Nemzet, 1887. június (6. évfolyam, 1707-1736. szám)
1887-06-18 / 1724. szám
SEgeakBSzrSsSd: ferencsiek tere, Athenaeum-épület, X. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk «S Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK egy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferenciek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. ___________Egyes szám 5 kr. _______ 1724. (166.) szám. Reggeli kiadás. rr-i"' r . 1—sre-ja -.'j- ■'-»..'J.vtt r-r..".. ■■------------ 1 -- .... i .m~'......... 1 i ,, ITJasrr ■V'Vim". ,n 1 BirrriH.i. Budapest, 1887. Szombat Junius 18. Kiadó-mratal : - - Ferencaiek tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ................................................ 9 frt 8 hónapra „ .. .......... .. . .. ...... 6 > 8 hónapra .......................... 18» Az esti kiadás postai külünküldéséért felülfizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. ÉL évi folyam. Budapest, június 17. Az ország nagy része, a fővárossal együtt ma választott, szabadon és reméljük higgadtan, méltóságteljesen, megfontoltan adta szavazatát azon párt jelöltjeire, melytől felvirágzását, előhaladását várja és melynek ígéreteiben, törekvéseiben bízik. És meg vagyunk győződve, hogy úgy a mai nap, mint a továbbiak épen ezért túlnyomó nagy többséget fognak a szabadelvű pártnak adni. Egyfelől azért, mert ennek törekvései és cselekedetei ép úgy, mint elemei és vezérei megadják a kellő biztosítékot arra nézve, hogy nemcsak ismerik az ország szükségeit és bajait, de az ezekből a parlamentre és parlamenti kormányra háramló feladatokat is ismerik, teljesíteni akarják és tudják is ; amennyiben az ország ereje, helyzete és a nemzetközi viszonyok ezt egyátalában megengedik, illetőleg lehetővé teszik ; másfelől pedig azért is fordul az ország nagy többsége bizalmával, mindig fokozottabb mértékben a szabadelvűpárthoz, mert ha maradtak is teljesítetlen szükségei, orvosolatlan bajai, sőt ha kifogásai is voltak vagy lehettek, a szabadelvűpárt vagy kormányának egyes cselekedetei vagy mulasztásai iránt, nem talál ezekkel szemben olyan pártokat, elemeket és vezéreket, melyekben, illetőleg akikben több törekvést, biztosabb kisegítő és orvosszereket, vagy csak hasonló biztosítékokat is találna, ügyeinek helyes és czélszerű vezetése és elintézése tekintetében; akár ezeknek beszédeit (és azok változandó értelmét) akár vegyes elemeit, akár vezéreinek tehetségét és jellemét vizsgálja. Minden pozitív és minden negatív oka mellett szól tehát és annak magyarázatául szolgál, hogy a szabadelvű párt többséget és pedig nagy többséget nyer a holnap kezdődő választásokban is. Nem követjük el azt az ízetlenséget, mit az ellenzék szónokai és hírlapjai, főleg a választási adtás közeledése arányában napról napra fokozottabb mértékben elkövetnek, hogy ellenfeleinket becsméreljük vagy azok törekvéseit gyanúsítsuk. Azon megbélyegző kifejezésekre és okoskodásokra, melyekkel pártunkat és annak kormányát, valamint jelöltjeit illetik, midőn ezeket szolgalelkű, corrumpált elemeknek adják ki, a pártot pedig haszonleső consortiumnak, a kormányt hatalomhajhászó, hazafiatlan emberekből állónak kiabálják , mondjuk, az ilyen kifejezésekre és okoskodásokra, vádaskodásokra nekünk szavunk nincs, mert ha komolyan vennék azokat, csak megvetéssel és