Nemzet, 1891. május (10. évfolyam, 3114-3143. szám)
1891-05-01 / 3114. szám
3ra01ÖS«ET$A›: SN>r®sä«äS#k-t#r#, Atfeenaeuza-épfilöt, S. ouzel#*, & lap sselleiei részét illető minden közlemény a szerkesztőajf he* intézendő, Bémentetlen levelet csak ismert késtől fogadunk ?aL Kés,ír*tok visszakilldésére nem villalkossunk HIRDETÉSSÉ agy mint «Kifizetések a kiadó-hivatalba (Ferencesek-t®®% Athenaeum-épület) küldendők. Az# 6 kr. vidéken • kr.esti lappal együtt 0 kr.1 3114. (119.) szám. Reggeli kiadás. __ Budapest, 1891. Péntek, május 1. Sxadó-hivatali : Ferencsiek-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budepesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .................................... „ 8 frt 3 hónapra .......................... 6 » 6 hónapra ................................................ .. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) , , I ■■■■■■ M.J ,r,T5.— rrr?.::: — ■ , , ■■■?"■, ■ ásássá— X. évi folyam, Budapest, április 30. Az idén is történtek ugyan, főleg a latin államokban (Francziaországban, Spanyolországban, Olaszországban) messzemenő katonai és rendőri óvintézkedések, a május elsején tervezett munkástüntetésekkel szemben, és különösen Párisban a katonaság felbujtására tett kísérletek, valamint Barcelonában és Németország több pontján a strikera való erőszakos izgatások kedvezőtlen jelenségeket képeznek, de tagadhatatlan, hogy a kormányok magatartása és a munkásmozgalom is most egészen más képet nyújt, mint egy év előtt. A kormányok mindenütt erélyesebben és egyöntetűbben lépnek fel, mint tavaly. Az idén a tüntetések előzetes eltiltása csaknem átalános, míg tavaly többnyire megengedett volt az átalános tüntetés s mégis, az óvintézkedések kisebb méretűek és a közönség és üzletvilág nyugtalansága sokkal, de sokkal csekélyebb. Nincs ugyan kizárva, hogy az idén talán több erőszakoskodás lesz, mint tavaly, meglepetések és pedig nagyon kellemetlen meglepetések is (éppen a gyengülő izgatók részéről !) fordulhatnak elő, de tény, hogy most, május elsejének előestéjén sokkal nyugodtabb a világ, sokkal kisebbnek látszik a munkásmozgalom, mint egy évvel ezelőtt. Ezt mi két körülménynek vagyunk hajlandók tulajdonítani. Az egyik az, hogy a lefolyt év alatt, sőt a most egy éve , történt májusi tüntetések alkalmával is meggyőződtek a munkások arról, hogy boldogulásoknak útja nem a nemzetközi jelszóra rendezett tüntetéseken át vezet. Hogy ezek hiába való zajt, keserűséget és költséget, káros munkaszünetet és a hiú izgatók hiába való paradéirozását idézik csak elő, de a kormányok, törvényhozások és többi társadalmi osztályok rokonszenvét, közreműködését a munkásosztály számára nemhogy megszereznék, hanem inkább gyengítik és elriasztják. Kitűnt különösen, hogy a nemzetközi kapcsolatban az egyes országok munkásai, egy viszonyaikkal és érdekeikkel nem ismerős és így akarva, nem akarva, azok sérelmével őket félrevezető kis csoportnak rendelkezésére jutnak, melynek sem tekintélye, sem belátása, sem összeköttetése nincs arra, hogy gyakorlati rendszabályok érvényesítésére és kieszközlésére nekik segédkezet nyújtson, úgy, hogy éppen felfordult viszony keletkezett. A nemzetközi ligától— nem ignoráljuk a pénzgyűjtések keveset használó és még a megrendelt strike útján előidézett nyomor enyhítésére is elégtelen segítséget vártak a törvényhozás