Nemzet, 1890. november (9. évfolyam, 2938-2966. szám)
1890-11-08 / 2944. szám
SZERKESZTŐSÉG: Ferencsiek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 8 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 2944. (307.) szám. Reggeli kiadás. Budapest, 1890. Szombat, november 8. KIADÓ-HIVATAL ! Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint« Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ........................................... 3 frt 3 hónapra ................... 6 * 6 hónapra ........................................... ~ .. 12 » Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Arad kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) IX. évi folyam. Budapest, november 7. Az elkeresztelési rendelet az ürügy, az 1868. 53. t. sz. megváltoztatása a czél.A cultusminiszter rendeleti hatalma elleni támadás csak tactica, a clericalis roham valódi tárgya a magyar közjog. A magyar állam legfontosabb közjoga, a felekezetek békéjét betetőző törvény. Tulajdonkép tehát nem is az állam és egyház közti viszonyról van szó ebben az egész kérdésben. Szó van a felekezeteknek egymáshoz való viszonyáról. Ha a vallási egyenjogúság teljesen keresztül volna vive Magyarországon, ha a kath. egyháznak nem volna még mindig kiváltságos helyzete a magyar közjogban, az államnak semmi köze sem lehetne az egész villongáshoz. Akkor az 1868. 53. t.-czikkre egyáltalán s nemcsak híressé vált paragraphusára nem volna szükség. Akkor szabadon gyakorolhatnák a szülők azon természetes jogukat, hogy ők szabják meg gyermekeik vallási neveltetését. Szabadon versenyezhetnének a felekezetek. A különböző vallások papjai szabadon hódíthatnák el egymás nyáját. Teljesen szabad volna a verseny. Szabad még a felekezeti villongás is, így van az mindenütt, ahol az állam és az egyház külön váltak, ahol akár a katholikus, akár egyéb egyház nem ül benne az államban, a közjogi és vagyoni előnyökben. Ahol az állam is szabad, meg az egyház is. Mindkettő megmenekült a gyakran mindkettőnek terhes köteléktől. És valóban a katholikus egyházra ez a szabad állapot előnyösebb. Nem ott hódít, a hol kezei meg vannak kötve, hanem a hol kezei szabadok, mint Amerikában, sőt újabban Angliában.És ez nagyon természetes. Ahol az egyház egészen, vagy részben beleolvad az államba, ott, ha egyéb felekezetek is vannak, ezek védelemre szorulnak. Védelemre az egyenlőtlen harczban. Hiszen ha ezt a védelmet a felekezetek meg nem kapnák, elnyomatnának, sőt lassanként kiirtatnának. A protestantismus el is vesztette a tért egészen, vagy részben mindenütt, ahol az állam erejével felfegyverzett cath. egyházzal kellett küzdenie. Francziaországban így pusztult el a protestantismus. Magyarországon szintén nagy veszteségeket szenvedett, midőn még nem kapott védelmet a békekötésekben, majd az 1790-diki és későbbi törvényekben. A kath. egyház és a magyar állam közt a szervi kapcsolat még most sem szűnt meg. Az államnak felekezetnélkülinek kellene lennie, mert hisz a polgárok összességéből áll, akik nemcsak katholikusok, hanem prottestánsok, a keleti egyházhoz, s egyéb vallásokhoz tartoznak. A magyar állam mégis kath. jellegű. E jellege be van igtatva dynastiájától és czimétől kezdve közjogán keresztül, egész a polgári perrendtartásig. A felekezetek tehát nálunk még mindig védelemre szorulnak. Ezt a védelmet tartalmazza az 1868. 53. tezikk, s juttatja gyakorlati érvényre Csáky rendelete, így kerül bele a kormány a felekezeti villongásba, melyhez különben semmi köze sem volna. Amely pillanatban megtörténnék a kath. egyháznak szétválása a magyar államtól, ugyanazon pillanatban el lehetne törölni összes törvényeinket, melyek a felekezeteknek egymáshoz való viszonyát szabályozzák. El lehetne törölni nemcsak az 1868-iki, hanem az 1848. és 1790-diki törvényeket is. De addig nem. Addig szükség van és lesz mind a törvények által a gyengébb felekezetek számára biztosított védelemre. Addig különösen szükség van és lesz az 1868. 