Nemzeti Sport, 1925. július (17. évfolyam, 124-145. szám)
1925-07-15 / 134. szám
ZSXSS^XJZIV.:::. 8 Hétfői számunkban, a bajnokságról szóló beszámolónk bevezetésében egy, a tribünön történt tettleges inzultusról írtunk. Utólag győződtünk meg arról, hogy a tettlegesség nem történt meg, mindössze rendőri igazoltatással végződő összeszólalkozás zavarta meg egy pillanatra a tribün nyugalmát Grosz MTK 3000 méterre nevezett a MÁV GSK vasárnapi versenyére. Indulása a bajnokságban mutatott remek formája alapján ezen a távon is rekordot jelent. A MÁV-gépgyáriak versenyének jó nevezései egyébként is szépen sikerültek s ezért szükségesnek véljük az előreláthatóan nagy közönség számára a MÁV-pálya közlekedési viszonyait ismertetni. A kőbányai úti sporttelep a 37, 53 és 71-es villamosokkal érhető el közvetlenül, minthogy azonban az MTK- és az FTC-pálya között és mindegyiktől pár percnyire fekszik, könnyen elérhető az összes villamosokkal is, amelyek a Hungária úti és az üllői úti pályára közlekednek. A Debreceni Torna Egylet annak megállapítását kéri, hogy az ifjúsági távolugró bajnokságot nyert Teszler József trénere Sennyei Oláh István és nem Hadházy Dezső Höglin személyében új 60 méteres dobójuk akadt a svédeknek. Az új csillag ugyancsak jókor bukkant fel, mert a két nagy ágyú, a világrekorder Lindström és a kétkezes rekorder Lillier már veszedelmesen kezd hanyatlani. A válogatás miatti nagy elkeseredés során a MAC középtávfutói hétfőn elhatározták, hogy a MÁV-versenyen kihívják Aczélt, az 1500-as és 800-as reprezentatívot, aki ellen 800 méteren Juhász, Bejczy, Belloni, 1500-on pedig Belloni akart kiállani. A tervvel azonban felhagytak, mert a MASz úgyis más intencióból eszközölte a válogatást így. (Legyen pihent 800-as tartalék az olimpiai stafétában, ha esetleg Barsi — lesántul!) Karlovitsot fatális balszerencse kíséri versenyein. A kiváló bajnokot az eső és szél a szombati viadalon annyira befolyásolta, hogy — bár csak hajszálnyira — háromszor verte a 360 cm-t. Hétfőn délután újra megkísérelte tréningben e magasság átugrását s előre vitte a 360-at. Utána 380-ra tette a lécet, kétszer éppen hogy lesodorta, harmadszor pedig tisztán, érintés nélkül, biztosan ugrotta. Bár ekkor erősen megütötte a gyomrát, utána némi pihenő után a 390-nek is neki ment egyszer, de ezt verte s ezzel tréningjét befejezte. Ha formáját végre egyszer versenyen is kiugorja, a magyar rúdugró-rekord egyszerre csak a legelsők sorába szökken. Wollmer, a németek ifjú büszkesége, aki legutóbb Kreefeldben Paulent verte 800 méteren. 1904-ben született s a németek az újabban nem egészen sportszerűen viselkedő Peltier helyett benne látják azt a középtávfutót, aki Amsterdamban sikerre viheti a vörös-fehér-fekete színeket. Az amerikai diák-trupp, mely európai versenykénutra jött át, a következőkből áll: Osborne, Riley, Jones (fedettpálya rúdbajnok), Schwaze (dobószámok), Evans (junior sprintbajnok), Stevenson, Dodge. Millió és millió ember iszik naponta kávét, mert üdítőnek, táplálónak és ízletesnek tartja. Ezekkel a tulajdonságokkal azonban csakis a valódi, hamisítatlan babkávé bír. Mein Gyula OAi Mtegnap, a holnap és a holnapután hősei impressziók Budapest bajnokságai után — A Nemzeti Sport