Nemzet, 1890. február (9. évfolyam, 2668-2695. szám)

1890-02-14 / 2681. szám

SaERSTEISZíŐsia: előuuások­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet. ▲ kp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó-hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 6 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 2681. (44) szám. El L 1Y1 iá Ii _____ Reggeli kiadás. Budapest, 1890. Péntek, február Iá. S^reneilek-tere, Athenaeum-épület, féláa»í £& Előfizetési díj : A reggeli ée aatl kiadás postám egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra .......................... 8 frt. 3 hónapra .......................... I » 6 hónapra .......................... f 2 » Az esti kiadás postai különküldéseért fielül- fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Ara 5 kr. vidéken 8 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) IX. évi folyam. SSg..T..T7-BT, B BBIXBXSSSSBGSSSSXSsSSSSaBSSBSSXma X UUt.JEMtaeaBBEy Budapest, február 13. A városok lábakat kapnak és járnak. Egész vidékek mozdulnak utánuk. A kir. táb­lák decentralisatiójának kérdése idézte fel e mozgalmat, mely ma már szinte aggasztó mérveket vesz. Aggasztó mérveket nem azért, mert e mozgalom talán kellemetlen a kormányra nézve. Ennek elhatározását mi sem fogja más befolyásolni, mint az igazságügyi és nemzeti érdek. Azon két érdek, mely e kérdésben is karöltve jár. A helyi érdekek csak annyiban jöhetnek tekintetbe, a­mennyiben e két nagy érdekkel nem ellenkeznek. A mozgalom két irányban lehet aggasz­tóvá. Az egyik az, hogy a városok egymást túllicitálják az ajánlatokban. A­kik nemze­tünk, társadalmunk pusztulásáról, elszegénye­déséről beszélnek, nézzék meg a városok aján­latait. Nézzék meg még inkább azon statisti­cai adatokat, melyeket a városok culturális viszonyaik felől felterj­esztenek. A­ki nem tudta, vagy tagadta, hogy vá­rosaink nagy része a legszebb virágzásnak indult a »nemzetromboló« Tisza kormány alatt, e kulturális adatokból meggyőződhetik az ellenkezőről. De ezek a magánadatok nem felettébb túlzók. Ez a dolognak legörvendetesebb része. A­ki csak a már tíz év előtt készült hi­vatalos adatokból véli ismerni városainkat, örvendetes tévedésben van. E sorok írója nem­rég látogatott meg néhány vidéki várost, me­lyekről, személyes tapasztalatok hiányában, csakis a statisticából bírt tudomással és egé­szen mást talált, mint várt. Az utolsó tíz év hatalmas fejlődését tár­sadalmilag, culturailag és gazdaságilag egy­aránt. Ha valami, ez mutatja — a kormány elleni vádak semmiségről nem is szólva — mily örvendetes, sőt mily meglepő kibonta­kozásban van az ország. A város mindig az exponens. Exponense a cultura fejlődésének. Mértföldmutatója a haladásban megtett útnak. De természetesen nem minden város egyenlő mértföld mutató. Több városunk szerényen fejlődött, né­hány megállt. Ennek oka azonban a helyi viszonyokban van ; a fejlődés változtatja út­ját és irányát. Néhány vidékről szinte meg­feledkezik. S az említett aggodalom arra vonatko­zik, hogy szegényebb és fejletlenebb váro­saink is oly ajánlatokat tettek, melyek túl­haladják erejüket. Oly ajánlatokat, melyek, ha a kormány elfogadná azokat, e városok anyagi viszonyait tönkretennék. A kormány természetesen óvakodni fog ettől, de az ajánlatok túlsága jellemzi a meg­indult mozgalmat. A másik aggasztó vonása a mozgalom­nak az egyes versenyző városok és vidékek közt létrejött szinte ellenséges