53-dik törvényczikkre és ennek azon intézkedésére, melynél fogva imperative meghagyja, hogy a vegyes házasságból származó gyermekek, nemük szerint követik szüleik vallását. E szerint tehát szükség van és lesz e cathegoricus imperativus gyakorlati megvalósítására is, mely utóbbit czélozza Csáky rendelete. Addig az említett törvénycikk által a szülők szabad akaratára gyakorolt kényszer, a legnélkülözhetlenebb feltétele a vallási szabadságnak. A megkötő intézkedések valóban igen gyakran egyedüli biztosítékai a szabadságnak, s kifejezői a liberalizmusnak. A szülőknek kétségkívül természetes joga gyermekeik vallási neveltetése felett határozni, de nem inkább, mint rendelkezni vagyonuk felett. És mégis a szabad végrendelkezés a legnagyobb veszedelme a társadalmaknak. A köteles rész, mely megköti a szülők akaratát, forrása a népek anyagi jóllétének, sőt egyik biztosítéka a szabadságnak. Még egy sereg más megkötő intézkedésre lehetne hivatkozni, mely liberális, míg az egyéni szabadság érvényesülése, gyakorlati hatásában illiberális, sőt veszedelmes. Arról nem is szólva, hogy semmiféle állam nem létezhetnék az egyéni akaratra kényszert gyakorló szabályok nélkül. Nem volna képzelhető közoktatás, adózás, honvédelem, stb. Amikor tehát a clericalismus a szabadelvűség trikolorjával kezében támadja meg nemcsak Csáky rendeletét, hanem az 1868. 53. t.-czikket is, a legvakmerőbb játékot űzi. Hipocrisise azonban nagyon átlátszó. A trikolor csak külső burok, mely az ultramontanismus fekete színét fedi. Csak a naivokat csalhatja meg, ezeket sem sokáig. A katholaicus elem nagy része még nem vette észre a »szent« csalfaságot, de észreveszi, mihelyt felvilágosítást nyer és akkor hatalmasan fog reagálni az alsó papság egy részének izgatása ellen. Mert akkor megtudja, hogy tulajdonkép miről van szó. Nem Csáky rendelete az, amit a magyar Lamennais-k ostromolnak, hanem a vallás és lelkiismeretszabadság, a felekezetek egyenjogúsága, a gyengébbek védelme. Sőt maga a magyar állam, mely törvényében e védelmet nyújtja. Ha a clericalismusnak sikerülne az általa követelt revisto, oly győzelmet aratna, mely veszedelmes lehetne nemcsak a liberalismusra, nemcsak a vallások egyenjogúságára és szabadságára, hanem nemzeti érdekeinkre is. Az állami hatalmat leigázná az egyházi. A magyar állam tehetetlenül és fegyvertelenül volna kénytelen nézni, mint tör ki és terjed a felekezetek közt a harcz. A vallási harczok pedig mindig a legveszedelmesebbek voltak, leginkább tönkretették a népeket, akár anyagi, akár erkölcsi fegyverekkel vivattak. Még az előbbi fegyverrel vívott harczok is jobban tomboltak, minden más háborúknál, mert nemcsak a testet ölték meg, hanem a lelket is. Nemcsak vért ontottak, hanem sötétséget vittek magukkal. Nemcsak vagyont pusztítottak, hanem kultúrát. Francziaország még most sem heverte ki az albigensek elleni harczát. Dél-Francziaország azóta mindig a szegénység és sötétség vidéke, pedig azelőtt itt lakott Francziaország gazdagsága, szelleme és culturája. A protestantizmus kiirtása által századokra lökte magát vissza. A hugenottákban megölte saját szellemi potentiáját. De a vallásháború vérontás nélkül is veszedelmes, mert fanatismust szül, megkeményíti a szívet és elvakítja az elmét. A nemzeti czélokat fátyollal borítja be. A túlhajtott vallási érzést teszi a nemzeti érzés helyére. Magyarországon tehát vallási harcznak nem szabad támadni, mert sürgősen kell küzdenünk nemzeti czéljainkért. Nem mehetünk vissza