Nemzet, 1895. július (14. évfolyam, 4615-4644. szám)
1895-07-02 / 4615. szám
g. A Nemzeti Szalon f. hó 3-án, a tisztviselő-telepi kasinó helyiségeiben (Tisztviselőtelep, Szapáry utcza 7. sz.) családi estélyt. — Jótékonyczélu előadás a czirkuszban. Már e napokban hírt adtunk arról, hogy Wulf Ede e hó 3-án jótékonyczélu előadást rendez a czirkuszban, a a tiszta jövedelmet megosztja a hírlapírók nyugdíjintézete és a fővárosi hírlapkiadóhivatali tisztviselők segélyegyesülete között. Wulff egészen új műsorral lép ez alkalommal a közönség elé. Fellépnek a 3 Worday-k, a leghíresebb légtornászok és Batty P. 3 medvével, melyek produkcziókat végeznek. Van ezenkívül sok más kitűnő szám is, úgy hogy a közönség bizonyára pompásan fog mulatni azon az előadáson. — Eltűnt prokurista. Bécsből távírják lapunknak, hogy Kassack Pál, 28 éves prokurista, onnan eltűnt. Azt hiszik, hogy valami merénylet áldozata. — öngyilkosság a kávéházban. Ma éjjel fél négykor egy ismeretlen úriember a kerepesi-uti Friedmann-kávéház egyik fülkéjében főbe lőtte magát s meghalt. Az öngyilkosnál Popelka Mihály névre szóló igazolványt és levelet találtak. A levél szerint az öngyilkosság oka gyógyíthatatlan betegség. — Szerencsétlenül járt léghajós. Rostockban a Don mellett, mint egy távirat jelenti, Krassinski Kázmér léghajós, midőn ernyővel le akart ereszkedni, szerencsétlenül járt. A léghajós szokatlanul magasra emelkedett és leereszkedésekor a szél a Don folyónak hajtotta, bele esett a folyóba s ott is lelte halálát. Színház és művészet. — Pálmay Ilka kitüntetése. Londonból írják, hogy Pálmay Ilkát ottani vendégszereplése alkalmából nagy kitüntetés érte. A szász Koburg-Gothai herczeg a művésznőt rendkívül sikeres vendégszereplésének befejezése után a művészetek és tudományok érdemrendjével tüntette ki. Pálmay Ilka asszony a királyi Drury-Lane szinházban játszott s énekével és játékával teljesen meghódította az angol közönséget. Egyesületek és társulatok. — Az Erdélyrészi Kárpát-Egyesület turistakongresszust rendez az ezredéves kiállításon. Kezdetben az volt a terv, hogy a kongresszus nemzetközi legyen, de több társegyesület óhajtására csak nemzeti kongresszust tartanak és pedig, tekintettel a hazai ilynemű egyesületek csekély számára, úgy, hogy azok az egyesületek osztályai is külön képviseltethetik magukat. A kongresszus előkészítésére vonatkozólag az Erdélyrészi Kárpát Egyesület július 6-án értekezletet tart radna-borkereki fürdőjében, melyre az öszszes turista-egyesületeket, s azok osztályait meghívta. Az értekezlet tárgya az ügyrend megállapítása és az előadók megválasztása lesz. A terv az, hogy minden egyesület előadással vegyen részt a kongresszuson. A Hungária betegsegélyező és temetkezési egylet juhi-én a »Fáczán« termeiben és kerti helyiségeiben megüli 60 éves jubileumát. Az ünnep délután 4 órakor kezdődik. Fővárosi ügyek. — Választások a fővárosnál. A tanács a ma délelőtt tartott ülésében megválasztotta. Számvizsgálóvá: ifi- Reitter Ferenczet. I. oszt. számtisztté: Bitter Sándort. II. oszt. számtisztté: Graser Károlyt, Rédl Györgyöt, Kohler Györgyöt, Bodnár Józsefet, Dankós Ferenczet és Kerékgyártó Károlyt, számsegédekké: Arkay Dezsőt, Végh Rezsőt, Nagy Tihamért, Sanezsik Pált, ifj. Vaszilievits Vazult, Kemény Jánost, Tóth Gyulát, Szemerényi Istvánt, Lyachovich Dénest, Kuhinka Ferenczet, Hebentanz Ferenczet, Seletormos Györgyöt és Weigand Istvánt, számvevőségi gyakornokokká: Horváth Ferenczet, Melly Károlyt, Riegelbauer Antalt, Lázár Bénit, Vaczek Istvánt, Vidéky Ödönt és Sax Bélát. Ugyancsak ma délelőtt tartott ülésében töltötte be a tanács az üresedésben levő elemi népiskolai segédtanítói és segédtanítónői állásokat. Megválasztottak segédtanítókká: Száva János, Horváth János, Wolf Jenő, Nagy Sándor, Kugler Károly, Kusztolecz József, Sándor Péter, Kolbe Antal, Stefán Lajos, Tóth Ferencz, Kamenár Ferencz, Barta Gyula, Tóth Kálmán, Ágoston Béla, Csomna Zsigmond, Vayand Lőrincz, Fuchs Gyula, Huszár Zoltán, Horvát Lajos, Szabó Albin, Strohmayer Ferencz, Gárdonyi Emil, Dudich Dezső, Hunyady Béla, Végh Mihály, Zombory