Nemzet, 1891. május (10. évfolyam, 3114-3143. szám)

1891-05-01 / 3114. szám

3ra01ÖS«ET$A›: SN>r®sä«äS#k-t#r#, Atfeenaeuza-épfilöt, S. ouzel#*, & lap sselleiei részét illető minden közlemény a szerkesztőajf he* intézendő, Bém­entetlen levelet csak ismert késtől fogadunk ?aL Kés,ír*tok visszakilldésére nem villalkossunk HIRDETÉSSÉ agy mint «Kifizetések a kiadó-hivatalba (Ferencesek-t®®% Athenaeum-épület) küldendők. Az# 6 kr. vidéken • kr.­­esti lappal együtt 0 kr.1 3114. (119.) szám. Reggeli kiadás. __ Budapest, 1891. Péntek, május 1. Sxadó-hivatali : Ferencsiek-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Bude­pesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .................................... „ 8 frt 3 hónapra .......................... 6 » 6 hónapra ................................................ .. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) , , I ■■■■■■ M.J ,r,T5.­— rrr?.::: — ■ , , ■■■?"■, ■ ásássá— X. évi folyam, Budapest, április 30. Az idén is történtek ugyan, főleg a la­tin államokban (Francziaországban, Spanyol­­országban, Olaszországban) messzemenő ka­tonai és rendőri óvintézkedések, a május elsején tervezett munkástüntetésekkel szem­ben, és különösen Párisban a katonaság fel­­bujtására tett kísérletek, valamint Barcelo­nában és Németország több pontján a stri­­kera való erőszakos izgatások kedvezőtlen jelenségeket képeznek, de tagadhatatlan, hogy a kormányok magatartása és a mun­kásmozgalom is most egészen más képet nyújt, mint egy év előtt. A kormányok min­denütt erélyesebben és egyöntetűbben lép­nek fel, mint tavaly. Az idén a tüntetések elő­zetes eltiltása csaknem átalános, míg tavaly többnyire megengedett volt az átalános tün­tetés s mégis, az óvintézkedések kisebb mé­retűek és a közönség és üzletvilág nyugta­lansága sokkal, de sokkal csekélyebb. Nincs ugyan kizárva, hogy az idén talán több erőszakoskodás lesz, mint tavaly, meg­lepetések és pedig nagyon kellemetlen meg­lepetések is (éppen a gyengülő izgatók ré­széről !) fordulhatnak elő, de tény, hogy most, május elsejének előestéjén sokkal nyugod­­tabb a világ, sokkal kisebbnek látszik a munkás­mozgalom, mint egy évvel ezelőtt. Ezt mi két körülménynek vagyunk haj­landók tulajdonítani. Az egyik az, hogy a le­folyt év alatt, sőt a most egy éve , történt májusi tüntetések alkalmával is meggyőződ­tek a munkások arról, hogy boldogulásoknak útja nem a nemzetközi jelszóra rendezett tüntetéseken át vezet. Hogy ezek hiába való zajt, keserűséget és költséget, káros munka­szünetet és a hiú izgatók hiába való paradéi­­rozását idézik csak elő, de a kormányok, törvényhozások és többi társadalmi osztályok rokonszenvét, közreműködését a munkásosz­tály számára nemhogy megszereznék, hanem inkább gyengítik és elriasztják. Kitűnt különösen, hogy a nemzetközi kapcsolatban az egyes országok munkásai, egy viszonyaikkal és érdekeikkel nem isme­rős és így akarva, nem akarva, azok sérel­mével őket félrevezető kis csoportnak ren­delkezésére jutnak, melynek sem tekintélye, sem belátása, sem összeköttetése nincs arra, hogy gyakorlati rendszabályok érvé­nyesítésére és kieszközlésére nekik segéd­kezet nyújtson, úgy, hogy éppen felfordult viszony keletkezett. A nemzetközi ligától­­— nem ignoráljuk a pénzgyűjtések ke­veset használó és még a megrendelt strike útján előidézett nyomor enyhíté­sére is elégtelen segítséget­­ vártak a törvényhozás