és kormányzat, a gyáros és bányatulajdonos ellen segítséget, holott, épen megfordítva, a központok (Párisban és Halléban ép úgy, mint mindenütt) az egyes országok munkásait vették anyagilag és szellemileg, vissza nem téríthető mértékben igénybe. Nem csoda tehát, ha egyfelől ez év alatt is, még a szocialista vezetők közt is, a meghasonlás tovább fejlődött; a központi bizottságok hatása és befolyása jelentékenyen csökkent, de egyúttal az egyes országok munkásai közt — még a szoczialista mozgalmak tekintetében is — több önállás fejlődött ki és különösen a német, osztrák, főleg pedig a magyar munkások — dicséretekre legyen mondva — napról-napra inkább meggyőződnek arról, hogy igazuk van az angoloknak, ha idegen befolyást dolgaikra nem engednek és igy kilátásunk van — főleg hazánkban — hogy az egészségtelen nemzetközi kötelék lazulni és mindig meddő izgatásokra és üres frázisokra alapított idegen befolyás tovább is csökkenni fog. E téren a magyar munkások a kontinensen legelői vannak, mert felismerték, hogy osztályérdekeik védelme mellett, (melyből az erőszakot szintén ki kell zárni!) sem szabad megfeledkezniök, nemzetükről, és alkotmányos hazájukról; hogy tehát egyfelől az idegen kommandó alól fel kell magukat szabadítniok, mert az érdekeikkel és hazájuk iránti kötelességeikkel ellenkezik, és másfelől: a viszonyoknak megfelelő követeléseket egészen más úton kell (és lehet) érvényesítniök, mint ahogy az internaczionalisták tanítják. Kizárja ez a fordulat, az erőszakot és pusztítást ép úgy, mint azt a biablonszerű és viszonyaink között teljesen értelmetlen követeléseket, melyek a 8 órai munkán kezdődnek és a gyár-, föld expropriation végződnének — ha lehetne. Hisz nemcsak nálunk, még Németországban és Francziaországban is, a munkások egy jelentékeny része —enqueteken, megfontoltan — nyilatkozott ama jelszavak ez időszerinti hasznavehetősége ellen! De azt hiszszük, hogy másfelől (és ez a második körülmény, mire czéloztunk!) változott, az utóbbi időben, a kormányok magatartása is. Nem értjük ezalatt csak az öntudatosabbb és erélyesebb fellépést a meddő tüntetést szervezőkkel és erőszakoskodókkal szemben ; de azokat az egészségügyi, felügyeleti, munkaszüneti, balesetbiztosítási, betegsegélylyezési rendszabályokat is, melyek bizonyítják, hogy a kormányok a munkások sorsát — főleg életét és egyéni tőkéjét, vagyis munkaképességét óvni, fejleszteni, javítani iparkodnak. Ha a munkások másfelől, az önképzés és önsegélynek még sokkal gazdagabb forrásait kellő szorgalommal ápolják és fejlesztik, még biztosabban czélt érnek és még nevetségesebbnek vagy gyűlöletesebbnek fogják találni a nemzetközi felbujtók áldatlan munkáját. A NEMZET TÁRCZÁJA. Ápr. 30. Még egy szó Napoleon herczegről. Páris, április hó 1891. Egy száműzött franczia trónkövetelő sem igényelheti annyira a magyar közönség érdeklődését, mint a most elhunyt Jeromos herczeg; mert azon kívül, hogy az olasz király sógora volt s az olasz egység létrehozását hathatósan elősegítette s ennélfogva tényleg históriai személyiségnek tekinthető, egyszersmind azok közé is tartozott, kiknek Szent-István koronáját felajánlották! Ily minőségben azon ellenszenvnek daczára is, amelyet családjához való sajnálatos viszonya okozott, némi dicskör vette őt körül a magyar szemekben, amelyek caesari homlokán legbecsesebb nemzeti kincsünk