Nemzet, 1890. július (9. évfolyam, 2816-2846. szám)

1890-07-01 / 2816. szám

emelet« serkesztöségunk eL ik. cziek-tere, 3 kr.) Reggeli Budapest, 1890. julius 1. Kiadó-hivatal : ~ Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint» Előfizetési díj: ▲ reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......... -...................- - .. ~ 2 frt 3 hónapra ...........................- 6 » 6 hónapra ..........................................- - 12 > Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * * a 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) IX. évi folyam. A NEMZET TÁRCZÁJA. Junius 30. Nincsen ördög’. REGÉNY. Irta: Jókai Mór. Más nyelvre lefordítás jogát szerző fentartja magának. I. A néma gyermek. A hetvenes évek vége felé a Szent-Gotthard vastvonalon utaztam Parisnak. Az Olaszország felől ivő utasok már mind elfoglalták a hálókocsiosztályot. Egy kis borravaló segélyével hozzájutottam egy álkupéhoz, ahol éjszakára (addig, ameddig) elheezkedhetem. Igaz, hogy a leghátulsó kocsiban kapun helyet, amivel az a kellemetes helyzet van öszzekötve, hogy aki nem tud másképpen aludni, mint ringatják, hát ebből kaphat eleget: azon kívül ama így köralagutaknál, amelyek a Gotthard-hegy méében körül forognak, a vasúti plesiosaurus farkán ő folytonosan abban az érzésben részesül, minthatetővel előre bele akarna repülni a holdba. A kalauz iparkodottt kimenteni a helyzetet, ry dúsgazdag nábob fia utazik a vonaton egész serelmi kísérettel: van velük házi orvos, gouvernante, ikács, ullmarschall, szerecsen inas, pikkoló, és időszolgáló, azok foglaltak le minden előkelő hest, a princz maga egy salonnal, egy cabinnal és egy lette-szobával rendelkezik. Jól teszi! Én is úgy tennék, ha princznék ! A vasúton úgy vagyok, mint a molnár a malom, amíg zakatol a kerék, addig aluszom, ha meg, a csendre fölébredek. Valami kisebb állomáson, a rá éjjel érkezünk, és aminek a nevét kiejtettem, hosszabb ideig tartott a vesztege- A vonatot előre-hátra tolták, a mozdony fütygetett, a kalauzok is fütytyöngettek: egyszer felnyilt a kupém ajtaja s bejött rajta az én karom, a lámpás a mellére akasztva. Azt a szomorú közlé velem, hogy a salonkocsi tengelye megtüzedt, azt most ki kellett kapcsolni s a közbeeső áldáson hátrahagyni. Már most az egész illustris tárggot, addig, amíg egy fő állomáson ismét másik inkocsit lehet beakasztani, kénytelenek szétoszni a többi kupékba. Nekem is jut belőle kettő. Hát jól van. Megnyugszom benne. Még azt akarta tőlem megtudni a kalauz, hogy miféle vallásu vagyok ? Megmondtam neki: helvét hitvallású evangelicus. Úgy jól van. Akkor magát a princzet, meg a gouvernanteját kapom utitársakul. (Ha valami nagyon régi vallásu lettem volna, úgy bizonyosan a szerecsent kapom meg.) A kalauz, látva hogy olyan emberrel van dolga, akit kenyérre lehet kenni, még egy nyájaskodásra vállalkozott. — A doctor úr is szeretne a princzczel együtt utazni. — Itt azonban csak három hely van. — Azt mondta a doctor úr, hogy aki helyet cserélne vele, annak az egész útiköltségét megtérítené Zürichig. No már ez gavalléros ajánlat. — Hát ha helyet akar cserélni a doctor úr, cseréljen a katlanfütővel. A kalauz elkotródott, nyomban következett utána a doctor. Igen jeles, distingvált férfiú volt. Bemutatta magát: Dr. Mayer. Ezerszer bocsánatot kért, hogy a kalauz roszszul tolmácsolta az üzenetét. Ő nem szándékozott megsérteni. Hanem, hogy a védence nem szokott idegenekkel utazni, meg, hogy nem jól szíveli a szivarfüstöt. Minthogy azonban megígértem, hogy nem fogok szivarozni, amíg együtt utazunk, ez iránti aggodalmait elpihenteté. Majd azt kérdezé tőlem, hogy ugyebár orosz vagyok? (Asztrahán süveg