tudósítójától — Tíz hosszú, vérrel és szomorúsággal teli esztendőnek kellett elviharzani a fejünk felett. Tíz esztendő tépdeste, fosztogatta a magyar sport virágoskertjének virágait. Tíz keserves, küzdelmes esztendő árnyéka gáncsolta el sportoló atlétáink reményeit. A magyar őserő és a dacos akarat azonban nem riadt vissza, mert látta, hogy a felhők sötét kárpitja mögött világosság dereng és ezt a derengést biztató jelnek vették. A magyar atléták dolgozni akartak és dolgoztak is. A magyar atlétika legszebb napja, a magyar atlétika feltámadása volt az idén Budapest bajnoksága. A törhetetlen akarat, a nemes versengés láza vezette Budapest atlétizáló fiait. A nemes ambíció, a lovagias vetélkdés jellemezte az egész versenyt. A legyőzött sietett a győztest tiszta, őszinte szívből üdvözölni és a versenyzők klubra való tekintet nélkül szorongatták egymás kezeit. A sportszerűség és egymás megbecsülése a mérkőzés legkiemelkedőbb és legszebb eredménye. A versenyt nem zavarta semmi diszonancia. Csak a sport mindennél magasabban álló eszménye élt a két versenynap hőseinek lelkében. Pedig az ég nem volt kegyes most sem. Mind a két napon bőven ontották csatornái az atlétikának a legnagyobb ellenfelét, a vizet. De a lelkes hangulatban levő versenyzők ezzel az ellenféllel is megbirkóztak. A mély pálya, a csúszós dobóhely és a laza elugrók, mint súlyos akadályok tornyosultak versenyzőink elé, de hatalmas akaratukkal legyőzték azt is. Az 1914. évről évek óta úgy beszélünk, mint atlétikánk hőskoráról. Sajnos, akkori hőseink közül ma csak nagyon kevesen vannak már. Sokan alusszák örök álmukat, fiatal életüket a haza oltárán áldozva fel, mások pedig elszakadtak tőlünk. Az itthonlevők pedig kiöregedtek, családi és egyéb gondok akadályozták meg őket abban, hogy kedvenc sportjukkal töltődjenek. A ma atlétikáját tehát újból kellett elkezdenünk. Nem szabad csak objektív kritikával elmenni a szombat-vasárnapi sportesemények mellett. Az idei év meghozta azt, amire már évek óta vágyva vártunk. Nem csak az eredményt, az egyén pillanatnyi diszpozíciójának eredményét, hanem elsősorban az eddig követett út helyességének igazolását és biztatást a jövőre nézve, hogy a magyar atlétika fejlődése a legjobb és leghelyesebb úton halad. Csak végig kell néznünk új bajnokaink és az általuk csak erős küzdelem után kiszorítottak seregén, mindenütt a holnap és holnapután hőseit látjuk. Az út, a helyes boldogulás útja már megvan. Most már tudjuk, merre és hogyan kell dolgoznunk, hogy a nemzetközi vetélkedésben joggal foglaljuk el majd azt a helyet, amelynek elérésére rendeltettünk. Akkor pedig joggal nevezhetjük el az 1925. évet a magyar atlétika reneszánszának. Mert eddig valahogy úgy voltunk, hogy az 1914. évi bajnoki viadalt s az azt követő svéd—magyar versenyt tekintettük a magyar atlétika hőskorának, legmagasabb pontjának, zenitjének. A most lezajlott bajnoki viadal pár pontban hasonlít is ahhoz. Gerő és Rózsahegyi mintha Jankovichot és Szenest idézné emlékeinkibe. A feltörő ifjak, Flukk és Hajdú, Rákosra meg Schubertre emlékeztetnek. De adja Isten, hogy az ezek karrierjét ne törje derékba már olyan összeomlás, mint azokét. A súlydobásban Mudin akkor ugyan az Öreg bajnokot jelentette, Ambrózy az ifjúságot, most pedig az Ambrózyra emlékeztető Bedő a rég befutott s Darányi—Mudin az új csillag. De ahogy akkor Mudin legutolsó dobására, egy hirtelen nekikeseredett, mindent beleadó csodálatos dobással győzte le a végig vezető Ambrózyt, úgy most ifjú követője Darányi. És most lássuk, hogy elértük-e már tényleg azt a bizonyos 1914-es nívót. Hasonlítsuk össze az akkori bajnoki, svéd—magyar és a mostani bajnoki eredményeket. 