Nemzet, 1887. december (6. évfolyam, 1888-1916. szám)

1887-12-03 / 1890. szám

Sgilas Estresía: Te­r­aneaiak­ tere, Athenaeum-épület, 1. és k­elet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmen­tetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk ss Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek tere Athenaeum épület) küldendők. Egyes szám 5 kr._________ 1890. (332.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1887. Szombat, deczember 3. KiaDÓ-HIVATAL, * Farencziek-tere, Athenaeum-épület, földsZ­iBSZ, Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ............................ .. .. 2 frt 3 hónapra ............... fi ^ 6 hónapra _ _........................................ . 12 > Az esti kiadás postai különküldéséért feHU- fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 5 kr. VI. évi folyam. Budapest, deczember 2. A képviselőház közgazdasági bizottsága mai ülésében rövid tárgyalás után egyhangú­lag elfogadta a törvényjavaslatot, mely a kor­mányt a német és olasz kereskedelmi szerző­dések megújítására felhatalmazza. A nyilvánosságra került hírekből tud­juk, hogy mind a két szerződés létrejövetele iránt igen alaposak a kilátások. De tudjuk azt is, hogy az eddigieknél kedvezőbb feltétele­ket nem várhatunk. S ha Olaszországgal szemben a mai állapot fentartása — némely, a közbejött viszonyok miatt kikerülhetetlen változtatások mellett — még mindig előnyös. Németországgal szemben a szerződés válto­zatlan megújítása sem háríthatja el azon károkat, melyeket a német vámpolitika leg­újabb terméke, a gabnavámok újabb feleme­lése ránk mér. A képviselőház közgazdasági bizottsága minden habozás nélkül megadta a miniszter­nek a felhatalmazást, de ez nem akadályozhat meg senkit abban, hogy komolyan számot vessen azon immár kikerülhetetleneknek lát­szó bajokkal, melyek a német vámfelemelé­sek mellett alig fognak elmaradhatni. A német birodalom a búza és rozs vám­ját 6 márkára készül fölemelni. Búzánk kivi­tele Németországba 1886-ban már úgy is nem igen tett többet, mint 300,000 métermázsát, alig negyedrészét annak, mint 1882-ben. Ro­zsunk kivitele ugyanoda ma már alig tesz egy-két ezer métermázsát, míg 1882-ben föl­ment 200,000-re. S a liszt kivitele Németor­szágba, melynek vámját 71/2 márkáról 12 márkára készülnek emelni, 300,000 métermá­zsáról 100,000-re szállt le ugyanazon idő alatt. A német agráriusok legfőbb érve a gab­­navám emelése mellett, hogy e termék ára minden vámemelés daczára nem emelkedett, sőt csökkent. S ha az amerikai nagy bőség eddig kiegyenlíthette is a vámkülönbözetet, ki hiszi azt, hogy ezen újabb és minden ed­digi mérvet meghaladó emelés visszahatás nélkül maradhasson az árakra. S ugyanekkor a midőn a német piac­ megközelítését ismét megnehezítik számunkra, nem kell-e attól is tartanunk, hogy a vámemelés által távol tar­tott gabona és liszt a mi kevésbbé védett te­rületünkre fog özönleni, újabb csapással sú­ly­osbítva a bajt. De ha másfelé nézünk, ott sem lehetünk valami nagyon megnyugtatva. Svájcz, mely ma legnagyobb gabonafogyasztónk, felmondta a szerződést. S habár nincs okunk hinni, hogy a lejáró szerződést nagyban és egészben a régi alapon meg ne újíthassák, másrészt a Romániából legújabban érkező hírek arra en­gednek következtetnie,hogy e­ szomszéd ország­nak sikerült nélkülünk is utat