undorral utasíthhatnak vissza , de tudjuk, hogy maguk, az illetők is, csak kortes-fegyvernek tekintik és használják azokat, melyeket a meg nem engedett, inmorális fegyverek közé méltán sorolhatunk ugyan, de hát a vak szenvedély beszámíthatlan pillanatainak rovására írjuk fel, mert tudjuk, hogy épen alaptalanságuk és túlzásuknál fogva hatást is csak a tudatlanokra és nem az értelmes választókra tesznek. Annyival is inkább hiszszük és tudjuk ezt, mert Tisza Kálmánon kezdve, a kormány minden tagjáig, pártunk összes tagjaival együtt, azoknak a vádaknak legkisebb árnya is annyira érintetlenül hagyja mindeniket, hogy egyenként sem tudnak, sem jellem, sem tehetség tekintetében ellenük valamit felhozni, legdühösebb ellenségeik is. Márpedig, ha kétségbe nem vonhatják azt, hogy pl. Tisza Kálmánnak tehetsége és jelleme is, minden gyanún felül áll , hogy igazi magyar hazaszeretetben és képességben nem versenyezhetnek vele, legközelebb álló vetélytársai sem, akkor önként következik a következtetés, hogy tud is, akar is, hazafias feladatainak pártja és a kormány élén megfelelni, és így minden sötét vád és czifra beszéd csak átalánosságban vész el, de érthető és elfogadható testet nem nyer azok előtt, kik egyenként és összesen ismerik az ország politikai tényezőit úgy a kormányban, mint a pártokban. És bátran hivatkozhatunk a legutóbbi tizenkét év tényleges eredményeire is, a tekintetben, hogy Tisza és pártja iránt az ország bizalma indokolt és igazolt. Hasonlítsa össze bárki Budapest főváros és ország kulturális, politikai, nemzeti fejlettségét most, a 12 év előtti állapottal és legyőzhetetlen utat fog törni magának minden elfogulatlan ítélő fejében és lelkében az a meggyőződés, hogy ha olyan nemzetközi és nemzetgazdasági nehézségek közepette, milyenekkel küzd most már évek óta Európa minden állama, és így hazánk is, olyan fejlődést tudott biztosítani a fővárosnak és az országnak ez a kormány és pártja; mekkora haladást teend lehetővé ez, ha csendesebb nemzetközi és jobb nemzetgazdasági viszonyok állanak elő. Hisz más országok is sokkal inkább stagnálnak, mint haladnak most, és olyan nemzetgazdasági és pénzügyi bajokkal küzdenek, mikhez képest a mi bajaink elenyésznek! Ily tények és körülmények közt egész nyugodtan várjuk a választások összes eredményét! A NEMZET TÁRCZÁJA. Június 17. )K á p r á z a t o k. (Irta Ju s th Zsigmond. Budapest, 1887. „Pallas“ irodalmi és nyomdai részvénytársaság, 261 l. Ára 2 frt.) Nagy érdeklődéssel fogtam e könyv olvasásához. A lapok már megjelenése előtt rokonszenvesen foglalkoztak vele ; megjelenése után pedig olyan dicséretek hangzottak felőle, a minőkkel még a mi jószívű magyar kriticánkban is csak nagy ritkán találkozunk. Fiatal szerzőjében mindenki látott valami szokatlan, valami feltűnő jó tulajdonságot. Az egyiknek a szemlélődés mélysége, a megfigyelés ereje imponált, a másik az elbeszélő gondolatvilágát találta újnak, a harmadik az előadás könnyedségére, a styl előkelő voltára szórta dicséretét. Mindent összevéve, Justh Zsigmondban kiváló tehetséget fedeztek föl, s kötetében valóságos nyereségét látták az elbeszélő-irodalomnak. Sőt akadt egy bíráló, aki határozottan kijelentette, hogy már évek óta nem jelent meg olyan figyelemreméltó beszélyfüzér, mint a »Káprázatok.