vetélykedés. Ez elmegy egész a haragig, sőt az egymás el­len való izgatásig. A vidéki sajtóban oly há­ború folyik, mintha egyes városok fegyver­ben állnának egymással. Ennek oka az, hogy városaink téves, mindenesetre túlzó véleményben vannak a kir. táblák decentralisatiójára nézve. Kétségkívül nagy előnyben részesülnek azon városok, melyek kapnak kir. táblát, de semmi hátrány vagy kár nem éri azokat, melyek nem lesznek a választottak. A városok fejlődése, vagy jövője nem egy hivataltól függ. Várost nem hivatalok te­remtenek, hanem az ipar és kereskede­lem. Kaphat egy város akárhány hivatalt, soha sem lesz fejlődő, életképes várossá, ha nincs ipara és kereskedelme. A hivatalok miatt benőheti utczáit a fű és haraszt. És tán mindennél legaggasztóbb azon körülmény, hogy városaink tévesen ítélik meg ezt. Hivataloktól — és csak is ezektől — vár­ják további fejlődésüket. Amikor az iparnak adandó, vagy adott kedvezményekről van szó, a városokban sem­mi mozgalom. A parlament elé a na­pokban terjesztett két javaslat döntőbb befolyással lesz a váro­sok fejlődésére, mint a kir. táblák d­ecentralisatiója lenne, ha nem is tíz, hanem szinte minden város kapna épp ak­kora táblát, mint fog kapni tényleg a tíz sze­rencsés. És a mozgalom mégis a kir. táblák zász­laja alatt tartja országos felvonulásait. Csak az egy Temesvár képez kivételt, mely az ipar kérdésében mozog. Helyesen te­szi, látszik, hogy az élén álló férfiak felfogják a város valódi érdekeit. Amely város fog kir. táblát kapni, de elmulasztja fejleszteni iparát, elmulasztja igénybe venni azon nagy kedvezményeket, melyeket most helyez kilátásba a kormány, minden kir. tábla és egyéb hivatal daczára elmarad, összezsugorodik ama városok mö­gött, melyek a fejlődés feltételeit ott keresik, ahol azok valóban léteznek: az iparban és ke­reskedelemben. Reméljük, hogy Temesvár példáját több városunk utánozni fogja. Hinnek az a haszna is meglesz, hogy enyhülni fog az ádáz verseny; legalább a harag és gyűlölködés jelszavai nem fognak megharsanni a küzde­lemben. És a tisztelt ház tagjainak is jó lenne e körülményt megszívlelni. A városok figyel­mét az iparnak adandó új kedvezményekre kellene irányozniok a helyett, hogy az orszá­gos népvándorlást szervezik s a vidékük ér­dekében kifejtett korteskedésben nagyhangú vezérszerepre vállalkoznak. Minden város megkövetelheti képviselő­jétől, hogy egy fejjel kiemelkedjék a helyi érdek légköréből az országos érdek athmos­­pherájába és hogy tudja, mikép városának jövője nem attól függ, kap-e kir. táblát, vagy sem, hanem attól, mikép használja fel az ipar­nak adott kedvezményeket. Ha e bár ki nem fejezett, de a dolog mé­lyén rejlő követelésnek a képviselők eleget tennének, azonnal csillapulnának a mozgalom hullámai, melyek most elborítják az egész országot, felcsapnak a minisztériumokba és beözönlenek a parlamentbe. Így azután lehetne csendes és békés tár­gyalás a házban, midőn a javaslat bekerül, nem pedig heteken át tartó szófecsérelés s ami még rosszabb, a vidékek és városok háborúja színterének a parlamentbe való áthelyezése. Fájdalom, erre kevés kilátásunk van, sőt van az ellenkezőre; a haza­beszélések özönére, haragra és szenvedélyeskedésre. E kilátással szemben szinte óhajtani kellene, hogy a kormány felhatalmazás alap­ján válas­sza meg a táblák székhelyeit. A kormányban egyátalán, s név szerint a szakminiszterben, Szilágyi Dezsőben, meg­vannak mindazon