Béla, Landherz Rezső és Farkas György; segédtanítónőkké: Benedek Rafaelné, Halász Krisztina, Neubauer Anna, Borovszky Lászlóné, Gescháder Margit, Kanovits Hedvig, Heinrich Róza, Baumann Eleonóra, Kuzmich Etelka, Opre Róza, Schmith Margit, Várady Irma, Knesch Vilma, Jagicza Ilona, Fessin Fruzina, Szikra Ilona, Cziklay Blanka, Héjassy Karolin, Török Sarolta, Ligeti Mária, Tholt Málvin, Kisfaludy Margit, Spiegler Arabella, Viola Erzsébet és Gulyás Ludmilla. Tamigy. — Záró* ünnep. Az orsz. kir. javító-intézet igazsága a vezetése alatt álló intézetnek nagy tanter'i, e hó 7-én délután 4 órakor iskolai záró-ünne■endez. Törvényszéki csarnok. Sajtóügyek a Kúrián. Négy sajtópert tárgyalt a kir. kúria sajtótanácsa ma délelőtt Székely Ferencz dr. előadása mellett. Az elsőben Pfeifer Sándor volt a vádlott, aki »Magyarország jogtalan népéhez« szimen egy röpiratot adott ki, amelyben a kir. főügyészség osztálygyűlöletre való izgatást látott és a budapesti sajtóbíróság annak idején Pfeifert el is ítélte négy havi államfogházra és 50 frt pénzbüntetésre. A vádlott az ítélet ellen semmiségi panaszszal élt, amelynek egyetlen pontjában azt hozza föl, hogy Bobula János esküdt csőd alatt állott és ezért az esküdtek között helyt nem foglalhatott. A kúria a semmiségi panaszt elvetette, mert a sajtótörvény szerint csak fenyíték alatt álló egyén nem lehet az esküdtek között, holott Bobula csődnyitási ügye akkor függőben volt. Fekete Miklós kir. táblai bíró volt a panaszos a második sajtóperben, ő ugyanis, mint a turóczszentmártoni járásbíróság vezetője, a tárgyalás menetét közbeszólásaival folyton zavaró Markovits Rezső ügyvédjelöltet rendre utasította. Rászólt, hogy kivezetteti, ha nem fogja magát illően viselni. Markovits a bírót párbajra hívta, amit azonban ez nem fogadott el, utalva arra, hogy a bírói funkczió közben tett nyilatkozataiért nem tartozik fegyveres elégtételt adni. Ekkor Markovits 1894. június 30-án a Narodny Novinéban Feketét gyávának deklarálta, aki sértegetni tud, de elégtételt adni nem. E közlemény miatt a kir. főügyészség Markovits ellen nyilvános rágalmazás és becsületsértés czimén sajtópert indított és a budapesti sajtóbiróság a marasztaló verdikt alapján in contumadam két havi államfogházra és 50 frt pénzbüntetésre ítélte. Markovits semmiségi panaszát a Kúria elvetette. »Hatósági bizonyítvány gyár« czímmel Bánfalvy Lajos szentesi lapszerkesztő czikket írt Burián ottani polgármester ellen, azzal vádolván őt, hogy egyes emberek számára valótlan adatokat tartalmazó bizonyítványokat adott ki. A polgármester erre Bánfalvy ellen sajtópert indított, amelynek tárgyalása folyamán a vádlott védője bemutatta a bizonyítványokat, melyek alapján Bánfalvy a czikket megírta, mire az esküdtek a szerkesztőt egyhangúlag fölmentették. A közvádló a költségekben való elmarasztalás ellen semiségi panaszszal élt, amelyet azonban a kúria elvetett. Egy személyes ügyből kifolyólag Pintér Gyula szentesi lapszerkesztő becsületsértő kifejezésekkel illette Krisztyán Istvánt. A sajtóbíróság Pintért fölmentette, ami ellen Krisztyán semmiségi panasszal élt. Ebben azt hozza fel, hogy az egyik esküdt a tárgyalás folyamán a törvényszéki szolgától egy csomagot vett át. Kitűnvén azonban, hogy a csomagban egynéhány sóskifli volt, a kúria a semmiségi panaszt elvetette. Diamant testvérek Nyíregyházáról írja levelezőnk. Már pár éve annak, hogy egy szép júliusi éjjelen feltörték a Menczel Dávid nyíregyházi szabómester üzlethelyiségét és onnan 5—600 frt értékű ruhaszövetet és készruhát elloptak. A nyomozás arra vezetett, hogy a betöréses lopást Diamant Adolf és Diamant József testvérek, hírhedt nemzetközi betörők követték el. Diamant Adolf, aki 37 éves kora daczára már 1878-ban súlyos testi sértésért egy évi, 1879- ben okirat hamisításért két és fél évi, 1880- ban szándékos kártételért fél évi, 1883- ban csalásért 1 évi börtönre, 1884-ben lopásért 2 évi fegyházra és 1887-ben Laibachban lopásért 7 évi súlyos börtönre volt ítélve, mint gépgyári utazó jött Nyíregyházára József testvérével, a ki most 35 éves, de már 1878-ban lopásért 2 ízben 