Nemzeti Sport, 1929. május (21. évfolyam, 83-103. szám)

1929-05-10 / 89. szám

4 zést. A Kiss—Sándor—Lyka össze­tételű sor kitett magáért. Feltűnő volt, hogy a két fiatal között az öreg har­cos, Sándor milyen pompásan bírta az iramot. A védelem elfogadható, mind­össze Kemény nem illik a Ferencváros B­ csapatába. Tudása egyelőre kevés a zöld-fehér színek képviseletéhez. Ugyanez áll a balszélső Szabóra, aki báb módjára mozgott, arra ment, amerre rángatták. Csak az utánpót­lásra vet rossz fényt, ha már a Fe­rencvárosnál is ilyen gyenge képes­ségű játékosokat találunk. A csatár­sor többi tagja közül Steczovits hű maradt önmagához, még mindig a legnagyobb hidegvérrel rontja el a jobbnál jobb helyzeteket. Kovács még most sem talált magára, egyedül a második gólja árulta el a tudását. Ez­zel szemben Koszta pompás játékával most bejuthat az első csapatba, míg Szedlacsik nagyszerű labdaosztásával vonta magára a figyelmet. A Hungáriánál Fehér nem igen tehet a gólokról, Ki­rály könnyelmű, mint mindig, míg Fekete jó erő, csak be kell gyúrni. A fedezetsorban Rebró fáradhatatlanul dolgozott, de nála is gyorsabbak vol­tak. Haar szokatlan helyén aránylag jól játszott, míg Nadler dribüjeinek önmaga volt az áldozata. Elől a Jeckl —Urbancsik duó megfelel, jó erők, csak mind a ketten szelesek még. Ba­­rátky sérüléséig jól mozgott, arány­lag Ujváry is megfelel, még gólt is rúgott. Nagy tudását azonban csekély­nek tartjuk a Hungáriához. Nagyon sokat kell még rajta Révész tréner­nek csiszolni. Ma folytatják az athéni nemzetközi körmérkőzést Szombaton lesz a döntő — Saját tudósítónktól — Az athéni körmérkőzés során tegnap nem játszottak egy meccset sem, ma azonban folytatják a küz­delmeket. Ezúttal az UTE—Enossis és Panatingikos—Olimpiakos mér­kőzés kerül sorra. Az UTE-nak győznie kell a még pontnélküli Enossis ellen, míg a Panatineikos —Olimpiakos meccset a mi szem­pontunkból az Olimpiakosnak kell megnyerni, mert ez a csapat egye­dül veretlen még a nemzetközi torna során. Szombaton kerül sorra a torna d­öntő mérkő­­zése, az FTC—Olimpiakos talál­kozó. Ha a magyar csapat nyer, a torna győztese is lehet. Kispest tegnap délelőtt tartott tréninget, de csak egészen köny­­nyűt.­ A játékosok rugdostak egy kis ideig, míg ma újabb tréning lesz, amely után összeállítják a csapatot. Most már elhatározták, hogy Dudást többé nem játszatják a csatársorban, hanem csak a bal­hátvéd posztján, ahol ezentúl Len­­key I.