garanciák, melyek e tekin­tetben szükségesek volnának. De nem is e garanciákon múlik. Magas, közjogi szempontok követelik, hogy a szék­helyek a törvényben állapíttassanak meg, s a kormány eleget tesz ezen követelésnek, bármily mozgalommal és szóözönnel kell is megküzdenie. Mindenkinek kötelessége volna ily kö­rülmények közt a városok igazi hivatására való utalással csitítani a máris keletkezett nagy zajt. E kötelességet azonban csak ke­vesen fogják teljesíteni. A sajtó fogja teljesíteni. Mi részünkről okvetlenül teljesítjük, akik fájdalommal lát­­juk, mily nagyok még a tévedések nálunk a városi érdekek tekintetében. És akik örvendetes fejlődésük daczára, e j­elenségben, városaink elmaradottságát pil­lantjuk meg — a magasabb látkörben és he­lyes gondolkodásban. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. A képviselőház holnap, február hó 14-én, pénteken, d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A pénzügyi tárcza költségvetésének tárgyalása. A képviselőház közgazdasági bizottsága ma délutánra kitűzött ülését holnap délután 6 órakor fogja megtartani. A képviselőház pénzügyi bizottsága f. hó 15-én, d. u. 6 órakor a képviselőházban, a szokott helyi­ségben ülést tart, melynek tárgyai: Törvényjavaslat a hazai ipart támogató pénzintézeteknek adható ál­lami kedvezményekről; törvényjavaslat a hazai ipar­nak állami kedvezményekben való részeltetéséről. B­ELFÖLD, Budapest,febr. 13. (Ká­l­noky gr. külügy­miniszter Budapesten.) Kálnoky gr. külügy­miniszter, ki ma reggel Mérey miniszteri fogalmazó kíséretében több napi tartózkodásra ide érkezett, délelőtt ő felsége által hosszabb kihallgatáson fogad­tatott és délután huzamosabb ideig tanácskozott Tisza miniszterelnökkel. Budapest, febr. 13. (A »Pesti Napló« a színfalak mögött.) A mérsékelt ellenzék köz­lönyének ez idő szerinti szerkesztője —»színfa­lak mögötti« jártasságát beigazolandó, a »Pesti Napló« mai vezérczikkében »föl akarja r­eb­be­n­t­e­n­i a függönyt, hogy — bizonyos in­­trigákra reámutasson,­ melyek szerinte a szabadelvű párt körében folynak. Tisztelt szomszé­dunk, a­ki azon időben, mikor még nem szentelte ma­gát teljesen és kizárólag a magas politikának, kiváló színdarabokkal gazdagította irodalmunkat, ezzel azt látszik bizonyítani, miszerint — daczára határozott kijelentéseinek — még­sem tudja megállani, hogy a nagy politikai actiókat ne a színpadi igények és kö­vetelményeknek megfelelően igyekezzék valósítani. Ez a nagy politikai actio az ő patbosával és patheticusai­­val, intrigáival és intricusaival, mindenre kiterjedő figyelemmel összeállított sceneriájával és díszletfestői­­vel, úgy tűnik fel — talán nemcsak előttünk, de má­sok előtt is — mint egy nagyszabású drámai alko­tás, melynek a következő czimet lehetne adni: »Tisza bukása, vagy­­ a nemzeti ébredés, vagyis: Apponyi apotheosisa* látványos nagy színmű, sok felvonás­ban. Többek közreműködésével szerző, színre alkalmazna és előadja a „Pesti Napló“. Ennek a színműnek expositiója foly a n­­ép­kö­zönség előtt már sok idő óta. A közönség tü­relmes unalommal nézi. A földszintet és a ház in­telligens zömét nem bírják érdeklődésre kelteni. Kí­sérletet tesznek a karzatokkal. A felbiztatott cla­­queurök erős munkája mellett, lehet némi eredményt elérni. De a karzati taps is csak rövid ideig tart. Nem ragad át az egész publicumra. Szerzők és szí­nészek tehát érthetőleg türelmetlenkednek .... A megoldást siettetni akarnák. Nem lehet .... Foly­tatni kell az expositiót tovább. Az eredeti inventio már fogytán van. Kölcsön kérnek a classicusoktól. De a szellemek — hiába hívják őket harsonákkal — nem jelennek meg. Jupiter villáma nem siet segítségükre — pedig esdve könyörögnek érte. Még mindig semmi. Újabb fordulat. Levelek mennek szerteszét az egész világba : »Az ádáz hős, kinek bukását hirdették, be­teg, fáradt, maga is megunta már a küzdelmet, ön­maga megy.