törni gabná­­jának, mely így, ha nem is a belső piac­okon, de a külföldön erős versenyt támaszt a ma­gyar árunak. Az állatkivitel csak Olaszország felé mutat némi elevenséget, de a gabnaex­­port a »N. Fr. Presse« egy bukaresti levele szerint a vámháború alatt nem hogy csök­kent, hanem még nagyobb arányokat öltött. Vasúti hálózatának folytonos gyarapodása és vasúti tariftáinak nagy olcsósága magyarázza meg e rejtélyt. A Duna-torkolatok gabnafor­­galma ma nagyobb mint tavaly, és ebből a legnagyobb rész Romániára esik. S mind­ehhez járul, hogy Czernavodánál most épül a szárazföld leghosszabb vasúti hídja, a­mely Kuszendje tengeri kikötőjét még közelebb hozza az ország belsejéhez. . .Ily viszonyok között örömmel fogad­hatjuk ugyan a kormány azon igyekezetét, hogy a velünk szomszédos államokkal siet szerződéseket kötni, és örülhetünk azon arány­lag kedvező föltételeknek is, melyeket elérni a kormánynak reméljük sikerülni fog, de mindezen szerződések nem menthetnek föl attól, hogy fenyegetett mezőgazdaságunk újabb vé­delméről ne gondoskodjunk. Németországban az agrarismus soha nem sejtett mézben uralkodik a közvélemény nagy többségén. 1879-ben még a kancellár mondta, hogy a legbolondabb agrárius sem követel­het 2 márka vámot. Ma annak háromszorosát sürgeti a kormány. És hol van a biztosíték, hogy itt meg fognak állapodni? A gazdasági szabadság minden őszinte barátja kell hogy meg legyen arról győződve, miszerint e ter­mészetellenes állapot nem lehet tartós. A vámemelésnek előbb-utóbb vissza kell hatnia az árakra, és akkor Németország nagy socia­­listicus munkás népességével oly problémák előtt állhat, melylyel szemben talán még Bismarck lángelméje sem lesz képes a kibon­takozást megtalálni. De az bizonyos, hogy akkor a gabonavámok felett is megkondul a halálharang. Ám addig is, míg az az időpont bekövetkeznék, lehetetlen tétlenül nézni a magyar gazda nehéz helyzetét. Midőn e helyütt a gabonavámokat a magunk vámtarifájában először védelmeztük, kiemeltük, hogy minket e részben éppen nem vezet a vámok iránti gyöngéd előszeretet. Mi mindig a gazdasági szabadság meleg barátai voltunk, de addig nem vihettük a védvámok iránti ellenszenvünket, hogy minden támasz és fegyver nélkül hagyjuk a magyar gazdát, mikor annyi tényező fordul ellene. Részünk­ről soha nem helyeseltük a gabonavámokat mint önezést. De beláttuk annak szükségét, hogy a mesterséges támadással szemben mi is adjunk mesterséges védelmet, habár más­részt nem engedtük magunkat elragadtatni az ár által és soha nem akartunk a legszük­ségesebb védelem korlátán túlmenni. A ma­gyar gabona ellen irányult vám magasságáig elmenni parancsolja a magyar gazda érdeke, hogy piaczunkon ne legyen még nagyobb a verseny, mint a minő eddig is. De azon túl menni ellenkeznék azzal az elengedhetetlen óvatossággal, hogy vámjainkat akkor rendez­hessük be, miszerint a védelmi áramlat el­múltával zavartalanul és megrázkódás nélkül mehettünk mi is vissza a korábbi állapotra. A német parlamentben most folyó vitá­ban a szabadelvűek mindig több és több meggyőző erővel mutatják ki azon ká­ros hatást, melyet a német birodalom la­kosságának nagy részére a gabnavám újabb fölemelésének gyakorolnia kell. Kimutatják, hogy ez intézkedés több mint káros s tartha­tatlan igen rövid idő alatt. Magunk is ebben a hitben vagyunk, de