Nemzet, 1890. február (9. évfolyam, 2668-2695. szám)
1890-02-01 / 2668. szám
ázsERESÍTŐsfa: »ereno»Uk-tere, Athenaeum-épület, X. A lap szellemi rémjét illető minden közlemény a uarkautíM- hez intézendő. Bementetlen levelet csak rámért kéztől fogadunk A Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEX Vgy adat előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziak-áMA Athenaeum-épület) küldendők. Ara 8 kr. vidéken • kr. (eatl lappal együtt 8 kr.) Reggeli kiadás: 2668. (31) szám. Budapest, 1890. Szombat, február 1. KIADÓ-KVAf Rt.: gjMntii*k>t Kft, Athenaeum-épütlet, földarífiai Előfizetési díj : A reggeli texti kiadás postán egyszerre küldve* vagy Bute* peaten kétszer házhoz hordva 1 1 hónapra................................................ 9 főt. 8 hónapra • * 8 hónapra 19* Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonként 86 kr., negyedévenként 1 > óra 8 kr. vidéken 8 kr. (esti lappal együtt 3 kr.). IX. évi folyam. , Budapest, január 31. Az európai sajtó nagy figyelemmel kíséri azokat a sokféle szinti és alakú kísérleteket, melyeket Oroszország tesz föld felett és föld alatt, abból a czélból, hogy egyfelől látszólag eleget tegyen az európai béke követelményeinek, másfelől pedig kielégítse úgy az orosz nagyravágyás, mint a panszáv törekvések igényeit, amelyek felett egyaránt lebeg a cár akarata és szeszélye. Ez a három alkateleme az orosz politikának annyira ellentétes és kiszámíthatatlan, hogy egyátalában nem csodálkozhatunk azon, hogy hol váltakozva, hol párhuzamosan a legellentétesebb nézetekkel, kezdeményezésekkel és intézkedésekkel találkozunk Oroszország politikájában, melynek hivatalos nyilatkozatait nem sokszor látjuk ugyan, de annál hivebb és gyakoribb kifejezésre jutnak annak nemcsak törekvései, de még pillanatnyi szeszélyei is, az erős ellenőrzés alatt álló orosz hírlapirodalomban. Ha tehát egy napon azt olvassuk: minő katonai erősítéseket és erődítéseket, milyen katonai vasút- és kikötő-építkezések rohamos foganatosítását és a rendes terminus előtt erőltetetett befejezését rendelik el Oroszországban, míg másnap a szász békeszeretetéről beszélnek, kifejezésre jutván ez nemcsak az uralkodókkal, de — mint egyik legutóbbi levelének nyilvánosságra hozatala bizonyítja — népével való érintkezéseiben is, ha az orosz lapok — jegyzék formában tudatva Európával az orosz irányadó körök nézeteit — egyik nap a berlini szerződés megsértését látják abban is, hogy egy bolgár emissióra megnyílik a bécsi és budapesti tőzsde és felpanaszolják, hogy Bulgária nem teljesíti tartozását Oroszország iránt, míg másnap jön a magyarázat, hogy egyébiránt mindez a porta dolga, Oroszország ezért a kis ujját sem mozdítja, sőt harmadnap a jó bolgár népet a czár kegyéről biztosítják és csak Coburg herczeg ellen irányzottnak állítják az egész támadást, mert időközben az orosz állításokat, a bolgárok a berlini szerződésből és az oroszok bulgáriai gazdálkodásával világíták és illetőleg cáfolák meg: tulajdonítsuk ezeket az ellentéteket egyfelől az orosz politika fentebb jellemzett kétlelkűségének,— hogy ne mondjuk kétlakúságának, és másfelől annak a törekvésnek, hogy cultiválva legyen mindenik áramlat, felhasználva legyen minden fegyver és eszköz arra, hogy a tehetetlenségnek és sikertelenségnek még csak gyanúja se ébredjen, sem Európa nyugatán, főleg a francziákban, sem keleten, főleg a bolgárokban és szerbekben az orosz politikának, több mint egy évtized óta másképpen