és kormányzat, a gyáros és bányatulajdonos ellen segítséget, holott, épen megfordítva, a központok (Páris­ban és Halléban ép úgy, mint mindenütt) az egyes országok munkásait vették anya­gilag és szellemileg, vissza nem téríthető mértékben igénybe. Nem csoda tehát, ha egyfelől ez év alatt is, még a szoc­ialista vezetők közt is, a meg­hasonlás tovább fejlődött; a központi bizott­ságok hatása és befolyása jelentékenyen csökkent, de egyúttal az egyes országok munkásai közt — még a szoczialista moz­galmak tekintetében is — több önállás fej­lődött ki és különösen a német, osztrák, fő­leg pedig a magyar munkások — dicsére­tekre legyen mondva — napról-napra in­kább meggyőződnek arról, hogy igazuk van az angoloknak, ha idegen befolyást dolgaikra nem engednek és igy kilátásunk van — fő­leg hazánkban — hogy az egészségte­len nemzetközi kötelék lazulni és mindig meddő izgatásokra és üres frázisokra ala­pított idegen befolyás tovább is csök­kenni fog. E téren a magyar munkások a kon­tinensen legelői vannak, mert felismer­ték, hogy osztályérdekeik védelme mellett, (melyből az erőszakot szintén ki kell zárni!) sem szabad megfeledkezniök, nemzetükről, és alkotmányos hazájukról; hogy tehát egy­felől az idegen kommandó alól fel kell ma­gukat szabadítniok, mert az érdekeikkel és hazájuk iránti kötelességeikkel ellenkezik, és másfelől: a viszonyoknak megfelelő köve­teléseket egészen más úton kell (és lehet) érvényesítniök, mint a­hogy az internaczio­­nalisták tanítják. Kizárja ez a fordulat, az erőszakot és pusztítást ép úgy, mint azt a biablonszerű és viszonyaink között teljesen értelmetlen követeléseket, melyek a 8 órai munkán kezdődnek és a gyár-, föld expro­priation végződnének — ha lehetne. Hisz nemcsak nálunk, még Németországban és Francziaországban is, a munkások egy je­lentékeny része —­enqueteken, megfontol­tan — nyilatkozott ama jelszavak ez idő­szerinti hasznavehetősége ellen! De azt hiszszük, hogy másfelől (és ez a második körülmény, mire czéloztunk!) vál­tozott, az utóbbi időben, a kormányok ma­gatartása is. Nem értjük ezalatt csak az öntu­datosabbb és erélyesebb fellépést a meddő tünte­tést szervezőkkel és erőszakoskodókkal szem­ben ; de azokat az egészségügyi, felügyeleti, munkaszüneti, balesetbiztosítási, betegsegély­­lyezési rendszabályokat is, melyek bizonyít­ják, hogy a kormányok a munkások sorsát — főleg életét és egyéni tőkéjét, vagyis munkaképességét­­ óvni, fejleszteni, javí­tani iparkodnak. Ha a munkások másfelől, az önképzés és önsegélynek még sokkal gaz­dagabb forrásait kellő szorgalommal ápolják és fejlesztik, még biztosabban czélt érnek és még nevetségesebbnek vagy gyűlöletesebb­nek fogják találni a nemzetközi felbujtók ál­datlan munkáját. A NEMZET TÁRCZÁJA. Ápr. 30. Még egy szó Napoleon herczegről. Páris, április hó 1891. Egy száműzött franczia trónkövetelő sem igé­nyelheti annyira a magyar közönség érdeklődését, mint a most elhunyt Jeromos herczeg; mert azon kívül, hogy az olasz király sógora volt s az olasz egy­ség létrehozását hathatósan elősegítette s ennélfogva tényleg históriai személyiségnek tekinthető, egyszers­mind azok közé is tartozott, kiknek Szent-István ko­ronáját felajánlották! Ily minőségben azon ellenszenvnek daczára is, amelyet családjához való sajnálatos viszonya okozott, némi dicskör vette őt körül a magyar szemekben, amelyek caesari homlokán legbecsesebb nemzeti kin­csünk