Nemzeti Sport, 1932. március (24. évfolyam, 43-63. szám)
1932-03-29 / 62. szám
6 (Folytatás az 1. oldalról.) ÚJPEST—GRASSHOPPERS 2:2 12.000 néző előtt a Grasshoppers kezdi a játékot. Változatos és pompás játékkal telt el az I. félidő, amelynek közepe táján a svájci csapat valamivel többet volt ,támadásban, mint mi. Már a 3. percben kornert ér el Újpest. Balról Sashoz száll a labda, aki kevéssel kapu mellé irányítja. A svájci belső hármas hihetetlen pontos rövid paszszokkal irányítja a játékot, ugyancsak munkát ad fedezetsorunknak. Az 5. percben kornerhez jut a Grasshoppers, egy perc múlva Hutrec lövését védi Aknai kornerre. Védelmünk jól áll a lábán, a svájciak kezdeti offenzívája eredmény nélkül múlik el. Most mi is szépen támadunk és a 13. percben meg is szerezzük a vezetést. Szalay Sároshoz adja a labdát, Sáros Vörös elé teszi, Vörös pedig ügyesen átemeli a hátvédek feje fölött a labdát, amire Avar fut, mintha puskából lőtték volna ki. Avar egyedül a kapussal áll szemben és éles labdája a tehetetlenül álló kapus lába között süvít a hálóba. 1:0. Most erősen lendületben van a csapat. Pasche lábbal való védése újpesti kornert eredményez. Ezután nyomban újra kornerhez jutunk, sőt Vörös—Avar támadás még egy kornert jelent a lila-fehér színek javára. Eredményt azonban nem tudunk kihozni ezekből a sarokrúgásokból. Most a Grasshoppers is feljön, kornert ér el, amit a mieink biztosan tisztáznak. Avart a 16-os előtt gáncsolják, szabadrúgása süvítő, de kapufa mellé megy. Most P. Szabó támadása hoz kornért, amit Adam ugyancsak kornerrel viszonoz. Ez valóban a kornerek félideje. Egy akciónál Aknai kifut, Dudás kapásból küldi a mezőnybe a veszélyes labdát. Kővágó faultja miatt szabadrúgás van, amit Hit- Hereales fodalllabdák ás cipők, kizárólag a gyártónál Budapesti Gépszíjgyárnál kaphatók VII.,Mikca-utca 16. Tol.1313—13 rec küld kapu mellé. Adam lövése téveszt most célt. Jakube szép labdával teszi tisztára Avart, aki már biztos góllövőnek látszik, amikor a bíró sípja megszólal. A tribünön általános nevetés. A bíró lesállást ítélt. Hurec lövését most Aknai korrierre tolja. Ebből Abbeglen III. nagy stílusban lő, Aknai szépen ment. Röviddel ezután újra Abbeglen III. a célzó, pontosan a felső sarokra tett labdáját Aknai remek tigrisugrással szedi le. Nagy tapsot arat ezzel a védésével. Most két haltlövés következik, Sárosét Minelli fogja el, Borsányiét a kapus csípi meg. Dudás túl erősen szereli Adamot, a szabadrúgást Aknai lehúzza. Mi támadunk, ennélfogva a bíró egy perccel hamarabb jelzi a félidő végét. Szünet után Szalay hosszú labdája ad először munkát Paschenak. Adam komért ér el. Ezt védjük és azután nagy újpesti fölény alakul ki. Ekkor azonban a svájci védelem megmutatja, hogy mit tud. Itt csak az a hiba, hogy Weiler I. hihetetlenül kíméletlen és durva. A bírónak azonban erre nincs szeme, csak a mi akcióinkat fújja le. Azt igazán nem lehet mondani a lilafehér csapatra, hogy durva, mindent megmond tehát a szabadrúgások aránya, ami 27:3 a Grasshoppers javára, így azután nehéz érvényesülni. Sas szépen kiugratja Avart, Weiler I. minden lelkiismeretfurdalás nélkül felvágja hátulról a 16-oson belül, a bíró sípja néma marad. Avar ideges lesz, össze is tűz a bíróval, de a bíró érzi, hogy ludas, nem csinál semmit. Avart röviddel ezután újra felvágják, semmi. P. Szabó küld most lövést kapu mellé. Jakube és Vörös túlsokat tologat. Félóra elteltével feljön a Grasshoppers is. A 35. percben Zsifkovics lőni akar, de rosszul talált labdája átszáll a jobbszélre. Itt Adam csípi el, beadja és Abbeglen II. pompásan kapja lábra. Éles lövése védhetetlen. 