Nemzet, 1888. október (7. évfolyam, 2188-2218. szám)

1888-10-10 / 2197. szám

Ba«AKSiSjeToaio! ^“epoBOBiek­tere, A­­tenaeum-épület, L «mal»*. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-terv Ath­enaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken 6 kr. 2197. (280.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1888. Szerda, október 10. SuBC­arrjoAXii AtknMtB'lpfUt föMiilift Eiiőnzarftsi du: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ........ .................... » _ » I bt 8 hónapra n ^ . 8 » 6 hónapra .......................... 11 I Az esti kiadás poétái különk­­ldéséért faltfl­­fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 5 kr. vidéken 6 kr. VII. évi folyam. Budapest, október 9. (vl.) Angolországot formális szerződés nem köti a hármas­ szövetséghez. Európa­­szerte tudja ezt mindenki. De amit nem ke­vésbé tud mindenki — és­pedig örvendetes megnyugvással tudják a béke s a conserva­­tiv érdekek őszinte barátai — az a körül­mény, hogy Angolország politikája monar­chiánk és a szövetségeseinek politikájával azonos czélokat követ, s mint a st. jamesi ca­­binethez igen közel állónak mondott »Mor­ning Post« csak legutóbb is nyomatékosan kifejtette, a középeurópai szövetség, addig a­míg a most irányadó elvek vezetik politikai törekvéseit, a válság pillanataiban biztosan számíthat Anglia hathatós támogatására. Bármennyi kísérlet történjék a britt világbi­rodalom katonai számbavehetőségének com­­promittálására, azért a kontinensen még min­dig nagyrabecsülik Anglia erejét és majd­nem kiapaszthatlan gazdagságú segélyforrá­sait, a­melyeknek révén barátsága jelenté­keny hasznára és előnyére válhatik a hatal­maknak, melyekhez csatlakozik. Hogy mo­narchiánkban és különösen Magyarországon mily örömmel üdvözli és viszonozza Anglia barátságát minden számbavehető politikai tényező, annak visszfényét láthatta Angolor­szág abban a lelkes és meleg fogadtatásban, melynek az angol trónörököse monarchiánk­ban időzése alatt az udvarnál és mindenütt, a­hol megfordult, részese volt. Magyarországon a közvélemény rég időtől fogva élénk rokon­­szenvvel viseltetik Angolország iránt, s öröm­mel ragadta meg a walesi herczeg kiváló sze­mélyes tulajdonságai és a politikai viszonyok által nyújtott alkalmat, hogy élénk kifejezést adjon érzelmeinek. Ilyen körülmények között, midőn nem­csak rokonszenvek fűznek Angol­országhoz, hanem a politikai helyzet is kedvező okot szolgáltat arra, hogy különös figyelemmel kísérjük Angolország actióit a tengereken túli vidékeken is, mindenütt, ahol erői enga­­geálva vannak, egész természetes, hogy nem hagyhatjuk figyelmen kívül a győzelmi híre­ket, amelyek Hindustánból érkeznek. Az an­gol csapatok alig lettek uraivá Afrika déli vidékein a zulu-lázadásnak, már ismét Kelet- India éjszaki tartományaiban aratnak diada­lokat, melyekről mi szintén örömmel veszünk tudomást; nemcsak azért, mert hozzánk ki­tűnő viszonyban álló ország seregéről van szó, hanem azért is, mert ezekben az exoticus országokban, az angol fegyverek minden nyert csatája egyszersmind a civilisatio dia­dalát jelenti. Angolország a többi függő kérdésen kí­vül, milyenek Afghanistán kettéosztása, a sat-el-arabi erődítések, Persia kétszínű maga­tartása Angolország és Oroszország között stb. Ázsiában jelenleg két actióba bonyoló­dott bele, amelyek mindegyike eddig kedve­zően folyik. Lapunk mai reggeli kiadásában, közöltünk egy simlai