egy eltévedt, futólagos fénysugarát keresték önkéntelenül. De keresték — eltekintve a korona felajánlásának törvénytelen voltától — egyszersmind azt is: vájjon méltó lett volna-e Jeromos — mint mondja a költő: . . . Királynak lenni — Hát magyar királynak ? Kit királynak termett Jobbágyok szolgálnak ! Feleletet erre azon nap folyamában találtam, amelyet vele 1875. október havában, a millemont-i kastélyban, Richard Móricz barátjánál volt alkalmam eltölthetni. Jelenlétem a »császári fenség« fogadásánál egészen esetleges, vagy jobban mondva kényszeritett volt, mert a házi ur marasztalásának engedtem csak, mivel a herczeg iránt rokonszenvvel épen nem viseltettem, részint követésre nem igen méltó életmódja, részint radikális politikai elveinél fogva. Szabadkozásomnak illemes alakot azzal a körülménynyel gondoltam adhatni, hogy nem volt velem frakk s igy a »fenséggel« nem ebédelhetnék. E miatt kimentem én — felelte Richard. | Csak maradjon; szeretném, ha őt megismerné s megtanulná szeretni, mint én szeretem. (Tudvalevőleg ugyanis Richard a császárság alatt a szépművészetek minisztere, Jeromos herczeg legbensőbb barátja volt, akit az aostai herczeg házasságakor Humbert király, sógora miatt a legnagyobb kitüntetésekkel fogadott.) Bemutattatásomkor tehát ruházatom elégtelen voltára kellett ezélzást tenni a házi urnak. — Ez nem tesz semmit. Nem a csuha teszi a barátot— felelé a herczeg különös hangjával, amelyet a franczia polichinelle-pojácza hangnak szokott nevezni, ily torz alakok által használt, elváltoztatott hanghoz való hasonlatosságánál fogva. Jeromos herczeg alakja ez idő tájt még elég erőteljes volt, s legkevésbbé sem engedett korzikai eredetére emlékezni úgy magasságánál, mint lymphatikus voltánál fogva. Látszott, hogy német vér folyt ereiben, még pedig a legjavából, a würtembergi királyokéból. Szemei azonban sötétek voltak és tekintete komoly és értelmes, a latin faj típusához közelítve. Bár egyenesen vadászni jött, valóságos vadász öltözetet nem viselt, inkább úgy volt felöltözve, mint mikor városi ember falusi kirándulást tesz. így maradt a villásreggelinél, mely alatt keveset beszélt, de annál többet evett, bebizonyítván kézzelfoghatólag, miszerint frugális asztalt inkább takarékosságból, mint mértékletességből tartott. Az előbbi tulajdona miatt nem is igen volt kedves vendége a millemont-i cselédeknek, kik tőle borravalót csak módjával s csak koronként kaptak. Reggeli után a billard-asztal igen hosszú időt vont el a vadászatnak szentelendő délutánból. Ekkor játék közben velem a magyar ügyek taglalásába bocsátkozott, elsorolván hibátlan kiejtéssel a legelőkelőbb, általa ismert magyar államférfiak neveit, kik közül, ha nem csalódom, Gorove Istvánról különösen szívélyesen emlékezett, Deák Ferencznek meg valóságos bámulójaként mutatta be magát, mig Andrássy Gyula gróf diplomácziai tevékenysége fölött aggályait nyilvánította. Akkor kezdődtek a herczegovinai és boszniai lázongások s ezeket Magyarországra nézve igen káros következményüeknek te-kintette. Hogy ily tárgyú beszélgetés után hangulatom csak a legelőnyösebbre válhatott, egy magyar ember sem fogja tőlem rossz néven venni. Richard nem is feledte fülembe súgni, hogy ugye kedves az ő herczegje ? De a kocsik előálltak s a vadásztársaság a vadaskertbe indult, honnan csak az éj beálltával tért