Nemzeti Sport, 1928. május (20. évfolyam, 85-105. szám)

1928-05-06 / 88. szám

ni Éiök­..-ai Szemelvények egykorú lapokból 1903 május 4. NYÁRI FOOTBALL-SZÜNET. A nyár­ kezdetén állva, talán nem lesz időszerűtlen, ezzel a kérdéssel is fog­lalkozni. Feltűnő, hogy az irányt adó­­körökben ez ügyben még senki sem szólalt fel, senki sem tett indítványt, mintha csak irtóznának a football­­játék korlátozásának gondolatától is. Pedig mindenki be fogja látni, hogy valamely sportágat annyira túl­zásba vinni és annyira más sportolók elé helyezni, mint azt nálunk a foot­­ballal kezdik tenni, nem helyes dolog, már csak azért sem, mert azt a kö­zönséggel meguntatják. A football­­nak nem lehet célja — nem is szabad, hogy legyen — minden más sport ki­szorítása. Ezt Angliában, ahol a spor­tot igazán ésszerűen­­ művelik, már régen­­ belátták és tettek is ez ellen intézkedéseket, amennyiben szigo­rúan betiltották a football­ művelését májustól szeptemberig. Hogy mily szigorúan tartják be ezt a törvényt, ezt mutatja West Bromwich Albion esete (Ezen csapat ez évre tervezett kontinentális útját ezen okból tiltot­ták meg). Magyarországon is ideje lenne, hogy ezt belássák és a szövetségnek kötelessége volna, ha más sportok iránti kötelezettségérzettből sem, erre vonatkozólag angol mintákra sza­bályokat alkotni. Angliában ugyanis a tiltott időben való mérkőzésért egy évre bojkottálják úgy az egyleteket, mint a játékosokat. " A csapatok szünet nélküli játéka egyoldalúvá teszi a játékosokat,­­ki­fárasztja őket és csökkenti'a ' játék­kedvet'. ' Okoz?; ezenkívül­­más' bajt is, mert vannak oly előrelátó egyletek, melyek önként­­is nyári szünetet tar­tanak, a­mit más. Szünetet nem tartó egyesület­ek­ olymódon használj­­ak fel saját javukra, hogy'amazok­nak, játékszenvedélytől elragadt ifjú tagjait, könnyű szerrel magukhoz csábítják. A forró nyári napok porral telített le­vegőjében egészségi szempontból sem ajánlatos a játék,­­ de sportszempont­­ból is mellőzendő, mert mint minden sportnemben, úgy itt is szükséges a pihenés, hisz túltrenirozott­­ csapat még sohasem ért el jó eredményt. FOOTBALL EREDMÉNYEK: BTC—MUE 0:0. — Prágában Sout­­hampton—­Prága komb. 15:0. — Southampton—Slavia 4:1. — Wiener Athletik Sport Club—Deutscher Fut­ball Club 3:1. A WSC oly kitűnő for­mában van, hogy ma a kontinens leg-, jobb csapatának kell tartanunk. AMERIKÁBAN történt a napok­ban, hogy két néger boxmérkőzése közben az egyik, Henry Taylor a má­sodik menetben oly ütést kapott az arcára, hogy halva terült a porondra. A rendőrség ellenfelét, Harry Whi­­tet letartóztatta. SZERKESZTŐI ÜZENET. Uj Endre Debrecen. Oly erős lövőre, aki a kapu hálóját — ha ez csak fé­­lig-meddig szolidan lett készítve —■ suttjával átszakította volna, nem emlékszünk s nem is hisszük, hogy ilyen létezne a világon. Művészi sportérmete és panket­­­­tek, sportszobrok (kelyhek stb.) , mint tisztelet-és vándordí­jak, egyesületi stb. jelvények MORZSÁNYINÁL, Budapest IV.,Eskil-fil 5. ) MODERN divatöltönyök, sportruh­ák HANÁK úriszabónál, IV., PÁRISI UCCA 4. Gólrekorderek 1a3°/o engedményben részesülnek. Klubtagok s°/o engedményt kapnak. irat Vasárnap, 1928 május 6. A navarrai autograndprix A Nemzeti Sport eredeti regénye Minden jog fenntartva (is) Valéria hercegnő kiugrott a ka­pun s leszaladt az autóútra. Szívdobogva várt. Várta, mikor tűnik fel a herceg jól ismert kétülé­ses sportkocsija, mert hiszen a „Na­­varrán keresztül” versenyben csak kis kétüléses sportkocsik versenyez­hetnek, tehát itt nem az autodrom­­ban rettegett méregzöld Achmed Special versenykocsiján trenirozik,­ hanem azon a kedves, halványzöld AB kocsiján, a hazai Automobiles Basque gyár büszkeségén, mellyel ha az első díjat nem is fogja meg­nyerni, de a hazai portékát megbe­csülő nacionalista baszkok szeretetét igen, az ő kocsijukon, az egyetlen nemzeti automobil gyár kocsiján. — Igen, igen, itt kell elhajtania, amint hogy mindig itt szokott elhaj­tani, ha trenirozik. Várta, várta a halványzöld