Nemzet, 1887. október (6. évfolyam, 1827-1857. szám)

1887-10-10 / 1836. szám

J**rflxfenyarflwls * Ferer. ef.5ek­ tere, Athenaeum-épület, 1. emelet, A i*p ezek­eiai részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérm­entetlen­ levelet csak ismert kéztől fogadunk ah Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK Úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferenczi­ek­tara, Athenaeum -épület) küldendők. Egyes szám 2 kr. 1886. (278.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1887. Hétfő, október 10. épület, foldMt»^ FiLOPSzi5TéSz­ysTj . A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy pesten kétszer házhoz hordva s 1 hónapra .. .. ................................ 2 frl 5 hónapra ........................ .............. e­s 6 hónapra .. _............................. , _ . . H * Az esti kiadás postai különk­iedéséért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 a Egyes szám 2 kr. VI. évf folyam, Budapest, október 9. A megnyitó beszédet, melyet­ Tisza La­jos ma a közművelődési egyesületek congres­­susának elnöki székéből tartott, örömmel fog­ják országszerte olvasni a magyar cultura ba­rátai. Mert bármily sok szó volt évek óta azon kérdésekről, melyeket e beszéd érintett, alig fejtetett ki még akkora szabatossággal, oly egyenes nyíltsággal s nagy tapintattal a magyar culturegyesületekre háruló feladatok programmja, mint a­hogy kifejtette azt ma gróf Tisza Lajos. Nem a részletekbe menő, kalandos gondolatokban, kivihetetlen tervek­ben örömet találó nagy mondások beszéde volt ez; higgadt, pozitív alapon nyugvó, az erők és viszonyok ismeretéről tanúskodó nyi­latkozat volt, a­mit halottunk, mely társadalmi és politikai feladatok helyes elválasztása mel­lett, de okos kijelölésével a társadalmi actio határainak és fegyvereinek, egyrészt előre vé­delmet, nyújtott a közművelődési congressus­­ban nyilvánuló társadalmi irányzat politikai félremagyarázása ellen, másrészt azonban — a­mennyiben bele­illeszti azt, általános nem­zeti haladásunk kérdéseinek szervezetébe — emelte e mozgalom súlyát,,jelentőségét, hatá­sát, minden tekintetben. S gróf Tisza Lajosnak ezért köszönettel tartozik a magyar közművelődési érdekek minden barátja. A ki végig tekintett azon fényes gyülekezeten, mely már az előérte­­kezleten s még inkább ma, magán a congres­­suson, megjelent, az bizonynyal csak némi elkedvetlenedéssel gondolhatott arra, hogy e fényes gyülekezet, melyet csakis és kizá­rólag a magyar közművelődési érdekek iránt való lángoló szeretet hozott össze, a részlet­­kérdésekben való eltérések, vagy az ügy ér­deme körül való tapintatlanságok miatt a teljes meghasonlás képét nyújtsa azoknak, a­kik tapsolva fogadták volna, ha a magyar közélet vezértényezői e congressuson akár tehetetlenségüket, akár egymással való meg­­férhetetlenségüket documentálják. S azért volt általános az óhaj, hogy a mozgalom megtalálja helyes vezetését, s e vezetés el tudja mellőzni mindazt, a­mi akár az érdekelt elemek széthúzására, felfogásuk ellentétességére mutatna, akár pedig a moz­galom kiskorúsága mellett lenne bizonyíték. A mai első nap lefolyása fényesen ta­núsította, hogy eczel— eddig legalább — el­éretett. Annak daczára, hogy a congressus előkészítésében is részt vett némely tényezők, kiknek minden alkalom jó, hogy politikai gyűlölködésüknek kifejezést adjanak, ez­úttal is tetszettek maguknak abban a szerepben, a­melyet eljátszottak legutóbb a Deák-szo­bor leleplezésekor, s tetszettek maguknak a hangulat előzetes megrontásában: annak da­czára a congressus egész lefolyása impozáns volt, méltó az ügyhöz, melyet képviselt, méltó a magyar társadalom azon előkelő elemeihez, melyek részt vettek benne, s méltó a nagy feladatokhoz, melyeket maga elé tűzött. S az elnöki