sürgönyt, amely Mac Queen tábornok győzelmét jelenti a fekete hegységben. A fekete hegység az Agror­­völgy vidékét (Dardanistán) foglalja magá­ban, Afghanistán, Turkestán, Kasemir és Hindustán között. Habár szomszédja a bájos Kasemir völgyének, semmit ennek szépségé­ből és szelídségéből nem bír. A természet ot­tan éppen olyan vad, mint az emberek. Ren­des foglalkozásuk a rablás, és egymás között éppen olyan kevéssé tudnak megférni, mint szomszédaikkal, kiket folyton nyugtalaníta­nak lázongásaikkal és rabló, pusztító betöré­seikkel. Hinduszán határos vidékei régóta égető szükségét érezték az agror-völgyi rabló törzs megfékezésének, ami most ténynyé is válik a fekete hegységbe katonai expeditió­­nak küldése által. Közvetlen okot a megfe­­nyítésre az a körülmény szolgáltatott, hogy az agror-völgyiek június végén, a területüket érintő angol csendőr- és katonacsapatot, pa­rancsnokaikkal együtt fölkonczolták. Most 10,000 emberből álló sereg működik ellenük és pedig mint a távirati jelentésekből látható, kedvező eredménynyel. A calcuttai kormány bizonyosan nem fogja elmulasztani, hogy Anglia prestige­nsének helyreállításán kívül alaposan rendet is csináljon a régóta félelmes hitű Ayror-völgyben. Anglia másik keletindiai affaire-je sok­kal nagyobb jelentőséggel bír. Ez a sikkim­­tibeti háború, amely a hindustán-tibeti ke­reskedés érdekeit szolgálja és China, mint Tibet souzerainje szintén bele van keverve. A calcuttai kormány 1884-ben megbízta C. Macaulayt, hogy tenne kísérletet Tibet és Kelet-India között kereskedelmi összekötte­tés létrehozására. Az 1,7 millió négyszög ki­lométer területtel és hat millió lakossal bíró, gazdag s az európaiak elől eddig teljesen elzárt Tibet gazdasági jelentősége sokkal szembeötlőbb, semhogy külön illustrálni kel­lene a calcuttai kormány kísérletének fontos­ságát. A chinai császár megadta — legalább látszólag — a beleegyezését Macaulay mis­siójához, aki ennek alapján 1885-ben, fényes katonai pompával elindult Lhassába, hogy megKÖSSe a­ KcicMcacluu tjlutuumi cu mulu­val. A tibetiek azonban alyan ellenségesen fogadták Macaulayt, hogy kénytelen volt csakhamar visszatérni. A tibetiek ezzel az eredménynyel még nem elégedtek meg, ha­nem hogy elejét vegyék az idegenek minden további »betolakodásának«. 1886-ban beron­tottak Sikkimibe és katonailag megszállot­ták a jalapai s a pemheringoi defiléeket, ame­lyek az egyedüli használható összeköttetést képezik Hindustán és Tibet között. Az ango­lok csakhamar neki készültek a tibetiek megfenyítésének, és Graham ezredes az idén, márczius 20-án és 21-én 1300 emberrel és négy ágyúval kiverte a tibetieket a pembe­ringoi defilée kulcsát képező Ling-Tuból Gna-Tongból s ott elsánczolta magát. A ti­betiek 15,000 emberrel ekkor a jalapai szo­rosba vették magukat, országuk kapujának a védelmére. Az angol haderő megszaporítása után Graham ezredes, az expeditio parancs­noka, most őszszel megindította az újabb had­műveleteket, még­pedig olyan szerencsés eredménynyel, hogy Tum-Longot Sikkim fővárosát máris megszállotta, és a tibetiek békét kérnek, a sikkimi rája pedig, aki szin­tén a tibetiekkel conspirált, meghódolt. Az angol fegyverek ezen győzelmei után Tibet remélhetőleg tényleg meg fog nyílni az európai kereskedelem előtt, amely ilyen mó­don nagy piaczokat fog újból meghódíthatni. Mind­erre természetesen csak annyi bizonyos­sággal lehet számítni, amennyiben azokban az érdekes keleti országokban