100 méter (yard) : Szenes 10, Jankovich 10, Schubert 10 (1914. bajnoki), Jankovich 10.8, Szenes 10.9 (1914. svéd—magyar), Gerő 10.8, Rózsahegyi 10.9, Flakk 11 (1925. bajnoki). 200 méter (220 yard): Szerelemhegyi 22.4, Schubert 22.6, Mezei 22.8, Szerelemhegyi 22.4, Schubert 22.6, Rózsahegyi 22.2, Juhász 22.5, Hajdú 22.7. 100 m. (negyed a.): Mezei 50, Déván 51.5, Steinfeld 52.5, Mezei 50, Déván 50.6. Barsi 50.4, Juhász 50.5, Gerő 50.6. 800 m.: Mickler 1:58, Mattyasovszky 1:59.5, Kis 2:02, Mattyasovszky 1:57.2, Barsi 2:00, Rózsa 2:03.7, Bejczy 2:03.7. 1500 méter ( angol): Marsalkó 4:33, Bognár, Stefániai, Torán (svéd) 4:13, Bognár 4:15, Bejczy 4:13.1, Gross 4:13.9, Belloni 4:14.5. 5000 m. (3 angol): Váradi 15:21, Vörös, Lovas, Modigh (svéd), Karlsson (svéd), Vörös 16:24.6, Gross 15:27.8, Bokor 16:38.4, Kulcsár 16:46.4 110 gát: Solymár 15.8, Mészáros 15.9, Püspöki Gy. 16.2, Solymár 15.4, Mészáros 15.5, Püspöki 16.8, Muskát 16.8, Magyar 17.4. Magas: Wardener 188, Gáspár 188, Fábián 184, Uhr 186, Wardener és Gáspár 183, Gáspár 180, Magyar 175, Vidóczy 175. Távol: Kovács 686, Szabó 676, Lichteneckert 668, Olsson 691, Kovács 677, Somfai 716, Bakó 704, Püspöki 699. Rúd: Szemere 366, Hadházy 322, Gille (svéd) 370, Szemere 360, Karlovits 340, Farkas 330, Nagy 330. Súly: Mudin 1408, Ambrózy 1389, Toldi 1386, Nilsson (svéd) 1406, Toldi 1397, Mudin 1378, Darányi 1420, Bedő 1405, Forbáth 1394. Diszkosz: Ambrózy 4528, Toldi 4482, Görög 4103, Toldi 4584, Egri 4288, Szűcs 4066, Csejthey 3885. Gerely: Kóczán 5760, Szakáll 5156, Toldi 4283, Hackner (svéd) 5987, Kóczán 5723, Szepes 5848, Csejthey 5467, Gyurkó 5307. Hármasugrás, 200 m. és 400 m. gátfutás nem szerepelt az egykori programmokon. Mindenesetre ebben a három számban, nem is csak Somfai révén, hanem a többiek által is, óriásit fejlődtünk. De megállapítható, hogy a tömeget véve tekintetben minden egyes sportágban túlhaladtuk már az 1914. évi méreteket, ami egy ily szomorú viszonyok közé jutott, megkisebbedett országnál nagy szó. De általában egyénileg is jobbak vagyunk, már. Sprinten hajszálnyira elértük az 1914-es nívót, 400-on túlhaladtuk, 800-on egyformák vagyunk, 1500-tól felfelé pedig hasonlíthatatlanul különbek. Az egyetlen 110 méteres gátfutás az, melyben még messze elmaradtunk az akkori időktől s talán még a magasugrást és diszkoszvetést is a stagnáló sportágak közé sorozhatjuk. De már távolugrásban, súlydobásban, gerelyvetésben elhagytuk 1914-et s rúdugrásban is nagyobb súlya van a mai gárdának, mint az akkorinak, ha Szemero egyéniségével fölérő egyetlen atlétánk nincs is még. Mindent összevéve a most lezajlott verseny, mely pedig csak Budapest legjobbjait egyesítette, bebizonyította, hogy a magyar atlétikának sikerült a rettenetes vérveszteségeket kiheverve minden eddigi