Nemzet, 1888. április (7. évfolyam, 2009-2037. szám)
1888-04-01 / 2009. szám
És az egészben az a legkomorubb, hogy a közönségnek — igaza van. Nem elvileg, nem is erkölcsileg van igaza. Az a jog, amit követelőzésével hirdet, az a legerkölcstelenebb, legaljasabb valami, olyan, ami arczomba kergeti a vért, ahányszor abban az összeköttetésben tálaltatik a világgá, mintha a hírlapírói hivatással járna ezen »igények« kielégítése. Nem hírlapírói hivatás az ilyen magán dolgok világ elé tálalása, hanem a leggaládabb mesterség a világon, s elhatalmasodása ez iránynak nem vezetne egyébre, mint teljes és tökéletes lehetetlenné tevésére politikai jogaink legnagyobb biztosítékának, a sajtószabadságnak. Hanem igaza van a közönségnek abban, hogy ezeket a hajlandóságokat maga a sajtó ébresztette föl benne. Évtized óta küzdök ez irányzat ellen, mely akkor, mikor ifjú kedélylyel, lelkem egész szenvedélyével és idealizmusával magyar hírlapíróvá lettem, gondolatban sem tartozott azok közé a dolgok közé, amelyektől a magyar sajtót félteni lehetett. S nem kell tőle félteni ma sem. Egészében, főtényezőiben, hogy úgy mondjam hajlamaiban minden távolabb áll tőle, mint az ilyesmi. De hogy az utóbbi idő nem egy beteges jelenséget hozott s honosított meg, azt részletezzem-e, elmondjam-e. Mennyi emlékem van e részben! Egy bálból a budai várban hirtelen eltávozik egy vendég, ki tévedésből jutott meghívóhoz ; esete hosszú, indiscrét, lelketlen fejtegetések tárgya lesz a sajtóban, melyet nem tartóztat vissza az, hogy az illető vendég nő volt, ki jogot ápolhat rá, hogy a nyilvánosság előtt csak akkor említsék, ha tisztelettel említhetik: öngyilkossá lesz egy fiatal férj, s a hírlapi sensatiovadászat belehatol a házasélet szentélyébe, titkokat keres a férj, a férj atyja, annyja, de sőt az özvegyül maradt fiatal nő családja, vagyoni s egyéb viszonyai körében és a védtelennek nincs kezében fegyver, hogy az ily betolakodással szemben megtudja védelmezni az érintéstől azt, ami legszentebb: a női s a magánéletet. Egy előkelő állású úr késő órában tesz látogatást egy szép asszonynál, a mi bizonynyal nem első s nem utolsó eset századunkban, ezt kiírják a sajtóban név szerint, s a magyar társadalomnak nincs elég energiája, hogy éreztesse azokkal, akik teszik, mit tesznek, ha így járnak el. Levelek jelennek meg, jogos tulajdonosaik beleegyezése nélkül, nyilván bűnös uton eltulajdonítva a sajtóban, és ez nem megy bűnszámba, ez virtus lesz, amivel dicsekedni kell. E Egy budapesti újság szerkesztője szemtől szembe mondta nekem, nyilvánosan, az összes budapesti lapok szerkesztői jelenlétében, hogy ő az oly munkatárst becsüli legtöbbre, aki valamely rendőri vizsgálat alatt levő ügy okmányait, ha kell, el is lopja......... Nincs-e a közönség ezek után rászoktatva, hogy félreértse a sajtó hivatását, s oly dolgokat várjon a sajtótól, amely lehet a kofák dolga, kik redesen czondrában járnak, de viselnek néha bársonyt és selymet is, — önérzetes, tollakra és hivatásukra valamit adó férfiaknak azonban nem dolga. És azért csak viseljük el a szemrehányásokat, mely''r-»ért hangoztat ma a közönség, hogy :fl pletyka — már meg is ez klmondást nem 4js.l51.ja a lapokban. V tiz, viseljük el száz esetben. b csak a sajtótól függ, hogy rövid időn újra helyreállítsa a közönségében a tisztességes felfogást a sajtó hivatása felől, a midőn majd ez a közönség — mely most a sajtó kinövései által belé nevelt bűnöknél