volt a fejemen, s ugyanolyan prém a felső kabátomon.) Mondtam neki, hogy még nem vagyok az, egyelőre be kell érnem annyival, hogy magyar lehetek. Az ellen sem volt kifogása. Csupán azt tudakolta még, hogy nem grassál e jelenleg Magyarországon olyan nagyon a szemcsés köthártyalob, meg a roncsoló toroklob, mint a múlt években. Biztosítottam felőle, hogy mindezek megszűntek, sőt még a köröm- és szájfájás is eltűnt. Erre aztán teljesen megnyugodott s biztosítva nagyrabecsülése felől, jelt adott a folyosó ablakából, hogy jöhetnek egész biztossággal. Először egy hölgy alak kapaszkodott fel a doctor segítségével, akinek tele volt a két keze úti necessaire-rel és dobozzal. Ez lesz a gouvernante. — Utána jött egy trahális szerecsen, arany paszomántos kalappal, fehérmedveprémes kabátban, az hozta a karján a kis princzet. Ez egy öt éves fiúcska volt, egészen begöngyölgetve shawlba, mint egy haha, fejére utazó sipka húzva. A hölgy minden nyelven beszélt. A doctorral németül, a kalauzzal francziául, a négerrel angolul. Az arczát nem láthattam, mert az állig le volt takarva a kalap fátyolával. A hölgy a jobboldali ablaknál foglalt helyet, én a baloldalinál ültem, a kisfiút a középső ülésbe helyezték el. Halavány arczú, méla tekintetű gyermek volt, vékony, összefogott ajkakkal és nagy sötétkék szemekkel. Amíg a néger elhelyezte a magával hozott szőnyegek és szélvánkosok közé, úgy hagyott magával bánni, mintha akarata sem volna. A néger fényes fekete arcza egyre nevetett, mialatt mindenféle hízelgő torokhangokat adott ki, hűséges háziállatok csalintásához hasonlókat, amik a gyermekre mind nem látszottak hatni. Hanem, a mikor a néger a gyermek kis kezét a szájához húzta (a száj nagyobb volt, mint a kéz) akkor a gyermek boszosan rántotta vissza a kezét a csók elől s a homlokára ütött a négernek a tenyerével. A néger azon is nevetett s aztán elkotródott a legsötétebb Afrikájával. Végre mindenki elhelyezkedett: a kalauzok becsukták a kocsiajtókat, a vonat megindulhatott. Én, látva, hogy a nyitott ablak alkalmatlan a hölgynek, felajánlottam a szolgálatomat annak a betevésére. Megköszönte szépen s egyúttal mentegetőzött az alkalmatlanságért, amit nekem kénytelen volt okozni a salonkocsi balesete miatt. Én siettem a fölötti megelégedésemet kifejezni, hogy valami nagyobb catastropha nem lett ennek a »fatal accident«-nek a következése, mire a hölgy megjegyzi, hogy ő, amerikai nő létére, hozzá van szokva a vasúti balesetekhez, maga is háromszor vett már részt vonatok összeütközésében, csoda által menekült meg. Az amerikai vonatokon egy év alatt 28 ezer ember jár szerencsétlenül, s 3600-ra megy a halálesetek száma. Németül társalogtunk. A hölgy egyre beszédesebb lett s igen fenhangon társalgott: elmondta, hogy mister Jemmyt (a kis fiú neve) nem zavarja a beszéd, mert az süketnéma.Én azt kérdezem, hogy születésétől fogva az ? — Nem. Monda a hölgy. Három esztendős koráig gagyogott, egyszer a kis kecskevontatta hintájából kibukfenczezett, s azóta néma. — Akkor talán még visszanyeri a szavát. Én ismertem egy fiút, aki tízéves koráig néma volt. És most letette az érettségi vizsgát. Erre aztán a hölgy beavatott az eddig történtekbe: a kis fiút az atyja sorba küldöző Europa minden süketnémaápoló intézetbe. Most épen egy olaszországiból jőnek. De ezek mind csak a jelbeszéd elsajátításáig vitték. Most aztán megkísérlik a németországiakkal , ahol a Heinike-rendszer nyomán a süketnémákat szájbeszédre is meg tudják tanítani, a nyelv és száj mozdulatok megfigyeltetése által. Ilyenre is tudtam példát. Ismerek egy siketnéma betűszedőt, aki érthetően beszél, felolvas , csakhogy a hangja olyan, mint a madáré. — Addig nem fogják mister Jemmyt a zürichi magánintézetből visszahozni, amíg beszélni meg nem tanul. Mindezt a discursust a kettőnk közt ülő fiúcskán keresztül cseréltük ki: ő mozdulatlan, érzéketlenült ott, szemeit félig lezárva. Én nekem — magam sem tudom, hogyan? egyszer csak az anyanyelvemen szaladt ki ez a félsóhaj a számon: »Szegény fiúcska!