1:1. Most rákapcsol Újpest. Támadás támadást követ és a 43. percben az egész csatársor résztvez abban az akcióban, aminek a végén Sas jól Avar elé tolja a labdát, aki kiugrik és 5 méterről irtózatos erejű lövéssel ismét megszerzi a vezetést. 2:1. Már boldogok vagyunk a tribünön, amikor hirtelen Hitrec az, aki keresztülhúzza számításainkat. A 44. percben egy-két ide-odatologatás, Hitrec máris a kapunk előtt terem és közelről leadott lövésére Aknai hiába veti magát, már csak meg tudja tolni a labdát, ami így is megtalálja az utat a hálóba. 2:2. Most a Grashoppers támad, erre persze hosszabb lesz a félidő. De így is vége van minden újabb esemény nélkül. Újpest csapatában a fedezetsor minden tagja nagyszerűen játszott, de elsőrangú munkát végzett a védelem is, amelyben főleg Aknai és Dudás vált ki. A csatársorban Avaron látszott, hogy még mindig nem fit, különben még két gólját sehogyan sem védhettek volna. A többiek mind dícséretreméltóan játszottak, kár, hogy Jakube igen gyenge napot fogott ki. Az ellenfélről talán elég annyit mondani, hogy klasszisokkal jobb a svájci válogatott csapatnál. Hiszen legtöbb svájci tagja válogatott játékos, ezenkívül ott van a csapatban az osztrák Schneider Pepi, akit még soha ilyen jónak nem láttam. Azután a jugoszláv Hurec és Zsifkovics, akiket nem kell bemutatni a budapesti közönség előtt. A holland Adam is ragyogóan játszott a jobbszélen. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy az erkölcsi győzelem a ■mienk. Kedden este otthon vagyunk! Langfelder Ferenc. Sikerrel szerepelt Csehszlovákiában a II. ligabeli Eto FC, annak ellenére, hogy mindkét nap a bírók egymás után ítélték ellene a 11-eseket Az I. ligabeli Viktória Pilsen (4-ik helyezett 11) ellen 2:2, a német I. osztály élcsapata ellen 4:4 az eredmény — Telefonjelentésünk — Komotou, március 28. Vasárnap Pilsenben a Viktória Pilsen ellen 2:2 (2:2) arányban szép eredményt értünk el. Az 5. percben a balösszekötőjük megszerzi a vezetést, majd a 21. percben a centerük a második gólt is bevágja. 0:2. Csapatunk itt rákapcsol, kitűnően játszik , a 28. percben Urbancsik a kapu előtt támadt tumultust kihasználja. Majd a 32. percben ismét zavar van a kapu előtt , ezúttal Lettner és a pilseniek jobbfedezete közös erővel gólt rúg. 2:2. Szünet után a bíró 12 perc alatt két 11-est, négy kornert és három szabadrúgást ítél ellenünk minden ok nélkül! A 11-eseket nem tudták berúgni. A bíró egyébként a meccs alatt nem ítélt javunkra szabadrúgást harmincméteres körzetben a csehszlovák csapat kapujától. Csapatunkból a jobbszárny, Simon és a két hátvéd tűnt ki. Egyik-másik játékosunk kisebb sérülést szenvedett. A 2000 főnyi közönség nagy meglepetéssel állapítja meg, hogy a magyar II. liga negyedik helyezettje jobb, mint a csehszlovák I. liga