Nemzet, 1887. október (6. évfolyam, 1827-1857. szám)
1887-10-01 / 1827. szám
l*ef0»o*lek-tere, Athenaoum-áptilet, t. ens*tf>t. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK így mint előfizetések a kiadó hivatalán (Ferencziek tere, Athenaeum épulet) küldendők.. Egyes számokr. Reggeli kiadás. 1828. (270.) szám. Budapesti, 1887. Vasárnap, októbber 2. Ki * t'A wft .f •ifit l'efenoaiek tere, Athenaeum-épület, fólétraisl. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra _ ..................................... 8 frl 3 hónapra ...... ........... .............. 6 » 6 hónapra ........ ........................ 18 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr.. negyedévenként 1 » ______ Egyes szám 5 kr. __ VI. évi folyam. 11 innimiin—i.iiiiiimimiiiiiiiiiwiiiiwinwiiiiiiiiiBMMi^iMMi'nnimiiininiiimii'imin""""""" ^ - Budapest, október 1. Kevés szó és sok tett. Erre van szükség az öt éves országgyűlés alatt. Eddig az volt a liba, hogy sokat beszéltünk és keveset cseekedtünk. Ha mindaz a szó, ami az ellenzéki adókon tíz év óta elmondatott, tetté változnék, a magyar állam épületének minden részecskéje ki volna építve. Minden reformon túlestünk volna. Egyik virágzó intézményünk a másikkal versenyezne. A sok szó pénzértékre nem számítható ugyan, mert vitáink nagy része hasonlított az értéktelen szalmacsépléshez, de ha minden századik szónak leendett is értéke, az ekkér kiejtett szavak már rég megszüntették volna a deficitet. Nem azt követeljük, hogy a viták menjenek ki a szokásból. Nem azt akarjuk, hogy a ház csak szavazzon. A parlament viták, néha heves viták nélkül nem volna parlament. Az ellenzék támadások és ostromok nélkül nem volna ellenzék. És ellenzék nélkül nem lehetne Parlamentarismus. A nemes szónoklatok pedig örök báját képezik a komoly férfiak tanácskozásának. Mennyit vesztett volna a világ, ha Pitt, Fox, Gladstone, Beaconsfield ,Angliában, Deák, Kossuth nálunk nem képződnek a nyilvános viták hevében nagyszerű malszónokokká ? Mily nemes koloritot vesztene a mi közéletünk is, ha megszűnnék a nyilvános vitatkozás? De nem minden beszéd szónoklat. Nem minden szóáradat vitatkozás. A felesleges szófecsérléstől óvjuk már eleve parlamentünket. Az ötévi cyclus végre valahára komolyan lehetővé teszi a munkát. Organikus alkotásaink száma eddig azért volt aránylag kevés, mert a hároméves cyclus és a szóbőség mellett nem volt elégséges idő a munkára. Kezdetben még nem ízlett a dolog. Különben is ki kellett ismerni az embereket és tehetségeket. A felirati és az első budgetvita, a választási reeriminatiokban tölt el. A második évben lehetett csak kompan dolgozni, mert a harmadikban már megadődött a hazabeszélés. A sok beszédre az is alkalmat adott, egy rövid lévén a cyclus, a képviselők, különösen az ellenzéki padokon, minden alkalmat megragadtak a szereplésre. A kezdők pedig siettek kilépni az ismeretlenség homályából, nehogy kikéssenek az időből. Az öt éves cyclus mindezt megváltoztatta. Három-négy évig mi sem indokolhatja a hazabeszélést. Öt év elég idő mindenkire nézve, hogy kitüntethesse magát. A fiatal erőknek van idejük, hogy kiforrják magukat. Mindenki megfontolhatja, mit akar mondani, s így mindenki ritkábban fog felszólalni. És ez nemcsak a parlamentnek, a parlamenti munkának, hanem neki is hasznára válik. De más jótékony hatása is kell, hogy legyen az öt éves mandátumnak. Mérsékelnie kell a viták hevét, lejebb kell szállítania a pártszenvedélyek hőfokát. Pártgyűlölet szerencsére nincs Magyarországon. Ez a legborzasztóbb szenvedély, mely annyi pusztítást vitt véghez Francziaországban, mely felidézte, hogy ez a szerencsétlen ország örökös ingatagságnak és meglepetéseknek van kitéve, nálunk