Nemzeti Sport, 1932. július (24. évfolyam, 127-148. szám)
1932-07-26 / 145. szám
Kedd, 1932 július 26. Kettős bajnoki döntő szabályba iktatását sürgetik a tapasztalatok Az ETO harca a döntő körül A legsportszerűbb és leghelyesebb megoldás — Saját tudósítónktól — Évek óta zavarok vannak az országos bajnokság pályaügyei körül. A csapatok, amelyek a döntő felé mennek vagy a döntőbe kerülnek, mindig különös tehernek tartják azt, ha az ellenfél pályáján kell kiállaniuk. Az elmúlt évben a Tatabányai SC méltatlankodott, mikor a második döntőre, amelyre az első mérkőzés döntetlenje miatt került sor, Újpesten kellett kiállania. Az idén viszont az ETO, a döntőbe jutott győri csapat vezetősége fogadta szinte megvigasztalhatatlan szomorúsággal és el nem palástolható daccal azt, hogy a Bahn SG otthonában kell megvívnia az országos bajnokság döntőjét. Annyira ment a dacolás terén az ETO, hogy a mérkőzés lemondásának gondolatával is foglalkozott. Ez a tette nem nyerte meg a futballtársadalom rokonszenvét. A sportember valósággal megdöbbent, ha arra gondolt, hogy az országos bajnokság címe, rangja mérkőzés nélkül lehet a csabai csapat zsákmánya. Az MLSz néhány Csabára tartó vezetője élénken tárgyalta ezt a kérdést a vonatban , az a vélemény alakult ki, hogy az ETO bejelentése megdöbbentő, de teljesíthetetlen lett volna. A bajnoki rendszabályok értelmében ugyanis a bajnoki mérkőzést lemondani nem szabad. Ha áll ez a tétel a kerületi bajnokságok során, akkor sokkal szigorúbban érvényes az országos bajnoki döntőre. Ha tehát az ETO fenntartotta volna sportszerűnek éppen nem mondható szándékát, akkor igen súlyos büntetést provokált volna. Az a büntetés a bajnoki küzdelmektől való hosszabbidejű eltiltás lehetne. Erre a mérkőzés lejátszása következtében nem kerülhet sor, a jövőre nézve azonban nem lesz kár, ha egyesületeink megjegyzik az esetet. A vita további során arról esett szó, hogy valami méltánytalanság mégis csak van a bajnoki döntő rendje körül. Az egyik csapat valóban hátrányt szenved, mikor hoszszú utazás után, idegen pályán, idegen környezetben áll ki az egyetlen mérkőzésre, amely a büszke bajnoki cím viselését határozza meg. Kovács Mihály, Pártos Gyula és a vitában résztvett többi szövetségi és alszövetségi vezető egyaránt megegyezett ebben s helyesnek véleményezte, ha ezen a szövetség megfelelő módon segít. De milyen lehet az a rendszer, amely ezt a visszásságot kiküszöböli? Egészen egyszerű. El kell rendelni, hogy a döntőbe került két csapat két mérkőzést játszik egymás ellen. S mind a két érdekelt fél egyszeregyszer pályaválasztó. A döntőbe jutott két csapatnak a viaskodása így sokkal sportszerűbb körülmények között dönti el a kérdést. Mind a kettő ugyanazokat az előnyöket élvezheti, ugyanazokat a hátrányokat szenvedi mérkőzésenként. S mind a kettő számára lehetetlenné válik, hogy a pálya kijelölése miatt már eleve keserűséggel álljon ki a játékra. Ha pedig harmadik meccsre kerülne sor, akkor egyezzen meg a két fél vagy jelöljön ki semleges pályát a szövetség. Azt vetették ellene ennek a tervnek, hogy a kerületi bajnokságok elhúzódása miatt így még jobban kitolódnának az országos bajnokság döntői. Ez az érv azonban csak addig áll fenn, amíg az MLSz nem hoz általános és egységes szabályt, amely kimondja, hogy a kerületi bajnokságoknak minden kerületben június végére be kell fejeződniük. Azt is emlegették, hogy a selejtező és az elődöntő részesei is „joggal” követelik majd a kettős mérkőzést, ha a döntőt kettős mérkőzéssel játszák le. Ezt a követelést azonban igen könnyű visszaverni. A döntő az egész viaskodás befejezése, a nagy cím végső meghatározója, tehát vele kivételt lehet tenni. Azzal, hogy a döntőt a legsportszerűbb körülmények között igyekszik lebonyolítani a szövetség, nem követ el semmiféle sérelmet a döntőbe nem jutottakon. Hiszen, ha a csapatok mindenféle jogra, érdemre hivatkozhatnának, akkor az alosztálybajnokságok második vagy esetleg harmadik helyezettjei is joggal követelhetnék az országos bajnokságban való részvételüket. Mert például a Bahn SC mennyivel több jogra érdemes, mint a REAC, amelyet csak három mérkőzésben tudott egyetlen góllal maga alá gyűrni?!? Szóval az ilyen szabály meghozatalánál nem szabad jogászkodni, nem szabad jogról