« A leveleket itthon lenyomtatják újra, mintha soha sem látták volna. Szerzők és szereplők várják a hatást s a hatás újból elmarad. Újabb for­dulat: »Intrigák az ádáz hős táborában.« Eddig jutott el nagy erőlködések után máig az expositio és a mérsékelt oppositio. Csakhogy ezen újabb fordulat megconcipiálása is több szerkezeti és értelmi alaphibában leledzik. Hiányzik ugyanis ezen intrigáknak előfeltétele és psychologiai alapja. Az előfeltétel, melyre ezen állítólagos intrigá­kat a »Pesti Napló« alapítja, az volna t. i., hogy a kormányelnök távozik. Ez a remény, ez a jósolgatás ha még hosszú időn át tart, elvégre mégis csak meg foghat valósulni valamikor. Amikor azután t. laptár­sunk azon helyzetben lesz, hogy büszkén verheti mellét, hogy jóslata mégis csak beteljesült. Annyi azonban bizonyos, hogy ez előfeltétel ma nincs meg és — re­méljük — még sok újabb fogás kieszelésére jut ideje t. laptársunknak addig, míg be fog következni. De tegyük föl, hogy ez az előfeltétel csakugyan ma már beállana. Akkor két dolog lehetetlen. Pedig mindket­tőt fennen hirdeti tisztelt szomszédunk. Az egyik az, hogy a lemondó miniszterelnök személyes clique-je — melyet csak önző czélok csoportosítanak körülte — aminő nem volt soha, nincs ma sem, olyan befolyással lehetne a jövendő kormány alakítására, a­mely befolyással elvághatná az útját azoknak az as­­piratióknak, melyeket a mérsékelt ellenzéken — úgy látszik — legkivált a belügyi és a közoktatás­­ügyi tárczákhoz fűznek. Avagy tisztelt laptársunk a megbukott Tisza Kálmánt is oly hatalomnak tartja, melynél fogva az ő akaratától fog függni nemcsak a miniszterelnöki utód kijelölése, de az egyes tárczák betöltése is ? Mert, ha ez így van — a­mit, megen­gedjük, talán jól sejt tisztelt laptársunk — akkor mind halomra dől azon izetlen okoskodás, hogy Ti­szának csak személyes pártja van és a szabadelvű pártot csak az ő hatalma tartja össze. Ha Tisza mint pártvezér is fog bírni ezzel a már előre rettegett be­folyással, akkor mégis csak más valami, a­mi a sza­badelvű pártot összetartja: a meggyőződés ereje azon elvek helyessége iránt, melyeket Tisza Kálmán szemé­lye képvisel. És a­mily kevéssé van meg az előfeltétele azon felfogásnak, mely a szabadelvű pártot intrigák­­kal gyanúsítja, épp úgy hiányzik erre a psychologiai alap is. A miniszterek, ha menni akarnak, nincsenek arra utalva, hogy elmenetelük indokait leplezzék avagy elhallgassák; nem is igen szoktak titkolódni ezen okok tekintetéből. A nézeteltérés a cabinet, avagy a cabinet elnöke és a miniszter között, mely a távo­zás alkalmául szolgál, rendszerint nyilvánosságra jut. S ennélfogva a közvélemény mindenkor képet alkot­hat magának arra nézve, hogy a körülményekben, a kabinetben, a kormány elnökében, avagy az illető miniszterben magában keresendő-e azon ok, mely­­nélfogva a távozás kikerülhetlenné vált. — Min­denesetre különös, hogy a »Pesti Napló« com­­binatiója szerint leendő Csáky minisztériumban — miután a cultustárcza amúgy is üresen állna — éppen a belügyi tárczát jelöli ki olyannak, mely iránt már ma intriga folynék. Szinte kedvü­nk volna kér­dezni, hogy talán épp ez a két tárcza szükséges azon fusióhoz, melyről oly szép és alapos tudósításo­kat írtak Budapestről a külföldi lapok ? A messze jövőben való értékesítés végett ezt a kinyilatkoztatást — mely ma gyakorlati jelentőséggel egyátalán nem bír — följegyezhetjük. Felje­gyezhetjük mint olyant, melyre nézve a személyes combinatiók a mérsékelt ellenzéken már befejezve vannak. Egyébként nem olvashattuk volna azon ki­­fakadást, mely egy esetleg valósággal competens jelölt ellenében a »Pesti Napló« mai czikkében foglaltatik. Abból tehát, hogy tisztelt laptársunk ezt a két tárczát rendelkezés alatt állónak szeretné, legkevésbé A NEMZET TÁRCZÁJA. Február 13. Gróf Széchenyi Béla khinai utazása. — Gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye 1877 —1880. Első kötet. Az utazáson tett észle­letek. 175 ábrával, 10 táblával és 1 átnézetes térképpel. Budapest, Kilián, 1890. Egy atlaszszal. — Nem nagy, óriás munka fekszik előttünk. A gróf Széchenyi Béla keletázsiai utjának tudományos eredménye. Két vaskos kötetéből az első és az atlasz. És örül a szív, hogy mindezt magyarul látja. Évek­kel ezelőtt az akadémia egyik ülésén boldogult dr. Hunfalvy János ajkáról hangzott el a keserű panasz, hogy a Széchenyi-expeditio semmit sem juttat a ma­gyar tudománynak. Hunfalvy, sajnos, nem érhette meg, hogy e panaszára megkapja a legfényesebb fele­letet, melyet ő is szívből üdvözölt volna. Zavartan ál­lunk ez óriás anyag előtt, mely e myben fel van hal­mozva s melynek minden része eredeti, önálló megfi­gyelés ; nem tudjuk, mit bámuljunk belőle, de meg­értjük, mért kellett a­z egész év, mig megivódott. Gróf Széchenyi Bélát a hetvenes években sú­lyos csapás érte; imádott neje meghalt; fájdalmára a vallás, a Spiritismus, a tudomány nem adta meg az enyhítő balzsamot, s így fordult a természethez. Ez vitte reá nemes lelkét, hogy egy nagyszabású tudo­mányos expeditióra induljon, s a mint e terv benne határozattá lön, munkához fogott. Oly egyszerűen jel­lemzi a távol idegent: » A Köpi sivatag égető ho­mokja, mely semmi életet magán nem tűr, Tibet tar­tományainak égre nyúló havasai, az ott uralkodó ma­gány és halotti csend, a szerencsevesztettek valódi ha­zája.« Megtalálta-e sajgó lelke az enyhülést ott, nem kutatjuk, de akiben oly munkaerő lüktet, mint a mi­nőről az utazás és most az irodalom, a tudomány terén ő tett és tesz bizonyságot, az nem »szerencsevesztett«. Tiszteljük a mély fájdalmat, melybe gyásza borította, de his­szük, hogy midőn elhunyt nejének, Erdődy Hanna grófnőnek e tudományos munkájával a leg­szebb emléket állitá, ugyanekkor ez a munka lelkét is kiengesztelte a sors csapása ellen. Az utazásra való előkészülés három évig tar­tott s az előkészületnek legnehezebb kérdése volt bi­zonyára a kiséret megválasztása. Az utazás czélját tekintve, a gróf kísérőiben kizárólag tudományt kö­vetelt s ha ezt nem találhatta fel magyar emberben, idegentől sem riadt vissza. A földrajz Magyarorszá­gon gyermekkorát éli s ez volt az első, mi őt a kül­földre utalta; az expeditio geographusául Kreitner Gusztávot választotta Bécsből; természettudós már volt magyar, választása Lóczy Lajosra esett, az ex­peditio nyelvészéül pedig Vámbéry legkitűnőbb ta­nítványát, Bálint Gábort hívta meg. Jelenleg