nem jellemezhető, helyzetével és szándékaival szemben. Mert azzal minden figyelmes szemlélő tisztában lehet, hogy akár bolgár kölcsön, akár bolgár tartozás, akár berlini szerződés, akár szerb egyházi és politikai válság, akár montenegrói segélyezés, akár romániai izgatás legyen bár felszínre vetve és illetőleg, nagy változatossággal, időnkint kiragasztva a napi előadás orosz táblájára; ezek — fel a Kaulbars küldetéséig és Bulgária megszállásának kérdéséig — épp oly következetes és természetes kifolyásai az orosz politika egyik természetének, a mint másfelől mindaz a békebiztosítás és ártatlan szemforgatás, melyben szintén van elég részünk. Sőt azt is föltételezzük, hogy most mindez ben a fide történik. Mert úgy megteremtették már a traditiót, úgy fölkeltették már az igényeket és szenvedélyeket, hogy a czár akarata és nemes hajlama is csak fékezheti azokat, de azokkal egyenesen szembe nem szállhat; ennélfogva cultiválja, tartogatja, zabolázza, amint épen lehet és a meddig lehet, részben pedig — ameddig akarja. Mert bizonyos, hogy ha a fentebb érintett kísérletek bonyodalmakat idéztek volna elő, akár a Balkánon, akár Európa nyugatán, vagy megfordítva, ha ezeken a helyeken — bár talán más okokból is — bonyodalmak keletkeznének , akkor Oroszország akár a maga elhatározásából, akár a szenvedélyek nyomása alatt, könnyen állhat a zavart csinálóknak élére, vagy soraiba, vagy háta mögé. Hogy ezt kellő erővel, tekintéllyel, esetleg sikerrel megtehesse, természetes, hogy a katonai előkészületek egész sorozatával is mindent meghaladó mértékben halad előre, ha momentán támadási czélja nincs is. Részben az esetleges vagy provokált szükségre, részben a panszáv remények táplálására és az ellentétes törekvések tényezőiben a félelem felkeltésére, illetőleg fentartására is szolgálhat tehát az orosz fegyverkezés. Igaz, hogy egy évtizedet meghaladó idő óta mindennek sem Oroszország nagysága és tekintélye hasznát nem vette, sőt inkább nagy csalódásoknak és sikertelenségeknek lett kitéve, sem pedig a Balkán népeit Oroszország ezen magatartása meg nem nyerte, sőt fejlődésüket csak zavarta. Hanem hát még nagyon sok csalódásnak kell bekövetkezni ezekre a népekre és Oroszországra egyaránt, hogy ennek magatartása önként megváltozzék, illetőleg, hogy Oroszország szakítson és felhagyjon az Európa érdekeivel ellentétes törekvésekkel. Ennek bekövetkezésére most még nem is lehet reményünk. Ellenben látjuk, hogy azok a törekvések legújabban, ■ — Bulgária megfélemlítésének különböző kísérletei mellett — Szerbia és Montenegro megnyerésére és felizgatására több erőfeszítéssel és több sikerrel dolgoznak. A montenegrói külügyminiszter utazásai, a szerb katonatisztek és radicális kormány állítólagos conflictusa szintén a helyzet újabb zavaros pontjait képezik, mer Mai számunkhoz fél ir melléklet van csatolt i lvek belejátszhatnak Oroszország terveibe. Ezért erőnk és ellenőrzésünk kifejtésére most nagyobb szükségünk van, mint valaha. Dura lex; sed: lex — necessitatis! B ELFÖLD, Budapest, jan. 31. (A képviselőház közgazdasági bizottságából.) A képviselőház közgazdasági bizottsága S’alk Miksa elnöklete alatt tartott mai ülésében tárgyalás alá vette az ínséges tengerészek kölcsönös segélyezése iránt Németországgal kötött egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatot. Emich előadó is manitárius szempontokból elfogadásra ajánlja a javaslatot. Ez Hoitsy Pál és Baross miniszter felszólalása után meg