6—6 heti börtönre, 1881-ben lopásért és orgazdaság miatt 2 és fél évi, 1883-ban pedig betöréses lopásért 8 hónapi börtönre volt már ítélve. A 28-án megtartott végtárgyaláson Diamanték mindent tagadtak, a számos tanú vallomása azonban kétségtelenül beigazolta bűnösségüket. Diamant Adolf a tagadáson kívül elmebeli fogyatkozását is fel akarta mentségére használni. Az országos tébolyda orvosai azonban azt konstatálták, hogy az elméje nagyon is rendes, hanem szimulálni páratlanul tud. A végtárgyalás során ezenfelül még két ízben epileptikus rohamokat is produkált, de sem ez, sem fenyegetéseiazt ígérte, hogy mihelyt alkalma nyílik embertől, még pedig törvényszéki embert nem használtak, mert úgy őt, mint József testvérét a nyíregyházai törvényszék 4—4 évi fegyházra ítélte. Közgazdasági táviratok. Bécs, jul. 2. (A »Bud. Tud.« távirata.) Az osztrák-magyar bank állása 1895. junius 30-án bankjegyforgalom 529.908,000 frt (+ 20.689,000 frt) ; érczértékkészlet 340.405,000 frt (+ 104,000 frt); váltótárca 166.882,000 frt (+ 20.131,000 frt); lombard-üzlet 33.370,000 frt (+ 2.149,000 forint); adómentes bankjegytartalék 17.742,000 frt (+21.119,000 forint). Pétervár, jul. 2. Gabonakivitel június 24-ikétől 30-ig. Összes kivitel 13.745,000 púd, búza 7.133,000 púd, árpa 2.266,000 púd, rozs 2.797,000 púd, zab 1.262,000 púd, tengeri 287,000 púd. Értéktőzsde, BÉCS, jul. 2. (Megnyitás.) Osztrák hits!rész*v. 406 25. Magyar Mtelrés BV. 491.50. 4 száz. magyar aranyjáradéi. 123 20. 20 frankos arany 9.62— 5 száz. magyar papirjáradék —.— .Osztr. m. államT. 438.38 Az irányzat nyugodt. Bécs, jul. 2. (Előtőzsde.) Osztr. hitelrészvény 406.50. Angol-osztrák bankrészvények 175.—. Unio bankrészvény 850.—. Déli vasutrészvény 118.—. 20 frankos arany 9.62—. Osztrák-magyar államvasuti részv. 438 50 Magyar hitelre. 491.50. 4 száz. magyar aranyjáradék 123 20. 5 száz. magy. papirjáradék —.—. Török bírod, dohány-egyedára 237.20. Magyar korona járadék 99.65. Osztrák korona járadék 101.40. Alpesi bányarészvény 96 40 Magy. fegyvergyár —.—. Az irányzat szilárd. Árutőzsde. BéSS, jul. 2. (B r e d e 11 távirat.) (Gabona- és terménytőzsde.) Búza őszre 7.05—7.07, tavaszra 7 35— 7.42 R n és őszre 6.01—6.03, tavaszra —.-----.—. Zab őszre 6.37—6.39, tavaszra 6.05—6.07. Tengeri julius— augusztusra 6.05—6.07. szept.— okt.-re. 6.26—6.28. Olaj szept.—deczemberre 28 50- 29—. Szesz kontingentálva kész szállításra jan.—májusra —.------warrant. B e p o z . aug.—szent..-re 10 35 — 10 45. szept.—októberre 10.45—10.55 fo inton. Lanyha, New-York, jul. 1. Finomított petróleum Abel-Tes- Hew-Torkban —.—. Finomított petróleum 780 Ábel. Test. Filadelfiában 775, tiszt helyben 300, Búza helyben 75.— cents, júliusra 73.‘/a cents, augusztusra 74.'/a centi, szeptemberre 75.— ds., 100 kilogrammonként. Szállítási díj imperial quarter után, Észak-Amerikából az angol kikötőkbe vagy ezekhez hasonló magasságban fekvő kontinentális kikötőkbe.Bots. Tengeri júliusra 60’/n dr. Budapesti áru- és értéktőzsde. Július 2. GabonaDzset. Búzát ma gyengén kínáltak, a kereslet korlátolt volt. Elkelt nyomott irányzat mellett néhány méter mázsa változatlan áron. Egyéb gabonaneműekben igen gyenge forgalom mellett, változatlan árak. •'* t .V f't w- -A kész áru hivatalos jegyzése a budapesti áru- és értéktőzsde szokásai szerint, készpénzben, 100 kilogramonként. — A minőség hektoliterenként és kilogramonként. Buza (aj) _bánsági _______77 k. —.—— 78 k. 8.95—7.— 79 k. 7. —7 50 Határidőüzlet. Az irányzat előbb szilárd, aztán pedig lanyhára változva. Köttetett: Búza szept.—okt.. 7.------6.96—6.83, júniusra —.—, márcz.—ápr.-ra 7.26. Rozs szept.—okt.-re 5.86 —5.70. Tengeri 1896. május—jun.-ra 5.20—5.22—5.16, jul. —aug-ra 6.10—5.98, aug.—szept.-re 6.22—6.14. Zab szeptember—okt.-re 5.83—5.75. Káposzta-repcze aug.— szept.-re —.— forinton. A határidőre szóló kötések hivatalos jegyzése usanceminőségü 100 kilogrammonként. Raza — — — ssept.—okt.-re 6.88 6.85 márcz.—ápr.-ra —.----______máj.—jun. 7.18-7.20 Róza — — _ márcz.—ápr.ra —. —.— szept.—okt. 5.69-5.71 Tangert- - - 1895.máj—Jun.-ra 5.12—5. Jun.—Jul. —.