Nemzet, 1888. november (7. évfolyam, 2219-2248. szám)

1888-11-01 / 2219. szám

felidézése egész Európára veszélylyel járhat, legveszélyesb azonban Oroszországra lenne. Attól, hogy az ezek ellen való belső munká­ban, vagy a velük szövetségben való külső küzdelemben keresi-e Oroszország jövő fel­adatát, attól függ Európa legközelebbi nem­zetközi fejlődése. Minden érdek azt kívánja, hogy az elsőt válaszsza, s abban sikert kí­vánnak neki európaszerte mindazok, kik hívei a rendnek, a törvényességnek. De ha a máso­dik utat választja, az iránt is tisztában van Európában mindenki, hogy azzal szenvedhet sok és nagy érdek; igazi s végleges veszede­lem azonban ez után csak magát Oroszorszá­got fenyegetheti. BELFÖLD, Budapest, okt. 31. (Tisza miniszterel­nök a királynál.) E­gy bécsi lap ama tudósítása, hogy Tisza miniszterelnök holnap ő felségének elő­terjesztést teendő Gödöllőre utazik — mint a »Bud. Corr.« értesül — alaptalan. Magától értetik, hogy a miniszterelnök, mielőtt egyátalában megkezdte az ál­­lamadósságok convertálására vonatkozó tárgyaláso­kat, erre már kikérte a legmagasabb felhatalmazást. Budapest, okt. 31. (Dóda Traján és a román sajtó.) A bukaresti »Telegr.« annak hí­rére, hogy a curia Doda semmiségi panaszát vissza­vetette, őrjöngő kifakadásokra ragadtatja magát, me­lyeket itt ismételni, tiltja lojalitásunk. Nem lep meg a bukaresti lap e vadsága, mert hát Romániában az illegális és antidynasticus hangok nem tartoznak a ritkaságok közé. Hanem ez az irányzat, úgy lehet, egyszer keményen meg fogja magát boszélni a havas­­alföldieken, kivált ,ha ebbeli virtusaikkal nem marad­nak országuk határai között. A legkevesebb, mit a »Telegr.« Doda esete miatt Magyarországról mond, az, hogy »a magyar állam mesterséges épülete kártyavárként össze fog roskadni a legelső szél fugalmára. A szél­vész pedig közeledik, már fújni kezd.« Hát erre a boldogtalan fenyegetésre csak az a megjegyzés­ünk, hogy alios vidtimus v­e­n­­­o­s. Különben ez az egész bukaresti handa-banda nem irattatott volna meg, ha írója csak távolról is ismerné sajtóügyi rendtartásunkat, melynél fogva Doda szóban levő ügye még nem tekinthető befeje­zettnek. Hanem hát számtalan eset által igazolt tény, hogy a román hírlapírók oda­át, a legkényesebb kér­­sekről is csak felületesen, tájékozatlanul és hebehur­gyán tudnak írni. Budapest,okt.30. (Az orosz sajtó Milán király válópörérő­l).) Az orosz lapok most tár­gyalják kimerítőbben a szerb király válási ügyét. A Novoszti a következőket írja: »Oly jeles szerb férfiak, az Obrenovics dynastiának s a Habsburgok birodalmával való szövetségnek oly pártolói, mint Pirocsanacz és Garasanin Natália királyné pártjára álltak Milán király ellenében. S mit tett ez utóbbi ily feltűnő körülmények közt ? Bízva a szerb nép pas­siv természetében, ő a józan ész és minden egyházi törvények ellenére, nem véve tekintetbe a fenyegető jelenségek egész sorát, megparancsolja egy szolgájá­nak, a szabályellenesen kinevezett szerb metropolitá­­nak, hogy az önkényüleg semmisítse meg a házassá­got közte és a nem szeretett királyné közt. Önkényesen összezavarva az egyházi törvényeket az ő személyes óhajtásaival és politikai ügyeivel, mintha csak ki­nevetné népét, az igazságérzetet, az ország törvényeit. Milán király bizonyosan azt képzeli, hogy most már sikerült neki a csomó megoldása, de hátha csalódik. Az elválás még nem következett be. Tudjuk mi, hogy a szerb királynak igen hatalmas pártfogói vannak. Ö neki a szerb közvélemény, az egyház, a­ sajtó és a különféle politikai pártok véleménye semmi. Ő csak az ő saját érzelmei és a Bécsből jövő tanácsok után indul. Mi már látjuk, hogy mire vezet ez. A szerb egyház törvényes feje, Mihály metropolita ki van űzve; Na­tália királyné, daczára az ő kibékülési