fogva inficiálja az egész sajtót — azon fog megbotránykozni, s azt fogja jogos fölénynyel s erkölcsi megbotránykozással elutasítni magától, ha van valamely magánéleti s kíméletet parancsoló ügyről szó a sajtóban. Memor. Panaszkodnak, hogy az arisztokraczia nem magyar. (Ez is egy ócska mondás.) Magyar lesz az, csakhogy nincs benne nagy köszönet. Modorban, műveltségben, szokásokban annyira fogyatékos s elütő más nemzetek arisztokracziájától, ha összekevernék valamennyit együvé, meg a néma mágnást is, mindjárt fellehetne ismerni, hogy magyar ajkú. Ellenvetik önök, hogy a nemesség a falvakban lakik. Dehogy lakik, dehogy. Tessék csak megnézni a fővárosi lakók lajstromát. (—Igaz, igaz, bámulatosan emelkedett Pest.) (— Oh nem! a vidék esett le bámulatosan.) Ez a nemesség nem azért jött fel mint a francziáké Párisba, hogy a főváros fényét emelje, nem csillogni jött, hanem átalakulni, vagy meghalni. Aki tönkre ment otthon, ide jön összehúzódni, aki sikkasztott idejön elrejtőzni. Ambitió űzi az egyiket, nyomor kergeti a másikat, a szégyen veti ide a harmadikat.... Aki még nincs itten, az is útban van már . . . A tehetetlenség, a kétségbeesés, kifosztott együgyüség mind ide tart. Egy egész osztály (mely a nemzet volt) mintha családi kriptája lenne e fényes város, ide temetkezik. Mert temetkezés az. Még egy darabig vergődik, mint az eltévedt lepe a gázláng körül, még hivatkozik őseire, elmúlt szerepére, még felemlegeti elvándorolt holdjait, még hallja a távolból elmosódva parádés lovainak csengőit, de már teljesen beadja a derekát a százados ellenfélnek, akivel annyit kötekedett az »alkotmány bástyái« mögül: az Államnak, — mert az ő kezében van most a legnagyobb czipó, a melyikből mindnyája akarna vágni egy-egy karajt. Minden utc az államhoz vezet. A megye, e hatalmas meleg fészek sem elég kedélyes már. Innen is könnyen kifordul az ember az állam kosztjára. — Állam adj hivatalt! (Kezdetben még hetykén beszéltek.) Az állam jó volt és könnyelmű, azt kérdé eleinte: — Minőt akarsz ? Később alázatosabbak lettek a követelők: — Adj kenyeret. Mire az állam lett mogorvább: ■— Mihez értesz ? Mert a kenyérre folyvást több-több evő örömlöld. (Annyira mégsem nagy az a czipó!) Az állami bárók megteltek henye néppel; fiú, apa, nagybátya, paokgöcs, sógor, koma, aki alól elszaladt átting a föld, odatámaszkodik a könyökével egy egy hivatalnoki asztalhoz s még mindig jönnek nem szűnő sorban a többiek. Ezekből már kisajtolják a mostoha viszonyok azt a kesernyés szót is, melytől egész nemzedékek háta borsózott: — Állam, adj munkát! Munkát! Hús balzsamos levegőáramlat fut ki a kripták repedésein, — lehetséges-e ? De az állam fanyarul csukja össze a markát, mintha mondaná: »Nem lehet többé.« / # És a szegény pusztuló nemesség kikosarazva innen, vagy a pisztolyhoz folyamodik, vagy megy tovább. És az a tovább mindig lejebb van. Míg végre a padlásszobák, a nyirkos pinczék szörnyű szájukkal elnyelik a csillogó nemesi neveket egykedvűen. Még foly a küzdelem egyes az vonalakon, még jön segítség innen-onnan, a miniszterek szivébe még belenyilal az »y« betű, a főrendiháznál még azt mondják ha valamely teremőri állás megüresedik: »ezt egy elszegényült arisztokratának tartogatjuk.