« Még ellenségeim sem vethetik a szememre, hogy fiatal tehetségekkel szemben, elismerés dolgában szűk marka vagyok. Sőt ellenkezőleg, előszeretettel keresem a jó anyagot, s a criticus hivatását nem abban látom, hogy hideg közönynyel tépje, szabdalja szét az iró munkáját, mint bonczolóasztalon szokás az élettelen testet, hanem hogy kímélje, dédelgése ami abban ép, és gyöngédséggel, szeretettel fogjon hozzá a beteges részek orvoslásához. Ilyen elvekkel saturálva vettem a kezembe Justh Zsigmond kötetét is, s most, a midőn figyelemmel végig olvastam, sajnálattal bár, ki kell mondanom, hogy nem tudok osztakozni criticus-társaim nagy lelkesedésében s az uj elbeszélőben nem látok új csillagot. Nem azt akarom ezzel mondani, mintha Justh Zsigmond kötete csak a napi szükséglet födözésére szolgáló művek számát szaporítaná. Örömest elismerem, hogy eszmélődő, gondolkozó főműveiből kilátszik, hogy forgott a nagyvilágban s megfigyelő képessége érdekes alakokkal gazdagította albumát; de azt is tudom, hogy mindezek a tulajdonságok csak egy részét képezik az elbeszélő tehetségnek, s igazi költővé még senkit sem tettek a phantasia, a kedély és humor adománya nélkül. Nagy hasznára lehetnek a történésznek, az essay-irónak; kiváló szolgálatokat tesznek az elbeszélőnek is, de ez utóbbi kizárólag mégsem támaszkodhatik reájuk. Nem pedig azért, mert mindezek az adományok csak értelmünket foglalkoztatják s érintetlenül hagyják kedélyünket. Én például, mint criticus, élvezetet találok Justh Zsigmond gondos, nem egyszer szellemes analysisében; de fölmelegedni nem vagyok képes alakjai mellett, mert maga az író sem melegedett föl, amidőn azokat megalkotta. Mint hideg, speculatív szemlélő veszi vizsgálat alá szereplő személyeit; csaknem minutiosus részletességgel írja le külsejüket, az érzelmek visszatükrözését; de ez a leírás a tudós, a psycholog munkája s nem a költőé, ki a szív és kedély egy-egy önkéntelen föllobbanásával, a humor derűs vonásaival jobban megvilágítja a helyzeteket és jellemeket, mint a lapokra terjedő, aprólékosságokba vesző leírások. Justh Zsigmond, mint jellem- és alakfestő, a legújabb franczia iskola hatása alatt áll. Ezt mutatja nála a detail-ek hajbászása s a nagy előszeretet a kivételes, excentricus alakok iránt, még akkor is, ha ezek az alakok a mi társadalmunkban ismeretlenek. Mert hogy ismeretlenek, azt be kell vallani mindenkinek, aki a »Fehér lap«-ot vagy az »Utósó hangulat«-ot figyelmesen végigolvasta, s annak alakjai felett csak kissé komolyabban is gondolkozott. Az elsőben Kelecsényi Marietta, a dilettáns módra bölcselkedő, hiú és önző anya, az utóbbiban Szeghalmi Gábor, kit szerző modern költőnek és nyugtalan viveurnek jellemez, hála az égnek, nem a mi éghajlatunk, nem a mi társadalmunk szülöttei, hanem csupán az olvasmányai által megvesztegetett, rideg abstractiókban gyönyörködő, minden áron újat, szokatlant teremteni vágyakozó fiatal szellem alkotásai. Modelljeik, erősebb, biztosabb megokolással, föltalálhatók talán a túlságosan elfinomodott, ideges és enervált párisi társadalomban ; de nálunk, szerencsére, még csak curiosumként mutogatnák az olyan anyát, ki arra oktatja a zárdából csak imént hazaérkezett fiatal leányát, hogy senkiben ne bízzék, senkit se szeressen, s aki eléggé tapintatlan ugyancsak azon asszony előtt egyik barátnőjéről olyan frivol és éles