses figyelmébe városunkat. Nem érdekről szólunk itten. Érdek és ego­­ismus nélkül jöttünk ide. Hízelgés és tömjénzés nél­kül akarunk távozni is, (Éljenzés.) mert ha a Nagy­méltóságod irányábani hódolatnak, tiszteletnek és szeretetnek adunk kifejezést, ezt hízelgésnek, tömjé­­nezésnek tekinteni nem lehet. (Élénk éljenzés.) A hó­dolat és tisztelet mellett e kifejezést »szeretet« hang­súlyozom (Éljenzés.), mert Nagyméltóságod személyét mi különösen szeretjük. (Élénk éljenzés.) Valamint a sereg ne csak fegyelmezett, de lelkesült is legyen, mert a fegyelmezettség lelkesedés nélkül mit sem ér, úgy e »gárda« — nem szégyellem bevallani — nemcsak bizonyos polgári fegyelem, de a lelkesedés által is ve­zéreltetik. (Úgy van!) Isten éltesse Nagyméltóságo­­dat! (Hosszas, szűnni nem akaró lelkes éljenzés.) Tisza Kálmán: Nagyon köszönöm Nagyvárad város szabadelvű pártjának és választóinak­­, válasz­tóimnak ez alkalommal is irántam mutatott rokon­­szen­vét. Alig tudom, hogy mit válaszoljak, mert hiszen a legnagyobb önzés vádjának tenném ki maga­mat, ha azt kívánnám, hogy Nagy-Várad városa és polgársága boldog legyen és hogy Nagy-Várad város felvirágozzék. E város nemcsak önöknek városa, de

Next