hajlamainak, szintén ki van űzve Szerbiából; a király leghívebb barátai kénytelenek lemondani arról, hogy részt ve­gyenek a kormányzásban és külföldre menekülnek. Az egész papság határozottan a király ellen van, a nép tömege meg a legvégsőkig fel van ellene ingerülve: egyedüli támasza a volt altiszt és jelenlegi dictator, Crisztics, és a farkcsóváló fecsegő, Mijatovics, a­kik­hez csatlakozott most Theodozius metropolita. Milán király azt hiszi, hogy most már kész a megoldás. De nem lehet-e hinni ellenkezőleg azt, hogy ez nem meg­oldás, hanem inkább Milán király tragikus végének a kezdete.« A többi orosz lap hasonló szellemben is, va­lamennyien Natália a volt királyné álláspontján álla­nak. A »Grasdanin« azt írja, hogy az eseményért Ausztria felelős ; ugyan igy szól a »Svjet« és a pé­­tervári »Vjedomosti.« Budapest, okt. 31. (K­ü­l­f­ö­l­d­i k­r­ó n i­k­a.) Az orosz csapatmozgalmakról közlött híreket Pétervár­­ról a leghatározottabb módon megc­áfolják. Ezekre megjegyzendő, hogy igen nehéz az egyes orosz had­osztályok mozgalmaiból egységes képet alkotni. A c­áfolatok közül fölemlítjük a »Russische Correspon­­denz«-et, melynek közleménye így hangzik: »Pétervárott némileg­ csodálkoztak a felett, hogy az osztrák-magyar sajtó szükségesnek találta az állí­tólag végbemenendő orosz csapat­áthelyezésekről nyugtalanító híreket közleni. Semmiféle csapat­áthelyezések sem történnek stratégiai szempont­ból s az orosz politikának föltétlenül békés irányzata mellett, de sem látható, hogy mely szomszéd állam ellen lennének irányozva, az ilyen katonai intézkedések. Hogy ha csapat­áthelyezé­sek történtek és most is történnek, úgy csak a szokottak, a­melyek a hadgyakorlatokra következnek. Nem lehet tekinteten kívül hagyni, hogy az idei had­gyakorlatokra, melyek Jekaterinoslav mellett tartot­tak, 80.000 ember volt berendelve és hogy bizonyos időnek kell eltelnie, míg ez embertömeg a hozzávaló lovakkal és járművekkel állandó helyőrségeire vissza­tér. Ehhez járul, hogy a lovasezredek, mint évenként rendesen, lovaikat egy hónapra legelőre küldik. Végül említendő néhány valódi csapatáthelyezés, melyek azonban tisztán administrativ tekintetekből s igen kis mérvben eszközöltetnek s összefüggésben állanak a charkowi katonai kerület megszüntetésével, minek folytán e kerület csapatainak egy része a kievi katonai kerület főnökének rendeltetik alá, má­sik része pedig az odesszai kerülettel egyesíttetik. A csapatoknak stratégiai vagy háborús czélokból való áthelyezése nem történt és nem is szándékoltatik. Teljesen a légből kapott különösen azon közlés, hogy kaukázusi csapatok Kievbe helyeztetnek át, hogy az ott helyőrségen­­levő csapatrészek lassanként a dél­nyugati határhoz vonulhassanak.« A »Times« római levelezője a következő sza­vakkal c­áfolja meg a pápa és a német császár közti találkozásról elterjedt kedvezőtlen híre­ket: »A legfelsőbb hivatalos tekin­télyre hivatkozva, kétségbevonhatom a hírek ala­posságát, mintha a pápa és a császár közötti találko­zást kellemetlen körülmények kísérték volna. Az ösz­­szejövetel nyolcz perc­c­el hosszabbíttatott meg az előre megállapított időn túl. Az olasz lapok összes közleményei a pápa és a császár közti találkozásról, csupa koholmányok — minthogy erről még a Vati­­cán hivatalnokaival sem közöltetett egy szó sem — oly tény, mely a világi hatalom kérdésének nem ked­vező megítélésére mutat ugyan, de mégis megc­áfolja az említett híreket.«— Az »Osservatore Ro­mano«, a Vaticán lapja pedig a következő félhi­vatalos communiquét közli : »Az olasz kor­mány lapjai azt látszanak hinni, hogy a a panaszok, melyek XIII. Leó beszédében előfordul­nak, Németország császárja ellen irányulnak. Ez fan­­tasticus magyarázat. A pápának elég oka van pa­naszra azon személyek ellen, a­kik a Vaticánhoz kö­zel laknak, semhogy bárki komolyan a távolban ke­reshetné a pápai reclamatiók tárgyát.