Nemzeti Sport, 1922. december (14. évfolyam, 109-121. szám)

1922-12-23 / 118-119. szám

Szombat, 1922 December 23. I nemzeti Sport szállítunk, a gyár meg lehet elé­gedve tevékenységével. Utunk­ ezután a géptermekbe vitt, ahol a modern óriási masi­nák állanak egymás mellett és szinte öntik ki magukból az egyes alkatrészeket. Feltűnik, hogy ál­talában kevés ember végzi a teen­dőket­. A gyár tudniillik egészen modern alapokon dolgozik. Öt-hat gépet kezel egy munkás s a gépek teljesen automatikusan működnek, a munkásnak csak arra kell ügyel­nie, hogy mikor fogy ki­ a­ meg­munkálandó anyag és azt ujjal he­lyettesíteni. Az olaj, a szappanos hűtővíz állandóan kering a gép­ben, anélkül, hogy emberi kezek beavatkoznának a munkába. A modern, amerikai mintájú gyárakban általában arra törek­szenek, hogy minél kevesebb le­gyen a szakmunkás és minél több a napszámos. Vannak napszámo­sok, akik ég 5 gépet eligazítanak, bár természetesen bőven akad oly gép mely egymaga megkíván legalá­bb egy szakmunkást, akik­ben általában nem túlságosan bő­velkedünk. Az igazi, alapos ké­szültségi­ szakmunkás ritka, bár mutat nekünk szíves kalauzunk néhány, Németországban ki­tanítta­tott szakmunkást, kik párj­ukat rit­kítják a maguk nemében. Az alkalmas munkaerők kérdése egyébként világszerte nagy pro­bléma. Kétféle megoldással pró­bálkoznak a gyárak. A német üze­mek már csak a gyárak techni-­­­kai megoldása folytán is speciális szakmunkásokkal dolgoznak. Egy autó alkatrészét ezer helyen, ezer különböző gyárban készítik s az összehordott anyagot a gyár szin­te csak összeállítja. Az ilyen ala­pon dolgozó gyár szinte kizárólag­ csak képzett szakmunkást alkal­mazhat. A másik oldalon állanak az amerikai gyárak, főleg a Ford, mely maga­ teremt elő mindent. Minden alkatrészt, minden hozzá­valót maga­ állít elő, külön vas­útja, szénbányája van, hogy ne szoruljon semmiben másra. Gépei pedig a lehető legmodernebb, te­hát legegyszerűbben kezelhető ma­sinák (a modernesítés iránya a kezelés egyszerűvé tétele), mely­hez nem kell szakmunkás s melyet bárki, egy napszámos is azonnal kezelni tud. S mivel a napszámos természetesen olcsóbb, mint a kép­zett szakmunkás, megértjük a Ford-kocsik olcsósága egy igen fontos tényezőjét. A Ford-féle megoldásnál azonban aztán a® a kellemetlen következmény áll elő, hogy az autó típusát nem egy­könnyen lehet változtatni. A né­met gyárak, melyek csak összeállí­tanak, akkor és úgy változtatják a gép formáját, ahogy és amikor akarják. Fordot berendezése köti, a hatalmas üzem ontja a kocsikat, melyek azonban mind egyfor­mák s a gépek berendezése, meg­oldása, beállítása, szakmunkások nélkül dolgozó mivolta folytán nem változtatható. — Mi a középen haladunk, — kapjuk az érdekes felvilágosítást. — a karosszériát természetesen nem mi készítjük, s öntödénk kin­csen. Most mindent Itt készítünk s­ mikor a nyers­anyagot a gépte­rembe szállítja az öntöde, akkor munkába kerülnek az egyes rész­letek, a legapróbbakig. Előttünk áll a hatalmas gépte­rem belseje. Gyártódik a kis csa­vartól minden, a gép, mely egyre­­ ontja magából a kész alkatrészt­, s azon az elven­­készíti a termeket, hogy a bedobott nyersanyag ugyanazt a munkát végzi, mint majd később az autóban a maga helyén. S amint például forog a gépben a kis csavar, egyre vágó­dik bele a menet, melyhez hason­lóra a kész autóbait fog találni a­­készülő alkatrész. Külön csiszoló gépek állanak sorban, a főtengely, a hengerek stb. részére és miután a gép el­végzi munkáját, pontos műszerek kontrollálnak mindent. Elmondhat­juk, hogy egy modern gyárban vagyunk, ami ugyan még messze van az amerikai nívótól, ahol pél­dául a karterek szíjakon futnak, egy ponton hirtelen leemeli őket egy daruszerkezet, hogy aztán egy gép 25 fúróval fogjon hozzá a megmunkáláshoz. A géptermekből a szerelő termek­be visz utunk. Itt alvázakat szerel­nek. Először­ a chassis a rugókat kapja meg, majd az első tengelyt. Ezután a hátsó tengelyt, a kar­dánnal és a differenciállal helye­zik az alvázba. Ezt­ követi a keré­kek felszerelése, amit a s­ebesség­­váltómű, majd a kormánymű kö­vet.. Ezek után felszerelik az idő­közben a fékpadon kontrollált mo­tort, majd a hűtőt és kész