vissza, magával hozván vagy száz darab fáczánt, melyek közül azonban maga Jeromos csak ötöthatot lőtt le. Az oroszlánrész a híres Grammont herczegnek, egykori bécsi franczia nagykövetnek, az Ollivier-kabinet szerencsétlen hadat üzenő külügyminiszterének jutott, kiről azonban vadásztársai azt rebesgették, hogy sikereit angol vadászának köszönheti. Ez puska-töltés ürügye alatt mindig mellette állt s ura hibáit időnkint kiegyenlítgette jól czélzott lövéseivel. Midőn ebéd előtt a salonba gyűltünk, Grammont herczeg, mind a mellett, hogy tudtam, miszerint Magyarországon járt s az 1867-iki koronázáson is jelen volt, tökéletesen tiszta magyar megszólítással lepett meg, melyen a dunántúli kiejtés néhány sajátsága volt észrevehető. »Sokszor megfordultam én az ön hazájában, mert a d’Orsay grófok rokonaim anyám révén.« E magyarázat elég plauzibilis volt, de nem látszott kielégítőnek akkor, mikor a herczeg eldudolt egy-két sikamlós szövegű magyar nótát, melyeknek létezéséről a legnagyobb szégyenemre, nem volt tudomásom. Csak évek múlva, Grammont halála után, tudtam meg azután, anélkül, hogy együtt magyarul még többször beszélgettünk volna, miszerint nyelvünk ismeretét a herczeg élő nyelvtanból szerezte, oly nyelvtanból, melyben a »szeretni« igét folytonosan hajtogatják minden templomi szertartás igénybevétele nélkül. Jeromosz közben Adélon nevű titkárával már a sakktábla elé ült s megfeledkezve környezetéről, egészen a játszmába mélyedt. Ily helyzetében alakja valóban előkelő, nagyúri volt, s e benyomás csak fokozta az egész társaságban uralkodó csend. Senki sem merte megzavarni számításait beszélgetésével vagy mozgásával. Mosonyi_Mihály tanítványa levél, én is konyitok kissé a sakk-játék rejtelmeihez; igy hát megláttam, miszerint a herczeg egy igen erős húzást tehetne. Akaratlanul, szó nélkül megfordultam a sarkamon. A herczeg felemelte fejét s boszosan rám nézett, de a másik perezben már kiolvasta szemeimből, hogy türelmetlenségemet a játszma okozza. Visszatért rá s majdnem rögtön igy kiáltott fel: »Látom már az ön húzását. Igaza van!« Különös, hogy szervezetének ily érzékeny volta mellett sem vette tekintetbe az egész társaság kényelmetlen helyzetét s hogy folytatta a játékot egész ebédig. Kimondhatlan is volt az általános megelégedés, midőn az asztalmester (maitre d’hôtel) jelenteni jött, hogy: »az ebéd fel van szolgálva.« Ebéd alatt csak szomszédnéjával, a házi aszszonynyal beszélgetett, míg Grammont herczeg az összes jelenlevőkhöz intézte anekdotáit. Jeromos kíséretében volt titkára Adélon ur, Rabon ur, volt tengerész tiszt, ki azonban kevéssel ezután egészen a köztársasági párthoz tért át s most a »Le petit párisien« czimü lap szerkesztője és a hires iró Weiss János Jakab, ki az ötvenes években Magyarországon nevelősködött, 1870-ben szépművészeti államtitkár volt, később Gambetta mellett külügyminiszteri igazgatóvá lett s most a fontainebleau-i palota könyvtárnoka. Még az est folyamában mindnyájan visszatértünk Párisba, hová jeremista képen értem volna, ha a vasúti állomáson nem jő közbe a következő intermezzo. A vonat, mely hazaviendő volt, Granville felől közeledett. E város a La Manche departementban van, a tenger partján; onnan mennek gőzhajón Jersey és Guernesey szigetekre, melyek tőle öt-hat mértföldnyi távolságra feküsznek. Közelebb is vannak szigetek Granville-lel szemben, melyeket C h a us e y szigeteknek neveznek. Ezek azonban egy világitó tornyon kívül, egyéb épületet nem mutathatnak fel s lakatlanok. Róluk beszélve, a herczeg igy szólt: »A háború előtt felajánlották nekem a Chausey szigeteket, amelyeket szívesen meg is vettem volna, mert nincs rajtuk hatóság!