egy századdal, a felekezetek küzdelmeire, mikor arra van szükségünk, hogy pár év alatt egy századot haladjunk előre. Ez az oka, amiért a magyar állam s az ezt képviselő kormány egy hajszálnyit sem tágíthat a felekezetek békéjét és egyenjogúságát védő törvényes állásponttól. Ez lesz egyszersmind oka annak, hogy a cath laikusok csakhamar reagálni fognak a szerencsétlen agitatio ellen, mely Magyarország belbékéjét fenyegeti. Ismétlem: a felekezetek egyenjogúságát védő törvények megszüntetésének csak egy jogos módja van. Ez a mód: az egyházak kiköltözése az államból. A separatio a mensa et thoro — örökre. Az egyház ez esetben elviszi magával, ami az övé, de aminek a közös háztartásban némi megszorítását volt kénytelen tűrni: teljes szabadságát. Az állam azonban szintén saját tulajdonába veszi ami hasonlókép az övé: a közoktatás, az anyakönyv és házasságkötés felett való teljes rendelkezési jogot. Sőt ez esetben a vagyon-elkülönítésnek is be kell következnie, melynél az állam csak nyerhetne és nem veszíthetne. E szétválás nélkül adni fel a felekezetek védelmét, megváltoztatni e védelmet tartalmazó törvényeket, kiszámithatlan veszedelme volna nemcsak a felekezeteknek, hanem az országnak. De meg vagyok győződve, hogy nem lesz Magyarországon kormány, mely e kérdésben engedne. Nem lesz törvényhozás, mely az 1868.53. t. czikk eltörlését megszavazza. Nem lesz közvélemény, mely ez eltörlést követelje. Nemo. A képviselőház holnap, november hó 8-án d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: Az 1891-ik évi állami költségvetés részletes tárgyalása. A vallás- és közoktatásügyi miniszter válasza a Madarász József által a beszterczei iskola tárgyában hozzá intézett interpellátiójára. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. A NEMZET TÁRCZÁJA November 7. Hangverseny Erkel Ferencz tiszteletére. A magyar zene kitűnő mestere, Erkel Ferencz életének nyolczvanadik évébe lépett és hála az égnek testben és lélekben még most is oly friss és erőteljes, mint régente szoktuk volt látni, midőn serény munkával telt éltének delén még oly gyakran jelent meg a nemzeti színház vezénylő állványán a közönség előtt. E tény bizonyára örömmel tölti el mindazoknak szivét, kik hálával és tisztelettel vélnek tartozni azon férfiúnak, ki a magyar zenét az európai színpadi zene színvonalára tudta emelni és színpadunkat hazafias szellemtől lángoló és oly magas művészi tökéletességgel biró művekkel gazdagította. A philharmoniai társaság is, melyet a mester egyik fia vezényel, kegyelettel akarta megünnepelni a mester születése 80-dik évfordulójának örömnapját és e czélból a raai rendkívüli hangversenyt rendezte, melyben legnagyobb részt Erkel műveinek részleteit adták elő. Igen természetes, hogy a műsorra nem azokat a műveket választották, melyek az operaház repertoiréjának örökös gyöngyeit képezik és ennélfogva a főváros zenekedvelő közönsége előtt nem csupán ismertek, de nagy becsben is vannak. Igen helyes tapintattal választották tehát meg a műsor főbb számait Erkel régebbi műveiből, azokból, melyeket közönségünknek csak avatottabb része ismer. De tudatni kívánták a hangverseny rendezői velünk még azt is, hogy a magyar zenedráma irodalmának nestora kitűnő jó egészségben és viruló kedélylyel éli csöndben végig éltének magas korát. És hogy ez örvendetes tényről mindnyájan meggyőződjünk, elhozták a mestert magát is a hangversenyterembe, kezébe adták a vezénypalotát, sőt le is ültették a zongora elé, hol még egyszer bemutatta virtuos játékát, melylyel már a huszas és harminczas években is a rajongásig ragadta el hallgatóit. És ezért külön mondunk köszönetet a rendezőknek, mert valóban nagy elégtétel mindnyájunknak, hogy Erkel Ferenczet mi is hallottuk