a ko­csit, mely ezután megkapja az alsó burkolatot és megy a kipróbáló műhelybe. A kipróbáló műhelyben benzint kap a tartály, vizet a hűtő és gumin ikat a kerék, majd kikerül a kocsi először a keramit útra, ahol ha minden rendben megy, jön a próbaút. Ez először rövidebb, 30—40 kilométeres túrából áll, ké­sőbb nagyobb, 100—200 kilométeres próba alá vetik a kocsikat. Ha most is jól működik minden, megkapja a kocsi a villamos be­rendezést és megy a karosszéria a gyárba. Igen érdekes egyébként, hogy a Franco-Roushain légi társulat rossz motorjait a MAG-nál javít­tatja, persze azért, mert olcsóbb neki, mint Franciaországban. Egyik teremben éppen egy 12 hen­geres 360 lóerős Lorraine-Dittrich motort javítanak. Ekkor tudjuk meg, hogy a MAG a háború utolsó felében már naponta 2 F okkerrel lepte meg­­a központi hatalmakat. Ezek MAG-Daimler motorokkal voltak fölszerelve. Hogy teljes legyen a működő gyár képe, megemlítjük, hogy a gyár a legmesszebbmenő munkás­­jóléti intézményeket állította fel. Saját gazdasága van. Naponta 25 koronáért ad kitűnő ebédet a munkásoknak és mint azt Szigeti főmérnök kijelentette, egészen amerikai szisztémával a minden ilyen kérdésben úttörő és legtöké­letesebb Ford-gyárat kopírozva­ haladnak e téren. Így fest egy magyar a­ut­ó­gyár belső képe. Biztató az, amit itt lát­tunk, reményt keltő, és ha még nem is állíthatjuk párhuzamba egy amerikai gyár üzemével, az euró­paiakkal már fölveszi a versenyt és a maga dolgában jól, biztosan, céltudatosan, egyenesen halad a magyar kultúra, technika, ipar, a szebb magyar jövő szolgálatában. Horowitz György a MÁG vezérigazgatója CLUB-GARAGE Gépkocsi-Garage rt. Budapest I. IX., Kortekt-u. 4. Tel. 135-69 és J. 139-78-2.­­­ Mária Valéria-utca 3. Telefon 189-25. 3. VII., Kertész-utca 42—41. sz., építés alatt, (lista A technika minden ' C) vívmányával felsze-4 vett garasé, elzár­h­ató bóvlikkal, vil­lífelésítés, lanyerőre berende­lt/i­zett modern lavita­(nff ) műhely és benzin­­­tartályokkal stb 1­­ a .. Bérautók­­ éjjel-nappal. * Megbízható kocsivezeték Indult az utolsó két évben 18 országban, 45 versenyben. Tel. J. tit-TR Tel. J. 61-62 51 győzelem, 20 második, 5 harmadik hely. STEYR AUTOMOBIL MŰVEK MAGYAR KE­RESKEDELMI R.­T. VIII., Trefcszt-utca 2. Eckhardt Autóközpont | V62 Teréz-körút 22b ' SS­­ -­U| és használt személyen. | teherautók, motorkerékpár| Mercedes, Fiat, Benz, Darin­­g Telefon: 2-97. ser, Puch állandóan raktáron. Telefon: 2-97. 1 j­USVMN DAIMI,ER/ MAC/VHIH Közös eladási központ Bpest, VI., hisz Ferenc­ tér 9. ll ELADÓ AUTOMOBILOK 1­8/24 BENZ (nyitott) 2.500.000 K. 24 HP BENZ „ 1.800.000 K. 30 HP BERLIET ,, 1100.000 K. 6 HP NSV motorkerékpár oldal­­kocsival, tartalék garnitúrával­­,5oom­ K. Bővebbet a Nemzeti Sport szer­kesztőségében. Hitelesített rekordok Nagyöbű (Manlicher) fegyvernél 300 m. távon, a szokásos 10 körös nemzetközi céltáblán 10 lövésből fekvő találat 87 kör, elérte Felez Rezső MJSE 1913. XI. 15-én. 10 lövésből­ térdelve^ 10 találat 77 kör­, elérte Kimmel Emil százados 1912. X. 1. 10 lövésből állva 10 találat 76 kör, elérte Hauser László frigy 1912. X. 1-én. 30 lövésből (10 lövés fekve, 10 lö­vés térdelve, 10 lövés állva) 30 talá­lat 211 kör, elérték Tetley­­Emil BE­AU 1913. X 1. és Felez Rezső MJSE 1922- X. 8. Miniatűr fegyvernél 50 m. távon, tetszés szerinti testhelyzetből a Ma­­­gyar Országos Céllövő Szövetség által használt 5—10 körös körcél­­táblán 10 lövésből 10 találat, 96 kör, el­érte Petracsek Ferenc dr. BPLE 1922 X. 15. 10 lövésből 40 találat 362 kör, el­érte Petracsek Ferenc dr. BPLE 1922. X. 15. Pisztolynál 50 m­. távon, a szoká­sos 10 körös nemzetközi közcéltáb­lán állva: 10 lövésből 10 találat 80 kör, elér­ték: Abaffy Sándor USC, Csáky Andor gróf USC és Felez Rezső MJSE 1922. IX. 10. 00 lövésből 60 találat 143 kör, el­érte:1 Hamm­ersberg Géza dr. MJSE 1912 május 23-án. MAJLÁTH MIHÁLY motorkerékpárok és alkatrészek raktára ♦ Angol TRIUMP motor­kerékpárok magyarországi vezérképviselete. Speciá­lis motorjavutó műhely. Budapest, V., Hunyadi-tér 12. sz. Az új 10­40 HP, Kompresszoros MERCEDES világszenzáció BÁRDI MERCEDES és WANDERER vezérképviselet IV, Kossuth Lajos­ utca 6.

Next