AB, kocsit, a kormány­nál a herceggel, amint nagy szem­üvege majdnem eltakarja az egész arcát s mellette ül hasonlóan hatal­mas köpenybe burkolt, nagy pápa­szemmel ellátott hűséges kísérő sof­­főrje ... — Jön? Vagy nem? Tényleg be­csapott volna? A hegytető már egészen világos lett, ragyogott a korai hajnalban, de a nap még csak sugárkévéket do­bott előre, ő maga még mindig elrej­tőzött a Pirenneusok legbüszkébb csúcsa­­mögé. Azután egyszerre motorzúgás . . . Valéria szinte felsikoltott. Ő jön, ő jön, hát tényleg nem hazudott, tény­leg trenirozik Igen, megismeri a bú­­gásáról, ez"a'halványzöld kocsi, az ő címerével és vele a kormánynál. Hir­telen úgy érezte, hogy megbocsátja neki minden­­látszólagos ,neveletlen-, bégét, bocsánatot kér tőle,­ hogy két-, kedni-,mért, benne ... ■ Egymás mellett ülnek és egy szó sem es . Halló,, halló, Arisztid ! Sikongva szaladt le, eléje az útra, kendőt vett elő s máris lobogtatta, pedig a gép még nem tűnt fel, nem látta még a herceget a volánnál, sof­­főrje kíséretében. ^Lélegé!?egF”^ezt s hirtelen átgon­dolta, hogy mit mondjon ... istenem, mégis­, csak itt lesz az a soffőr is, idegen ember is s Arisztid nem sze­reti,, ha érzelegnek, pláne,­ha egy ide­gen­­ ember,­ egy soffőr jelenlétében érzelegnek. De nem volt ideje soká töprengeni, mélységes búgással hirte­len megjelent az átkanyarodóban a zöld AB kocsi s benne — egyedül a herceg. A kis hercegnő kacagva ug­rott eléje, boldogan, hogy végre egy­szer nincs itt az a kisérő, egyedül trehirozik a herceg s talán őt magát is elviszi útjára! — Arisztid! Arisztid! Vegyél fel engem! így kiabált s az A-B kocsi hirtelen megállt. — Ugye beszállhatok, ugye beszáll­hatok, Arisztid mondd, ugye igen, vigyél el engem is, vigye­ el végre egyszer engem is! És a következő pllanatban, anélkül, hogy a férfi tiltakozhatott volna, anélkül, hogy az egyáltalán szóhoz juthatott volna, a kis hercegnő már benn ült a kocsiban. A gép megindult. A férfi nem szólt egy szót sem, s a kis hercegnő nem merte zavarni. Csak szépen csendesen meghúzódva ült mellette, egyik kezével a fogantyút fogta, mert bizony félt, hogy a nagy iramban egyszer csak valami fordu­lóban ki talál röppenni a kocsiból, a másik kezével azonban az ő vőlegénye karjába kapaszkodott. Belekarolt s simogatta a fehér köpenyét.. Ezt a kö­penyt ő csinálta Arisztidnek. Milyen büszke volt reá, mikor elkészült. Hi­szen maga varrta, maga hímezte reá Arisztid nevét, maga szabta s bár nem akart nagyon eltérni vele a ve­zetők sablon­ruhájától, mégis bizony belevitt egy pár apró kis díszecskét, a gallérját is baszk módra varrta ki. Meg is lehetett különböztetni ezt az ő köpenyét minden más köpenytől, minden más vezető öltönyétől. És nézegette Arisztid arcát. A nagy szemüveg ugyan sokat takart, az arcból, de azért épp elég maradt fedetlen, hogy Valériának legyen mi­ben gyönyörködnie. Mert valóban gyönyörködött. Jobban, mint bármi­kor, máskor. Mert most, vezetés köz­ben mintha Arisztid amúgy is csinos arca még megszépült volna. Az a ha­nyag nembánomos lehúzott szájaszélű gúnyos mosoly most egészen eltűnt az arcról. Kemény, komoly vonás ural­kodott a szájon, valami olyan ener­gikus él, amit még sohasem látott Valéria. De ez a kemény vonás meny­nyivel kellemesebbé tette mégis az arcot. Férfiasabbá, határozottabbá, kedvesebbé. Valéria odatapadt a férfi­hez s olyan melegség futott át rajta, mint még soha.­­— Azt hiszem azért, ha a jó. Isten megsegít, azért a mi házaságunk mégis boldog, lesz! — gondolta ma­gában.Erre nem szólt egy szót­ sem. A férfi is hallgatott A gép veszet­tül futott s Valéria arra gondolt, hogy soha így még nem szerette Arisztidet, mint most. Soha így még nem tetszett neki ez a férfi. És soha nem is látta még ennyire valóban férfinak, embernek. A­ férfi először lopva tekintett csak reá egyszer, azután mind többször és többször nézett reá.