« ? Császári herczeg, ki a hatóságot nem tűrheti vagy szellemesség-hajhászásban szenved, vagy akadó" __________A koskodó: két tulajdon, amelyet nem tartok komoly emberhez illőnek. E megjegyzés tehát végig elrontotta a nap folytában formulázott előnyösebb véleményemet s ennélfogva a kézszorítás, amelyre elválásunkkor méltatott, köztünk az első és utolsó is maradt ez életben. Midőn később a Zuluföldi szerencsétlenség után valóságos trónkövetelő lett Jeromos herczegből, személyének nagy fontosságot nem igen tulajdoníthattam, mert Beus gróf, akkori nagykövetünk néhány elejtett szavából megérteni véltem azt a különbséget, amelyet az európai diplomáczia a szegény L uu és közte csinált.Azon a napon ugyanis, amelyen III. Napóleon császár fia halálának híre elterjedt Párisban, rögtön konferencziára gyűltek nagykövetségünkön az angol és orosz nagykövetek, Lord Lyons és Orloff herczeg. A velük folytatott beszélgetés szellemében így szólt akkor Beust gróf: »Ez a tizenkilenczedik század egyik legnagyobb eseménye!« Azon meggyőződésem mellett pedig, hogy úgy bűnhődik az ember, a mint vétkezett, csak újabb bizonyságot találtam a Jeromos és Viktor herczegek közti viszályban s ezért nem is voltam soha képes a megsértett atyát igazán sajnálni. Bezzeg ő sem kímélte császári unokabátyját, és ha tehette, mindig kész volt borsot törni az orra alá! Mindezek után, ha végre visszatérek e sorok kiindulási pontjához meg kell vallanom, hogy csak áldhatjuk a gondviselést ama visszautasító szavakért, melyeket Jeromos szájába akkor tett, midőn neki czigaretta gyújtás közben felajánlották a magyar királyságot. Hozzáteszem még azt is, hogy nagyon, kétlem a felelet akadémikus formájának authentikus voltát. Inkább azt hiszem, hogy a nagy frázisok helyett nevetve —s tán nem is minden ok nélkül nevetve, így felelt megszólitójának: — Köszönöm, de nap közben nem élek semmivel ! — (Merci, mais je ne prends rien entre mes répás 1) —adb. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A főrendiház közjogi és törvénykezésügyi bizottsága május 2-án d. e. 11 órakor ülést tart. Napirend : 1. A bírói és ügyészi szervezet módosításáról és 2. Az 1886. évi XXIX. és 1889. évi XXXVIII. törvényczikkek módosításáról és pótlásáról szóló törvényjavaslatok érdemleges tárgyalása. A „Hamburg. Nachrichten“ újabb machinácziója. A »Hamburger Nachrichten« mai reggeli kiadása élén, — mint a »N. Fr. Presse«-nek távirják — hosszabb czikket közöl Berlinből, e czimmel: »Az osztrák hadsereg értéke, mint szövetséges.« E czikkben a többi közt ez áll: »A vélemények az osztrák hadsereg értékéről, szervezetéről, hadikészültségéről, békében való kiképzettségéről, a tiszti karnak és főleg altiszteknek béke idején és háború idején való létszámáról sem nem kedvezők, és nem is osztatlanok. A hivatalos és nemhivatalos ítéletek főleg abban egyeznek meg, hogy a legfontosabb fegyvernem, a gyalogság meggyengült fegyelme, nem elégséges menetelképessége és az ütközetbeli eljárásának ingadozása miatt nem képes oly bizalmat kelteni, mint