hangon nyilatkozni, mint ezt Marietta teszi, amikor Stauffen Lóri csipkedései miatt haragra lobban. Vagy mit szóljak Szeghalmi Gábor úrról, a poétáról és viveur-ről, ki azért lett költő, mert a modern psychologia franczia tudósainak tanai szerint, »idegei véletlenségből épen ezen az utón nyilatkoztak ,« ki az előtte levő kis japáni asztalon érintetlenül hagyja villásreggelijét, a tengeri rákokat, a szarvas-steaket s az egy üveg malvoisiet, mert imádottja, kit megkívánt »mint tél derekán a szőlőt meg a szamóczát vagy egy ritka szőnyeget«, e perezben »oltár előtt áll azzal, kit nem szeret, ki nem érti meg, s tiszta hangon, egyenes, nyílt arczczal esküszik neki örök hűséget.« Bizony, ebben a kedves jó úrban nagyon kevés vonás van a magyar költőből, de annál több egy enervált, hóbortos ifjúból, aki iránt velem együtt nagyon kevés ember érdeklődhetik, ha csak arra nem kiváncsi, mikor találja meg nevét az öngyilkosok listájában. Az öngyilkosságtól azonban, Szeghalmival szemben nincs okunk tartani, mert az elbeszélés folyamában megtudjuk, hogy daczára »túlfinomult idegeinek« okosan is tud gondolkozni, ha magát egy kissé megembereli. Egy séta imádottjával, aki (zárjel közt legyen mondva) színésznő, találkozása a fűszerárus - vőlegénynyel, s ezt megelőzőleg rövid elmélkedés a szerelem, halál és családi élet felett, elégségesek neki arra, hogy a szerelmi vágy helyére a teremtés láza toluljon; »az utolsó hangulat«-ot objectíven, világos fővel, tisztult szívvel látta: a pillanatnyi igaz szenvedést művészi emotio, és ezt (midőn már kifejezést nyert) tökéletes lelki egyensúly váltotta fel.« Az idézőjelek közé vett sorok jelezik a rajz fejlődését, s egyúttal azt az elbeszélő hangot is, amely Justh Zsigmond műveiben, egy-egy szenvedélyesebb mozzanat kivételével, csaknem mindenütt uralkodik. Az élet erősebb pezsgését látom a »Keresztutak« fiatal hőseiben, a könnyűvérű, szeretetreméltó francziában, kit szerelmi csalódása később a feneketlen meghasonlás örvényébe kerget s a komoly, magányt kereső dánban, ki hosszas bölcselkedés után arra az eredményre jut, hogy »élni csak a szerelemért érdemes.« Mint a kötet alakjai általában ők is a káprázatok hatása alatt állanak , a fiatal elbeszélő érdekesen, nem egyszer mélyebb lélektani igazsággal festi átalakulásukat. Van a novellának egy harmadik alakja is : Ivanovna Mária, kitűnő példánya amaz orosz tanulónőknek, kik anatómiát és chemiát tanulni mennek a zürichi egyetemre, kik büszkén ütik arczul a conventiókat s a tudományért föláldozzák a szeretetet. Az elbeszélés élénken, érdekesen rajzolja a zürichi egyetem hallgatóinak életét s az erős szellemi áramlatot, melyet ottan a legkülönbözőbb nemzetiségű ifjak találkozása és érintkezése idéz elő. A kötet legértékesebb darabja kétségkívül a »Taedium vitae« czímű rajz. Hőse a már annyiszor rajzolt »végzett földesúr«, ki elpocsékolván őseinek örökét, s a munkára nem érezvén erőt magában, nehogy egykor terhére váljék másoknak, a halálban keres menedéket. Justh Zsigmond uj vonásokkal teszi érdekessé, nem egy helyen rokonszenvessé, ezt a jól ismert, szomorú alakot. Belényesi Kálmánja sajátságos vegyüléke a könnyelműségnek, hóbortnak és nemesen érező szívnek. Elitéljük tetteit, nem osztakozunk gondolkozásmódjában, de mégis közelébe férkőzik rokonszenvünknek, s pusztulása