megnyitó beszédben, mely­nek jegyzőkönyvbe való foglalást egy ellen­zéki oldalról jött indítványra egyhangúlag határozta el a gyűlés, hadd üdvözöljük mi e helyütt is bátor kimondását an­nak, hogy a magyar közművelődési egye­sületek által kitűzött czélok tapintatos eszközökkel való megvalósítása nemcsak joga, hanem szinte kötelessége a magyar társadalomnak. A mai gyűlés fényesen dokumentálta, hogy e társadalom, melyet egyebekben annyira sikerült részekre bon­tani, választó falak által elkülönteni, a nemzeti művelődés kérdései iránt való érdek­lődésében egységes, egyetemes s a szó nemes értelmében véve democraticus is tud lenni. Tartson ki ez érdeklődésben a tettek meze­jén a mai gyűlés minden tényezője, nyerjen meg kitűzött czéljaira való törekvésében esz­közei tapintatos megválasztásával mindenkit, a­ki megnyerhető, s akkor nemcsak e moz­galom közművelődési czéljai lesznek elérve, hanem társadalmilag be lesz bizonyítva az a nagy politikai igazság is, hogy a magyar nemzet erejét semmi sem fokozza annyira, mint a ragaszkodás a nemzeti erők egységé­nek nagy princípiumához, a­melyet sem osz­tály, sem rang, sem felekezeti érdekekért nem szabad feláldozni soha és sehol, ha csak nagy nemzeti érdekeket is fel nem aka­runk áldozni azzal egy­üütt. S ha e mozgalom ezt bebizonyítja, nagy dolgot bizonyított be, s emléke élni fog késő időkig. tét a régi megyeházban, mit a törvényhatóság igaz­ságszolgáltatási czélokra az államnak átengedett s f. hó végével fog odahagyni, hogy az újonépült helyi­ségben egyesítse összes központi hivatalait. Ez volt az utolsó közgyűlés a régi székházban, mely annyi hazafias és lélekemelő jelenetnek századokon át tisz­tes, habár a czélnak meg nem felelő tanúja volt. Az elnöklő főispán gróf Eszterházy Móricz kir. kamarás, megnyitó beszédében ki is emelte a bástyaszerü falak történelmi jelentőségét, s azt kívánta, hogy a haza­­szeretet, melynek a régi gyűlésterem oly sok szép ta­­nujelét látta, az új székház falai között is majd állandó tanyára leljen. A főispán azon további jelen­tését, hogy a hadgyakorlatok alkalmával Csáktornyán időző király ő felsége elé a megye nevében egy tisz­telgő küldöttséget vezetett, — éljenzéssel fogadták. Következtek a miniszteri leiratok s Véghely Dezső kir. tanácsos alispán nagy gonddal szerkesztett évne­­gyedes jelentései, melyeket tudomásul vettek. A me­gye 1888. évi költségvetésének tárgyalása adott okot egy bizottsági tagnak fölszólalásra, de mint kitűnt, a a »megtakarításokra« irányuló fölszólalás, minden alapot nélkülözött s a közgyűlés osztatlan bizalmát a tisztikar iránt Fenyvessy Ferencz biz. tag, általános helyeslés közt nyomban kifejezte. Huzamosabb eszmecserét a mezőrendőrségi tör­vényjavaslat tárgyában leérkezett miniszteri rendelet idézett föl, melyben a gazdaközönség igen élénken részt vett. A gyűlést ma is folytatják s első tárgya megye te­rületén előfordult rablógyilkosság s kisebb nagyobb útonállási esetek folytán szükséges teendők megbe­szélése képezte, mire vonatkozólag a közgyűlés, te­kintve hogy a szomszédos megyék részint kérték a rögtön ítélő bíróság felállítását, részint már meg is nyerték azt, nehogy megyénket s a Bakony erdőt lepjék el a Zalában és Somogyban szétugrasztott rablók, elhatározta, hogy szintén statáriumot kér ellenük. Pápa városa elhatározta, hogy a főtéri nagy templom előtt ártézi kutat furat, s a vállalkozóval már szerződésre is lépett, mely a közgyűlés jóváha­gyása elé került. Azt hiszik 8 — 10 ezer forintba ke­rül az egész és lesz Pápán egészséges ivóvíz, a­mi eddig nagyon hiányzott. B­ELPÖLT. Budapest, okt. 9. (A főrendiház bi­zottságaiból.) A főrendiház felirati bi­zottsága holnap, f. hó 10-én délelőtt 11 órakor ülést tart. Veszprém, okt. 4. (Veszprém megye köz­gyűlése.) [Eredeti