« Lord Sackville, az amerikai angol követ azon levelét, mely Amerikában választási czélokra most oly nagyon felhasználtatik, már közöltük. A választá­sok után senki sem bánná Sackville megmaradását, de a választások alatt az ő állása tarthatatlannak Táviratok. Róma, okt. 31. Umberto király és C­r­i­s­p­i kormányelnök a czári család szerencsés megmenekülése alkalmából szerencsekivánatai­­kat küldték a czárnak és az orosz kormánynak. A czár és a kormány a legszívélyesebben válaszoltak. Pétervár, okt. 31. Az udvari minisztérium je­lentése a császári vonat kisiklására vo­natkozólag a következő részleteket tartalmazza. A vo­nat, mely Taranowkából október 29-én délben indult el, Taranowka és Borki között oly ponton siklott ki, mely meglehetősen mély szakadékon át vezet. A ki­siklás pillanatában a császár a császárnéval és az egész családdal, valamint a kísérettel az étkező kocsi­ban reggelinél ült. Midőn az első kocsi kisiklott, az egész vonat ingadozni kezdett. A széttört kocsik da­rabjai mindenfelé repültek. Az étkező kocsi a vasúti töltésen maradt ugyan, de felismerhetlen alakot ka­pott. A kocsi alja a kerekekkel kiültetett, a falak be­nyomattak, de a kocsi teteje, mely az egyik oldalra szorult, elfedte a kocsiban ülőket. Ily pusztulás mel­lett alig képzelhető, hogy valaki sértetlen maradjon. De az isten megóvta a czár és családja életét. A császári család tagjai sértetlenül hagyták el a kocsi romjait; a többiek is, a­kik a kocsiban voltak, megmenekültek. Az utóbbiak közül azonban többen könnyű zúzódá­­sokat és sérüléseket szenvedtek, kivévén Seremetyeff szárnysegédet, ki súlyosabban megsérült, mint a töb­biek, de sebei nem mondhatók veszélyeseknek. Saj­nos, hogy a vonat többi részeinek pusztulása nagy szerencsétlenséget vont maga után. Életüket vesztet­ték : Bresch törzskapitány, egy segéd­orvos, egy ír­nok, egy irodatiszt, két futár, egy kozák, egy vadász, öt vasúti alkalmazott és a vasúti zászlóalj hat em­bere. A sebesültek száma tizennyolc­. Stiernval vas­­úsi főfelügyelő erős lökést szenvedett. A czárné sze­mélyesen rendelkezett a sebesültek ápolása iránt. A rendkívül rossz időjárás daczára — folytonosan esett s a talaj csúszós volt — Sándor czár több íz­ben lement a töltés lejtőjén a halottak és sebesültek megtekintésére s csak akkor szállott az odarendelt tartalékvonatra, midőn már az utolsó sebesültet is elhelyezték a betegs­zállitó kocsikban. A sebesülteket Charkovba vitték. A kisiklás helyén egy tisztet hagy­tak hátra, hogy felügyeljen a halottak elszállítása és az összezúzódott kocsik romjaiból kiszedett pod­­gyászra. A czár elrendelte, hogy a halottakat Péter­­várra szállítsák s intézkedett a halottak családjainak ellátása iránt is. Minthogy a kisiklás megrongálta a pályát, a vonat a czári családdal Losowo­­jebe ment vissza. Itt a falu lelkésze a czár rendeletére gyászmisét mondott a vasúti szeren­csétlenség áldozataiért és hálaadó isteni tiszteletet tartott a czári család csodálatos megmeneküléséért­ Az isteni tisztelet után a császár a vonaton volt sze­mélyeket, a vasúti alkalmazottakat sem véve ki, meg­hívta az elkésett ebédhez, melyet az állomási terem­ben tálaltak fel. A megindított beható vizsgálat ki fogja deríteni a kisiklás voltaképi okát. Rosszakaratú szándékról azonban ezen szerencsétlenségnél szó sem lehet. Pétervár, okt. 31. A »Grasdanin« jelenti: A vasúti szerencsétlenség hétfőn délben tör­tént. A vonat, melyet két mozdony vont, 65 versenyi sebességgel haladt óránként. A kisiklás alkalmával az első mozdony a vasúti töltésbe fúródott, a második pedig összezúzódott. Az utána következő kocsiban nagyrészt udvari alkalmazottak voltak. Azután