Nemzet, 1889. október (8. évfolyam, 2547-2578. szám)

1889-10-01 / 2547. szám

BraarannstA«: # si íín­űjsiok-tere, Athena«um-épül«t, I. «malst A lap gzellemi ranzet illeti) minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Qérmentetlen levelet csak ismert kézzől fogadunk «L Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETESEK mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-ter«, Athenaeum-épi­let) küldendők. Egyes szám helyben 6 kr, vidéken 6 kr. 254:7. (270.) szám. NEMZET _______ Reggeli kiadás.________ Budapest, 1889. Kedd, október 1. KLI»Ő­* * *2VATA2. ! «Jenesiek-tere, Atheneeum-épü­let, fílásajas, Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra­­ ffrt 8 hónapra , » 8 hónapra ig . Az ««ti kiadás postai különkü­ldéseért felffl­­fizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben S kr, vidéken 6 kr. Vili. évi folyam. Budapest, szeptember 30. Jelentős szavak kíséretében történt meg tegnap Párisban, a kiállítási jutalmak kiosz­tása. Természetes, hogy úgy Tirard minisz­terelnök, mint Carnot, kik beszédeket tartot­tak, jogos önérzettel emelték ki a kiállítás­nak, a béke művének nagy sikerét, mert az tagadhatatlan, hogy e tekintetben a francziák minden várakozást felülmúltak, sőt oly sikert értek el a kiállítás tartalma és látogatottsága által, mely saját reményeiket is meghaladta. Látszott rajtuk, hogy mennyire képesek dol­gozni és bebizonyult, hogy a számtalan túlzás és válság, politikai baklövés és kicsi­nyes tüntetés, melyekből állott Francziaor­­szág politikai élete a legutóbbi években, tá­volról sem volt képes, sem a nemzet tevé­kenységét, sem a nemzetek rokonszenvét és szellemi érdekeltségét a franczia nemzet iránt megbénítani. Évszázados munkásságnak és szorgalomnak volt ez jutalma, mely győzedel­meskedett azon politikai hibák és tapintatlan­ságok felett is, melyeket a francziák újabban, a kiállítás előtt és körül is elkövettek. De éppen ezért politikai jelentősége volt a kiállításnak több irányban. Magában véve nagy előnyt nyújtott a köztársaságnak, sike­rével. Mert, hiába, a siker mindenütt, főleg a politikában, imponál. És így imponált a ki­állítás a franczia pártoknak, a személyeske­dés és utczai tüntetések azon politikájától el­tiltván őket, mely legutóbb a Boulanger ne­véhez volt fűzve és imponált a köztársaság ellenségeinek künn és benn egyaránt, mert bebizonyitá, hogy a nemzet haladását és a nemzetek rokonszenvét nem bénította meg, még a kormányforma, sőt az an­nak nevében elkövetett túlzások daczára sem. Valószínű, hogy Carnot elnök, erre a be- és kifelé való kettős hatásra czélzott ak­kor, midőn tegnap hangsúlyozta, hogy a kiállítás megnyitja Francziaországnak a meg­­nyugvás korszakát és mert Francziaország vendégei onnan tisztultabb fogalmakkal tá­voznak, ez nem fog hatás nélkül maradni, a népek kölcsönös viszonyaira. Mind a két re­ményben jó adag tanács is van, melyet a külföld bizonyára szívesen fogad el és telje­­sít, ha a francziák elfogadják és követik. De ez aztán a conditio sine qua non. Mert azt a feszültséget és bizalmatlanságot, melyet érez még most is Európa egy része Francziaor­szág (és nem a franczia nemzet) iránt, legin­kább annak a zavaros, válságos, tüntető és provokáló politikának lehet köszönni, melyet részben a franczia kormány képviselt, rész­ben, mint félhivatalos politikát tűrt és talán pártolt az utóbbi években; tulajdonitandó e feszültség és bizalmatlanság, azon fejetlenség­nek, mely észlelhető volt a franczia politika vezetésében és azon szláv rokonszenvnek,me­lyet