Nemzet, 1885. december (4. évfolyam, 1167-1197. szám)
1885-12-03 / 1169. szám
SnauDumrdnia: Perenossiek-tere, Athenaeum-épület, Lmelit A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségéhez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk s a Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. 1169. (332.) szám. Reggeli kiadás Budapest, 1885. Csütörtök, deczember 3. f&ADÍ-mVATAUr Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint.. Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ................................. •• •• 2 frt 3 hónapra .. -............ - - -..........- ® * 6 hónapra - ............................................... 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 4 kr. IV. évi folyam. Budapest, deczember 2. A főváros, bizottságának mai megalakulásával és tisztújításával, illetőleg a főpolgármester megválasztásával, új cyclust kezd meg törvényhatósági életében. Mindenki természetesnek tartá, hogy a törvényhatósági bizottságba a régi elemek mellé új erők is jutottak be és a megváltozott képű közgyűléstől mégis mindenki megvárta azt, hogy újra, most már harmadszor helyezze a főpolgármesteri állásra Ráth Károlyt; sőt azt is természetesnek tartják, hogy a főbb tisztviselők és a tanács tagjai között is csak annyi változást fognak tenni, amennyi üresedés van. Mert a főváros administratiója sokkal bonyolultabb és sokkal több tapasztalatot igényel, hogysem akár vezetése, akár kezelése a gyakori személyváltozásokat megtűrné és a főváros élén állott közegek eddig sokkal jobban megfeleltek feladatuknak, sokkal gyorsabban nőttek és emelkedtek színvonalban, hogysem meg ne érdemelnék a bizalmat és tanácsos lenne köztük nagy változásokat tenni. Jól jegyzi meg Kamermayer polgármester a főpolgármesterhez intézett üdvözlő szavaiban, hogy Budapest rövid tizenkét év alatt, egyesülése óta, világvárossá küzdötte fel magát és azon egyének, kik a szétvált két város sokkal kisebb feladataival és egyszerűbb ügyeivel voltak elfoglalva, a növekedő és rohamosan fejlődő város magasabb igényeinek is teljesen megfelelni és mindazon tényezőket, melyek elsősorban természetesen az állam forgalmi politikájával és politikai törekvéseivel állanak szoros összeköttetésben, okosan és ügyesen tudták kizsákmányolni a főváros emelésére. Pedig a közigazgatás most Budapesten, minőség és mennyiség tekintetében egészen más feladatokkal van elfoglalva, mint tizenkét év előtt ; a forgalom mennyisége, a lakosság száma és a nemzetközi érintkezések megsokszorozódása, úgyszintén a műszlés, a szépészeti igények és a közbiztonsági, közegészségügyi, közerkölcsiségi teendők mértéke sokkal nagyobb szabású lett s ha a fejlődés mégsem akadt meg, az administratióban rázkódás nem következett be, az új és nagyobb feladatok, ha nem is tökélylyel, legalább kellő buzgalommal és lelkiismeretességgel, sőt szakértelemmel oldottak meg, vagy készíttettek elő, ebben bizonyára nagy érdemük van azon férfiaknak, kik 12 év óta — csekély változással — állandóan a főváros élén állanak. És ezek közt rang szerint is, de egyébként is első Ráth Károly, kit mai újólagos megválasztása és a fővárostól harmadszor nyert bizalom czímén már csak azért is üdvözölünk, mert olyan tizenkét évet töltött a főpolgármesteri állásban, melyek közigazgatási és politikai tekintetben egyaránt nagyon sok megpróbáltatással jártak. És ő elég tapintattal, belátással és temperamentummal bírt arra, hogy minden tényezőnek teljes bizalmát tudja kivívni és megtartani akkor is, mikor a