Nemzeti Közoktatás, 1935-1936 (6. évfolyam, 1-10. szám)
1936-04-01 / 8. szám
VI. ÉVFOLYAM 8. SZÁM íjj Halétel Az 1936 ÁPRILIS Hó 1 «...- i i ■ [UNK] mm —tttt-A BUDAPESTI TANÍTÓTESTÜLET ÉS A MAGYAR TANÍTÓK OTTHONA HIVATALOS TÁRSADALMI ÉS TANÜGYI LAPJA MEGJELENIK HAVONKINT JÚLIUS ÉS AUGUSZTUS KIVÉTELÉVEL ELŐFIZETÉSI ÁRA egész évre.. 6 P Tagoknak .. 2 P FŐSZERKESZTŐ; ÖLVECZKY PÁL SZERKESZTŐSÉG: I., Németvölgyi út 46. Telefon : 55-6 70 KIADÓHIVATAL: V., Honvéd utca 10. sz. Tel.: 12-7-47 Miért nem alakulhat ki egységes tanítói szellem? Írta: Ölvecszky Pál Sokat gondolkoztam azon, miért nem tudott kialakulni a magyar tanítóság lelkében az egységes és szükséges közszellem. Tanítói közéleti működésem tapasztalatai alapján az eredménytelenséget több tényező közrehatásának tulajdonítom. Az a meggyőződésem, hogy a tanítói közszellem kiépítése, megteremtése szinte nemzeti érdek. A tanítóság társadalmi életre való nevelése a tanítóság ilyen irányú lelkisége alapján az egész nemzet társadalmi nevelését szolgálja. Ki meri kétségbe vonni, hogy e tekintetben a mi társadalmi életünkben nincs már tennivaló. Nagy közoktatási miniszterünk, báró Eötvös József, vette észre először a tanítói közélet megszervezésének szükségességét. Megalakíttatta a vármegyei tanítóegyesületeket. Gondoskodott működésük anyagi lehetőségéről. Ezek alapján képzelte az egységes tanítói közszellem kialakítását. Sajnos, ezen első intézkedés óta e téren semmi hivatalos lépés nem történt. A tanítóság saját erejéből igyekezett kiépíteni a tanítói egyesületi életet. A legutóbbi időig azonban megakasztotta ezt a népiskolai oktatás sokfélesége. A magyar tanítóság iskolafenntartó hatóságok szerint százféle kép volt és van széttagolva. Tömérdek akadálya volt és van az egyöntetű egyesületi életnek. Újabban az Egyetemes Tanítószövetség vezetősége nagy eréllyel látott hozzá a tanítóság egyesületi megszervezéséhez. Nemcsak az egyesületi életet igyekezett kiépíteni, hanem a tanítóság nemzetnevelő és kulturális feladatainak megoldására is érdekes és értékes programot dolgozott ki. A tanítói közvélemény és közhangulat, a nehéz idők dacára, nagy lendülettel fogott a kitűzött célok megoldásához. A tanítóság részéről tehát megtörtént minden az egészséges tanítói közszellem megvalósításáért. Azonban — ahogy jeleztem — a tanítói egyesületi élet kifejlődését sok körülmény gátolta. A tanítói közélet vezetői igen sokszor tapasztalták, hogy munkásságukat az illetékes tényezők megfelelő módon nem támogatták. A tanítói közéletben kitermelt, nemzetnevelő, módszeres kérdések, mégha jók és kifogástalanok voltak is, nem találtak értékelésre. A tanítói közületeknek a legritkább esetben volt módjuk elgondolásukat, véleményüket érvényesíteni az iskolák módszeres munkája irányítása tekintetében. Az egyesületek és azok vezetői nem kapták meg azt a hatósági elismerést, méltánylást, ami az egyesületi élet egészséges fejlődését támogatta volna. Ennek volt következménye, hogy a tanítóegyesületek inkább csak a kari kérdésekkel foglalkoztak, mert látták, hogy az iskola benső életére vonatkozó javaslataik a legritkább esetben találtak meghallgatást. Ilyen körülmények között a tanítói egyesületi élet vezetői két malomkő között őrlődnek. Egyrészt érzik a tanítói közszellem, az egyesületi élet fontosságának, fejlesztésének szükségességét, másrészt kell küzdeniük a tanítói lelkek elkedvetlenedésével, ami viszont megérthető az eredménytelen működés következtében. Példákkal szolgálok. Most jelent meg a lapokban a Közoktatásügyi Tanács tagjainak névsora. A magyar népoktatás művelői közül csak három nevet olvastam közöttük. A tizennyolcezer magyar tanítónak három tagja találtatott érdemesnek e megtiszteltetésre. De különösen az lepett meg, hogy egyetlen országos jellegű tanítói közület vezetője sincs a kinevezettek között. Ebből csak két következtetés lehetséges. Vagy rosszul választotta meg a tanítói közvélemény vezetőit, vagy a közoktatási kormányzat nem helyez