« De mind hasztalan. A feloszlási processus immár fentarthatlan. A Szent Korona gyöngyei kitöredeznek apródonkint s besepri őket az idők szele alólra a szemet közzé — ahol már csak a jó emberekre vannak utalva. Igen, igen, még mindég akad egy-egy jó ember. Rossz czim az. Jó ember, jó bolond. Minden czimek között a legrosszabb. Mert az excellentiás czim is sokba kerül, de legalább ér valamit. A »jó ember« czím meg többe kerül és nem ér semmit. A rossz ember, azért mert rossz volt, megkapja a poklot a másvilágon, (de az nem egészen bizonyos) hanem az meg egészen bizonyos, hogy a jó ember még ezen a világon kapja meg a poklot, azért mert jó. Ha valami nagy állásban van a jó ember (ami megengedem, ritkaság) abból mindenki hasznot akar húzni, jó puha szíve van mint a vaj, sietnek hát fölkenni az emberek a kenyerükre. Előszobája mindig tele van, az erszénye mindig üresen van. Semmije sem az övé, álma sem. Örökösen igénybe veszik, zaklatják. Azonfelül a lelkiismerete sem nyugodt, mert annyit ígér, minek a felét sem teljesítheti. Hiszen azért jó ember, hogy ne bocsásson el reménytelenül senkit. S mert nem teljesítheti mind azt amit ígért, hiszen azért jó ember, hogy ez örökösen fájjon neki. * Íj Valaha ötvenn évvel előbb sokkal kényelmesebb volt a jó ember sorsa. Szerették anélkül, hogy infestálták volna. Az a sor élelmes és élhetetlen szegény ördög, a ki most nyugatja, szipolyozza, mind azon törte volna a fejét, iniben örömet okozzon neki. A jó embert hitták lakoalomba, keresztelőbe, disznótorba, ez volt a jóságának jutalma és nem kívántak tőle egyebet, csak hogy sjőjjön, egyék és igyék. Azelőtt a rossz ember is kényesén volt jónak mutatkozni, hogy kellemesen élhessen most a jó ember is rossznak adja ki magát, hogy megillessen. Nem tréfa dóig hát tőlem, hogy én még mindig be tudok mutatni ey eleven jó embert. Neve Nyéky György, rangjára nézve országgyűlési képviselő. (No még csak az kell, hogy a jó ember képviselő is legyen) Sőt abban az időben, melyről beszélek, egyszersmid tanácsosa volt a szegedi királyi biztosságnak. Még elég köze van a bárányezimerü városnak ez a verőfényes kori, még életben vannak a »szegedi udvar« szereplő férjai, de az intézmény mégis már a múlté, s szabad bezányulni az elbeszélőnek. Nyéky ur a psti szállásán ébred fel egy szerdai napon s elősabája nyüzsög a látogatóktól. Itt vannak az összestypikus alakok. A kényes uracs, aki egy operette-áiát dúdál, párbajsegédnek jött őt felkérni, a nyurga ijoncz, aki unatkozva dobol a díván karfáján egy a vizsgálatokon megbukott diák, a »Gyuri bácsi« prototiójával akarja átrábolni a tudományos pályát. A kopott selyem krispinbe öltözött pacsulis dáma egy olajfestményt játszat ki, (az elpusztult család utolsó kincsét) a »nagyságos uramöcsém« bizonyosan megtesz néhány számot (Húzás természetesen a műkor akkor!) Egy torzonborz aszalt képű kamasz aranykötésű könyvet villogtat. Ő az egyetlen, aki »hozott« valamit, (a többi mind vinni akar.) Első költeményeit hozta el, melyek Nyéky Györgynek vannak dedikálva. A fiatal költő adóvégrehajtónak pályázik, azért hódoltatta meg múzsáját a képviselő úr lábainál. Semmi kétség, hogy az a protectorságot megígéri. Hiszen a jó ember semmit sem tagad meg senkitől. Ha azt mondaná a fiókpoéta, hogy államtitkár akar lenni, Nyéky mégis csak azt a stereotyp jósági választ adná: »jó, majd beszélek a miniszterrel.