-----.— „ — — — Jul.—mag. 6.97-5 99 aug.—szept. —.------.— ,, _ _ _ októberre —.------.— Zab — — — márcz.—ápr. —.-----.— októberre 5.74 — 6.78 Káp.-rapczs _ aug.—szept. 9.80—9 90 Hivatalos jegyzések d. n. 2 órakor • Búza szept —okt.-re 6.83 pénz, 685 áru, máj.—jun.-ra 7.18 pénz, 7.20 áru. Rozs márcz.— ápr.-ra —.— pénz, —.— áru, szept.— okt.-ra 5 69 pénz, 6.71 áru. Tengeri (1896.) Május—júniusra 5.12 pénz 5.14 áru. Tengeri julius—augusztusra 5 97 pénz, 6.99 áru. Zab októberre 5.74 pénz, 5.76 áru. Káposzta-repcze aug.—szeptemberre 9.80 pénz, 990 áru. Hivatalosan felmondatott: 8000 mm. tengeri jul. 7-én való átvételre. A hajószállítás fuvardijtételei : Budapestre a Dunán: Pancsováról 10 —21 kr Újvidékről 17—18 kr, Bezdánból 14—15 kr, Kalocsáról 11—12 kr, Duna-Földvárról 10—11 kr. — A Tiszán: Szentesről 22—23 kr. Szegedről 21—22 kr, Zentáról 20— 21 kr. Titelről 18—19 kr. — A Száván: Mitroviczáról 28—29 kr. — A Bégén: Temesvárról 36—36 kr, Nagy- Becskerekről 20 — 21 kr. Győrbe 8—10 krajczárral magasabb a budapesti dijtételnél. A hajódijtételek 100 kilogrammonként a szállítási adóval és a biztosítási dij nélkül értetnek. A Bégi-állomásokról a burozellázást beleértve, Terményszint. A zsiradék lanyha hangulat mellett üzlettelen. A szilva és szilvaiz változatlan. Kötések nem jegyeztettek. A különféle termények hivatalos jegyzése tejDisznózsír (Ari::::::::::: 81:z *z (nasgyar I-a légenszirított vidéki —— —__ u-..-... iluozerna magyar, ......--------- 85.— 40 -Harcmag jvoros------------------------------- 55. 80-Értekezlet. Az irányzat ma is szilárd volt, de a forgalom csekély terjedelmű maradt és a nemzetközi értékpapírok csak kis terjedelmű áringadozásoknak voltak kitéve A helyi papírok közül a járadékok mindkét vagyongyári részvények és brassói bányarészvények árai emelkedtek. A valuták és érczváltók iránya változatlan. (Előtőzsde.) Az előttzsén az irányzat üzlettelen volt Forgalomba kerültek : Osztrák hitelrészvény 406 80—406.20 Magyar hitelrészvény 491.25. Magyar ipar- és kereskedelm bank 187.20. Magyar kerámiai gyár r. t. 209.—. Magya jelzálog-hitelbank —.—. Magyar 4 száz. korona-járadék —.—. Ujpest-rákos-palotai villamos vasút —.—. Budapest városi villamos vasúti részvény —.—. Magyar leszámítás és pénzváltó bank —. Magyar villamossági részvénytársaság —. Osztrák-magyar államvasuti részvény 438.76 —439.—. Déli vasúti részvény —.—. Rimamurányi vasműrészvény 291.50 forinton. Az előtőzsde hivatalos zárlata. Osztrák hitelrészvény 406 20 forinton. Délelőtt 11 óra IS verézkor zárulnak: Osztrák hitelrészvény 406 20 forinton. (Déli tőzsde.) A déli tőzsde irányzata üzlettelen volt. Jegyeztek : Osztrák hitelrészvény 406.30—406.40. Magyar hitelrészv. 491.—. Magyar 4 száz. koronajáradék —.—. Magyar leszámítoló- és pénzváltó bank 311.50. Magyar jelzálog hitelbank —.—. Magyar ipar- és kereskedelmi bank 137.50. Ujpest-rákospalotai villamos vaut. —.—. Déli vasúti részvény 112. — . Osztrák-magyar államvasuti részvény 488.25 —438.50. Villamos városi vasút —.—. Magyar villamossági részvény —.—. Fiumei hitelbank —.—. Rimamuzsnyi vasmű-részvény 291.----290.25—289.25 forinton. Délután 1 órakor zárulnak: Osztrák Hitelrészvény 406.30 forinton. Délután 1 óra 30 pereskor zárulnak: Osztrák hitel részvény 406 30 forinton. Díjbiztosítások : Osztrák hitel részvények holnapra —.-----.— ; nyolc* na x 1 1% 6 -----6 50. (’ultimo júliusra 11 50—12.— ; ultimo júliusra 19.----20.— forinton. Határidőre kötött értékpapírok! Előfordult kötés Utolsó árfolyam legalacs legmag. pénz áru Julius hó közepére. Magy. aranyjáradék — 123.— 123.25 Magy. koronajáradék —__________ 99.60 99.80 Magy. hitelbank rvt. 489.25 490.50 490 — 490 50 Ipar s keresk. bank 137.50 137 90 137.75 138.— Jelzálogbank rvt II. —.— — 290 50 291.— Leszámi tolóbank rvt. 899.75 312.— 311.25 811.76 Rimamurányi vasmű 283.75 291Julius hó végére. Osztrák hitelintézet 406.20 406.50 406 20 406.40 Déli vasút részvény —.— — 112 — 111 25 Osztr.-magy. államv. 438.— 433 60 438 — 438 50 ,, Bród 4 300 . 