bizonyosságról egyátalán szólhatunk. China az egész affaire­­ben igen kétségesen viselte magát, s habár mindjárt a tibetiek első fegyveres föllépése után megígérte Angliának, hogy császári biz­tost fog küldeni Lhassába a tibetiek harczi kedvérek lelohasztására, ez a derék férfiú talán még most — két esztendei utazás után — sem érkezett meg rendeltetési helyére. Legalább is valószínű, hogy úgy a láma, mint pe­kingi souterainje minden követ meg fognak mozdítani az idegenek behatolásának megakadályozására, hanem viszont az is föl­tehető, hogy a kalkuttai, illetőleg az angol kormány most már nem fog megállani fele után, és itt is diadalra viszi az európai cul­­túra lobogóját. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 9. A szépség hátrányai és a rútság előnyei. A párisi Figaro érdekes, bizarr kérdéseket szokott fölvetni és azután közli az e kérdésekre beér­kezett feleleteket. Legutóbbi kérdése az volt: M­e­­lyek a szépség hátrányai és a rútság e­l­ő­n­y­e­i ? A beérkezett tengernyi feleletekből ime néhány: — A szépség elmúlik, a rútság megmarad. — A szépség és a rútság egyaránt eltűnik az öregség ránczai alatt; az egyik elvész, a másik elrej­tőzik. Eljön a kor, a melyben a szép nők megszűn­nek szépek lenni és a ruták azt merik mondani, hogy szépek voltak. — A deformált nő, kit férje épnek talál, a sánta nő, kit férje nem is kíván másként látni, nem-e a legboldogabb teremtményei a női világnak ? Nem-e dicsősége az a nőknek, ha imádtatni tudják azt, a­mi bennük hiány ? Elfelejteni, hogy a sánta nő sán­tít, az népi egyéb, mint egy pillanat káprázata; de szeretni őt azért, mert sántít, ez az ő hiányának iste­­nítése. A nők evangéliumába majdnem be lehetne ig­­tatni e tant: »Boldogok a tökéletlenek, mert az övék a szerelem országa.« — Bizonyos, hogy a szépség a nő szerencsét­lensége lehet, mert nem szerethetni­e őt úgy, mint a gazdag örökösnőt szeretik ? De az a szerelem, melyet az örökségtől vagy ama törékeny előnyöktől meg­fosztott nő ébreszt, mely előnyök után Ádám oly sok fia futkos, ez az igazi szerelem, a világ előtt ismeret­len, titokzatos szenvedély, a lelkek forró vonzal­ma, oly érzelem, melyet nem vár soha kiábrándu­lás. E nő oly bájakkal bír, melyeket a világ nem ismer. A történelemben híres szerelmeket majd­nem kivétel nélkül olyan nők ébreszték fel, kik­ben a világ kifogásolni valót talált. Cleopatra, Ná­polyi Johanna, Poitiers Diana, Valliére kisasszony, Pompadour asszony, é­s azon nők legtöbbje, a­kiket a szerelem híresekké tett, testi hiányokkal bírtak, míg azon nők, kikről a történelem azt jegyzi fel, hogy szépségük kifogástalan volt, rendszerint boldogtalanul szerettek. E látszólagos bizarr dolognak bizonyára oka van. Lehet, hogy a férfi inkább az érzelem, mint a gyönyör életét éli, lehet, hogy a szép nő egyedül phy­sical bájának megvan a maga hatása, míg a közép­szerű szépségű nő lényegileg erkölcsi bájának a ha­tása végtelen. — A szépség hátrányai! Mily sértés! De a szépségnek nincs hátránya és nem is lehet. Férfi­nak kell lenni, a­ki ebben kétkedik. Önök, férfiak, tehát nem tudják azt, hogy szépnek lenni, ez a leg­főbb, a teljes, határnélküli, paradicsomi boldogság. A szépség: ez minden óra mámora, minden perez örö­me, — leírhatatlan, boldogító kéj ; — szépnek lenni, annyit jelent, mint leírni minden férfi hódolatát és minden nő féltékenységét. Többet ér szépségben élni egy esztendőt, mint csúnyaságban egy évszázadot. A