tudósítás.) Veszprém vármegye őszi rendes közgyűlése tegnap vette kezbe­ A közművelődési egyesületek congressusa A magyarországi közművelődési egyesületek congressusának tegnapi előértekezletén nagyon meg­haragudott h a a s­ávor báró és mérgét a »P. Napló« mai vezérczikkében öntötte ki. Pedig ha a báró úr követte volna a »sapientia« úgyszólván köznapi szabályát, hogy egyet aludt volna és akkor irt volna czikket, bizonyosan nem irt volna össze annyi valót­lanságot, mint a mennyi hemzseg mai czikkében, a melynek minden állítását megc­áfolta a mai fényes és emelkedett hangulatban lefolyt gyűlés, a congres­sus első napja. Azt jósolta czikkében, hogy »A kor­mány politikájának­­ sikerült az emelkedett hangu­latot, melylyel a congressusra összejöttünk, megron­tani«, mert hát »Az ellenzéki férfiakat kimarni, ez volt a czél.« »Most csinál (t. i. a kormánypárt) libe­rális kulturegyesületet korlátolt gondolatszabadság­gal és behozza a censurát a szólásszabadságra.« Ezeket pedig írja az előértekezlet azon momen­tumáról, midőn a mérsékelt ellenzéki G­r­ü­n­­n a 1­­1 Béla indítványa fölött folyt a vita, hogy Bánó József előadása a programmból ha­gyassák el és a midőn a szélsőbaloldali Bartha Miklós, szavának minden erejével ezen indítvány mellett volt, úgy, hogy Hegedűs Sándornak, Hor­váth Gyulának és Tisza Lajos grófnak, kik szin­tén részt vettek a vitában, nem maradt egyéb felada­tuk, mint ismételni Grünwald okait, a melyek Bánó előadásának elhagyása mellett szólnak. Innét magyarázható azután, hogy Kaas báró czikke, melyben pillanatnyi felhevülésének adott ki­fejezést, saját párthívei között is teljesen hatástalan maradt. Mert ott voltak a mai gyűlésen Apponyi Albert gróffal együtt mind azok a jeles ellenzéki fér­fiak, (báró Kaas kivételével) kik tegnap is jelen vol­tak az előértekezleten és mindenki meg van győződ­ve, hogy szívesen látott tagjai voltak a gyűlésnek. De volt ezeken kívül is igen sok nagyon szívesen látott kitűnőség. A sok közül hogy kiemeljük B­e­n­d­e Imre beszterczebányai megyés püspököt, Kal­már Endrét, a magyarországi kegyes tanitóren­­diek kormányzóját, G­r­o­m­o­n Dezső államtitkárt. Egyben azonban igazat mondott Kaas báró, hogy a »congressuson Tisza Lajos szelleme uralko­dik.« Ennek a hatása alatt tette Bartha Miklós azon indítványát, hogy a gróf elnöki megnyitó be­szédét, a melyet a közművelődési egyesületek eddig még nem formulázott programmjának t­e­k­i­n­t, mint jövőre nézve ilyent iktassák a con­gressus jegyzőkönyvébe. De ezen szellem uralma alatt állott az egész gyülekezet is, a­mely nagy tetszéssel és lelkesedéssel pártolta az indítványt. Ezen szellem vezérlő erejének tudható be, hogy a gyülekezet első napja mindenki által elismert fényes eredményt mu­tat fel. A congressus első napjának lefolyásáról a kö­vetkező részleteket jegyeztük fel. A gyűlés délelőtt 10 órakor vette kezdetét az új városháza tanácstermében, melynek padsorait fé­nyes társaság foglalta el. A társadalmi élet és poli­tikai élet kitűnőségei, a közművelődési ügy előhar­­c­osai, a törvényhozás és közigazgatás vezérférfiai, az egyház képviselői, valamint a tanügy művelői, együtt­véve oly impozáns gyülekezetet képeztek, a minő rit­kán látható együtt. A terembe lépőknek az egyetemi ifjakból álló rendezőség diszes kivitelű gombot nyúj­tott át, a mely körlapján a »Közművelődési egye­sületek congressusa Budapest, 1887.