magaslatnál feljebb hágni! Egzotikus eredmények." Paddockék világkörüli útjük alkalmával tudvalévőleg a Filippi-szigetekre és Japánba is elvetődtek. Azoknak a versenyeknek eredményeit, melyeken indultak, már annak idején közöltük. Most ugyanezekről a vidékekről kaptunk újabb értesítést. Egy Mamiéban rendezett versenyen ugyanis ezeket a teljesítményeket produkálták a sárga faj legjobb atlétái: 100 m. 1. Catalon (Filippi) 11.2, 2. Nepomuceno Fii. 3. Tani, Japán. Az előfutamok során Catalon és Tani 11 mp.-et futott. — 200 m. 1. Nepomuceno 22'5 L Catalon — 400 m. 1. Danao Fi 1 51-4’ 2- Gm’eia Fii. -- 800 m. 1. Kuvata Jap.’ 7' “• ^aP- — 1500 ra. 1. Novata Jap. 4:07-8, 2. Satoh Jap. — 110 m gát -1. Rabaya Fii. 15'8, 2. Fernandecz * Fii.'' — Diszkosz 1. Birtulio Fii. 37.40 — 4X400 staf. Japán 3:25‘8, 2. Filippi- 3 Kína - 4X200 staf. 1. Japán 1:313, £ Filippi, 3. Kina. A „sárga olimpiád“ úszóversenyéből úszó rovatunkban emlékezünk meg. A kreefeldi verseny részletei. Már szombati szármunkiban a táviratunk alapján beszámoltunk a kreefeldi versenyről, melyen 100 méteren, Houiben (10.6) legyőzte Paddockot ’ Un Murohissanit (10.7) és Solbii Mértt (10.8). Ugyanitt 200-on SöHüllerv gygázott van d. Berge és Emsbach ellen tut. mp. idleivel. A pályát érre utánai miértek s kisült, hogy csak 190 mé ter. Csekélység. 400 m.: 1. Gert, 51*c 2. Numiann, 51.2. 800 m.: 1. WolMjJ#? 1:59.4. 2. Paulen 4 m, 3000 m.: 1Á. Walpert 9:07. 2. Wachsnmtíh 9:08; DX 1 9:09.6. Távol Dobermiánffí (Ez most a németek legjobbját Múltkor 132-t mérteik neki.) Gém ír - Hoffmeister 5322. 4X100 staf Preiür-Isen, Krefeld 43.2. Svédstaf Msan-Nheimer TG 2:05.1 mip. Neumann finn seit. 50-en blül futva 400-at. Berlini eredmények. Vasárnapi Berlinben országos versenyt rötídren tett három kerület. A főbb epedmérnyék: 100 m. Römer (svájci, jelenleg Berlin) 10.8 mp. — 800 m.: Wolmer (Kassel) 2:00.2 mp. — Rúdugrás: Reg (Nemviesenburg) 370 cm. — 3000 m.: Wolpert (Kassel) 9:10.2 mp. — Gerely: Zimmermann (Boroszló) 57.70 m. Pénteki stockholmi eredmények 110 gát: 1. Petterson 15 mp., 2. Lindström 1 m., 3. Lundgreen 2 m. — Magas: 1. Johansson 175 cm. — 300 m.: 1. Engdahl 35.7 mp., 2. Branding 35.8 mp., 3. Oeberg 36.1 mp. — Súly: 1. Blomquist 1283 cm. — Távol:AL Nilsson 690 cm. — 800 m. 1. Lagerquist 1:58.7 mp., 2. Eriksson 1.59 mp. — 5000 m.: 1. Petersen (dán) 16:15.5 mp., 2. Tuuresen 16:29.7 mp. — 400 gát: 1. Lindström 56.6 mp., 2. Lundgren 58.2 mp. — Gerely: L Lillier 59.01 m., 2. Blomquist 57.34 m.L 4X100 m.: 1. Göta 44 mp. Dorogon a pestvidéki, Szegeden a déli kerület rendezi meg vasárnap ezévi bajnokságait. Szerda, 1925 július 15 BinriTBT«EirrTrrTr",*T^^"',u^vu-isu mi im i Tenniszhúzók, ismét eladóknak gyárunkból előnyös árak és feltételekkel Braun és Fleisennimm Utóda- IRanolder utca 27. telefon: J. (19 07. ......› az atléták által már régóta nélkülözött MASz Tartalma: a MASz. alapszabályai Kerületi szabályzat ■■ Fegyelmi szabályzat Központi szervezet szabályzata Amatőr szabályzat A MASZ Általános versrajszabályai Áttét, versenyszabályok Szövetségi jelvény szabályzata A testnevelési adóról szóló törvény végrehajtási utasítása.* Ára: 28.000 K Kapható minden könyvkereskedésben és a Nemzeti Sport kiadóhivatalában.