« S erre a mellettem ülő gyermek, egyszerre felrezzent, felnyitotta azokat a nagy, holdvilágos szemeit és rám bámult velük. S ugyanakkor azok az összefogott vékony ajkai is szétnyíltak, mintha mosolyogna. Ez alatt a hölgy se a kalapját nem vette le a fejéről, se a fátyolát nem tűrte fel. Elővett a nagylelkűség. Felkerekedtem s azt mondtam a hölgynek, hogy kimegyek a folyosóra, ahol szivarozni lehet. Foglalják el ketten az egész coupét. Én addig, amíg egy főállomást érünk, ahol új kocsit csatolhatnak a vonathoz az együtt utazó társaság számára, majd elgyönyörködöm a szép helvétiai jegonezekben. Ajánlatom nagy köszönettel lett fogadva. Jelbeszéd által megértettem mister Jemmyvel is, hogy most már az én helyemen is végig nyújtózhatik. A kisfiú lopva végigsimogatta a kis kezével a kabátom prémes kézhajtókáját. A némáknál ez bizonyosan a háladatosságot fejezi ki. A hölgy megkínálta őt egy kis üvegkulacsból valami innivalóval, a fiúcska a fejét rázta, nem kellett neki. És aztán a számára hagyott kettős helyen sem feküdt végig, hanem odahúzódott az én elhagyott helyemre. Valahányszor a folyosón végig sétálva, odapillantottam, mindig észrevehettem az ő halavány arczát, amint nagy szemeivel utánam bámult, a függöny szélét felemelve. A jóvilághoz szokott hölgy természetesen minden gardinát lehúzott a kupé ablakára. Valószínűleg letettem a kalapját a fejéről. Én aztán ott ácsorogtam a folyosó ablakánál s gyönyörködtem a hold feljövetelében és lementében. A telehold minden órában legalább kétszer feljött s megint kétszer lement, a szerint, a hogy a vasút kanyarodott. Néha tiz percz alatt megtette a feljövetele és leáldozása közötti utat. Felváltotta e csodás tüneményt a még-megtérő sötét éjszaka az alagutakban. A vonat zöreje itt pokoli zenévé emelkedik. Mintha a titánok törnék a börtönfalat a Pelion alatt Régen keresztül is törték azt már! Várjon, ha a régi görög istenek fölébrednének, kidugnák a fejeiket ledőlt templomaik pilaszterei alól, mit szólnának a mai világhoz? Ha Pallas- Minervának beszélnénk Amerikáról, amiről neki sejtelme sem volt? Ha Helios-Apolló meghallaná Wagner zenéjét? Ha Zeus-Jupiter belenézne a londoni csillagda távcsövébe s meglátná, mi lett abból a tejútból, mely Amalthea kicsordult tejéből származott? Ha meg tudná, hogy mi az ő villámait hámba fogtuk s szekeret huzatunk velük; s járunk keresztülkasul az ő hegyeinek sziklagyomrán, tüzszemű, menydörgő leviathanjainkkal ? — És aztán mibe kerülne neki még most is felséges orrának egy prüszszentésével ránk dönteni ezeket a sziklákat s olyan fergeteget támasztani, a mi végig söpri a földet és tengert s összezúz mindent, amit ember teremtett. Vájjon nem ébred-e fel néha-néha ? Ezek a cyclonok nekem gyanúsak. Ilyen gondolatok támadnak az ember agyában, mikor a vasúton, a kényelmes fekhelyét átengedi másnak s maga kiszorul a folyosóra s aztán lesi, hogy hányszor jön fel még ezen az éjszakán a holdvilág ? A vasút tekergőzik, mint egy gordiusi bog, elvész, meg újra előjön a hegyből, csaknem ugyanazon a helyen, a hol bemélyedt, csakhogy messze fölötte, aztán fut szédítő meredélyeken végig, völgyeket áthidaló filigránmunka vasrácsokon keresztül, melyek alatt tomboló hegyi folyam zuhog alá egyik toronymagas lépcsőről a másikra. Az is egy tunnelből tör elő , hogy hogyan fúrta azt keresztül ? az még nincs leírva. Vájjon Vulcan volt-e az építő mestere, vagy Neptun ? Talán még Eukeladosz vállalkozó idejében lehetett, a mikor a titánok megkracholtak. (Folyt, köv.) Jkak .