Nemzeti Sport, 1928. április (20. évfolyam, 64-84. szám)

1928-04-23 / 79. szám

­­f 0 GOODS11BAR­­NEY A legintenzívebben Feledy dolgo­zik és készül, pompás TT Nortonját testvére Feledy György segítségé­vel annyira átalakította, hogy csu­pán a szakértő tudja megállapítani, hogy ugyanarról a masztodoni tar­­tányú gépről van szó, melyet a gyár a TT-verseny céljaira küldött le. Mivel a Feledy-féle gép átalakíl A motorkerékpárok vezérképviselete: Apart Autó R.-T. Budapest, VI., Andrássy­ út 37. Telefon: 289 -44. tása hasznos tanulmányi anyagot jelent a többiek részére, igyekszünk rekonstruálni azt, amit a futólagos vizsgálat alkalmával sikerült rajta felfedeznünk. A gépről lekerültek a sárhányók, a tartárnyok, szóval minden, ami fe­lesleges súlyt és légellenállást okoz. A nagy tartány helyett egy kis, alig 10 centiméter­, széles tartó­ tartókat a hátsókerék tengelyének meghosszabbításában elhelyezett két gumizott vasrudacska pótolja, ami elősegíti a fekvő helyzet elfogla­lását. A TT kormány természetesen le­került a gépről, helyébe keskeny, vé­geivel függőlegesen szerelt sprint­­kormány került, a kormány szé­lessége alig haladja meg a 45—50 centimétert, aminek nagy előnye van. Tudvalevőleg a gépen elfog­lalt fekvő helyzet nagyban előse­gíti a légellenállás leküzdését, mely — mint tudjuk — a sebesség négy­zetével növekszik. A lecsapott kes­keny kormány következtében a ve­zető úgy feleltet­­i gépen, hogy kö­nyökeit és felső karjait odaszorít­hatja derekához, tehát a legkeve­sebb szelet fogja, menetközben. A térd párnák vaskengyelen fog­hozólag, csupán titokzatos jóslatok kapcsán engednek egyelirtást sejteni, viszont az hírlik, hogy a Norton je­lenlegi állapotában talán megközelít­heti a 160 kilométeres sebességet, ha minden jól megy. Balázs László 500-as Sunbeamje — melyet még tavaly küldött ki fel tuningolás és beállítás céljából a gyárba— a napokban érkezett meg. Képességeiről csupán tavalyi ered­ménye alapján mondhatunk ítéletet. Tavaly a rossz állapotban levő táti úton elérte a 150 kilométeres sebes­séget, de az út egyenetlenségei követ­keztében többet volt a levegőben, mint az úttesten, ami hatalmas mértékben befolyásolta a kifutott sebességet. Ha a gyári tuning csupán ötkilométe­­res sebességnövekedést eredménye­az Automobil Motorsport versenyét, csupán az egyik hétfő reggeli lap versenybeszámolóját akarjuk idéztni. Ez a lap a következőket írja az Automobil Motorsport versenyéről: „A húsvéti ünnepek alatt lezajlott motorversenyen feltűnt a világhíres francia Peugeot 350 kcm. kerékpár, SEMPERIT PNEU autó- és motorkerékpár-gumi gyári lerakat SALZBERGER ÉS TÁRSA Budapest, Vi. Révai­ utca 9. Telefon: 224-84 ! Ifutár 16.— pengős heti résztésze! :ii ■■■■'■—■ 1 ■ rp i i ■■■■■■-. i-irPr^i — 500 Sv.New-HenleyJap 1.750.— pengő Bölcső váz, nyereg tank, Burmán sebességváltó, Amac carburator, automa­tikus olajozás, Terry nyereg, ballon gummi, Stering Damper, lökhárítók, stb.. 300 cc-es felülvezérelt New­ Henley Jap 1.700.— pengő Raktárról szállíthatok! L A N T AI, Magyar­ utca 40—27. 250 ccm.-es Velocette raktáron » 16 lz AJTOMOKIP Feledy teljesen átalakította Nortonját a kilométerversenyre A tréningben elért sebességekről nem nyilatkozik, de híre jár, hogy 160 kilométert erősen megközelíthető eredményt várhatunk tőle — Balázs 500-as Sunbeamje megjött a gyárból — Saját tudósítónktól — A közelgő magyar „kilométer­­láncé" varázsa megejtette a moto­rosszíveket, másról sem hallani, mint a jövő vasárnapi verseny esé­lyeiről, tippjeiről. A versenyzők körében lázas munka folyik, külön 20 évig járhat NSV motorkerékpáron . Kedvező feltételek Pneramalik Árusító R.-t.