Nemzet, 1895. augusztus (14. évfolyam, 4645-4675. szám)

1895-08-10 / 4654. szám

járy Géza polgármester, h­. dr. Zechmeister János fősző; 7. a formosiba: Vízi Zsigmond közs. biró, h. Zdánszky Ferencz sző; 8. a kovárba: Eördögh Kálmán sző, h. Baross Gábor sző. (Tápió-Szecső) ; 9. a pán­tliba: Flaskay Károly sző, h. Molnár Pál közs. tanító; 10. a szt.-Lőrincz-kátaiba: Fogler Gyula jző, (Tő- Almás); 11. a nagy kábáiba : Gemperle Károly sző, h. Szárdy István sző; 12. a szt.-márton-kátaiba: Sí­pos Károly sző, h. Lipták Mihály közs. köz­gyám; 13. a tápió-bicskeibe: Szilassy József föld­­birtokos, h. Králik Miklós földbirtokos ; 14. a tápió-ságiba: Koller Lajos jző h. Heim József sző ; 15. a tápio-szecsőibe: Bárady István jző (K­ó­k­a) ; 16. a tápio-szt.-mártoniba: Gaál István jző h. Csiry Gyula jző; 17. a tóalmásiba: Bitskey Venczel sző h. Sinka György nyug. gazdatiszt (Szt.-Lőrincz­ Káta); 18. az abonyiba: Körbé József sző h. Komáromi Jó­zsef közs. biró; 19. a tápio-györgyeibe: Holovitz Márton jző h. Szántó József jző; 20. a tápio-szelibe: Bitskey Illés jző h. Farnek Béla közs. biró; 21. az ujszásziba: Dobos Antal jző h. Kiss Zsigmond sző; 22. a rékusiba: Laczkovics Béla jző h. Csizma­dia Mátyás II. jegyző; 23. a tószegibe: Bu­­kovszky Ferencz jző, h. Kenderesi János biró ; 24. a törtelibe: ifj. Aranyi Sándor jző, h. Bódy István közs. pénztáros; 25. a jász-karajenőibe: Föröcsik József jző, h. Rigó Gyula jző; 26. a kocséribe: Ma­­jerszky Vilmos jző, h. Lóczy Ferencz biró; 27. a kun-szt.-miklósiba: Papp Lajos sző, h. Haján Zsig­mond biró; 28. a szabadszállásiba: Pál István sző, h. Eötvös Sándor s­ző; 29. a fülöpszállásiba: Galam­bos Károly sző, h. Péczeli Ferencz közs. tanitó ; 30. az Izsákiba: Agárdy Jenő sző, h. Gyenes Benő sző ; (Páhi); 31. a jászkerekegyházaiba: Kálóczy Ferencz jző, h. Ficzek János biró; 32. az újfaluiba: Egri Ferencz jző (Alpár); 33. az alpáriba: Mihalovics Gyula jző (Újfalu), (U­j­f­a­l­u); 34. a jász­szent­­lászlóiba Velinszky József jző (Szánk), (Szánk); 35. az ó-kécskeibe Érsek Lajos jző (Uj-Kécske); 36. a szankiba Mihalovics József sző, (Jász Szt.­László), J­á­s­z­ S­z­t.­L­á­s­z­l­ó) ; 37. az új-kécskeibe Antal Balázs jző, h. Hévizy Tamás II. sző; 38. a kiskun­ majsaiba Ertvel Gyula jző, h. Gyulai János jző; 39. az alsó-puszta-péteribe Bende Antal sző; 40. az albertiibe Szelecsényi Lajos, h. Mericzay An­tal sző ; 41. a bényeibe Kövizy István szó, (Gomba); 42. a czegléd-berczelibe Szabó Kálmán sző, h. Ban­­dász János áll. tanító; 43. az ecseribe Igó Elek sző, (M­a g­­­ó­d) ; 44. a gombaiba Eusvey Mihály sző, h. Kovács Zsigmond s­ző, (Bénye); 45. a gyömrőibe Brandtner Pál jegyző, (Péteri), (P­é­­t­e­r­i); 46. az irsaiba: Raksányi Kálmán jegyző, h. Heyder Ödön II. jegyző; 47. a Kispestibe: Dorfner Antal sző, h. Gedtay Miksa sző; 48. a maglódiba: Dobozy István sző (Ecser), (M­ende); 29. a mendeibe: Lenkey Kázmér sző, h. Juglis Mi­hály közs. közgyám, (Úri, Maglód); 50. a monoriba: Kovács Gyula jző, h. Lőrincz István sző; 51. a nyáregyházaiba: Moser Róbert sző, (Pilis); 52. a péter­ibe: Horeczky Gusztáv sző, (Gyömrő), (Gyöm­­rő) ; 53. a pilisibe: Kovács Ferencz sző, h. Kovács Ernő II jző (Nyáregyháza); 54. a tápió-sápiba Eper­­jessy Lajos sző h. gr. Vasquez Károly postamester (Tápió-Süly); 55. a tápióssülyibe Martiny Ká­roly jegyző (T­á­p­i­ó-S­á­p) ; 56. az uh­iba Rus­vay Gellért jegyző, (Men­de); 57. az üllőibe Straub József sző, h. Gyulay Sándor sjző; 58. a ve­­csésibe­­ Schmidt József sző, h. Dulcz István síző ; 59. a peszér-adacsiba: Jisek Lajos sző (Tatár-Szt.­­György) (T­a­t­á­r - S­z­t.