Nemzeti Sport, 1930. március (22. évfolyam, 42-62. szám)
1930-03-26 / 59. szám
8 A 81. ligában: Győzött és végleg a faképnél hagyta a kulogókat a Megyer — Saját tudósítónktól — Megyer* * Merkúr 4:2 (2:1) Alacsony nívójú, sorozatos bírói tévedésekkel tarkított mérkőzés URAK-pálya. Bíró: Pálffy. Megyer: Karaszek — Platt, Mészáros — Csarny, Szekeres, Ontkó — Karazsi, Horváth, Török, Kendik, Kopretta. Merkúr: Baloghy — Horváth, Friedrich — Perina, Fiegel, Kisutzky — Buti, Mester, Soós, Schwicker, Kaltenecker. A mérkőzés úgy indul, hogy a Megyer gólokkal nyer, negyedóráig nagy fölényben van, de a csatárok kapu előtt sorra hibáznak. A 15. percben éri el a Megyer első gólját, Kendik kiadásával Török a leálló védelem mellett megfut és közelről védhetetlen gólt szerez (1:0). A Merkúr ritkán támad, akkor sem veszélyesen, mert az új emberek sehogysem értik meg egymást. A 25. percben a kitörő Horváthot hárman is faultolják a tizenhatoson belül s a megítélt 11-est ugyanő küldi rendeltetési helyére. (2:0). A 30. percben nagy helyzete, van Karazsinak, de egy lépésről fölé lő. A 40. percben a Megyer védelme hagyja elfutni Kalteneckert, akinek lövése a kifutó Karaszek fölött hálót ér. (2:1). A második félidőben megváltozik a játék képe. A Merkúr fölénybe kerül, a Megyer pedig visszaesik, de a bírói tévedések mindkét csapat kedvét veszik. A 8. percben Török lövése a lécről a vonalra pattan, a bíró először gólt ítél, majd a határbíró megkérdezése után visszavonja ítéletét. Változatos játék alakul ki. A 16. percben Kendik kiadásával Kopreda elfut, beadását Karazsi fölé fejeli. A 20. percben Szekeres félpályáról küldött szabadrúgása Kopredához kerül, ő Kendik elé passzol, akinek lövését Baloghy meg kem kíséreli védeni. (3:1). Röviddel ezután Schwicker átverekszi magát a Megyer védelmén és a kifutó Karaszek elől Soóshoz továbbít, aki az üres kapuba fejeli a labdát. (3:2). Két perc, múlva Kendik megfut, de ketten nyomják és Kopredához kerül a labda, aki a 16-osról lapos lövést küld kapura, alövést Baloghy elnézi s a labda lassan a hálóba döcög (4:2). A 30. percben Perina megsérül és kiáll. Ennek ellenére a Merkúr fölénybe kerül, a mérkőzés végéig hevesen támad, de a csatárok irtóznak a góllövéstől. A Megyer védelme feltűnően gyenge volt s csak Platt játszott kifogástalanul Kárászétt mindkét gólnál hibázott., A csatársorban Kopreda játéka dicsérhető, A Merkúrt Fiegel és Friedrich jó játéka mentette meg a súlyos vereségtől.. Rajtuk kívül csak Perina és Schwicker érdemel említést. , A bíró feltűnően gyenge volt. 1. Sabaria 17 16 1 1 66:13 31 S.Vanne 17 12 4 1 43:16 28 3. Var PC 17 12 3 2 41:11 27 4. Tural IS 9 5 4 54:22 23 5. Bak TK 17 9 2 6 27:22 20 6. Soroksár IS 7 6 5 31 :28 20 7. Zala-Kanszsa 16 2 6 34:31 18 8. Megyer 18 7 3 8 33:48 17 9. Kossuth 19 5 4 10 29:55 14 10. Rákospalota 18 3 6 8 30:55 12 11. Terézváros 18 5 1 12 23:50 11 12. Merkúr 17 5 1 11 19:47 11 13. Józsefváros 