megdöbbent, mert érezzük, hogy más körülmények közt, a haza hasznos polgára válhatott volna belőle. A jó anyag megvolt benne, s nem csupán tőle függött, hogy az kellőleg érvényesülhessen, de függött a neveléstől is, mely ezúttal ellene fordította fegyverét. Belényesi sorsa sok tekintetben vád a mai társadalom ellen, mely még mindig félénken hódol a régi előítéleteknek, s nem tudja vagy nem akarja megérteni az újabb idők , intő szózatát. Justh Zsigmond a végzett földesúr rajzában nem tartózkodik a satyricus vonások használásától , de finom tapintatra mutat nála, hogy gúnyolódása sohasem válik kegyetlenné. Az árnyékot úgy tudja alkalmazni, hogy mellette még jobban kitűnjék jó tulajdonságokra vetett fény. Ennél az alaknál látom először, hogy az ízó megilletődött, hogy jellemzéséhez nem agyából, hanem szivéből szedte a színeket. És azért az én szivemben is megmozdul valami, ha Belényesi elzüllött de alapjában véve, mégis nemes és rokonszenves alakját látom. Viselkedése a rajz nem egy mozzanataiban meleg érdeklődést kelt bennem. Ha ősi birtokáról távozva, szüleinek nyughelye előtt arról gondolkozik: megálljon-e a sírboltnál ? ma még le mehet »közéjük«, ma még nem kopott a kabátja; vagy ha a kisvárosi vendéglőben asztalához szólítja az öreg Dengeleghit, ki szintén a könnyelműség megvetett, lenézett áldozata, vele meghatottan, a tisztelet gyöngédségével beszél, a múlt idők lezajlott vidám napjairól és sorsában önkéntelenül is saját jövőjét látja: mélyen meghalnak és teljes rokonszenvünkre formálhatnak jogokat lelkületének nemes vonásai. Minden jel oda mutat, hogy a fiatal elbeszélő az életből, talán környezetének szürkebb köréből, markolta ki ezt a tévedései daczára is rokonszenves, megnyerő alakot. Rajzolásában még az előadás hangja is mesterkéletlenebb és melegebb, mint a kötet többi darabjaiban. A physiologiai és lélektani analysis azonban itt is gyakorta jelentkezik s nem egyszer túl józan sorokat mond a fiatal elbeszélő tollába. Belényesi apathicus állapotát például egy helyen igy rajzolja: »Idegei e pillanatban annyira megrendültek, hogy a minden oldalról reájuk ható erős hatásokra nem tudnak visszahatni. E perezben az idegbeteg gavallér tökéletes apathiába merült. Alig birt gondolkozni. Meredten nézett maga elé s e pillanatban egész lelki működése öntudatlan volt. Lelkének mélyében már forrongott mindazon benyomás, amelyet e kétségbeejtő, utolsó pár nap alatt magába felvett; de mindez még nem ülepedett le: érzelmei még nem tudtak jegeczesedni, illetőleg még nem váltak tudatosokká. S e mellett e pillanatban életének összes nagyobb emotióit átérezte, anélkül, hogy mindez tudatába jöhetett volna. Fásult arccal, nem véve tudomást a külvilágról, ült a bérkocsiban. Szemeinek még akkor is üres volt a kifejezése, midőn aszi főúton végigrobogott a kocsi. A külvilágból e perezben nem látott semmit, önmagába mélyedni meg nem volt ereje.