Nemzeti Sport, 1928. július (20. évfolyam, 127-149. szám)

1928-07-02 / 128. szám

6 a csapatok, de eredmény nincs, pe­dig is Attila nyomasztó fölényt dik­tál. Helycsere után­ ­ Attila kezdi a támadásokat. Az első percekben Powolny mellé lő, majd a 7.-ben Powolny kitör, Wein­­hardt kifut eléje s a labda róla kor­­nerre pattan. Ezt megint csak Po­wolny rúgja fölé. A 11. percben Pimpi beadását Sik­lóssy fölé lövé,­­ hogy már ő is lőj­­jön kapu fölé. A 14. percben Powolny orszájáról lefut, a bíró fúj, de nem hallja senki, így a csatár a kifutó Weinhardt mellett a kapuba lövi a labdát, de a bíró természetesen nem ítél gólt. Ezután Siklóssy megsérül, helyet cse­rél Pimpivel, majd kevéssel ezután ugyanezt teszi Kovács is Bureschsel. A 27. percben Siklóssy tiszta hely­zetbe jut, de Nagynak passzol, aki mellé lő. A 29. percben Szofián hatal­mas offszájdon labdát kap. Meg is áll, de észrevéve, hogy a bíró nem fúj, lefut vele, Bureschhez passzol, aki a leállott védelem mellett köny­­nyen a kapuba lő. 3:0. A közönség hatalmas tüntetésbe kezd s a játék 5 percre meg is áll. A 40. percben korner a Sabaria ellen, amiből ■ Siklóssy gólt fejel. 3:1. Egy perc múlva Pimpi öt lépésről mellé lő. A 46. percben Siklóssy lö­vését fogja Weinhardt, majd rögtön utána Kása beadását fogja el a ki­futó Kozusnyik a késlekedő Buresch elől. Két perc múlva Holzbauer rend­­szer vét a 16-oson belül, 11-es, melyet Praha pontosan behelyez. 3:2. A hátralevő két perc az Attila ered­ménytelen kiegyenlítési törekvéseit mutatja. A Vidéki Kupa végeredménye: 1. Sabaria 6 5 — 1 11:6 10 2. Attila 6 3 1 2 18:8 7 3. Bástya 6 2 1 2 6:9 5 4. Bocskay 6 1 — 5 6:18 2 A BBE tegnap is dilafosan győzött Kassán BSE-K&B 4:2 (2:1) Kassa, 1000 néző. Bíró: Navmtil. BSE: Rastyovánszky — Szűcs I., Soponyai — Rigó, Preli, Schweng — Kiss, Novotni, Borsy, Szűcs II., Heim. KAC: Zsolker — Duma, Kaukes ■— Tupta (Weisz), Turpovszky II., Matesz — Vitéz, Peszterna, Pancsó, Kőszegi, Kenedics. A BSE technikai fölénye pompásan érvényesült a lelkes kassaiakkal szem­ben, úgy hogy a meccset megérdemel­ten biztosan nyerte. A játékot a BSE támadásai vezetik be. Gyors kezdés után nagy fölénybe kerül a pesti csa­pat az első tíz percben. Az 5. percben Szűcs I­. nagyszerű helyzetbe jut, de elhamarkodja, mellé lő. A 11. perc már meghozza, a vezető gólt Novotni pompás lövéséből. Ezután a BSE kissé lelassít, a kassaiak pedig ma­gukhoz térnek s így változatos, érde­kes játék alakul ki. Jobbára a BSE támad, de a KAC is sűrűn veszélyez­tet. A 23. percben Szűcs 11. komért erőszakol ki s ezt értékesíti is közel­ről jött góljával (2:0). A KAC ellen­támadásokkal válaszol, s ezek révén a 29. percben Pancsó remek lövésével szépít az eredményen. 2:1. A második félidő eleje az elsőéhez hasonlóan ugyancsak a pestiek fölé­nyét mutatja az első negyedórában. Az iram hatalmas mértékben erősö­dik, mindkét csapat keményen bele­­fekszik a játékba. A 10. percben a BSE komért ér el s ezt Novotni fe­jeséből értékesíti is. 3:1. A gól után a KAC kis ideig még küzd a gólarány szépítéséért, de a pompásan játszó Soponyai mellett nem kiséri szerencse csatárait. A 28. percben Borsy Kor­­nerból elért fejes góljával bebiztosítja a győzelmet 1:1, mire a csapat újra kissé lelassít s most már a 34. perc­ben Weisz góljával sikerül szépítenie a KAC-nak a gólarányt. 