és eláseisági jutnem- A víva és benn osztályok köv iindet a vallás felebiztositja a hazai nemadta jogait, de biztos eszme teljes és föltétlen , kitartó munkával dolelőkészitésén és végrehatan őrködik az ország pénzügyi érdekei fölött, s mely az államélet minágavatában a magyar nemzeti eszme álgátlapján áll, ez eszmék szolgányelvü párt, a melynek poan mi hirdetjük, úgy politikai, mint közgazdasági, tár cai Láni, irodalmi és művészeti czikkeit ezentúl is a sajtó elsőrangú munkásai fogják szolgáltatni. Távirati összeköttetéseink, külföldi és vidéki levelezőink lehetővé teszik, hogy úgy a hazai, mint a külföldi eseményekről megbízható és gyors tudósításokkal szolgáljunk. Az új negyedévben Jókai Mórtól, lapunk főszerkesztőjétől új regény közlését kezdjük meg, melynek czíme: »Nincsen ördög.« Lapunk megjelenési formája és előfizetési ára marad a régi. A Nemzet előfizetési ára: egy hónapra ... 2 frt. negyedévre ... 6 » fél évre .... 12 » egész évre ... 24 » Az esti lap külön küldéséért vidéken negyedévenkint 1 írttal több fizetendő. Az előfizetési pénzek lapunk kiadóhivatalához (Ferencziek tere 3. sz. Athenaeum-épület) küldendők. A »Nemzet« szerkesztősége és kiadóhivatala. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. Budapest, június 30. (Wécs) Bármily eltérők lehetnek is a vélemények az igazságügyi reformok törvényhozási megalkotásának és hatálybaléptetésének sorrendjére nézve, annyi bizonyos, hogy a nemzet törvényhozása a kir. ítélőtáblák és főügyészségek szervezéséről szóló törvénynyel a leghatározottabban fejezte ki helyeslését az igazságügyminiszter sorrendi politikája iránt. Tiszta, egyszerű alapgondolaton nyugvó rendszer is ez. Nem áll egyébből, mint abból az alapelvből, hogy a bírói szervezet lehetőleg készen álljon arra az időre, amidőn az új perjogi törvények életbeléptének munkájával kell megküzdeniük a bíróságoknak. Ezzel az igazságügyminiszter valóban a helyes gyakorlati politika útját mutatta meg a törvényhozásnak. A törvényhozás bölcsessége nem is vonakodott erre az útra lépni. Csakis ezzel a sorrenddel lehet azonnal az élet számára dolgozni. Az ezzel ellenkező módszer, mely szerint előbb a törvényhozásnak meg kellett volna alkotnia a bűnvádi és polgári eljárást és csak ezek után a bírói szervezet reformját, évtizedekre odázandotta el a reformok tényleges foganatbavételét. Sőt több tekintetben minden valószínűség szerint meddő munkát is végezne a törvényhozás. Mert miből állott volna e felfogás különben tiszteletreméltó hívei szerint a sorrend és ugyan mi lett volna ennek eredménye? Szerintük meg kellett volna alkotni mindenekelőtt valamelyik perjogot — tegyük fel — a bűnvádi eljárási törvényt. Most természetesen következett volna egy hosszú tartamú »vacatio legis« — mindaddig, mig a polgári perjogi törvény létre nem jó. Most mindkét törvény szünetelésre eresztetnék addig, míg a törvénytárba nem kerül a bírói szervezeti reform. Nem teszünk túlzó számítást és ezért csak tíz esztendőre teszszük azt az időt, amely eddig lepergendett az idők guzsalyáról. Ámde ekkor sem volna szabad az új bírósági szervezettel egyidejűleg életbeléptetni a két perjogi reformot, mert baglyokat hordanánk Athénbe, ha bizonyítani akarnék, hogy egyszerre két új perrendtartás terhét a kezdet nehézségeivel küzködő bírói szervezet a jogélet megzavarása nélkül meg nem bírja. Életbe lépett volna tehát először a bűnvádi eljárási törvény. Kérdés marad, hogy a »vacatio legis« hosszú ideje nem rongálta-e meg a papíron maradt