32 „ Babató 4 426 lelek magyarázata: *? = Jeges víz 4=0 felett; -n 0 alatt K = áradt ‹ —■ apadt; ? = kétséges. Vízállás. — Julius 2-án. — | j S | \ j | 5 . , 80 k. 7.05-7.10 81 k. 7.10-7.05 81 k. 7.15—7.20 lissevidéki _ _ 78 k. 7.----7.18 79 k. 7.05—7.10 80 k. 7 11—7.15 81 k. 7 15—7.20 82 k. 7.90—7.25 pertvidéki _ _ 78 k. 6.95—7.— 79 k. 7.-----7.05 80 k. 7.95—7.10 81 k. 7.10 -7.15 82 k. 7 15—7.20 fejérül egyel___77 k. ---------- 78 k. 695-7. 79 k. 7.—7.05 80 k. 7.05—7.10 81 k. 7 10-7.15 82 k. 7.15—7.20 bicékéi______77 k. — 78 k. 7.05-7.10 79 k. 7.10—7.15 80 k. 7.15—7.20 81 k. 7.20—7.25 82 k. 7.25—7.80 román _ _ _ _ 77 k. —.—.— 78 k. —.—.— 79 k. —.—.— 80 k. — 81 k. —__— sierb ________77 k. — 78 k. — 79 k. —.—.— bolgár________77 k! 78 k. 79 k. —— 80 k. — 81 k. — — 2071___(nj) I. r. 70—72 k. 5.65—5.50 II. r. 70- 72 k. 5.50—5.56 rpa-----(nj) tek. 60—68 ---------.— égetni)... _____ „ ___(nj) sörfőz. 64—66 k. ---------való 18*' *• Zab___(6) 89—41 k. —. .— (nj) — k. 6.60-6.70 Tengeri _ (ttj) bánsági 75 k. 6.25—6.80 (6) máin. 75 k. 6.20—6.26 Ripczo — káposzta —.-----.— bánsági 8 75-9.— Köles (6) 6.----6.60 (nj) —*----._ . jvárosi légenezáritott. 4 darabos 49.50 50 60 Bialonis „ 8 „ 51.- 52-líügtölt---------------------------- 65.— 56— (boszniai, 1894. évi, usance-minős. —— —— „ „ „ 120 darabos - 11 »5 1175 a .1 .. 100 „ ~ -----—~ eszatt Kész áru UOT£ul, " ” 1 ^ ' 7Z;Z gengyauly j „ „ 100 darabos----tiszta snlyj ' „ „ ,, 85 „ _ —— helyett /boszniai 1895. okt.-nov. n.i.-mln. — —— „ „ 120 darabos- 18.75 14 25 M ® éB - „ „ 100 „ - 15 50 ISO 6 500 gram- »»'»■' 1 ,, „ „ 85 „ _ 18 50 19 -raonként !1* *n szerbiai, „ „ usanoe mb. is. is 25 „ „ „ 100 darabos 14 25 14 75 ii », »86 ,, —. 18— 18.f C liffitS« I szlavoniai 1894 _____________ 17— 17.50 Ingyen (Kész éra i tZrbil 1894 ______________ — —— hordó ISzavaíz (szlavóniai 1894. november - 1860 19.— (Határidőre! szerbiai 1894. „ „ _ lg.75 17— 288.50 289,Its if I-3 Folyó Vízmérőn .3 S g « Folyó Vízmérőn 2 S S * ‡ £ ■›! ‡ ‡ £ -4 ► ______ ________ cm. cm. cm. cm. Inn Schärding + 290 < 10 Tisza M.-Sziget -I- 70 > 10 Duna Pansau -j- 305 — „ Tekeháza -j- 80 > 6 , Linz -j- 95 C 19 „ Tisza-újlak -j- 46 ‹ 22 „ Bécs + 16 › 8 , V.-Namény + 240 ‹ 85 „ Pozsony 4. 279 ‹21 „ Csap + 164 ‡ 56 „ Komárom 1 828 ‡20 „ Tokaj + 306 ‡ N „ Esztergom — — „ T.-Füred + 888 ‡ 80 a N.-Maron — — „ Szolnok + 270 ‡ 30 n Budapest 4 812 ‡80 „ Csongrád 4 285 ‡ 86 a Ercsi — — „ Szeged -1 270 › 18 a D.-Földvár 4 270 ‡22 „ T.-Becse 4 232 ‡ 10 » Paks 4 330 ‡24 „ Titel 4 377 — „ Fájsz — — Szamos Bethlen — — a Baja — — „ Apahhida — — „ Mohács 4 485 ‡10 „ Deés 4 43 ‡ 44 a Gombon 4 482 ‡ 1 „ Sikárló — — a Újvidék 4 422 ‡1 , Szatmár 4 117 ‡ 5 a Zimony 4 398 ‡ 12 Kraszna N.-Majtény — — a Pancsova 4 374 ‡ 12 Latorcza Munkács 4 40 ‡ 16 , Báziás — — Laborcza Homonna — 8 ‡ 5 ■ a Drenkova — — Ung Ungvár — — „ Orsová 4 885 ‡ 9 Ondová- Birtfa 4 13 — I Morva Göding — — Tapoly Sztropkó — — „ M.-Falva — — „ Hoór — 6 156 ' Vág Zsolna 14 44 ‡ 3 I Bodrog Zemplén 14 208 ‡ I , Trencsén 4 44 ‡ 1 Sajó Bánrév« — — a Szered 4 44 ‡ 2 „ Zsolcza 4 190 ‡ 2 Nyitra Nyitra — — Hamnód H.-Németi - _ „ Érsekújvár _ — , Hem.-Ném. 4 98 ‡ 8 Rába Szt-Gotth. — — Berettyó Margita — — a Körmend — — „ B.-Újfalu 4 105 „ Sárvár 4 58 ‡ 8 Sebes Körös Csúcsa I — — a Győr 4 292 ‡ 14 „ Nagyvárad — — Dráva Pettau — — „ K.-Ladány — — „ Varasd — — Fekete-Kör. Belényes — — „ Zákány 4 59 ‡ 7 „ Tenke 4 17 · 1 , Barcs 4 100 ‡ 8 „ N.-Zerind — — “ Dőlni Mih. 4 126 ‡ 3 Fehér Körös Gurahoncz — — • „ Eszék 4 239 ‡ 8 „ Boros-Jenő — 8 ‡ 1 Mura Grácz — — a Kis-Jenö — — , Radkersb. 4 50 ‡ 5 Kettős Körös Békés 4 60 ‡ 12 a M-Szerdah. 4 gr — Hárm. Körös Gyoma 4 186 ‡ 17 Száva Gurkfeld 4 3 ‡ 1 Maros Sz.-Régen — — , Zágráb 4 86 ‡ 9 „ M.-Ludas — — „ Sziszek 4 68 ‡ 17 „ Gy.Fehérv. — — 0 O-Gradiska — — 1 Branyicska 4 84 ‡ 16 „ Samacz 4 226 ‡38 „ Soborsin — — a Mitrovicza 4 361 ‡34 „ Arad — 60 › 7 Kulpa Károlyvár. 4 62 ‡ 3 „ Makó 4 78 ‡ 5 Una Novi — Temes K.-Kastély 4 76 — Verbácz Banjaluka 4 51 ‡ 3 Béga Kiszetó 4 71 ‡ 26 BOSZna Doboj 4 27 ‡ 8 a Temesvár — 10 ‡ 41 Orba Zwornik 4 111 ‡ 1 „ N.Becsker. — 5 ‡ Tudnivalók. Julius 2. Budai színkör. (A Krisztinavárosban.) »A KIS ALAMUSZI.