azért nem hiszszük, hogy összetett kézzel nézhetünk, mint veszit e csapások alatt gazdaközönségünk és épp azért nem zárkózhatunk el azon meggyőződés elől, hogy a német gabnavámok fölemelése nem marad visszahatás nélkül a mi vámta­­riftánk tételeire sem. A NEMZET TÁRCZÁJA. Deczem­ber 2. Magyar zarándokok Rómában. HI. Róma, nov. 30. — Láttam a pápát! — ötszáz magyar ember mondhatja ezt mától fogva , mert XIII. Leo pápa ma fogadta nagy ünnepélyességgel a magyar zarándo­kok hódolatát. Fényes és megható ünnep volt ez, melyről sokat fognak beszélni nem csak azok, kik elég szerencsések voltak, hogy a jelenetnek tanúi lehettek, hanem még ezeknek a fiai és az unokái is. Nem volt még eddig oly jelenet a Vaticánban, és emlékezetes marad az a nap, a­melyen ötszáz ma­gyar ember riadó éljenzése üdvözölte a római pápát. Festő ecsetje kellene hozzá, hogy a képnek szin­­pompáját visszaadjuk s zengő szavakra volna szüksé­günk, hogy a jelenetnek hasását híven lemásolhassuk. A hódolatnak és tiszteletnek soha szebb, férfia­sabb és lelkesültebb kifejezését nem láthatták a Va­­ticánban, mint Magyarország catholicusainak hódo­lata volt a jubiláló pápa iránt. Az udvari etiquette megszabja azt a szertar­tást, melynek keretében a pápa előtt egyeseknek és testületeknek meg kell jelenniük s igy minden pápai kihallgatás, még ha fontos politikai vagy egyházi színezettel bir is, bizonyos mértékben a chablon szür­keségét ölti magára. A magyar zarándokok azonban e chablon kor­látait az udvari etiquette ellen elkövetett csekély szabálytalanság által áttörték s ezzel megadták a jelenetnek eredetiségét, mely a jubilaris ünnepélyek során bizonyára nem fogja megtalálni párját. Az etiquette megszabja ugyanis, hogy a pápa által kihallgatáson fogadott férfiak keztyű nélkül jelenjenek meg, a nők pedig kalap nélkül. S midőn a pápa elé kerülnek, le kell minden­kinek térdelnie, és a pápa lábát megcsókolni. Ha a pápa megengedi a kezét is csókoltatni, ez különös kegynek tekintendő, —­s a magyar zarán­dokok mindegyike részesült ebben a kegyben. S be­szélni, sőt éljenezni nem volt szabad. Ezeket az etiquette szabályokat — egynek kivételével — pontosan betartották a magyar za­rándokok. Az az egy pedig, a­mit be nem tartottak, az éljenzés tilalma volt. Ezt az egyet áthágták s midőn a pápa alakja megjelent a terem küszöbén, olyan riadó éljenzés hangzott fel háromszor egymásután, hogy bele­rez­­dültek a Vatican ablakai. Egy pápai kamarás az első éljeneknél kézintés­sel próbálta lecsillapítani a zarándokok kitörő lelke­sedését, hogy a formák korlátai között maradjon, de hasztalan volt, a lelkesedés elragadt mindenkire s pár pillanat múlva maga a pápai udvar is a bibor­­noktól le a pápai hordszék­vivőkig és az őrt álló svájczi testőrökig együtt örvendett velünk a jelenet szépségében. Mikor két kamarásától vezettetve, de ruganyos léptekkel haladva, megjelent a pápa fehér alakja s elfoglalva trónját jóságos szemeivel végig tekintett a tömegen, mindenkinek keblét elfogta az a bizonyos szorongás, melyet az ünnepélyesség érzete szül az emberben: a herczegprimás üdvözlő iratának felolva­sása után a trónszék két támlányára támaszkodva fölemelkedett s elkezdett beszélni érzéssel, tűzzel, hévvel; azután kiterjesztette karjait, hogy megáldja a zarándok-csapatot, egész alakja kimagaslott, arcza