24 1 — 23 12:44 2 * Visszalépett. A CORINTHIAN DÍJ DÖNTŐJE Postás-Tatabányai SC 6:1 (2:1) A Postás nagyszerű összjátékkal fölényesen győz Millenáris, 1500 néző. Bíró: Komár. Meglepetésnek számít a Postás győzelme, hiszen H’ a Tatabányai SC *** olyan ragydogó eredményekkel ‘t dolgoztak föl majdgát a döntőig, hogy az ingadozó ■ formájú Postás ellen is reál favoritnak hitte mindenki. Ezzel szemben a Postás csapata meglepő egységgel, remek technikával gyűrte le csiszolatlan, darabos ellenfelét, oly fölénnyel, hogy egy pillanatig sem volt kétes az eredmény. A csapatban különösen a csatársor brillírozott, jó szöktetések, trükkös passzok, nagyszerű tempójú kiugrások váltogatták egymást. A hali sor semmivel sem maradt mögötte a csatársornak s nem csinált feltűnő hibát a védelem sem. Ilyen jól, ilyen összedolgozottan már régen játszott a Postás. gól. Kéner beadását Mátéffy két lépésről bevágja. 1:0. A 20. percben ugyancsak Kéner fut el, a hatosán elvágják, de estében is lő, kavarodás, a labda begurul. 2:0. A tatabányaiak öngólt látnak, Horváthot szidják. A 36. percben szépít a TSC, Zsíros Keleti passzából gurulós lövést ereszt meg, a meglepett kapus későn vetődik. 2:1. A félidő végén a TSC fölnyomul, de mindent kihagy. Szünet után a 4. percben Kerteli remekül lő. 3:1. Hat perc múlva Mátéffy fejeli be Kéner beadását. 1:1. Változatos játék, a 20. percben Kéner kornerét Bokor messziről fejeli gólba. 5:1. Vánkos kiáll egy pár percre. A 30. percben Kertész Kénerhez passzol, a kapus kifut, Kéner átemeli fölötte a labdát. 6:1. Mente sérülése miatt kiáll. Az utolsó negyedórában Semmi sem történik. Ezzel az amatőrök részére alapított, évtizedes múltú Corinthian-vándordíj 1928/29. évi védelmét a Postás SE megszerezte. Megérdemelten. A TSC nagyon kezdetlegesen mozgott. Keleti elsőrangú volt ugyan, de egyedül nem boldogult. Moczik és Petrovics felelt még meg. Postás : Kristóf -- Fehérváry, Jelen — Vánkos, Bokor, Bodrogi — Kéner, Kertész, Kalas, Mátéffy, Horgos. TSC: Mahos — Petrovics, Horváth — Járcz, Mente, Moczik — Kovács, Németh, Keleti, Zsíros, Kohut. Tatabánya kezd, de rögtön a Postás lendül bele. Nagyszerű csatárakciókkal rohamozzák meg a pestiek a TSC bugyijait Az 5. percben esik az első A Bástya tegnap délelőtt kondíciótréninget tartott, amelyen a sérültek kivételével, a szegediek valamennyi játékosa résztvett. Lasser RTK családi gyásza miatt nem játszott kedden, elhunyt a felesége, Szentandrássy és Beszeda, a T. Előre két erőssége vasárnap a Ferdinánd tér elleni mérkőzésen súlyosan megsérült. Új cégcsapat alakult Gama Műszerüzem SC név alatt. Szombaton már játszik is a Központi Híradó Iskolai SC- vel a Daróczy úti pályán 4 órai kezdetitől. i *»©», Szerda, 1930 március 25. I. osztály. Törekvés—33 FG 5:0 (2:0). Bihari út. Bíró: Gombos. Törekvés: Kamanetzky — Gergely, Mészáros I. — Dummer, Regős I., Dankó — Nemes, Regős II., Keszei, Déri, Baráth. 