Nemzeti Sport, 1929. január (21. évfolyam, 1-21. szám)
1929-01-21 / 14. szám
8 LEVELEK A SABARIA AMERIKAI ÚTJÁRÓL Ezerötszáz főnyi magyar kolónia biztatja a mexikói tribünökről a Sabariát Waggenhuber Ferenc, a jelenlegMexikóban élő magyar futballtréner,már felkereste egyszer lapunk hasábjait érdekes levelével, amely a ■mexikói viszonyokat tárgyalta a magyar futballista szemével. Különösen azért számíthat érdeklődésre Voggenhuber híradása, mert jelenleg éppen mexikói földön túrázik az első magyar csapat, a Sabaria. Az alábbi levél abban az időben íródott, amikor a Sabaria ■még Kuba szigetén tartózkodott, anagy távolság miatt azonban csak most ért el hozzánk). Mexikó City, dec. 23. Az első meccs, amit itt végignéztem, az Asturias megütközése volt a Marté ellen. A szó szoros értelmében megütköztek a csapatok, amelyek közül a Marté katonai jellegű csapat. Futballozni nem nagyon tudnak még itt, az Asturias spanyol játékosai, akik mind kivétel nélkül Spanyolországból valók, mégis értenek már a játékhoz, a Marte katonái azonban, a harminc év előtti vad stílust játszák, természetesen megfelelő délszaki temperamentummal. Az itteni viszonyokra jellemző, hogy a bíró minden áron meg akarta nyeretni a meccset a Marte-val. Először egy ofszájd gólt rúgott a Marte, majd egy támadásnál az egyik csatár lefogta két kézzel az Asturias kapusát és a másik csatár így rúgta bea gólt. Mind a kettőt érvényesnekítélte a bíró. Ennek ellenére félni lehetett, hogy az Asturias kiegyenlít, mire a, Marté vad rugdalozásba fogott. A bíró engedte, de végül már az inspekciós rendőrtisztviselő is megsokallta a kaszabolást, lefúvatta a meccset és kicseréltette a bírót. Az új bíró mellett azután az Asturias rövidesen kiegyenlített. Ez itt így megy. A Sabariának nincs mit tartania az itteni ellenfelektől. Csak a bírók okozhatnak bajt és még a szokatlanul ritka levegő. 2700 méterrel a tenger színe fölött élünk itt és ezt meg kell szokni. És itt egy felvidéki fiú, Róth Szigfridnek hívják. Jól beszél magyarul, csehül egy szótsem tud. Kiadta magát a Sparta volt játékosának és most a Marte csapatát trenírozza, ő terjesztette el a Sábáidéról, hogy az egy vidéki jelentéktelen csapat, nem tud futballozni és csak azért jön, hogy elvigye a mexikóiak pénzét. Én azután hamarosan felvilágosítottam az ittenieket a való tényállásról és azóta a legnagyobb várakozással néznek a Sabaria szereplése elé. Megkérdezték a túra itteni rendezői, hogy miként reklámozzák a Sabariát. Én erre kimentem a piacra, felfogadtam 100 napszámost és most ezek hordják egész nap a városban a hatalmastáblákat, mind a két oldalon a Sabaria reklámjával. Egy autó pedig egy teljes utcaszélességi táblát hordoz fel és alá a városban. Eleinte nem tudták az emberek, hogy mi is ez a Sabaria, enni vagy inni való, vagy valami cipőkrém, de most már mindenki tudja, hogy Magyarország egyik legjobb csapata jön, a híres tudású Középeurópából, hogy híveket szerezzen a labdarúgás sportjának. És ma ebben a milliós városban a Sabaria a leggyakoribb beszédtéma. Ezek a hevesvérű emberek rettenetes összegekben fogadnak, hogy a Sabariának melyik ellenfele fogja kapni a legtöbb gólt. A lapok mind hozzák a Sabaria fényképét és az üzletek kirakatai is tele vannak a szombathelyi csapat fényképével. A türelmetlen várakozás már tetőfokára lépett. A katonai zenekart is betanították már a magyar himnuszra. Először nagyon gyorsan, spanyol tempóra játszották, de most már megtanítottuk őket a méltóságteljes tempóra. Kellemes meglepetés lesz a Sabaria számára az itteni tekintélyes számú — 1500 főnyi — magyar kolónia, amelyet már megszerveztek. Egy helyen fognak ülni és nem fog hiányozni a bíztatás, reméljük a vastaps sem. Ezek az emberek világbajnokok lehetnének hangerő tekintetében. A jó erős hegyi levegő úgy látszik tágítja a tüdőt. A legnagyobb mester Rónai Feri, az Ékszerészek