aminőt az ily dolgokban kevésbbé jártas körök nagyban táplálnak. Ennek okai: a monarchiának sok néptörzsből álló konglomerátuma, a nyelvi különbségek, a felette hiányos szervezet, a kiképzésre és az ütközet vezetésére hivatott századosok és zászlóalj-parancsnokok nagyon is előrehaladott kora, a nagyon is fiatal altisztek stb. Általánosan kedvező az ítélet a lovasságról és a tábori tüzérségről is, habár az előbbinek létszámát, az utóbbinak létszámát és szervezetét is elégtelennek tartják. Mindennek daczára az udvar, a külügyi hivatal és egy-két belátással bíró tábornok kivételével az osztrák-magyar monarchiában általános az a vélemény, hogy a Németország és Ausztria- Magyarország közt fennálló szövetségnél Ausztria-Magyarország a többet nyújtó fél és Németország a szövetségből több előnyt nyer, mint Ausztria-Magyarország. (Itt mutatkozik a lóláb. A szerk.) Ez a vélemény nevezetesen az osztrák tisztek körében uralkodik, kiindulva abból a nézetből, hogy Ausztria Magyarország Oroszországgal szemben maga is megtudná magát védelmezni. Ez a nézet a hadserők teljesen hibás ismeretén alapszik. Az orosz hadsereg az utolsó évtized alatt mindenesetre nagy haladást tett, az osztrák hadseregről hasonlót legalább nem mindig mondhatni. Az orosz hadsereg számra nézve legalább is kétszer múlja felül az osztrákot és az orosz gyalogság kétségtelenül jobban iskolázott, többre képes és arravalóbb mint az osztrák gyalogság. Az orosz szervezet és hadikészenlét szintén előbbre van, mint az osztrák, sőt a szárazföldön alig létezik hadsereg, mely a szervezet dolgában oly egyenetlenségeket tüntetne fel, mint az osztrák és ezzel az átmenetet a hadi állapotba felette nagy mérvben megnehezíti. Ausztria-Magyarország hadserege a hiányos territoriális rendszer mellett oly aggodalmat keltő módon közeledett a milicziához, hogy a mozgósítás a legnagyobb nehézségekkel és késedelmekkel fog járni, míg ezzel ellenkezőleg Oroszország a szilárd, egységes szervezetnek stb. útján halad és hamarabb harczkészen lehet, mint Ausztria-Magyarország. Sőt attól is lehet tartani, hogy az Ausztria-Magyarország által felállítandó tömeges új formációk, a nyelvi különbségek mellett nagy zavarokat idézhetnek elő, mikor a mozgósításnál és beosztásnál mindennek gyorsan és szabatosan kellene mennie. Annál is inkább tartható ettől, mert a síkra szálló hadsereg maga már tizenegy landwehr-hadosztályra van utalva. Ausztria-Magyarország hadserege nemcsak a szervezet dolgában áll közel a milicziához, hanem a gyalogság nem egyforma és elégtelen kiképzettsége tekintetében is. Vegyük csak szemügyre a landwehrt, míg Németországban tényleg meg van minden az utolsó emberig, Ausztria-Magyarországon sok minden csak a papiroson van meg. Nem vetjük el a sulykot, ha az osztrák-magyar hadsereg zömének összpontosíthatására három heti időt veszünk számításba, addig sok minden történhetnék az orosz hadi készültség tekintetében, ha Németország nem állna készültebben«. A »Hamburg. Nachrichten« megjegyzi, hogy fejtegetései lényegükben az ép most Lipcsében megjelent »Offene Worte über die österreichisch-ungarische Arme von A. v. E.