« felírás ol­vasható. A már tegnap közlött névsorhoz pótlólag ad­juk a congressusi tagok következő névsorát: Boros Bálint, Nagy Nép. János (felvidéki k. m. egylet Nyitrán), Banaisz Jenő (Széchenyi-társaság), Ta­bódy József cs. kir. kamarás, Libertiny Gusztáv kir., tanácsos, nyitramegyei tanfelügyelő, Bossányi József plébános (felvidéki magyar k. m. egylet), Szabó Ká­roly fővárosi tanácsjegyző (máramarosi k. m. egylet), Hofer Károly reáliskolai igazgató Budapest, Fraknói Vilmos, dr. Lutter Nándor, Deáky Albert (Kolozsvár), Török Sándor (Felső-Nógrád m. k. m. egylet), Horthy Gyula (Bereg), Andrássy Tivadar gr. a zemplénme­­gyei magyar nyelvterjesztő társulat elnöke, Bende Imre beszterczebányai püspök, Prámer Alajos és Fejes István, a zempléni magyar nyelvterjesztő egye­sület alelnökei, Beszterczey Ferencz, Barthos Tiva­dar, Kecskés Antal, Bydeskuthy Sándor, Kubányi Károly (felvidéki k. m. e.), dr. Pap Sámuel, Than Károly, az academia I­I. oszt. elnöke, Vizsolyi Gu­sz­­táv, Rohonczy Gedeon, Morfin Imre, Nagy Gábor (székely művelődési egylet), Bánó Zoltán (E. M. K. E. fővárosi fiókjának jegyzője), Kormos Béla (Versecz), Andaházy Géza, dr. Münnich Au­rél, Rózsa Péter tanácsnok, dr. Havass Re­zső , Ballagi Aladár, Királyi Pál és dr. Thir­­ring Gusztáv, (mint a földrajzi társaság kül­döttei), Horváth Döme, Bolgár Zsigmond, Tö­rök Zsigmond, Kondor József, Póra Ferenc( (budapesti népszerű felolvasásokat rend. társ. elnöke) (r. Gyulay Béla (budapesti népoktatási kör), Lind­ner Károly (újlaki népkönyvtár elnöke), Almásy János (budai tanítóegylet), Majla Mihály, Mayer József reáliskolai igazgató, Farkas Menyhért (Ver­secz), Maurer Vilmos min. számtanácsos (Beregm. kézmüv. egylet), Jónás Ödön, dr. Demjanovich Emil és dr. Bartha Gábor mint a mármarosmegyei k. egy­let küldöttjei, dr. Hamary Dániel honvéd főtörzsorvos Bpest, Stumpfoll Ede, Demko Géza (Temesvár), Lerch Károly mérnök, Töpfner József, Ráth Károly főpolgármester, gr. Apponyi Albert, Jókai Mór, Sulcher Pál (Torontál), Miskolczi Gotthilf Fe­rencz (Temesvár), Festetich Benno gróf, fehér­­megyei tanfelügyelő, Kamermayer Károly pol­gármester, mint a csángó-egylet alelnöke, dr. Ilosvay Lajos műegyetemi dékán, Halász Fe­rencz tanfelügyelő, Török József, dr. Klamarik Já­nos osztálytanácsos, Gromon Dezső (pancsovai, nyelv­terjesztő egylet), Kövy Tivadar (felvid. k. e.), Körösy Sándor, Zsigmond Dezső, Hajós János, Dömötör Géza, Kozma Dénes, dr. Göőz József, Liber József, Chorin Ferencz, dr. Klein Fülöp, Dömötör László dr. Virava József, Schröder Károly, Kolozsváry Jó­zsef, Madarász József, Gulácsy Dezső, Lederer Áb­­rahám, Beksics Gusztáv, Dessewffy Aurél, Felméri Lajos, Földváry Mihály, dr. Haller Károly, Bánffy Béla gr., Bartha Miklós, Hegedűs Sándor, Horváth Gyula, Reményi Antal, Sándor József, Zsimond De­zső, Szathmáry György és Helfy Ignácz mint az E. M. K. E. küldöttei. B­é­k­e­y Imre tanfelügyelő, mint a szervező bi­zottság elnöke felszólította Tóth Lőrincz Dur­ai ta­nácselnököt, mint korelnököt, hogy a tanácskozást nyissa meg és az elnökség és a tisztikar választására nézve az indítványt terjessze elő. Tóth Lőrincz korelnök elfoglalván az elnöki széket­, a következőket mondotta: Igen tisztelt uraim ! Az öreg kor sok bajjal jár, de esetleg van­nak mégis az öreg kornak is bizonyos előnyei, bizo­nyos kedvező momentumai és oldalai és ezt különö­sen mélyen érzem e pillanatban, midőn épen korom­nak köszönhetem azt a kitüntetést, hogy a magyar közművelődési egyletek első congressusát megnyitni szerencsém van. (Éljenzés.) Megnyitni azt a congressust, a­mely előtt egy nagy és szent feladat áll, a­melyet férfias bátorság, de egyszersmind komoly, higgadt, bölcs megfontolás útján kétségtelenül el is fog érni az összes haza és minden egyes ebben lakó népfaj javára, a­melyet a maguk igaz, nem képzelt, nem ábrándokra alapított, hanem valódi jóllétüket csak a cultura las­­san kint fejlődő, összhangzatosan előrehaladó sikerü­lésének és előbbre vitelének fognak köszönhetni. (Él­jenzés.) Indítványára egyhangúlag megválasztatott: Tisza Lajos gr. elnök, Gerlóczy Károly má­sodelnök, dr. Kenedi