egy eltévedt, futólagos fénysugarát keresték önkéntelenül. De keresték — eltekintve a korona felajánlá­sának törvénytelen voltától — egyszersmind azt is: vájjon méltó lett volna-e Jeromos — mint mondja a költő: . . . Királynak lenni — Hát magyar királynak ? Kit királynak termett Jobbágyok szolgálnak ! Feleletet erre azon nap folyamában találtam, amelyet vele 1875. október havában, a millemont-i kastélyban, Richard Móricz barátjánál volt alkalmam eltölthetni. Jelenlétem a »császári fenség« fogadásánál egé­szen esetleges, vagy jobban mondva kényszeritett volt, mert a házi ur marasztalásának engedtem csak, mivel a herczeg iránt rokonszenvvel épen nem vi­seltettem, részint követésre nem igen méltó életmódja, részint radikális politikai elveinél fogva. Szabad­­kozásomnak illemes alakot azzal a körülménynyel gondoltam adhatni, hogy nem volt velem frakk s igy a »fenséggel« nem ebédelhetnék. E miatt kimentem én — felelte Richard. | Csak maradjon; szeretném, ha őt megismerné s meg­­t­­anulná szeretni, mint én szeretem. (Tudvalevőleg ugyanis Richard a császár­ság alatt a szépművészetek minisztere, J­e­r­o­m­o­s herczeg legbensőbb barátja volt, akit az aostai her­czeg házasságakor Humbert király, sógora miatt a legnagyobb kitüntetésekkel fogadott.) Bemutattatásomkor tehát ruházatom elégtelen voltára kellett ezélzást tenni a házi urnak. — Ez nem tesz semmit. Nem a csuha teszi a barátot­­— felelé a herczeg különös hangjával, ame­lyet a franczia polichinelle-pojácza hangnak szokott nevezni, ily torz alakok által használt, elváltoztatott hanghoz való hasonlatosságánál fogva. Jeromos herczeg alakja ez idő tájt még elég erőteljes volt, s legkevésbbé sem engedett korzikai eredetére emlékezni úgy magasságánál, mint lympha­­tikus voltánál fogva. Látszott, hogy német vér folyt ereiben, még pedig a legjavából, a würtembergi ki­rályokéból. Szemei azonban sötétek voltak és tekin­tete komoly és értelmes, a latin faj típusához kö­zelítve. Bár egyenesen vadászni jött, valóságos vadász öltözetet nem viselt, inkább úgy volt felöltözve, mint mikor városi ember falusi kirándulást tesz. így ma­radt a villás­reggelinél, mely alatt keveset beszélt, de annál többet evett, bebizonyítván kézzelfoghatólag, miszerint frugális asztalt inkább takarékosságból, mint mértékletességből tartott. Az előbbi tulajdona miatt nem is igen volt kedves vendége a millemont-i cselédeknek, kik tőle borravalót csak módjával s csak koronként kaptak. Reggeli után a billard-asztal igen hosszú időt vont el a vadászatnak szentelendő délutánból. Ekkor játék közben velem a magyar ügyek taglalá­­sába bocsátkozott, elsorolván hibátlan kiejtéssel a legelőkelőbb, általa ismert magyar államférfiak ne­veit, kik közül, ha nem csalódom, Gorove Istvánról különösen szívélyesen emlékezett, Deák Ferencznek meg valóságos bámulójaként mutatta be magát, mig Andrássy Gyula gróf diplomácziai tevékenysége fölött aggályait nyilvánította. Akkor kezdődtek a hercze­­govinai és boszniai lázongások s ezeket Magyaror­szágra nézve igen káros következményüeknek te-­­­kintette. Hogy ily tárgyú beszélgetés után hangulatom csak a legelőny­ösebbre válhatott, egy magyar ember sem fogja tőlem rossz néven venni. Richard nem is feledte fülembe súgni, hogy ugy­e kedves az ő her­­czegje ? De a kocsik előálltak s a vadásztársaság a va­das­kertbe indult, honnan csak az éj beálltával tért vissza, magával