1:2. A győztes csapat minden egyes tag­ját dicséret illeti meg lelkes, odaadó játékáért. A védelemben Soponyai nagyszerűt produkált, a halfsor leg­jobbja Preli és Schweng, míg a csa­társorból a belsők váltak ki, különö­sen Szűcs II. A kassaiak legjobbja Zsolker kapus volt. Mellette Tur­povszky II-et és Kőszegit lehet ki­emelni. Teljes csónakfelszerelések és alkatrészek a legfutányosab­­ban és legnagyobb választék­ban beszerezhetők RÖTH MÓR vaskereskedőnél Újpest, Árpád-út 58. Kemény Gusztáv-u. sarok. Tel. 919-58 Evezőlapát kiváló szépen kidolgozva, lakkozva, bőrözve, készen, egy darab P 9.50-től ses. Bajnoki mérkőzések II. osztály. Stobbe-csoport: RUAC—VI. ker. FC 2:1 (2:0). Le­hel­ utca. Bíró: Lengyel K. RUAC: Ba­log — Zuber, Adorján — Major, Krepsz, Löwi, Buti, Tímár, Fehér, Lakatos, Manglic. — VI. ker. FC: Pryckow — Czember, Florkievic — Schön, Mikula, Merván — Karazsi, Kápolna, Kovács, Házlinger, Khon. A VI. ker. ezt a ve­reséget nem érdemelte meg, mivel a RUAC az első félidő harmadik percéig elért gólján kívül nem volt sehol, míg a VI. kerület állandóan támadott. A RUAC góljait Manglic, míg a VI. kerü­letét Khon rúgta. Krebsz volt a mezőny legjobbja. III. osztály, Malaky-csoport: KAC—P. Juta 6:1 (1:1). Erzsébet-u. Bíró: Juhász dr. Az 1:1-es állásnál bot­rány miatt félbeszakadt és megsemmi­sített mérkőzést játszották le újra a csapatok. A mérkőzés döntő jellege, meg a szép számmal megjelenő kőbányai közönség végig kitartó biztatása ha­talmas lelkesedésre bírta a KAC együt­tesét, amely ezzel a győzelmével sike­resen kivívta csoportjának büszke baj­noki címét. Góllövő: Jeckel, (2), Ko­­nyor, Mészáros, Csémi, Huss, illetve Takács. III. osztály döntő Rákosszentmihályi TK—Csepeli TK 1:0 (1:0). Rákosszentmihály. Bíró: Vass Ernő. RTK: Sc­hranik — Schaffer I, Stréba — Bencsik, Sc­haffer I, Szeidler — Kiss, Csúzmann, Horváth, Pehacsek, Zsin. CsTK: Holzbauer — Uitz, Vörös — Fonyó, Takács, Marmorstein — Eisen­­stadter, Gangé, Saemdolf, Egyed, Ku­bicsek. Nehéz küzdelem után fair játék ke­retében győzött a jobb technikájú szentmihályi csapat. Változatos játék után a 29. percben szép jobboldali tá­ ráadásból Csuzman bombalövéssel szer­zi meg a RTK győzelmet jelentő gól­ját. Kiválóan játszott az RTK-ban Schaffer I, Szeidler és a csatársor, a CsTK-ban Holzbauer,­­Uitz, Fonyó és Eisenstadter. III. osztály, döntő a 4-ik helyért: Megyeri TC—BTVK 2:0 (1:0). Rá­kosszentmihály. Bíró: Rott S.