ez, hizelegve Oroszországnak, egész kö­vetkezetességgel, mintegy Németországot fe­nyegetve, minden módon kifejezni iparkodott. Pedig csak a legutóbbi választások eredmé­nyével szemben is, az európai közvélemény egész jóakarattal és correctül tanusította tisz­teletét és rokonszenvét a franczia nem­zet elhatározása iránt, holott az oroszok nyíl­tan és titokban, a boulangerismus vagy monarchista törekvések felforgatási vágyával rokonszenveztek és nem kis mértékben adtak kifejezést lehangoltságuknak a felett,­­hogy ama felforgató elemek, győzelem helyett ve­reséget szenvedtek. Ha tehát Carnot beszél a »fogalmak tisztulásáról«, alkalmazhatja ezt a fran­­cziákra is, hogy bel- és külpolitikai maga­tartásukra és irányukra nézve, ők is jobban tisztázzák fogalmaikat. Nem is tagadhatni, hogy az utóbbi hónapokban, a belpolitikára nézve igen sok történt e tekintetben, mert a rend és szabadság emberei több erélyt és bá­torságot kezdettek tanúsítani a felforgató ele­mekkel szemben és az által, hogy ennek meg lett üdvös eredménye, ezeknek leszorítása és még a közvélemény előtt is »lejáratása« ál­tal, most több erőt és bátorságot meríthet­nek arra nézve, hogy a phrasisok és tünteté­sek hőseit teljesen kiküszöböljék az irány­adó politikából, mert csak ez szerez­heti meg Francziaországnak (és bármely más országnak) azt a nyugalmat a politiká­ban, melynek visszatérését Carnot a kiállítás üdvös hatásától várja és reméli. Éppen ilyen szép reményt fejez ki Car­not akkor, mikor hiszi, hogy a kiállítás, tisz­tázván a fogalmakat kifelé is, jó hatással lesz a népek kölcsönös viszonyaira és a béke és humanitás magasztos ügyének fog nagy szol­gálatot tenni. Elismerjük, hogy ez nemcsak Francziaország magatartásától és belfejlődé­­sétől függ, mert Oroszország kezében van a keleti fejlemények kulcsa és ezektől lehet legközvetlenebből fenyegetve úgy a béke, mint ezzel kapcsolatosan, a humanitás min­den műve és érdeke. De az is bizonyos, hogy még Oroszország magatartására is lényeges be­folyással lehet Francziaország s ezt a legutóbbi választások eredménye is bizonyítni fogja, mert ha ott, a rend és józan politika uralkodik, ha az izgatás és revanche emlege­tése szünetel, és ha a belbajok orvoslására szükséges egész erőt és figyelmet belpolitiká­jára fordítja a franczia nemzet és nem híze­­leg, nem provokál az orosz aspiratiókra, ak­kor ezek is szerényebbekké és békésebb természetűekké vannak és így Emirópa bé­kéje ezek részéről is kevésbé lesz fenyegetve. Minthogy pedig, másfelől, Francziaország most nem félhet attól, hogy megtámadtatik és minél solidabb, erőteljesebb belpolitikát, minél higgadtabb következetesebb külpoliti­kát folytat, annál kevésbé lehet megtámadás­nak kitéve és viszont, ama belpolitika követ­kezetessége és sikere érdekében, annál keve­sebb provocatiót engedhet meg magának ki­felé, akár Németországgal, akár Olaszország­gal szemben; Így kitűnik ebből, hogy­­ mily nagy mértékben függ Francziaország elhatározásától és magatartásától az, hogy egyfelől belfejlődése, másfelől külügyi hely­zete és a nemzetközi politika békés folyása és eddigi eredménye, megzavarva, megtörve, meghiusitva ne legyen. Ha Carnot kívánsága szerint ily irányban tisztulnak és érvényesül­nek a fogalmak, csakugyan üdvös korszak várakozik Francziaországra és Európára is. BELFÖLD, Budapest, szept. 30. (A pénzügyminisz­ter a királynál.) Wokerle pénzügyminiszter, mint a »B. C.« jelenti, ma délelőtt Gödöllőn ő felsége által hosszabb kihallgatáson fogadtatott. A pénzügy­­miniszter délután visszajött a fővárosba. Budapest, szept. 