­­ G­y­ö­r­gy); 60. a bugyiba: Kun Károly sző (Sáré); 61. az alsódabasiba: Vörös­marty István sző, h. Halász János közs. biró, (Felső- Dabas, Gyón); 62. a felső-dabasiba: Stankovics László sző (A­l­s­ó - D­a­b­a­s); a gyóm­ba: Domán János sző (A­l­s­ó - D­a­b­a­s) ; 64. a kakucsiba : Radi­­meczky Béla sző (Uj Hartyán) (Uj-Hartyán); 65. a lajos-mizseibe: Piroska Gyula sző, h. Székely Lajos II. jegyző; 66. az alsó-némedibe: Stan­kovics János jegyző (Ócsa) (Ó­c­s­a) ; 67. az ócsai betöltetlen (Alsó - Némedi) (A­l­s­ó - N­é­­medi); 68. az Örkényibe Újhelyi Kálmán sző (Puszta- Vacs­ P­u­s­z­t­a-V­a­c­s) ; 69. a sár­iba Székely Jó­zsef sző,­­ Székely Mihály nyug. sző (Bugyi); 70. a tatár szt.-györgyibe Lieszkovszky Sándor sző (Peszér- Adais) (Peszér-Adais); 71. az uj-hartyániba Kun Pál sző (Kakucs) (K­a­k­u­c­s) ; 72. a puszta vacsiba Ko­vács Vilmos jző, (Örkény) (Örkény); 73. a maká­­diba Pataky Géza sző, (Lár­e); 74. a reczkeveibe Nagy György István sző, h. Koczka József közs. tanitó ; 75. a láreiba Leszkovics Gyula jző, h. Leszkovits Mihály ny. sző, (Makád) ; 76. a sziget-szt.-mártoniba : Pavlovics Milos sző (Sziget-Csép) (S­z­i­ge­t-Cs­é­p); 77. a szigetcsé­pibe: Venzerlits Ferencz sző (Sziget-Szt.-Márton) (Sziget-Szt.-Márton); 78. a tökölibe: Szodoray Árpád, h. Pásztor Ferencz sjző (Sziget-Szt.-Miklós); 79. a sziget-szt.-miklósi betöltetlen (Tököl); 80. a csepelibe : Szabó János sző, h. Hersán Czézár Adolf áll. tanító; 81. a soroksáriba: Bálla Zádor sző, h. Destek Andor adóügyi sző; 82. a ha­rasztiba: Matos Jenő sző, h. ifj. Kaszap Kálmán sjző; 83. a taksonyiba: Kaszap Kálmán sző, h. Valics Alajos síző; 84. az áporkaiba: Kovács Sándor jző, (K­i­s-K­u­n-L­a­c­z­h­á­z­a) ; 85. a peregibe : Géher Gyula jző, (K­i­s-K­u­n-L­a­c­z­h­á­z­a) ; 86. a kis-kun­lacz házaiba: ifj. Galambos Antal sző, h. Bükk Károly adóügyi sző, (Áporka, Pereg); 87. a pilis-szántóiba: Stipanits Antal sző (Pilis-Szt-László) (Pilis Szent­ László); 88. a vörösváriba Eckhardt Géza jző, h. Iflinger Mátyás s­ző; 89. a békás­megyeribe: Küzdő Gyula jző, h. Nagy Ottó körorvos; 90. a boros­­jenőibe: Novarra József sző (Üröm) (Üröm); 91. a budakalásziba: Scholtz Ferenc sző (Üröm); 92. a csobánkaiba: Vikár János jző, h. Csorba Károly s­ző (Pomáz); 93. a dunabogdányiba: Kormos Ödön sző (Visegrád) (Visegrád); 94. a hidegkútiba: Csuhák József sző, h. Olegnik Antal áll. tanító; 95. a kis-orosziiba: Győrffy Isván jegyző (Tót­falu) (T­ó­t­f­a­l­u) ; 96. a nagy-kovácsiiba : Kol­larik Gyula sző, h. Takáts Kálmán urad. intéző (Solymár); 97. a pilis -­csabaiba: Beck Fülöp sző, h. Szigethy János urad. főerdész; 98. a pilis-szt.-lász­lóiba: Martiny János sző (Pilis-Szántó) (Pilis- Szántó); 99. a pócsmegyeribe: Dumtsa Gyula sző, h. Ritek Albin urad. főerdász (Sziget-Monostor); 100. a pomáziba: Martiny Dezső jző (Csobánka); 101. a solymáriba: Straub Béla jző (Nagy-Ková­csi); 102. a sziget-monostoriba: Radics János jző (Pócs-Megyer); 103. a tótfalusiba: Nyáry József jző (Kis-Oroszi) (K i­s O r­o­s­z­i) ; 104. az ürömibe: Stuhl­reiter Antal jző (Boros­ Jenő, Buda-Kalász) (Boros- Jenő); 105. a visegrádiba : Metzker Károly sző (Duna- Bogdány) (D­u­n­a-B­o­g­d­á­n­y) ; 106. a budafokiba: Frank György sző (N­a­gy-T­é­t­é­n­y) ; 107. a biaiba : Lehverky Lajos sző (Torbágy) (Torbágy); 108. a budakeszibe: Rajz Flóris sző (Budaörs); 109. a budaörsibe: Beke József jző, h. Szabadházy Antal ny. sző (Budakesz); 110. a jenőibe: Math Ferencz jző (Páty) (Páty); 111. a pátyiba: Kis Ber­talan jző (Jenő) (J­e­n­ő) ; 112. a perbá­liba Lenkay Gyula jző (Tinnye) Tinnye); 113. a nagy-tétényibe Rácz Károly jző, h. Ebelsényi Sándor közs. tanitó (Nagy Bálint, Budafok); 114. a tinnyei betöltetlen (Perbál) (Perbál); 115. a t­orbágyiba Jülek Henrik sző (Bia) (Bia); 116. a töki betöltet­len (Zsámbék) (Zsámbék); 117. a török-bálintiba: Gyurinka Sándor sző (N­a­gy-T­é­t­é­n­y) ; 118. a zsámbékiba: Nyirák Gyula sző (Tök) (Tök) (119. az apostagiba Jantsits Endre jző, h. Kőry Antal jző, (Duna­­egyháza) (Dunavecse) ; 120. a dömsödibe : Király Andor jző, (Társ); 131. a dunaegyházaiba: Raksányi Miló h. jző, (Apo­stag); 122. a kis-hartai: Galfe Elek jző, h. Salamon Károly jző; 123. az ordasiba: Kovács János jző (D­u­n­a-P­a­t­a­j) ; 124. a duna-patajiba : Lesták Ödön jző, h. Saáry József jző, (Ordas); 125. a Soltiba: Ujváry Sándor jegyző h. Galam­bos Adolf jző; 126. a szalk-szt.