legcsekélyebb mérveire szorítkozik. Voltak a pártbaragnak heves kitörései nálunk is. Voltak idők, mikor e harag kiáltásaitól visszhangzott nem csak a Sándor-utczai palota, hanem az egész ország. Ez azonban nem csak nem volt tartós, hanem nem is volt valódi pártszenvedély. Nem azon szörnyű kór, mely a párt számára foglalja le a hazát, mely a pártszempontból dogmát, a párt programmból syllabust csinál. Amely tehát más pártok híveit a haza ellenségének, a pártvallás eretnekének tart. És amely hazaárulást kiáltva, anathemával sújt. Nem él szerencsére köztünk azon szörnyeteg, mely más társadalmakat örökre megmérgezett, feldúlta még a családi életet is, elválasztva egymást gyűlölni tanítva apát és fiút. A magyar character egyátalán nem hajlandó a fanatismusra. Történelmünk tele van ugyan pártütésekkel, s pártoskodásokkal. Ha valami ez ásta alá középkori nagyságunkat. Ha a magyar nem pártoskodik, ma is nagy hatalom, Magyarország nagy állam volna. De a magyar nem gyűlöletből pártoskodott, hanem megsérhetlenség miatt. Nem fanatismus, hanem vetélykedés vezette legvéresebb párttusainkat. Az örökös mozgalom hátterében nem a fellázadó természet, hanem az úri passió rejlett. Nálunk tehát a parlamenti pártküzdelem sem fajulhatott el odáig, mint mennyire elfajult másutt. Különösen a legutóbbi három évben már nagy átalakulás történt. A közvéleményben alig volt pártharag. Maguk a parlamenti pártok is békülékeny érzelmektől voltak eltelve. Az ellenzék mindig kénytelen volt bizonyos szinpadi fellépésre elszánni magát, hogy haragot mutasson, hogy elégedetlenségét élénkebben tolmácsolja. Szinpadi menydörgésben csattogott, szinpadi villámokat szórt. Ebből azt következtethetnék, s ha vitatkozni akarnánk következtetnek is, hogy az ország rendkívül meg van elégedve a jelen kormányzással, sőt meg van elégedve az ellenzék is. De nem akarunk vitatkozni. Azt azonban constatálhatjuk, hogy az ellenzékből azért veszett ki még a régi pártszenvedély is, mert érzi, érzi önmagában, számot ad magának titkos gondolatában, hogy bár a Tisza-kormánynak lehetnek hibái, oly fényes előnyei vannak, melyek ezeket ellensúlyozzák. És hogy az oppositio elég őszinte legalább saját lelkiismerete előtt bevallani, hogy nem tudná az országot úgy sem vezetni, mint a jelen kormány, és három évi cyclus alatt az ellenzék mégis gyakran megújította szinpadi harczait. Miért? Mert a közeli választásokra gondolt. De természetesen a szinpadi mennydörgésnek nincs visszhangja, a szinpadi villámnak nincs gyújtó tüze, így az oppositio tettetett haragja nem keltett a közvéleményben haragot. Az öt éves cyclus az ellenzéket felmenti az ily harag comicus színlelése alól. Lehet nyugodt, tárgyilagos, őszinte és igaz, így tán maga is többre megy. A kormányt és a szabadelvű pártot pedig nem gátolja a komoly munkában. És így az öt év végén elmondhatjuk, hogy nem voltak hasztalanok azon remények, melyeket az öt évi cyclushoz fűzött az ország. A NEMZET TÁRCZÁJA Október 1. Őszi műkiállítás. II. Műkiállitásainknál rendesen legérdekesebb a fölülről világított nagyterem. Ebbe szokták összegyűjteni a műveket, melyeket a rendező bizottság, vagy annak megbízottja kiválóknak és érdekeseknek tart. Az idén eltértek e rendtől, mintegy decentralizálták a kiállítás értékét, úgy hogy majdnem minden terembe jutott valami jó, vagy legalább is valami jobb. Mindazonáltal még mindig a nagyterem bír a legnagyobb vonzó erővel, benne van elhelyezve a kiállítás több kiváló száma. De mellete még a II. számú terem is nagyon látogatott. Ide járnak a magasabb köröknek azon ritka tagjai, kik a műkiállításokba el-elszoktak nézegetni. Mert e teremben van elhelyezve Benczúr mesternek idei arczképe (30. sz.). Benczúrnak