Nemzeti Sport, 1927. november (19. évfolyam, 192-213. szám)
1927-11-07 / 196. szám
2 . Sfe¥6T törő játék eldöntötte a meccs sorsát. Nagyon rosszul kezdett a Ferencváros, látszott a fiúkon eleinte, hogy a legutóbbi balesetek, sérülések miatt megingott a csapat addigi önbizalma. Nem ment a játék, védelem oszlopán. Takács I-en is meglátszott, hogy szombaton kelt fel az ágyból, ő sem szerelt olyan bátran, mint máskor. Még a halfsor tartotta ébren a tüzet a csapatban, mert a csatársornak nem volt szíve a merészebb akciókhoz s sokáig sehogy sem tudott lendületbe jönni. Egyénileg a Ferencvárosból senkit sem lehet kiemelni, de különösebb kifogás sem emelhető senki ellen. Az egész csapat nagy küzdeni tudásról tett tanúságot s annak köszönheti győzelmét is, hogy az utolsó percig szívvel küzdött. Hubertől nem vártunk bravúrokat. Megbízható volt, de a két gól elhárításához bravúrokra lett volna szükség. Takács tartózkodóan is jól játszott, de a ravasz Nemzetihúzások néha megzavarták, akárcsak Hangiért, aki néha erőszakosságokkal próbált segíteni magán. A halfsorban Fuhrmann és Obitz nyugalma és rutinja sokat használt a nehéz percekben. Sokat dolgoztak mind a ketten. Turay eleinte el-eltűnt a jól kombináló Nemzeti-belsők között, de ő sem lankadt egy percig sem és sok kritikus helyzetet tisztázott ő is, de az első félidőben a csatársorral nem tudta állandóan fenntartani a kapcsolatokat. Ebben azonban hibás a csatársor is, amelyik nagyon elől maradt s mindent a halfsortól várt, pedig azoknak hátul éppen elég volt a gondjuk. Az első félidőben nem is produkált sokat a csatársor, kevés jó labdát kaptak a szélsők s a belsők sem tudtak veszélyesek lenni. A játék végére feljavult a támadó kvintett. .. . .. Kohut, jött különösen bele s ekkor a legjobb időkre emlékeztetett a Ferencváros. Szedlacsek ekkor sok okos dolgot csinált, Takács II. rendkívül veszélyes volt a kapu előtt, Rázsó is jó labdákat adott s helyenkint még Fröhlich is ügyesen kapcsolódott bele az akciókba. Hogy azonban ezzel a rövid jó játékkal is sikerült megnyerni a meccset, azért a szerencsének is hálával tartozik kissé a tartalékos zöld-fehér csapat. A Nemzeti védelmében Gallina nem tehet a gólokról, egyébként sokszor lépett jól közbe. A bekkek közül Szendrő volt jobb, míg Törökön meglátszik a kényszerpihenő. A startjai voltak különösen bizonytalanok és lyukat is rúgott. A halfsor mindhárom tagja kielégített. Jól passzoltak és jól szereltek, de erejük nekik sem futotta végig. Meglepő jó játékot mutatott a csatársor. Kautzky gyorsan és ötletesen adta a labdákat és még Odry is úgy paszszolt, mint egy „felnőtt”. Az első félidőben csakugyan úgy játszott a Nemzeti-csatársor, ahogy akart. Rémay újra jó kondícióban van, sokszor elszaladt Hunglertől s Czétényi is okosan illeszkedett az együttesbe. A fiatal Odry ügyesen paszszol s többet mutatott, mint a csatársor legkevésbé friss tagja, Bihami. A Nemzeti általában azok közé a kevesek közé tartozik, amelyek formája most ível fölfelé és így a következő hetekben jó szereplést kell várni tőle. Majorszky bíró nem mindig állott a helyzet magaslatán. A játékot a Nemzeti kezdi, de a szöktetés rögtön taccsra megy. Utána Rázsó vezet támadást, amely máris komért hoz. Rázsó nagyon roszul rúgja s Bihámi felszabadít. A Fradi támad, de kissé kényelmesen s a 4. percben Billám felhozza a Nemzetit, Odrynak ad, aki pompás passzal tisztára játsza Kautzkyt. Kautzky senkitől sem zavarva lesétál a 6-osig. Na, szegény Fradi .