Géza, dr. Buday József és Szabó Károly jegyzők. Egyszersmind egy bizottság küldetett ki, mely az elnököt a congressusra meghívja és elkísérje. E bizottságban részt vettek Odescalchi Arthur herczeg vezetése alatt, Vizsolyi Gusztáv, Fraknói Vil­mos, Békey Imre. Tisza Lajos gróf néhány percz múlva a bi­zottság élén a congressus tagjainak élénk éljenzése között megjelenvén, az elnöki székről a következő megnyitó beszédet mondotta: Mélyen tisztelt congressus! Mindenekelőtt fo­gadják a congressus tisztelt tagjai őszinte köszöne­­temet azon kitüntető bizalomért, melylyel ezen, az ország különböző vidékeiről, a közélet legjelesebbjei­nek egész koszorúját magába foglaló congressus el­nöki teendőivel megtisztelni méltóztattak. T. congressus! Legbiztosabb jele annak, hogy egy állam kivetkőzött kiskorúságából, s hogy az szel­lemileg izmosodik, ha benne a társadalom is meg­mozdul, s a közczélok előmozdítására irányzott munkásság nem szorítkozik csak a törvényho­zás és kormány köreire. Nem egy elsőrendű közérdek előmozdítására sokkal szélesebb kör nyí­lik a társadalom számára; sokkal­ szabadabban mozoghat az, mint a hivatalból eljáró kormány és a törvényhozás. Minden fejlett államban azt fogjuk ta­pasztalni, hogy hivatalos actio és társadalmi actio mintegy kiegészítik egymást. Tehát mint a nemzeti nagykorúságnak, mint a társadalom kötelességérze­tének fényes bizonyítékát üdvözölhetjük azon moz­galmat, mely a közművelődés, főleg az okszerű és ha­zafias irányú népnevelés terjesztésére különböző vi­dékeken alakult társulatok működésében nyilvánul. Mintegy ezen mozgalomnak mind szélesebb körben terjedését megünneplendő s annak helyes irányban való tovább fejlődését a kölcsönös eszme­csere útján előmozdítandó,­­jött ma össze ezen con­gressus, melynek ez idő szerint s különösen két irány­ban van fontos jelentősége. Ugyanis egy­felől, mint már jeleztem, alkalmat nyújt az ország különböző vidékeiről összejött azon elemeknek, melyek saját körükben a közművelődés terjesztésében s ennek utján a nemzeti hazafias szel­lem s mindenekfelett a magyar állameszme megszi­lárdításának munkájában fáradoztak eddig is, hogy tapasztalataikat egymással élő szóval közöljék, a mi­nek hatása sokkal közvetlenebb, sokkal inkább vezet az eszmék gyors tisztázására, mint a sajtónak hosz­­szadalmasabb útja. így a kifejlődő eszmecsere alap­ján aztán tájékozást nyerhetünk az iránt, melyek azon utak és módok, melyek eddig gyakorlatiaknak, ered­­ményre vezetőknek bizonyultak s ezek alapján követ­keztetést vonhatunk a jövőben követelendő eljárást illetőleg. Másfelől: az e téren és e czélból eddig folytatott működésnek megismertetése, valamint a jövőben való teendőknek itt szabatos kifejezést nyerendő irány­zatának a nyilvánosság előtt megvitatása által, re­ményiem, közvetve meg fogja c­áfolni e congressus mindazon téveszméket, melyek ezen társadalmi cul­­tur mozgalommal szemben, bizonyos körökből a bel­földön is, de kivált a külföldön, félre nem ismerhető czélzatossággal terjesztetnek. A mozgalom indító oka és kitűzött czélja iránt tisztában vagyunk mindannyian, azt palástolni nincs okunk, nyiltan hirdethetjük a műveit Európának. A­mint a nemzet 20 évvel ezelőtt alkotmányát és ön­rendelkezési szabadságát visszanyerte, s kezdte a ma­gyar államot az 1848-iki democraticus alapokon be­rendezni, oly tényezőkkel kelle számol­nia, melyek a régi alkotmányos Ma­gyarországban a politikai működésből ki voltak zárva. Ki voltak pedig zárva nem a különböző faj vagy nemzetiség, de a régi constitutio aristocraticus szer­­vezete alapján, a mely egész 1848-ig az állami közéletben csak a nemességnek és később még az úgynevezett honoratior osztálynak adott működési tért. Ezen politikai jogokkal felruházott osztályokból azonban — mint ez