magasztos kifejezést öltött, szemeiben tűz égett, tekintetéből fény lövelt elő, hangja végig csengett a termen s kitartott karja reszkető ujjaiból mintha az áldás sugárzott volna ki s végig ömlött volna fejeink fölött___ Az általános nagy kihallgatás ma (30-ikán) déli 12 órára volt kitűzve, hanem a pápa az előző napon minden egyes zarándokot maga elé bocsátta­tott, hogy egyenként megáldhassa őket, mert az ün­nepélyes fogadtatáson a bemutatás és külön áldás csak a kiválasztottaknak jutott osztályrészül, s ilyenek vol­tak a püspökök, az aristocratia képviselői és a Szent­ István társulat tagjai. Két külön csoportban vezettettek a zarándokok az előző audientiára s a pápa mindkét csoport min­den egyes tagját bemutattatta magának, mindegyikhez volt egy kérdése­s egy kegyes szava. Az egyházi fér­fiakhoz egyházi tárgyú kérdéseket intézett, tudakozó­dott híveik száma és vallásos érzülete felől; a világi zarándokoktól megkérdezte foglalkozásukat , hogy van-e nejük és vannak-e gyermekeik, valamint a nők­től megkérdezte, hogy anyák-e ? Azután minden egyes zarándokot megáldott és egyik kamarása által ezüst érmet adatott mindannyiunknak emlékül. A pápa leg­nagyobbrészt latinul beszélt a zarándokokkal, de többször olaszul és francziául is szólott. A mai nagy kihallgatásra a magyar zarándokok teljes díszben jelentek meg, a magyar aristocratia tagjain kívül is többen voltak díszmagyarban, a kö­zönség legnagyobb része a teremben frakkban volt fe­hér nyakkendővel keztyű nélkül, a nők pedig kivétel nélkül egyszerű fekete ruhában, fejükön fekete csip­kekendővel jelentek meg. A trónterem akként volt osztályokra szétosztva, hogy az egyházi méltóságok, a főurak, a Szent­ István társulat tagjai és a nők elkülönített helyen elől áll­tak. A rendet a pápa svájczi testőrei tartották fenn sárga-vörös-fekete szinti öltözetükben igen festői ké­pet nyújtva. A trón a terem végén nagy emelvényen volt fölállítva. Az aranyozott fáju biborbársony szék fölé biborbársony mennyezet borult s két oldalt kilencz­­kilencz szék volt elhelyezve a bibornokok számára. Mikor a teremben a zarándokcsapat el­helyezkedett, a trón melletti ajtó bíboros füg­gönye félrelobben és megjelentek a pápa test­őrei, ezek után a szolgálattevő kamarások s azután XIII. Leo pápa, két kamarástól vezet­tetve, a pápa után jött a tizenkilencz bibornok fényes ornatusban s a menetet a pápai testőrök zár­ták be. A pápa teljesen fehér öltözetben volt, a deréköv lelógó szalagján nehéz aranyrojt csüngött, nyakára vastag aranylánczon díszes arany kereszt volt füg­gesztve s lábain aranynyal hímzett, piros bársony fél­­czipőt viselt. Szép magas termet, kifejező arcz, apró, de éles tekintetű szemek, sas-orr és szürke haj: ilyen a pápa külseje apró részleteiben. Egészben véve imponáló, uralkodói alak, de egyszersmind minden feszesség és ridegség nélkül, kitűnő szinben van s agg korát csak reszkető kezei árulják el. A testőrök a trón körül, az emelvényen, körben felálltak, az államtitkár és alállamtitkár, továbbá a pápai kamarások a trón mellett foglaltak állást. Mikor a pápa a terembe lépett, a magyar za­rándokcsapat riadó éljenzésben tört ki s aztán térdre borult. Midőn a pápa leült trónszékére, a bibornokok egyenkint mélyen meghajtották magukat a pápa előtt s csak ezután foglalták el helyeiket. A bevonulás igy véget