-óhajt a tribün s Kautzky — ritka zavarral — mellé lő. A Ferencváros élénkít s Kohut fut le, de beadását Volentik tartja fel. A Nemzeti jól támad s veszélyesebb a Fradinál, Hubernek gyakran kell közbelépnie. Fröhlich kerül jó helyzetbe, de kapásból félre lő. A 10. percben Kautzky csavartan lő, Hujber elvetéssel kiüti a labdát, de Rémay a hátsó kapufának lő. Ez is nagy helyzet volt. A ferencvárosi csatársornak nem megy a játék, mire Turay lő, de roszszul. Gallina bizonytalankodik egy könnyű lövésnél, azután a 15. percben Takácsot hagyják lőni s a 18 méteres bomba csak kevéssel megy a léc mellé. Most javul a Fradi, a halfsor tolja előre a csatársort, Rázsó csinál finom dolgokat, jó beadását Kohut emberbe lövi. A 21. percben Kautzky Takács I. mellett ügyesen kiugrik, megint biztos gólhelyzet, de Huber kifut s Kautzky nagy erővel fölé lő. A Ferencváros, támad, de sok a rossz, gyenge lövés. Rázsó koráért csikar ki a 23. percben, de ez nem olyan veszélyes, mint a Nemzeti támadása, amelyből Kautzky alig gurít mellé. Kautzky nagyon jól mozog, újabb lövését Huber fogja, utána a 26. percben feljön a Ferencváros. Takács passzával Kohut elfut s hiába lóg Szendrő a nyakán, futtában menthetetlenül lő a túlsó sarokba. (10.) A gól után Takács lő gyengén, majd újra a Nemzeti támad s a 30. percben Kautzky ívelt fejese a kapulécre, onnan a 6-os vonara esik, bombahelyzet, de Takács Is gyorsabb, mint a Nemzeti-belsők. Czétényi beadását megint Kautzky csavarja alig kapu mellé. Rázsó jól ad be, de bent hibáznak. A Nemzeti is kihagy egy komért, majd Bihámi jó támadása akad el Odry lesállásán. Kautzky lókiolásból akar lőni, de belépnek a lövésbe. Kautzky elesik, a Nemzeti 11-esét reklamál. Utána a Ferencváros támad, a 6-oson nagy kavarodás, Szendrő ráfekszik a labdára, Fröhlich keresztül esik rajta, most a Ferencváros reklamál s a bíró, noha Gallina már megkaparintotta a labdát, fúj és feldob. A kritikus helyzetet tisztázza a Nemzeti, a bíró szerencséjére. A Ferencváros komerét Kohut mellé fejeli. Azután Turay hosszú labdáját stoppolja Rázsó a 6-oson, de még lövés előtt szerelik. A Ferencváros hevesen támad most. Még Fuhrmann is lő, de roszszul. Rémay ad be váratlanul s Huber csak ujjai hegyével éri el a veszélyes labdát. A Nemzeti ostromol most. A 43-ik percben Rémay komérál, Turay kifejeli, de a Nemzeti nem csügged. Megint Rémay támadt, a ferencvárosi védelem ment, de röviden s Volentiké lesz a labda. Obitz szerelni próbál, de Volentik átmegy rajta s a 16-osról remek lövést ad le. Huber csak érinteni tudja a labdát s nem tudja megakadályozni a Nemzeti jól megérdemelt kiegyenlítő gólját (1:1). Újrakezdés után rögtön vége a félidőnek. Szünet után a Nemzeti heves iramot diktál s már a 2. percben komért ér el, de ezt mellé fejelik. Rémay utána szépen elmegy Hungler mellett, jól ad be . Turay késlekedése miatt majdnem bajt csinál, de ugyanő javít. Fröhlich jó labdájával Kohut támad, sokat cselez, de beadása jó, a kapufáról pattan le, Takács hátrahúzza, de Gallina már ott van. A 7. percben