negyedik helyezettje. A Viktória Pilsen ugyanis negyedik helyen áll s két hete csak kemény küzdelem után kapott ki 2:1-re a prágai Spartától. Hétfőn Komorouban játszottunk. Négyórás volt az út. Éjjeli 12-kor érkeztünk meg. Felázott talajú pályán 4:4 lett az eredmény, de szünetig 3:2-re vezettünk. Az 5. percben Lettner megszerzi a vezetést, a 13. percben Mézes góljával már 2:0-ra vezetünk s erre a 27. percben a bíró 11-est ítél ellenünk, amit be is rúgnak. A 29. percben azonban Mézes óriási lövése ismét hálóban akad meg. 3:1. A 38. percben a jobbszélsőjük megszökik és gólt is rúg. Szünet után már a 2. percben a centerük egyenlít, de a 17. percben Mézes bombalövéssel újra megszerzi az Eto FC-nek a vezetést. A 36. percben azonban szabadrúgás után a balösszekötőjük lesállásból kiegyenlít. 4:4. Volt egy lövésünk, amit belülről ütött ki a kapusuk, ezenkívül itt is még két 11-est ítéltek ellenünk. A befejezés előtt négy perccel a kapusunk két ujját lerúgták. 1500 főnyi közönség tapsolt szép játékunknak. Általános vélemény, hogy itt is megálltuk a helyünket. A fedezetsorunk rossz volt, ellenben a két hátvédünk és a balszélső Mézes kitűnően szerepelt. Az ellenfelünk egyébként a német I. osztályban játszik s ott a 2. helyen áll. Kedden reggel indulunk és kedden éjjel fél 12-kor a Nyugatin érkezünk. Fábián Pál. Árrombolást végez mert árait 50 százalékkal leszállította a Magyarországon készülő és 2 perc alatti kényelmes borotválkozást biztosító Dr. Morisson borotvakrém gyár. A víz, szappan és ecset használatát feleslegessé tevő Dr. Morisson borotváló krémet 1.60 ftg., 1 pengő 20 és 2 pengőért árusítják aszaküzletek. assa Kedd, 1932 március 29. A Ripensia győzelemmel kezdte francia túráját Megindult a temesvári futballszezon — Telefonjelentésünk. — Temesvár, március 28. Húsvét vasárnapján végre megindult a temesvári futballszezon. Négyes mérkőzést terveztek a Bánátul, Electrica, Kadima és Rapid részvételével, de a Rapid az utolsó pillanatban lemondott, mert a Kinizsi három játékosát elvitte kölcsönbe túra mérkőzésére. Helyére vasárnap a TAC II. csapat ugrott be, hétfőn pedig az Ilsa. A négyes mérkőzés eredményei: 1. nap: Electrica—TAC 1:0 (1:0). A mély talajon 2x30 percet játszottak. Halm a győztes gól szerzője. Bánátul—Kadima 4:0 (2:0). Gólok: Gail, Fibisan (2), Barna. 2. nap: Döntő: Bánátul—Electrica 2:1 (2:1, 1:1, 1:1). Hosszabbításban nyert a Bánátul. Halm az Electricának szerezte meg a vezetést, Giurgiut kiegyenlített s a hoszszabbításban Reiter öngólja döntötte el a mérkőzés sorsát. Előmérkőzés: Ilsa—Kadima 1:0 (1:0). Petrovics lőtte a gólt. Három temesvári csapat járt külföldön húsvétkor s eredményeik a következők: Montpellier: Ripensia—SC Montpellier 1:0 (1:0). Raffinszky lőtte a győztes gólt. Értékes eredmény! Brünn: Moravska Slavia— TAC 5:3 (3:1). Eszék: Gradjanski—Kinizsi 4:1 (0:1). G. S. Két mérkőzésén Bécsben egy tucat gólt kapott a Sabaria — Telefonjelentésünk — Bécs, március 28. Úgy látszik, hogy a magyar középcsapatoknak nincs szerencséjük a bécsi tornákon. Karácsonykor a Nemzeti távozott két vereséggel, most a Sabariát érte utól ez a sors. A Stadionban lebonyolított tornát egyébként a Nicholson nyerte jobb