érvén, a pápa intett ke­zével s Simor János herczegprimás a trón elé lépett, mélyen meghajolt s aztán felolvasta saját kéziratából azt az üdvözlő feliratot latinul, melyet magyar fordí­tásban már ismer a magy­ar olvasó közönség. Mialatt a herczegprimás olvasott, a pápa élén­ken figyelt a feliratra s arczán látni lehetett a ked­vező hatást, melyet az reá tett. Gyakran előre is hajolt ülőhelyében, hogy jobban hallhassa Simor szavait. A zarándokok állva hallgatták végig, a her­­czegprimás felolvasását, melynek végeztével a her­czegprimás a feliratnak remek kötésű példányát nyúj­totta át a pápának, ki könyező szemekkel, meghatot­­tan fogadta azt. Midőn felindulását el tudta nyomni a pápa, fölemelkedett székéről és beszélni kezdett. Alakja ki­magasodott s hangja betöltötte a terem minden zugát. Már az első mondatok után rögtön tisztában volt két dologgal az egész zarándokcsapat: az egyik dolog az, hogy XIII. Leó pápa némileg olaszos kiej­téssel, de klassicus latinsággal beszél. A második dolog pedig az, hogy a pápa igen kiváló szónok. A zarándokok között igen sokan voltak, kik a latin beszédből csak igen keveset értettek meg, de azért a szónoklat általános mély benyomást tett min­denkire. A pápa sajátságos erős hangsúlyozással beszél, melybe az olaszos kiejtés lágysága vegyül, hangjának van bizonyos melodikus rezgése, mely egyenesen a szívbe talál. Szónoklása közben igen élénk gestusokat csinál; szinte úgy látszik, mintha egész lénye beszélne. Mind­két karjával szabadon és plasticusan mozog s arcza és tekintete minden pillanatban átalakul és kifejezést cserél a szerint, a­mily a gondolatok hangzanak el ajkáról. Beszéde még egy dolgot árult el: azt, hogy XIII-ik Leo milyen nagy diplomata. Egész lényével ragaszkodik ő is a pápák álláspontjához, azokból a követelésekből, a­melyeket elődje reá hagyott örökül, egyet sem tagad meg, hanem megtalálta a diploma­­ticus sima formát, a­melyben a pápa mai helyzetéről nyilatkozott. Midőn beszédét, mely igen hosszú ideig tartott, elvégezte és leült trónszékére, a zarándokcsapat viha­rosan megéljenezte. Ekkor a magyar főurak (Szapáry István gróf és Zichy Nándor gróf, ifj. Eszterházy Miklós és Cziráky Antal grófok) díszmagyarba öltözve nyújtották át a Szent István és Szent László társulatok díszes feliratait s megcsókolták a szent atya lábát. Ezután mintegy negyvenen fölléptünk az emel­vényre, kik a szent atya áldásában ez ünnepélyes al­kalommal részesültünk. Egyenként járultunk a trón elé s mindegyikünk letérdelt, megcsókolta a pápa lá­bát, azután a kezét s mialatt Simor herczegprimás az illető nevét hangosan kimondta, a pápa megáldott valamennyiünket s mindegyikünknek sajátkezüleg adott egy emléket: bársony tokban arany keretbe il­lesztett faragott szentképet. A mint a láb-csóknak s a negyven kiválasztott zarándok megáldásának vége volt, a pápa fölemelke­dett székéből s megáldotta az egész zarándok­sereget. Ezután a pápai testőrség hirtelen kört képezett a szent atya körül, ki bibornokaitól s udvarától ki­sérve eltávozott. A magyar zarándokok újból felhangzó riadó éljenzése kisérte lakosztályába. p. k. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. BELFÖLD. Budapest, decz. 2. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, deczember hó 3-án, szombaton, d. e. 10 órakor ülést tart. Napi­rend : A Magyarország és Horvát-Szlavon-Dalmátor­­szágok között az 1880. évi LIV. t. sz. értelmében fennálló pénzügyi egyezmény meghosszabbításáról és a dohányjövedéki törvények és törvényesített sza­bályok némely intézkedéseinek módosításáról szóló törvényjavaslatok harmadszori felolvasása, a bé­lyeg és illetékekre vonatkozó törvényesített szabá­lyok módosításáról szóló javaslat és a kérvények első névjegyzékének tárgyalása. Budapest, decz. 2. (A főrendiház bizott­ságaiból.) A főrendiház pénzügyi bizott­sága f. hó 6-án, délelőtt 11 órakor ülést tart. Napi­rend: Az 1888. év első negyedében viselendő közter­hekről és fedezendő államkiadásokról, a Magyaror­szág és Horvát-Szlavon-Dalmátországok között, az 1880: LIV. t. sz. értelmében létrejött pénzügyi egyezmény hatályának meghosszabbításáról; a do­hányjövedéki törvények és törvényesített szabályok némely intézkedéseinek módosításáról szóló törvény­­javaslatok és a Horvát-Szlavon-Dalmátországokkal megújítandó pénzügyi egyezmény létesítése végett kiküldendő 12 tagból álló országos küldöttségre vo­natkozólag hozott képviselőházi határozat tárgyalása. Budapest, decz. 2. (A képviselőház pénzügyi bizottságából.) A pénzügyi bizottság decz. 3-án d. u. 6 órakor a képviselőház­ban, szokott helyiségében ülést tart. Tárgy: A föld­­mivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium 1888. évi állami költségvetése tárgyalásának foly­tatása. Budapest, decz. 2. (Az országgyűlési szabadelvű párt.) Az országgyűlési szabadelvű­­párt ma délután 6 órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt értekezletet tartott, melynek tárgyát a b­é­l­y­e­g és illetékekről szóló törvényjavaslat képezte. A törvényjavaslatot Dárdai Sándor előadó tüzetesen indokolta, utána szót emeltek: Szivák Imre, Horváth Gyula, Országh Sándor, Teleszky István, Ziskay Antal, Neumann Ármin és Darányi Ignácz, ezeken kívül többször szólalt fel Wekerle Sándor államtitkár, mire a törvényjavaslat úgy álta­­­ánosságban, mint részleteiben elfogadtatván, az ülés véget ért. Budapest, dec­ember 2. (A képviselőház közgazdasági bizottságából.) A képvise­lőház közgazdasági bizottsága Falk Miksa elnök­lete alatt ma délután 1/2 6 órakor tartott ülésében tár­gyalás alá vette a kereskedelmi viszonyok­nak Olaszországgal és Németországgal 1888. június 30-ig leendő ideiglenes ren­dezéséről szóló törvényjavaslatot. — E­r­­­c­h Gusztáv előadó constatálva, hogy mindkét állammal a szerződések f. év végén lejárnak, s addig új szerző­dések kötésére physicai idő sincs, elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. Mudrony felvilágosítást kér a kor­mánytól a két állammal folytatott szerződési tárgyalá­sok iránt. Széchenyi gr. miniszter azt válaszolja, hogy a tárgyalások még nincsenek befejezve, remény van azonban rá, hogy még ez év vége előtt megkötik a szerződéseket Németországgal a mostani szerződés meghosszabbítása iránt és Olaszországgal a teljes ta­rifa szerződést állategészségi conventióval összekötve. Wahrmann kérdi, hogy tekintettel a németor­szági gabnabeviteli zárrendeletre, tett-e a kormány valamely lépést. — Széchenyi gr. miniszter azt válaszolja, hogy úgy a magyar kormány, mint a kül­ügyminisztérium részéről egyidejűleg megtétettek a szükséges lépések a német kormánynál — G­a­á­l Je­nőnek az ugyanazonosság bizonyítására vonatkozó