hozván vagy száz darab fáczánt, me­lyek közül azonban maga Jeromos csak ötöt­hatot lőtt le. Az oroszlánrész a híres Grammont herczegnek, egykori bécsi franczia nagykövetnek, az Ollivier-kabinet szerencsétlen hadat­ üzenő külügy­miniszterének jutott, kiről azonban vadásztársai azt rebesgették, hogy sikereit angol vadászának köszön­heti. Ez puska-töltés ürügye alatt mindig mellette állt s ura hibáit időnkint kiegyenlítgette jól czélzott lövéseivel. Midőn ebéd előtt a salonba gyűltünk, Gram­mont herczeg, mind a mellett, hogy tudtam, misze­rint Magyarországon járt s az 1867-iki koronázáson is jelen volt, tökéletesen tiszta magyar megszólítás­sal lepett meg, melyen a dunántúli kiejtés néhány sajátsága volt észrevehető. »Sokszor megfordultam én az ön hazájában, mert a d’Orsay grófok rokonaim anyám révén.« E magyarázat elég plauzibilis volt, de nem látszott kielégítőnek akkor, mikor a herczeg eldudolt egy-két sikamlós szövegű magyar nótát, melyeknek létezéséről a legnagyobb szégyenemre, nem volt tudo­másom. Csak évek múlva, Grammont halála után, tudtam meg azután, a­nélkül, hogy együtt magyarul még többször beszélgettünk volna, miszerint nyelvünk ismeretét a herczeg élő nyelvtanból szerezte, oly nyelv­tanból, melyben a »szeretni« igét folytonosan hajto­gatják minden templomi szertartás igénybevétele nélkül. Jeromosz közben Adélon nevű titkárával már a sakktábla elé ült s megfeledkezve környezeté­ről, egészen a játszmába mélyedt. Ily helyzetében alakja valóban előkelő, nagyúri volt, s e benyomás csak fokozta az egész társaságban uralkodó csend. Senki sem merte megzavarni számításait beszélgetésé­vel vagy mozgásával. Mosony­i_M­i­h­á­l­y tanítványa levél, én is ko­­­nyitok kissé a sakk-játék rejtelmeihez; igy hát meg­­­­láttam, miszerint a herczeg egy igen erős húzást te­hetne. Akaratlanul, szó nélkül megfordultam a sar­kamon. A herczeg felemelte fejét s boszosan rám né­zett, de a másik perezben már kiolvasta szemeimből, hogy türelmetlenségemet a játszma okozza. Visszatért rá s majdnem rögtön igy kiáltott fel: »Látom már az ön húzását. Igaza van!« Különös, hogy szervezetének ily érzékeny volta mellett sem vette tekintetbe az egész társaság ké­nyelmetlen helyzetét s hogy folytatta a játékot egész ebédig. Kimondhatlan is volt az általános megelége­dés, midőn az asztal­mester (maitre d’hôtel) jelenteni jött, hogy: »az ebéd fel van szolgálva.« Ebéd alatt csak szomszédnéjával, a házi asz­­szonynyal beszélgetett, míg Grammont herczeg az összes jelenlevőkhöz intézte anekdotáit. J­e­r­o­m­o­s kíséretében volt titkára Adélon ur, Rabon ur, volt tengerész tiszt, ki azonban kevéssel ezután egé­szen a köztársasági párthoz tért át s most a »Le pe­tit párisien« czimü lap szerkesztője és a hires iró Weiss János Jakab, ki az ötvenes években Ma­gyarországon nevelősködött, 1870-ben szép­művészeti államtitkár volt, később Gambetta mellett kül­ügyminiszteri igazgatóvá lett s most a fontainebleau-i palota könyvtárnoka. Még az est folyamában mindnyájan visszatér­tünk Párisba, hová jeremista képen értem volna, ha a vasúti állomáson nem jő közbe a következő inter­mezzo. A vonat, mely hazaviendő volt, Granville felől közeledett. E város a La Manche departe­­mentban van, a tenger partján; onnan mennek gőz­hajón Jersey és Guernesey szigetekre, melyek tőle öt-hat mértföldnyi távolságra feküsznek. Köze­lebb is vannak szigetek Gr­an­ville-lel szemben, melyeket C h a u­s e y szigeteknek neveznek. Ezek azonban egy világitó tornyon kívül, egyéb épületet nem mutathatnak fel s lakatlanok. Róluk beszélve, a herczeg igy szólt: »A háború előtt felajánlották nekem a C­h­a­u­­s­e­y szigeteket, amelyeket szívesen meg is vettem volna, mert nincs rajtuk hatóság!