egyszer életünkben. E réren a mai este örökké emlékezetes fog maradni előttünk. Midőn az ősz mester szerény magatartással, és lassan lépdelve megjelent az állványon, a zenekar háromszoros tussal, a szép számú közönség pedig zajos és hosszattartó tapssal fogadta. Az ovation kissé megilletődött, ez látszott arczán. De midőn kezébe véve a vezénylő palotát, alakja fölegyenesedett; vonásai hatalmasan megélénkültek és szemeiben kigyuladt a lelkesedés lángja, mely nem ismeri a korkülönbséget és egyaránt dagasztja az ifjú és az aggastyán keblét. A »Báthori Mária«, nyitányát, melyet Erkel egy fél század előtt irt, most is oly tűzzel és oly kifogástalan szabatossággal vezényelte, mint akkor 1840-ben, midőn még fekete fürtök övezték halántékát és a kezdődő nagy pályának hajnalokja mosolygott arczán. Nagy hatást tett az ugyan e műből vett, vegyes karral járó »Magánnégyes« is, melyet Broulik Ferencz, Odry Lehel, Takáts M. Szendrői L. és az operaház teljes zenekara adott elő nagy hatással. Gyönyörűen csengett Broulik hangja, ki ma különösen jól volt disponálva és nagy tetszést aratott. Kiváló érdekkel hallgatták végig a »Dózsa György «-ből való első részletet »A költő dalai«-t. E dalokhoz Erkel az ősrégi nótákból merítette az inspiration amennyiben azoknak némi hagyománya Tinódi korából még ránk maradt. Három dalból áll ez a sorozat : az első dal buzdító a nemzeti küzdelemre és egyetértésre, és nem csupán zenéjében előkelő, de még szövegében is érdekes. Íme első szakasza: »A költő énekel, Nagy vége van a világnak, Négy ellene a hazának : Egyik kívül, másik belül, Ha egy pihen, másik kerül, Hajd rontanak mindenfelül!« Erre Zápolya és emberei azt mondják, hogy ez nem szép; a feddő dal sérti őket, kik éppen testvéreik ellen, küzdenek; énekeljen a költő »a régi dicsőségről !« És a költő ismét lantjához nyúl: »Régi dal, régi dal, régi dicsőségről! Fényes napnak ragyogása rózsafelhős égből. Világverő Mátyás sírján még a virág zöldül, A dicsőség hová tűnt el a szép magyar földrül!« Nem gyönyörűek e dalok? Hát még szép, busongó zenéjük! Tetszettek is mindenkinek, csak Zápolyának , és embereinek nem. Mást énekeljen a dalnok! Énekeljena lányka kék szeméről, borról, és aztán köszöntse fel a királyt is! A dalnok engedelmeskedik erre is, de alig elégítette ki Zápolya vittézeit, mert a harmadik dalának szavai még keserűbbek voltak az előbbieknél. Hogy Zápolya emberei mit mondtak az új szemrehányásokra, nem tudjuk, de mondhattak volna azok bármit is, nem hallották volna őket, mert a dalok után fölzúdult a közönség tapsa oly viharosan, hogy a Renaissance-korszak akármelyik politikai pártjának is túlharsogta volna szavát. A tapsokból jó rész jutott Bartolucci Victorina úrhölgynek is, ki a dalokat sok ízléssel adta elő. Ezután leült a mester a zongorához és eljátszotta Mozart »D moll zongora-versenyét.« Mit mondjunk Erkel Ferencz zongora-játékáról? Az ifjakat lelkesedésre ragadta; az öregek szemeibe könnyeket csalt; a mester finom fölfogása és nemes érzésű, lelkes interpretátiója átalán csodálatot gerjesztett. A műsor e száma után volt a tüntetés legzajosabb. És a felzúduló »éljen«-ek közepett két gyönyörű babérkoszorút is nyújtottak át a mesternek. »Rózsa búcsúját« Dózsa Györgyből Náday Ferenczné énekelte. A közönség eleve tapssal fogadta régi jó ismerősét, s még jobban megtapsolta, a midőn ez dalát elénekelte. Nádayné hangja, amióta operaházunkat — bizony jó régen már! — elhagyta, mit sem változott, legalább amennyire ezt a Vigadó csúfságos acusticája mellett megítélni lehet. Most is finom, fuvolaszerű, különösebb ércttartalom nélkül való ugyan, de egyúttal minden olyan tulajdonság nélkül is, amely csak egy pillanatnyira is zavarólag