Kreit­ner Gusztáv osztrák-magyar consul Japánban, Lóczy Lajos a földrajz egyetemi tanára Budapesten, Bálint Gábor, ki már Shanghaiban oly súlyosan megbetege­dett, ho­gy azonnal Európába vissza kellett őt kül­­­­deni, ma szegénységben sínylődik Szyria vadonjaiban. Az expeditio teljesen felszerelve 1877. decz. 4-ikén indult el és csak 1880-ban tért vissza; törté­­­­nete ismeretes Kreitner Gusztáv rövid, de érdekes­­ leírásából, melyet 1881-ben kiadtak Bécsben „Im­­ fernen Osten« czim alatt s mely magyarul is meg­jelent. E könyvben azonban a gróf tilalma foly­tán az ut tudományos eredményeit közölni nem volt szabad. Ugyancsak a hazaérkezés után Lóczy Lajos, még 1880. tavaszán megismertette a termé­szettudományi társulat májusi estélyén az expeditió útirányát és tevékenységének főbb mozzanatait. Ennyi volt mindössze, mit az expeditióról tiz év óta tudtunk. Lóczy Lajosnak a k. magyar természettudo­mányi társulat által 1886-ban kiadott jeles munkája, »A chinai birodalom, természeti viszonyainak és or­szágainak leírása«, kitűnő földrajz, de az expeditio tudományos eredményeire már irányának természeté­nél fogva sem terjeszkedhetett ki. Ez alatt azonban az expeditió tagjai szünetlen munkássággal dolgozták fel a magukkal hozott óriás anyagot, és ez a munka a­z egész évig tartott; ma előttünk fekszik egész terjedelmében minden részle­tével. Előttünk van magyar nyelven s még ez év fo­lyamán előttünk lesz német és angol nyelven. Most megértjük, mért kellett erre a munkára tíz év, mert nincs e műnek oly lapja, mely a bejárt vidékek föld­rajzi tudományos megismerését előbbre ne vinné, uj, eddig ismeretlen adattal ne gazdagítaná. A kezünkben lévő első kötetet az expeditió azon három tagja irta meg, akik az egész utazást végig együtt megtették. Gróf Széchenyi nyitja meg a sort; »Bevezetés« ugyan a czime az általa 235 lapon meg­irt résznek, de tényleg történelmét adja az egész expeditiónak; hanem Széchenyi ezt a történelmi részt nem tekinti tudományos tanulmánynak s ezért adta annak a bevezetés czimet. Pedig ez sem egyéb, mint gazdag tárháza a néprajzi, a néppsychológiai anyag­nak, amennyiben ilyennek kell tekintenem azt egy­részt az okmánytár alapján, mely a szöveg közé ik­tatva megjelent a Tsungli Jamen* (chinai miniszter­­tanács) és más hivatalos és főrangú egyénektől, más­részt azon beszélgetések alapján, melyek az expeditió tagjai és a számos chinai hatóságok, előkelő (manda­rin) körök és az udvar tagjai közt folytak. Ezeknek a köröknek a megismerése, megközelítése igen kevesek­nek jutott osztályrészül, de ezek közül is alig van utazó, ki útleirásaiban erre szintén kiterjeszkedett volna. Hogy világítja meg ez a leírás a chinai előkelő köröket, annak elmondását egy másik közlemény szá­mára kell fentartanom. Ez az okmánytár ad fele­letet egyszersmind pontosan arra a kérdésre, mert nem nyomulhatott Széchenyi Tibethe­z ezt a feleletet különösen figyelmükbe ajánljuk azoknak, kik a londoni »Royal Geographical Society« mult évi deczemberi füzetében olvasták azon ameri­kai utazó leírását, ki nagyrészt Széchenyi útját követte, de a grófnál sokkal beljebb hatolt s ki Przse­­valszkijt is. Széchenyit is azzal vádolja, hogy »kicsi­nyes« okok tartották őket vissza a Tibetbe való ha­tolástól. — Mindössze két kis megjegyzés az, melyet a mű e része ellen fel kell említenünk, s teszem ezt, mert azt hiszem, a német és angol kiadások előnyére leend. Ez a 235 lapnyi