30. (A X. magyar jogász­­gyűlés.) A jogászgyűlés I. szakosztálya, a­melynek tanácskozási tárgyát egyetlen magánjogi kér­dés megoldása képezi, ma délután 3 órakor tartotta első ülését. A szakosztály tagjai elnökül egyhangúlag S­á­g­h­y Gyula egyetemi tanárt, helyettes elnökül Weinmann Fülöp két közjegyzőt választották meg. A jegyzői teendőkkel ifj. dr. Környey Ede és Szilágyi Arthur bizattak meg. A szakosztály elé terjesztett kérdés így hangzik: »A tulajdonszer­­z­é­s kellékéül ingóknál az átadás megkivántassék-e ?« E speciális jogi szakkérdésre, a­melynek előadója dr. Jelanek Arthur országgyűlési képviselő, dr. K­a­­t­o­n­a Mór győri jogakadémiai tanár és dr. L­á­n­y­i Bertalan budapesti kir. táblai kisegitő biró terjesz­tettek be részletesen megokolt véleményes indítványo­kat, a melyek egész terjedelmükben a jogászgyülés 1889-ki évkönyvében jelentek meg. Jelynek Arthur előadó részletesen ismer­tetve és bírálva a beérkezett véleményt, a maga ré­széről a következő indítványt teszi: Mondja ki a jo­gászgyülés, hogy: 1. Ingó dolog tulajdonszerzésének kellékéül az átadás megkivántassék. 2. Az átadás mellőzhető, ha az elidegenítéskor a dolog az elidege­nítő kezei között bérlet, haszonbérlet, vagy haszonél­vezet folytán maradt. Ez esetekben is a tulajdonszer­zés hatálya ki van zárva, ha harmadik személy az el­idegenítőtől dologi jogot átadás mellett szerzett, vagy ha harmadik személy megkárosítása az elidegenítés­nél szándékoltatott. Hosszasabban hozzászólt a kérdéshez dr. Schwarz Gusztáv, a feltett kérdésre válaszát kö­vetkezőleg formulázva: »Tulajdonátruházási szer­ződések esetében a tulajdon a felek eltérő megállapodása hiányában csak az átadással szálljon át.« — Dr. Fodor Ármin indítványát következőleg formulázta: »Mondja ki a jogászgyűlés, hogy az alkotandó magán­jogi törvénykönyvben az átadás követelménye in­gók tulajdonszerzésénél mellőztessék.« — Dr. Schwarz Gusztáv ezután kijelentette, hogy a maga részéről csatlakozik Fodor indítványához. Ugyanígy nyilatkozott dr. Karácsonyi Jenő is. Dr. Ka­to­n­a Mór és dr. L­á­n­y­i Bertalan véleményezők in­dítványaik fentartása mellett emeltek szót. A vita berekesztetvén, még Jelynek előadó élt a zárszó jogával, a forgalom biztonsága érdekében ajánlva in­dítványának elfogadását. Sághy elnök Szji.vn.sz o qIZ - 1 aest, a szakosztály az előadó véleménye ellenében túl­nyomó többséggel dr. Fodor Ármin indítványát fo­gadta el. A jogászgyűlés III. (büntetőjogi) szakosz­tálya ma délután 3 órakor Sárkány József elnök­lete alatt ülést tartott Mindenekelőtt megválasztot­ták elnöknek Sárkány József táblai másodelnö­köt ; társelnöknek Friedmann Bernát ügyvédet; jegyzőknek Balogh Jenő drt és Barna Ignácz drt. Ezután Székács Ferencz, a budapesti kir. törvényszék büntető osztályának vezetője tartotta elő­adását ama kérdésben, hogy: az alkotandó bűnvádi eljárásban mily mértékben érvényesüljön a nyilvános­ság elve az elővizsgálatban ? E kérdésben tudvale­vőleg csak egy vélemény érkezett be: Vargha Ferencz kir. alügyészé, a­ki a következőket indít­ványozza : Mondja ki a jogászgyűlés, tekintettel az alkotandó bűnvádi eljárásra, hogy 1. az elővizsgá­lat a nyilvánosság elveire fektetendő, miből folyólag 2. a jelenlétei a vizsgálati cselekményekben való köz­vetlen részvétel joga (activitas) minden vizsgálati cselekményre nézve, kivétel nélkül, megilleti a köz­vádlót, vagy sértettet és ezek képviselőit, terheltet és védőjét; 3. ellenben a tágabb értelemben vett nyilvánosság (népnyilvánosság) az elővizsgálat jelle­gével összeegyeztethető nem lévén, ez okból az az alkotandó bűnvádi eljárásban mellőzendő lenne. Székács Ferencz előadásában főleg egy pont­ban tér el a véleményező alügyésztől,midőn annak szük­ségét hangoztatja, hogy a vádlott ne legyen jelen akkor, midőn vádlottársa kihallgattatik az elővizsgálatot veze­­egyik rákfenéje a vizsgálat hosszadal­mas volta.