minden évre van egy minisztere, vagy legalább egy grófja. És minthogy nálunk, hálistennek nincs szűke a grófoknak, miniszterek is csak akadnak béke-korba újak : nem félő, hogy a jeles művésznek kifogy clientéle-je. És valóban nem is tudjuk, kit irigyeljünk jobban ? Azon magas rangú és állású urakat-e, kik oly jeles festőt találtak vonásaik megörökítésére , vagy pedig a művészt, ki duslakodik az ily gazdag megrendelőkben ? De nini, csak most jut eszünkbe, hogy nekünk, kik a szép dolgokat úgyis csak élvezni, de sem bizni, sem készítni nem tudjuk, nincs is közünk az irigységhez. Hiszen ez úgyis csak a collegák dolga. És a collegák valóban ez alkalommal sem mulasztják dolgukat. Ott állnak a szép portrait előtt, melyet Benczúr Gyula Csekonics grófról készített és egy másik, oldalt függő arczképre sandítva, egymás fülébe sugdossák, hogy »ez egyszer a tanitvány levágta a mestert.« Ez pedig nem igaz. A tanitvány nem vágta le a mestert; a tanitvány még most sem éri fel a mesternek a bokáját sem. A tanítvány még most is csak tanítvány , a mester pedig még mindig mester. Csekonics gróf arczképe a mester kezére vall. Már maga az alaknak fesztelen, bátor, szilárd magatartása is megragadja figyelmünket. Van benne valami a renaissance nagy urainak öntudatos fölényéből. És ez képezi az alakban a jelemmagyarázó elemet, melyhez a gazdag selyem-bársony magyar dísz nagyon illik. Nézetünk szerint a magatartásban és a ruházatban található a kép java része, vagyis a jellemzésben és az accessoriális apróságokban, így például a ruházat gazdag zománczos ezüst dísze kitűnően van festve. De mint arczkép is kiváló festvény, a mennyiben t. i. a gróf igen jól van rajta eltalálva. A hasonlatosság kifogástalan, még a vonásokon észlelhető simítás és finomítás daczára is. Csak az arcz festésmódja ellen van némi kifogásunk. Az arcz keményen van festve ; a mintázás (modelé) túlságos határozottsága valami szilárd állagot kölcsönöz a húsnak és némi ridegséget a bőrnek. A helyenkint föltett világító vonások (a homlokon, a szemgödrök alatt) nem igen folynak össze, nem olvadnak bele a modelé erőteljes részleteibe, és olyanok, mint a kendőzés; az ember azt hiszi, hogy le tudná őket törölni az arczról. A kivitel eme két részletén kívül ez arczképben minden jó. Van a mesternek a kiállításban még egy másik műve is, egy tisztán csak díszítő részletnek készült festmény, amilyet a francziák a »panneau décoratif« kitétellel szoktak megjelölni. Ez a mű a festőnek régi modorára vall; majdnem színtelen, egészen szürke és barna, a művész mai színezéséhez fogva. A kép mindenesetre Benczúrnak még rococo időszakából való. Tárgya is erre vall. Franczia, vörös dolmányos vadász látható rajta, amint lóháton, egy falka kopó nyomában mintegy kiugrat a képből. A kutyák pompásak, különösen az első, melynek rendkívül plasticus teste egészen kívül látszik lenni a képen, és úgyszólván már a kép előtt ficzkándozik. A kutyák festéséhez elég a puritán fehér és barna szín, melyet Benczúr használt. De a kép többi részeiben e puritán józanság nem annyira megfelelő. Sőt inkább szegényesnek látszik. És miatta a kép hatástalanná is lesz. E kép egyátalán nem valami nagyon kiváló mű. A tárgymutató lajstrom (154. szám.) bár azt mondja róla, hogy »vázlat.« De mi benne a vázlat? kérdjük. Hiszen teljesen ki van dolgozva minden porczikájában. Csak maga Benczúr mondhatja e teljesen bevégzett művét vázlatnak, mintegy jelezvén ezzel, hogy mai napság vázlatai is bírnak annyi színnel és perfectióval, mint ez a régi kép. Minden más ember azonban e képet joggal befejezett műnek fogja tekinteni. Ugyanazon teremben látjuk Bergeret-nek »Szőlőfürtök” czimü gyönyörű csendéletét is (25. sz.) mely valóban a gondos és ügyes facturának mintaképe. A setétek, melyek a képen dominálnak, oly simák, oly egyszerűek, oly biztos kézzel vannak első vonásra odatéve, hogy az ember csak csodálhatja őket. Pastos részletet e képben egyátalán csak ritkán és csakis a levelek és venyigék fényfogó részein láthatni. Bergeret mint fél gyermek tűnt fel vagy tíz.