is történt. Tárgyalás alá vétetett ezután az 1890-iki népszámlálásról szóló törvényjavaslat. Felolvastatván a pénzügyi bizottságnak a javaslat elfogadása iránti jelentése, Emich előadó azon okokra utal, melyek a tíz évi időközönként való népszámlálást szükségessé teszik. Az új javaslat a tíz év előtti keretei között mozog, azzal a különbséggel, hogy az állatösszeírást mellőzte s a vezetést nem a közigazgatási bizottságra, hanem a törvényhatóság első tisztviselőjére bízza s végül figyelmeztet arra, hogy az összeírás sem az illetőségre, sem a honosságra alapul nem szolgálhat.— Petrich és Hoitsy fölszólalása után Baross miniszter előadja, hogy tiz év előtt is decz. 31-ikén történt a népszámlálás s ebből semmi nehézség sem származott. Az állatösszeirás a complicatiók lehető kikerülése végett mellőztetett; a földmivelési miniszter azonban az állatösszeírást teljes mértékben végre fogja hajtatni. A népszámlálást Magyarország autonóm hatáskörében hajtja végre; valószínűnek tartja azonban szóló,hogy Ausztriában is ugyanekkor meg fog történni a népszámlálás. — Hegedűs Sándor kívánatosnak tartaná, ha az állatösszeírás ne tíz, hanem öt évenként történnék. — Baross miniszter szerint az intenzió az, miként az állatösszeírás ne csak kellő alapossággal történjék, hanem folytonos nyilvántartásnak legyen tárgya. — György Endre a köz- és magánépületek összeírását kihagyhatónak tartaná e javaslatból. Tisza István megjegyzi, hogy a fővárosban erre vonatkozó adatok más úton is beszerezhetők, de az összeírás control szempontjából előnyös. Ami a vidéket illeti, számos momentum teszi fontossá az épületek s lakrészek összeírását. — Baross miniszter szintén az összeírás fontosságát hangsúlyozza. Ezzel a bizottság változatlanul elfogadta a törvényjavaslatot. Végül tárgyalás alá vette a bizottság az Ausztriában hitelesített hordóknak a magyar korona országaiban való forgalomba helyezhetéséről szóló törvényjavaslatot s azt Emich előadó felszólalása után változatlanul elfogadta. Ezzel az ülés véget ért:" Vármegyei élet. A somogymegyei közélet köréből. Budapest, jan. 31. A közélet kitűnőségeinek egyik legkiválóbb tagja, Széchenyi Ferencz gróf, ki tevékeny részese volt azon mozgalomnak, mely Somogymegye intelligens közönségét a közállapotok és közviszonyok terén való haladás munkájára »somogymegyei haladó párttá« egyesíteni törekedett és e törekvése sok tekintetből kitűnő sikerre vezetett, mint az alábbi nyilt levélből — melyet a szabadelvű párt egy előkelő tagja bocsátott rendelkezésünkre — látjuk, lemondani készül az elnöki tisztről, melyet a megyei párt élén eddig oly eredményesen viselt. A lemondás okairól az alább közölt nyilt levél van hivatva számot adni. Közöljük a köztiszteletben álló férfiúnak levelét egész terjedelmében, annak kifejezése mellett, mely szerint reméljük, hogy a félreértések, melyek e nyilt levélre indokul szolgálni látszanak, az erre illetékes tényezők között eloszlatva és ez által azon hátrányok, melyek a vármegye vezérférfiai együttműködésének szüneteléséből kétségen kívül előállani fognának, megelőzve és megszüntetve lesznek. A levél szövege a következő: A haladó párt, úgy hiszem, 3 l/a éve alakult meg; legfőképen azon czélból, hogy megyénk közönsége a cirque-uralomtól valahára megszabadulva, élvezhesse azon jogot, melyet a törvény nyújt és biztosít mindenkinek. Pártunk a legönzetlenebb és legszebb czélt tűzte ki maga elé, távol állott minden személyeskedéstől, vagy személyes ellenszenvtől, melyet azok fogtak reánk, akik egyik notórius értekezletükön kimondották, »hogy most az ördöggel is szövetkeznek ellenünk!