« A vizsgálat nyilvánosságáról szólva, hangsúlyozza, hogy a mellett felesleges munkával a bíróságok tetemes mértékben terheltetni nem fognak. Néhány példát hoz fel erre nézve, mely bírói gyakorlatából emlékezetében megmaradt. Számos ügy nem­­ jutna el a végtárgyalásig, ha a vize­­lő vizsgálóbíró által.Ezzel a vizsgálat könnyen meghiú­sítható. Nagyobb szabású, tudományos értekezésében, melyet a szakosztály feszült figyelemmel hallgatott, azt fejtegeti, hogy az elővizsgálat a nyilvánosság alapelveire fektetendő. Szól a mai bűnvádi eljárás­ról és megjegyzi, hogy »a mai eljárásnak gálát körültekintőbb módon s a bíró kellő támogatása mellett vitetik keresztül. Felhozza, hogy a vezetése alatti törvényszék büntető osztálya főtárgyalás alap­ján 1888. év folyamán hozott 1499 ítéletet. Vádolva volt 2003 egyén. Ezek közül elitéltetett 1633, tehát 815 °/C, fölmentetett 370, tehát 18­6 °/C. Érthetőbben kifejezve 5 egyén közül elítéltetett 4, fölmentetett 1. Szóval az ügyek egy­ötöd része hiába vi­tetett a főtárgyalásig. Látható ebből, hogy mennyi felesleges munkát végzett a bíróság, foglal­kozva végtárgyaláson 370 oly egyén cselekményeivel, a­kik vagy ártatlanok voltak, vagy irányukban bizo­nyítékok nem léteztek. A vizsgálat meghiúsításáról szólva, megjegyzi, hogy az is megtörténhetik, hogy maga a védő a siker érdekében meghiúsít­hatja a vizsgálatot, főként ha a vádlott azt vizsgá­lati fogsága miatt nem teheti. Ezért volna szüksé­ges reformálni az ügyvédi intézményt. Szerinte ez úgy történhetnék, ha külön védői kart létesítenének, így meg lenne óva a tisztességes elemek érdeke. Végül a következő indítványt terjeszti elő: Mondja ki a jogász­gyűlés, hogy : 1. Az elővizsgálat a nyilvános­ság alapelveire fektetendő. 2. A jelenlétei joga általában minden vizsgálati cselekményre megilleti a közvádlót, magánvádlót, vagy sértettet és ezek képvi­selőit, terheltet és védőjét. 3. Ezen jogból folyólag a most említett személyeket megilleti a vizsgálati cse­lekményben való közvetlen részvétel joga (activitás­) 4. Ellenben a tágabb értelemben vett nyilvánosság (népnyilvánosság) az elővizsgálatból kizárandó. 5. A terheltek terhelt­ társuk kihallgatásánál a jelenléttől eltiltandók. Az éljenzéssel fogadott előadás után S­i­k Sándor szólalt fel, indítványozva, hogy hasson oda a jogászgyülés, hogy a megalkotandó bűnvádi eljárás a teljes és feltétlen nyilvánosság (népnyilvánosság) elvei alapján szerveztessék. Hexner Gyula dr. is a teljes és feltétlen nyil­vánosság mellett szólal fel. Indítványozza, hogy a birói vizsgálat a korlátlan nyilvánosság elveire fektettessék. A vitát e tárgyban holnap délután 3 óra­kor folytatjá­k. Budapest, szept. 