-mártoniba: Marjai József jző h. Varga József jző; 127. a tassiba: Baky Bencze jző h. Kardos József jző, (Dömsöd); 128. a dunavecseibe : Vágh László sző, (Apostag); 129. a kalocsaiba: Dr. Brandtner György sző h. Cseresnyés József sző és Szekend Gyula alsző; 130. a foktőibe: Mészöly Kálmán sző (Úszód), (Úszód) ; 131. az uszódiba Nyáry Péter sző (Foktő) (Foktő) 132. a bátyaiba Gyurtsek Gábor sző, h. ifj. Gyur­isok Gábor sjző (Miske); 133. a bogyiszlóiba Ba­­csay János jző (Fajsz); 134. a dusnokiba Patatich Pál sző, h. Grácser Imre II. sző; 145. a fajsziba Tessényi József sző, h. Hegedűs Antal sjző (Bogyiszló) 136. a géderlakiba Rónay Béla sző, h. Rajkát­ László sző (Szent Benedek); 137. a miskeibe Raics I Sándor sző (Bátya); 138. a szentbenedeki betöltet­­len (Gé­der lak); 139. az akasztyiba Horváth János­­ jző, h. Horváth István s­ző; 140. a Csanádiba ifj. I Nyáry Péter sző, h. Decsi Gyula jző; 141. a csák­­i vár­ töltésibe: Gallina Frigyes sző, h. Valter Lőrincz­­­sjző; 142. a hajósiba: Eckhardt Kajetán jző, h. Eck­­­­hardt István sző; 143. a keczelibe: Szentkereszthy Árpád sző, h. Sárkány Sámuel sző ; a kis­körösibe: Revaló Pál sző, h. Szalay Imre sző; 145. a nád­udvariba: Sárfy Gyula sző, h. Kurczsiák Károly sjző; 146. a sükösdibe: Tecsányi Gyula sző, h. Gajdai Kornél sjző; a szent-istvániba : Bittermann Károly sző, h. B. Hajagos Károly sjző; 148. a szeremleibe: Nyáry Béla sző, h. Dömötör László síző; 149. a tázláriba: Eötvös József helyettes sző (V­a­d­k­e­r­t) ; 150. a vadkertibe: Burgetti Ferencz sző, h. Szalay Károly sző (Tázlár); 151. a pálitiba Csaba József sző (Izsák); 152. a püspök-hatvaniba: Királymezey Henrik sző (Ácsa) (Ácsa); 153. az acsaiba: Micsánay Ferencz sző (Püspök-Hatvan) Püspök, Hatvan); 154. a vácz­­hartyániba: Rózsay János jző, h. Slacsányi János körsző (Szód, Szilágy, Veresegyház, Mácsa); 155. a dunakeszibe: Kovács Antal sző, (Fóth); 156. a tóthiba: Tóth Kázmér jegyző, h. dr. Udvar­helyi Károly körorvos (Dunakesz); 157. a ve­resegyháziba: Ráday János jegyző, (Vác­z­har­tyán); 138. a mácsaiba: Tahy József sző, (Vácz­­hartyán); 159. a rákos-palotaiba: Medveczky György sző h. Veszelovszky Béla s­ző; 160. a sző­­vibe : Snapp Larg r­á­c­z h­ar­t-V­é­ns ; 161. az újpestibe: Tanos Pál bíró, h. Zsoldos János n. u. sző, Ráday Antal sző h.; 161. a szilágyiba: Bisgár János sző, (V­á­c­z­h­a­r­t­y­á­n) ; 163. az aszódiba: Martonosi Ferencz sző h. Micsinay Hugó sjző, (Bagi, Domony, Iklad); 164. a bagiba: Hanisch György sző, (Aszód); 165. a boldogiba: Zachár Kálmán sző, (Túra); 166. a czinkotaiba: Huszka Gyula sző h. Kováts Károly sjző, (Rákos-Keresztur); 167. a rákos­csabaiba : Szabó Pál jegyző, (P­é­c­z­e­l) ; 168. a csömöribe Bitskey Gyula jző, h. Waganer Ká­roly áll. tanitó (Mogyoród); 189. a dányiba Soltész Lajos jző (Zsámbok), (Zsámbok); 170. a domonyi­­ba Konyári Pál jző (Aszód); 171. a gödöllőibe Szondy Lajos jző, h. Jankó Béla jző; 172. a hévízi­be Ubrankovits Dániel sző, h. Szalay László jző; 173. a héviz-györkibe Fridrich Béla jző, h. Derekas Gábor s­ző; 174. az ikladiba Székely Miklós jegyző (Aszód); 175. az isaszegibe Paulovics Sándor jző, h. Gebora János jző; 176. a kartaliba Keményfi Gyula jző (Verseg) (V e r s e g) ; 177. a kerepesibe Turányi Ist­ván sző­(Csik-Tarcsa) (C­s­i­k-T­a­r­c­s­a) ; 178. a rá­koskeresztúriba: Szegedi Albert sző (Czinkota); 179. a mogyoródiba: Dibusz Antal sző (Csömör); 180. a péczelibe : Jamriska Lajos sző, h. dr. Bendel József körorvos (Rákos­ Csaba); 181. a szadaiba: Szlabey József sző, h. Gaál János áll. tanitó; 182. a vácz-szt.