« ? Császári herczeg, ki a hatóságot nem tűrheti vagy szellemesség-haj­hászásban szenved, vagy akadó" __________A koskodó: két tulajdon, amelyet nem tartok ko­moly emberhez illőnek. E megjegyzés tehát végig elrontotta a nap folytában formulázott előnyösebb véleményemet s ennélfogva a kézszorítás, amelyre elvá­lásunkkor méltatott, köztünk az első és utolsó is ma­radt ez életben. Midőn később a Zulu­földi szerencsétlenség után valóságos trón­követelő lett Jeromos herczeg­­ből, személyének na­gy fontosságot nem igen tulajdo­níthattam, mert B­e­u­s­­ gróf, akkori nagykövetünk néhány elejtett szavából megérteni véltem azt a kü­lönbséget, amelyet az európai diplomáczia a szegény L u­­­u és közte csinált.Azon a napon ugyanis, amelyen III. Napóleon császár fia halálának híre elterjedt Párisban, rögtön konferencziára gyűltek nagykövet­ségünkön az angol és orosz nagy­követek, Lord Lyons és Orloff herczeg. A velük folytatott be­szélgetés szellemében így szólt akkor B­e­u­s­t gróf: »Ez a tizenkilenczedik század egyik legnagyobb eseménye!« Azon meggyőződésem mellett pedig, hogy úgy bűnhődik az ember, a mint vétkezett, csak újabb bi­zonyságot találtam a Jeromos és Viktor hercze­­gek közti viszályban s ezért nem is voltam soha ké­pes a megsértett atyát igazán sajnálni. Bezzeg ő sem kímélte császári unoka­bátyját, és ha tehette, mindig kész volt borsot törni az orra alá! Mindezek után, ha végre visszatérek e sorok kiindulási pontjához meg kell vallanom, hogy csak áldhatjuk a gondviselést ama visszautasító szavakért, melyeket Jeromos szájába akkor tett, midőn neki czigaretta gyújtás közben felajánlották a magyar ki­rályságot. Hozzá­teszem még azt is, hogy nagyon, kétlem a felelet akadémikus formájának authentikus voltát. Inkább azt hiszem, hogy a nagy frázisok he­lyett nevetve —­s tán nem is minden ok nélkül ne­vetve, így felelt megszólitójának: — Köszönöm, de nap közben nem élek sem­mivel ! — (Merci, mais je ne prends rien entre mes répás 1) —adb. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva. A főrendiház közjogi­ és törvénykezésügyi bi­zottsága május 2-án d. e. 11 órakor ülést tart. Na­pirend : 1. A bírói és ügyészi szervezet módosításá­ról és 2. Az 1886. évi XXIX. és 1889. évi XXXVIII. törvényczikkek módosításáról és pótlá­sáról szóló törvényjavaslatok érdemleges tárgyalása. A „Hamburg. Nachrichten“ újabb machi­­nácziója. A »Hamburger Nachrichten« mai reggeli ki­adása élén, — mint a »N. Fr. Presse«-nek távirják — hosszabb czikket közöl Berlinből, e czimmel: »Az osztrák hadsereg értéke, mint szövetséges.