30. (Halas város köz­viszonyai.) Kis-Kun-Halas rendezett tanácsú város tavalyi közviszonyairól szerkesztett polgármes­teri jelentésből kiemeljük a következőket: A t­ra­ch­o­m­á­t illetőleg a járvány kezdetétől fogva a múlt év végéig 360 betegüzési eset fordult elő, melyekből meggyógyult 118 és gyógykezelés alatt maradt 242 egyén. Kórház hiányában a járvány terjed, minél­fogva a polgármester alkalmas kórház felállítását sürgeti. A gyermek­halandóság sem mondható csekélynek; meghalt 195 gyermek a tavaly. Daj­­kaságba adatott 114 gyermek, kiknek legnagyobb része törvénytelen szülött. E gyermekek különben ha­tósági felügyelet alatt állnak. A város lakosságának száma múlt év végén 16,590 volt, a­mi az előző évhez képest 220 főnyi sza­porodást jelent. Az 1870-ben a város népességének száma 13,127 volt s így azóta majdnem negyedfél­­ezerrel szaporodott. A múlt évben született 688, meg­halt 477 egyén. A halasi gymnasiumnak 240 tanulója volt (70 helybeli, 179 vidéki.) Óvoda is van a város­ban, de a jelentés nem mondja, hány gyermeket fog­lalkoztat. A tankötelesek száma 1728, ebből nem járt iskolába 621. A város bel- és külterülete 112,188 cat. hold. ^ ‘CrxJ^,Ox_.30„ Budapest, szept. 30. (Milán király nyi­latkozatai.) Milán király tegnap Karlsbadban hosszabban beszélt a »Karlsbader Zeitung« szerkesz­tőjével s mielőtt Szerbia pillanatnyi helyzetéről és az ezzel szemben elfoglalt állásáról nyilatkozott volna, határozottan hangsúlyozta, hogy ő csak azért fogadta el a hírlapírót, mert az utóbbi időkben a lapokban sok mindenféle nyilatkozat jelent meg róla, pedig nem kí­vánja, hogy azt higyjék róla, hogy zajt akar csapni, vagy hogy szívesen látja, ha vele nyilvánosan foglal­koznak. Ezután csodálkozását fejezte ki a felett, hogy az osztrák sajtó oly sokat foglalkozik vele és házá­nak ügyeivel és azokat kelleténél túl nagyítja. Azo­kat sokkal nyugodtabban kell megítélni, és sokkal kisebb figyelmet érdemelnek , mert nem oly jelentő­sek, mint hiszik. Újra hangsúlyozta, hogy magán­ember kíván lenni és nem akar politikát űzni. Az, hogy oly sokat és oly túlzóan írnak róla, még annak az országnak sem lehet kellemes, a­hol tartózkodik, legyen az akár Ausztria, akár Franczia­ vagy Német­ország. Hogy nem akart e hó 28-án Belgrádra menni és Sándor királyt magával elvinni, azt már megc­á­­folta azzal, hogy Karlsbadban maradt. A szöktetés, politikai dolog lett volna, mert nemcsak fiát vitte volna el, hanem a királyt is. Ilyesmi azonban tőle soha sem várható, mert ő nem ármánykodik és nem űz politikát. Csak atyai jogait védel­mezné, ha ez szükséges lenne. Teljes bizalommal vi­seltetik a régensek iránt és azok megegyezése nélkül semmit sem tesz. A tényállás egyszerűen az, hogy kérdést tett a regenseknél, kivánják-e az ő belgrádi jelenlétét a regensek helyzetének erősbítésére a ki­rály anyjával szemben ? Erre a regensek azt felelték, hogy jelenléte nem szükséges, mert a regensség elég erősnek érezi magát kötelességeinek teljesítésére. Hangsúlyozta, hogy mindenről lemondott, csak az ifjú király nevelésére való jogos befolyást tartá fenn magának. Hogy a régensség maga megczáfolta az ő belgrádi utazásának hírét és az ő viszonyát a régens­­séghez nyilvánosan megállapítá, az kitűnik a félhiva­talos »Balkanisehe Correspondenz« erről szóló vezérczikkéből, melyet a király a hírlapíró előtt felolvasott. Említtetett az is, hogy a király a választá­sok napján a régensséghez üdvözlő táviratot intézett. Bistics erre táviratilag felelt, a válasz-táviratot a ki­rály maga fordítá le németre. A távirat körülbelül így hangzik: »A szerb királyi kormány köszönetét fejezi ki felségednek a szerencsekivánatokért, melyeket felséged a választások alkalmával kifejezett. E válasz­tások eredménye Szerbia jólétére nézve nagy jelentő­ségű. Az ország szerencsét kivánhat magának érte. E választási eredmény csakis a felséged által adott választó­ törvény alapján volt lehetséges s ezért csakis felségedet illeti meg a