általánosan ismert dolog — a magyar állam területén élő népfajok egyike sem volt nemzetisége indokából kizárva. Ezt bizonyítja azon sok, nem magyar eredetű család­nak adományozott nemesi kiváltság; bizonyítja, hogy nem egy ezen családok sarjai közül előkelő szerepet játszott a magyar törvényhozó testületben és hivatali karban, míg másfelől a magyar nemzetnek a nemes­séghez nem tartozó része éppen úgy nem vehetett részt a közéletben, mint a nem magyar nyelvű nem nemesek. Már­pedig minden államnak életfeltétele az, hogy azok, kik politikai jogokkal bírnak, tehát ügyei intézésébe közvetlen, vagy közvetve befolynak, a műveltségnek legalább is azon fokán álljanak, mely bizonyos mérvű politikai öntudatosságot biztosít. Lehetetlen volt nem észlelnünk, hogy ha e te­kintetben talán egy európai állam sem érte ugyan még el a kellő fokozatot, a magyar államban, az ál­lami szervezetnek átmenet nélküli megváltozása foly­tán, ezen szempontra vonatkozólag már épen igen kedvezőtlenné vált a helyzet. Sok fontos és az új éle­tet nyert magyar állam berendezkedésére és fejlődé­sére első helyen szükséges intézkedésnek megtétele közepette is tehát kiváló figyelmet szentelt a törvény­­hozás e kérdésnek s a népnevelés és közművelődés már az első években, az államnak hathatós támogatá­sában részesült és hozzájárulván egyes hatóságoknak, különösen a főváros nemes példája által buzdított egyes városoknak áldozatkészsége, az országszerte hatalmas lendületet vett. Azonban, mint már fennebb is említem, a tör­vényhozásnak, kormánynak, hivatalos testületeknek tevékenysége kellőleg gyümölcsöző csak úgy lehet, ha az általuk támogatott ügyet a társadalom is fel­karolja. Ezt tette a társadalom az ország különböző részein fenálló s legnagyobb részben itt képviselt, közel 60 egyesület megalakítása és működésbe hoza­tala által. Ezek legnagyobb részének már czíme is mutatja a kitűzött czélt. »Országos iskola egyesület«, »népoktatási kor«, »közművelődési egyesület«, »kisded nevelők országos egylete«, »iskolai és népkönyvtár egyesület«, »országos kisdedóvó egyesület«, »feleke­­zetnélküli népnevelési kör« stb. stb. Hogy ezek a magyar társadalom által életre hiva, mind magyar szellemben működnek, hogy fel­adatuknak tartják, éppen a műveltség terjesztése út­ján a magyar állameszme iránt való ragaszkodást a magyar állam polgáraiba már zsenge korukban becse­pegtetni, ez magától értetik, hogy a magyar nyelv­­ismertetésnek terjesztése által alkalmat akarnak nyújtani a nem magyar ajkú magyar honpolgároknak is a magyar nyelv elsajátítására, hogy ez után hoz­­záférhetővé akarják tenni számukra az állam ügyeiben való részvehetést a magasabb fokon is, az által éppen a nem magyar ajkú népfajokat csak hálára kötelezik. És hogy ezt úgy fogja fel a józan nép, mutatja az, hogy a legtöbb helyen igyekszik az ezen egyesületek által nyújtott jótéteményekben részesülni. Kik tehát a magyar államban azok, a­kiknek szálka a szemükben ezen egyesületek működése? Egyes izgatók. Lehetnek ugyan közöttük önzetlen rajongók, — nem akarom tagadni — kik azt hiszik, hogy chauvinisticus izgatásaik által Szent István ezredéves birodalmának ezred­év óta fenálló kapcsait képesek lesznek széttörni, s beteges ábrándjaik sze­rint megváltoztatni Európa földabroszát; de legna­gyobb részüknél az izgatás tulajdonkép kenyérkereset avagy szereplési viszketeg. És hogy ezt kielégítsék, nem utalják a tájékozatlanok véleményének félreveze­tését megkisérleni. A­mi tagadhatatlanul sikerült is nekik bizonyos fokig. Valóban az ember csodálkozni kénytelen, ha az ide vonatkozó irodalmat figyelemmel kiséri, hogy — mellőzve az alaposságra nem nagy súlyt fektető fran­­czia írókat, valamint az európai cultura szempontjá­ból még kevés sulylyal biró nyelveken megjelenő