rútság előnyei! Mily paradox! Arra nem is felelek. — A szépség! A világ minden kincséért se akarnék szép lenni! A szép nő semmit sem te­het. Folytonosan féltik, kémlelik, irigység és gyanú veszi körül. A rút nő épp ellenkező helyzetben van. Ő tiszta lábbal megy át oly helyen, a­hol egy angyal is befeketítené szárnyait, a­hol a szép nő elvesz­tené erényét, vagy legalább is jó hírnevét. — A szép nő örök nyugtalanságban él a felett, hogy nem eléggé szép, hogy kevésbbé szép, mint ve­­télytársa, hogy nem marad mindig szép. A rut nő megvan győződve arról, hogy minden férfi kész ma­gát az ő diadalkocsija elé fogni. A vasutakon a höl­gyek osztályát mind oly szörnyek foglalják el, kik azt hiszik, hogy a többi vagyonban az ő erényök nem biz­tos a támadástól. — Azon öreg nőknek, kik egykor szeretetre­méltók voltak, legveszedelmesebb nevetséges oldala az, hogy elfeledik, hogy már n­em azok. — Ha nő, a kor beálltával nem tud lemondani a szép nő cziméről, biztos lehet benne, hogy nevetséges. S nagyon sokba kerülnek ezek a pyrrhusi győzelmek. Mily szo­morú az a gyerekes, túlérett kaczérkodás, a folytonos és czéltalan küzdelem, hogy helyreállítsuk az idő helyreállíthatlan rombolásait, hogy ezt mondják ró­lunk : »Szép rom, elég csinosan kipiperézve!« — A szép nő erényét, akár okkal, akár a nélkül, mindig gyanúsítják; ő a bűnbakja a csúnya nők féltékeny­ségének. — A szép nő ? Hogy megszólják! Elmondják róla, hogy hideg, banális, kifejezés nélküli szépség; hogy szép, de nagyon ostoba. Olyan, mint a vásári bódéban a viaszbáb, melyet az állványon ide-oda for­gatnak. A csúnya nő ? Minden nő igyekszik őt elhal­mozni bókokkal, mert nem tartanak tőle. Dicsérik öltözetét, ízlését, kiváló modorát, tehetségét és védik a férfiak megszólásai ellen. De azért mégis inkább szeretnék szép, mint csúnya lenni. A rut nő ritkán lő és sohasem türelmes. — Balzac azt mondja: »A szépség vonz, a szel­lem elbájol, de a jóság állandólag leköt.« A szépség, mint a rútság, eltűnik a megszokás és a bensőség által. A legszebb asszony férje is, ha a nő nem bírja őt a szellem és szív tulajdonaival lekötni, hamar megunja a nőt. Mint álljon ellen a hiúságnak a szép nő ? De a rut nőnek mily genie-re, mily erőre van szüksége, hogy elfelejtesse a rútságát ? — A szép nő — az jó egy évre, két évre, — de a harmadik esztendőben mit tegyen a férj­e szép metszetű arczczal, a finom termettel, a piczi lábbal, a gyönyörű kézzel, melyet már annyi időn át megcso­dált és imádott ? Ha még valamit szeret a nőben, úgy az ő neje az és nem a szép nő. — A szép nő nem egyéb, mint felesleges fényűzés, nyugtalanító apanage, veszedelmes szégér, melynek szép oldala az utczára van fordítva, míg minden hátránya a férjnek jut. Oly villámházítő, mely magához vonja a menydörgős menykőt. — A szép nő mosolyog, hogy fogait láttassa; néz, a­nélkül, hogy látna, hogy szemét ragyogtassa, öltözködik, vagyis inkább nem öltözködik, mint a szo­bor. Ő tudja, hogy az ő látása, az ő megcsodálása gyönyört nyújt és minden egyébtől fölmentve érezi magát. A rut nő szeretetreméltó akar lenni, hogy szeressék. A­zután jön az öregség. A rut nő azon nők bájával bír, a­kik tudnak megöregedni, vagyis ő min­dent oda ad, a nélkül, hogy bármit is cserébe kapjon. A szép nő úgy szokta elhelyezni tőkéjét, hogy az öreg­ség reá nézve a tönköt jelenti. — A szép nő mulathat, a rut nőnek foglalkoz­nia kell. A szép nőt elkényezteti az élet, a földi