köszönet. A táviratot Risz- Ufi­ Jűa áll.Ezután Müni,kifejeztenh említ&itélik az ő válási ügyében. Ez kényes pont s már azért is kíméletet igényel, mert nőt illet. Ma délután — úgy­mond — Sándor király anyja Belgrádba érke­zik, a régensség akarata ellenére és az én, (Mi­lán király) akaratom ellenére. — Natália már ma érezni fogja e lépés következményeit. Hogyha elfogadta volna a régensség és a király javaslatait, ma megérkeztekor, minden tisztelet-nyilvánításban részesült volna. Sárkor király fogadta és meghívta volna a konakba. Minthogy azonban, »az anya« nem fogadta el a Milán király és a régensség javas­latait, úgy már nem is látja Sándor királyt és való­színűleg általában nem fogja látni. Milán királynak és a régenseknek nem lett volna a látogatás ellen kifogásuk és szívesen megengedték volna, ha az anya évenként kétszer két-három hétre Belgrádra jön és a királynál időzik; de azt ő és a régensek nem engedhetik meg, hogy az ifjú király egé­szen az ő befolyására és nevelésére bizassék. Minthogy ő mint atya nem időzik Belgrádon fiánál, az anyának sem szabad ott maradnia. A ki­rály azután említé Natália királynénak a »Germania« tudósítója előtt tett nyilatkozatait, melyek szintén azt bizonyítják, hogy volt hitvese politikát űzött. A királyné »dicsvágyó«, »politikai személyiség« és poli­tikai befolyást akar nyerni. Azonban ő az ifjú király­tól minden ily befolyást vissza akar tartani és e te­kintetben is teljesen megbízik a régensekben. Végül A NEMZET TÁRCZÁJA Szeptember 30. Ég és föld. Camille Flammarionttfl. Az evedzők ruthmk­usan érinték a hallgatag tiszta vizet s mi előhaladtunk minden evedző csapásra, mely után nyomtalanul elsimult a viz. A tele­hold átható világosságu fén­nyel árasztá el az egész lát­határt, oly csillogó fén­nyel, mely elhalványítá a csillagokat. Jupiter, Veg­a és Altair fénye azonban mégis kiválólag előcsillámlott a csillagos menyboltról és visszatükröződött a vízben; a tenger oly sima volt, mint akár a tükör, a langyos levegőt csak olykor érintő könnyed szellő. A Mont-Saint-Michel látképe, mely körül csó­nakáztunk dagálykor, tisztán letükröződött a háttér­ben és minden pillanatban változtatta alakját, a sze­rint, a mint bárkánk előhaladt. Olykor e középkori hatalmas erőd úgy tűnt fel, mint a tengerből kiemelkedő éles kúp; azután előtűn­tek tornyai és bástyái, mint fantasticus, égbe meredező karok, majd pedig a gránit sziklák és fölfelé vezető utak úgy látszottak, mintha óriások lépcsői volnának, a melyek az égbe vezetnek; azután a bárka ligetek mellett haladt el, melyeknek szorgosan lenyesett nagy fái az olaszos ég felé meredeztek s még távo­labb a csodás építmény láttató csipkéit, iveit és felső diszitményeit. A tenger vize köröskörültünk pirospbo­­ros fényben csillogott, mintha a viz minden cseppje, melyet az evezők érintettek, ragyogó csillagocska vol­na s minél inkább előhaladtunk a tengeren, a termé­szet csendje és békéje, mint isteni álom, mind jobban áthatotta lelkünket; maga a gránit szikla, mely ko­moran ott meredezett az éjben, részt látszott venni e bűbájos álomban. Egyedül voltunk a csend és éj közepében, elsi­­kolva a sziklák felett, a­melyeken néhány órával ezelőtt megsebeztük lábainkat, midőn az apátság erde­jéből le akartunk ereszkedni a homokos partra, a­mely az apálykor előtűnik. Most a tenger vize egészen elbor­ta a szigetet, kivéve a mesterséges töl­tést, melyet az emberi együgyűség azért talált ki, hogy a természet antik szépségét lesülyes­sze a mo­dern érdekek színvonalára. Mostan, a­meddig