­­ Andrássy­ út 27. Telefon: T. 134 — 78. nősen az 500-as osztály résztvevői dolgoznak intenzíven, hiszen ebben az osztályban fogják előrelátható­lag kifutni a nap legjobb motorke­rékpár idejét. nyocska került, melyet kengyelek­kel erősítettek a felső keresztvázcső tetejébe. A tartány kb. másfél liter üzemanyagot képes befogadni, ami teljesen elég a hatkilométeres, ket­tős futamra. A nagy olajtartány helyébe kis négyszögletes tartány került, mely éppen annyi olajat kér" Az 500-on felüli szóló kategória­­győztes, Székelyi Árpád pes befogadni, amennyi feltétlenül szükséges. A nyerget levették eredeti helyé­ről és annyira hátra helyezték, egé­szen a hátsókerék fölé, amennyire ez lehetséges volt. A benzintar­­tányra haspárnát, úgynevezett „tumimy rest“-et helyeztek, a táb­latnak helyet, melyet a tartány alatt kengyelek rögzítenek a felső vázcsőhöz, úgyhogy megfelelő térd­fogás válik lehetségessé. A kipuffogócső — elég helytele­nül — rövidre van hagyva, illető­leg csupán a hangtompítót vették le. Ez nagyban befolyásolja a gép teljes gáz sebességét, hiszen a hosz­­szú kipuffogócső úgynevezett ex­­traktor hatása — mely az elégett kipufogógázok kiszívásában nyil­vánul meg — így nem érvényesül­het. Aki látott tipikus arpaj­oni, vagy postmallei versenygépet, ahol nem kötelező a brooklandi hang­tompító, az észre­vehette, hogy a kipuffogócsövet nemhogy lerövidí­tik, hanem 40—50 centiméterre meg­hosszabbítják a hátsó tengelyen túlra, hogy a kipuffogási gázokat minél gyorsabban és tökéleteseb­ben eltávolíthassák. Ez az egyszerű beavatkozás — a nagy ,angol gyá­rak tünerei szerint — a­ sprintgépet feltételezve óránkénti 2—4 kilomé­teres sebességnövekedést jelent, ami az ilyen versenyen nem elha­nyagolandó különbséget jelent, hi­szen­ könnyen lehetséges, hogy a magyar abszolút kilométerrekord nem kilométereken, hanem métere­ken fog múlni. Feledjék — régi szokásukhoz hí­ven — persze nem nyilatkoztak a tréningen elért sebességekre vonat­lott, úgy a betonpályán feltétlenül képesnek kell tartanunk Balázst 155, sőt talán 160 körüli sebességekre, természetesen minden az időjáráson, valamint a gép beállításán múlik. Az 500-as gyári sprint Rudge­­gépen startoló Horthy Istvánról még semmi hír sincsen. Tréningjét a jövő héten kezdi el, gépén természetesen semmiféle beállítást és változtatást nem eszközöl annak ellenére, hogy az nagy tartánnyal és egyszerű TT kormánnyal van ellátva. A többi versenyzőről alig hallani hírt, Hud dolgozik csupán, aki 350-es Raleigh versenygépén — mely a na­pokban érkezett meg — betörést ké­szít a 350-es osztályban elő. A Valo­­cette-m­enők közül különösen Megy­­gyesy készül intenzíven, teljesen sprintre átalakított géppel áll­­start­hoz. TTC túraversenye 1928 VIL, Elemér­ utca 41. MMIJzE gépén SíTÉ­ST Hétfő, 1928 április 23. így írnak maguk... A napilapok autóhírei bizony rengeteg csodabo­garat tartalmaznak, de az nem, a mi dolgunk eldönteni, hogy kacagjunk, avagy sírjunk felettük. Kacagtató a tájékozatlanság, szomorú viszont az, hogy az ennyire tájékozatlan cikkíró ilyen csodabogarakkal traktálja azt az olvasóközönséget, mely talán job­bat érdemelne meg. Nem akarunk most kitérni az egyik délutáni lap szenzációs hírére, mely­ szerint Campbell kapitány a Dayton és Palmbeach közötti távolságot órán­kénti 340 kilométeres sebességgel tette meg, azt sem akarjuk kriti­zálni, hogy a koradélutáni lap miért, testálta egyszerűen az autóklubnak amelyet Enyedi Dénes álnév alatt az egész Európában ismert Jenei ver­senyző vezetett. A Peugeot gép bün­tetőpont nélkül abszolválta a rossz utakat, így tehát a Peugeot-motoro­kat várakozáson felül a legelső ka­tegóriába kell sorolnunk.” Ez az szó­­ról-szóra. Hát kérem döntsék el, ne­vessünk vagy sírjunk. Meggyőződé­sünk, hogy éppen Jeney Laci bará­tunk dühöng a legjobban, amikor a cikk elkövetője nemcsak mint egész Európában ismert Jenei versenyzőt aposztrofálja és tapintatos hozzáér­téssel (valamit hallhatott harangozni kategóriáról) a legelső, tehát a 175 kcm-es kategóriába sorolja a szim­patikus „zenei versenyzőt.” Hogy a cikkíró az eredményekkel nincsen tisztában, azt még megbocsáthatjuk, de hogy még várakozásokkal is hoza­kodik elő, azon csodálkoznunk kell. Tessék beiratkozni az elemi iskolába, vagy vegyenek magánórákat Feledy Gyurinál, garantáljuk a mérsékelt díjazás mellett beálló sikert. Utána aztán lehet, illetve szabad írni rogyá­­sig, papír, illetve kommünikéfogy­­táig, bandázs nélkül!

Next