gyö­nyörök és szerencse; de az ifjúság és a szépség elmúlnak, nem hagyva hátra mást, mint a szív­ben keserű bánatot, sötét mélységet, nagy szomorú­ságot. A rut nő semmit sem veszített; ellenkezőleg, ő megtanulta a lemondást és élvezi a könyeknek fentartott boldogságot. — A rútság a jövendőnek boszuja. — Ön ismeri az angol közmondást: »Az össze­hasonlítások gyűlöletesek«. — a rut nőkre nézve. — A nők a szépséget soha sem bocsátják meg; a rútságot mindig kimentik. — A szépség tulajdon­a mások javára; a rút­ságot mindig a tulajdonos egymagában élvezi. — A művészet érdekében el kellene zárni a rút nőket és csak a szépeknek megengedni a kijárást, hogy fejleszszék az ízlést. — Sokat kellett azoknak szenvedni, a­kik saj­nálják, hogy szépek, vagy örvendenek, hogy ruták. — A nő, a­ki nem szép, nem volt soha sem fiatal. — Kevés nőnek az érdeme tart tovább, mint szépsége. — Hugo Victor így kiáltott fel: A rut nő — az az elvesztett paradicsom ! — A­kit szemmel szeretnek, azt ritkán szeretik szívvel. — A rut nőnek legszebb álma az, hogy ő szép. — A szép nő oly királynő, ki bizton tudja előre a tróntól megfosztatásának napját. — Minden nő azt hiszi önmagáról, hogy szép és minden férfi, hogy szellemes. — A szép nő mindenütt akadályra bukkan. A rut nő mindenhová bátran mehet. — A szegény leányra nézve a szépség a leg­végzetesebb ajándék. Erénye is ellene szól; nem hiszik el. A mezőnek is vannak virágai, de azok elher­vadnak egy tavaszszal. A falun is vannak szép, egész­séges leányok; de azok nem állanak ellen a napsu­gárnak, mely reájok tűz, a szélnek, mely körüllengi őket, a munkának, mely elrontja idomukat. Az ifjú­ság üdesége, »az ördög szépsége« csak egy tavaszon át virul. BELFÖLD. Nyitra, okt. 4. (Nyitra­ vármegye őszi közgyűlése.) [Saját lev­elezőnktől.]Nyitra­­vármegye köztörvény ható­sági bizottsága e hó 2-án és 3-án tartotta őszi rendes közgyűlését; megelőző na­­pon a vármegyei szabadelvű­­ párt tartotta a kör helyiségeiben tömegesen látogatott értekezle­tét. A főispán, Szalavszky Gyula érdeme, hogy még alispánságának idejében a minden közgyűlés előtt tartott ezen értekezletek állandóan meghonosultak; czélszerűségük kétségtelen, mert ott előzőleg megvi­­tattatnak a közgyűlés napirendjére kitűzött fonto­sabb ügyek és a párt tagjai teljes tájékozottsággal jönnek a közgyűlésre; ezek az értekezletek adnak irányt nálunk a közvéleménynek. A törvényhatósági közgyűlést Sza­~ ~ ~ 1 ^ - -—1 - - 1-------ti ,1-1 .. _• tetta meg: Tisztelt közgyűlés! Midőn a bizottság tagjait szívélyesen üdvözölném és az őszi rendes közgyűlést megnyitottnak nyilvánítanám, bizonynyal a tek. bi­zottság kívánsága szerint cselekszem, ha a napirendre térés előtt legmélyebb fájdalommal felemlítem, hogy utolsó együttlétünk óta a régi kipróbált gárda egyik fenkölt szellemű, nagy tudományú tagja, a szellemi­leg hanyatlani nem, de, sajnos, halált hozó testi bajá­nak tovább ellentállni nem tudott Trefort Ágost, volt vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter az élők sorából elköltözött. A gyászos eset mélyen megren­dítette hazánk népét, mert hazánknak még tel­jesen meg nem szilárdult viszonyai közt egy­könnyen és egyhamar nem pótolható az, a­ki félszázadon át vezérszerepet vinni és mint az alkotmányos kormány egyik tagja, czéljait tisz­tán áttekinteni, eszközeit bölcsen megválogatni, a helyesen kijelölt után tántoríthatlanul haladni is tudott. — Át vagyunk hatva ama