« Vastag 813 möldökű öreg úr roppant iratnyalábbal a hóna alatt, idegesen riad fel minden neszre, mely a hálószoba felől jön. Nagy dolog az, amiben ő jár. Kitalálta az államháztartás rendezésének módját. Kikalkulálta napnál világosabban, (de előbb persze elpusztította a saját összes vagyonát) ő már azonban fáradt törődött ember, kinek nincsenek többé ambitiói, s kire nem hallgatnak az irányadó körök, jó pénzért tehát hajlandó eladni ideáját Nyéky Györgynek ; ő legyen vele miniszter. Borókay János önzetlen, megelégszik ötven forinttal... No meg az is megér valamit, (mert Borókay János igaz magyar lélek) hogy szeretett hazánk rendbe jön. De tán unalmas elsorolni mind a húszat, a potrohos, magyar ruhás, körszakálas urat, kinek egy lehetetlen pöre van a kúriánál, s ajánló kutyát kér a referens bíróhoz, a pör siettetésére, s addig is mig a pör eldől egy pár forintot kölcsön. (Isten ments, hogy valaha eldőljön, legott megszűnnék a praetextusa a zsákmányoláshoz). Nem, nem rajzolom őket végig, elhagyom a néhai képviselő özvegyét, aki kollektát akar a Házban, átugrom Potykásy Gáspárt (dohányengedélyre fáj a foga), elhallgatom a kerületbeli »Haluska Jánosokat,« pedig azokból is van vagy négy, hanem átfordulok a legzüllöttebb alakra, aki legelőbb furakodik be a jó ember színe elé. — Én miskei és blaniczai Perjésy Károly vagyok mexikói kapitány. — Tessék kérem leülni és rágyújtani. — Oh köszönöm. Úgy látszik — tette hozzá bánattól reszkető hangon — rossz helyen járok. (S kezdett az ajtó felé hátrálni). — Mi tekintetben ? — Azt hittem egy régi bajtársra bukkanok, egy Nyékyre, a ki együtt szolgált velem Mexikóban. Néztem a képviselők lajstromát s megörültem a névnek. — Ah igen, az egy más Nyéky volt, a tolnamegyei Nyékiekből. — Mily szerencsétlenség rám nézve ! — Ejh, — szólt a jó ember vidáman — vegyük úgy, mintha én lennék az a Nyéky. Legyen nyilt szivü kapitány! Akapitány, mély meghatottsággal szólott a páthosz hangján: — Én úgy állok itt nagyságod előtt, mint az ujjam. Nincs egyebem csak a nagy múltam és a zálogczéduláim. S kihúzott egy csomót a zsebéből, azokból a sárga papircsötől, melyek útlevelek a nyomor országába. — Ez a Mikes Kelemen köztük! — folytatta keserű humorral rámutatva a legkevésbbé piszkosa. — Ez az utolsó bujdosó. Több már nem lesz, mert már nincs több ruhám. A képviselő elérzékenyült: — Mért nem lát valami hivatal után ? — Azt, azt keresek évek óta, de hasztalan . . . — No majd a kezembe veszem én a sorsát e néhány nap alatt mig a fővárosba leszek. Ajánlani fogom vagy a ministeriumnál vagy a vasútnál. És hova értesítsem az eredményről ? — Poste restante. De nem, nem, magam jövök megkérdezni. Epen ezt nem akarja Nyéky, siet az ellenvetéssel. — Fölösleges, mert okvetlenül értesítem. — De hátha mégis elfelejtené nagyságod. Engedje meg, hogy eljöhessek. Engedje meg kérem alásan. Hm, a kapitány sem esett a feje lágyára — gondolja magában Nyéky, — de az esdeklésnek nem tud ellentállani. — Tudja mit kapitány úr, ha a jövő hét végéig nem értesíteném, akkor jöjjön el, de Szegedre, ott helyezem el valamikép a biztosságnál. Miközben a jó ember így gondolkozik magában: »Pedig én ugyancsak nem bírom elhelyezni. Minden forrásom kiapadt. Még e héten okvetlenül értesítem szegényt, forduljon másfelé, én nem tehetek érte semmit.« De hogy épen semmit se tegyen azt el nem bírja szívelni s egy öt forintost húz ki a tárczájából. — Addig is talán nem veszi ön rossz néven, ha e csekélységgel némileg kisegítem. — Oh kérem — szisszen fel sértődve a mexikói. — Csak kölcsönképen ajánlom — dadogja s pirulva a képviselő. Mire a kapitány kiengesztelődve vesz'át a bankót s katonás meghajtással távozik. Me^6 u^na csendül a Nyéky jóságos hangja: »a v^ont^tásra kapitány.