különböző befolyásos tényezők nagy ellentétben állottak egymással. Mert most már csak mint érthetetlen és elfelejtett múltra kell visszatekintenünk azon időre, mikor a főváros közvéleménye vagy legalább ennek azon része, mely tevékenységénél fogva a szót viszi és a cselekvést vezeti a fővárosi bizottságban, bizalmatlansággal viseltetett a kormány és főleg Tisának a főváros iránti szándékaival szemben. Az események és eredmények oly fényesen cáfolták meg a kételkedők bizalmatlanságát, hogy most már arról szó sem lehet; de mikor még érvényesülni és kifejezésre jutni iparkodott az, akkor is Ráth Károly tapintatának sikerült a viszonyt a két tényező közt lehetővé, a megélhetést napról napra jobbá tenni, anélkül, hogy kételyt támasztott volna akár alant, akár fent szándékai és törekvése becsületessége és politikai állásának őszintesége és okadatoltsága iránt. Most már nem csak a kormány hívei, hanem az ellenkező politikai nézeten levők is elismerik azt, hogy Ráth akkor is helyesen, a főváros érdekeinek megfelelően cselekedett és hogy állását betölté akkor is, mikor az nagy nehézségekkel járt. Természetes tehát, hogy osztatlan bizalom fordul feléje különösen most, midőn oly szép összhang van, egyfelől a főváros minden tényezője és másfelől ezek és a kormány között. Meg vagyunk győződve, hogy Ráth nemcsak abban látja tevékenysége jutalmát, hogy újra megválasztotta őt a főváros közgyűlése , hanem főleg és elsősorban az elért sikerből reá háruló érdem öntudatában s abban, hogy feladata ma ennek folytán sokkal, de sokkal könnyebb, mint amilyen volt akkor, mikor az egyesült főváros a kezdet nehézségeivel és polgársága a legzavarosabb politikai eszmékkel és szenvedélyekkel küzdött. Természetes, hogy az érdem egy része visszaháramlik azon fővárosi bizottságra is, mely egyfelől a város ügyeit helyesen felfogni és másfelől a politikai véleménykülönbségek daczára képes volt bizalmával azokat megajándékozni, kik a főváros ügyeinek vezetésére valóban képeseknek bizonyultak. A ma megalakult új bizottság, úgy a fővárosi tisztikar folyamatban levő szervezésében, mint a fővárosi ügyek elintézésében csak a megelőző két cyclus működésétől és tényezőitől kell, hogy irányt vegyen, mert akkor emelkedni fog a fővárossal, a bizottság értelmi színvonala is és czéljaival nőni fog képessége is úgy a tisztikarban, mint a közgyűlésben. Ezt országos érdekekből is meg kell követelnünk, mert a főváros nemcsak feje és központja a nemzet anyagi és szellemi életének, hanem egyszermind mintaképe is kell, hogy legyen annak, közigazgatása minden ágában, fejlődése európai irányában, a nemzeti eszmék mellett való kitartásban, s szépülése ízléses voltában. A NEMZET TÁRCZÁJA. Deczember 2. Irodalmi szemle. (Mikszáth Kálmán: »Urak és parasztok.« Budapest, 1886. Révai testvérek kiadása. — »Vas Gereben összes munkái.« Kiadja Méhner Vilmos.) Sacher-Masochtól, a németek legszellemesebb novellairójától hallottam pár év előtt azt a találó megjegyzést, hogy a jó előadás ép oly elsőrangú kelléke az igazi elbeszélőnek, mint a könnyed, fesztelen járás a szép asszonynak. Azóta sokszor eszembe jutnak e szavak, de leginkább akkor, ha Mikszáth Kálmán rövid rajzait, vagy ötletdús csevegéseit olvasom. Úgy látszik, a birlapirás munkája, Mikszáthnak újabban ismét kevés időt enged arra, hogy a művészi alkotás gyönyörét élvezhesse. Sokat és sebtében dolgozik, hogy kielégíthesse azt az örökké éhező szörnyet, mely korunkban napi sajtó név alatt ismeretes. Jó és érdekes anyag nem egyszer