« E czikkben a többi közt ez áll: »A vélemények az osztrák had­sereg értékéről, szervezetéről, hadikészültségéről, bé­kében való kiképzettségéről, a tiszti karnak és főleg altiszteknek béke idején és háború idején való létszá­máról sem nem kedvezők, és nem is osz­tatlanok. A hivatalos és nemhivatalos ítéletek fő­leg abban egyeznek meg, hogy a legfontosabb fegy­vernem, a gyalogság meggyengült fegyelme, nem elégséges menetelképessége és az ütközetbeli eljárá­sának ingadozása miatt nem képes oly bizalmat kel­teni, mint a­minőt az ily dolgokban kevésbbé jártas körök nagyban táplálnak. Ennek okai: a monarchiának sok néptörzsből álló konglomerátu­ma, a nyelvi különbségek, a felette hiányos szervezet, a kiképzésre és az ütközet vezetésére hiva­tott századosok és zászlóalj-parancsnokok nagyon is előrehaladott kora, a nagyon is fiatal altisztek stb. Általánosan kedvező az ítélet a lovasságról és a tábori tüzérségről is, habár az előbbinek lét­számát, az utóbbinak létszámát és szervezetét is elég­telennek tartják. Mind­ennek daczára az udvar, a külügyi hivatal és egy-két belátással bíró tábornok kivételével az osztrák-magyar monarchiában általá­nos az a vélemény, hogy a Németország és Ausztria- Magyarország közt fennálló szövetségnél Ausz­­tria-Magyarország a többet nyújtó fél és Német­ország a szövetségből több előnyt nyer, mint Ausztria-Magyarország. (Itt mutatkozik a lóláb. A szerk.) Ez a vélemény nevezetesen az osz­trák tisztek körében uralkodik, kiindulva abból a nézetből, hogy Ausztria Magyarország Oroszor­szággal szemben maga is megtudná magát védelmezni. Ez a nézet a hadserők teljesen hibás ismeretén alapszik. Az orosz hadsereg az utolsó évtized alatt minden­esetre nagy haladást tett, az osztrák hadseregről ha­sonlót legalább nem mindig mondhatni. Az orosz hadsereg számra nézve legalább is kétszer múlja felül az osztrákot és az orosz gyalogság kétségtelenül jobban iskolázott, többre képes és arravalóbb mint az osztrák gyalogság. Az orosz szervezet és hadikészen­lét szintén előbbre van, mint az osztrák, sőt a száraz­földön alig létezik hadsereg, mely a szervezet dolgá­ban oly egyenetlenségeket tüntetne fel, mint az osz­trák és ezzel az átmenetet a hadi állapotba felette nagy mérvben megnehezíti. Ausztria-Magyarország hadserege a hiányos territoriális rend­szer mellett oly aggodalmat keltő módon közele­dett a milicziához, hogy a mozgósítás a leg­nagyobb nehézségekkel és késedelmekkel fog járni, míg ezzel ellenkezőleg Oroszország a szi­lárd, egységes szervezetnek stb. útján halad és hama­rabb harczkészen lehet, mint Ausztria-Magyarország. Sőt attól is lehet tartani, hogy az Ausztria-Magyar­ország által felállítandó tömeges új formác­iók, a nyelvi különbségek mellett nagy zavarokat idézhetnek elő, mikor a mozgósításnál és beosztásnál mindennek gyorsan és szabatosan kellene mennie. Annál is in­kább tartható ettől, mert a síkra szálló hadsereg maga már tizenegy landwehr-hadosztályra van utalva. Ausztria-Magyarország hadserege nemcsak a szerve­zet dolgában áll közel a milicziához, hanem a gya­logság nem egyforma és elégtelen kiképzettsége te­kintetében is. Vegyük csak szemügyre a landwehrt, míg Németországban tényleg meg van minden az utolsó emberig, Ausztria-Magyarországon sok min­den csak a papiroson van meg. Nem vetjük el a suly­kot, ha az osztrák-magyar hadsereg zömének összpon­­tosíthatására három heti időt veszünk számí­tásba, addig sok minden történhetnék az orosz hadi készültség tekintetében, ha Németország nem állna készültebben«. A »Hamburg. Nachrichten« megjegyzi, hogy fejtegetései lényegükben az ép most Lipcsében meg­jelent »Offene Worte über die österreichisch-ungari­sche Arme von A. v. E.