a szem csak elláthatott, nem látott mást, mint a tengert, min­dig a tengert — a tengert és az eget. Halkan suttogtunk, mintha félnénk megtörni e futólagos órák bukáját, melyek alatt az ember olykor érintkezni vél a természet szellemével. — Nem találod-e te is úgy — mondá a hölgy — hogy vannak benyomások, melyeket a szó nem ad­hat elő híven és melyeket jobban tudnánk kifejezni, ha azokat elénekelnők? Nem érzed-e te is úgy, hogy e benyomások úgy érintik szívünket, mint a dallam, mint az elhaló dal ? — Oh — feleltem én — ez igazán női gondo­lat : bájos, kedves, elragadó. Meg vagyok győződve, hogy te most szivedben énekelsz. — Valóban, úgy van. Mintha a Ging-Mars ope­rára emlékezném: Fényes csöndes éj — ad, add szivembe békédet, édességedet-------a te kebleden — fényes csöndes éj — a fénylő csillagok szunya­­doznak a kék aetherben . . . Azt hiszem, hogy folytatom, mint az operá­ban : Lenge szellő . . . langyos szellő .. . hat át fényes éjben, csöndes éjben, — fel nem ébresztve az alvó természetet.. . — Nem választhattál jobb dalt — feleltem. Hallva a te hangodat, hallom a bájos zenét, meghat a gyöngéd gondolat és látom, hogy teljesen igazad van. A dal szavaiban nincs semmi különös, de azok tisztán kifejeznek egy szép gondolatot és összehason­­líthatlanul sokat nyernek a zene által. E szavak a zene számára vannak írva és nem a zene az ő szá­mukra, másképp a dolgot nem lehetne menteni, így énekszóban megjárja azt mondani, hogy »a fénylő csillagok szuny­adoznak a kék aetherben«, de külön­ben ez értelmetlen dolog, az aether nem kék. A zene kimenti e tökéletlenségeket — és más egyebet. »Igen, vannak pillanatok, midőn szivünkben éneklünk, midőn egy bájos dalra való visszaemlékezés gondolatainknak szárnyakat látszik adni, melyek azo­kat távolra röpítik.« A bárka gyorsan kihaladt a szabad tengerre, a­honnan együtt akartuk szemlélni a panorámát és a szellő, mely itt oly rögtön keletkezik, minket igen se­besen tova ragadott. A magány még sokkal teljesebb­nek látszott. Év edzőseink bizonyos távolra voltak tőlünk, a bárka majdnem másik végén. Hátrafelé ülve, mi csak álmodozhattunk — s ki ne álmodozott volna így ? — Távol vagyunk a parttól ? — Néhány kilométerre. — És mindez néhány órával azelőtt apálykor víz nélkül volt? — Úgy van. Itt köröskörül huszonötezer bek­ár homokos part van, melyeket a dagály elborít. Em­lékszem, kiszámítottam, hogy a hold és a nap vonzása ide három óra alatt két milliárd ötszázharmincz mil­lió köbméter vizet hoz, vagyis, hogy e vonzás, e lát­­hatlan hatalom, csak azon óra óta, a­mióta mi itt va­gyunk, elhelyezett itt kétezer ötszáz millió kilo­gramm súlyú vizet. — Mi az a vonzás és mint lehet azt megha­tározni ? — Ez a természet törvénye. Ha a tenger ezt érezné és megértené e hatalmat, ő, ki ez égi hold befolyása alatt föltámad és lenyugszik, mint a lélekző kebel, meglehet, hogy ő elmond­hatná ne­künk ama titokzatos erő meghatározását, a melynek mindnyájan engedelmeskedünk. De a pillangó, mely megégeti szárnyait a lángnál, mig elhal, érzi e amaz ellenállhatlan ,erőt, mely elbűvöli és megöli? És mi magunk, Ádám nemzedéke, nem engedelmeske­dünk-e, mi is, a nélkül, hogy meghatározását adhat­nék, a vonzás befolyásának, mely Éva­­ születésétől származik és mely, pillanatnyi megszakadás nélkül megörökíti az emberi nemet ? A vonzás uralkodik a mindenségen. Az atomok keresik egymást, találkoz­nak, egyesülnek; a világok a végtelenségben kerin­genek, vonzzák egymást, és a távolság daczára, mely azokat elválasztja, ők is csak