törvényt úgy, hogy még egy kis revisto is szükségessé válandott, szemben az idők meg nem állapodó haladásával. Hol van most még a polgári per életbeléptének ideje? Íme minden színezés és túlzás nélkül a maga reális valóságában a képe annak a sorrendi politikának, mely a »filius ante patrem« tetszetős jelszavát állította sorompóba az igazságügyminiszter mélyen átgondolt sorrendi programmja ellen. Mindez csak azért került tollunk alá, hogy az olvasónak megmutassuk, mennyivel helyesebb, biztosabb és gyakorlatiasabb módszer az, ha mindenekelőtt a törvényhozás a bírói szervezet megerősítésén dolgozik. Csakis a megerősített és jól előkészített bírói szervezetre lehet az alkotandó perjogi törvények súlyos terhének elviselését bízni. Ezért csak elismerés illetheti az igazságügyminisztert, ha legközelebb ismét a bírói szervezet kiépítése felé fogja a törvényhozás figyelmét irányozni. A bírói szervezeti törvények kiegészítését nemcsak a kir. táblai reform igényli , hanem elkerülhetetlen az főleg az első bírósági szervezet tökéletesítése érdekében. Bárminő felebbviteli rendszert fogadjon is el a törvényhozás, annyi bizonyos, hogy sem a polgári, sem a bűnvádi perjogban a járásbíróra a ténykérdés végleges elbírálását megnyugvással bízni nem lehet. A járásbírósági ügyekben tehát a teljes, azaz úgy a tény, mint a jogkérdésre kiterjedő felebbezés intézménye fog érvényesülni. Minthogy pedig a szóbeliség és közvetlenség követelménye, hogy a felebbezési eljárás is ezeknek az elveknek feleljen meg, ennélfogva járásbírósági ügyekben csakis a törvényszék lehet a felebbezési bíróság. Ez igen természetes ,mert a felebbezési bíróság előtt tartandó újabb tárgyalással és bizonyító eljárással járó nagyobb költséget a felek és az állam el nem viselhetnék, ha a járásbírósági ügyeknek a kir. táblák képeznék felebbezési bíróságaikat. A kir. törvényszékek feladata tehát, a tervezett új perjogi reformok folytán kétségen kívül fontosságban kiválóan fog nyerni. Már ez a körülmény is elengedhetlenné teszi a kir. törvényszékek megerősítésére irányuló gondoskodást. De különben is minél inkább tért foglal a perjogok területén a szóbeliség és közvetlenség elve, annál inkább hárul át az eljárás súlypontja az első fokú bíróságokra és így annál élénkebben lesz érezhető annak szüksége, hogy az a bírói szervezeti rendszer, mely a kipróbált képzettségű és nagyobb tapasztalatú bírákat csak akkor képes előléptetésben részesíteni, hogy azokat az első fokú bírói szolgálattól elvonja — igazságszolgáltatási érdekeink komoly hátrányai nélkül tovább fen nem tartható. Első tekintetünket az elnöki állás reformja felé kell fordítanunk. A törvényszék bíráskodásának alapossága, a szabályszerű ügyvitel, ha nem is egészen, de nagy részben a felügyeletet és vezetést gyakorló elnök egyéni tulajdonságain fordul meg. Az állását jól betöltő elnök csaknem teljes biztosítéka a vezetésére bízott törvényszék sikeres működésének. A helyes bírói szervezeti politikának tehát oda kell törekedni, hogy a törvényszéki elnöki állás a bírói szervezetben oly fokra helyeztessék, amely állásra a felsőbb bíróságok magasabb elméleti és gyakorlati képzettségű tagjai is készséggel vállalkozhassanak. Ez a rendszer az, amely felé lépésről lépésre a magyar bírói szervezet átalakításánál haladnunk kell. Ehhez a rendszerhez a legbiztosabban és viszonyaink között a legczélszerűbb módon vezet az az út, melynek követését az igazságügyminiszter úr tudomásunk szerint javaslatba fogja hozni. Valóságos Columbus tojása. Kimondaná ugyanis a törvényhozás, hogy a kir. curiai és kir. ítélőtáblás bírák rangfokozatuknak, rangsoruknak, járandóságuknak, magasabb fizetésre való igényüknek