« és mindezt azért, mert a megye közönségének egy részével, a cirque dictaturáját és önkényes eljárását tűrni nem akartuk. Pártunk megalakult, de szervezve nem lett. Hogy miért nem lett szervezve? ennek oka felől messze kiható fejtegetésekbe lehetne bocsájtkozni, ezt azonban szándékosan mellőzni akarom, csupán egyetlen körülményre terjeszkedem ki. A ma haladó párt megalakultával czélul tűzetett ki egyszersmind: a jött új főispán támogatása, a számításaiban csalódott ellenzék támadásai és előre várható, heves harcza ellenében. Nyilt, őszinte szívvel fogadtuk a főispánt ; egész odaadással, bona fide feltártuk előtte méltányos és jogos kívánságainkat; hittünk, bíztunk benne és igazságszeretetében. Eme túlbuzgó hitünk, eme nyíltan bevallott bizalmunk lett és volt oka, hogy pártunk szervezetlen maradt és mondjuk ki: pártfegyelmet nem ismert; nem szervezkedhettünk a főispán ur ama nyilatkozata és kívánsága után, melyet velünk, szükebb körű küldöttséggel közölt, midőn megjöttekor aggodalmainkat és reményeinket megváltottuk. Ez volt, ezen túl bizalom az első lépés, mely pártunkat szervezetlenül hagyva, működését a főispáni beleegyezéstől függővé téve, erélyében megbénitá, a pártot jóformán meddőségre kárhoztatá és életrevalóságától megfosztá. Hogy a főispán ur nyilatkozata és a párttal közölt kívánsága közülünk többeknek visszatetszett, hogy a meddőségre kárhoztatás szerepét közülünk sokan már akkor is úgy értelmezték és úgy fogták fel, amint azt értelmezni és felfogni kellett, azt szükségtelen mondanom. Voltak mégis, kik feltétlenül megbíztak a jövőben egyelőre. Szándékosan hangsúlyoztam e szót »egyelőre«, mert a közeljövő, sajnos, nekünk — a kétkedőknek — adott igazat, akik ellenkező véleményben voltunk a főispán akaratával szemben; már ekkor nem volt többé titok a főispán úr folytonos kacérkodása a cirque főcorifeusaival, és a haladó párt háta mögött való alkudozása; — sokan észretértek ekkor, de az alapjában rosszul épített épületet, a szervezetlen pártot nem akarták az utolsó lehetőségig elhagyni. Bekövetkezett végre az elvitázhatatlan tény: megérte a haladó párt azt, hogy a főispán, ezen — őt támogató — párt hite tudta nélkül, a maga iniciativájára oly békekötésre utalta közönségünket, mely fölér a vereséggel és a melynek a régi önkényes állapotok ujult és fokozott mérvben leendő életbelépése leend következménye. Hogy miért tévé ezt a főispán most ? miért épen most tartá bekövetkezettnek az időt e lépésre ? .... nos — megingathatlan meggyőződésem és velem együtt sokaknak — itt volt az utolsó restauratio! ... Többé szükségtelen volt rejtett kártyával játszania, a haladó párt megtette kötelességét, többé nincs reá szükség, határoztak felőle amolyan »sine me de me« módon, — szóval »a mór megtette kötelességét, a mór mehet« A kiábrándulás bekövetkezett, velejárt a sértett önérzet kifakadása. Természetesnek találom a felhevülést, mert a csalódás, a kiábrándulás mindig fellobbanással jár, de czélnélkülinek tartom ezt most, midőn a régi haladó pártra nézve már lejárt a tettek órája, egy új párt tevékenységére pedig még nem következett az be. Véleményem és erős hitem, hogy a haladó párt régi szervezetlen állapotában nem volt életre való, annak meg kellett, meg kell dőlnie, fel fog oszlani végképpen akkor, midőn a most még nagyobb