« Eredeti víg Operette 3 felvonásban. — Kezdete 7 órakor. Ó-Budai Színkör. (A hajóállomás mellett.) Micseiné Bácskai Julcsa úrnő és Valentin Lajos ur színművészek , vendégfelléptével, Mátray József jutalomjátékául . »A KORNEVILLEI HARANGOK.« Operette 3 felvonás-ban. — Kezdete V8 órakor. Városligeti szinkőr. »BOLONDOK HÁZA.« Bohózat 4 felvonásban. — Kezdete 7 órakor. Főszerkesztő: Tefeai Odvágor. Felelős szerkesztő: C3-as Máxi Ödön. Etablissement SOMOSSY mulare Nagymező utca 17. szám. — Iroda : Mozsár utca 5. sz 71. számú telefon. Igazgató tulajdonos: Somonay K. Nincs hőség! Nincs fülledt levegő . Ma a nagy új juliusi műsor és a Young Short az ugrók világbajnoka. Mr. Joung Short ugró-programmja. 1. Ugrás 6 széken át. 2. Ugrás 7 széken át. 3. Ugrás 2 azután 3 széken át iram nélkül. 4. Ugyanez 2 és 5 széken át. 5. Ugrás 2 széken át 18 angol láb, táv, 2 tempóban. 6. Ugrás 1 széken át, 34 angol láb táv, 3 tempóban; 7. Ugrás 1 széken át egy fönnálló tégláról, 10 láb táv, anélkül, hogy a tégla eldőlne; 8. Ugyanez 5 széken át. 9. Ugrás egy asztalon álló széken látHolnap ugyanezen műsor. Pénteken július 5-én , Mogár Imre N. B. »Bogár Imre« jelmezes főpróbája csütörtökön f. hó co4-én, nem mint tévesen jelezve volt d. e. 9 órakor, I® hanem 11 órakor tartatik meg. Páholyok az első előfeadásra már most válthatók. A kiadótujdonos AtbcDACum irodalmi s nyomdai r. társulat lstüirel Budapest, Ferenc»f«k-tere. Atianaeum-ápillet. éktőzsdei hivatal©». Kisbirtok. őrs* földhitelint- 6 •/. fcl.so 102.50 Nagyszebeni földhitelintézet 5«/.*/. 10».M. Jelz.-hitelb I. kib._»r. 900 5/. ----István téglagyár r.-t.___ 100 - 90.- 91.- IsterMz^maoevI' 200 I 1- Murray v. ha. v. els.b. 200 -rések Julius Sás, -4« 101.75 102.50 ugyanaz------------------«•/. 108.—.— ugyanaz N. kik--------ar. 100 - ---Kassa-somodi kőszénb. r.-t. 80 - 74.- 75— u inn ' N.-kik.-n.-becsk. v. els. r. 100 »./. 100.id _ geaeK J n l 11? I im li l~nilT S•/, ----... VI. kib_______*/.•/« 10(.-50 101.50 M. kereskedelmi r.-t&rs. _ 2005*/. 20v— 202.— K6b&nyai goztéglagy.-t&rs. 160 - 810.- 845.- ’Hunl'“SíSyj!"f?: *50 _ iko' ' Orient ma3y. tengerhajózási Urs. —— ___ ' "iSíMaz t-P P* 6 - -*’/.•/• Mi.- 101.50 Osztr. földhitelint. ny.-kötv. »•/. 118.- 119.M. lesz&m. spénzv. bank k. 400 5*/. 813.75 814.75 Kaszénb. és téglagyár r.-t. 200 - 725.- 730.- jj“'??. Ft4« ~ 170- ^xtr.''míiCT- 41|amv. er. 400 5./ 'adósság. ugyanaz------------------- 99.— ICO— ugyanaz nyer.-jegyl--------— M. tkp.közp.jelziU.bankja 500 5«,. 560.- 566.- Magyar asphalt r.-t. ___ 100 5* . SsO. - »82— W*KI*f 17°Pées-barcsi vasút----- 900 6* . 231. - 188 _ „ . 1» «xilKitoiTn't Wrnnz«rt 4»/. 99 25 99-75 Temesvári első takarékp. — 5«/. 101.— 102.— Osztrák hitelintézet------ 160 5»/6 —.— —_Magyar ált. köszénb. r.-t— 100 5»/. 160.~ ‘ Petrozs.-lap. h. é. v. e. r. 100 — ___ *.^.-4.,. i».- 1L».Lo ä ToVbaVr^rV^ 9"5 10085 sse ä ä ä i.,. *£ 18" _____Ju 99.60 100.108. Jelzáloghitelbank---------Wt j®*. 108.Elsőbbségi költvények. UnionWk _l_^.__if12065*/. 349'- 350 - Salgótarjáni Isszenb. r.-t. 20 5*/, 726.-- 730'ugyanaz B. sor. előjog. 100 4•/, 126.50 121. « Bazilika-sorsjegy _ db*«nt "AS Ss Ss ii: SÄ"i5«aÄ%Vlol.M: S2 i&s T.k„í»,«aír.t Ä S Ä r ,u .r,:= » Ä ÍÍSSíS: SS : - Ä r£ ." Ä t „•,* ■•5.Si Sfc Sr : *r“r-S8Setó Sí E »SSTM ::::*! K '!S Sfc SL SKSKSSEd: !IS: »c SÄ'ÄSiwÄ SS:: H:-60 „ 158- 159.„ nyer.-koty. ___ fl »!— Déli vasút------------- 4- . -----Bpesterreébetv. tkp.—k. 200 — 97.- 99- Vasművek és oODOVárak ' nemzetk.wagyonk.rt.k. 400 6*/. elő.sll— „““S1egyisületi so„^ , «‘an 61,n .4 ■/:•/. 101.40 102.40 m „ osztr. felb. Ifi. 129— ISO— Elsfi OS. kir. ez dunagSzh.-t. «•/. — -.- Bpest-terézvárosi t p. _k. 200 - 134.Wt.50 t soo S*/. ?48 Popper Lipót faipar r.-t. 2000 - -." ugyan az osztr felülbélv^ s s'll MS VIA 101.25 102.25 „ nyer.-jegy----- - - -----Györ-sonon-ebenf. vasút, ar. 3»/. Budapest VIII. IX. X. k. takp. r. t. 104.- 106. - 6 | 15. 250— Royal nagyszállód» r.-t. 208 - 120— 125— * .1. *•`›ο' Jj, »8— 92— H .. osztr. felb. - -.Kassa-ozerb. vasút 1889. ezüst 4«/. 