remek Takács—Rázsó-akció után őrült kavarodás támad a Nemzeti-kapu előtt. Kohut húzza hátra a labdát, mint előbb Takács, most emberről pattan le a labda. Török a vonalon állva hatalmas gyertyát rúg, Fröhlich, majd Rázsó fejel kapura, végre Gallina ment. A Ferencváros kornerét Török hárítja, azután Huber vét komért, de ez sem lesz eredményes. Czétényi beadása ad munkát Hubernek, azután a lendületbe jövő Kohut, támad, de jó beadását Rázsó elől fölszedi Gallina. Bihami gyenge lövését kiejti Huber, de javít. A 14. percben Szedlacsek indít jó támadást. Takács fejjel Rázsónak ad, az egész védelem a baloldalon van s Rázsó lapos beadását tisztán kapja Szedlacsek, szép stoppal ejti maga elé s nyugodtan a balsarokba gurít (2:1). A gól után még kornere is van a Ferencvárosnak, de Takács rendszer vét közben. Újabb korner közben Szendrő szerel, a Ferencváros hendszet reklamál nála. A Nemzeti is feljön , Huber kifutva szereli Czétényit, majd jó Nemzeti-kombinációkat akaszt meg a kifutó Huber kétszer is. Hungler faultol, a szabadrúgásból korner lesz, de ezt Huber hárítja. A Nemzeti ostroma nem lankad, a 26. percben Rémay beadásából Bihami gyertyát rúg, de Bartos Czétényinek tolja ki a labdát, ez bead hosszan, Rémay visszaemeli a kapu elé, ahol Czétényi tisztán kapja s éles fejese Huber kezéről a kapufára s onnan a hálóba pattan (2:2). Most nagyon izgalmas percek jönnek, mert a Nemzeti nagy lelkesedéssel és veszélyesen támad. Czétényi beadását a 16-oson Rémay kapja, Hungler belép, de Rémaynál marad a labda s ő alig lövi mellé. A Nemzeti 11-est reklamál, Rémay Hungler által összeszakított nadrágját mutatja a bírónak, de hiába. Hungler hibáz a Nemzeti-ostrom közben, de Turay javít. Bihámi lövésébe beletalpalnak, Czétényi lapos lövését Hungler fogja. Ezután feljön a Ferencváros is. Turay lő meszsziről, azután Hessé elengedi Kohutot, de a lövés lecsúszik a szélső lábáról. Czétényi elől Fuhrmann hazaad, de utánna megint a Ferencváros van elől s a 36. percben Török a 6-oson álló Fröhlich elé fejel, nagy „ziccer”, de Fröhlich Gallina kezébe helyezi a labdát. A ferencvárosi lendület most már nem törik meg s a következő percben Kohut fut el, pontosan ad a kapu elé s Lelkiismeretes és egyéni előkészítés az ügyvédi és az összes jogi, valamint Államszámviteltani vizsgákra. Jegyzetbérlet!!! Recapituláció SZONTAGH SZEMINÁRIUM Budapest, VI., Váci u. 51. Tel.: 1. 339.64. 1QlYO°lQimK szakszerű ujjsori javító« helye jég Üllői út 2. |stff Kálvin-tér sarok ,TURCSÁNY Jogi szemináriuma földabest, Belváros, Sotti-utca 2. Deák Ferenc-tér mellett. Minyet jogi vizsgára előkészít. — Államszámvitelre is! Tel.: 239—11. Jogász Útmutató ingyen Ügyvédvizsgai Útmutató. Hétfő, 1927 november T. mganMMHttWWvMU. LMJIJIVJIMai Kálvária-tér 6 I Máglya és élet Kaivana tere 1 fösz. Konrad Veiül John Barrymore. Filmszínházak műsora: I TM CORVIN SZÍNHÁZ _ DON JUAN AllisteN ‘ Lord Byron regénye 9 felv. Trinjirtfl fösz. John Barrymore, Estellc Taylor és Mary Astor. l'JOWn I Vőlegény vadászat Vígjáték 7 felv. Fősz. Mae Bush ! Hardy Evans e heti slágere: * | My sweath is a negerboy CTAR !A szeretőm a jazzdobos) . I Előad, naponta 5, VIS, ValO. SZÍN- ! vas.: V.4. V«C. ‘/»8 ésVilO. H KAMARA MOZGÓ Á DON JUAN 7 Lord Byron regénye 9 ferv. Fősz. John Barrymore, Esteile A Taylor és Mary Astor.K Buster, Tigi Kutya és a pokolgép, slágerburl. 