mérveket öltendő új clique-uralom olyan nyűggé válik, mely tűrhetetlen és ekkor fog a tettek órája bekövetkezni, egy olyan erős párt szervezésével, amely párt egyetértésével és esélyével le fogja e nyűgöt rázni és újult erővel, a méltányosság, jog és igazságszeretet elveire támaszkodva, új létet fog alkotni a megyében. Most pedig, igen tisztelt pártfeleim, elvtársaim, búcsút veszek önöktől ! Fogadják köszönetemet a megtisztelő bizalomért, melyet belém helyeztek, midőn elnöknek megválasztottak; kötelességemnek tartom kilépésemet a pártból önökkel közölni, azon kijelentésemmel, hogy miután főispán úr ő méltósága megyénket a törvény szelleme és értelmében pártunk támogatása nélkül hiszi vezérelhetni, pártunk együtt maradásának szüksége megszűnvén, ezután meddő tétlenségre nem akarom magamat és t. elvtársaimat kárhoztatni. Nyugodt lélekkel veszek búcsút a párttól, mert önzetlen igazságosság, méltányosság és jog utáni törekvésemet elismerni és igazolni fogja a jövő. Tartsanak meg szives, emlékükben. Isten önökkel! Tarnócza, 1890. évi január hó Széchenyi Ferenczer. Iskolai viszonyok. — Levél a »Nemzet« szerkesztőjéhez. — Délmagyarország, jan. 23. Örömmel fogadta az egész ország, a cultusminiszternek a budget tárgyalása alkalmából a nevelés ügyére vonatkozó ünnepélyes nyilatkozatát, és meg van győződve, hogy a jövőben, ha az állam pénzügyi helyzete engedendő, nagymérvű alkotások által nyomban fogjuk követhetni Európa műveit államait. Ez incidensből szabadjon nekem az ország e vidékéről némi szerény megjegyzést koczkáztatni és arra a cultus kormány figyelmét tisztelettel felhívni. A polgárosított határőrvidéken fenállottak, nevezetesebb helyeken, az úgynevezett főiskolák, melyeket a határőrök gyermekei látogatva, tökéletesen, elsajátították — az előírt tárgyaktól eltekintve —a német nyelvet, elannyira, hogy egy-egy falunak négy tizedrésze tökéletesen beszélte azt. A katonai uralom megszűntével, — természetesen — megszűntek ama főiskolák is és jóllehet a helységekben községi iskolák léteznek, melyek közvetlenül a tanfelügyelőnek alárendelvet, de az iskolákban, bár a magyar nyelv — mint köteles tantárgy — előadatik, nem resultál oly siker, mely az előbb fenállott katonai főiskolákban a német nyelv tekintetében eléretett. Ennek oka abban rejlik, hogy a különféle nemzetiségű helységekben, (román, szerb, német) a tanítási nyelv a helységben lakók nyelve, és a magyar nyelv csak mellékesen adatik elő, és jóformán az írás és olvasásra szorítkozik, miután (őszintén bevallva) maguk a községi tanítók sem bírják nyelvünket annyira, hogy annak tanításából fényes sikert mutathatnának fel. Tekintettel a most előadottakra, és azon körülményre, hogy a közoktatási kormány nem tévesztheti szem elől e vidék culturális viszonyait, égető szükségként áll előttünk a magyar főiskolák szervezése, melyek hivatva lennének a katonai uralom alatt fenállott német főiskolák helyét elfoglalni és a különböző ajkú lakosok gyermekeit a magyar nyelv alapos elsajátításában elősegíteni, az által pedig a magyar állameszmét a vidéken (minden kényszer nélkül) megszilárdítani. A NEMZET TÁRCZÁJA Január 31. A testgyakorlatoknak és az ifjúság játékainak befolyása a nevelésre.