áve a párisi Salonban, meglepően szép »Rákjaival.« Égbe emelték e sikerült első műért a fiatal embert, ki azóta kissé vissza is fejlődött, de utóbbi időben, mint a nálunk kiállított kép is bizonyítja, megtalálta a széles, kényelmes utat, melyen most már biztosan és sikerrel halad. Másik képe (35. sz.), melynek czíme: »Foglyok«, szintén figyelmet érdemel. A »Szőlőfürtök« mellett látjuk Yerbas-nak »Blankenberghe«-jét, (27. sz.) egy nagy terjedelmű képet, melyen a művész kitűnő qualitásai nem oly szembeötlők, mint a tegnapi czikkünkben említetten. Sokkal jobb ennél a X. teremben lévő »Halász«-a (241. sz.), melyen úgy a tenger kezdődő dagálya, mint a Staffage a legszigorúbb igényeket is kielégíti. A II. teremben látjuk a müncheni Fire Walthernek » Vasárnapi iskoláé-ját (32. sz.) is, melyet már előzeleges rövid jelentésünkben is fölemlítettünk. Ezt a képet nagyon dicsérik és sokat fogják csodálni. Meg is érdemli a nagy figyelmet, melyben részesül. Kétségtelenül sikerült és kiváló munka. A komoly arczú, öregedő, szikár néptanító a feltűnően egyszerű és dísztelen iskolateremben tíz-tizenkét gyermeknek olvassa az evangéliumot. A gyermekek áhítattal hallgatják a szent igét, és képeiken visszatükröződik az érzés, melyet a történet lelkükben kelt. A félig nyitott ablakon keresztül behatol az őszi verőfény hideg sugara, és egy-egy ezüstös pontot tűz az áhitatos gyermekek fejecskéire. Csöndes poesis ömlik el az egész jeleneten; a jámborság és szende ártatlanság honol a csöndes falusi tanteremben. A mű hatása gyors és közvetlen. Ez mindig a fejlett művészetnek a tanujele. Legfeltűnőbb a képen az, hogy a kifejezés a gyermekek arczain ugyanaz; csak az értelmesség, a lelki fejlettség, szóval az egyéniség befolyása alatt lesz csekély mértékben változatos. Ez igen finoman van megfigyelve, mert hát ugyanazon szó kell, hogy ugyanazon érzést keltse a kis hallgatóseregben; de az érzés kifejezése mégsem tökéletesen egyenlő, mert az érző lelkek különfélék, így tehát ugyanazon érzés rendkívül változatosan és igen finom árnyalatokban jelentkezik az arczokon. Az egész kép a gyermeki áhítatnak gyöngéd, bájos symphoniája. Ez szép, kedves és meggyőző. A kép kivitele persze nem minden tekintetben egyenletes, így például a kolorit e műben kissé erőtlen; az egész kép némileg gyapotosnak tűnik fel; csak apróbb részletek, leginkább a fejek mondhatók egészen szilárdul festetteknek. A negyedik gyermeknek (a nézőtől számítva) a fiúcskának nincs elég helye a harmadik és ötödik közt ; egészen hiányzik teste, úgy, de egy szép fejecskéje a harmadik alaknak melléből látszik kinőni. Legszebb az első serdülő leányka és a másodiknak ölében ülő piczinyke gyermek. A soron kívül széken ülő fiú is jól sikerült. Összefoglalva véleményünket : ez figyelemre méltó, érdemes mű, de mégsem oly tökéletes, hogy a mellette nyilvánuló lelkesedést igazolná. Minthogy sétánk nem köt bennünket semmi rendhez, semmi, előzetes beosztáshoz és szabadon hagyja választásunkat, lépjünk át a nagy terembe (X.), melyben oly sok kiválóbb mű hírja ki a szemlélő figyelmét. Itt találjuk Moreau de Tours-nak »Esti nyugalom« czímű kis festményét, mely kétségtelenül a kiállításnak egyik legbecsesebb száma. A kép elsősorban a hangulatot czélozza, és e tekintetben czélját teljesen el is éri. Hátterén a leáldozott napnak tűzpompáját látjuk a