kerül a tolla alá. Ha ideje és nyugalma volna, szabályosan szőtt elbeszélést csinálhatna belőle; a gyors alkotás kényszere azonban az ilyen munkának útjában áll, s a jó novella tárgy nála igen sokszor igénytelen vázlattá zsugorodik. Máskor meg ellenkezőleg a tárgy hiánya okoz bajt neki. Mindenkor újat és érdekeset találni nem könnyű dolog; különösen pedig akkor, ha minduntalan fülünkbe hangzik a sajtó ösztökélő, sürgető zakatolása. Az író kénytelen megelégedni azzal, ami hirtelenében eszébe ötlik ; néha egyetlen eszmeszikra, egyetlen adomaszerű kisebb történet az összes kínálkozó anyag. Ilyenkor aztán már csakis a földolgozás határoz. Mikszáthnak megvan az a nagy adománya, hogy jószó előadásával, érdekessé tudja tenni még a legcsekélyebb tárgyat is. Sőt megesik, hogy apróságai olykor több tetszésre találnak, mint a népélet ama bájos rajzai, melyekben az inventio gazdagságán kívül, az emberi szív ismerete is meglepő módon nyilatkozik. Hírlapi apró czikkeit mohón nyeli az olvasó, s egy-egy sebtében odavetett karczolatáról gyakran többet beszélnek, mint a »Jó palóczok« bármelyik darabjáról. Mindezt szellemesen könnyed, ötletekben és fordulatokban gazdag előadásának köszönheti. Nála nem a sajet, hanem annak tárgyalása köti le érdeklődésünket, vesztegeti meg bírálatunkat. Ezért még kisebb értékű dolgozatai is kikerülik a hírlapi czikkek sorsát , a gyors elfeledtetést és rendesen új életre kelnek az elbeszélő újabb és újabb köteteiben. Nálunk kevés hró vehetné magának azt a bátorságot, hogy a mindennapi szükséglet fedezésére szánt dolgozatait fűzze bokrétába . Mikszáth megteheti ezt annélkül, hogy írói reputatióját vagy népszerűségét veszélyeztetné. Legújabb kötete, az »Urak és parasztok« szintén ilyen hírlapi közleményeknek gyűjteménye. Egyes darabjai a futó pillanat hatása alatt, minden erősebb ambitio nélkül születtek, de felettük aranyos kedély ragyog, s amit bennük az író elbeszél, vegye tárgyát a chronicák megsárgult lapjairól vagy a körülötte zsibbongó életből, úgy beszéli el, hogy az, savával és borsával, mindenkor talál az olvasók szája izéhez. Egy másik tulajdonság, mely Mikszáthoz közel viszi a publicum rokonszenvéhez, az adomázó kedv. Mindig tart készletben egy-egy jóízű adomát, s ha valamely genre keretében önállóan nem tudja alkalmazni, hosszabb lélegzetű compositiókban használja fel, élesztő elem gyanánt. Tudja tapasztalásból, hogy az adoma az a beszédtárgy, mely a terített asztalhoz még mindig legtartósabban köti a magyar embert. Az »Urak és parasztok« apró dolgozatainak legalább felerésze szintén adomaszerű följegyzésekben gyökerezik. Hyen a »Tanácsúr furfangja«, melyben Abafi és Teleki Mihály szerepelnek ; ilyen a »Kürthyné uborkái«, mely azt írja le, hogy Wesselényi, Széchy Máriának mint csempésztette be a szerelmes levelet Murányvárába; ilyenek továbbá a »Király ruhái«, a »Romlott férfiak országa«, a »Túlvilági utak« meg a »Kruseviczai ütközet« is, mely csapongó jó kedvével, előadásában már-már a burlesk határait érinti. Van példa arra is, hogy Mikszáthnál egyetlen pointe elkészítésére szolgál az egész történet. A Balóthyak elverik mindenüket; Balóthy Antal már csak bútorait menti meg s fiatal nejével Pestre költözik nagyapjához, Balóthy Boldizsárhoz, egy szegényes harmademeleti lakásba. »Éppen áldott állapotban volt az asszonyka, s mikor a kis Gábor megszületett (a XXIII-ik Baróthy Gábor a családfán) akkorra már nem maradt az ősi földből semmi. ... De igen, az ablakban volt még egy virágcserép, egy szívós