gólarányával. Húsvétvasárnap: Hakoah—Sabaria 6:2 (1:0). Bíró: Losenitzky, 3000 néző. A Sabaria a két kölcsönkért Nemzeti-játékossal így állt fel: Vermes — Kovács, Flóra — Sárközy, Vámos, Szaniszló — Boda, Seper, Gergely, Borbély, Belkó. Az ellenfél csapata: Lőwy — Amster, Feldmann — Hess, Stross, Platschek — Weisskopf (Bohnenfeld), Grünswald, Eisenhoffer, Mausner, Fischer. A Sabaria tetszetősen játszott, időnkint fölényben is volt, de helyzeteit sehogyan sem tudja kihasználni. Látszott, hogy a csapat még nem készült fel kellőképpen a szezonra. A bíró is nyomta kissé a Sabariát és amikor 11-est ítélt ellene, a csapat feladta a küzdelmet. A 23. percben Grünwald lövi a Hakoah első gólját. Szünet után Mausner, Grünwald, majd ismét Mausner gólja után következik Feldmann 11-es gólja. Már 5:0-ra vezet a Hakoah, amikor a 30. percben Belkó beadásából Borbély a meccs legszebb gólját lövi. Újabb Hakoah-gól után Vámos rúgja az utolsó gólt a 43. percben. Vermes gyengén védett. Flóra, Sárközy, Vámos, de főként Belkó vált ki az együttesből, aki mind a két nap a csapat legjobb embere volt. Nicholson-Slovan 4:1 (3:1). Bíró: Miesol. Húsvéthétfőn: Slovan—Sabaria 6:2 (2:1). Bíró: Brantweiner. 3000 néző. A Sabaria úgy állt fel, mint vasárnap, csak Bokor volt a jobbhátvéd. A II. félidő elején Kovács a jobbösszekötőbe ment, mert Gergely megsérült és kiállt s ekkor Seper lett a center. A Sabaria újra szépen játszott, de a tehetetlen csatársor rengeteg helyzetet kihagyott. Vermes még gyengébb volt, mint vasárnap. Flóra, Vámos és Belkó volt a legjobb. Az 5. percben Belkó révén a Sabaria megszerzi a vezetést, de azután potyognak a Slovan-gólok Vydadil, Scherry, Nemec, Mahhacsek (2) és Mrkvicska révén. Az utolsó gól szerzője Borbély. Első nap győzött, másnap vereséget szenvedett a Postás Léván — Távirati jelentés. — Léva, március 28. Postás—LTE 4:2 (1:0). A kitűnő budapesti amatőrcsapat nagyon kellemes benyomást keltett jó játékával. A lévai együttes komoly ellenfélnek bizonyult, de meg kellett hajolnia a nagyobb tudás előtt. Ez az első félidőben egyetlen gólban jutott csak kifejezésre, de szünet után a Postás három újabb góljával szemben csak Kopriva két gólja enyhítette a gólarányt. A Postás góljait Mátéffy (2), Bodrogi és Kertész rúgta. UTE—Postás 1:0 (0:0), ötszáz néző előtt állott ki hétfőn a két csapat a revánsmérkőzésre, amely a vendégcsapat vereségét hozta. A győzelem a lévaiak érdeme, de meg kell állapítani, hogy a Postás most is többet volt fölényben, mint ellenfele. Csatárai azonban semmit sem tudtak kihasználni a fölény közben, míg a második félidő 14. percében Steiner megszerezte a hazai csapat győzelmet jelentő gólját. Utána hiába alakult ki ismét fölényes játék a Postások részéről, melyben Kristóf, Illyés, Bodrogi, Bokor és Kása tűnt ki, az eredményen változtatni nem tudott a csapat. Világhírű Wildworth kerékpárok részletre, külsők "-SSK. 5.60-tól, belsők 1.60-tól stb. Angol golyócsapágyas gyermekkocsik P 72-W Nagy javítóműhely Láng Imre, VI.,Terés-krt 3/8 ‘Képes árjegyzék ingyen, ha tudják miről -]M Győzött a BSzKRT Losoncon BSzKRT—LAFC 3:1 (2:0) — Távirati jelentésünk — Losonc, március 28. A LAFC mai vendége a BSzKRT csapata volt. A mérkőzést a