­­MTC: Bíró — Janiga, Rogotz — Shalkovszky, Pupola, Csami — Kolon­­tár, Vétek, Berényi, Kulcsár, Sipner. BTVK: Winterstein — Frischmann, Szabó — Bolik, Wild, Löwinger — Steinfeld, Batis, Cravera, Tandi, Fá­bián. Fényes játék keretében győzte le az MTC­ lelkes ellenfelét. Az MTC csapata a mérkőzés nagyobb felében fölényben volt, de a II. félidőben a BTVKnak is alkalma nyílott eredmény eléréséhez, de csatárai sok jó helyzetet hagytak kiaknázatlanul. A győztes csapat góllövői Steiner és Berényi, Jók Janiga, Pupola, Csami, Kolontár, Kulcsár és Sisteiner, aki a mezőnynek kimagasló legjobbja volt. A BTVK-ból kiválót nyújtott Steinfeld, Winterstein, Wild és Frischmann. Barátságos mérkőzések. EMTK I.—EMTK „ILL” 5:1 (2:0), Erzsébet-u. Bíró: Pohlenz. A kapu előtti nagyobb határozottsága és sze­rencséje révén győz csak az első csa­pat a szépen játszó, de eredménytelen ILL-lel szemben. Góllövő: Pignitzky (2) , Schuc­k (2), Dávid, illetve Dobos I. A meccs éremdíjakért folyt. Amatőr TE—Szent László KFC 6:1 (0:1). Gyáli­ út. Bíró: Benkő. A meccs a MOVE Rádler Aurél vándordíjáért folyt. Mindvégig szép küzdelmet vívott a két csapat, amelyet a nagyobb tech­nikával rendelkező Amatőr TE fölé­nyes küzdelem után nyert meg. Az I. félidőben inkább az Amatőr van táma­dásba, de gólt a Szent László ér el dr. Peskó révén. A második félidőiben az Amatőr hatalmas iramot diktál, a Szent László-védelem kifullad és könnyen éri el góljait, Razga II, Zsillé, Laczikó, Farkas, Grab és Roszipalek révén. Jók az Amatőrből Razga H, Laczkó és Zsillé, a Szent Lászlóból Neuwelt és dr. Peskó. Benkő járó a mérkőzést nagy körültekintéssel vezette. Krisztinavárosi SC—Grü­ner A. Hen­rik cég 5:0 (2:0). A jóképességű KSC szép játék után biztosan győz Gyémánt (3) , Kovács és Sugár góljaival. A KSC-ből kiemelkedett Steiner és Gyé­mánt játéka, míg a vesztes csapat leg­jobb része a védelem volt. Nincs még bajnoka a másodosztálynak A BSzKRT 3:2-es győzelme után egyenlően 2—2 ponttal és 6:6-os gólaránnyal áll a két aspiráns, a KTC és a BSzKRT és így új mér­kőzés játszandó. BSzKRT—KTC 3:2 (2:1). Wekerle­­telep, Bíró: Gerő. BSzKRT: God­a — Kukucs, Lechner — Szőrnyi, Dobies, Binnecker — Men­­zer I., Grimnyik­, Charle, Menczer II., Délceg. KTC: Schozarik — Klatka, Jakobo­­vics — Ruck, Lovas, Turi — Potec, Molnár, Boros, Németh, Liptai. A BSzKRT lényegesen jobban ját­szott, mint pénteken, viszont a KTC nem játszotta­­ki a szokott formáját , így a BSzKRT győzelmével behozta pont- és gólarányra a KTC-it. Boros KTC vezető gólját még szünet előtt egyenlíti a BSzKRT Szőnyi 11-esével, sőt még Grimnyik váratlan lövése is utat talál Schlozarik hálójába. Szünet után a BSzKRT góllövője Délceg, míg a KTC-é Boros, Lovas és Molnár KTC, Menzer I. BSzKRT kiállítva. Jól ját­szott a BSzKRT-ben Grimnyik, Men­­czer II. és Szőnyi, a KTC-ben pedig Boros, Ruck és Potec. Kellemes, szórakoztató nyári estéket megkezdtük a SZEDERKÉNYI JÁNOS kerthelyiségében és nagyvendéglőjében az Angol­ Park mellett (volt Gregorits) Külföldről hazaérkezett brassó KOZÁK GÁBOR kitűnő és teljes cigány­­zenekara és KARDOS GÉZA dalénekes legjobb régi és új slágereikkel, kitűnő magyar és francia konyha és italok mellett szórakoztatják igen tisztelt vendégeimet . Szíves pártfogást kér: SZEDERKÉNYI JÁNOS vendéglős ! Hétfő, 1928 július 2. A Turul MOTE megnyerte tegnapi felesleges döntőjét — Saját tudósítónktól — A Turul MOTE a negyedosztály bajnoka, de új mérkőzéseket kell játszania a bajnoki címért a BVSC- cal, mert csoportjának ő lett az elsője. Turul MOTE—KÉVE 1:0 (0:0). We­­kerletelep, Bíró: Bélés. Turul MOTE: Budai — Füzi, Bezdo­­vics — Szecsei, Buda, Tauzin II. — Paul, Tauzin I, Barna, Vrba, Eller. — KÉVE: Hecker — Schwarzmann I, Pfandler II. — Pirál, Berger, Barkó — Pfandler I., Dán, Strojanovics, Bogdá­­novics, Truszka. A Turul, bár fölényben volt, csak nehezen, 11-essel győz, a jó védelemmel rendelkező KÉVE ellen. A gólt Vrba lőtte. A KÉVÉ-ből három játékos ki­állítva. Jól játszott a Turulban Buda és Füzi, a KÉVÉ-ben Schwarzmann I. és Pfandler II. Az MFTR—BOSC-mérkőzés, amely a negyedosztály 3—4. helyezését volt hi­vatott eldönteni, elmaradt, mert a BOSC közben bajnoka lett csoportjá­nak, s ezért nem jelent meg a MFTR elleni iluzórius döntőre. Nem esett gól a MAC—BRSC mérkőzés hátralévő 20 percén — Saját tudósítónktól — Tegnap délelőtt játszotta le a két csapat a MAC—BRSC meccsből még hátramaradt 20 percet, Bíró Sándor bí­ráskodása mellett, a következő csonka összeállításban: MAC: Puskás —Kunz II, Iváncsik. — Jancsár, Vranovits, Kunz III, — Fodor, Pr­ohl, Kátra. — BRSC: Suga — Wiener, Rejtszám — Klötzl V, Kaltenecker — Klötzl IV, Bachmann, Stancsik, Lux. Mint lát­ható, a MAC 9 emberrel s a betegen kiálló Jancsárral, a BRSC Su- HEGEDŰT legjobbat legolcsóbban RomímH * Mapy. Kir. Zeneművé­­nukiin­yi, szeli Főiskola házihang­szerészével Király­ utca SI. Képes árjegyzék díjtalan. gával a kapuban s 10 játékossal állott fel. A 20 perc különösen a BRSC-re nézve bírt nagyobb fontossággal, mert győzelem esetén megmenekülhettek volna a kieséstől. A rákosfalvaiak nagy elánnal feküdtek is bele a küzdelembe, de a jól­ tömörülő MAC-védelemmel szemben nem tudtak eredményt elérni. Az eredmény tehát maradt a régi: MAC—BRSC 3:0 (2:0). A Kinizsi döntetlenül játszott a bécsi WAC-cal — Saját tudósítónktól — Románia szenzációja a Bánátul óvá­sának elutasítása, így a Kinizsi lett Temesvár bajnoka. Az eredmények: Temesvár: Kinizsi—WAC 1:1 (0:0). A mezőnyben egyenrangú ellenfelek küzdelme. A WAC balszerencsével küz­dött, míg a Kinizsinek a csatársora gól­képtelen játékot mutatott. A második félidő 13. percében Huber beadásából Weisz szerzi meg a WAC számára a vezető gólt, amit a 34. percben Wetzer egyenlít ki. Nagyszeben: Kinizsi II.—Solmi 2:2 (0:0). Az országos bajnokság első for­dulója. A gólokat Lotter és László, il­letve Barabás és Boncs rúgta. A mécs­eset ma, hétfőn dönti el a két csapat. Lupény: A Románia—Lupény-mér­kőzés elmaradt, mert előbbi nem jelent meg. Arad: UTE—Tricolor 6:4 (1:8). — Bánátul—Vointa 4:0 (3:0). Brassó: Brassovia—Olimpia 1:1 (0:0). Marosvásárhely: Universitatea—MSE SA (1:0). Mannaroesziget: NAC—MSE 2:1 (2:0). Kolozsvár: KNSC—Hagyibor 3:2 (2:0).____________________________ NEBER || f r fl-féle ftrtó-é a futball-N­frtp ciP® a futballabda | ■ ulwisl i legolcsóbb, leg­inti ■■■ in megbízhatóbb Eladás nagyban és kicsinyben. Budapest, Vili., Szentkirályi­ u. 51.

Next