rezeda-virág, mely daczára a fütetlen szobának, nem fagyott ki a télen át. Ebben a cserépben még a porhanyós otthoni agyag barnállott. Az adott életet a virággyökérnek . . . Baróthy Boldizsár bele sokszor elnézte azt a kis virágot elborult homlokkal . . . Egyszer a kis Gáborral játszott az ablaknál. Eleven fiúcska volt XXIII. Gábor, s a mint ott viczkándozott kis ingecskéjében a szépapa karján, kis kövér lábával úgy megtalálta rúgni azt a cserepet, hogy a nyitott ablakon át leesett a magasból, diribdarabra tört a kövezeten s földje elszóródott a levegőben. Össze nem szedi azt soha senki többé. Ez volt a legeslegutolsó föld a Baróthy-dominiumból Az öreg szeméből egy könycsepp esett ki, ahogy utána hajlott a lefelé röpülő cserépnek . . . Azután szelíden, szomorúan simogatta meg a kis unokát, aki valami bolondságot gagyogott összevissza. — Látod, látod, neked is jutott még az ősök földjéből, pazarolni való. A könnyelműsége miatt eladósodott, tönkre ment gentry töbször szolgáltat tárgyat Mikszáth humorának. A »Gentry-fészek«-ben is ezt csipdesi, de a hang, melyen róla szól, azt mutatja, hogy ez az osztály még tévedéseiben is kedves neki. Tréfásan írja le, mint találkozik vele koronkint a »Budapesti Közlöny« apróbetűs részében.« Járatom azt a lapot. Igen érdekes. Akár csak egy gentry-caszino. Szépen egymásután oda szállingóznak az ember ismerősei. Ott mindig találhatni valakit a societasból. — Fölnyitod a reggelid mellé és felkiáltasz: »Ah ni, a Kamuti Miska megérkezett!« A másik lapra fordítasz : »Odó már a Cserei Feri is itt van!« Ejnye no, mennyire sietnek ezek a gyerekek... Hanem van ott aztán a tekintetes urak beérkezésén kívül néha egyéb is. Pályázatok megüresedett hivatalokra. Hja, az okos ember a kórház mellé építi a patikát!...« Elszomorító, de egy irányban sem sértő reflexió és társadalmunk némely jelenségére. Az ó látszólag tréfát űz belőle, de a sorok közt közt valami fájdalmas hang csendül meg, mely arra int bennünket, hogy ébredezzünk, s lássunk a dologhoz, amíg nem késő. Ez a tendentia többször kiolvasható Mikszáth műveiből. S bizonyára ez is egy oka annak, hogy a magyar közönség műveltebb része mindenkor örömest látja írásait. Szerintem azonban irodalmi érték dolgában legtöbbet nyomnak a kötet ama darabjai, melyek a mindennapi élet képét minden tendentia nélkül mutatják. Az elbeszélő kedély gazdagsága és megfigyelő képessége ezekben tükröződik vissza legerősebben. »Johanka néni, Franczka néni és keresztapám« végtelenül kedves kép a szerző gyermekkorából. Sok közvetlenséggel van írva, s e mellett pompásan jellemez két öreg kisasszonyt s bátyjukat, egy öreg tiszttartót, ki a költőt majd mérnöki, majd orvosi pályára szánja, csak azért, hogy korán elhalt fiainak könyvei ne vesszenek kárba. A »Kaszát vásárló paraszt« szintén egyike Mikszáth legerőteljesebb rajzainak, s megfigyelés dolgában Zola bármely leírása mellé oda állítható. Életteljes, igaz képe ez a magyar paraszt viselkedésének, s ártatlanul ravasz észjárásának. A nép lélektanára vet világosságot Filcsik jellemzése is, míg a »Mália« czimü bájos leírásban már — ritka érzékkel — a gyermekvilágot hódítja meg költészetének. Ezek a darabok megannyi értékes részletei a népszerű elbeszélő új kötetének, s értjük örömest elfeledjük ama hevenyében odavetett, gyakran kellőleg be sem végezett vázlatokat, melyeknek csakis a túlzó apai szeretet szerezhetett polgárjogot az »Urak és parasztok« gyűjteményében. Egy tanulságot azonban a kötet leggyöngébb dolgozataiból is