kérdése után a bizottság általánosságban és részletei­ben is elfogadta a törvényjavaslatot, melyre vonat­kozó jelentését Láng Lajos előadó fogja a ház elé terjeszteni. Ezzel az ülés véget ért. Budapest, decz. 2. (Külföldi szakvéle­mény a magyar örökjogi javaslatról.) A­­Jogtudományi Közlöny« legutóbbi számában K­o­b­l­e­r József dr. würzburgi egyetemi tanárnak, az örökjogi törvényjavaslat nagyszabású criticai meg­beszélését közli. Kobler — ki az újabb német jogász­nemzedék egyik legkitűnőbb alakja — elismerő­leg nyilatkozik a magyar javaslatról. ISZ-ÖTL.IF­ÖI Budapest, decz. 2. (Az orosz sajtó maga­tar­t­á­s­a.) A »Kölnische Zeitungénak távirják Pé­­tervárról. Tény, hogy a czár hazatérte után az orosz sajtó azt a parancsot kapta, hogy Németországgal szemben mérsékelje magát. Pár napja volt látszatja e parancsnak, most már azonban a legtöbb lap, ne­vezetesen a »Grasdanin« megfeledkezni látszanak róla és csak úgy izgatnak, mint annak előtte. A »K. Z.« leleplezései még mindig megbeszélés tárgyát ké­pezik, és e közben azt hangoztatják hogy meg kell nevezni az illetőket és kétségbevonhatat­lan tényekkel kell előállani, különben a lelep­lezéseket puszta politikai sakkhúzásnak kénytelenek tartani. E pétervári tudósításra nézve megjegyzi a »K. Z.«, hogy az orosz dühöngök e kívánságaikkal forduljanak az illetékes helyre. Az orosz diplomatia, a czár és a kiváncsi izgatók voltak első­sorban meg­csalva, rajtuk a döntés sora, vájjon érdekükben fekvő­nek találják-e a nevek megemlítését és kétségbevon­hatatlan tények felsorolását. Nagyon természetes, hogy német részről a hamisított (s már Berlinbe ér­kezett) iratok csak akkor közölhetők, ha a czár azok közlésébe belegyezik. A válság Francziaországban. Grévy beváltotta szavát és a franczia kamara és senatus mai ülésén felolvasták üzenetét. A kamara hallgatag fogadta azt. Az üzenetben Grévy újra a régi, a nyugodt gondolkozásu, erős judiciumi állam­­férfiú. Irata rövid, de hatalmas védelem és igazolás. Kár, hogy hatását a tegnap történtek nagyban meggyengítik. A kamara és a senatus köztársa­sági tagjainak holnapi összejövetelén talán meg­látszik majd Grévy üzenetének üdvös hatása és igy, úgy lehet, sikerülni fog a búcsúzó elnöknek utolsó ad­ásával ama szolgálatok hosszú sorát, melyeket Francziaországnak és a köztársaságnak tett, méltóan befejezhetni. A válságra vonatkozólag az éj folyamában a kö­vetkező táviratokat vettük: Páris, decz. 2. Grévy üzenete, melyet a parlamenthez intézett, kijelenti, hogy mind­addig, míg csak az útjába gördített akadá­lyokkal és azzal kellett megküzdenie, hogy a köztársaság által melléje rendelt politikai fér­fiak tartózkodása következtében lehetetlenné vált kabinetet alakítania, megmaradt állásá­ban. De a kamarának és a senatusnak teg­napi határozata egyenlő a felhívással, hogy adja be lemondását. Joga és kötelessége volna — úgymond — állásán megmaradni, hogy azonban a jelen körülmények között minden conflictust elkerüljön, belátása és hazafisága azt parancsolják, hogy lépjen vissza. Ezért a felelősséget azokra hárítja, kik azt elvállalják. Mindezek után — úgymond az elnök — Francziaországra hivatkozom, mely el fogja ismerni, hogy kormányzásom kilencz éve bé­két, rendet és szabadságot biztosított számára, hogy Európa közepette az országot felfegy­ver­zetten és oly állapotban