a konyhakocsi, a császári kiséret kocsijai s az ebédlő­kocsi következett. Pétervár, okt. 31. A czári család csoda­­szerű megmenekülése alkalmából mindenütt ünnepélyes hálaadó istentiszteleteket tartanak. A hír­lapok hevesen kikelnek a vasút igazgatósága ellen, melynek jobban kellett volna gondoskodnia az udvari vonat biztonságáról. Pétervár, okt. 31. Hír szerint Vannovski had­ügyminiszter is megsebesült a vasúti catas­­tropha alkalmával. Újabb jelentések azt állítják, hogy a szerencsétlenséget vigyázatlanság okozta. A mozdonyhoz csatolt kocsik közül hét izzó-porrá zúzódott. Krakó, okt. 31. Odessából ideérkezett hírek szerint a vasúti catastrophát megelőzőleg a vonatot kirabolták. A 24. sz. vonat ugyanis, mely a császár málháit szállította 32 kocsiból állt, de Ko­­wellbe csak 20 kocsival érkezett. A hiányzó 12 ko­csit több órával később a 63. sz. vonat hozta el az em­lített állomásra. Itt aztán észrevették, hogy a lá­dák föl voltak törve, s a csomagból a legértékesebb tárgyak hiányoztak. A vonatvezető eltűnt; azt hiszik, hogy a 12 kocsi lekapcsolása az ő bűne. (N. W. A.) Lipcse, okt. 31. A birodalmi törvény­szék épületének alapkőletétele ma ment végbe ünnepélyesen, Vilmos császár jelenlétében, Böttichez felolvasván az okiratot, Lerchenfeld gróf átnyújtotta a császárnak a vakolókanalat, Buhl, a birodalmi gyűlés alelnöke pedig a kalapácsot. Miután a császár, a szász király, a többi méltóságok, a ható­ságok és testületek képviselői és a hivatalnokok meg­tették a szokásos kalapácsütéseket, a felségek a Ge­­wandhaus-ban rendezett hangversenyre hajtottak. Az uralkodókat megérkezésük és eltávozásuk alkalmával a polgármester és a városi képviselőtestület tagjai lel­kesült »hoch«-kiáltásokkal üdvözölték. Délután fél négykor Vilmos császár a bajor pályaudvarból eluta­zott, előzőleg szívélyesen elbúcsúzván a királytól. Potsdam, okt. 31. Vilmos császár este 7 óra 36 perczkor ideérkezett s a márvány-palotába hajtatott. Athén, okt. 31. A király jubi- l­a e­u­m­a alkalmából tartott ünnepélyes há­laadó isteni tiszteleten jelen volt a királyi pár, az egész udvar, az idegen fejedelmi személyiségek, az idegen küldöttek, az egész diplomatiai kar és Steineck báró tengernagy. A királyi pár mindenütt lelkesült ovatiókban részesült. Athén, okt. 31. A király a hálaisteni tiszte­­let után, a templomból kijövet, a néphez szó­lott és kijelenté, hogy életét a mindenek felett sze­retett Görögország nagyságának és boldogságának szentelte. Köszönetet mondott továbbá a népnek és óhajtását fejezte ki, vajha a görög nemzet felvirágoz­nék és minél inkább boldoggá lenne. Kopenhága, okt. 31. A király jubi­­laeuma alkalmából hivatalosan bejelentet­ték Rudolf trónörökös, az orosz trónörökös, Henrik porosz herczeg, a svéd trónörökös és a görög trónörökös látogatását. A walesi her­­czeget is ide várják. Belgrád, okt. 31. A fáklyásmenet, melyet Belgrád lakosságának szine-java ren­dezett, esti 8 órakor beláthatatlan néptömeg kíséretében a királyi palota elé ért. Milán ki­rály a trónörökössel megjelenvén a palota erkélyén, a nép perc­ekig tartó lelkesült ova­­tiókkal üdvözölte. Pavlovics nagykereskedő a belgrádi polgárok nevében üdvözlő beszédet intézett a királyhoz, szívből jövő köszönetét mondva fenkelt gondoskodásáról tanúskodó lépéséért és kijelentve, hogy az alkotmány­­revisio nehéz munkájában a királyt minden párt lelkesülten támogatni fogja. Milán ki­rály szives köszönetének adva kifejezést, ki­emelte az összes pártok egyetértésének szük­ségét és kijelenté, hogy legforróbb óhaja a szerb nép boldogítása. E czél elérésére kész mindent megtenni, mint a hogy az oly ember, ki maga boldogtalan, mások boldogítására törekszik. Legbensőbb óhaja, hogy előmoz­­dítsa hazája javát, s szerencséssé, boldoggá és nagggyá