levonhatunk, s ez az, hogy az előadás művészete még a leghiányosabb compositiónak is érdeket kölcsönöz. * A magyar élet egyik legelevenebb tollú rajzolójának , Vas Gerebennek munkái nem sokára újra kaphatók lesznek. Örvendetes hir ez a szépirodalom kedvelőinek, mert Vas Gereben regényei és korrajzai, már évek óta eltűntek a forgalomból s nevesebb kiadóink közül eddig senkiben sem támadt az a vágy, hogy új kiadásokkal ajándékozza meg az író régi tisztelőit, s az utóbbi két évtized alatt fölserdült fiatal nemzedéket. Pedig, ha van valaki régibb elbeszélőink közt, ki megérdemli, hogy tisztelettel és hálával emlékezzünk meg működése felől, úgy bizonyára a szereben az, a magyar középosztály és a kisbirtoku nemesség cultur-törekvéseinek és politikai aspiratióinak ékes szaru tolmácsa. A harminczas éveket megelőző és követő mozgalmakat, a bennük szereplő kiváló emberekkel együtt — Jókait kivéve — senki sem rajzolta oly eleven színekkel, oly közvetlen hűséggel, s az előadás annyira magyaros zamatával, mint Vas Gereben, ki lelkesül a múltért, mert benne a nemzet őserejét látja, de azért a hibákat sem leplezgeti, mert jól tudja, hogy a gyógyulás biztosítékát elsősorban a betegség fölismerése képezi. Az ő korrajzai megannyi hű képei az 1848-diki nagy átalakulásokat megelőző és előkészítő eseményeknek, s nem csupán mint szépirodalmi művek érdekesek, hanem mint cultur-historiai adalékok is rendkívüli fontosságúak. A ki nálunk a század első tizedének megismerésére vágyat érez, s közelebbről akarja szemlélni a nemzetiségünkért vívott nagy küzdelmeket; a történeti művek olvasása mellett, Yas Gereben munkáit sem nélkülözheti, mert a történetírás csak magával a történet lényegével ismertet meg bennünket, míg a kép kiegészítéséhez e kiváló korfestőnknél találjuk meg az eleven és igaz színeket. Méhner Vilmostól jó gondolat volt, hogy Yas Gereben műveit is fölvette ama gyűjteménybe, mely a magyar szellem kiválóbb alkotásait van hivatva képviselni kidványai között. A művek sajtó alá rendezésével Vai Bélát és Sziklay Jánost bízta meg a kiadó, s mi csak örülhetünk e választásnak, mert meg vagyunk győződve, hogy tapintat és igazi lelkesülés fogja vezérelni őket a kegyelet eme szép munkájában. A vállalat nyolc izmos kötetből fog állani, s a regények sorát Vas Gereben talán legnépszerűbb alkotása nyitja meg: a »Régi jó idők.« Bízunk a magyar közönség jó ízlésében, hogy régóta nem látott, kedves ismerős gyanánt fogadja a közelmúltjának hivatott rajzolóját. SZANA TAMÁS: BELPÖL ID. Budapest, decz. 2. (A főrendiház ülése.) A főrendiház folyó évi deczember hó 3-án, déli 12 órakor ülést tart. Napirend: A képviselőház üzenetének átvétele. Budapest, decz. 2. (K h e v e n h ü 1l e r gr. küldetése.) Az orosz lapok tudvalevőleg tőkét akarnak Bulgária megnyerésére faragni Khevenhüller gr. piroti küldetéséből s úgy akarják feltüntetni a dolgot, mintha követünk nyilatkozatait Sándor fejedelem előtt kizárón monarchiánk nevében tette volna meg s mintha missioja átalában nem lett volna egyéb,— pusztán monarchiánk által kezdeményezett s igy isolált eljárásnál. Erre nézve érdekes adatot nyújt bécsi levelezőnknek ,túloldalon olvasható közleménye, mely az egész ügynek egyéb körülményeire nézve is figyelemre méltó commentárul szolgál. Budapest,decz. 2. (Franczia lapok Tisza Kálmán jubilaeumáról.)A ma este érkezett párisi lapok távirati tudósításokat közölnek Tisza Kálmán jubilaeumáról és több, ez alkalomból méltatja a magyar kormányelnök működését. A »Temps,« a franczia