meg­győződéstől, hogy a gondozására bízott közokta­tásügynek sikeres nemzeti és állami létünket befolyá­solják. Jövőnk biztosításának egyik feltétele az, hogy a nyugat civilisatiójának színvonalára emelkedve, időben mindenkit meghódoltató szellemi fölényt sa­játítsunk el és intézményeinket megfelelő módon fej-­­­leszszük, állami nélkülözhetlenségünket pedig nem­csak geographiai fekvésünk, hanem minden oldalú fejlettségünk czimén is igényelhessük. E nagy felada­tok gondozása képezte boldogult hazánkfia közvetlen feladatát és ma kész örömest elismeri mindenki, hogy ő kizárólag hivatalának élt és hogy ritka szívósságá­val jutott is oly eredményekhez, minőknél nagyobbak mostoha viszonyaink között, létrehozhatók alig vol­tak. Mi nyitva­ megyeik kiváló bálával és elismerés­sel viseltetünk működése iránt, mert az itt felállított 46 állami tanintézet tanújelét nyújtja annak, hogy ő meg nem feledkezett arról, miszerint e vármegye hazafias közönsége már 1870-ben síkraszállt a magyar nyelvnek a népiskolákban való tanításáért és gondoskodott arról, hogy azok, kik ez irány­ban sikereket tudnak felmutatni, a megye elis­merésében és biztosított anyagi jutalmaiban része­süljenek. Soha el nem enyésző alkotások örökítik ugyan meg országszerte a boldogultak emlékét, hazafias működésének ritka sikerei biztosítják neki a jól megérdemelt halhatatlanságot, mindamellett in­dítványozom, fejezze ki ezen bizottság is legmélyebb részvétét Trefort Ágost elhunyta felett, örökítse meg jegyzőkönyvében szép emlékét és intézzen a csa­ládhoz e közgyűlésből a gyászeset felett egy részvét­iratot. (Ez a beszéd nyomdai elnézésből közöltetett a lapunk okt. 7-ki számában megjelent ipolysághi le­vélben. A szerk.) A közgyűlés egyhangú határozatával járult a főispán indítványához és adott kifejezést az elhalálo­zás felett érzett mély fájdalmának. Ez után felolvasásra került az alispáni félévi jelentés, majd gróf C­s­á­k­y Albin ús vallás- és köz­oktatási miniszter leirata, melylyel a tárcza átvételé­ről értesíti a vármegye közönségét és támogatását kéri ; a közgyűlés feliratilag határozza üdvözölni a különösen nemzeti tekintetben oly fontos tárcza élére lépett, eddig is kitűnő államférfim nevet szerzett új minisztert és biztosítja legodaadóbb támogatásáról. A számonkérő szék elnökének, a főis­pánnak jelentéséből örömmel győződött meg a köz­gyűlés, hogy a vármegye tisztikara kötelességének odaadó buzgalommal felel meg és minden hi­vatal kellő gyorsasággal végzi teendőit , sőt újabban a megyei árvaszéknél is egyes buzgó ülnökök megerőltetett munkája következtében, az ott felszaporodva volt hátralékok legnagyobb részt feldolgoztattak. Az árvaszék ügymenetének gyorsí­tása érdekében az árvaszéki elnök előterjesztése alapján, ezen alkalommal is több irányban hozatott határozat. Vadv/U la. C •««rfiMi Tv»jegyei alatt bizottságot küldvén ki, ezen nagypassi unaklis« fiákból álló bizottság úgy a házi, mint a gyámpénz­tárt alaposan megvizsgálta és jelentésének beterjesz­tésével ismét alkalmat adott a vármegye közönségé­nek meggyőződhetni, hogy pénztáraink a leglelkiisme­retesebben és teljesen szakszerűen kezeltetnek. Tárgyalás alá vétetett a tűzrendészet­ről szóló kormányrendelet, melynek ren­delkezései osztatlan helyesléssel fogadtattak és annak életbeléptetése érdekében a közgyűlés hosszabb sza­bályrendeletet alkotott és részletes utasítást adott ki; a szabályrendelet főbb intézkedései ezek, tekintettel