« (Folytatása köv,ataiEwJ ,.W»J mérni VntPaAwj gLmv — Budapest, márcz. 31. (A képviselőház üéve.) A képviselőhöz április hó 3-án, kedden, déli 1 órakor ülést tart. Budapest, márcz. 31. (Rudolf trónörökös mint gyalogsági főfelügyelő szemleútja.) A sorrend és időpont, melyben Rudolf trónörökös, mint gyalogsági főfelügyelő az egyes hadtestek gyalogsági csapatai fölött szemlét fog tartani, eddigelé még nincsenek véglegesen megállapítva. Ő csász. és királyi Fensége azonban — amint a »Bud. Corr.«-nak Bécsből jelentik — előreláthatólag a közös hadsereg összes hadtesteit meg fogja vizsgálni s ennélfogva — valószínűleg júniusban — a XV. hadtest megszemlélése alkalmával, Boszniát és Herczegovinát is meglátogatja. Budapest, márcz. 31. (A kir. táblai pótbirák sacuria elnöke.)A pótbiráknak a budapesti királyi Ítélőtáblánál való alkalmazásáról szóló s ő felsége legfelsőbb szentesítésével ellátott törvény kihirdetése, a legközelebbi napokban meg fog történni. Az igazságügyminiszter — mint a »Bud. Corr.« értesül — legkésőbb ápril 10-ig 15 vagy 16 pótbírót fog kinevezni, miután ezen új bíráknak már ápril 16-án meg kell kezdeniük működésüket a királyi táblánál, amely rendkívül nagyszámú hátralékokkal van elhalmozva. — A kir. curia elnökének kinevezésére vonatkozólag eddigelé még nem történt semminemű elhatározás. Budapest, márcz. 31. (Ignjatovics Jakab félszázados szerb írói működése.) Ignjatovics Jakab egyike a legtermékenyebb szerb íróknak. Különösen a regényirodalom terén működik és írhatott vagy 50 kötetet. Műveit idehaza is, Szerbiában is szeretik olvasni, s ennek köszönheti, hogy Szerbiában az akadémia tagja lett, és hogy odaát jubileumáról a legmelegebben emlékeztek meg a lapok. Ugyanazt tette a hazai két mérsékelt szerb közlöny is: a »Szrbski Narod« és »Nase Doba«, de mélyen hallgatnak a túlzó szerb lapok »Branik« és »Zasztava«, sőt ami még feltűnőbb, a szépirodalmi »Jávor« meg éppen némán viseli magát, a »Srbska Maticza« szintén. Pedig Ignjatovics egymaga többet irt, mint a mostani"»Maticza« irodalmi szakosztálya együttesen. Miért tehát eme hidegség ? Egyedüli indoka a mellőztetésnek az, hogy Ignjatovics Jakab mindig össze tudta egyeztetni a szerbséget a hazafisággal. — Még van, a ki emlékszik az 1861-ki országgyűlés képviselőházára, hol az elnöki emelvényen ott ült, mint jegyző Ignjatovics Jakab is, s emlékezetben maradt az is, hogy Ignjatovics leszállva az emelvényről, mondott másfél óra hosszat tartó, hazafiaságtól áradó olyan beszédet, hogy mindenki sietett neki gratulálni. Mint határozati párti ember, gróf Teleki Lászlónak kiváló hajlamaival dicsekedett melyre most is büszke; Tisza Kálmán is épp úgy becsülte őt, a mint hogy becsülte Vukovicsot. Az 1865-ki országgyűlésre már nem jöhetett fel. Azt tartotta felőle Miletics, hogy nem jó szerb, mire ő azt szokta mondani: »én a »rész«, mondjuk a »legrosszabb« szerb, ennyit dolgoztam a szerb irodalom és felvilágosodás érdekében ; mutassátok ki, mit tett a felfogástok szerinti »legjobb« szerb a nép érdekében Orasi, a tilnek írás s.o.s. lenne ?« Ignjatovics Jakab született 1824-ben Szent- Endrén. Okleveles ügyvéd, ez időszerint Újvidéken él és emlékiratain dolgozik, melyek koronként a hazafias irányú,Pavlovics által szerkesztett »Nase Doba«-ban jelennek meg. Isten éltesse őt és adja megérnie azt az időt, amit neki legközelebb egy magyar tisztelője kivánt, hogy valamennyi szerb úgy szeresse a magyart mint ezt ő mindig állandóan tette ! Budapest, márcz. 