egyesülni kívánnak. Az emberiségben nincsen-e a vonzásnak más, sokkal éde­sebb neve ? A sziget körüli hajókázásunk alatt a hold mind­inkább emelkedett az égen és megközelité a délkört. Azon eszménk támadt, hogy meglátogatjuk az apátságot, mely meg volt világítva a teljes hold fénye által. A bárka megállt a városka mellett és mi felha­ladtunk a sziklás feljárón, melynek kinézése alig vál­tozott XI. Lajos óta, a szikla tetejéig, a monumentá­lis kapuzatig, mely még rémületesebbnek tűnt fel a bolthajtások sötétségében, melyek alatt fölfelé ha­ladtunk. A hold fénye megkettőzteti az árnyékot. A ha­talmas bolthajtás, mely alatt a nagy lépcső fölveze­tett, nagy falazatba nyílt, mely úgy tűnt fel, mint a hegyek előcsarnoka. Áthaladtunk a nagy termen, melynek puszta ajtajából látni lehetett egy darab csillagvilágitotta eget, azután hatalmas falak között, melyeknek tetejét nem lehetett látni, tovább halad­tunk a templomig. A nagy, puszta, hallgatag templom a magasból, a hold fényétől halovány világosságot nyert, mely visszatükröződött az ablakokban. Egy pillanatra úgy tetszett, mintha az eltűnt századok szellemei kísérte­nének ott fenn, a nagy boltívek alatt, a hold halovány fényében és számon kérnék tőlünk ez éji látogatást. A kövezeten minden léptünk úgy hangzott, mintha sírok felett járnánk. A zárdához érkeztünk, melynek márvány osz­lopsorai a távolból látszottak. A holdvilágot elfedte a templom, fejünk felett a nagy medve, Cassiopeai és a sarki csillag ragyogott. Távol a világtól, szabad ég alatt, körülvéve a tengertől, a zárda régi lakóira gondoltunk, kik ezer év óta itt éltek a földtől és az emberiségtől elválasztva, a középkor theorátiájára, a szerzetesekre és az eltűnt idők lo­vagjaira. Az ég ugyanaz, a tenger ugyanaz — mint amaz imák, ama klastromi ünnepek, lovagi játékok idejében. Csak ők tűntek el és velük egy egész tör­ténelem. A lovagok terme, a szerzetesek temetője, a­ fe­kete czellák mind itt voltak — lábunk alatt. És a hold bevilágította, mint egykor, e tengeri tájképet, a terrasse-okat, erkélyeket, boltiveket és mint egykor, a magány csendje uralgott itt és mint egykor­i ma­gányos harang elkongatta az éjfelet s minden ha­rangütés hangja, mintha tova szállt volna a minden­­ségben. A föld fordul, a századok múlnak, a nemze­dékek követik egymást, az élet tova tűnik, mint a folyó és semmi sem marad meg, mint tán a nyoma a változó emberiség által befutott útnak. * * * A mint a romok körül leszálltunk és az alvó várost érintők, észrevettük, hogy a tenger apadóban van és a homokos part nagy részeit láttatni engedi. A dolgok örökös rendje folytatja munkáját. Az apály mind azt láttatni engedi, a mit a dagály elfödött és holnap a tenger folytatja a végtelen folyékony sikság e hullámzását. — Mily csönd, mily béke! szólt a hölgy. Mily jól érezi az ember,, hogy a föld egy égi csillag és a vonzás minket a csillagok közé ragad. E pillanatban kinyilt egy alacsony ház ajtaja, sárgás világosság tört onnan elő és lármás, rekedt hangok durva káromlásai, otromba éneke hangzott ki. Ez zugkorcsma volt, a­melyben választói össze­jövetel tartatott. — A vonzás harmóniában ringatja a világot, — mondám — a föld az égben van. — Nézd csak, — szólt a hölgy, — nem poli­tikai gyűlés-e ez ? A politikában is van ugy­ e apály és dagály ? — Bizonyára, de az emberek azzal keveset tö­rődnek. Ők a maguk módja szerint mulatnak. — A­mi engem illet, — mondá a hölgy, kissé erősebben karomra támaszkodva, — én jobban szere­tem az eget. Maradjunk ott. (Francziából.)

Next