szakadozott felhőkben lángolni és sziporkázni; az előtérben levő sziklás dombnak felénk hanyatló lejtőjére, valamint a bal felől emelkedő bokrokra már leereszkedett az estnek bűvös, átlátszó árnya. Két derékig meztelen nő hever jobboldalt a mérsékelt emelkedésű sziklacsoport tetején. Gyönyörű nők. A mellettük fűben heverő tamburin arra mutat, hogy a művészetnek áldoztak. Zenészek-e, tánczosnők-e ? az nem bizonyos, nem is fontos ránk nézve. Egész lelkünket leköti szépségük, és a néma merengés, melylyel az elmerülő napnak varázsába mélyednek. Oly bájosak, oly megigézők és oly csöndesek. Lelkiismeretünk is felszólal az ellen, hogy őket esti nyugalmukban, lelkük gyanútlan önfeledettségében ily könyörtelenül meglessük. De hát minek is vetkőztek le az útszélen ily gondatlanul ? Minek ? Éppen ebben rejlik a műnek sarkalatos pontja, mely kissé bővebb megbeszélést igényel. A franczia festőket húsz év óta gyötri és kínozza az a különös színhatás, melylyel a szabad lég és az ég különféle fénye az ember meztelen testét megélénkíti. Minden újabb festő meg-megkísérli e hatás meghatározását. Mindenki azt hiszi, hogy ő fogja legteljesebben ellesni a természet eme nagy és változatos titkát. De ép azért, mert a világítás hatása a szabadban oly nagyon is változatos, azért látjuk e kísérleteknek oly különösnél különösebb eredményét. Láttunk szenteket és fakkrokat, barna arabokat és hófehér fürdő leányokat a déli napnak perzselő sugarai alatt; láttunk pásztorokat, úti munkásokat, heverésző touristákat és bűbájos nymphákat a tavak visszfényében, az erdőszélnek árnyában és a lágy, sima pázsiton. Minden alkalomkor és minden egyes festőnek ecsete alatt más-más volt a hatás. Legváltozatosabb volt a plein air varázsa a nőnek gyöngéd testén. Ez ingerlé is leginkább a jeles művészek tudnivágyát. Emlékezzenek Zola »Oeuvre«-jére. Ennek hőse azzal kezdi pályáját, hogy meztelen nőket helyezett az erdő félhomályába, és ezeken kereste a rezgő falombon átszűrödő verőfénynek színvarázsát. Ez csak nálunk tűnhetik fel különcségnek. A franczia festők köreiben ez a probléma atalán ismert, és alig van valamire való festő, ki megoldását meg nem kísérlette volna. Nálunk a női test szabad világításban valóságos nyílt kérdés, mely mindenkit vonz és mindenkit kifáraszt. Moreau de Tours is ezt a feladatot tűzte maga elé, midőn jelen művét concipiálta. És ha ezek után ismét kérdezzük, mért vetkőzött le a szabadban e két igéző szép leány? a felelet egyszerű lesz : azért, mert a festő a művészet közös nagy talányának megoldásához kérte segélyüket. Ez talán nem elég ok annak, ki a művészetben nem kívánja nélkülözni a köznapi rend igazságait; de teljesen ki fogja elégíteni azt, ki a művészetben a titkok egy nagy sorozatát látja, mely titkok nyitját a természet féltékenyen őrzi mindenki előtt, de mely titkok birtokáért örök ostromot folytat az emberi értelem a védekező természet ellen. Már most sikerült-e művészünknek ez alkalommal az őrködő természetet meglepni?Sikerült-e neki birtokába ejteni azon coloristicus igazságok egyikét, melyek a modern iskolák embereinek annyi álmatlan éjszakát okoznak? Erre határozott feleletet csak az adhatna, aki a festő kísérletét ellenőrzőleg ismételné, így, amint a hatás Moreau képén jelentkezik, igen szép, igen érdekes és fölötte tanulságos. A barna bőrű leányok testszíne e sajátságos átlátszó esti homályban gyönyörű piros, kihivóan élénk és mindenek fölött finom. Ha a képről leolvassuk Moreaunak nagy tehetségét, és hosszú gondos tanulmányaiból folyó nagy képességeit, nem tehetjük föl, hogy a jeles művész e hatással meg kívánna bennünket csalni. Nem tehetjük föl róla, hogy csupán azért, hogy minket érdekeljen, hamis dokumentumot