vármegyénk számtalan kis községére, azon közsé­gek, melyek nagyobb tűzfecskendőt önerejükből be­szerezni nem képesek, a szomszéd községekkel szövetkezve, köteleztetnek annak beszerzésére; szint­úgy a legalább 25 tagból álló tűzoltóságot szervezni nem képes községek ily tűzoltóság szervezésére a szomszéd községekkel szövetkezni tartoznak; a tűz­oltói kötelezettséget megállapító kormányrendelet oly intézkedéssel egészíttetett ki, hogy a 20—40 év közötti korban lévő községi lakosok, ha tűzoltói szolgálatot nem teljesítenek, váltság fizetésére kö­teleztetnek ; továbbá minden járásba tűzfelügyelők fognak szakférfiakból kineveztetni, kiknek állása tisz­teletbeli és hivatásuk a szabályzatban részletesen körvonalaztatott. Reményeljük, hogy ily messzemenő intézkedé­sekkel sikerülni fog a nálunk is évről évre nagyobb számban előforduló tűzeseteknek gátat vetni. A közgyűlés további folyamán letárgyaltatott több szabályrendelet, kormányrendelet és átirat, megállapíttattak a házipénztárnak és a megyei alapoknak 1889. évi költségelőirányzatai. Majd elővétettek a községi- és magánügyek. — Köz­ségi zárszámadással mindössze 12 község van hátralékban, holott 1883-ban, midőn Szalavszky Gyula alispánná lett megválasztva, több ezer zár­számadással tartoztak a községek. Örömmel fogadta a közgyűlés a bolicsi járás két községe, Mozsidlán és Popudin képviselő testüle­teinek azon teljesen önszántukból hozott határozatait, hogy községeik nevét Szent-Istvánfalvára, illetve Czoborfalvára óhajtják átváltoztatni; a közgyűlés melegen pártolva, terjesztette fel a két község telje­sen jót, és a magyarságtól elszigetelt lakosságának ha­zafias érzületéről tanúskodó ezen határozatait a kormányhoz. A közgyűlés első napján alkottatott meg a kö­vetkező tagokból a kijelölő bizottság: fő­ispán által kineveztettek Tamaskovits József prépost, báró Stummer Ágost és Vietorisz Miklós; a közgyűlés által választottak Keller János prépost, Sándor József és Tarnóczy Gusztáv. A kijelölő bi­zottság jelentése másod napon terjesztetett a közgyű­lés elé és annak alapján a megüresedett tiszti állások következőleg töltettek be, közfelkiáltással egyhangú­lag eszközölt választás útján: privigyei főszolgabíróvá Modrányi Iván, nagytapolcsányi főszolgabíróvá Toman Rudolf, holicsi szolgabiróvá Petrovics Jenő és érsekúj­vári szolgabiróvá M­i­k­­­ó­s­k­a Aladár választattak. A közigazgatási bizottságból kilépett tagok: Czeizel Gábor kanonok, Dióssy Imre, dr. Szulyovszky Ignácz, Sztankovics Ferencz és Rencz László újból megválasztattak. Irodalom. Az ezredik. Vértesi Arnold, a kitűnő novellairó e napokban irta meg ezredik elbeszé­lését. A kiváló elbeszélő irói pályájának ez emléke­zetes termékét a Petőfi-társaság e hó 14-iki ülésén személyesen fogja felolvasni. Emlékkönyv egy congressusra. Schlauch Lőrincz dr. püspök kezdeményezése folytán, az­­ 1890-ben Nagyváradon tartandó orvos és tudós gyű­­­­lésre monographiát adnak ki. Mint a nagyváradi »Szabadság« írja, e monographia Bihar­ megye törté­neti, természeti és társadalmi viszonyait fogja fel­ölelni negyven évnyi terjedelemben, melynek felét a természeti viszonyok leírása, másik felét a történeti s társadalmi közlemények töltik be. A mű szerkeszté­sére Bunyitay Vincze ez. kanonokot kérték fel. Évkönyv. A »Kolozsvári athleticai club« II-ik évkönyvéből még fenmaradt néhány példány. Dí­szesen, piros vászonba kötve, példányonkint 1 frt 25 kr előállítási árban megrendelhető Illing Sándor a »K. A. C.