« Mindaz, amit Justh Zsigmond e sorokban megfigyelt, physiologiailag helyes lehet; de a mód, amelylyel elbeszélésében Belényesi jellemzésére fölhasználja, nem a költői jellemzés módja, így csak a tudós beszélhet, nem az elbeszélő, ki apró vonásokból alkotja meg alakjait, ahelyett, hogy azokat darabokra szedni igyekeznek. Az analysálás eme rendszere helyén van a tudományos munkákban, de a költői alkotásokban nem vezet czélhoz, mert kedélyünk, képzelődésünk rovására csak az elménket foglalkoztatja. Elte utolsó éveiben elítélte ezt az eljárást maga Turgenjev is, pedig nála nagyobb búvára alig volt az emberi szívnek, s virtuositását még ellenségei is elismerték a lelki mozzanatok festésében. Ezért nem tesznek jó szolgálatot Justh Zsigmondnak azok, akik őt a megkezdett irány cultiválására bátorítják. A költői előadásnak, épp úgy mint a tudományos tárgyalásnak megvannak a maga eszközi; egyik a másikát csak saját hátrányára alkalmazhatja. SZANA TAMÁS: Lapunk mai számához egy iv melléklet van csatolva, Budapest, június 17. A választás első estéjén az összes ellenzék vert hadára tekint a lenyugvó nap, melynek sugaraitól megaranyozva, diadalmasan lengenek a szabadelvű pártnak immár öt választási küzdelemből győzelmesen kikerült lobogói. A nap harczának eredménye fényes győzelem az egész vonalon. A szabadelvű pártra nézve a mai nap győzelme, melynek mérve felülmúlja reményeinket, fényes elégtétel, amelynek örömét alig keseríti üröm. A választópolgárság azzal az elégtétellel, melylyel kifejezte a szabadelvű párt és kormányának tizenkét éves öntudatos működése iránt érzett bizalmát, egyúttal félre nem ismerhető módon kimutatta, hogy visszautasítja azt a pusztán mértéktelen vádaskodásra támaszkodó politikát, melyet a mérsékelt ellenzék folytatott a kormánypárt ellen. A mérsékelt ellenzék, amennyiben a mai eredményekből ítélhetni, összetörve kerül ki a választási küzdelemből. Nemcsak a fővárosban, hanem mindazon helyeken, amelyek megtartására vagy megnyerésére súlyt fektetett a mérsékelt ellenzék, megsemmisítve kénytelen bevonni lobogóit. Bácsmegyéből, Apponyi kedves » Bácskáját-ból Bittó István, Hevessy Bertalan és Mártonffy Károly bukását jelenti a mérsékelt ellenzék. Borsodban elvesztette a mezőkövesdi, Háromszékben a bereczki, Sárosban a girálti, Vasban a felsőeőri, Győrben a peéri kerületet és a szabadelvű párt által bírt és a mérsékelt ellenzék által megtámadott kerületek közül csak a morvaszentjánosit és az eperjesit nyerte meg a melyekben a szabadelvű pártnak nem voltak jelöltjei. Ez az eredmény, eddig nem tapasztalt szenvedélyes és elkeseredett támadás után, lesújtó ítélet a mérsékelt ellenzékre nézve, amelyre visszahullottak azok a féktelen vádak, melyekkel a szabadelvű pártot elhalmozta. Az annyira gyalázott és sértett választópolgárság, mert azok a vádak, melyekkel a mérsékelt ellenzék illeti az ország nagy többségének bizalmát bíró szabadelvű pártot, tulajdonképen a polgárságra vonatkoztak, megmondotta , hogy mégsem vesztette el annyira önérzetét mint azt a mérsékelt ellenzék vezérei hitték és hirdették. A függetlenségi párttal való mérkőzésből is diadalmasan került ki a szabadelvűpárt, mely az ország függetlenségét és önállóságát hirdető jelszavakkal szemben, csak a fokozatos haladás politikájának eredményeire hivatkozhatott. A függetlenségi párttól elhódítottuk a görgei, nagylaki, tepei, tordai, németujvári, sárvári, székelykeresztúri, nagyszalontai, szepsii kerületeket, de elvesztettük a székesfehérvári, szegvári, komáromi és gönczi kerületeket. Szegváron a szabadelvű párt a kerület volt képviselőjének, őrgróf Pallavicini Sándornak, az utolsó napokban bekövetkezett visszalépése után már nem állíthatott jelöltet. Székesfehérvárott