tegye Szerbiát. Belgrád, okt. 31. (Eredeti távirat.) Az alkotmányrevisto-bizottság tagjainak egy­beállítása és az ország minden pártjával szemben mu­tatkozó pártatlan magatartás az országban azt a meggyőződést ébresztette, hogy Milán király a pártoskodás megszüntetésére komo­lyan törekszik. A haladó­ pártra nagyon örven­detesen hatott, hogy Milán király Garassarint, da­czára a neki okozott kellemetlenségeknek, a bizottság alelnökévé nevezte ki. (P. C.) Belgrád, okt. 31. (Eredeti távirat.) A »N. Fr. Presse« jelentése: A politikai pártok vezetői a skupstinai választá­sokra nézve már kiadták a jelszót. A ha­ladó, radicális és liberális pártok külön akar­nak jelölteket állítani és gondoskodnak arról, hogy a választás szabadsága mindenütt, a ki­rály szavai értelmében megőriztessék. Ezért, minden választókerületben a hatósági köze­gek ellenőrzésére bizottságot fognak felállí­tani és a választási adtusra nézve minden ha­tósági beavatkozás megkísérlését egyenesen a királynak fogják bejelenteni. A nagy skup­­stinába négyszer annyi képviselőt választa­nak, mint rendesen. A nagy skupstina kép­viselőinek száma alkotmányszerűleg hatszáz­­huszonnégy. Belgrád, okt. 31. (Eredeti távirat.) A radicális párt minden választókerületben jelöltet akar felállítani a nagy skupstinára vonat­kozó választásoknál. A haladópárt központi bizottsága a párt híveihez felhívást intézett, hogy mi­nél számosabban vegyenek részt a választásokon. A szabadelvűek részéről a választást illetőleg még sem­miféle nyilatkozat sem történt. (P. C.) BéCS, okt. 31. A képviselőház nagy többséggel elfogadta a rendkívüli katonai hi­tel fedezéséről szóló törvényjavaslatot, Türk kijelentette, hogy szemben a súlyos adóte­herrel és a kormánynak a német nemzetiség ellen irányuló politikájával a törvényjavasla­tot nem szavazza meg. BéCS, okt. 31. A hadsereg rendeleti lapjának ma kiadott száma jelenti: Roknic György 6. gyalogezredbeli ezredes és Hatzl Adolf a műszaki tüzérség alezredese, a szerajevói tüzérségi szertár parancsnoka saját kérelmükre nyugalomba helyeztettek. Pflanzer Vilmos tábornok hadbíró, a ka­tonai főtörvényszék előadója, a legfelsőbb katonai tör­vényszék előadójává nevezteti ki. Róma, okt. 31. Pa­a­r gróf ma átnyújtotta visz­­szahívó levelét a pápának. A p­á­p­a különös becsülé­sének és jóindulatának jeléül sajátkezű­leg nyújtotta át P­a­a­r grófnak a Krisztus-rendet. Bern, okt. 31. A szövetségtanács fölhatalmazta Svájcz bécsi követét, hogy írja alá az Ausztria- Magyarországgal jelenleg fönnálló ke­reskedelmi szerződés 1889. január 1-éig való meghosszabbítását, minthogy az uj kereskedelmi szerződésre vonatkozó tárgyalások mielőbbi befeje­zése kilátásban van. Az uj szerződés 1889. január el­sején lép életbe. Berlin, okt. 31. A nemzeti szabadelvű lapok a választás eredménye fölött valóságos öröm­nyugszik, ugyanott a 13-ik sírban. Apját, 1875-ben okt. 10-én helyezték át melléje a XI. táblából. Lisznyai Kálmán, költő, szül. Herencsényen 1823-ban, meghalt 1863. febr. 12-én 41 éves korában. Nyugszik: XIX. tábla első sorában, Sárosy Gyula közelében. Lewin Jakab, nemzetgazdasági iró, a budapesti kereskedelmi akadémia igazgatója, szül. 1828-ban ; meghalt 1884. júl. 30-án 56 éves korában. Nyugszik : VII. tábla, második sor 8. s 9-ik sk­ közö­t1. Matkovics Pál, iró (Bus Vitéz) szül. 1826-ban, meghalt 1887. febr. 25-én, 51 éves korában. Nyug­szik : XXI. tábla, negyedik sor, 48-ik sír­jában. Márkus István, Miklós, Elek testvérek István, iró, publicista, országgyűlési képviselő, szül. 1847-ben, meghalt 1880-ban, 33 éves korában; Miklós, író, szül. 1848-ben, meghalt 1882-ben, 33 éves korában; Elek szül. 1854-ben, meghalt 1874-ben. Nyugosz­­nak közös sírban: VH. tábla, északkeleti sarkán, első sor, 44-ik sírjában. Sírfeliratuk: »Meg­döbbent a halál a szellemi s testi erőtől, Mit nekik a végzet ritka kegyelme adott, S félve velük majdan megküzdeni férfikorukban, Mint deli ifjaknak döfte szivükbe a tőrt.