99.50 tép.50 Egyesül. Bpesti fév. tkp. _ 300 - 1240— 1245— «p«nubius hajó «9 lépCT- JW & /• 134— isi.60 Szegedi kenderf.-gy. r.-t. 200 - 280— 290— ugTMna7?03ztr f»hUhwift « tn 76 I »»/, 101.59 102.60 „ ,, nyer. kétv. 8 109.50 110.60 ugyanaz 1889, arany------4•/, 12 .86 189.25 idfáltalakon takarékpénzt. 100 - 128._ 127— — V f8 tj 'é fépgÁ - ?!o-— 2600— Sziszeki tárházak r.-t. _ 100 - —— — — mJ* vörös kerant .• ív ?n ll15 . \ 147.— 148.— M. orsz. közp. tVp-----------**/•*/• n 1891, ezüst------4*/o 99.50 100.50 M. orsz. közp. takarékp. - 300 — 845.— Sbb.ma 1/ 1S8’~ 129.— Törökb.doh. egyedAr. fr. 2006•/• 238.— 889.ugyanaz osztrál \'»l is’^o t - - -SStei i II « s é # iSS.' - "= »=BiS i c i £ ti SSte J É 1 « N I in&l? |É *1= —Jéáa** ísE SÜ^Éi f lí a « L— 123.50 ugyanaz **/• «« In k i b . &•/• 105.56 106.50 T ínvd maev.viszontbizt.-t. 150 — 95 — too — «Athenaeum“ k. és ny. r.-t. 100 — 480.— 490.— „ élv. jegy — — 570.— 580.— Arany osztrák vagy magyar 8 frtos 9.00 9.64 .25 101 75 .»Szklogl.kor.ért. — */•/» • • M. vasúti elsobbs. köles., ar. 4Vm0/* 125.— 126.— « és viszontbizt r-t 100 5»/biss* 135* Franklin-társulat _ — 150— 280.— 290.— Bpesti társaskocsi r.-t. 200 5#/0 127 — 138 — »* 20 Aránkon 9.60 9.64 - PnnTM^6reBk-b‘ *V*- : Ä MM Vl -----A K íÄrtizt! BtakT - íftl Sfcl C ^1- Bpesti vUlam.varosi v«. X ül wLo Í£t0 » »^ká. ----------Z_ U.88 u.l "7 1 ll'Tl gy ------------------- 4. 198.60 99.25 ogyMl“ Ykib"írta-------t/ Pannonia viszontbizt. int. 300 - 875.— 800.~ Kon^es ^ too "" „ u«vanaz elv. jegy _ - - - 195.- 200.ii torok aranyhra-----------—.-25 162,25 h —- — — -j 'mrvi 106— 107— ? tnxr/i *Aa a.?!/ 0c s « _ » x ...j». II. kib. k. 200 - 175.— 185.— Bpest-szt.-lörinczi h.é. v. 100 — — —_Nem. bír.g.egyénért.bankj.(100m. 59.40 59.60 - 198.II köz«. k. vfiz. kort 4 /••/„ 106. Pesti Lloyd-és tőzsdeépitet 4V«»/oroo.— 100.50 Gőzmalmok. „Orsz. firt.“ kis könyv. k. 400 — — 180.— ugyanaz els. rész.___100 - _ ___Francba pankjegy (too frank) »^ 198— •• » " „ Sl. k. 4 /. 9 .50 100.» TraontáU hekt érd. vasutak 4*A*/. — — — Concordia-gőzmalom r.-t._ 400 — 868— 878— ^Pallasoi. és nyomd. r.-t. 200 — 800— 10 S— Bpest-ujp.-rákosp. vill. v. 2005«/. 147.50 14a!- Olasz bankjegy (lyukra)---------- 46— 46.80 Vidéki és külföldi Ütésetek, Drk.-zsilv.m.kőszénb.els.k. 5•/. 120 Ge —— Első bpesti gőzmalom r.-t. 600 — 2160— 2175— Pesti könyvnyomda r.-t. _ 500 — 1840— — Debreczen-derecskeih . — Papirrubel darabonként_____ — .— Albina takarék- és hítelint. 5*/. 100.75 101.75 Banknk Erzsébet-gőzmalom-társ. 200 — sej— 385— Különféle vállalatok. vasút els. részvény. K. 400 — ___Román bankjegy (100 lei)____________ —— 110. Aradi polg.takarékp. 40 éve *•/. 100. 100.60 Luiza-gözmalom r.-táre. _ 160 - 842— 245— Által, nagyon köles.-t. _k. 400 5*/. 525— 5?8— Debreczen-fuzesa b.v.e.r. 100 - 102— id— Szerb iankjegy (100 ezüst dinár) _ -— ------42.50 ugyanaz 40 évre vnz. 110 frt 5*/« 101,— —•— Angol-osztrák bank ___ 1*0 5*/. 174— 175. Pannonia-gőzmalom-társ. 1000 — —.— —— Bpesti ált. villamos.rvt.k. 2005*/. 171— 17 .- Debreczen-hajdunán.vas 100 — _ . Uélink 4.min.,n 43- ugi„ 40,. ----------5 ■/.•/. 99.50 100.50 Budapesti bankegyesület. 100 - 128- 128.60 festi hengermalom-társ. _ 400 - 760- 770- Elyesdltmagyar Tüvgy: 200 l. 208. - 210- Déli vasút“,----ar! Z 6./, _Váltok árfolyam Aradmegyei takarékpénztár 41/»*/» ---15? SÍI— 212— Pesti moln. és sat. gm. r.-t. 200 — 870— 875— Első magy. betűöntöde r.-t. 100 — 169— 17 — Első dupagdzhaj. társ. pp. 500 6•/, 675— «80— (látra). Bank1 2.50 Erdélyr. m. jelz.-hitelD. 40 év. »•/. 100— 101— Fiumei hitelbank — *0 5»/0 147. 147.60 Pesti Victoria-gőzmalom _ 150 — 232— 235— Első m gyapjúm.- és b. r.-t 200 — 512— 517— Győr-sopron-ebénf. vasút 200 — ion— 102— , , ,, , k*m»tláb 3.25 ugyanaz 40 évre vlsszflz. _ 4/.|/. 98.50 99.60 é.^nzf-Mvt^k 'sOOO Zt 95‘“ 9.'_ Váczi hengermalom r.-t. _ 100 - ----Első m. részvényserfőződe 300 - 1475— 1485— Kassai közúti vasút--- 100 6»/. — -— B?asseUM ftSl^t Xfl -~ „ kozs.kotv.60áyxe 4/.»/, 98.- 98.50 fA7*fhank-?cMV-tórs' k 200 i/* Banyák OS téglagyárak. Első m. sertéshizlaló r.