*) Irta: gróf Széchenyi Dénes. II. Rejtély marad előttem mindig, hogy éppen azok a német humanisták, kik oly melegen tudnak rajongani a görög szellem mellett, kik a görögöket csaknem istenitik és éppen azoknak hősies bátorságukra helyezik rajongásuknak fősulyát — hogy mondom — éppen azok a tudósok lassankint annyira megnehezítették és felhalmozták a könyvből való tanulást és a grammaticai complicatiókat, hogy az ifjak soha meg nem szabadulnak az iskolapadtól és még szabad órájukban is kénytelenek otthon a szótárral vesződni, szemüket rontani és a serdülő testnek és léleknek élénkségét és elasticitását elfojtani. Csodálatos ellenmondás! Rajongni a görögöknek ifjú, friss és egészséges szelleme mellett, kívánni, hogy ifjúságunk ezt a példát kövesse és más oldalról padhoz kötni őket úgy, hogy néhányan akkor talán végre képesek felfogni, miféle példákról van szó, mikor már késő azokat utánozni, mikor elszáradt a vér, megmerevedtek a tagok, gyengült a szem és örökre elmúlt minden kedvük a mozgásra. Miképpen keletkezett lassankint ily szembeötlő ellenmondás, annak tárgyalásába nem ereszkedhetem. Ezt csak olyanok tudnák megmagyarázni, kik az iskoláknak történelmi fejlődése és más körülmények befolyása iránt informátióval és elég adatokkal bírnak. Én csak constatálom ennek a csodálatos ellenmondásnak tagadhatatlan létezését. Igaz, hogy mindenhol nincs úgy, mert Németország nagy. Vannak ott intézetek s vannak vidékek, hol practicusabb felfogás uralkodik és a hol az angol szellemnek némi nyomát találjuk. Azon kivül ott vannak az universitások, melyek nagy részben pótolják azt, mit a középiskolákban elmulasztottak. A »Burschenschaft«-okban némileg feléled az *) Lásd a »Nemzet« jan. 21. számát. elkomorodott lélek, ámbár kevésbbé tudok rokonszenvezni az ott uralkodó betyáros tónussal, hol a serleg viszi a főszerepet, mintsem az angol fiuknak naiv és poeticus érzelmeivel, melyek ártatlan játékaikat és versenyeiket jellemzik. Végre nem szabad elfelejtenünk, hogy egyáltalán csodálatos változások mutatkoznak Németországban. A nagy háborúk felébresztették a nemzetet és oly haladó és practicus szellem támadt benne, hogy kiszámíthatatlan annak utóhatása. A német tudósok sem azok a szobába zárkózott emberek többé, mint mi a régi tradiciók alapján képzeljük. Sok életrevaló, utazott és általános világműveltségű élénk ember akad köztük, kik a társaság minden osztályában szívesen fogadott vendégek lehetnek. A sport világában is találkozhatunk velük. Magam is megismerkedtem egy szép, huszáros bajuszú úrral, mint jó akadály-verseny lovassal, ki e mellett a chemia proffessora volt. Folyvást practicusabbak lesznek, azért naponta nő is a mozgalom a görög nyelv kényszerű tanítása ellen és a tanításban a practicusabb irány. Ha eddig még nem győztek az ilyen irányú nézetek, ennek magyarázatát ott kell keresnünk, hogy Németország a tudományos világnak centruma, náluk a tudományok tanítása régen nagy tökélyre jutott: ott régtől fogva megállapított rendszerek és elvek uralkodnak. Ily körülmények közt, t. i. ahol valami szilárd alapon nyugszik és jól megfelel a körülményeknek, ott nagy változásokat és reformokat sokkal nehezebb létesíteni, mint másutt és ott sokkal lassabban is fogamzanak meg. Egész máskép áll ez nálunk. Mi ifjú nemzet vagyunk. Nálunk oly változások és reformok melyek vagy az industriális, vagy a tudományos téren hasznosaknak mutatkoznak, sokkal kevesebb nehézségekre találnak, mert nem ütköznek össze a traditionális szokásokkal. A testgyakorlatokban kevés a traditiónk, ez legfeljebb abban áll, hogy az öreg urak szívesen emlékeznek vissza arra az időre, mikor még tüzesen labdáztak; »métát«, »kifutóét« és ilyesmiket játszottak, míg