33 FC: Raffael — Zloch, Szabó II. — Krammer, Gara, Lehrner — Vedres, Kemény, Jagicza, Tajthy, Katona. A megismételt mérkőzést könnyen nyerte meg a Törekvés az erősen tartalékos 33 FC ellen. A 4. percben már gól esik. Déri kornerét Készéi védhetetlenül befejeli. Pár perc múlva Nemes a Déri-akció végén Nemes hatalmas gólt lő. A félidő további részében erős Törekvés fölény alakul ki, de minden eredmény nélkül. Szünet után a 10. percben a lefutó Nemes lövésszerű centere Raffaelről pattan a hálóba. A további Törekvés fölény a 24. percben eredményez ismét gólt. Gyors Déri—Baráthakció végén Készéi kitör és lapos lövése a sarokban ül. A 30. percben Kemény megsérül és végleg kiáll, majd a bíró Krammert durvaságért kiállítja. Kilenc emberrel végleg összeroppan a 33-as. A 39. percben Dankó passzával Déri kiugrik és beállítja a végeredményt. A Törekvés legjobb része a halfsor volt. A védelemben Gergely, a csatársorban Keszei, Nemes és Déri tetszett. A 33-asnál a közvetlen védelem volt a legjobb. Ennek tagjain kívül Gara és Vedres érdemel dicséretet. II. osztály Stobbe-csoport OTE—RTK 2:1 (2:0). Rákosszentmihály. Bíró: Balázsi. ÚTE: Szadeczky — Pelesek, Brunbauer — Banikovics, Spitznagel, Mihalek — Gerstenbrein, Ébermayer, Greguska, Drevenka, Kuszka. — RTK: Schrank — Straba, Gorszky — Ivázi, Schaffer II., Gömöri — Zsin, Menich, Chuzmann, Kuba, Kiss. — Erősiramú mérkőzés. Az első félidőben a honi csapat volt többet támadásban. Az első gólt Ébermayer szerzi meg súlyos védelmi hibából, majd Greguska szabadrúgásból éri el a második gólt. Szünet után az RTK hevesen ostromol, de Csuzmann csak szépíteni tud az eredményen. A győztes csapatban Spitznagel, Gerstenbrein és Greguska, a vesztesben Gömöri, Zsin és Kiss játéka dicsérhető. — RTK ifj.— UTE ifj. 5:0 (2:0). Turul TE—KFC 2:1 (1:1). Kelenföld. Bíró: Stein. Turul TE: Buday — Bezdovits, Paul I. — Szabó, Buda, Barna — Paul II., Tauzin I., Pálinkás, Szabó, Eller. — KFC: Kincses — Varga, Lieber — Szajlai, Hajagos, Kunt — Csurgó, Papp II., Görög, Bednarik, Veinek. Kezdés után a KFC rögtön lefut és Bednarik kapufáról visszapattanó lövését Csurgó védhetetlenül befejeli. Ezután a Turul TE veszi át a játék irányítását és a kitűnően játszó Tauzin I. védhetetlen lapos lövéssel kiegyenlít.. A második félidőben a nyomasztó fölényben játszó Turul TE egy 1 Lessel megérdemelten nyeri meg a mérkőzést. Jók: Buday, Buda és Tauzin I. (Turul TE), Lieber, Szajlai KFC. Bednarikot (KFC) kiállította bíró, Stein gyengén bíráskodott. Ifjúsági díj B. Vasutas—BRSC 5:0 (2:0). Szőnyiút. Bíró: Nietsch. A B. Vasutas óvására megismételt mérkőzést a vasutasok együttese biztosan nyerte. Az első félidő góljait Csandal lövi, míg szünet után Schantz tizenegyese és Sallai két helyezett labdája jut a rákosfalvaiak hálójába. A KFC ifj.