-lászlóiba: Keppner János jző, h. Nedelka András közs. tanitó (Valkó) ; 183. a csiktarcsaiba: Mayer Lajos jző (Kerepes) (Kerepes); 184. a tú­ráiba: Pászkay István jző, h. Kiss Ferencz sző (Bol­dog); 185. a valkóiba: Bicskey Sándor sző (Vácz- S­z­e­n­t-L­á­s­z­l­ó) ; 186. a vérségibe: Acsay Vilmos sző (Kartal) (Kar­tal); 187. a zsámbokiba: Polner Sándor sző (Dány) (Dán­y). — Hát nem te vagy az édes anyjuk ezeknek a lánykáknak? — kérdé. — Nem, csak a nevelő anyjuk. — Hát aztán kiéi? — Már vagy hat éve, hogy árvák. Szüleik korán elhaltak; az apjuk kedden, az anyjuk csü­törtökön. Én és az uram akkor még csak úgy parasztosan éltünk. Szomszédok voltunk, közös volt az udvara a két háznak. Ezeknek a gyerme­keknek az apja egészen egyedül volt, a feleségén kívül senkije. Az erdőn dolgozott. Egyszer egy fa ledőlt és agyonütötte. Pár napra rá az asszony ikreket szült. Szegény és elhagyott volt, senki sem volt mellette, a­mikor a gyerekeket szülte. Másnap halott volt. Hogy mikor halt meg, senki sem tudta, mert senki sem állt az ágya mel­lett. úgy találtam már hidegen, ráborulva ennek a lánynak a lábára. Azért sántít. A gyere­keknek nem volt senkije Mi történjék velük? A szomszédoknak mindegyiknek, egy csomó gyereke, csak magamnak volt egy. Épen nyolc­hetes volt. Magamhoz vettem az árvákat. El­őbb is az ép kis­lánynak adtam tejemből, mert azt hittem, hogy s­zánta úgy sem él sokáig. De sírt és én megsaj­náltam a kis, angyalt. Mért szenvedjen szegényke ártatlanul? És megszoptattam őt is, így neveltem a magam gyerekét és az árvákat. Akkor még fiatal asszony voltam, erős, egészséges és bő­ségesen volt fejem is. Ha az egyik jóllakott megszoptattam a másikat, így segített meg az isten, hogy fölnevelhettem őket. A fiam mikor két éves lett, meghalt és az isten nem adott több gye­reket. Aztán jól ment a sorunk és gazdagok let­tünk. Mert az uram molnár és gazdag keres­kedőnek szállítja a lisztet. Jól keres és gondtala­nul élünk. Igazi áldás ez a két gyerek a háznál nélkülök olyan üres lenne a lakásunk, mert én is, az uram is, nagyon szeretjük őket. Aztán a világon kivülök senkin nincsen. Az asszony szivére szorította a sánta kis leányt és letörölte a könyeit. Matriona nagyott sóhajtott. — Mégis csak igaz az a mondás, hogy apa és anya nélkül el lehet az ember, de isten segít­sége nélkül nem­!­s. A­mint az asszony a gyerekekkel távozott, Mihály fölkelt, félretette munkáját, levetette köté­nyét, meghajtotta magát a varga és felesége előtt e szavakkal: —­ Isten megbocsátott nekem; bocsássatok meg ti is, ha valamit vétettem nektek. Simon és Matriona úgy látták, mintha Mihály fejét glória övezné. — Dicsfény övez, igen, mert szent voltam és isten megbocsátotta a bűnömet. Háromszor láttatok mosolyogni, mert istenitek három szavát kelle meg­kutított­­a ,barnát egyiket akkor hallottam, a­mikor a feleséged meg­szánt és megkínált vacsorával. Akkor mosolyogtam. A másik szó attól a gazdag úrtól jött, a­ki azo­kat a csizmákat akarta csináltatni. És én másod­szor mosolyogtam. Most meg, hogy ezeket a lánykákat láttam, megnyilatkozott a­ harmadik szó és én harmadszor mosolyogtam. — Mondd meg nekünk is Mihály, mért bün­tetett meg téged az isten és mik azok a szavak, hogy mi is megtanulhassuk. — Az isten megbüntetett engem, mert nem követtem parancsát. Isten egyszer leküldött a földre, egy asszony lelkéért. Lejöttem és láttam egy beteg asszonyt. Éppen ikreket szült, két lány­kát. A gyermekek szopni szerettek volna, de az asszonynak nem volt ereje, hogy oda emelje őket a melléhez. Az asszony észrevett és sírva szólt: »Istennek angyala, csak tegnap temették el az uramat, a­kit egy fa leütött az erdőn; nincsen anyám, sem testvérem, sem rokonom, engedd, hogy felneveljem kis árváimat, engedd, hogy szülők nél­kül is boldoguljanak az életben.