bevezetés minden fejezetek nélkül egy végben folyik, s a beosztás e hiánya igen érezhető, mert a kötet végéhez csatolt bő tartalom­­jegyzék arra a czélra, hogy a szövegben vezérfonalul használjuk, nem alkalmazható, vagy alkalmazása legalább is­ nehézkes, tekintettel a kötet nagyságára. — A mű három nyelven fog megjelenni, magyarul, németül és angolul, s ezért nem érthetem, hogy a magyar kiadásban egyrészt a chinaiból fordított né­met okmányok, másrészt a német követségi levelezé­sek mért jelentek meg a magyar kiadásban is néme­tül ; ebből természetszerűleg következnék az, hogy a magyar okmányok — minő pl. Tisza Kálmán igazoló és ajánló levele — a német és angol kiadásokban is magyarul fognak közzététetni s azt bizony ott nem fogják megérteni. E két megjegyzés különben nem érdemleges, hanem kizárólag alaki dolgokra vo­natkozik. E bevezető szakasz után következik a földrajzi rész Kreitner Gusztáv tollából, kinek német szövegét dr. Gruber Lajos fordította magyarra. Ez a 300 lap­nyi geographiai szakasz, már kizárólag a tudományos megfigyelések hosszú s nem ritkán fárasztó leírását közli. Első része a csillagászati meghatározásokkal foglalkozik; az expeditio meghatározásait elemzi, számítja ki és hasonlítja össze az eddigi összes meg­figyelések eredményeivel; az eszközök leírása bizo­nyossá teszi, hogy ezek a meghatározások az eddig közlöttek közül a legpontosabbak s így Belső-Ázsia modern cartographiájának legszilárdabb alapját ké­pezik. A csillagászati helymeghatározást 26 helyen végezte el és számította át Kreitner s az expeditio útvonalának ezen főbb pontjaira vonatkozó csillagá­szati megfigyelések alapján az úti felvételből meg­állapított helyek lajstroma már 75-re rúg s igy az expeditio 101 pont csillagászati fekvését állapitá meg, melyek közül eddig teljesen ismeretlen volt 50. — Ezek után következnek a magasságmérések. A ba­­rometricus módon mért magasságok száma nem keve­sebb, mint 410, a háromszögelés utján meghatározott magasságok száma 80 s igy összesen 490 hely magas­sága állapíttatott meg; ebből eddigelé csak 90 pont magasságát mérték mások is s igy az expeditió nem kevesebb, mint 400 magassági adattal bővité ki Belső-Ázsia földrajzát. Kreitner napról-napra össze­állítja az útivonalat s ez összegezés eredménye, hogy a Belső-Ázsiában tett utazás belföldi szakasza Hanku­­tól kiindulva Bamoig 7116 km., azaz 12,788 khinai li (mfd), a­mi 269 napot vett igénybe.­­ Ezen, a lak­ás előtt sivár, de a tudósra nézve szerfelett becses bevezetés után Kreitner leírja az egész bejárt terület topographiai, térszíni viszonyait és e leírás tulajdon­kép alapja annak a nagyszabású atlasznak, melyről alább szólunk. De e leírás nemcsak becses, hanem ér­dekes, élvezetes és festői. Kreitner tollának eleven­ségét már ismerjük , az itt, e munka keretében még inkább tündökölt. Egy megjegyzésem azonban itt is van. Kreitner criticát sehol sem ad , már pedig úgy tudom, hogy e nagy munka készülése alatt egy angol térképész, a­ki az egész indiai térképfelvételeket ve­zeti, ezt a criticát egyenesen kérte, mert arra egy pundit (A—k) felvételénél nagy szükség volt. A—k pundit felvétele megjelent, a Kreitner-Lóczy adatai­nak alapján készített correcturával együtt, bár ezt­ a mű kiadója, Walker kapitány, nem mondja meg. Mert nem említ erről és más hasonló esetekről egy szót sem Kreitner, holott a hazai tudomány­nak ezt az elismerést meg kell adni, s az ilyen