« czimü mü tartalmán alapulnak. A »Hamburger Nachrichten« most ismertetett czikkére a »N. Fr. Presse« a következőket írja: Vájjon Friedrichsruhéből származnak-e ezek az osztrákmagyar hadsereg felett mondott barátságos ítéletek? Ha igen, akkor kérdeznünk kell, miért emlékeznek meg ott a fölhozott hiányokról oly későn. Eddig bizonyára jobb véleménynyel voltak hadseregünkről, különben nem ragaszkodtak volna ily sokáig az Ausztria-Magyarországgal való szövetséghez, amelynek leglényegesebb előzményei közé tartozik a hadsereg. A fentebb ismertetett laikus megjegyzések nyilván nem a szövetség megszilárdítására irányulnak. Ausztria, Bécs, ápr. 30. A »Wiener Abendpost« közli az osztrák kereskedelmi minisztérium és a Llyod képviselői közt megállapított új szerződési tervezet lényeges határozatait. A szerződési tervezetet a május 6-án tartandó közgyűlésen terjesztik a Lloyd részvényesek elé. E szerint a Lloyd kötelezi magát az 1892. évi január 1-étől kezdődő 15 évre megállapított szerződési időtartam alatt évenként a következő járatokat oda - vissza fentartani: 52 járatot Trieszt-Alexandria, 104 Trieszt-Cattaro, 52 Trieszt-Corfu-Piraeus-Konstantinápoly,52 Konstantinápoly-Várna, 52 Trieszt-Candia- Smyrne, 13 Trieszt - Alexandria - Bejrut - Konstantinápoly, 13 Alexandria-Konstantinápoly, 26 Alexandria-Mertina, 52 Trieszt-Pola-Veglia,104 Trieszt- Matkovich, 52 Trieszt-Prevesa, 52 Trieszt-Saloniki-Konstantinápoly, 40 Konstantinápoly-Braila, 52 Konstantinápoly-Bátum, 12 Trieszt-Bombay, 12 Trieszt-Bombay-Hongkong-Shanghai, 12 Colombo- Kalkutta, 6 Trieszt-Santos. Azon kívül gondoskodva van arról, hogy a Lloyd-gőzösök bizonyos számú járatokat tegyenek meg a Levanterontákon és a trieszt-honkong-shangai-i és trieszt-santosi vonalakon és a fiumei kikötőt — az Adria magyar tengeri hajózási társaság által Triesztnek nyújtandó megfelelő szolgáltatások ellenében — érintsék. Az államigazgatás a Lloydnak mérföldpénzekben és Suezcsatorna-dijakbím évi 3.400,000 forint összes kártalanítást nyújt. A hatóanyag lassankénti megújítása czéljából az állam a Lloydtársaságnak kamatnélküli, 1902. évi január 2-án kezdődő öt egyenlő évi részletben visszafizetendő 1.500.000 forint előleget engedélyez. A kereskedelmi minisztérium föntartja magának a tarifák és árudíjtételek megfelelő szabályozásának jogát tekintettel a versenyző kikötőkre. A Lloydnak ama kötelességét illetőleg, hogy mozgósítás és háború esetén, szükség esetére az összes rendelkezésére álló hajókat a hadügyi kormányzat rendelkezésére bocsássa, valamint a katonai szállításra nézve az eddigi határozatokat ismét felvették. A Lloyd igazgatótanácsa az ő felsége által kinevezett elnökből és nyolc tagból áll, akik közül kettőt a kereskedelmi miniszter nevez ki. Az igazgatótanács minden tagjának osztrák állampolgárnak kell lennie és a birodalmi tanácsban képviselt országokban kell lakniok. A társaság székhelye Trieszt marad. Az igazgatótanács négy tagú bizottságot küld ki kebeléből Trieszt székhelylyel a folyó szolgálat vezetésére és ellenőrzésére, amely bizottság tagjainak állandó lakhelye Trieszt, egy másik négy tagú bizottságot kiküldött Bécsbe, a központi hatóságokkal és esetleg a kereskedelmi körökkel való összeköttetés szemmel tartására és közvetítésére. Minden bizottságban kell lenni egynek a kereskedelmi miniszter által kinevezett tagok közül. A Lloyd minden alkalmazottjának, úgy a bel-, mint a külföldön, osztrák állampolgárnak kell lennie. Az igazgatótanács az új szerződés életbe léptekor újonnan alakítandó. A kereskedelmi minisztérium