« Márkfi Samu, egyházi iró, egyetemi tanár, az akadémia lev. tagja, szül. 1811-ben; meghalt 1861. junius 2-án 50 éves korában. Nyugszik: XI. tábla, harminczadik sor 10-ik sírjában. Mátrai Gábor, régész, zeneíró, a nemzeti mú­zeum könyvtári őre, az akadémia lev. tagja, szül. N.­Kátán 1797-ben, meghalt 1875. július 17-én, 78 éves korában. Nyugszik:V. tábla, első sor, 19-ik sírban. Morócz István, mezőgazdasági iró, a mezőgaz­dasági egylet titkára, az Akadémia lev. tagja; szül. 1817-ben Ludason, meghalt 1881. október 10-én. Nyugszik: VII. tábla, első sor, 15-ik sírban. Mosonyi (Brandt) Mihály, zeneszerző és tanár; szül. Boldogasszonfalván (Mosonm.) 1815-ben, meg­halt 1870-ben 55 éves korában. Nyugszik: XXII. tábla, tizenhetedik sor, 11-ik sírjában. (Petőfi Zoltán sírjától délre­)­­Nagy Ignácz, beszély- és szinműiró, a »Hölgy­futár« szerkesztője, az Akadémia lev. tagja, szül. Keszthelyen 1810-ben, meghalt, 1854-ben márczius 19-én, 43 éves korában. Nyugszik: XIII. tábla, első sor 82-ik sírjában. (Áthelyezve a XX. táblából. Obernyik Károly, szinműiró, beszélyiró, szüle­tett Kömlödön (Komáromra.), meghalt 1855-ben. Nyugszik: XII. táblában a Batthyány-mau­­zóleumhoz vivő úttól jobbra a növények között. Pákh Albert, iró, humorista, a »Vasárnapi Uj­­s­ág« megalapítója, az Akadémia lev. tagja, szül. : Rozsnyón 1823-ban; meghalt 1867. február 10-én, 44 éves korában. Nyugszik: Az első kaputól jobbra, a temetőfal ment­é­n a 239-ik sírban. Fauler Tivadar, egyetemi tanár, jogi író, mi­niszter, az akadémia másodelnöke, szül. Budán 1816- ban ; meghalt 1886. április 30-án, 70 éves korában. Nyugszik: VII. táb­l­a, első sor, 116-dik sír­jában. Petőfi Zoltán, Petőfi Sándor fia, szül. 1848- ban; meghalt 1870. november 5-én 22 éves korában. Nyugszik: XXV. tábl­a 17-dik sor, 14-ik sírjá­­b­a­n. (Mosonyival egy sorban.) Petőfi Sándor szülei: Petrovics István és Mária. Sírfeliratuk csak ennyi: »A legszeretettebb atya s a legszeretettebb anya.« — Áthelyezttettek a józsefvárosi temetőből 1882. ápril 6-án. Bal szom­szédjuk id. Bertha Sándor min. tanácsos, jobb szom­szédjuk, Liedl János. Petőfi Sándor szülei nyugsza­nak : V. tábla negyedik sor, 41-ik sírban. Peregriny Elek, bölcsésztudor, neveléstani iró, az Akadémia lev. tagja, szül. Gálszécsen 1812-ben, meghalt 1886. április 3-án 74 éves korában. Nyug­szik : IV. tábla keleti részén, huszonhar­­madik sor, 6-ik sorban. Petzval Ottó, bölcsésztudor, egyetemi rendes tanár, az Akadémia rendes tagja, született Bélán; meghalt 1883. augusztus 28-án 75 éves korában. Nyugszik: XIII. tábla, ötödik sor, 49-ik sírban. Pólya József, orvos, író, az Akadémia rendes tagja, született N.-Szécsénben 1802-ben; meghalt 1873. június 10-én. Nyugszik: az I-ső kaputól jobbra, a temetőfal mentén a 383-ik sírban. Pongrátz Emil báró, szépirodalmi és nemzet­­gazdasági iró, szül. Mohorán (Nógrádmegye) 1843- ban; meghalt 1886. febr. 11-én, 43 éves korában. Nyugszik: XIII. tábla, első sor, 156- i­k sírban. Prónay József, belügyi államtitkár, szül. 1823- ban Romhányon, meghalt 1884. május 15-én, 60 éves korában. Nyugszik: XIII. tábla első sor, 68-ik sírban. Pulszky Ferenczné, sz. Walter Teréz, írónő, született Bécsben 1819-ben, meghalt 1866. szeptem­ber 6-án 47 éves korában. Nyugszik : A j­o­b­b o­l­­dali temetőfal mentén 30-i­k s­í­r­b­a­n. Remellay Gusztáv, ifjúsági író, szül. 1818-ban Pesten, meghalt 1886. márcz. 