sajtó legtekintélyesebb közlönye, legújabb száma élén a következő czikket szenteli a magyar kormányférfinak: »Magyarország ma olyan évforduló ünnepet ül, amilyenre századunkban kevés nemzetnek és kevés miniszternek nyílik alkalma. Tíz év múlt el azóta, hogy Tisza Kálmán Szent István koronája országainak miniszterelnökévé neveztetett ki. Ekkor egy párt üdvözölte a mérsékelt baloldal vezérének kormányra jutását, ma egy egész ország siet üdvözölni a nemzeti kormány fejét. Pedig Tisza Kálmánnak nehéz feladatot kellett megoldania. Nem tartozik ő a sors azon kegyeltjei közé, akiket a véletlen megkímél a felelősségektől. Sokszor kellett ellentállnia még annak is, ami akkor nemzeti érzületnek látszott és ha ma oly népszerűségnek örvend, melyet csak Deákéval lehet összehasonlítani, ezt nem a szeszélyes szerencsének köszönheti, hanem nehéz küzdelem árán vívta ki. Mikor a kiegyezés, a monarchia két felének viszonyát szabályozó ez alkotmányos charta, megnyittatott, miniszteri pályája kezdtén nemcsak a rendes ellenzéknek nyílt alkalma megtámadni politikai magatartásának alapelveit, hanem a kormánypárton levő számos versenytársai is kárhoztatták, hogy az ország lényeges érdekeit állítólag feláldozza. Az elemi csapások folytán, melyek Magyarországot sújtották, a gazdasági válság által máris súlyossá vált pénzügyi helyzetnek zavara tetőpontra hágott. Tisza Kálmán oly deficit előtt állott, mely 64 millióértra emelkedett. De ő elszántan hozzálátott a munkához, két bizalmatlansági szavazatot kockáztatott meg, de új adókat vetett ki és szigorú takarékosságot hozott be az államháztartásba. A miniszterelnök ezenfelül nagy közmunkákat kezdeményezett, újraépített elárasztott városokat, kiterjesztette egész Magyarországra a vasúti hálózatot, melyet az európai hálózatokkal csatlakozásba hozott, az államnak hathatós felügyeleti jogot biztosított a szállítási ipar fölött, mely tizenhét, jobbára idegen társulat önkényes vezetése alatt állott. E műre 450 millió frtot szentelt és mindazonáltal a deficit leszállóit 64 millió írtról 14 millióra, az előző évek hiányai pedig eszélyes hitelműveletek által konsolidáltattak. Noha Tisza Kálmán kormányát, amint azt az ország jól felfogott érdeke igényelte, inkább az anyagi segélyforrások fokozatos fejlődése jellemezte, a magyar miniszterelnök nem felejtkezett meg programmjának politikai és sociális pontjairól sem. Azzal az eszélylyel, mely megfelelt temperamentumának és nemzeti hagyományaival egy oly országnak, mely soha sem volt kénytelen hirtelenében szakítani a múltjával, továbbá azon szilárdsággal, melyet ilyelvhű liberális férfiútól várni lehetett — Tisza Kálmán összhangba igyekezett hozni Szent István birodalmának százados intézményeit az újkor szükségleteivel és eszméivel. Nem feledtük el e téren kivívott legutóbbi sikerét, a felső házi reformot, mely az aristocratiának a catholicus clerussal szövetkezett része által kifejtett ellentállás folytán kevéssé radicálisan ütött ugyan ki, de mégis az alkotmányos gépezethez alkalmazkodó felső kamarává alakított át egy feudális kamarát, amely jobban hasonlított a régi Lengyelország zajos nemes gyűléseihez, mint a politikus Anglia komoly senatusához. Tisza Kálmánnak más pontokon is összeütközésbe kellett jönnie a magyar nemzeti érzülettel. A tény, hogy támogatta az osztrák-magyar külügyi kabinet politikáját a keleti hadjárat alatt és helyeselte Bosznia s Herczegovina elfoglalását. Élénk tiltakozásokat provokált nemcsak az ellenzék részéről, melynek Apponyi