ellenőrzést gyakorol a társaság egész ügykezelése felett. A Bécsben és Prágában fennálló vezérügynökségek továbbra is megmaradnak. A társaság jóváhagyás nélkül 4°/0-ásnál nagyobb osztalékot nem adhat. Ha az évi tiszta jövedelem a részvénytőke 4°/0-át meghaladja, a többletet olykér osztják meg az államigazgatás és a társaság között, hogy az államigazgatás 2/8 a társaság 2/8 részt kap. Bécs, ápr. 30. Az urakháza Kueffstein gróf indítványára köztetszéssel egyhangúlag en bloc elfogadta a Falkenhayn gróf előadó által előterjesztett válaszfelirati javaslatot. Bécs, ápr. 31. Steinernek a képviselőház válasz felirati bizottsága elé terjesztett s a népiskolákat tárgyazó indítványa következőképen hangzik: »A képviselőház nagy megelégedéssel fogadta, hogy a kormány a nyilvános oktatást minden téren szakadatlan gondozás tárgyává kívánja tenni. A népnevelés a népjólétnek és az általános kultúrának egyik legelső feltétele. Azért azt a bizalomteljes reményünket fejezzük ki, vajha a népiskolaügy ezentúl zavartalan fejlődésnek örvendhessen. Plener továbbá a javaslat utolsó bekezdésének elhagyását indítványozza, amely a nép erkölcsi és szellemi jólétének előmozdításáról szól, mert abba a törvényhozásra nézve az a veszély rejlik, mintha át akarnák alakítani a népiskolai oktatást. Plener pártja a népiskolák zavartalan fejlődését kívánja. Medejski (lengyel) kifejti, hogy abban, hogy a felirat hallgat a népiskolai oktatásról, rejlik a lengyelek részéről az egyedül lehetséges és teljesen kielégítő közeledés. Minden állásfoglalásnak bármely irányban nyugtalanítania kellene egyes köröket és pártokat. Plener indítványát 20 szavazattal 15 ellenében elvetették s az előadónak válaszfelirati javaslatát Styrcca-nak uj tanintézetek felállítására és a létezők átalakítására vonatkozó módosítványával fogadták el. Plener kijelenti, hogy pártja indítványának mellőzése után a javaslatot nem szavazhatja meg, hanem fenntartja magának a jogot, hogy a bizottsági tanácskozások végeztével önálló válaszfelirati javaslatot nyújtson be. Bécs, ápr. 30. A felirati bizottság mai ülésében előadó-válságra is került a dolog. Steinwender képviselő ugyanis módosítványt adott be, amelyben kifejti, hogy a képviselőház a trónbeszéddel egyetértve, kész ugyan mindenekelőtt a nagy közgazdasági kérdéseknek az összeségre nézve annyira kívánatos sikeres megoldását keresni, mindazonáltal ama meggyőződésben van, hogy az az állampolgári jogok és szabadságok fejlesztésében szünetelést nem tételez fel, és hogy a választási jognak és politikai szabadságnak, ezekben eddig nem részesített osztályokra való kiterjesztése, valamint a sajtó és gyülekezési jognak szabadelvű fejlesztése elérhetők volnának anélkül, hogy ezáltal a gazdasági reformok szenvednének. Bilinski előadó e módosítvány elfogadása ellen nyilatkozott, mindazonáltal a módosítványt, minthogy néhány jobboldali képviselő éppen akkor nem volt a teremben, 15 szóval 14 ellenében elfogadák. Bilinski erre kijelentette, hogy az előadói tisztségről lemond. Időközben a bizottság száma ismét teljes lett és Meznik képviselő indítványára az imént hozott határozatot elejtették, mire Bilinszki késznek nyilatkozott az előadói tisztet újból elvállalni. A felirati bizottság most este újból tart ülést, amelyben Plener valószínűleg felolvassa felirati javaslatának tervezetét. (M. É.)