—Turul XE ifj. bajnoki mérkőzés hátralevő 25 percének lejátszása közben Füzi (Turul TE) a 6. percben lábát törte. A bíró ezután a két csapat kérésére lefújta a mérkőzést. Füzit a mentők kórházba szállították. Az eredmény így 1:0 (1:0) maradt. Amatőröknél j jól járt a Törekvés, mert az újrajátszott mérkőzésen négy góllal rúgott többet, mint a megsemmisítettem . Törekvés 19 13 5 1 45:15 31 2. BSE 16 12 3 1 50:17 27 3. BSzKRT 19 10 3 6 35:28 23 4. BEAC 19 10 2 7 42:33 22 5. FTC 18 8 5 5 36:34 21 6. Postás 18 10 2 8 54:26 20 7. Fer. Vasutas 18 7 6 5 42:33 20 3.UTE 18 8 1 9 53:43 17 9. „33” FC 18 5 4 9 35:42 14 10. Testvériség 18 5 4 9 28:38 14 11. III. ker. TVE 19 7 — 12 27:64 14 12. MTK 17 5 2 10 27:38 12 13. BTC 18 4 4 10 21:48 12 14. PSC 19 3 1 10 28:64 7 1. URAK 20 14 5 1 61:26 33 2. OTE 20 10 7 3 48:31 27 3. Turul TE 19 10 5 4 44:29 25 4. TLK 19 10 3 6 33:35 23 5. RUAC 19 9 4 6 35:25 22 6.BTK 20 9 4 7 34:29 22 7. BTK 19 8 6 5 36:32 22 8.1. ker. SC 19 7 6 6 33:29 20 9. Nyomdász 20 6 4 10 37:44 16 10. UMTE 19 6 4 9 30:39 16 11. ZAC 20 6 3 11 42:41 15 12. RFC 19 4 7 8 25:37 15 13. Vérhalom 20 4 6 10 21:28 14 14. ESC 19 4 6 9 18:38 14 15. TTC 20 2 4 14 29:63 8 Értekezlet lesz ma az MLSZ elnökénél az MLSz válságának megoldása ügyébe Az elkésett akció aligha vezet békéhez — Saját tudósítónktól —Mióta Zsarnóczay János, az MLSzügyvezető alelnöke felépült betegségéből, kissé nagyobb tevékenység észlelhető az MLSz-ben. Bizalmas forrásból kaptuk a hírt, hogy ma,szerdán este értekezlet lesz Dréhl Imre államtitkár-elnöknél, amely értekezlet hivatva lesz az MLSz belső harmóniáját visszaállítani. Úgy hírlik, hogy fél hatra a BLASz néhány vezetőjét hívta magához a szövetség elnöke, míg hat órára a PLASz vezérei hivatalosak. Az egész értekezleten részt vesz természetesen az MLSz elnöksége is. Amennyire jó hatást váltott volna ki és eredményt ígért volna ilyen egyeztető értekezlet a futball-sajtóperek kirobbanása előtt, annyira reménytelennek látszik most a szituáció. A BLASz belső válsága most már elkerülhetetlennek látszik, mert a pénteki közgyűlés, amely a mostani vezetőség iránt megnyilvánult bizalmatlanság ügyében foglal majd állást, vagy az egyik, vagy a másik oldal vereségét hozza meg. Ez pedig mindenképpen további torzsalkodásra vezet. Az idő rövidsége miatt most már reménytelennek látszik minden békeakció is. A BLASz ilyen döntő jelentőségű közgyűlésének előestéjén pedig nem lehet tárgyalni az amatőr profi ellentétek ügyéről sem, mert nem tudni, hogy két nap múlva ki lesz úr a BLASz-ban. A Lapterjesztő Kupa mérkőzések során tegnap ezek voltak az eredmények: Sporthírlap—Nemzeti Sport 1:0 (1:0). BTSC-pálya. Bíró: Ulrich. Egyenlő erejű csapatok küzdelme. A szerencsésebb csapat győzött. Góllövő: Nagy IV. — Egyenlőség—Magyar Színpad 5:2 (2:2). BTK-pálya. Bíró I. , Horváth. Góllövő: Dorf (2), Weisshart (2) és Szabó, illetve Horváth és Jokovits. MTK-pálya Hungária-út Vasárnap, március 30-án, délután negyed 5 órakor Hungária—Kispest Előzőleg negyed 3 órakor Ferencváros—Attila 1. ligabeli bajnoki mérkőzések