most egy felső gymnasiumbeli ifjú úgy találja, hogy neki ez derogál és a helyett kávéházakban tanyáz, ami neki éppen nem hoz semmi hasznot. Sok dolog, mit a külföldtől átveszünk későn ér hozzánk és mindig abban a veszedelemben forgunk, hogy mikor jól beletanulunk valamibe, akkor máshol már megmutatta káros oldalait és elavult, vagy elejtetett. Ne járjunk így a népnevelésnél alkalmazott tudományos gymnastikával. Ha ebben a tekintetben az angolokat előhoztam és némileg hosszasan magyaráztam eljárásukat, ezzel nm akartam azt a kívánságot kifejezni, hogy őket mindenben utánozzuk. Sokat éppen nem is lehetne utánozni, sok más meg nem vágna össze természetünkkel, helyzetünkkel és szokásainkkal. Mindannak, miket itt az angolokról elbeszéltem. Árnyoldalai is vannak és kinövései, azért mindebből csak két conclusiót akarok levonni: 1-szer. A »mens sana in corpore sano« elvnek alkalmazásában az angolok directe, practice jártak el, a németek pedig a theoria utján és hogy azért amazoktól többet tanulhatunk. Mind a két nemzet szem előtt tartotta az ideálokat, melyeket a görög költemények olvasása utján elsajátítottak. A czél egy volt, csak az eszközök különböztek. A németek mindig jobban belemélyedtek a philologiai complicatiókba és finomságokba, míg az angolok a classicusok tanításával átvették a régi gymnasiumoknak nevelési rendszerét is, felhasználván a testnek és a jellemnek fejlődésére ható tényezőket, melyekre annyi súlyt fektetnek, mint magára a tanulásra. A német systema mindjobban elárulja árnyoldalait ezen folyvást haladó korban ; hogy az angolok még nem mozdulnak a görög nyelv kérdésében, nem csodálhatjuk. Mint eminenter practicus nép, mindenben az eredményt szokta cinosurául venni, az pedig kielégítő volt. A classicus alapon fejlődött rendszerük mellett nemcsak a régi költőket tanulják az ifjak érteni, de a régieknek hősies szellemet is fölébred bennük. Az ifjak nincsenek túlhalmozva tanulással, nevelésük helyesnek mutatkozott úgy az egészségre, mint a jellemre nézve. Miért sürgessen változást az oly conservativ nép, mely csak ott szokott reformokhoz nyúlni, ahol világos és határozott hátrányok mutatkoznak. Mi magyarok mind a két nemzetnek eljárását már a fejlődésnek előrehaladott állapotában látjuk, intézményeink berendezésének a kezdetén vagyunk és még megválaszthatjuk az utat, melyen haladni szándékozunk, azért elég, ha most elvileg tisztába jövünk magunkkal. Hogy mit alkalmazzunk és mikor? azt az élet hozza magával, mihelyt az irány meg van határozva. Nagyon üdvös volna, ha az angoloknak példája és eljárásuknak eredményei figyelmünket felébresztené az iránt, hogy több gondot fordítsunk a szegény gyerekek mulatságaira és játékaira. Hogy ne csak arra figyeljünk, mint tanulnak, hanem arra is, miképen mulatnak. És pedig nem csak nyilvános iskolákban, hanem odahaza is, mert ez a szórakozás nagyon üdvös és hathatós eszköz, amellyel a gyermeknek lelkére és jellemére hatni lehet, mit, sajnos, lassankint elfelejtünk. De ezt máskorra kell hagynom, mert ennek fejtegetése igen messze vezetne, azért most csak a nyilvános iskolákra szorítkozom. Ebben pedig nem szükséges, hogy utánozzuk az angolokat. A szoros utánzásnak egyáltalában nem vagyok barátja, különösen nem szeretem azt, ha azok, akik külföldön utazván, azzal az intenzióval jönnek vissza, hogy mindent utánnozzanak, ami ott nekik tetszett. Nem azt kívánnám, hogy utánozzunk mindent, ami helyesnek látszik, hanem inkább