pesti csapat biztosan nyerte 3:1 (2:0) arányban. Már a 2. percben Berecz szabadulásból belövi a pestiek első gólját. Utána feljön a LAFC, de eredménytelen. A 23. percben kapushibából Szaller javít 2:0-ra. Szünet után mindkét kapu előtt nagy helyzetek alakulnak. A 25. percben Berecz lő védhetetlen gólt, nemsokára Molnár fejese révén megszületik a LAFC egyetlen gólja. A BSzKRT nagy sikert aratott. Különösen Berecz és Borszéki tűnt ki a csapatból. A LAFC-nál Zdehován és Lichtner játszott nagyon jól. A Temesvári MTE veretlenül szerepelt Nagyváradon — Telefonjelentésünk — Temesvár, március 28. Nagyvárad húsvéti vendége a TMTE volt, amely húsvét első napján győzött s hétfőn sem kapott ki. Eredményei: TMTE—II. Törekvés 3:2 (0:0). Károly-pálya, 1500 néző. Bíró: Fülöp Ernő. Góltalan félidő után a II. félidő 8. percében a Törekvés rúgja az első gólt Nagy révén. A 14. percben Schreier kapushibából egyenlít. A 25-ikben Búza a vezetőgólt is megszerzi a temesváriaknak. Hiába támad a Törekvés, a 36. percben Janusik 3:1-re emeli az eredményt s csak a 40. percben tud Székely javítani. A Törekvés három brassói játékost próbált ki s közülük Vogel balösszekötő nagyon jó benyomást keltett Bodola-szerű lövéseivel. TMTE—NAC 3:3 (2:0). Károly-pálya, 2000 néző. Bíró: György F. A NAC hat tartalékkal állt ki. Hiányzott Mike, Sarkadi, Seiffert, Kádár, Bodola, Kocsis. Helyettük ifjúságiak szerepeltek. A NAC 5 gólt rúgott, de kettőt a saját kapujába. Janusik szerzi a TMTE vezetőgólját, ezt Romanescu öngólja követi a 30. percben (2:0). Szünet után Rónai szabadrúgásból javít, majd Kovács lövését Rössler kézzel halássza ki a kapuból, mire a bíró 11-est ad, amit Rónai értékesít (2:2). A 32. percben Rónai gólja hat tricket és 3:1-es vezetést jelent a NAC-nak, de két perccel a befejezés előtt Stettner újabb öngólt vét és a TMTE veretlenül hagyhatja el Váradot, bár nem szolgált nagyon rá. Legjobb a NAC-ban Kovács, Stettner, Moskó, a TMTE- ben a kapus, Búza és a Wéber néven játszó Electrica-játékos, Janusik. Még egy barátságos : Crisana— Egyetértés 5:0 (2:0). Az Egyetértés ifjúsági erőket vonultatott fel, Szemes-Semler két gólt lőtt. H. M. A kassai húsvéti torna győztesét csak sorsolással tudják megállapítani — Távirati jelentésünk — Kassa, március 28. Kedvező időben bonyolították le a kassai egyesületek húsvéti tornájukat, amely iránt általános érdeklődés nyilvánult meg. A szép idő azt is eredményezte, hogy nagy közönség nézte végig mindkét napon a játékot, amit az egyes csapatok mutattak. A torna nagy meglepetése a KSC nevéhez fűződik, amely az első napon biztos győzelmet aratott a K. Törekvés felett s a második napon sem hajolt meg a KAC előtt. Az utolsó mérkőzést, amelyen éppen a két egyformán álló csapat játszott egymás ellen, a sötétség miatt tíz perccel a játékidő letelte előtt le kellett fújni, éppen ezért a rendezőség úgy döntött, hogy sorsolással állapítja meg a torna győztesét. Az eredmények a következők: Vasárnap: KSC—K. Törekvés 3:1 (1:1), KAC—KMSE 2:0 (0:0). Hétfőn a győztesek, illetve a vesztesek kerültek szembe s az eredmények a következők: K. Törekvés—KMSE 1:0 (0:0), KAC—KSC 1:1 (0:0). Tíz perccel a befejezés előtt sötétség miatt félbeszakítva.