Albert gróf az ékesen szóló vezére, de még a kormánypárt soraiban is. Ezen nézeteltérések ma elhallgattak. Tisza Kálmán kormányra jutásának tizedik évforduló napján egy egész nemzet ünnepeli azon tényt, hogy végleg szentesíttetett a szabadság és a rend szövetsége ez országban, melyet hajdan annyi forradalom pusztított. A magyar nép minden osztálya és minden pártja az alkotmányos intézmények értékének megcáfolhatatlan bizonyítéka gyanánt tekinti, hogy ennyi ideig tarthatta magát a kormányon egy államférfiú, aki sohasem támaszkodott másra, mint a közvéleményre. Tisza Kálmán példája azt bizonyítja, hogy az állandóság nem a zsarnoki kormányforma kizárólagos erénye és hogy a parlamentáris kormányforma, ha egész őszintén gyakoroltatik, nagyon megengedi a hosszú időre számított szándékokat és terveket, melyeket a felületes előítélet csak a személyes kormányforma mellett tart lehetségeseknek.« A »Mémorial Diplomatique« Bertha Sándor tollából hosszabb czikket közöl, melyből a »Figaro« a következőket reproducálja: »Magyarországon elkerülhetetlen lett volna a tönk, ha a máris magas adókat nem kettőztetik. Ki akart és ki tudott volna ily műveletre vállalkozni ? Tisza Kálmán mert erre Széll Kálmánnal vállalkozni, aminthogy Szapáry gróffal együtt elvállalta a berlini congressus mandátumát Bosznia és Herczegovina elfoglalására. Újjá merte szervezni a főrendiházat, bevitte oda a polgári elemet és az izraelitákat, a határőrvidéket bekebelezte Horvátországba, sakkba tartotta ezen tartományt, oly bánt nevezve ki oda, aki az unió híve, a megyékben behozta a csendőrséget, államosította a vasutakat, egy milliárd frank ára 6°/0-os járadékot bocsátott ki és convertálta 4°/0-osra, előmozdította a bukovinai magyarok betelepítését felépítette Szeged városát, szabályozta a Dunát, országos kiállítást rendezett, új operát építtetett stb... De noha alkotásainak sora igen hosszú nem ez a bámulatos tevékenység bírta rá a magyarokat, hogy annyi időn át rá bízzák sorsukat, hanem azért szeretik annyira, mert Magyarországot egy fia sem szereti úgy , mint ez a patriarchális családatya, e szeplőtelen férfiú, a művészet és irodalom e felvilágosodott pártfogója«. Budapest, decz. 2. (Pénzügyi bizottság.) A képviselőház pénzügyi bizottsága ma este 6 órakor Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalás alá vette az igazságügyminiszterium 1886. évi költségvetését. Pauler Tivadar igazságügyminiszter előre bejelenti, hogy úgy a soproni fegyháznál, mint a beruházásoknál törléseket fog indítványozni. A központi igazgatásnál Busbach előadó megszavazásra ajánlja az előirányzatot az uj titkári állás díjazásával egyetemben. Helfy kifogásolja, hogy mind a két miniszteri tanácsos első osztályú. Pauler miniszter válaszolja, hogy a miniszteri tanácsosok száma 4-ről kettőre szállíttatván, a két másodosztályú tanácsos más állásba ment. Helfy a számtisztek számát túlságosan nagynak tartja. Pauler miniszter előadja, hogy a teendők nagy szaporodásához és a többi minisztériumokhoz képest e tárca személyzete nagynak egyátalán nem mondható. Szentgyörgyi államtitkár szintén oda nyilatkozik, hogy a számvevőségnél oly roppant a teendő, hogy a személyzet leszállításáról szó sem lehet. Horánszky megengedi, hogy a jelen rendszer mellett reductiókat nem lehet tenni, de a rendszert kell megváltoztatni, mert a személyzet folytonos szaporítását nem bízja meg az ország. Pauler miniszter megjegyzi, hogy e tárczánál évek óta nem történt szaporítás. Kéri a bizottságot, hogy a minisztériumtól