azt, hogy tanuljunk tapasztalatainkból. Az utánzó a külsőségekhez, formákhoz és részletekhez ragaszkodik és ezeket nagy pontossággal alkalmazza, csakhogy emellett sokszor a hasznosnak épen a veleje kimarad. Aki tanult utazásaiból, az a jónak velejét fogja fel, az alapeszmét, mely benne rejlik és azt saját viszonyaihoz és szükségleteihez szabva alkalmazza. Ily világításban nézvén a dolgot, nem látnék sok nehézséget abban, ha az angol felfogásnak velejét szem előtt tartva, lassankint hasznos lépéseket tennénk szokásainknak keretében, ha egy akadályt nem látnék, melyet nálunk legyőzni nem kis erőfeszítést igényelne. Ez az álszégyen. A dignitásnak ferde felfogása, melyet épen tanítói körökben találunk még nagy mértékben. Ez a szerencsétlen szó »derogál.« kiszámíthatlan kárt tesz. Bárcsak kiküszöbölhetném a szótárból. Hány embert találunk, kinek derogálna, ha azt kivárnók tőle, hogy hóna alatt csomót vigyen az utczán, vagy kocsizásnál a bakra üljön; de nagyon csodálkoznék, ha valaki arra figyelmeztetné, hogy még jobban kellene derogálni, ha ígéreteit meg nem tartja, ha alkalmilag hazudik, adósságokat csinál, melyeket kifizetni képes nem leend, vagy ha egy szegény leányt megcsal és szerencsétlenné tesz. Mily egészségtelen felfogás ez! És ki merné állítani, hogy ritkán találkozunk ilyennel ? Ha egy ilyen ember 12 éves gyerekeket lát falovakat befogni, vagy bujósdit játszani, vagy egy 14 éves fiút, labdázni, megdöbbenve figyelmeztetni fogja őket, hogy ne legyenek oly gyerekesek, de azt nem fogja észrevenni, hogy ő sokkal gyerekesebb, mikor p. o. ferblizve eljátsz a keservesen szerzett pénzét. Itt nem mulaszthatom elbeszélni, hogy már több mint 30 éve, hogy egy igen okos öreg úr figyelmemet olyan emberekre irányozta, kik mindig dignitásukkal vesződnek, semmi tréfát nem akarnak érteni és minden ártatlan mulatságot, mint valami gyerekeset elitélnek. Azt állította az én öreg uram, hogy komoly pillanatokban épen az ilyen emberek szoktak a leggyerekesebben viselkedni és ezt azzal magyarázta, hogy a természet mindenkit ellát a komolyságnak bizonyos hosisával, de ha ezt kicsinységekre elpazarolják, úgy nem marad semmi a komoly alkalmakra. Nem tudom, áll-e ez a theoria, de annyi bizonyos, hogy azóta figyeltem ilyen egyénekre, és a legtöbb esetben igazolva találtam az öreg úr állítását. Ez a félreértett büszkeség, mely kicsinyes külsőségben keresi a dignitást és melyet nálunk még oly sokszor látunk. Ez pedig keleti maradvány. Nem támadom meg a keleti szokásokat, sok szép van azokban és bűn volna eltörülni a keleti cultúrának azokat a maradványait, melyek népünk körében még élnek. Csak egy pontban kívánnám, hogy jobban tanuljunk közeledni a nyugati felfogáshoz. Abban, mit urias magaviseletnek neveznek. A keleti urias tempó abban áll, hogy soha ne fáradjon és mentől kevesebbet markoljon. Elég ha pipázik és akkor is restelli maga meggyujtani pipáját. A nyugati felfogás ellenben, melynek az angol gentleman a typusa, abban áll, hogy soha sem derogál részt venni ott, hol fáradtság, erőfeszítés, vagy veszedelem forog fenn, sőt inkább ilyen helyen az első sorban szeret figurálni az igazi gentleman. Legjobban mutatta azt Baker pasa, ki lovas tábornok volt az utolsó török háborúban. A törökök különösen szerették őt és azzal szokták dicsérni, hogy Baker nem küldi őket a tűzbe, mint azt legtöbb tiszt tenni szokta, hanem oda hívja őket. Ezt a felfogást pedig már az iskolákban tanulják az angol fiuk.