31. (A vaskapu szabályozása). A vaskapu szabályozásának financírozását illetőleg folytatott tárgyalásokról azt jelenti a »Corr. de Pesth«, hogy az Union bank ajánlatán kívül legújabban a hitelintézeti csoport részéről is érkezett egy terv a magyar kormányhoz. E terv a financirozást sorsjegykölcsön alakjában indítványozza, mely mintegy 10 millió forintnyi effektív összegben, a basilika- és a vöröskereszt-sorsjegyekhez hasonló kis papirosokban lenne a piaczra bocsátandó. Ezen ügyre vonatkozólag Bécsből a »N. F. Presse« nyomán a következő táviratot kapjuk: A terv, melyet az unióbank a magyar kormányhoz a Vaskapu szabályozásának költségeire vonatkozólag benyújtott, lényegében a következő: A magyar kormány a Vaskapu szabályozásának költségeit 9 millió frtra számítja. Az unió bank a Vaskapu szabályozására négy millió frt részvénytőkével részvénytársaságot alapít. A kamatok födözésére a tonnailleték szolgálna. Ha ez a 4 millió forint 5°0-nyi kamatát nem födözné, a hiányzó összeget az állam sajátjából adná. A még hátralevő 5 millió forintot a részvénytársaság sorsjegyekre venné föl. A kormány ily módon a 9 milliónyi összeget évi 220.000 forintnyi kamat- és tőketörlesztés mellett kapná meg. A szabályozási munkálatot, valamint a szabályozott vonal üzemét a kormány saját kockázatára végeztetné. Érdekes az a mód, hogy a sorsjegykölcsön amortizationális alapját mi módon akarják előállítani. A kormány ugyanis az éjszakkeleti és galicziai vasúton kettős vágányokat szándékozik lerakatni s e munkálatokra, valamint az egyéb építkezésekre 12 milliót irányoz elő. Tervben van, hogy ezt az összeget ezüstre szóló elsőbbségi kötvények kibocsátásával fogják előteremteni,melyeknek biztosítása a beruházási kölcsön mintájára történnék. Az unio-bank e kötvényeket átvenné a kormánytól s azokat rögtön a sorsjegykölcsön törlesztési alapjára tenné le, úgy, hogy az elsőbbségi kötvények nem kerülnének piaczra. Hogy a sorsjegy kölcsönből mily nyeremény rész jutna a kormányra, még eddig elé nem tudják, de úgy mondják, hogy ez az összeg 4 millió forintra rúg. Mindez még most tanácskozás tárgyát képezi. Megegyezés esetén, az erre vonatkozó javaslatot, talán már húsvét után, a magyar képviselőház elé terjesztik. Budapest, márcz. 31. (Kormányválság Francziaorságban.) Floquet a franczia kamara elnöke — mint Párisból jelentik — elfogadta az új kormány megalakítását. A radicálisok, kik az utóbbi napokban arra a meggyőződésére jutottak, hogy a májusban végbemenő községi választásoknak Floquet kormánya alatt kell megtörténniük, akaratuk megvalósításához közel állanak. Hogy minő áron, azt nem kérdezik. Nem okultak a Freycinet-, Goblet- s Rouvier-kabinetek példáin, a amelyek mind ama végzetes hibáknak köszönhették hamari és éppen nem dicsőséges kimulasásukat, amelyek születésüknél tapadtak reájuk. A régóta emlegetett Floquet-cabinet tehát a láthatáron van, a jelenlegi franczia kanyar, vhjátsza legutolsó kártyáját is. S mit jelent a floquet- cabinet ? Elsősorban radicális köztársaágot. Meglátjuk, mint képzelik a radicalisok szándkuk megvalósítását. Meggyőződésük szerint ugyani a parlamenti miserabilitásoknak kütforrása a senatis, ez akadályozza meg a reformokat, legelőször is tehát a senatust kell eltörölni. Ehhez azonban a kofátlanul souverain nemzetgyűlést kellene Versailles egybehívni. A