időközben megvált czimzetes miniszteri tanácsos 1000 frt személyes pótléka a IV. osztályt vezető czimz. miniszteri tanácsosnak meghagyassék. Busbach előadó utalva az illető tanácsos nagy buzgalmára és érdemeire, pártolja az indítványt. Helfy is mellette nyilatkozik s a bizottság annak elfogadásánál szavazza meg az előirányzatot. A Curia szükséglete vita nélkül megszavaztatott. A budapesti kir. tábla szükségleténél: Horánszky felhozza, hogy a hátralékok aggasztó mértékben felszaporodtak. Folyvást rendkívüli intézkedéseket alkalmazni ezek feldolgozására mégsem járja. Gyökeresen kellene valahára e bajon segíteni. Pauler miniszter megjegyzi, hogy a hátralékok száma nem ítélhető meg, közvetlenül a törvényszünet utáni időben. Szóló bevárja az év végét s akkor megteendi az esetleg szükséges intézkedéseket. Horánszky nem reméli, hogy az év végéig tetemesen csökkenni fognak a hátralékok, mert a szünet után rendszerint a fontosabb ügyekben történik a felhalmozódás s azok elintézése hosszabb időt vesz igénybe. Helly szükségesnek tartja, hogy legalább gyorsabbá tegyük az igazságszolgáltatást, ha már olcsóbbá nem tudjuk tenni. Gyökeres orvoslás szükséges itt; sokan ezt remélik a kh. táblák decentralizálásától. Szóló kérdi, magáévá tette-e már ez eszmét a miniszter ? Pauler miniszter hivatkozik az 1885: III. törvényre, mely legkésőbb 4 év lefolyása alatt a miniszter kötelességévé tette a kir. táblák decentralizálását. Mihelyt a büntető eljárás még nem tisztázott egy kérdése, a jogorvoslatoké, tisztába lesz hozva, a követendő rendszer is meg lesz állapítható s ettől függ aztán, több vagy kevesebb legyen-e a kir. táblák száma. Horánszky kérdi, vájjon mi történik a táblai pótbirákra vonatkozó, már előkészített tvjavaslattal ? Ma az első bíróságok tagjainak több a kilátásuk rá, hogy táblai birákká legyenek, mint a pótbiráknak, ami zsibbasztólag hat a munkaedvre, csakúgy, mint a soron kívüli előléptetések a Curiához. Pauer miniszter válaszolja, hogy nagy részt a pótbirákból lesznek a rendes birák s csak kivételesen neveztetnek ki budapesti s pestvidéki, hosszabb szolgálati idővel biró első folyamodási bírák. A kérdéses törvényjavaslat annak idején ki fog tűzetni napirendre, mihelyt a fizetésekre nézve fenforgó financiális nehézségek a kormány kebelében tisztáztatnak. Tisza miniszterelnök megjegyzi, hogy néhány nap múlva fog a kormány ez ügyben nyilatkozni fog addig türelmet kér. Szentgyörgyi államtitkár felemlíti, hogy az is fontolóra lesz veendő, nem hat-e e törvény a királyi táblák decentralizálására is zavarólag. Horánszky sajnálja, hogy az ügy fontosságához képest aránylag nem nagy összeg ennyire elodázza ily fontos szükségletek kielégítését. A bizottság megszavazza a szükségletet. A marosvásárhelyi kir. táblánál Elekes György a fizetéseknek a budapestiekkel egyenlőkké tételét sürgeti, megjegyezve, hogy ha Budapesten drágább az élet, ezen személyes pótlékkal lehetne segíteni. Pauer igazságügyminiszter válaszolja, hogy e kérdés is a királyi táblák decentralizálásával áll kapcsolatban. Erre a bizottság megszavazza az előirányzatot és a királyi főügyészségek szükségletét. A kir. törvényszékeknél s járásbiróságoknál Busbach előadja, hogy a 212,896 frt többletet az új járásbíróságok felállítása vonta maga után, s hogy a kir. ügyészségeknél is a rabtartási költségeket 100,000 frt, a bűnvádi eljárási költségeket ugyanannyival magasabban kellett előirányozni a múlt évek tapasztalatai alapján. Helly megjegyzi, hogy a szegedi ügyészség nő