« Meghallgattam a kérését, az egyik gyermeket karjaiba fektettem, a másikat odaadtam, hogy szop­tassa. Aztán istenhez repültem vissza és megmond­tam, mert nem hozhattam el a gyermekágyas asz­­szony lelkét. De az Úr így szólt: »Menj, hozd el az asszony lelkét és három szavat fogsz megtanulni. Meg fogod tudni azokból, mi van az emberben, mi nincs megadva neki és miből él. És ha ezt a három szavat meghallottad, újra visszatérhetsz hozzám.« Lerepültem újra a földre és elvettem az asszony lelkét. A gyerekek szájából kicsúszott a csecs és az asszony élettelenül borult gyermekeire, megnyomván egyiknek a lábát. Elhagytam a falut és el akartam vinni a lelket az istennek. Ekkor elkapott egy szélroham, szárnyaim letörtek, a lélek fölszállt istenhez és én a földre hulltam egy út szélére. Csak most kezdtek eszmélni a vargáék, kit szedtek föl az út széléről, kit ruháztak föl és hogy ki az, a ki velük élt. Sírtak örömükben és félel­mükben, de az angyal folytatta: — így maradtam egészen egyedül és mez­telenül az isten szabad ege alatt. Nem ismertem ád­áz ember szükségleteit. Nem tudtam mi az éhség is a hideg, de akkor emberré lettem. Éheztem és­­ fáztam, de nem tudtam mitévő legyek. Egyszerre láttam egy embert jönni az utón. Egy pár csiz­­­­mát vitt és magában mormogott valamit. Most­­ először láttam emberi arczát, hogy magam­­ és emberré lettem és megijedtem, a­mint ránéztem,­­ az ember észrevett és az arcza elborult. Még félel­mesebb lett és ott hagyott. Már elvesztettem min­den reményemet, a­mikor újra visszajött. A­mint megnéztem, alig ismertem rá. A f, imént még mint­­­­ha élet sem lett volna benne, de most láttam, hogy ’ „az úr megszállta lelkét és a jóság kiült arczára is. Fölkeltett, felöltöztetett és haza vezetett magá­hoz. Otthon elénk jött a felesége és szitkokkal fo­gadott bennünket. Az asszony még félelmesebb volt, mint az ember. A halál beszélt a szá­jából és alig tudtam lélekzeni a halotti szag­tól, mely belőle áradt. Ki akart kergetni a hideg éjszakába és én tudtam, hogy ha ezt meg­teszi, meghal azonnal. Ekkor az ura istenre emlé­keztette és akkor mindjárt megszelídült. A­mint megkínált a vacsorával, láttam, hogy a halál kife­jezése elhagyta vonásait. Vidám lett és láttam, hogy lelkét megszállta az Úr szelleme. Eszembe jutottak a szavak. És meg fogod tudni, mi lakik az emberben. És láttam, hogy az emberben sze­retet lakozik. Örültem, hogy az Isten megen­gedte hallhatnom az első föltételt, a­mely hozzá közelebb visz és szívből mosolyogtam. De sokat nem tudtam megérteni. Nem tudtam, mi nem ada­tott meg az embernek és hogy miből él. —­ így maradtam nálatok és elmúlt egy év és jött a gazdag, megrendelte a csizmákat, melyek egy egész évig tartsanak a­nélkül, hogy elszakad­nának vagy csak el is ferdülnének. Ránéztem és láttam, hogy mögötte áll a halál angyala. Kívülem senki se láttáján azonban megismertem és tud­tam, hogy a gazdag nem él már sokáig, hogy mielőtt leszáll az est, meg fog halni. És eszembe jutottak újra a szavak: »Meg fogod tudni, mi nincs megadva az embernek.