31-én, 46 éves korá­ban. Nyugszik: XVII. tábla harmincznegye­­dik sor, 1-ső sírjában. Récsy Emil, jogi iró, egyetemi tanár, az Aka­démia lev. tagja; született Kolozsvárit 1822-ben, meghalt 1864-ben 42 éves korában. Nyugszik: IX. tábla, második sor, 2-ik sirj­ában, a tábla délkeleti sarkán. Roder Alajos, egyházi iró, egyetemi tanár, apát­kanonok; szül. Kisbéren 1812-ben, meghalt 1878. márczius 4-én 66 éves korában. Nyugszik: V- tábl­a,­­ e­l­s­ő s­o­r, 48-i­k sírban. Rökk Szilárd, a nagy jóttevő, fővárosi bizott­sági tag, meghalt 1888. évi szept. 29-én, 89 éves ko­rában. Nyugszik a Vill. tábla I. sor 49. sz. a. (Arany János sirja mellett.) Sárossy Gyula, költő, szül. 1816-ban, meg­halt 1861. november 16-án, 46 éves korában. Nyug­szik : XIX. tábla első sorában azl-ső kapu m­e 11 e 11, a­z I-s­ő s­o­r­b­a­n. Simányi Ernő, országgyűlési képviselő, szül. 1821-ben Zsámbokréten, meghalt 1882. márczius 28-án 61 éves korában. Nyugszik: V. tábla, má­sodik sor, 48-ik sír­b­an. Schedius (János) Lajos, bölcsésztudor, az aes­­thetika és nyelvészet tanára, az Akadémia lev. tagja és igazgatója, szül. 1768-ban Győrött; meghalt 1847. nov. 12-ben, 79 éves korában. Nyugszik, az I-ső kaputól jobbra, a temetőfal mentén a 316-ik sírban. Stockinker Tamás, egyetemi orvos-tanár, meg­halt 1886. nov. 20-án 72 éves kor­ában. Nyugszik: VII. tábla, első 92-ik sírban. Suhajda János, jogi iró, curiai biró, az Akadé­mia lev. tagja, szül. Miskolczon 1818-ban, meghalt 1881. szeptember 18-án 63 éves korában. Nyugszik: VII. tábla, hatodik sor, 47-i­k s­i­r­j­á­b­a­n. Szalay László, történetiró, az Akadémia rendes tagja és titkára, szül. Budán 1813-ban, meghalt 1864. július 17-én 51. éves korában. Nyugszik: A­z I-ső kaputól jobbra, a temetőfal mentén a 134-ik sirb­an. Szalay Ágoston, kir. táblai tanácselnök, az Akadémia lev. tagja, szül. 1811-ben, meghalt 1887. május 5 én 66 éves korában. Nyugszik: V. tábla, első sor, 63-ik sírban. Szabóky Adolf, áldozár és tanár, szül. Budán, 1821. meghalt 1880. julius 22-én, 59. éves korában. Nyugszik: VII. tábla előtt északnyugaton, az I-ső és II. kapu között. Szendrey Julia, Petőfi Sándor neje, írónő, szül. 1826-ben, meghalt 1868-ban 39 éves korában. Nyug­szik : XXVI. táblatizedik sor (Csányi László­val egy sorban) 22-i­k s­o­r­­­á­b­a­n. Szerdahelyi Kálmán színművész, színműíró és fordító; született Miskolczon, 1829-ben; meghalt 1872. november 14-én 47 éves korában. Nyugszik: XXVI. tábla délnyugati sarkán első sorban. Szerdahelyi József, dalszinművész, dalműíró; született Hódmező-Vásárhelyt 1804-ben, meghalt 1851. febr. 11-én, 47 éves korában. Nyugszik: XI. tábla, tizenhetedik sorja Batthyány-mauzó­­leumtól nyugatra. (Sajó)-Szentpétery Zsigmond színész, szül. Ro­­hondon (Szabolcs m.) 1798-ban, meghalt 1858. decz. 13-án, 60 éves korában. Nyugszik: XI. tábla, má­sodik sor 6-ik sírjában. Székács József, bölcsésztudor, költő és műfor­dító, egyházi szónok, az Akadémia lev. tagja, szüle­tett Orosházán , meghalt 1876. július 29-én. Nyug­szik : V. tábla, első sor délny. sarkán, az 51. sírban. Székely Imre, zeneszerző, született Mátyfalván (Ugocsa m.) 1823-ban, meghalt 1887-ben, április 8-án, 64. éves korában. Nyugszik: XXI. tábla, ötödik sor, 47-ik sírjában. Szénássy Sándor, nyelvész, az Akadémia lev. tagja, szül. 1829-ben; meghalt 1872. nov. 27-én, 43 éves korában. Nyugszik: XXV. tábla első sor 81- ik s­ir­j­áb­an. Szigligeti Ede, (családi néven Szathmáry József) szinműiró, a nemzeti színház drámai igazgatója. Szül. N.