egyik volt Frangepánutcai drukkere, aki biztosított róla, hogy teljesen hazai miliőben fog játszani a Sabaria, Woggenhuber Ferenc. JModrích Pnell1 AZ UTAK KIRÁLYA SZILÁRD SÉL& Ví.haeymezo u. Si A Ferencváros egyesületbe akarja tömöríteni a közönségét Az új egyesület tagjai a tagdíj ellenében szabad bemenetelt nyernének a Ferencváros meccseire — Telefonjelentésünk — A professzionizmust a maximális teljesítményekre való törekvés jellemzi talán a legjobban. Éppen ezért a mi profilabdarúgásunk vezetői minden eszközt igyekeznek a nagy célnak, a csapat tökéletessé tételének szolgálatába állítani. A tréningek rendszerének tudományos kiépítése mellett rendkívül nagy figyelmet szentelnek a kondíciónak és amit eddig alig vettek számba, most már a játékosok jó hangulatát, lelki harmóniáját is fontos tényezőnek ismerik el. A jó profiíntélv ismeri minden egyes játékos magánéletét, lelki adottságát, hibáit és erényeit s a jó intézőnek — ha nem is tanultán, legalább ösztönszerűleg — jó lélekismeretnek és nevelőnek kell lennie. A modern profinagyüzem alakulatainak intézői tehát nagy gondot fordítanak játékosaiknak „mellékfoglalkozására”, hogy ez megfelelő módon egészítse ki az illetők napi elfoglaltságát, másrészt saját kis költségvetésüket. De nagyon fontos körülmény a csapatban uralkodó jó szellem kialakítása és ébrentartása is. És végül jelentősen megerősíti egy csapat harci készségét és teljesítőképességét, ha érzi, hogy közönsége tömeges és zárt sorokban áll mögötte. Akik a profisportot csinálják, meglátták ezeket a fontos momentumokat és tőlük telhetőlegigyekeznek is valóságra váltani azokat. A csapatban uralkodó jó szellem tekintetében már a szétválasztás óta híres volt a Ferencváros együttese és a két első profibajnokságegymásután való elhódlása nem kis mértékben ennek a körülménynek számlájára írható. A Ferencváros vezetői ebben az elgondolásban most egy lépéssel tovább akarnak haladni. Külföldi mintára tömöríteni akarják a klub híveinek tekintélyes számú seregét és ezzel egyrészt szorosabbra akarják fűzni azt az érzelmi kapcsolatot, ami a zöldfehér klub és közönsége között eddig csak a tribünön át volt még, másrészt biztosabb anyagi bázisra akarják fektetni a Ferencváros reprezentáns klubját. Az FC Barcelona mintája adta az ötletet Szigeti Imrének, a Ferencváros FC alelnökének, hogy megindítsa a mozgalmat egy klub megalakítására, amelyben a Ferencváros hívei tömörülnének. A terv abból indul ki, hogy a csekély havi tagdíj ellenében az illetők szabad bemenetelt nyernek a Ferencváros rendezésében lebonyolítandó bajnoki és nemzetközi mérkőzésekre, mégpedig az úgynevezett B- tribün felhasználásával. A havi 3 pengőt fizető pártoló tagok ingyen tribünülést kapnak, az 5 pengőt fizető rendes tagok pedig páholyülést. A drukkerek sem járnak rosszul, mert így feltétlenül olcsóbban fognak kijönni, mintha mindenmeccsre külön megváltanák akár csak állóhelyüket is. Azonkívül központi klubhelyiséggel, társas összejövetelekkel és egyéb rendezésekkel tervezik még jobban összekovácsolni a zöld-fehér hívek seregét. A megalakítandó új klub élére a társadalmi élet több kitűnőségét óhajtja megnyerni a Ferencváros, amely ezzel az akciójával egy hatalmasnak ígérkező egyesület alapját "készül lerakni. Minthogy a Ferencváros elgondolásának nemcsak érzelmi alapja van, hanem, anyagilag is helyesen felépítettnek látszik, a siker biztosnak ígérkezik. Ez pedig, nemcsak a Ferencváros szempontjából örvendetes dolog — bár ennek a régi és neves egyletnek újabb erősödése egymagában is jelentős nyeresége lesz a magyar sportnak — de az egyetemes sport szempontjából is igen fontos ennek az új alakulásnak ügye. Egy ilyen egyesület által teremtett kapcsolat közelebb hozza a közönséget az élő sporthoz. A nézőkből mindig több fog így bekapcsolódni az aktív sportolásba is, ez pedig általános sportszempontból igazán kívánatba dolog. Mi bízunk benne, hogy a közönség szeretettel fogja felkarolni az új eszmét és a magyar sportban új lehetőségek kapuját fogja megnyitni a Ferencváros kezdeményező akciója. A Bástya elnöke, vitéz Papp Ferenc már hosszabb idő óta szabadságon van. Ez alatt az idő alatt Kardos alelnök helyettesítette, most azonban Kardos is szabadságra ment s így a főirányítás Wagner Jenő alelnök kezébe került. WÖSNER - BOROK ÉS PEZSGŐK ....... zamatosak, édeset. 