« Már azt tudtam, mi lakozik az emberben, most megtudtam, mi nincs megadva neki és másodszor moso­lyogtam, mert örül­tem, hogy láthatok egy magamfajta szellemet és hogy isten büntetése végére jár. Mégis hátra volt még az utolsó: nem tudtam, miből élnek az emberek. És vártam, hogy az isten megmutatja nékem ezt is. A hatodik évben jött az asszony az ikrekkel. Meg­ismertem mindjárt a lánykákat és meg­tudtam azt, is, mint maradtak életben. Egy idegen asszony szoptatta és nevelte fel őket. És amint az asszony sírt örömében, hogy ily szépen fölnevelhette őket, megláttam az istent és megtudtam, miből élnek az emberek. Az isten megbocsátotta és megengedte, hogy megérjem az utolsó föltételt is és harmad­szor mosolyogtam. Az angyal levetette ruháját és ott ragyogott mennyei fényben. Hangosabban beszélt és minden szava mintha az istentől jönne. »És láttam, hogy az ember nem magáért él és ami élteti az a szeretet.« Az angyal dicsénekbe kezdett és a szobácska megremegett hangjától. A tető megnyílt és hosszú lángoszlop látszott az égtől le a földig. Simon és övéi leborultak az Úr előtt. Az angyal alakja mind messzebb és messzebb látszott, végre eltűnt. A­mint Simon magához tért, övéivel egyedül volt a kunyhóban. Ázsia és Európa, Budapest, aug. 9. (ul) Ázsia erősen foglalkoztatja Európát; nem hiában ringatták ott kultúránk böl­csőjét, az összeköttetés meg nem szűnik a két világrész között, sőt mindegyre sűrűbb lesz, s remélhetőleg busásan meg fogja há­lálni Európa Ázsiának mindazt, a­mit tör­ténelmére nézve idősebb szomszédjának kö­szönhet. Érdeklődésünk, sőt ennél több, tény­leges közreműködésünk az örmények sor­sának megjavítása iránt, egymagában véve csattanós bizonyítéka Európa jóakaratá­nak és készségének, „ hogy kulturális szol­gálatokat tegyen Ázsiában. Már a berlini szerződés gondjába vette az örményeket s reformokat helyezett kilátásba részükre; később Angolország a c­iprusi szerződés­ben külön kötelezettséget vállalt többi között arra, hogy gondoskodik ezeknek a reformoknak a végrehajtásáról. A re­formok ennek ellenére mind e mai napig papiroson maradtak. Tavaly a szaszszuni borzalmak vonták újból az ú­­n. Örmény­­országra Európa figyelmét. Az őszszel nem­zetközi vizsgálóbizottság ment a hely­színére, a tényállás pontos kiderítése vé­gett, s még vissza sem tért Kis-Ázsiából. Angol­ország időközben elvesztette türel­mét, s Franc­­iaországgal és Oroszországgal szövetkezve, meglehetősen otromba módon kezdte szorítani Törökországot a reform­­akc­ió megkezdésére; nagyon valószínűleg a kellemetlen belpolitikai helyzet bírta Ro­sebery lordot a túlságosan erélyes külpoli­tikai föllépésre, hanem azért bizonyos, hogy most már utódja, Salisbury lord sem fogja abbahagyni az örmény reformok sürgeté­sét. A hawardeni aggastyán is megszólalt az örmények érdekében, s még mindig ha­-1-1 girbálá­sával fakadt ki az arme­­nian atrocities miatt, szuuseg d­oimo­ni erőszak alkalmazását követelvén. Semmi va­lószínűség nincs ugyan­ arra, hogy An­golország az örmény kérdés miatt hábo­rúba keveredjék Törökországgal, hanem azért föltehető, hogy a porta utóvégre is kénytelen lesz rálépni a reformok útjára, a­melyet eddig olyan aggodalmasan kerül­getett. Európa érdeklődése az örmények sorsa iránt tehát kétségtelen, és annyira két­ségtelen azonban, hogy az európai örmény bizottság túlzásai, bolond koholmányai, és erőltetett hangulatcsinálása ennek az ér­deklődésnek egyedül a csökkentésére alkal­masak. Napról-napra alaposabbnak látszik a gyanú, hogy az örmény bizottság a szasz­szuni borzalmakról terjesztett rémhíreivel is visszaélt a közvélemény jóhiszeműségé­vel, hanem az, a­mit egy londoni távirati ügynökség révén legújabban becsempészett az európai lapokba, botrányosan túlhaladja a megengedhetőség legtágabb mértékét. Várjon a londoni örmény bizottság bárme­lyik művelt tagja pillanatig is gondolha­tott-e arra, hogy egyetlen komoly politi­kus elhiszi, hogy a Salisbury-kormány rá­­oktrojálni akarja Törökországra az örmény autonómiát, az európai hatalmak által de­legálandó örmény alkirálylyal egyetemben? Hiszen