« pénztárnokánál Kolozsvárott. Az olcsó könyvtárban, melyet Gyulai Pál szerkeszt és a Franklin-társulat ad ki, a következő érdekes új könyvek jelentek meg: C­h a te au b r i a n d F. »A vértanuk.« Franczia eredetiből fordította dr. Rada István ; 1 frt 20 kr. — Oui d­a. »Egy orgona­ág. « Elbeszélés. Angolból fordította Haraszti Gyula; 30 kr. — Simai Kristóf. »Igazházi, egy kegyes jó atya.« Mulatságos játék öt felvonásban. Második ki­adás. Bevezetéssel Erdélyi Károlytól; 30 kr. — H­e­y­s­e Pál. »Két rab.« Beszély, németből fordította R. M.; 30 kr. — Pálffy Albert. »A báróné leve­lei.« Beszély; 80 kr. — »Szohr­áb.« Költői elbe­szélés. Abul Kásám­ Manszur Firduszi »Sáh- Náme« czimü művéből. Perzsából fordította Fiók Károly; 30 kr. — Grillparzer Ferencz. »Me­dea.« Szomorujáték öt felvonásban. Németből fordí­totta Heg­edüs István; 30 kr. — Erdélyi János »Aesthetikai előtanulmányok; 20 krajczár. — Taine Hippolit Ad. »A görög­ művészet bölcse­lete.« (Nyilvános előadások az »Ecole des Beaux- Arts«-ban.) Francziából fordította dr. Ferenczi Zol­tán; 30 kr. — Taine. »A németalföldi művészet bölcselete.« Francziából fordította dr. Szántó Kál­mán; 30 kr. — Eliot György. »Bede Ádám.« Re­gény, angolból fordította Salamon Ferencz. II. ki­adás : 1 frt 50 kr. — Bayle Bernard. »Az esernyő.« Vígjáték egy felvonásban. Angolból fordította Csiky Gergely; 20 kr.— Ball­agi Aladár. »I. Frigyes Vilmos porosz király« , 30 kr. Ugyancsak a Franklin­­társulat kiadásában jelentek meg: »A tanítás művé­szete«, útmutató azon tanítók számára, kik hivatásuk­ban mesterré kívánják magukat kiképezni; irta G­o e r t­h A., fordította dr. Havas Gyula, királyi tanfelügyelő;­ára 1 frt. — »Összhangtani gyakorló­könyv«, zeneiskolák s tanítóképző intézetek számára, szerkesztette K­a­p­i Gyula (II. füzet); ára 40 kr. és végre Goethe »Faust«-jának első része; fordí­totta Szabó Mihály; ára 1 frt 80 kr. F^Xim­LB-’ÖJ­.ID. Budapest, okt. 9. (Az orosz sajtó a bécsi császár­látogatásról.) Az orosz sajtó foly­tatja reflexióit Vilmos császár bécsi látogatásáról. Így a »No­vo­sz­ti« a bécsi hosburgi ebéden mon­dott pohárköszöntőkről vezérczikkezik, a­melyek — szerinte — rendkívüli hatást fognak gyakorolni Európára; felette fontosnak tartja, hogy a két ural­kodó »bajtársak«-nak nevezte egymás katonáit s ez azsr ’-cár ~ r» ocavo/—­­Un Ck'SrtA'»gfi.L»ArtoSlol4Al­H majori minthogy pedig ez a két hadsereg már igen régen nem küzdött egy sorban valamely közös ellenség el­len, sőt Königgratznél egymással szemben állt, ez a bajtársi összetartás nem szólhat a múltra, hanem csak a jövőre; »ez oly bizonyos, — teszi hozzá a nevezett lap — hogyha csak sophismákhoz nem akarunk folya­modni, az említett pohárköszöntőknek más jelentősé­get tulajdonítani lehetetlen.« Aztán így folytatja: »Ezen mi nem csodálkozhatunk. Az osztrák-német szövetség 1879-ben köttetett meg. Már akkor tekintet­tel voltak arra az eshetőségre, hogy jöhet olyan idő, a­melyben egy sorban kell küzdeni­e két szomszéd hatalomnak. Következéskép az osztrák-német haderők bajtársi összetartozóságát már rég előrelátták és szi­lárdították a diplomaták. Kevésbbé természetesnek látszik az, hogy éppen a jelenlegi pillanatban tartották szükségesnek oly demonstratíve reámutatni arra az eshetőségre, a­mely­ben e két hatalmasság egy sorban lesz hivatva küz­deni, mikor az európai közvélemény a nemzetközi állam

Next