hathatna. Színezésre, meleg érzésre ez a hang fölötte alkalmas, mert rendkívül puha, hajlékony, és finoman csiszolt. A keserű búcsudalt nagyon szépen énekelte és zajos tapsot aratott érte. A Dózsa György 1. felvonásának zárjelenetét: Rotter Gizella, Broulik Ferencz, Szendrői Lajos és a teljes énekkar adta elő, a finále természeténél fogva a karoknak jutván a főszerep. S a karok bámulatos erővel és ritka összhanggal adták elő ezt a szép, megható finálét, mely az ősz mester művei között a legkiválóbbak egyike. Végezetül eljátszotta a kissé kifáradt zenekar Beethoven VII. symphoniáját, de már a második tételnél úgy fölmelegedett, mintha az évad közepén játszott volna, ismert bravourjával. Erkel Sándor vezénylete ma is a legteljesebb dicséretet érdemelte ki. Színház. Népszínház : »Szirti tanoda«, énekes vígjáték 4 felvonásban ; irta : Alexander Bisson ; fordítottak : Evva Lajos és Rákosi Viktor ; zenéjét szerzette: Louis Gregh. Minden jóra való korcsmárostól megkívánja a publikum, hogy menüjén ne legyen csak örökké bogrács-gulyás és franczia pástétom s aztán ismét franczia pástétom és bogrács-gulyás. Legalább ennyi igénynyel talán a színházakkal szemben is fölléphet a publikum s megkövetelheti a népszínház igazgatójától, hogy repertorrján ne tálaljon föl mindig csak népszínművet és franczia operettet s aztán ismét franczia operettet és népszínművet. Változatosság kell a menüben is, meg a repertoiréban s hogy a népszínház igazgatója a publikumnak ezt az igényét respectálja, ez épp úgy bizonyítja jó ízlését, mint élelmességét. S a publikum épp úgy örül a színházigazgató élelmességének, mint az ízlésének. A népszínházban ma egy énekes vígjátékot, jobban mondva bohózatot adtak, aminek a műbecsén és irodalmi értékén kétségbeeshetnek a paragraphusokkal született akadémikus criticusok, de ez legkevésbbé sem zavarja a közönség jó mulatságát. A közönség pedig jól mulatott, kacsagott és tapsolt egész este s az ilyen zajos siker mellett, a kritia legjobban teszi, ha elhallgat, különben az általános kacagás könnyen kiterjeszkedhetik reá is. Hogy mit is adtak ma tulajdonképpen, hogy mi történt a színpadon, hogy mi a darab meséje ? A közül az ezerkétszáz ember közül, aki végignézte a darabot, nagyon kevesen tudnák elmondani. Ennek a darabnak nincs is meséje ; ez a darab nem is darab; egy kis tréfa, móka az egész, amihez nem szabad komoly képet vágni, mert aki elárulja, hogy a mulatságos dolog nem tetszik neki, az elárulja, hogy unalmas ember. Ha attól az ezerkétszáz embertől, akik végignézték a »Színi tanodát« odahaza az otthonmaradtak a darab felől kérdezősködnek, körülbelől ilyenek lehetnek a feleletek: »Hja igen, a darab ? Nagyszerű, azaz hogy nem sokat ér, de nagyszerűen mulattunk! Az a Kassai remekül játszik, Beaubignac-ja valósággal pendantja a »Lili” öregének. Hát még a Serédi Sarolta ! Az ember nem is hinné, mennyi dilc, hév, tűz s temperamentum van ebben a kis asszonyban. Réthy Laurának meg igazán kincs van a torkában, csak ki kell onnan halászni a directornak. De azok a tricot-k! Az egész borus úszó ruhában jelenik meg. Aztán a Németh szinitanodája, amire Kassai azt mondja, hogy úgy érzi magát benne, mintha a Buzalkában volna .... stb. stb.