csak Kossuth személyének a küzdelembe való bevonásával győzhették le a szabadelvűpárt jelöltjét. A gönczi kerületben a szabadelvűpárt érdemes alelnökét, az egész képviselőház egyik legtiszteltebb tagját Szathmáry Miklóst, kerülete szolgabirája győzte le egy oly küzdelemben, melyben e nagyérdemű férfiú ellenfele tényleg fölhasználta mindazon befolyást, amelynek igénybevételével az ellenzék a szabadelvű pártot szokta vádolni. A szabadelvű párt a függetlenségi pártot eddig megtámadhatlannak vélt erősségeiből, Biharból, Vasból, Tordából és Abaúj- Torna görgői kerületéből kiszorította; a mérkőzés ezen eredménye megelégedéssel töltheti el pártunkat, mely megmutatta, hogy politikájának eredményeire támaszkodva, sikeresen képes visszaszorítani az ország önállóságának jelszavával küzdő pártot. Nem gyöngíti e sikert az, hogy Lukács Béla Kun- Szent-Mártonban és Beniczky Ferencz Hódmezővásárhelyen csekély szavazattal kisebbségben maradtak, mert pártunk e két nagyérdemű tagja a függetlenségi párt törzsökös kerületében küzdött. A mérsékelt ellenzékéhez hasonló vereséget szenvedett az antisemita párt, melyet három év előtt a fanaticus bujtogatás teremtett meg. Tolna és Mosonymegyék lemosták a szégyenfoltot, melyet hírnevükön és reputatiójukon a fanatismus fúriáit életre keltő párt sejtett. Nyitramegye, melyet újabban e párt tevékenysége színhelyéül szemelt ki, az eddigi hírek szerint, vereséggel verte vissza a támadást, mely a polgárok békéjét készült nemcsak megbontani, hanem aláásni. Andreánszky és Csuzy, Nendtwich, Simonyi Iván és Zimándy kerületei visszahódíttattak a politikai pártok által, amilyennek az antisemita pártot soha sem ismertük el. A nyitrai kerületben az antisemitismus támadását győzelmesen verte vissza pártunk jeles tagja, Latkóczy Imre; a vágvecsei kerületben Lonkay Antal hiába próbálkozott pártunk jelöltje ellen és a verbói kerületben is az antisemita párt csak a választási krónikában eddig hallatlan merénylettel, a választási helység felgyújtásával akadályozhatta meg a szabadelvű párt jelöltjének győzelmét. A szabadelvű párt mindenütt eredményesen küzdött meg az antisemitismussal, melynek két hirdetője két mérsékelt ellenzékit győzött le és az antisemiták vezetője Istóczy Győző megvívhatlannak hitt kerületében csupán 18 szavazattal győzte le pártunk jelöltjét. A nemzetiségekkel szemben is mutathat föl eredményt a szabadelvű párt. Az a támadás, melyet Mocsáryval szövetkezve terveztek a szerb ultrák, meghiúsult, a titeli és segesvári kerületeket pedig meghódították. A szabadelvű párt mellett tüntetett a főváros, melyből egészen kiszorult az ellenzék és mellette nyilatkozott az eddig választott kerületek túlnyomó többsége. Az az erőlködés, melyet Tisza Kálmánnal szemben kifejtett a függetlenségi párt, csúf véget ért, az összes miniszterek, gróf Széchenyi Pál kivitelével, kinek kerülete csak holnap választ, vagy egyhangúlag, vagy óriási többséggel nyerték meg a polgárok bizalmát. Baross Gábor két kerületben választatott meg, a győriben nagy többséggel, a pozsonyiban, melyben a jelöltséget el sem fogadta, egyhangúlag. Az első nap eredményeire büszkeséggel és megelégedéssel tekinthet a szabadelvűpárt, mely a nagy győzelme biztos reményében nyugodtan nézhet a harcz további küzdelmei elé, melynek végkimenetele nem lehet