-gyel felváltva fog szerepel­ni. Ma este dől el, hogy a Ferenc­város ellen Lenkey I. vagy Dudás játszik-e, az összeállítás valószínű­leg ez lesz: Dénes — Wégner, Len­key I. — Raix, Purczeld, Csendes — Lenkey II., Paczolay, Fürstner, Presovszky, Kiss. Dudás mellett szó van még Dán játékáról is. Az Admira, a Hungária vasár­napi ellenfele szombaton este fél 6-kor érkezik meg legerősebb csa­patával Bécsből a Keleti pálya­udvaron.t Ha elegánsan és jól akar öltözködni, úgy forduljon bizalommal FODOR MÓR úriszabóhoz VI., Na­*ymező*u. 30.1.2. Tel.: A. 116­00 Az amatőröknél: A bajnokjelölt PSC gólzáporos győzelmet aratott A RAC folytatta sikereinek sorozatát — Áll a harc a TLK és a Compactor között — Ismét pontot vesztett a Turul MOTE BMTE—Köl. AC 2:1 (1:0). Budafok. Bíró: Schwarz. BMTE: Heinde — Schmiedt, Demján — Weizler, Horváth, Predmeczky — Cigány, Ambrus, Dirda, Tóbiás, Dudás. — Köln. AC: Cseh — Storck, Kátai — Szökup, Preckl, Mészá­ros — Jeckl, Nikoda, Konyor, Huss, Albert. A másodosztályú bajnokság két kitűnő együttesének találkozása magas­nívójú, élvezetes küzdelmet eredménye­zett. A győzelmet megérdemelten sze­rezte meg a kapu előtt határozottabb budafoki csapat. Az első félidőben vál­tozatos küzdelem folyik, a vezető gólt Tóbiás lövi. Kapucsere után Tóbiás, illetve Huss eredményes. A győztes csa­patban a közvetlen védelem, Czigány és Horváth érdemel dicséretet. A Köln. AC- ból Konyor, Jeckl és Preckl vált ki. BRSC—EMTK 3:2 (2:1). Rákosfalva. Bíró: Hazai. BRSC: Háda — Brunner, Steinmüller — Suga III., Kaltenecker VIII., Hockstein — Klötzl V., Horváth II., Stefkó, Bachmann, Kéménczy. — EMTK: Kratochwill — Szabó I., Frész — Schuck I., Nagy, Kontra — Antal, Nekadoma III., Schuck II., Dobos I., Fertig. Végig izgalmas, nehéz mérkőzést vívott a két jó együttes. A többet és veszélyesebben támadó csapat a BRSC volt és a győzelmet megérdemelte. Az EMTK-nak a lelkesedés volt a fölénye. Az első gólt a BRSC éri el Klötzl V. ré­vén, de Dobos I. hamarosan kiegyenlít. A félidő végén Horváth II. a­ BRSC gól­szerzője. A II. félidőben a 16. percben Kéménczy BRSC a harmadik gólját lövi, majd Nehadom a III. EMTK 11-esből be­állítja a végeredményt. A győztes csa­patban Háda, Suga III., Horváth II. és Stefkó, a vesztesben Frész, Nekadoma Ill. és Schuck II. volt jó. — BRSC MILL —BP.SC ifj. 3:0 (0:0). B. Vasutas—FSE 3:1 (2:0). Szőnyi­ út. Bíró: Fodor E. B. Vasutas: Zugéber — Tarró, Kovács III. — Kovács IV., Lu­­gosi, Kann — Reiter, Keresztes, Zubály, Szőcs, Papp. — FSE: Jaczkó — Geren­csér, Szolcsánszky — Kapás, Schafftner, Kontra — Fikli, Ludvig, Tolnai, Vida, Palkó. A B. Vasutas az első félidőben jórészt ellenfelének térfelén tanyázott s ennek a fölénynek Zubály és Szőcs gólja az eredménye. Szünet után már az FSE is sokszor szóhoz jut. A B. Vasutas gólját ekkor Keresztes rúgja, míg az FSE-ét Fikli. Kitűnt a B. Vasutasból a góllövőkön kívül Tarró, Kovács III. és Zugéber, míg az FSE-ből Jaczkó, Szol­csánszky és Gerencsér produkált kiválót. A meccs előtt Jaczkó, az FSE csapat­­kapitánya virágcsokrot nyújtott át a B. Vasutasnak. BTK—P. Remény 3:1 (3:0). Pozsonyi­ért. Bíró: Friedrich. BTK: Steták — Michelberger, Wuk — Ihász, Krepeta, Komenda — Pfeil, Negedli, Péter, Szé­kely, Németh. — P. Remény: Németh — Móder, Trockmayer — Sári, Páncél I., Herbert II. — Kozma, Szilágyi, Pán­cél II., Beke, Papp II. Az első félidő 25. percében Szilágyi P. Remény sérülés miatt kiáll s ettől kezdve a palotai csa­pat végig 10 emberrel játszik. Változa­tos játék után Krepeta lövi a BTK első gólját, amit nem sokkal később Michel­berger és Németh gólja követ. Helycsere után a P. Remény több veszélyes táma­dást vezet, de csak 11-esből tud szépí­teni az eredményen Móder révén. A győztes csapatban Michelberger, Krepe­­ta, Pfeil és Komenda játéka érdemel di­cséretet. A P. Reményből Móder, Páncél I. és Trockmayer vált ki. ZSE—MAFC 3:2 (1:2). Thököly­ út. Bíró: Fehérváry. ZSE: Schlöffer — Hauszknecht I. Táncos — Walkampf, Licht I., Gáspár — Szabó II., Kelemen, Tanács I., Fézler III., Fézler II. — MAFC: Füstér — Garay, Hátéra, — Pollaczek, Czéh, Lovass — Tamássy, Forgács, Kóti, Varga, Földváry. Na­gyon szerencsétlen körülmények között vesztette el a MAFC ezt a mérkőzést. Az első félidő elején a védelem oszlopa, Gruber megsérült és a mentők szállítot­ták el. Góllövők a ZSE részéről: Tanács L, Fézler III. (11-esből) és Hauszknecht. A MAFC góljait Varga és Forgács lőtte. Táncos a ZSE-ből kiállítva. Vérhalom—Zuglói AC 2:2 (1:1). Po­zsonyi­ út. Bp­ó: Hollandéi­. Vérhalom: Lőwy I. — Berkhammer, Sterba —­ Bá­ron, Ágendorfer, Csabai — Jávorszky, Stancsika, Majsa, Zimmermann. — Zuglói AC: Spindler — Schleffer, Heray — Korik, Beviz I., Korvinek — Nevedi, Herbert, Novodranszky, Neubauer, Bán. A két csapat találkozása nem valami nívós küzdelmet eredményezett. A min­dent elsöprő lendülettel küzdő Vérhalom győzelmet érdemelt volna. Egyénileg Lőwy II., Csabai, Berkhammer, Jávor­szky és Stailcsik nyújtott a legtöbbet. A zuglói csapatban Novodranszky, Schleffer és Bán volt a legjobb. A ZAC szerzi meg a vezetést Novodranszky ré­vén, Stancsik egyenlít. Szünet után Csabai góljával vezet a Vérhalom, majd a végeredményt Herbert állítja be. RUAC—UTSE 6:1 (1:1). Lehel­ utca. Bíró: Fenyő. RUAC: Balogh — Ador­ján, Manglitz — Plachley, Krebsz I., Major — Tímár, Reisch, Lőwh 11., Laka­tos, Knapek. — UTSE: Matuz — Salga, Wallner — Nyitrai, Fábián, Tausch — Steer, Csehovszky, Torovszk­y, Bodor, Kiss. A RUAC végig fölényben játszott, de a szívós UTSE védelmet csak Matuz kiállítása és e­gy meglehetősen indokolat­lan 11-es után sikerült megtörnie. Gól­lövők: Lőwh Ts. (2), Krebsz (2), Tímár és Lakatos, illetve Torovszky. Jók: Ador­ján és Tímár RUAC, Fábián és Steer UTSE. PSC—KAC 15:2 (7:1). Pestújhely. Bíró: Friedmann-Fodor. PSC: Becker — Kiss, Szomorú — Jambrik, Tischner, Eilinger — Köpeczy, Borán, Jeney NI., Lubovinszky, Turner I. — KAC: Erhardt — Possán, Kurucz — Jánossy, Csendes, Holly — Németh, Sőtér, Jurácska. Va­lóságos macska-egér harc volt a mérkő­zés. A győztes pestújhelyi együttes nagyszerűt nyújtott ,s nagyobb szeren­csével még több gólt is lőhetett volna. A KAC súlyos vereségét menti, hogy a játékidő legnagyobb részét 7 emberrel küzdötte végig. Góllövők: Jeney II. (6), Borán (4), Lubovinszky 2), Szomorú, Jambrick és Turner I., illetve Jurácska és Sőtér II-esből. Jók a PSC-ben Jam­brik, Tischner, Lubovinszky, Köpeczy, a KAC-ban Sőtér, Jurácska, Csendes II. — PSC MILL—PSC komb. 3:0. (Egy félidő.) KFC—RTK 1:0 (1:0), Kelenföld. Bí­ró: Vass E. KFC: Kincses — Révész, Kiss — Papp I., Hajagos, Juhász — Csurgó, Szalay, Papp II., Pinty, Vei­­neck. — RTK: Schrank — Szobonyai, Irázy — Horváth L, Schaffer II., Payer — Kiss, Horváth II., Csúzmann, Gor­­szky, Tarr. A nagy balszerencsével ját­szó RTK nem érdemelte meg a veresé­get. A KFC csak túlerélyes játékával tudott ellenállni az erősen tartalékos, de lelkesen játszó RTK támadásainak. A gólt az első percben Pirity szerezte, ez­után az RTK nyomasztó fölénybe kerül, de tehetetlen csatárai miatt gólt nem tud elérni. A szünet után a KFC véde­lembe vonul és sikerült az eredményt megtartani. Jók a KFC-ben Kincses, Kiss és Révész, az RTK-ban Schrank, Hor­váth és Schaffer, aki a mezőny legjobb­ja volt. TLK—BAK 6:1 (1:1). Szőnyi­ út. Bí­ró: Kovács dr. Nívótlan, unalmas mér­kőzés. Az első félidőben a BAK egyenlő ellenfele volt a TLK-nak, de szünet után összeroppant és a TLK könnyen érte el góljait. Góllövők: Zeisel (3), Markó, Dróth és Goda (11-esből) tLk, illetve Herskovics. Jók voltak Markó, Peterka és Schmied a győztes csapatban, míg a vesztesnél Herskovics. LTE—III. ker. MSE 2:0 (1:0). Lenke­­út. Bíró: Balázsi. A végig fölényben ját­szó LTE megérdemelten győzött. Az első félidőben 11-esből ér el gólt Manyik révén. A szünet után nyomasztó fölény­be kerül az LTE, de gólt csak a 38. perc­ben ér el Kupa révén. VÁC—MFTK 1:1 (1:0). Népsziget. Bíró: Bendenritter. A VÁC meglepett gyors játékával s a fölényben levő MFTE-nek ugyancsak meg kellett dol­goznia a döntetlenért. A VÁC gólját Klein szerezte­, míg a kiegyenlítő gólt Janeczki rúgta, utóbbit csak hosszas ha­bozás utánt ítélte meg a bíró. Kivált a VÁC közvetlen védelme, de különösen Pomeránsz kapus, míg az MFTR-ből a halfsor jeleskedett. Compactor—BSC 4:1 (3:0). Ceglédi­út. Bíró: Ménesi. A Compactor biztosan győzte le nemrég még bajnokaspiráns ellenfelét. Az első félidőben a Compac­tor volt jobb, míg szünet után egyen­­lőek az ellenfelek. Góllövő: Müller I. (2), Barton és Abaházi, illetve Kovács III. UFC—Pannónia 2:1 (2:1). Népsziget. Bíró: Brünner. A tartalékos UFC csak nehéz küzdelem után nyerte a mérkő­zést. Gólszerző: Wilcsek és Ébercz, illetve Nuszbaum. Rudolf UFC sport­szerűtlenségért kiállítva. Jó játékot