criti­cai kérdések az ő dolgozatának keretébe tartoznak. Az első kötet 3. szakaszában Lóczy Lajos az expeditio geológiai eredményeit foglalja egybe. Ló­czy ezen összefoglalása 428 lapra terjed, de úgy Széchenyi, mint Lóczy hangsúlyozza, hogy e geoló­giai tanulmányok részletezését más időre kell fentar­­taniuk. Mindazáltal Lóczy e munkája rendkívülien becses. Richthofen báró, Khina geológiai viszonyainak ez idő szerint legalaposabb ismerője, Khináról szóló híres munkájának harmadik kötetét évek óta csak azért nem írta meg, mert Lóczy adatait, melyek óriás jelentőségét szóbeli és levélbeli közlésből már rég ismeri, még nem használhatta fel. E geológiai kutatások három területre vonatkoznak: az első Kö­­zép-Khina tengerparti része, Kianghozi tartomány és a Hua­kiang alsó folyása; a második a Kuen-lun hegyrendszer, a harmadik az indokhinai, vagy hátsó indiai hegylánczok; ezek geológiai alakulásának ta­nulmányozását egészíti ki Lóczy »a geológiai ered­mények« fejezetével, melyben a belső ázsiai magas föld geológiai chronologiában előadott történelme van megírva. A kötet e részét tudományos becsén kívül azonban még más is kitünteti és ez az illustratiók meglepő gazdagsága. E geológiai részben 167 eredeti rajz van, s ezek közül eddig csak 10 jelent meg Lóczynak a Chinai birodalomról szóló munkájában. Ezek a rajzok, melyek nagyrészt geoló­giaiak, de egész panorámákat is ábrázolnak, kivétel nélkül Lóczy tanár eredeti vázlatai után készültek. S ha már a vázlat ily nagyértékű és terjedelmű, milyen lesz a jövő számára fentartott részletes kidolgozás ? Sajnos vagy talán — okánál fogva — örvendetes, hogy egyelőre ezt a részletes kidolgozást nem fogjuk olvashatni; ezt kell következtetnünk Lóczy Lajos rö­vid, de őszinte végszavából: »Egy hosszú és fárasztó utazás eredményeinek még hosszabb ideig tartó, mert többször nehéz akadályokkal egybekötött feldolgozá­sát terjesztettem elő. Örömben, bánatban hű társam volt az a munka, mely e lapokban foglaltatik. Szere­­tettel csüggök azon emlékeken, melyek ezen ivekhez az anyagot adták és hálával viseltetem azon lelkes főur iránt, kinek az alkalomadást köszönhetem azon tapasztalatok megszerzésére, melyekről számot ad­tam.— Ne többé idegen tájékok bűbá­jos újdonságainak fölfedezésére — ha­nem hazám földjének tanulmányozá­sára és leírására szolgáljanak e ta­pasztalatok.« His­szük és méltán hihetjük, hogy e tapasztalatok, az ő erélyével párosulva, onnan, hon­nan jelenleg hirdeti a tudományok igazságát, a ma­gyar földrajzi tudománynak ij magasabb czélokat tűz ki, eszméket ad, egyesíti és helyes irányba hozza a szétágazó utakon haladókat. Ez az első kötet tartalma. Egész kiállítása a legszebbek közé tartozik, bár alakja kissé igen nagy; 736 oldalon 169 ábrával jelent meg, ezen kívül tar­tozik hozzá még tizenegy külön táblamelléklet, me­lyek egyrészt gróf Széchenyi Béla útját, másrészt a geológiai és geographiai viszonyokat világítják meg. Ezeken kívül ennek a kötetnek kiegészítő részét ké­pezi a külön kiadott pompás atlasz, mely 32 lapból áll; ezekből 16 a térszíni viszonyokat tünteti fel Kreitner Gusztáv felvett tervei és rajzai alapján, a másik 16 a térszíni rajzot véve alapul, a geológiai viszonyokat ábrázolja Lóczy Lajos tapasztalatai és megfigyelései nyomán, saját maga által megrajzolva. Ez az atlasz a bécsi ge­ographiai intézetben készült s a legtökéletesebb, mit ez az intézet kiállítani képes .

Next