hagyom vissza, hogy képes lesz becsületét megvédeni és végül hogy kormányzásom a köztársaságot meg tudta tartani az eszélyesség útján. Francziaország ítélni fog a felett, hogy mindezekért távoznom kelle azon állásból, melyre bizalma helyezett. Midőn a politikai életet elhagyom, kivánom, hogy a köztársaságot ne érje az a csapás, melyet reám intéztek és hogy győzedelmesen kerüljön ki mindazon veszedelmekből melyek­be sodorják. Lemondásomat ezennel a ház asztalára teszem. Páris, decz. 2. A senatus és a kamara Grévy üzenetét hallgatag fogadta. A Bour­­bonpalota bejárata előtt álló néhány csoporton kívül a városban általánosságban csend ural­kodik. Michel Lujza, ki a Bourbon-palotába be akart lépni, letartóztatott. A tüntetők egy csoportja a városházhoz ment és követelte, hogy a községtanács csatlakozzék hozzá, hogy a szélső­baloldali képviselőkhöz menvén, Ferry jelöltsége ellen tiltakozzanak. Boulan­ger délelőtt Clermont-Ferrandba tért vissza, hogy a parancsnokságot ismét átvegye. Ne­vezetesebb esemény ez alkalomból nem for­dult elő. Páris, decz. 2. Ha Gravy ma sem mondott volna le, az utczai botrányok kikerülhetetlenekké vál­tak volna. A munkások ma sem dolgoznak. Nagy cso­portokban hullámoznak a körutakon és a parlamenti palota előtt. Zajos felkiáltásokat, füttyöt és gunydalt ma­ nem lehetett hallani. A hangulat komoly, forra­dalmi. — A párisi községtanács tegnap kijelentette, hogy permanenssé teszi üléseit. Páris, decz. 2. Midőn tegnap a tüntetők a vá­rosháza elé értek, a községtanács elnöke megjelent az ablaknál, s leszólt a zavargókhoz: »Veletek ér­zünk, de kerüljetek mindent, a mi a reactiónak táp­lálékul szolgálhatna.« — Ferry jelöltsége sokat vesz­tett. Tegnap az Elysée közelében több egyén megse­besült. Deroulédet kihívó magatartásáért élesen íté­lik el. Az opera­téren, a katonatiszti casino előtt Boulangert éltették. Az utczák és terek igen moz­galmas képet mutattak. Az Elysée előtti téri kato­naság zárta el. De azért nagy közönség gyűlt egybe, mely folyton igy kiáltozott: »A bas Ferry ! Demis­sion!« A lovasság szétkergette a zavargókat és meg­­megtisztitotta az utakat. Páris, decz, 2. Grévy eljárását mindenfelé el­itélik. Úgy a képviselők, mint a közönség minden rétege, határozottan ellene van a köztársaság elnöké­nek. Ha a tegnapi jelenetek ismétlődnek, az ügy könnyen forradalmi fordulatot vehet. Délután négy óráig komolyabb rendzavarás nem fordul elő, bár az utczák rendkívül mozgalmas képet tárnak föl. A ve­­szélyezettebb pontokat rendőrök és katonák tartják megszállva. Páris,decz. 2. A »Lanterne« mai számában felszólítja a Tonkingban elesett katonák özvegyeit, nővéreit és nőrokonait, hogy holnap a versaillesi vo­nat elindulása előtt jelenjenek meg a pályaudvaron, s számuk nagyságával tüntessenek Ferry megválasz­tása ellen. Páris, decz. 2. A »forradalmi központi bizott­ság« a lapokhoz nyilatkozatot küldött, melyben kije­lenti, hogy minden erejéből azon lesz, hogy Ferry megválasztatását megakadályozza. — Tegnap min­den utczasarkon a következő falragaszok voltak lát­hatók : »Párisiak! A köztársaság veszélyben van! A versaillesi congressus a napokban választja meg Grévy utódját. És a Ferry éhnyomornak, a Ferry-Tonking­­nak és a Ferry-Bismarck szolgának akarja egy óriási szövetkezet a köztársaságot kiszolgáltatni. Köztársa-

Next