egészen világos, hogy a szul­tán, bármennyire ismeri Törökország gyön­­geségét, a végső erőfeszítéssel küzdene felségjogainak ilyen szétrombolása ellen. Az az állítás pedig, hogy Kállay Béni volna a kiszemelt örmény alkirály, fog­lalhat magában elismerést a magyar államférfiú fényes sikerű működése iránt az okkupáti tartományokban, hanem sem­mivel több alappal nem bírhat, mint ennek az örmény hírgyártmánynak a többi része, mert sem az osztrák-magyar monarkia nem nélkülözheti Kállayt jelenlegi állásán, sem ő nem hajlandó Örményországgal fölcserélni jelenlegi működési körét. A­mikor pedig Európa ilyen élénken foglalkozik az ázsiai ügyekkel, Ázsia bor­zalmas vérengzéssel fizeti vissza jóindulatú fáradozásainkat. A kínai keresztényüldözés a legmélyebb fölháborodást kelti az egész művelt világon. A Kanton vidékén angol alattvalókon, férfiakon és nőkön egyaránt, elkövetett vérfagyasztó kegyetlenség újólag napirendre hozza annak a szükségességét, a­mi a japán-kínai háború idején gyakran képezte megvitatás tárgyát, hogy t. i. az európai hatalmaknak egyetértőleg és kö­zösen kell védelmezniük Kelet-Ázsiában az eurrópai érdekeket. Az idegen gyűlölete Kí­nában időről-időre elemi erővel tör ki. Angolország bizonyosan példásan meg fogja torolni a fucsani vérengzést, hanem ezzel az európaiak és a kelet-ázsiaiak közötti viszony nagyfontosságú kérdése távolról sem nyer megoldást. Az európai hatalmaknak össze­­szetartó és kitartó munkálkodása szükséges ahhoz, hogy a messze Keleten a helyzet megjavuljon, s a körülmények alkalmatossá váljanak arra, hogy az idegen ott bizton­ságban működhessék akár anyagi, akár kulturális czélok elérésén. Ilyen helyzet megteremtésével Európa épen úgy elő fogja mozdítani Ázsia javát, akár az ör­mény reformok kierőszakolásával. TAVIRA 101. Koburgi vendégek. Koburg, aug. 8 A herczegi családon kívül Reinhartsbrunn kastélyban jelen vannak: Fülöp szász-koburgi herczeg, Lipót szász-koburgi her­­czeg, a román trónörökösné, VIII. R­e­u­s­s her­czeg és herczegné és Stolburg-Wanisgoroda Ottó herczeg, Szerbia felszabadítója. Belgrád, aug. 9. A Máté Novine újabb heves C­­ikket közöl az orosz imádók ellen, a­kik azt ál­lítják, hogy Szerbiát az oroszok szabadították fel a török uralom alól ; arra emlékeztet, hogy az 1876 iki háború idején Oroszországból összevissza legfeljebb 3000 önkéntes érkezett Szerbiába, de a 150,000 főnyi szerb hadseregben egyszerre soha sem szolgált több, mint 4­ 500 önkéntes és ezek is igen kevés kivétellel nagyon silány minőségűek. Maga Csernajeff, ki kissé hóbortos volt, nem volt az orosz kormány küldötte és mikor rábízták a szerb sereg fővezényletét, a legfontosabb álláso­kat egy egyszerű újságíróra (Komarov) és egy ka­landorra bizta. A czikk azzal végzi, hogy Szerbia igen keveset köszönhet Oroszországnak és hogy ez volt Obrenovics Milos nézete is. (M. É.) Röpirat a szerb dynasztia ellen. Belgrád, aug. 9. (Eredeti táv­irat.) AN. Fr. Pr. jelentése: Az a dy­nasztia-ellenes manőver, melyet »A szerb nép és az Obrenovics-dynasztia« czimű ti­tokban terjesztett röpirattal űznek, roppant föltűnést kelt. Bár a füzeten az áll, hogy Belgrádban nyomták, konstatálták, hogy külföldről, valószínűleg Montenegróból csempészték be. A röpirat számos pél­dánya a rendőrség kezei közé került. Ki­sebb csomagokba göngyölítve oly túlzó ra­dikálisokhoz küldték, kik úgy ismeretesek, mint a montenegrói fejedelem hívei. A czimzettek legtöbbje elég óvatos volt a röpiratot nyomban átszolgáltatni a rendőr­ségnek. Orosz hang Bulgáriáról. Pétervár, aug. 9. Az orosz távirati ügynök­ség jelenti: »Hiteles értesülések szerint a külföldi T^r SPa zb^'kom­mun.