iro­dalmi termékeket — még az első rangú német írók is mily valótlanságokat állítanak a magyarországi viszonyokról s azokból kiindulva mily szenvedélyeske­dést árulnak el. Hát mikor ment a magyar törvényhozás, kor­mány vagy társadalom azon határon túl, hogy egyfe­lől megkövetelje, miszerint magyar állampolgár, a magyar állameszmét még elméletben sem tagadja meg, és másfelől, hogy tanintézeteknek az államkölt­ségén való felállítása és a magyar kulturának társa­dalmi uton való terjesztése által módot nyújtson a nem magyar ajkúaknak is a magyar műveltség meg­szerzésére és végül, hogy intézkedjék, miszerint a fe­­lekezetek által fentartott iskolákban egyes rajongók, vagy külbefolyás alatt állók bogarai miatt százak meg százak tévtanokra ne oktattassanak; százak meg százak előtt el ne vágassék annak lehetősége, hogy az állam hivatalos nyelvét is megismerjék ? Ennyi és nem több az, a­mi e téren történik; míg a minden magyar állampolgárra nemzetiségi különbség nélkül egyaránt kiterjesztett oly mérvű szabadság védelme alatt, melyet a magyar államban élő nemzetiségek egyike is, a vele rokon népfajok ál­tal alkotott államban nem élvezhetne, tulajdonkép nyitva áll az út az izgatóknak a sajtóban és a nyíl­­vános felszólalás által még államellenes tanaikat is hirdetni, nagy ritkán sokalván meg a türelmes ma­gyar állam a túszulásokat annyira, hogy az illetők ellenében fellépjen. Nem tehetem fel azon kiválóan műveit és okos írókról, kiket fennebb emlitek, s kik ha félre nem ve­zettetnek, s teljesen tárgyilagosak, első helyen képe­sek felfogni az állami lét fentartásának követelményeit, hogy azt helyesnek ítélnék, ha például az állam tudva tűrné, avagy a társadalom arra buzdítana hogy, a nem­zetiségek érdekének palástja alatt, már az iskolákban az állam felbontására c­élzó üzelmek folyjanak; avagy azt kívánhatnák, hogy idegen államokban fennálló egye­sületnek magyar területen folytatott izgatásait és propaganda-hajhászatát a magyar kormány és tár­sadalom különös kedvezményekben részesítse. Ha körülnéznek otthon, látni fogják, hogy Európának a ma élők között, legelső államférfia, hogy fogja fel a nemzetiségi kérdést. Olvassák el, ha elfeledték volna, a porosz képviselőházban az 1886. évi január 28—30 közt lefolyt vitákat és a Poseni nemzetiségi kérdés tisztázása érdekében ugyanazon évben hozott törvényeket, avagy tekintsenek az El­­sas-lotharingiai viszonyokra, és nézzenek egy kicsit körül a német nemzetiségű balti tartományokban. Mi történik ott orosz részről , vagy az ott élő nem­zetiségek sorsa talán nem érdekli őket ? Hasonlítsák össze ezen különböző államokban folyamatban lévő állami tevékenységet a magyarországi viszonyokkal. Valóban, természetesebb volna, ha a másik túlságba esnének s azt írnák rólunk — a­mi ugyan szintén nem felelne meg a valóságnak — hogy még nem vagyunk elég iskolázottak az államfentartás el­méletében, mert a szabadság és egyenjogúság eszmé­jének feláldozzuk az állam feltételeit. Általában véve, a Magyarországban lakó nem magyar ajkú nemzetiségeknek e tekintetben nem le­het s a fent jelzett izgatók kivételével nincsen is pata­naszuk a magyar államra és társadalomra ; va­lamint, ha itt-ott észlelhető is a métely terje­dése, a melylyel szemben a félrevezetteket fel­világosítani egyik nemes hivatása társadalmi mű­ködésünknek, eddig egészben véve a magyar ál­lamnak sem lehet a nép zömére panasza. — Tudják, érzik ők, hogy e hazában a jogok és köteles­ségek teljesen egyenlők minden honpolgárra nézve nemzetiségi különbség nélkül. — Anyanyelvét, vallá­sát, szokásait szabadon gyakorolhatja mindenki. A műveltségnek az állampolgárok közt való terjedését oly kincsnek tartjuk az államra nézve mindnyájan, hogy üdvözöljük az erre irányzott tevékenységet, ak­kor is, ha