« ____ Pedig Kassainak ez a megjegyzése nem egészen talál, mert, ha az a szinitanoda pikáns is, azért nem trágár. A növendékek egy kissé túlságos rövid ruhát viselnek ugyan, de azért szorgalmasan tanulnak mindent, még a színészkedést is. Megeshetett volna ugyan a darab minden mókája épp úgy másutt is, mint egy szinitanodában, de ha a szerzőnek éppen úgy tetszett, ám jól van, hiszen magánintézetként mutatta be Cavénécados úr a szinitanodát, mely e szerint se nem »országos«, se nem »nemzeti« . Mihalovich Ödön tehát nyugodtan alhatik s ha a meghurczoltatás ellen kifogásuk van, nyilatkozzanak Molnár György, meg Sellei. Rákosi Viktor és Evva Lajos fordították a darabot, még pedig ügyesen, mert jórészben localisálták, annyiban legalább, hogy localis viczczekkel spékelték meg, amely viczczek csak ott kezdettek nem tetszeni, mikor a localisból vicinálissá, sőt itt-ott közkeletű zóna-viczczekké alakultak át. Fordítóink nagyon ritkán veszik maguknak azt a fáradtságot, hogy a fordított darabot egy kissé közelebb hozzák a magyar közönséghez, legalább közbeszól actuális vonatkozásokkal. S csak dicsérettel kell elismernünk Rákosi Viktornak és Evva Lajosnak azt a sikeres fáradozását, mely megtalálta jutalmát a közönség tetszésében. Az előadás kiválóan összevágó s a toilette-ek valósággal fényűzők voltak. A rendezésnek a további előadásokon csak arra lehetne gondja, hogy a bájos kardalos hölgyek az úszó-costumeben a szemérmetességet szemérmetesebben markírozzák. Németh és Kassai rendkívül sokszor zajos derültségre hangolták a közönséget. Melléjük csatlakozott Tobrági Adolf, ki Simpliciusban nemcsak gondos és lelkiismeretes hanem valósággal cabinet-alakítást csinált. Harmadik felvonásbeli dala azonban nagyobb veszedelem nélkül is elmaradhatna. Szirmai fokozódó könnyedséggel játszsza a salonszerepeket, pedig ritkán juthat a népszínházban frakkhoz. Réthy Laurának kis szerepe volt, de énekbetéteit igen szépen adta elő, tiszta csengésű hangja betöltötte a színház minden zugát s zajos tapsot provocált. Serédi Sarolta egy könnyűvérű színésznő szerepében kedves, bájos, diices alakítást mutatott be; e bájos színésznőnkben annyi temperamentum van, hogy csak hangja fogja gátolni, ha nagyobb jövője nem lesz. Csatai Zsófi egy vén kisasszonyt adott ifjú hévvel s természetesen sok kaczajt keltve. C s o n g o r i Mariska kedves és csinos jelenség volt Valentinéban, diseréte játszott s csak szerepe szintelenségén múlt, hogy nagyobb hatást nem ért el. -------------.«wn1 ti1.-«.—'j:— v:1—.tv'-l 1 • - • -."-rr—ar BELFÖLD. Budapest, nov. 7. (Enquete az igazságügyminisztériumban.) A bírói és ügyészi szervezet módosítása tárgyában egybehívott szaktanácskozmány ma délután tartotta második ülését Szilágyi Dezső igazságügyminiszter elnöklete alatt az összes meghívott tagok jelenlétében. Az értekezlet az előadói tervezet 10—21. §§-ait vitatta meg. Karlócza, nov. 7. (A gör. kel. szerb püspöki zsinat.) [Az »U. E.« távirata.] A püspöki zsinatot a metropolitai templomban tartott isteni tisztelettel ünnepélyesen befejezték. A misét fényes segédlettel Nikolics Miron pakraczi püspök tartotta. Az istentiszteleten Nikolics Fedor báró királyi biztos, Brankovics patriarcha, a püspökök s nagy számú előkelő közönség voltak jelen. Délutáni 2 órakor a patriarchánál, aki ősi szokás szerint ma tartotta Szent Demeter védszentjének ünnepét is, 50 terítékes díszebéd volt, amelyen Nikolics báró királyi biztoson kívül, a püspöki és a tisztikar, valamint számos előkelőség vett részt. Az első pohárköszöntőt Brankovics patriarcha mondta király ő felségére. A beszédet a jelenvoltak állva hallgatták és végeztével lelkesülten zsiroztak, majd rázendítették a Mnogaja lyeta czímű dalt. A patriarcha ezután Nikolics báró királyi biztost, a zsinat tagjait és asztalának többi vendégeit köszöntötte fel. Jorgovics miniszteri titkár a püspökök doyenját, Stojkovics Arzén budai püspököt éltette, aki vasárnap ünnepli születésének 86-ik évfordulóját. A képviselőház bizottságaiból: Közgazdasági bizottság. A szőlőterületeknek adandó újabb állami kedvezményekről szóló törvényjavaslat általános és részletes tárgyalása. A képviselőház közgazdasági bizottsága Fálk Miksa elnöklete alatt tartott mai ülésében