« czimü mü tartalmán ala­pulnak. A »Hamburger Nachrichten« most ismertetett czikkére a »N. Fr. Presse« a következőket írja: Váj­jon Friedrichsruhéből származnak-e ezek az osztrák­­magyar hadsereg felett mondott barátságos ítéletek? Ha igen, akkor kérdeznünk kell, miért emlékeznek meg ott a fölhozott hiányokról oly későn. Eddig bi­zonyára jobb véleménynyel voltak hadseregünkről, különben nem ragaszkodtak volna ily sokáig az Ausztria-Magyarországgal való szövetséghez, amely­nek leglényegesebb előzményei közé tartozik a had­sereg. A fentebb ismertetett laikus megjegyzések nyilván nem a szövetség megszilárdítására irányulnak. Ausztria, Bécs, ápr. 30. A »Wiener Abendpost« közli az osztrák kereskedelmi m­i­nisztér­i­u­m é­s a Llyod képviselői közt megállapított új szerződési tervezet lényeges határoza­tait. A szerződési tervezetet a május 6-án tartandó közgyűlésen terjesztik a Lloyd részvényesek elé. E szerint a Lloyd kötelezi magát az 1892. évi január 1-étől kezdődő 15 évre megállapított szerződési idő­tartam alatt évenként a következő járatokat oda - vissza fentartani: 52 járatot Trieszt-Alexandria, 104 Trieszt-Cattaro, 52 Trieszt-Corfu-Piraeus-Konstanti­­nápoly,52 Konstantinápoly-Várna, 52 Trieszt-Candia- Smyrne, 13 Trieszt - Alexandria - Bejrut - Konstan­tinápoly, 13 Alexandria-Konstantinápoly, 26 Ale­­xandria-Mertina, 52 Trieszt-Pola-Veglia,104 Trieszt- Matkovich, 52 Trieszt-Prevesa, 52 Trieszt-Salo­­niki-Konstantinápoly, 40 Konstantinápoly-Braila, 52 Konstantinápoly-Bátum, 12 Trieszt-Bombay, 12 Trieszt-Bombay-Hongkong-Shanghai, 12 Colombo- Kalkutta, 6 Trieszt-Santos. Azon kívül gondos­kodva van arról, hogy a Lloyd-gőzösök bizonyos számú járatokat tegyenek meg a Levanterontá­­kon és a trieszt-honkong-shangai-i és trieszt-san­­tosi vonalakon és a fiumei kikötőt — az Adria magyar tengeri hajózási társaság által Triesztnek nyújtandó megfelelő szolgáltatások ellenében — érintsék. Az államigazgatás a Lloydnak mér­földpénzekben és Suezcsatorna-dijakbím­ évi 3.400,000 forint összes kártalanítást nyújt. A hatóanyag lassankénti megújítása czéljából az állam a Lloyd­­társaságnak kamatnélküli, 1902. évi január 2-án kezdődő öt egyenlő évi részletben visszafizetendő 1.500.000 forint előleget engedélyez. A keres­kedelmi minisztérium föntartja magának a ta­rifák és árudíjtételek megfelelő szabályozásának jo­gát tekintettel a versenyző kikötőkre. A Lloydnak ama kötelességét illetőleg, hogy mozgósítás és háború esetén, szükség esetére az összes rendelkezésére álló hajókat a hadügyi kormányzat rendelkezésére bo­csássa, valamint a katonai szállításra nézve az eddigi határozatokat ismét felvették. A Lloyd igazgatótanácsa az ő felsége által kinevezett el­nökből és nyolc­ tagból áll, akik közül kettőt a ke­reskedelmi miniszter nevez ki. Az igazgatótanács minden tagjának osztrák állampolgárnak kell lennie és a birodalmi tanácsban képviselt országokban kell lakniok. A társaság székhelye Trieszt marad. Az igazgatótanács négy tagú bizottságot küld ki kebelé­ből Trieszt székhelylyel a folyó szolgálat vezetésére és ellenőrzésére, amely bizottság tagjainak állandó lakhelye Trieszt, egy másik négy tagú bizottságot ki­küldött Bécsbe, a központi hatóságokkal és esetleg a kereskedelmi körökkel való összeköttetés szemmel tar­tására és közvetítésére. Minden bizottságban kell lenni egynek a kereskedelmi miniszter által kineve­zett tagok közül. A Lloyd minden alkalmazottjának, úgy a bel-, mint a külföldön, osztrák állampolgár­nak kell lennie. Az igazgatótanács az új szerződés életbe léptekor újonnan alakítandó. A kereskedelmi minisztérium