-t. 2004JC— 470— Kassa-oderbergi vasút _ 2004»/. 1,9— 201— r* TMdon 10toaisterling« “ isi'« In'r-Horv.-szlav. orsz. jelz.-bank 4 /,/. 100.25 101— váltóüzlet r -t k 200 leh-‘_ Brassói banya-skobce. r.-t. 2006*/. S'.O— 842— Első m. szállítási váll. r.-t. 200 5»/, _— _— Magyar-gácsországi vas. 200 5*/. 210— 212— Német bankn' lOOmirifiirf VJi' 's«’« «960 Nagyszeb. ált tkp. 81'/. évre 6» , 102— DeTM 68 Váltó^l«t r.^ k. 200 4-/. 185— 195— Bp.tégla-és mészég.r.-t. k. 200 -- 115— 116— Első magy. szálloda r.-t. 80- 870— Magyar gőzhajó z. r.-t. k. 800 - — -,- SIK taSSUS 1A « “ li «31 ugyanaz 40 évre ----ig*iorvszlorszjelz.-Uok 100 5'/. im” Bpest-szentlör. téglagy. _ 100 - 850— 260— Első m. üveggyár rvt. k. 400 - 800— 205— Magyar nyugoti vasút800 5*/. sió— 812. pakis 100 frankért Vi «'& 4A*51.25 „ 40 évre, III. kb._ 6 . 101.75 102.25 Horv. . . 1 . »UK iw a/. 120. 121. Egy. tégla- szem.-gy. r.-t. 100 5*/. 137— 139— Első p. spod.-, osontl.-gy. 100 140— 145— Máramarosi sovss. els. r. 100 4‘.»/. 97.60 9s. .0 Svájczi bániTM tooW» nkWi 48 05 48 s6 8.5° „ •• Vt IMIS B fn«-to kerrtAkZ ?00 5/. Z'Z Z’Z Északm. egy. kőszb. és ipv. 100 6*. 200— 282- Első temesv. szesz-ég. és fln. 200 -Máramarosi sóvasut törzs-részv. 60- 65-- ^írt pét mvM‘iM rabért --i04— Nagyszebeni földhitelintézet 5«/, 101.75 102.35 n. ipar es zeresn. pannin 0 /, -— • peleom. bánya- és konlcum ICO 5«„ 133. 135—Fiumei rizsh. e rlzsk. gv.. 500 - boc— 1115— „ . B. „ 60— 66— rubelért »■/.»/. Ma r git szige t . Holnap és minden szerdán az alsó vendéglőben nagy tűzijáték szabad bemenet mellett. Záradékul: 66 Félóránkinti közlekedés. Utolsó hajó fél 11 órakor. 10345 A fürdő- és utazóidény alkalmával minden szállodának, vendéglőnek, kávéháznak ajánljuk a „Fővárosi Lapok“ politikai és szépirodalmi napilap ■QFejáratását. A„ Fővárosi Lapok“-at minden vendég kéri. A „Fővárosi Lapok“ előfizetési ára: 1 hara 1 forint 20, negyedévre 3 frt 50 Megrendelő cím: FŐVÁROSI LAPOK kiadóhivatala Budapest Felülmúlhatatlan a Müller J. L.-féle Fenyőerdő-illat a legkiválóbb orvosok által használva és ajánlva, fertőzteleníti és tisztítja a levegőt, élénkíti a lélegzési szerveket, tehát nélkülözhetetlen gyermek, beteg vagy bármely lakosztályban. A Müller J. L.-féle fenyőillat a fürdéshez használ a különösen jó hatással van az idegekre és a bőrre azokat felfrissíti és üditi, úgyszintén mindennapi használatra mint mosdóviz-vegyülék. Ezen fenyőillatok kellemes illata s jótékony hatása által nagy kelendőségnek örvend kitűnő szobák illatosítására és kedvelt zsebkendőillat is. — Egy üveg ára 60 kr, 1 frt, 1 frt 80 kr, 3 frt és 5 frt 50 kr. hozzávaló porlasztó 30 kr. M Ü L L E R J. L. illatszer pipere és szappan gyáros BUDAPEST, Koronaherceg utca 2. szám. 9931 A cs. és kir. arab „Columbus“ cimbalomverőfej megszünteti az eddigi pamutozást és cérnázást erős és csengő hangot nyerjük általa. Minden verőre bárki ráhúzhatja és mindenkor le is húzhatja. ■Sohasem pusztul el. — Ára a verőpálcákkal együtt az utóbbiak minősége szerint 1.50. 2 frt, 2 50 3 frt. 3.50 és 4 frt. Külön a „Columbus“ verőfej párja 1 frt. Ijeg'uja.'b'b I X^eg'VLja'b'bl Elpusztíthatta acélhangokkal. mr 1\T«\A jS“ korlátlan műsorral. Ezen ig találmánya hangszerrel minden előzetes tanulmány és zeneismeret nélkül száz meg száz, tetszés szerinti zenedarabokat lehet játszani. Ára 12 frt, a kótalapok darabja 30 kr. Megrendelések az árak előleges beküldése mellett vagy utánvétellel teljesíttetnek. — Képes árjegyzék: a) harmonikákról, b) mechanikai zenélőművekről és zenélő dísztárgyakról, c) minden egyéb hangszerekről, hangszerkellékekről és húrokról külön kiadásokban ingyen és bérmentve küldetik. Ócska hangszerek becseréltetnek. — Zongorák javítása és hangolása pontosan teljesittetik. 9186 vieo OS CT, Sternberg Ármin és testvére CB. és kir. szab. hangszer-ipar Budapest, VII. ker., Kerepesi ut 36. szám. pata ------f ■ I» gagggse !HP. szojtmámu, mindonoraO Ifi SÉ nargizerek is árok killokai 4« ílj alíaír.S'ei. Kindannsroll hangszerek Iái »a zenélömBvsk javítása és H hangol,'s*. ízataarl!apatossía- H! gal tlijaslktalit. hj