tárgyalás alá vette a szőlőterületeknek adandó újabb állami kedvezményekről szóló törvényjavaslatot. E mich előadó ismertetve a javaslat rendelkezéseit, örömmel üdvözli azt, mint annak bizonyítékát, hogy a kormány ezen termelési ág iránt a legnagyobb érdeklődéssel viseltetik s mennyire a pénzügyi helyzet megengedi, újabb impulzust óhajt adni annak. Tekintettel arra, hogy hegyvidékeken az oltványokkal való beültetés költségesebb, óhajtaná, hogy a földmivelési miniszter saját tárczája keretében találjon módot arra, hogy a hegyvidéki szőlők újból való betelepítésére — ha már nem adható ezeknek nagyobb adókedvezmény — esetleg praemiumokkal ösztönt nyújtson. Szükségesnek véli továbbá, hogy szénkénegezési készülékek állandóan álljanak az illetőknek rendelkezésére. A javaslatot szóló elfogadásra ajánlja. Dániel Ernő, a ház pénzügyi bizottsága részéről annak módosításaival, szintén elfogadásra ajánlja a törvényjavaslatot. Gaál Jenő (pécskai) elismeri, hogy a javaslat egészben véve helyes keretben mozog. Kívánatos lett volna azonban, hogy a homoki szőlőtelepítések s az oltványokkal eszközlendő reconstruálások közt különbség tétessék s ez utóbbiaknak nagyobb kedvezmény adassák. Hegedűs Sándor utal arra, hogy az ily adókedvezményi javaslat azon szempontból ítélendő meg, hogy a birtokos ne fizessen az ültetvény után adót, míg az nem termel. Ehhez járulván a beültetés költségeinek kérdése is, hat évben kellett megállapítani az adóelengedést. Kétségtelenül jogos az, amit az előtte szóló mondott, mert a hegyi vidéken az oltványokkal való művelés csakugyan költségesebb. S talán az adótechnikai nehézséget dacára meg lehetne találni annak módját, hogy ez nagyobb kedvezményben részesíttessék, nevezetesen azon feltétel alatt, hogy az illető terület kizárólag e művelési ágnak legyen szentelve. Károlyi Sándor gr. üdvözli ugyan a javaslatot, mely a kormány legjobb intentjóit bizonyítja, de ezt csak partiális intézkedésnek tekinti. Nem tudja, vájjon nem korai-e az intézkedés magában véve, még a kormány által tervezett rendszabályok összegét nem ismerjük. Szóló különösen annak szükségét hangsúlyozza, hogy a szőlőbirtokosság szövetkezetek alakítására buzdittassék s e szövetkezeteknek megfelelő intézkedések által megadassék az életképesség. Kívánatosnak tartaná a homoki ültetés s a ripariával való oltás közti különbséget s azt, hogy az utóbbi nagyobb adókedvezményben részesittessék. Azt a módot, hogy a szőlőterület egészen ugyanazon művelési nem alatt legyen, szőló is plausibilisnak tartaná. Az 1883. 44-ik törvényczikk azon rendelkezésében, mely szerint az adómentesség csak akkor adatik, ha egész hüllőket lepett el a vész, igazságtalannak tartja s akként óhajtaná módosítni, hogy a birtokok vétessenek alapul és akinek birtokát ellepte a vész, az nyerjen adókedvezményt. Wekere miniszter kiemeli, hogy e javaslat nem akarja azon intézkedések egész körét kimeríteni, melyek a kormány intenziója szerint, a legközelebbi jövőben teendők. Itt csakis szorosan vett pénzügyi teendőkről van szó; a többi intézkedések oly előfeltételekhez vannak kötve, amelyeket nem lehetett oly gyorsan előkészíteni. S a kormány nem tartotta az ügy érdekében levőnek addig várni a pénzügyi kedvezményekkel, amíg a szóban forgó előkészítés megtörténik. Ami a felvetett nézeteket illeti, kijelenti, hogy oly módosításhoz, miszerint a tisztán ojtott vesszőkkel beoltott területek valamivel nagyobb, tíz évi adókedvezményben részesíttessenek, hajlandó hozzájárulni. Amit gr. Károlyi az egész hüllőkre vonatkozólag felhozott, arra nézve kiemelt szóló, hogy egyik alapelve pénzügyi törvényeinknek, hogy a sporadice fen levő károkért nem adatik adókedvezmény. Josipovich Géza elfogadja a törvényjavasz