ellenőrzést gyakorol a társaság egész ügykezelése felett. A Bécsben és Prágában fennálló vezérügynökségek továbbra is megmaradnak. A tár­saság jóváhagyás nélkül 4°/0-ásnál nagyobb osztalé­kot nem adhat. Ha az évi tiszta jövedelem a rész­vénytőke 4°/0-át meghaladja, a többletet olykér oszt­ják meg az államigazgatás és a társaság között, hogy az államigazgatás 2/8 a társaság 2/8 részt kap. Bécs, ápr. 30. Az u­r­a­k­h­á­z­a Kueffstein gróf indítványára köztetszéssel egyhangúlag en bloc elfo­gadta a Falkenhayn gróf előadó által előterjesztett válaszfelirati javaslatot. Bécs, ápr. 31. Steinernek a képviselőház válasz felirati bizottsága elé terjesztett s a népiskolá­kat tárgyazó indítványa következőképen hangzik: »A képviselőház nagy megelégedéssel fo­gadta, hogy a kormány a nyilvános oktatást minden téren szakadatlan gondozás tárgyává kívánja tenni. A népnevelés a népjólétnek és az általános kultúrá­nak egyik legelső feltétele. Azért azt a bizalomteljes reményünket fejezzük ki, vajha a népiskolaügy ezen­túl zavartalan fejlődésnek örvendhessen.­ Plener to­vábbá a javaslat utolsó bekezdésének elhagyását in­dítványozza, amely a nép erkölcsi és szellemi jólété­nek előmozdításáról szól, mert abba a törvény­­hozásra nézve az a veszély rejlik, mintha át akarnák alakítani a népiskolai oktatást. Plener pártja a népiskolák zavartalan fejlődését kíván­ja. Medejski (lengyel) kifejti, hogy abban, hogy a felirat hallgat a népiskolai oktatásról, rejlik a len­gyelek részéről az egyedül lehetséges és teljesen ki­elégítő közeledés. Minden állásfoglalásnak bármely irányban nyugtalanítania kellene egyes köröket és pártokat. Plener indítványát 20 szavazattal 15 elle­nében elvetették s az előadónak válaszfelirati javas­latát Styrcca-nak uj tanintézetek felállítására és a létezők átalakítására vonatkozó módosítványával fo­gadták el. Plener kijelenti, hogy pártja indítványának mellőzése után a javaslatot nem szavazhatja meg, hanem fenntartja magának a jogot, hogy a bizottsági tanácskozások végeztével önálló válaszfelirati javasla­tot nyújtson be. Bécs, ápr. 30. A felirati bizottság mai ülésében előadó-válságra is került a dolog. Steinwen­­der képviselő ugyanis módosítványt adott be, amely­ben kifejti, hogy a képviselőház a trónbeszéddel egyetértve, kész ugyan mindenek­előtt a nagy köz­­gazdasági kérdéseknek az összeségre nézve annyira kívánatos sikeres megoldását keresni, mindazonáltal ama meggyőződésben van, hogy az az állampol­gári jogok és szabadságok fejlesztésében szüne­telést nem tételez fel, és hogy a választási jog­nak és politikai szabadságnak, ezekben eddig nem részesített osztályokra való kiterjesztése, va­lamint a sajtó és gyülekezési jognak szabad­elvű fejlesztése elérhetők volnának a­nélkül, hogy ez­által a gazdasági reformok szenvednének. Bilinski előadó e módosítvány elfogadása ellen nyilatkozott, mindazonáltal a módosítványt, minthogy néhány jobboldali képviselő éppen akkor nem volt a teremben, 15 szóval 14 ellenében elfogadák. Bi­linski erre kijelentette, hogy az előadói tisztség­ről lemond. Időközben a bizottság száma ismét teljes lett és Meznik képviselő indítványára az imént hozott határozatot elejtették, mire Bilinszki késznek nyilatkozott az előadói tisztet újból elvállalni.­­ A felirati bizottság most este újból tart ülést, amelyben Plener valószínűleg felolvassa felirati javaslatának tervezetét. (M. É.)

Next