áS0«. OXPgW 0 Ef/Á£ih il­letőleg« A bécsi K. K. Telegrafen-Correspondem Bueau, a­melytől ezt a hírt kaptuk, a következő megjegyzést teszi: »Tekintettel a fenti hirre a K. K. Tele­grafen Correspondem-Bureau szükségesnek tartja, hogy a tényállást a következőkben ismertesse: Augusztus 1-én Oroszországnak a bolgár­­ügyek­ben való állásfoglalásáról szóló hírt az iroda a következő megjegyzéssel kapta a berlini Wolff­­féle távirati ügynökségtől, mely már évek óta közli az Oroszországból érkező híreket a K. K. Telegr. Corresp.-Bureau-val: »Legkitűnőbb forrásból«. A jelentés további szövegében a következő is foglaltatik: A külügyi hivataltól szerzett informácziók alapján, azon helyzetben vagyunk, hogy kijelent­hetjük« stb. Ily körülmények közt a K. K. Telegr. Corresp. Bureau-nak annál kevésbbé volt oka, hogy e hír authentikus jellegében kételkedjék, mint­hogy annak tartalma megfelelt a császári orosz kormány intenczióiról eddig megjelent közlemé­nyeknek és nem volt ok annak feltevésére, hogy Oroszország ezen magatartásában változás állott be. Annál is inkább, minthogy néhány nappal ezelőtt a párisi Nord-ban szintén jelent meg egy közlemény, mely hasonló következtetésekkel végződik. Berlin, aug. 9. (Eredeti távirat.) A N. Fr. Pr. jelentése: Arra az orosz nyilatkozatra, hogy a külföldi sajtóban semminemű orosz kommü­niké nem jelent meg a bolgár ügyekről, a Nordd. Alig. Ztg. a következőket jegyzi meg: »Kommü­niké alatt technikailag oly hírlapi nyilatkozatot értünk, a­mely hivatalos körökből ered, vagy hi­vatalos jelleggel bír. De mivel százféle félhivatalos közlemény, ezélzás stb. lehetséges, az orosz lapok bizonygatása nem zárja azt ki, hogy a megjelent közlemény nem a hivatalos körök nézetét tükrözi vissza. Maczedóniai mozgalmak.­­ Szófia, aug. 9. A forradalmi mozgalom Ma­­czedónia határkerületeiben teljesen megszűnt. Sara­­sov hadnagy az utolsó azok közt a bolgár tarta­lékos tisztek közül, kik Maczedóniába mentek, kö­rülbelül 30 kísérővel a rilói zárdába menekül­hetett, a­hol úgy ő, mint kísérői letették a fegyvereiket, Sarasovot és társait az ország bel­sejébe szállították. Egy körülbelül 60 ember­ből álló csapat, melyet a küstendili hely­őrség két zászlóalja vett űzőbe, a határ felé menekült és sikerült is neki azt átlépni. De egy kilométernyire a határtól török csapatok visszanyomták a menekülőket, a bolgár csapatok pedig lefegyverezték őket. A dubnitzai prefektus jelenti, hogy két nap előtt egy 60 emberből álló bandára bukkantak, mely A­than­son Iván vajda vezetése alatt a határ felé nyomult. A dubnitzai helyőrség azonnal űzőbe vette a csapatot. Az örmény kérdés. Bécs, aug. 9. (Eredeti távirat.) A N. Fr. Presse jelentése: Kállay Béni közös pénzügyminisztert a napokban meg­látogatta a Londonban megjelenő Armeny szerkesztője, Mirasz Cserar tanár­a ki­jelentette előtte, hogy az örmény bizottság Kállayt tartja legalkalmasabbnak az al­­királyi hatalommal felruházott európai biz­tos állására, kinek feladata lenne Örmény­­országot kormányozni. Magától értetődik, hogy Kállay köszönettel utasította vissza a neki szánt alkirályságot s komoly fejte­getésbe nem bocsátkozott a dolog fölött. Cserar azonban megmaradt a mellett, hogy Kállay, ki Boszniát oly kitűnő ál­lamférfim ügyességgel kormányozza, egye­dül képzelhető jelöltje marad az örmé­nyeknek. Közgazdasági táviratok, Páris, aug. 9. A Crédit Lyonnais és a H­o­s­k­­­e­r czég a szerb pénzügyminiszterhez újabb levelet intéztek, melyben újból tiltakoztak a szerb államadósságok konverziójáról szóló törvény ellen és azt állítják, hogy ez a törvény ellentétben van az 1890-ki 5°/0-os kölcsön kibocsátásakor elvállalt kö­telezettségekkel. (M. É.) Nyíregyháza, aug. 9. A földmivelésügyi mi­niszter Szabolcsvármegye területére a sert­ész­vész miatt elrendelt zárt feloldotta. Az elhalasztott sertésvásárok holnap újból meg­kezdődnek.

Next