1-jük kellemes, árumis ÖSSZEJÖVETELEKRE VACSORÁKRA bármily mennyiséget házhoz szállítunk s mint elsfikézből származók, olcsók. Helyszínen átvett áruknál azonnali fizetés esetén 5 m's pészsári eredmény Kösner, Vili,, Salekom-ulca 3 (JozeeMterne. számú ház) Telefonszám: József 328-21 Hétfő, 1929 január 31. A Lágymányoson már megkezdték a tavasad szezont Pompás formától leltek taasságot ...Pár esztendő első meccsén a csapatait BEAC—Kelenföldi FC 6:2 (3:0). Lágymányos. Bíró: Komáromi és Pausz. BEAC: Ballya — Wódzik, Gyimecsy — Budai, Izsák, Szántó I. — Reichardt II. (Kertész), Kertész (Reinhardt I.), Reinhardt I. (dr. Kotraschek), Fülöp, Erdődi. Kelenföldi FC: Kincses — Németh, Balla — Kunt, Hajagos, Juhász -~ Szajlai, Papp II., Görög, Pirity, Weineck. Az őszről elmaradt bajnoki mérkőzéseket még a tavaszi szezon megkezdése előtt le kell játszani , ez magyarázza meg a két egyesületnek ilyen korán való sorompóba állását. Csúszós, jeges pálya várta a csapatokat, ez azonban nem zavarta sem az egyetemistákat, sem a kelenföldieket. Élénk, gyorsiramú játék alakult ki a mérkőzésen, mely a nagy gólarány ellenére sem vált soha egyoldalúvá. A Kelenföld is igen sokat támadott s hogy nem terhelte meg még több góllal írt E-betűsök hálóját, azért csak a balszerencsét okolhatja. Mindkét csapat jó benyomást keltett s csak a nagyobb állóképesség döntötte el a meccs sorsát. A BEAC-ban Ballya, dr. Kotraschek, Reinhardt I. és Kertész tetszett, míg a KFC-ből Pirity, Weineck és Kunt vált ki. Az első félidő változatos játékkal, telik el s mégis nagy gólaránnyal vezet a REAC, mert gólhelyzeteit jól kihasználja. Gólszerző: Reinhardt I. (2) és Kertész. Szünet után is közel egyenrangúak az ellenfelek. Az egyetemisták góljait dr. Kotraschek (2) és Reinharmt I. szerezte, míg a Kelenföld góllövője Kunt és Papp II. BEAC II—Kelenföldi FC II. 4:2 (3:0). A II. liga intézőinek kollégiuma hétfőn este az Opera-kávéház Kínai újból megkezdi a szokásos heti üléseket. A hétfői ülésen az MLSz-től kérendő segély ügyét beszélik meg. A Zsolnai SC ajánlatot tett a Bástyának egy zsolnai mérkőzésre. A kérésről a Bástya igazgatósága hétfő esti ülésén dönt. A Ferencváros FC részvénpissítez A Ferencváros FC felkéri részvényeseit, akik az 1929. évre szóló pályabelépő jegyeiket kiváltani akarják, szíveskedjenek 1929. évi február hó 1-től kezdődőkig naponta délelőtt 10—1 és délután 4—7 óra között az üllői úti pályán lévő irodában, Mester György úrhoz fordulni. Azoknak a részvényeseknek, akik részvényeiket még át nem vették, ugyanott a részvényeket is leszolgáltatjuk. A Ferencváros FC igazgatója. A Turul MOTE bajnoki vacsorája. Kétszáz terítékes fényes díszlakoma keretében ünnepelte szombaton este a Turul MOTE az 1927—28. évi IV. osztályú bajnokságot nyert csapatát. A lakoma keretében osztották ki a bajnoki érmeket és a lakoma keretében választották meg Homonnay Tivadart a Turul MOTE díszesnökévé. A lakomán a társegyesületek és szövetségek nagy számban képviseltették magukat és szólaltak fel. Paragriny Sándor elnök méltató és Lengyel Károly MOVE II lelke® beszéde után Homonnay Tivadar köszönte meg a megválasztását. Programot adott, amelynek egyik legértékesebb pontja az, hogy az új díszelnök nagy pályát akar a Turul aiOTELnak szerezni. Homonnay Tivadar tolmácsolta az OTT üdvözletét, majdKargye főtitkár szólalt fel és a Nemzeti Sport munkatársa üdvözölte a bajnokcsapatot