pro­dukált az OFC csatársora, míg a Pan­nóniából Nuszbaum és Singer vált ki. OFK—Kéve SE 0:0. Vörösvári­ út. Bí­ró: Wunder. A bíró gyengesége folytán a csapatok durva mérkőzést játszottak. Az első félidőben a Kéve volt fölényben, míg szünet után visszaesik és az OFK döntő fölénybe kerül, de eredményt nem tud elérni. Naszalit az OFK-ból, míg Kundot a Réve-ből a bíró kiállította. II. osztály Kárpáti-csoport 1. BEAC 21 16 4 1 67:27 36 2. BRSC 22 14 3 5 50:27 31 3. B. Vasutas 23 14 3 6 42:26 31 4. BMTE 24 14 3 7 60:46 31 5. Köb. AC 24 13 3 8 56:40 29 6.­­FSE 23 12 3 8 48:34 27 7. EMTK 23 13 1 9 56:44 27 8. Ganz TE 22 10 5 7 49:37 25 9. NSG 24 10 4 10 43:39 24 10. NMSE 23 7 8 8 39 :40 22 11. SzAC 22 8 4 10 40:39 20 12. BSK 24 7 5 12 29:42 19 13. Hungária 24 6 4 14 41:62 16 14. Stelepi SC 22 5 1 16 32:59 11 15. ETC 23 5 1 17 31:70 11 16. HSC 22 1 4 17 25:76 6 Stobbe-csoport 1. PSC 24 17 5 2 77:30 39 2. I. ker. SC 23 14 3 6 54:36 31 3. BTK 23 13 4 6 57:33 30 4. BTK 23 12 3 8 52:36 27 5. KFC 22 11 3 8 56:45 25 6. Zuglói AC 24 11 3 10 60:50 25 7. REAC 24 9 6 9 54:49 24 8. Egyetértés 23 11 1 11 55:47 23 9. Vérhalom 23 7 9 7 32:28 23 10. P. Remény 24 9 4 11 34:45 22 11. UMTE 22 9 3 10 45:40 21 12. Zuglói SE 24 10 1 13 43:58 21 13. UTSE 23 7 6 10 29:46 20 14. MTC 23 6 3 14 38:74 15 15. MAFC 22 6 2 14 33:53 14 16. Kisp. AC 23 4 2 17 30:79 10 III. osztály Sugár-csoport 1. TLK 22 17 3 2 49:21 37 2. Compactor 22 16 4 2 59:23 36 3. MTE 21 12 6 3 55:33 30 4. BSC 22 12 2 8 41:29 26 5. LTE 23 8 9 6 29:19 25 6. OFK 23 8 8 7 33:29 24 7. MFTR 21 9 5 7 32:29 23 8. Keve SE 22 9 5 8 34:32 23 9. UFC 22 8 5 9 32:36 21 10. TSC 22 5 8 9 32:36 18 11. BTVK 21 4 10 7 29:35 18 12. VÁC 23 6 5 12 33:48 17 13. Pannónia 22 4 7,11 38:60 15 14. III. ker. MSE 22 3 2 17 22:58 8 15. BAK 20 3 1 16 22:52 7 16. BLK törölve HI. osztály Gillemot-csoport 1. Turul MOTE 23 19 4 5 74:15 42 2. MSC 23 15 3 5 60:34 33 3. RAFC 24 13 6 5 66:30 32 4. Nyomdász 23 15 2 6 57:31 32 5. NTC 24 12 3 9 44:30 27 6. Jutagyár 24 11 5 8 44:36 27 7. Főv. TKör 23 10 6 7 50:39 26 8. VI. ker. SC 24 8 7 9 42:35 23 9. VI. ker. FC 21 9 4 8 33:24 22 10. ÉMOSz 24 8 5 11 29:52 21 11. P. Törekvés 23 7 4 12 27:43 18 12. BOSC 21 8 1 12 35:43 17 13. Amatőr 24 6 4 14 41:60 16 14. FTC 24 6 2 16 34:60 14 15. RAC 22 6 1 15 25:77 13 16. Cukrász 23 3 1 19 24:76 7 Turul MOTE—VI. ker. FC 1:1 (1:0). Szent László-tér. Bíró: Gombos. Nagy meglepetés a Turul MOTE újabb pont­vesztesége. Az első félidőben egyenlőek az ellenfelek, míg szünet után a Turul MOTE volt a jobb. Góllövő: Flerkovitz VI. ker. FC (öngól), illetve Vági VI. ker. FC. Péntek, 1929 május HL Itásgionáris sporttelep, Tseököly-út Vasárnap, május 12-én d. u. 5 órakor Nemzeti­ Bástya I. ligabeli bajnoki mérkőzés Előzőleg 3 órakor BSE - BTC Barátságos mérkőzés.

Next