ezen czél elérésének eszközéül nem a ma­gyar nyelv szolgál. Mert mentől átalánosabb lesz a műveltség, annál átalánosabb lesz a honpolgárok kö­telességérzete — annál átalánosabb lesz, fajkülönb­ség nélkül az egységes nemzeti szellem. A közműveltség az út, a­melyen meg lehet ér­tetni mindenkivel, hogy míg vallásra, anyanyelvre, szokásokra különbözhet egyik faj a másiktól: nem­zet csak egy van és lehet a magyar államban. Mint mondom, aránylag kevés kivétellel, nincs is e tekintetben átalánosságban komolyabb ok a pa­naszra. Az országnak nem magyar ajkú népessége is számtalan példáját adta a trón és haza iránti tánto­ríthatatlan hűségének. Ha akadnak is félrevezetők, kevesen vannak a félrevezetettek. És e társadalmi mozgalomnak, mely a külön­böző közművelődési és népnevelési egyletek alakítá­sában nyilvánul, legkevésbbé lehet czélja a nemzet ezredéves traditióival szakítani. Ha a magyar állam­férfiaknak úgy a múltban, mint a jelenben törekvése mindig oda irányult, nem elnyomni, nem eltiporni vagy kiirtani, de a szabad institutiók és a jogegyenlő­ségnek kiterjesztése által a magyar állameszmének megnyerni a különböző nemzetiségeket,­­ a társa­dalom bizonyára nem fogja ez üdvös processust, reac­­tiót szülő türelmetlenséggel megzavarni akarni. A társadalom minden egyes tagjáért természete­sen nem felelhetünk; tapintatlan ember, minden nemzetben, minden társadalmi rétegben akadhat,­­ de ezek szórványos nyilatkozataival a nemzet soli­­daritást nem vállal, ezekért a magyar társadalmat felelőssé tenni jogosan nem lehet. Nincs tehát semmi ok arra, hogy a hazának bármely polgára féltékenyen tekintse e mozgalmat; az indok, mely ezt vezérli, a czél, melyre törekszik, nemes és nem sérthet senkit. Lesz-e e mozgalomnak kívánt sikere, az a működési térnek, a működés mér­vének és módozatának eltalálásától, az eszközök sze­rencsés megválasztásától függ. Az említett egyleteket megalkotott férfiak ko­molysága kizárja azt, hogy itt a kongó nagy szavak­kal való tüntetésben culmináljon a tevékenység: érzi azt minden ember, hogy ez ügyben mentői többet dolgozni, cselekedni , és mentői kevesebbet beszél­ni kell. Hogy egy népies kitételt használjak — a­ki sokat markol keveset szerit —­ bizonyára nem fogják tehát az egyesületek tevékenységüket a jövőben sem az által elforgácsolni akarni, hogy alakulásuk közvet­len czélján túl, munkásságuk körét oly irányban is kiterjesszék — mely nagyban túlhaladja anyagi ere­jüket, habár az eddig alkalmazottakon kívül még sok eszköz kínálkozik is, mely közvetve szintén elősegít­hetné a kitűzött czél elérését — és bizonyára őriz­kedni fognak átcsapni akarni, az állam és törvényho­zás feladatát képező teendők terére. Mentői egyszerűbb programmal, a mentői csendesebben és mentői szorgalmasabban folytatjuk a munkát,­­ de folytatja saját közvetlen, szűkebb körében mindenki, annál több valódi eredményre jutunk. Midőn van szerencsém úgy az egyesületek kép­viselőit, mint tisztelt vendégeinket, valamint az e ter­met számunkra vendégszeretőleg átengedő házigaz­dát, a Budapest fővárost képviselő városi bizottsági tagokat itt üdvözölhetni, azon, a magyar nem­zet ezredéves hazafias buzgósága, politikai belátása és tapintata által igazolt reményben van szerencsém e congressus ülését megnyitni, hogy ennek elmaradhat­­lan eredménye lesz: a társadalomnak a közművelődési társulatok által kitűzött czél iránt mind szélesebb és szélesebb körben való érdeklődése, a félreértések el­oszlatása, a félrevezettettek felvilágosítása és ez által a magyar állameszme iránti hazafias ragaszkodásnak a magyar állam minden polgárának kebelében nem­zetiségi különbség nélkül, napról napra való izmoso­dása; mert meg vagyok győződve, hogy úgy a ma­gyar társadalom, mely a közművelődési mozgalma.

Next