2 felv. r^etyike költözködik, 2 felv. Előad, naponta C21, Vi7, 1, és 10. Vas, és mnn. 7sJ. 5, a/17 V-9, IQ Az őrület országa vrA. Fősz. Sandra Milovanoff. f* DON JUAN A legszerelmesebb film. Fősz. John Barrymore, Mary Astor és Esteile Taylor. — Híradók. Előadások: 5, V 18 és V2IO óra Vas. és trió. 3/44,8/46, 8, 10 6. FORUM Casanova a jelenkor legna* ! Filmszínház syobb filmje 14 felv., fősz. Iván Telefon ■ Mosjoukine, Susanne Bianchetti. T 274-37 274-38 Rendezte Alexander Volcoff. El 6 V 18 VslO Busier a szépségversenyeit.Ja./hi. s/áp.8. li| Magyar, Qaumont híradók PALAGE I Barbara Ford titka Filmszínház ! Uránia 7 felv. Fősz. Beatrice Joy New-York palo-i Primadonna részletre taval szemben. I Vigjátékattrakció 7 felv. Tel. 1. 365—23 Lyon de nem Lea Előad. 4,6, 8,10 Slágerburleszk 2 felv. Zsuzsiból Zsuzsa lesz.© Egy tehenesleány karrierje 6 1. Leó beavatkozik Olga, a csodaszámoló fenomén. Barbara Ford titka Egy dúsgazdag leány tört. 7 f. Fősz. Beatrice Joy, Charles Ray Előad.; vétk. 5. CiS és VzlO 0. _________________vasárnap: y34.y2S.V38.yal. 6. Ronald Colraan, Alice Joyce: wUlolLP a szeretet számüzöttje Váci utca 9. 1 Filmreg 7 felv. — Xénia Desny. Tel.: 263-99. önagyságaszalmaözvegy 4, 6, 8,10 Vigj. 7 felv. Budapest legszebb _______________hölgyei Hímen (1.) Híradó: ORION Grand Guignol I (Eskü-út 1.) Kísértetek háza fel.: 1. 450—01 fősz. Laura la Plante. Előadások: ' ^ Nyugat bajnoka S. Vac. ^28, V210. Egy csuzlimatador kalandjai. ‘/24J/26J/28J/210 Híradók. STRÁIVTIA A szeretet számüzöttje ö.r iNm Asszonysors 7 felv. Fősz. fel. J. 460 16. Ronald tolman, Alice Joyce. 5E718“o. Öna^j?(?ka7^'mFőöszVeny Vsl,1016,1618,félt!) Xenia /J'ió ^‘avanelll. /TIL,. Amerikai, (magyar HíradóAPiftOZ, DON JUAN " Fősz. John Barrymore, Estellc Tel.: J. 343—37. Taylor és Mary Astor. Előad. 5, 1/48 Az őrület országa '/210, Egy újságíró kalandja 7 felv. v'/14,VdfcV*8,7*10 Fősz. Sandra Milovanov. KIRÁLYOK KIRÁLYA *T*fl 'iutrf's A világ leghatalmasabb Hímje 2 APOGCM rész, 18 felv. Rendezte: Cecil B. lel.: J. 418—94. 1 de Miile. Fősz. Várkonyi Mihály, H.Va 5,7, V-10. V H. B. Warner, Rudolph Schildl/14,V 28,s/1 S, 10 ó. kiaut. Jaqueline Logan, Júlia Fay fippoi un7! Önagysága szalmaözvegy ULKOI mVil francia pikantéria 8 felv. Fősz. Teréz-körut .8 Xénia Vesny, Livio Favanelli. Tel.: L. 982—82. A szeretet számüzöttje Előadások: Az anyaszív drámája 7 fejezetb. 4, 0, 8 és 10 ó. Ronald Colman Alice Voyce. "TaWIMIA A kísértetek háza Grand guignol 8 felv. Tel. : J. 301-25. Fesz. Laura la Plante. Előadások: Nyugat bajnoka 1/28, 1/28 és 3/410. Egy csuzsis ember vidám kar.V25,V27,8,3/410 landjai 8 felv. Híradók: Elit mozgó A vörös kalóz I innt-körút 16 Szatirikus vígjáték 8 felv. Telf 1. 061-51 Fesz- Rod la Roclue Előadások : A vérpad szentje Htk. u, ‘/48//210. Izgalmas történet 10 felv. v.318/tel/iVA3/411 Fesz. Maria Jacobini. I nyitLityiP^mAL. Világattrakció 10 fejezetben. József-körut 10 írta Biró Lajos. (Tel.J. 460—40.J bősz. Pola Negri, James Hall Előadások: és George Siegman. HV fölnytegVslO. Samu, a kalózkirály 2 felv. Vö,a/4),V2?,8,8/410 Vas d. e. 10—1-ig burl. matiné, ""józsefvárosi [ Filmszínház Kosz- z°ríés Hiru-