megtartása mellett, beleegyezésükkel törvényszéki elnökökké kinevezhetők. Ezzel lehetővé válna, hogy a megüresedő törvényszéki elnöki állások azonnal oly egyénekkel tölthetők be, akik a felsőbb bíróságok gyakorlatát saját bírói tapasztalatukból ismerve és elsajátítva, valóban a vezetésükre bízott törvényszékek jogászi színvonalának hathatós tényezőivé válhatnak. Fokozatosan az egész törvényszéki elnöki szervezet az igazságszolgáltatás emelését biztosító és hatásaiban azonnal érezhető oly üdvös reformon mehet keresztül, mely végeredményében a gyökeres szervezeti változás jelentőségére emelkedik anélkül, hogy a törvényszéki elnöki szervezet nagyobbmérvű rázkódtatásoknak tétetnék ki és az állami költségvetésre súlyosabb teher hárulna. Azon ne kételkedjék senki, hogy vállalkoznak-e a kir. ítélő táblabirók elnöki állásokra. A szétosztott kir. táblai rendszer mellett a kir. táblabirák nagyobb része különben is vidéki városokban alkalmaztatván, nincs okuk az elnöki állástól tartózkodni, amelyben teljesen egyenlő jogokat élvezhetnek eddigi állásuk jogaival. Arra, hogy curiai bírák közül többen vállalkozzanak vidéki törvényszéki elnöki állásokra, kevesebb remény lehet. De azért föltétlenül szükséges a curiai bírák alkalmazhatóságát is biztosítani, mert mindenesetre készséggel vállalkoznak a Budapesten levő törvényszéki elnöki állásokra. Ezek ugyan eddig is egyenlő rangfokozatban voltak a curiai bírói állás rangfokozatával, de mivel nem történt gondoskodás arról, hogy a budapesti elnökök a curiai bírák rangsorozatában is helyet foglaljanak és ennek folytán a magasabb curiai bírói fizetésbe jussanak, a curia bírói nem vállalkozhat, a budapesti törvényszéki elnöki állások A tervezett intézkedés szerint azonban curia biráit illető minden előny kiterjesztve azokra a kinevezendő törve elnökökre, akik kir. curiai bírák fővárosi törvényszékek elnöki áll szerint a vidéki elnöki állások bizonyára néhány állás curiai birákka tölthető. Ez volna az elnöki állás reformját ez elző egyik intézkedés. A másik nem kevésbbé fontos rendelkezés volna az, hogy az elnökök egy része elnöki állásában megmaradva, curiai bíróvá lesz kinevezhető. Ily módon az elnöki állásokat jól betöltő oly egyének, akik sokkal nagyobb szolgálatot tehetnek a közügynek elnöki minőségben mintha bírónak neveztetnek ki a curiákr szión iparkodnának elhagyni megérdemlő léptetési igényük elérkeztekor az elnöki állásokat. A legelhibázottabb rendszer, mely csak úgy tud valakit előléptetni, hogy ezentúl az illető kevesebb hasznára váljon a közügynek. Ezzel a babonával ideje lesz komolyan leszámolni. Apró bureaucraticus nehézségeknek meg kell hátrálniuk ott, hol üdvös reformról van szó. Éppen nem kívánunk a kormánynak korlátlan hatalmat adni a kinevezési jog gyakorlásában. Lehet, sőt a javaslat fog is garantiákat felállítani, amelyek mellett bízvást meg lehet honosítani ezt az üdvös reformot. Ez egyébiránt logikai kiegészítése annak a reformnak, mely a volt curiai és kir. táblai bíráknak elnöki állásokra alkalmazását kívánja biztosítani. Vagy talán helyes lenne az, ha az a kir. táblai biró, kit kineveztek törvényszéki elnöknek és ki e feladatának betöltésére kellő képességgel és ügyszeretettel bir — kénytelen elhagyni az elnöki állást csak azért — mert ebben a minőségben az előléptetés útja el van előre zárva? Ezt senki sem fogja helyeselni. Ezért csakis a kiemelt két irányú intézkedés összeegyeztetése az, melylyel a törvényszéki elnöki intézmény a közérdeknek megfelelőleg fejleszthető. Hogy minő, legközelebb megvalósítandó egyéb szervezeti eszmékkel foglalkoznak az igazságügyminisztériumban, ezekről közelebbi czikkeimben fogok szólni.