franczia kamara végzetes lépéseinek sorozatából még csak az hiányzik, hogy az általános szavazatjog jelen abiteratiója közepette a köztársaság alkotmányát bolygassák. Daczára az utóbbi napok szomorú tapasztalatainak, nem akarjuk hinni, hogy Floquet erre vállalkozzék, amikor Hervé nyíltan a köztársaság eltörlését meri hirdetni és Boulanger a parlamentellenes mozgalomnak oly hatalmas lendületet adott. Mi lesz tehát , mivel Floquet a radicális köztársaságot népszerűvé teszi ? Floquet azért örvend még bizonyos népszerűségnek és bizalomnak, mert még várnak tőle valamit. Hogy mit, az teljesen bizonytalan s ez az uj kormánynak Achillessarkát képezi. Párisban már az uj minisztérium tagjainak névsorát is emlegetik. E combinatio szerint Freycinet venné át a hadügyminisztériumot s igy Gambetta 1870—71-ik évi adlatusának régóta táplált óhaja megvalósulna. Floquet-é s Freycinet-n kívül a radicalisok főbb emberei közül még Goblet-t s Lokroy-t emlegetik. Budapest, márcz. 31. (»Solferino« olasz hajó lövetése.) A napokban már megemlékeztünk a »Solferino« nevű olasz hajó esetéről, amely ép oly komoly, mint a florenczi eset. Amikor az olasz lapok közzétették ama hírt, hogy a Nizza mellett, a Napoleon-öbölben gyakorlatot tartó franczia pánczélos hajóhad lövöldözni kezdte a szabályszerű távolban elhaladó olasz hajót, Párisban a franczia tengernagy jelentése alapján, sietve letagadni akarták az esetet, mesebeszédnek nevezvén az egész dolgot. Olasz részről azonban, daczára ezen cáfolatnak, az első tudósítás helyességét vitatják s a Genuában megjelenő »Caffaro« czimű lapban a »Solferino« kapitánya nyilatkozatot tesz közzé, mely az olasz lapok jelentését teljesen megerősíti. Az említett hajóskapitány, Cafero olasz ellentengernagynak fia, az esetet akkér adja elő, hogy Hullból jövet, Genua felé tartva, abban az irányban haladt, amelyen a kereskedelmi hajók rendesen járnak , s e hó 23-án délutáni 2 órakor Nizza mellett a Napóleon öblön keresztül vette útját, körülbelől tizenöt mértföldnyi távolságban a parttól, amikor észrevette, hogy egy hat páncélos hajóból és egy jelzőgőzösből álló franczia hajóhad gyakorlatokat tart. Körülbelül két mértföldnyi távolságban a franczia hajóktól, kiadta a parancsot, tartsák készen a lobogót a szokásos üdvözlésre, amikor váratlanul ágyúgolyó repült a »Solferino« felé, mely a kapitány-emelvény közelében süvített el. Cafiero azonnal felvonatta a lobogót, de ennek daczára újabb éles lövést intéztek a »Solferino«-ra és pedig ezúttal a franczia admirális hajóról. A »Solferino« erre ugyancsak rajta volt, hogy a franczia hajók lőtávolából kijusson és estefelé szerencsésen Genuába érkezett. Cafiero határozottan állítja, hogy a szabályzatok által előírt két mértföldnyi távolt a franczia hadihajóktól betartotta, sőt jóval távolabb haladt; utal továbbá arra, hogy a franczia hadihajók, mellőzve a nemzetközi tengerészeti jog határozatát, mely azt követeli, hogy először két vak lövés adandó figyelmeztetésül, s ha e vak lövések figyelembe nem vétettek, akkor szabad csak golyóval lőni; a franczia hadihajók azonnal golyót röpítettek a »Solferino«-ra. A »Caffaro« közli egyúttal a »Solferino« hajó márcz. 23-ki naplóját is, mely teljesen egyezik a kapitány elbeszélésével.« Táviratok, Berlin, márcz. 31. A császár ma fogadta a Rómából visszaérkezett Lee tábornokot, ki Umberto király sajátkezűleg írt levelét adta át a császárnak. Berlin, márcz. 