­­ Valéria észre­vette és visszamosolygott. De, egy szót sem szólt egyikük sem. Mentek, mentek, soká mentek, a gyönyörűen kiépített vadonatúj autó­­stradán, szinte körülfutották az egész kis országot s azután hazafelé vitt az útjuk. Egyre közelebb és közelebb értek az autóversenypályához s a kis her­cegnő egyre jobban érezte a szívét összeszorulni. Vége ennek a feledhe­tetlen gyönyörűszép kirándulásnak, ennek a bűbájos útnak, ennek az autótúrának, melyet a világ egyik legszebb útján tettek meg s amiből ő csak a férfi telt ajkait látta. A kocsi hirtelen megállt. Valéria körülnézett. Épp ott voltak, ahol ő felszállott volt. Az Enrico herceg kastélya kertje alatt. Mégegyszer ránézett a mosolygós férfira. Mert most mosolygott a férfi, valami olyan kedves mosollyal, ami­nőt eddig Valéria még sohasem látott. És poros, piszkos volt az arca, ami­ként Valériáé magáé is. És ezen elnevette magát a kis hercegnő, az­után egy hirtelen merész gondolattal, bolondos ötlettel átkarolta a férfi nyakát és hosszan, hosszan megcsó­kolta. Mámorosán tolta el ezután az arcát és szint önkénytelenül is fel­jebb tolta a férfi nagy szemüvegét, hogy lássa, lássa az egész kedves ar­cot. És most hirtelen megrázkódott... Arisztid herceg, igen igen, Arisztid herceg arcát pillantotta meg, de mégis, mégis, furcsa, mintha valaho­gyan mégis más lenne... vagy csak ő látja, finomabbnak, nemesebbnek, kedvesebbnek... A férfi gyorsan ismét szemére tolta a nagy szemüveget s azok a megza­­varóan szép szemek újra eltűntek az ormótlan pápaszem mögött. A kocsi pedig hirtelen megugrott s Valéria ottmaradt egyedül. A hercegasszony haragszik Mikor legközelebb találkoztak, Arisztid herceg feltűnő kedves volt hozzá. Ismét és ismét odament mel­léje s folyton meg folyton arról a bi­zonyos autókirándulásukról beszélt. A néma útról. És talán éppen ez tette bizonyossá a dolgában a kis hercegnőt. Akinek megvolt a magához való esze. Nem tiltakozott, nem mutatta gyanúját, de egyre jobban érezte, hogy nem téved. Igyekezett azonban teljesen természetesnek mutatkozni, hogy senki ne vegyen észre rajta semmit. Valaki azonban észrevett valamit. A hercegasszony, az uralkodó her­cegasszony. És vallatóra fogja jövendő menyét. Valéria pedig valahogy nem tudott már szabadulni a sok keresztkérdés alól s kibökte: mintha nem is a her­ceg vezette volna az útjukon a ko­csit, hanem annak valami feltűnő, különös hasonmása. Mikor ezt a hercegasszony meghal­lotta, szinte elájult. . .... . . — Ennek azonnal végére , kell jár­nunk — mondotta és egy csendes dél­után nagy­ titokban elindultak lelep­,­lező útjukra. ' ' • Arisztid herceg azt mondotta volt, hogy délután 3 órakor még egy kis tréninget tart, kipróbálja az új fékét. El is tűnt fél 3 órakor s a két nő rö­vid idő múlva egyszerű ruházatban utána lopózott a garázsok felé. Az AB kocsi garázsa előtt egy embert láttak, aki piszkálgatja a gépet. Két­ségtelenül a soffőr volt. Arisztid se­hol. Azután a soffőr a maga szürke köpenyével eltűnt a garázsban s pár pillanat múlva megjelent Arisztid herceg jól ismert fehér köpenye. Arisztid herceg ... nagy szemüveg­gel. Arisztid herceg? Beült a gépbe s a kis sportkocsi el­indult, eltávozott. — Látta? Látta? Arisztid ruhája volt rajta, de istenemre, ez megint nem Arisztid volt, ez megint csak a soffőr volt. Bekukucskáltak a garázsba. Senki. Bementek s a hátsó kis kamra ajtaja felé tartottak nagy csendben. Hango­kat hallottak. A hercegasszony feszül­ten figyelt. Ketten beszélgettek. An­­golul. Egy férfi és egy nő. És a férfi hangja — elfolytottan, csendesen be­szélt, de félreismerhetetlenül — Arisztid herceg hangja volt. A hercegasszonyt elfutotta a mé­reg. — Mondták nekem, mondták, je­lentették, hogy az az angol táncos­­nőcske utána szökött, álruhában és álnéven belopózott az országba s itt van. Hát itt van, itt van, ez az. (Szerdai számunkban folytatjuk.) Sátrak minden típusban, vitorlák Ferrotextil I.-L-nál, BUDAPEST VI., Berlini tér 3., Nyugatinál. Tel.­ T. 202-23., L 965-25 C­s­ón­ak­alkatrészekről Kérjen ingyen árjegyzéket Diósy János Budapest, MIS, Rákóczi-út 24. Az URANIA-val szemben

Next