-Váradon 1814-ben, meghalt 1878. január 19-én (64 éves korában) Nyugszik: IV. tábla, észak­­nyugati részén, első sor, harmadik sírban. Szinovácz György, jogi iró, hétszemélynök, az Akadémia lev. tagja , szül. Bársonyoson 1807-ben; meghalt 1867. deczember 25-én, 60 éves korában. Nyugszik: XXVI. tábla tizedik sor 56-ik sor­j­ában. Szontágh Gusztáv Adolf, szépirodalmi bölcsész, és gazdasági iró, az Akadémia rendes tagja; született 1793-ban, meghalt 1858-ban, 65 éves korában, június 7-én. Nyugszik: XVIII. tábla, huszonhetedik sor 1-ső sírjában. Szőnyi Pál, tanférfiú, nyelvész, az Akadémia lev. tagja, szül. Debreczenben, 1808-ban; meghalt 1878. június 6-án, 70 éves korában. Nyugszik: V. tábla, harmadik sor 47-ik sírban. Tasner Antal, író, az Akadémia lev. tagja, szü­letett 1808-ban, meghalt, 1861. augusztus 25-én, 32 éves korában. Nyugszik: XVIII. tábla első sorban. Táncsics Mihály, népiró, szül. 1799-ben Ács- Teszéren, meghalt 1884. június 28-án 86 éves korá­ban. Nyugszik: XIII. tábla első sor, 66-ik sírban. Toldy Ferencz, író, történetbuvár, egyetemi tanár, az Akadémia rendes tagja, meghalt 1875. de­czember 10-én Nyugszikazl. kaputól balra a 266. sz. sírboltban. Toldy István, szinműiró, publicista, meghalt 1879. deczember 6-án. Nyugszikazl. kaputól ba­l­ra a 266. sz. sírboltban. (Atyjával Toldy Ferenczczel együtt.) Tóth Kálmán, költő, hírlapíró, az Akadémia lev. tagja, született Baján 1831-ben, meghalt 1881. február 3-án 50 éves korában. Nyugszik: VII.tábla első sor, 123-ik sírjában. Tóth Ede, népszínművi­, szül. Putnokon, 1844, meghalt 1876. február 26-án, 32 éves korában. Nyug­szik: V. tábla, negyedik sor, 7-ik sírban. Tóth József, színművész és szinműíró, szül. Szentesen 1823 ; meghalt 1870. márczius 1-én 43 éves korában.Nyugszik: XXVI. tábla, első sor 33-ik sírjában. (Erényi Antal pestvárosi fősebész és Földváry András sírjai közt. Tóth Sándor, orvos tudor, reáliskolai tanár, az Akadémia lev. tagja; szül. 1829-ben, meghalt 1862. november 22-én 34 éves korában. Nyugszik: XVIII. tábla, negyvenhatodik sor 13-ik sír­jában. Török János, publicista, gazdasági iró, az Aka­démia lev. tagja; szül. Tapolczán 1809-ben­ meghalt 1874. február 9 én 63 éves korában. Nyugszik: XXV. tábla, első­s­or 18-ik sírjában. Trefort Ágost, miniszter, az Akadémia rendes tagja, elnöke. Nyugszik a Deák a mauzoleum mellett, jobbra, a sarkon lévő sírbolt­­ban. (Gróf Mikes János és Kandó Kálmán sírjai mellett.) Vakot Imre, költő, szül. Gyöngyösön, 1820-ban, meghalt 1879. február 21-én 59 éves korában. Nyug­szik : IV. tábla, északnyugati részén ki­­lenczedik sor 7-ik sir. Vahot Sándor, költő, az Akadémia lev. tagja, szül. Gyöngyösön, meghalt 1861. április 9-én, 43 éves korában. Emléke nincs. Nyugszik: XI. tábla ha­todik sor, 2-ik sírj­ában. Észak felé szom­szédja a »Hofrichter családi sir«, nyugat felé, »Aupel Antal«, kelet felől »Purt Vilmos«. Vas Gereben, sz. Radákovics József, született Fürgéden (Tolna megye) meghalt 1868. január 26-án 44 éves korában. Sírfelirata: »Haza hozatta bécsi sír­jából a nemzet, 1885. jan. 25-én. Nyugszik: V. tábla, harmadi­k sor, 20-ik sírban. Vész János Ármin műegyetemi tanár, az Aka­démia rendes tagja; szül. Szegeden 1826-ban; meg­halt 1882. június 29-én 59 éves korában. Nyugszik: VII. tábla, második sor 4-ik sor­­­ában. Vörösmarty Mihály, költő drámaíró az Akadé­mia rendes tagja; született Nyéken 1800. január 1-én , meghalt 1855. november 10-én, 55 éves korában. Nyugszik az I-ső kaputól jobbra, a temető fal mentén a 8-ik sirban. Vetter Antal, altábornagy, hadügyminiszter, meghalt 1882. július 20-én 79 éves korában. Nyug­­s­z­i­k a XXIV. tábla sarkán levő sírbolt­­ban. (Balassa János sírboltjával szemben.) Volkmann Róbert, zeneszerző, tanár, szül. La­­matschon 1815-ben, meghalt 1882. október 30-án 69 éves korában. Nyugszik: VII. tábla, e­­­ső s­or 126-ik sírj­ában. (A tábla északnyugati sarkán,­ látszik. Cleveland elnök, hír szerint, már tudatta is Londonban, hogy a követ személyében való változás mindkét állam érdekeinek megfelelőnek látszik. Ezzel az elnök kicsavarta az agitatio kezéből a hatásos fegyvert, melyet a követ személye képviselt. Meg­említjük, hogy Lord Lackville, Salisburynak távoli rokona.

Next