állított volna ki a természet jelenségéről. A lelkiismeretes, hírneves művész erre nem képes. Föl kell tehát tennünk, hogy Moreau ezt a színhatást így látta, és hálásak lehetünk neki azért, hogy vásznán megörökítette. Festménye gyönyörű szép. Rajzra, színre, ecsetvonásra nézve egyaránt jeles. És már ezért is szívesen időzünk műve előtt, valahányszor a kiállítást meglátogatjuk. Folytatjuk: KESZLER JÓZSEF. Lapunk mai számához egy ív melléklet van csatolva. Budapest, október 1. A szerb országgyűlési választások nagy többséget adtak a Ristics-kabinetnek. Igaz ugyan, hogy saját régi pártjának (a szabadelvűeknek) számaránya csak 10 szótöbbséget ad neki a választott képviselők között, de minthogy egyfelől a korona által kinevezendő 52 tagot kivétel nélkül pártjából választhatja ki, másfelől pedig a radicális és szabadelvűpártiak fusionáltak volt a Garasanin-kabinet megbuktatására és a haladópárt tönkretételére, mi nekik sikerült is; lehet, hogy az így kormányra jutott Risticsnek módjában fog állani a radicálisok közül is többeknek megnyerése, vagy legalább semlegesítése és ha ez sikerül neki, többsége nagy és erős lesz, de mindenesetre e nélkül is mindig rendelkezik akkora többség felett, mekkorával bírt a megelőző kabinet. Tehát ereje és tartóssága sokkal inkább van biztosítva. Ezt kötelességünk egész elfogulatlanul constatálni, daczára annak, hogy a múltaknál fogva rokonszenvünk még mindig inkább hajlik a régi, mint az új szerb kormányhoz. Bár szintén kötelességünk elismerni azt, hogy amióta újabban kormányra jutott Ristics, azóta nem adott semmiféle alapos okot a gyanúra, lejalitása és a nemzetközi kötelességek és feladatok iránti érzéke tekintetében. Hogy a tapasztalás — a kormányon és ellenzéken — vagy a változott viszonyok és nemzetközi tényezők hatása, komoly és maradandó változást idézett-e elő Ristics nézeteiben és működési irányában, tehát hogy őszinte és határozott-e e tekintetben álláspontja, vagy pedig az alkalomhiány és a kezdet nehézségei bírják arra, hogy régi vágyait és törekvéseit elfedje — nem tudjuk, szívesen hiszszük és feltételezzük az előbbit, de kénytelenek vagyunk óvatosságból elismerni azt is, hogy nincs kizárva az utóbbi lehetőség sem. És a monarchiánkhoz való viszony, valamint követendő magatartás tekintetében a legutóbbi választások hatását a Ristics-cabinetre szintén ezen alternatíva szerint lehet bírálat és megítélés tárgyává tenni. Ristics új cabinetjében és politikájával iparkodott nemcsak saját párthíveit, a szabadelvűeket, de szövetségeseit, a radicálisokat is kibékítni. Most az utóbbiak — számszerűit 72 — jelentékeny erővel újra megjelentek az új skupstinában. Nagy kérdés tehát, hogy milyen feltételek alattt fogják (ha egyátalában fogják) tovább is támogatni Risticset? Mert igaz ugyan, hogy ezek támogatása nélkül is, megélhet és elkormányozhat, de cselekvési képességet kifejteni és a belviszonyokat consolidálni Szerbiában gyorsan és rövid idő alatt csak úgy lehet, ha a radicálisok legalább is mérsékelve, és ha nem is megnyerve de legalább szélsőségre hajtva nincsenek. Mert, hogy ezek a lakosság olyan rétegeire hatnak és olyan összeköttetésekkel is bírnak, melyeknek segítségével komoly és tettleges bonyodalmakat is képesek előidézni, azt a közelmúlt tapasztalatai is igazolják. Pedig hogy ilyesmi elő ne forduljon, aztrégi szövetségesei részéről, kiknek legmesszibb menő adióját helyeselte volt az ellenzéken) a Ristics-kabinet érdekében és úgy kell óhajtani, mint az Obrenovics-dynastia érdekében, mert erre nézve is a váltság (főleg ha a világ megzavarodik) könnyen keletkezhetik a legjelentéktelenebb bonyodalomból is, melyet a külső izgatók igen könnyen zsákmányolnak ki a