31. A »Norddeutsche Allgemeine Zeitung« szerint a legutóbbi séták és sétakocsizások igen jót tettek császárnak. Ismét jobb színben van és kedélyhangulata is jó. A múlt évét jól töltötte, testi ereje kielégítő. Páris, márcz. 31. Carnot elnök Leroyer-val értekezett. Még ma valószínűleg Froquet kamarai elnököt fogja meghívni értekezésre. A helyzet általában azt a benyomást teszi, hogy a válság hosszabb ideig fog tartani. Páris, márcz. 31. A költségvetést megszavazták, de a minisztérium megbukott, mint ezt már hetekkel ezelőtt előre hirdették. Ennek daczára a cabinet tegnapi bukása meglepte az összes pártvezéreket, mert az interpellatio fölötti vita csak a mai gyts.U-s napirendjére volt kitűzve. Clemenceau Ribot a vita elején nem voltak jelen a kmarában. Floquet az elnökséget Perit Kazimirnek adta át. Ribot a mai gyűlési nagy beszédet akart tartani, a radicalise azonban bár tegnap a sürgősség mellett szvaztak, a másodszori szavazásban nem vette részt, mivel nem tartják sürgősnek az állítmány revisióját. A radicálisok hasonlóan fognak eljárni minden minisztériummal szembe, mely ellenszegül az általuk kért reformoknak, melyek között a senatus tagjainak választásánál az általános szavazatjogot tarja a legkívánatosabbnak. A radicálisok által kvetelt e reform lehetséges az alkotmány ressiója nélkül is, mert a választás módját nem az alaptörvények írják elő. (W. A.) Páris, márcz. 31. A kamara ülésén a napirend megállapításánál Duque Fancon néme (jobb párti) megjegyzi, hogy a lakosság undorodik azon csúnya zűrzavar láttára, mely napirenden van. Kívánatos azonban, hogy a kamara, ha működésre képtelenné válik és elvesztette hitelét, feloszlattassék. A jelenlegi kamarának nincs más feladata, minthogy feloszoljék. Az elnök kijelente, hogy a feloszlatás kérdését nem lehet ily módon, a napirend alkalmával megoldani. Erre a kamara elnapolta üléseit. Páris, márcz. 31. Floquet elvállalta a kabinet-alakítás iránti megbizatást. Páris, márcz. 31. (Eredeti távirat.) A következő miniszteri névsort emlegetik: Floquet (belügyminiszter és miniszterelnök), Freycinet (hadügy), Goblet (igazságügy), Berthelot (közoktatásügy), Christofie (pénzügy), Flourens (külügy), Krantz (tengerészetügy), Lockroy (kereskedelmi), Viette (földraívelés), Granet (közmunkák). (Pr.) Páris, márcz. 31. A senatus keddig elnapolta üléseit. — A kamara bizottsága 22 szavazattal 18 ellenében elhatározta, hogy Flourens választásának igazolását fogja javasolni. Páris, márcz. 31. Itt teljes politikai tétlenség uralkodik, melynek végét még egyelőre lehetetlen belátni. A mérsékelt körök nagyon rosszalják, hogy e pillanatban a boulangerista agitatiók miniszterválságot idéztek föl. A kormánypárti sajtó ily szellemben nyilatkozik. Boulanger párthívei ujjongva hirdetik, hogy a tegnapi szavazás Boulanger személyes győzelmének tekinthető, aki ugyanezen a jorn". riasztási manifestumában a revisiót sürgette. Boulanger radicalis ellenfelei azt vitatják, hogy a revisio-kérdés a radicalisok programmjának egyik pontját képezi. Egyelőre csak az volt a czél, hogy a cabinetet megbuktassák s igy a radicalisoknak helyet csináljanak. (N. W. A.) Páris, márcz. 31. Boulanger a legközelebbi szerdán körútra indul: Lille-be, Dünkirchen-be, Douai-ba és Valenciennesbe. A Nord-departement senatorai és képviselői ma tanácskoztak azon ellenrendszabályok felől, melyeket a Boulanger által szándékolt actióval szemben kifejteni akarnak. (W. A. Ztg.)