más, mint hogy az országnak az eddiginél is nagyobb többsége sorakozik a szabadelvű párt zászlói alá. Választások a fővárosban. Viharos, lázas nap múlt le ma a fővárosról. Korán reggel kezdődött nagy czihelődéssel, folyt szakadatlan munkálkodással, szavazatok gyűjtésében, választópolgárok fölhajszolásában, folytatódott reszkető izgalommal a választási adás utolsó perceiben, amikor a pártok a végső küzdelemre feszítették meg minden erejüket, és végződött, amennyire a megmaradott erő még engedő, tombolásban a kivívott diadal fölött egyfelől, lehangoltságban, elernyedésben másfelől. A dunajobbparti városrészekben, hűen a régi traditióhoz, csöndben folyt le a választás, csak ÓBuda okoskodott egy kicsit, ami különben szintén a traditiónak felel meg. A balparton a bel- és Lipótvárosok minden nehézség nélkül kiálthatták ki képviselőkké jelöltjeiket, hanem a többi városrészben annál nagyobb volt a küzdelem. Olyan volt van egész napon át a főváros, mintha el akarna repülni. A lobogós bérkocsik, föltollazott és paprikázott kortesekkel teli; a teli reményektől duzzadó választók mosolygó arcza; a kurjangató, zugó, harsogva éljező néptömeg; vágtató staféták,a katonaőrségeket felváltó szuronyos csoportok, mind annyira megváltoztaták Budapest rendes békés arczulatját, mintha szilaj lakodalomra készülne az egész főváros. Szünetlen zaj, élénkség, lárma , hangos korcsmák, káromkodó kortesek, sipitozó gyerkőczek zsivaja törte be az utczákat, amely különösen a József és Ferenczvárosban érte el tetőpontját. Az előbbi helyen a folyton bizonyosabbá váló győzelem lelkesedése tette viharossá a kikitörő éljenzéseket ; ez utóbbiban pedig az az izgalom, hogy többséget kapott Tolnay, de 22 szavazat hijján általános többséget még sem kaphatott. A Józsefvárosban egymást lelkesítik Visi választói, mindjobban meggyőződve diadalukról, mely rendkívül fényes volt; itt mint a szélvész, úgy hurczolták végül a polgárokat szavazni, hogy azt a fatális 22-es számot eltüntessék. A testvér városrészekben, melyek neveztetnek Terézről és Erzsébetről, az a sajátságos tünet merült föl, hogy délelőtt nagy előnyben voltak azok, akik délután nagyon elmaradtak. S ez csak a szerepeket cserélte föl, mert lelkesen éljeneztek délelőtt azok, akik délután cselekedték azt csüggetegül, s megfordítva: idején való diadalt ülhettek délután, akik délelőtt már hajlandók voltak az elcsüggedésre. De hát túl van a főváros a nagy nap fárasztó, kimerítő izgalmain, s eredménye ennek minden vonalon pártunk sikere. Csak a szegény Ferenczváros lesz kitéve még egyszer a maihoz hasonló izgalmaknak, a pótválasztáson, amelynél meg fog történni az az alig remélt eset, hogy kapósak lesznek a Pázmándy hivei, akik csekély számuk daczára, dönteni fognak Tolnay és Prückler között. Az egyes kerületekben lefolyt választási küzdelemről egyébiránt a következőkben tudósítunk: A III. kerületben. A lapunk esti kiadásában közlöttek kiegészítéséül hozzuk meg a következőket: Az eredmény kihirdetése és a kölcsönös üdvözlések kicserélése után Darányi Ignácz képviselőt a budapesti koronaherczeg utczai lakására kisérték választói, mint egy ötven, zászlókkal ékített kocsival. Mindenütt ahol a menet elhaladt, a polgárság zajosan üdvözölte képviselőjét, ki az első kocsiban Hunfalvy választási elnök mellett foglalt helyet. Több mint