Keleten. Hogy a belügyekben ez érdekben és átalában politikai állásának consolidatiója és érvényesítése érdekében, mit fog Ristics tenni az új skupstinában és azonkívül, az reánk nézve másodrangú fontossággal bír. így tehát az, hogy komolyan veszi-e a radicálisoknak megígért alkotmányrevisiót és az erre kiküldött bizottság működését, vagy a hadügyi költségek korábban hangsúlyozott leszállítását, a pénzügyek rendezését mily mértékben és eszközökkel fogja valósítani, az mind olyan belügyi kérdést képez és a helyi viszonyok kizárólagos szempontjából jön elbírálás alá, hogy ezekkel mi nem foglalkozhatunk és ezekről illetékes véleményt sem formálhatunk magunknak, annál kevésbbé nyilváníthatunk. Óhajtjuk, hogy a komoly állami érdekeket e téren sem áldozna fel Ristics semmiféle szép phrasisnak, vagy tetszelgő ígéretnek, melyeket talán a múltban kiejtett és amelyek nevében esetleg követeléseket formálnak vele szemben, akár szövetségesei, akár barátai. Mert — nem tagadjuk — ha Szerbiában a hatalom (alkotmányrevista és szerencsétlen pénzügyi politika következtében) tudatlan és felforgató elemek kezébe kerül, ezekre a külföldi izgatás is nagyobb hatással lehet és így a nemzetközi politikára is rosszabb hatással lehetnek, mint a hatalom mostani tényezői. De, természetesen, minket főleg a nemzetközi politika szempontjából érdekel, a szerb politika és így még a legújabb skupstina választások eredményének hatása is. Említik, hogy Ristics harmadik minisztériuma vegyes elemekből áll, kiemeltük, hogy újabb functiójában, a mi monarchiánkkal és a Balkánnal szemben tanúsított magatartásában okot a gyanúra nem adott. Tehát azt táplálni és kifejezni sem jogunk, sem érdekünk. Kívánjuk, hogy legális magatartása igaz és állandó legyen, mert akkor Szerbia érdekében is tapasztalni fogja, hogy mesebeszéd az orosz források azon állandó hirlelése, hogy monarchiánk Szerbia sorsára illetéktelen befolyást akar gyakorolni, vagy hogy önállóságát és fejlődését elnyomni, akadályozni akarná. Ha Ristics erről meggyőződött (volt és lesz alkalma reá) példája és tanúsága nem csak azon előnynyel bír monarchiánkra nézve, hogy régi ellenfeleinket lefegyverzi és régi ellenségeinket (Oroszországban) megcáfolja; de egyúttal azzal is, hogy a Balkán-félsziget többi népeiben is megnöveli és megerősíti a bizalmat politikánk iránt, és ez az ártatlan, békés hódítás nekünk több erőt és hasznot fog adni, mint amennyit szerez Oroszország magának minden izgatásával, corruptiójával és erőszakoskodásával. De ha Ristics játszik és a hatalmat, melyet nyert ellenkező irányban használja fel, no akkor — akkor is helyt állunk . Budapest, aki 1. (A képviselőház ülése.) A képviselő két folyó hó 3-án, hétfőn, d. e. 10 órakor ülést tart. Budapest, okt. 1. (A szabadelvű párt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvű párt holnap, október hó 2-án, vasárnap, d. u. 6 órakor értekezletet tart. Budapest, okt. 1. (Minisztertanács.) Ma délután — mint a »Bud. Corr.« jelenti — több óráig tartó minisztertanács volt. Budapest, aug. 1. (A congrua-bizottság ülése.) A congrua-bizottság mai napon Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter elnöklete alatt a vallásügyi minisztérium helyiségében ülést tartott. Jelen voltak: Haynald Lajos bibornok kalocsai érsek és Schlauch Lőrincz nagyváradi püspök, továbbá Lukács György belügyminiszteri államtitkár, Ribáry József miniszteri tanácsos, László Zsigmond és Hóczky Béla igazságügyminiszteri tanácsosok, Angyal József pénzügyminiszteri osztálytanácsos, Tonházy Gyula pénzügyi tanácsos, dr. Hornig Károly püspök, Kárffy Titusz vallási közoktatásügyi miniszteri tanácsos, Boncz Ferencz közalapítványi kir. ügyigazgató és Marin ELPÖL