beszélni. A sportszerűség és a körülmények helyes értékelése dönthet csupán az ilyen kérdésben. A sportszerűség kétségtelenül a kettős bajnoki döntő mellett szól. De minden más ok is azt követeli. Az ETO elkeseredése főleg abból eredt, "hogy a győri közönség előtt, mely büszke csapatára, nem mutathatta meg a bajnoki címért való küzdelmét. S valjuk meg, érthető a közönség óhaja, mikor látni akarja kedvenc csapatának talán évtizedenként egyszer előforduló nagy mérkőzését. A győriek másik nagy érve az anyagiak ügye volt. Nem akarták vállalni az előre látható hiány rájuk eső részét. A bajnoki döntőt ugyanis a közel 1 ezer pengőt kitevő éremszámlával együtt olyan nagy költségek terhelik, amelyek valóban rendkívüliek. Ezek a terhek azonban könnyen elviselhetők, ha két mérkőzést játszik a két csapat. A két mérkőzéssel kielégül a csapat, annak városa, közönségtábora egyaránt, a sportszerűség diadalra jut s az anyagiak terén is kedvezőbb helyzet alakul. A csabai harc után csaknem egységes volt a vélemény, hogy az elmondottak értelmében meg kell változtatni a bajnoki döntő rendjét. Cziffáry, az ETO elnöke egyenesen fel is kérte erre Kovács Mihályt, a központ kiküldöttjét. Az amatőr csapatok elvárhatják, hogy ezt az új szabályt az MLSz az idei tanulság levonásával azonnal meg is alkotja, még mielőtt csak azt is tudnék, hogy mely csapatok indulnak a jövő évi bajnoki küzdelmekben. Ezzel lehet megakadályozni azt, hogy a döntők előtt keletkezzenek kínos viták, hogy a legszebb és legnagyobb díj körül akár az utolsó pillanatban is bizonytalanság támadhasson. A Nemzeti is Csehszlovákiába készül. Arra a vidékre, amerre most a Budai „11” megy. A Nemzetinek is öt mérkőzése van, de összegszerűleg még nem tudott megállapodni. issa___________ Ismét új proficsapat jelentkezett a PLASz-ztál: Drasekegyárak Kőbánya FC — Saját tudósítónktól — Tegnap délben a profiszövetség előszobájában Gerő Ferenc, az ismert futballbíró várakozott. Amint beszélgetni kezdtünk vele, érdekes dolgokat tudtunk meg. — Azért jöttem — mondta Gerő —, hogy új proficsapat alakulását jelentsem be. Mint a Drasche-gyárak tisztviselőjét kértek fel arra, hogy az új proficsapat, a Draschegyárak Kőbányai FC érdekében járjak közre. Vasárnap volt az alakuló közgyűlés Kőbányán. (— Játékosok is vannak?) — Nagyon sokan. A játékosok legnagyobb része ma már nem pénzért, hanem állásért futbalozik . . . — Azt pedig tud adni a Drasche — jegyzi meg valaki. — A csapat edzője Kormos- Konyor, a Kispest centere lesz, aki már eddig is foglalkozott az amatőrökkel, demost még nagyobb mértékben foglalkozik majda profikkal. Ezzel kapcsolatban amatőr csapatunkat nem szüntetjük meg, hanem tovább játszatjuk a BLASz bajnokságáért. (•— Talán már meccset is játszottak?) — Egyelőre még csak szervezzük a csapatot. Azonban arra a hírre, hogy proficsapat van alakulóban, vasárnap már 500 ember volt kint Kőbányán kis barátságos mérkőzésünkön. A pályánk elég ■szép, megafonnal van felszerelve. Szünetben, meccs előtt és után szól a zene ... A tervünk ugyanis az, hogy télen meg nagy jégpálya lesz ugyanott s arra különösen kell a megafon ... Két perccel később Gerő Ferenc már Fodor dr.-val tárgyal. Bejelentette az alakulást. A hétvégén Minckella kellene fél mérkőzést játszania a !!!. ker. FC-nek A kerületiek átrakásién állanak, de ... — Saját tudósítónktól — Még a tavaszi idény vége felé Magyarországon és Romániában túrázott a müncheni Wacker. Budapesten amolyan kísérleti mérkőzés volt ez, amelyen a III. kerületiek csapatát válogatott jelöltekkel erősítették meg. A müncheniek akkor a túráért a kerületieknek két mérkőzést ígértek s az ígéretet szerződésben is lefektették. A szerződés úgy szól, hogy a münchenieknek szeptember 1-ig két mérkőzésre kell fogadniok a III. ker. FC-t. Az elmúlt hetek alatt a müncheniek és a kerületiek megegyeztek abban, hogy ez a két mérkőzés július 30-án és augusztus 1-én kerül sorra, tehát e hét végén. A kerületiek már be is állították műsorukba a két mérkőzést s készülődtek is arra. Tegnap azonban váratlanul távirat érkezett a műn elleniektől, amelyben a meccseknek őszre, illetve karácsonyra való halasztását kérik. A kerületiek rögtön válaszoltak. — Erélyes hangú táviratot küldtünk — mondta Komor Ödön. — Felháborodásunkat fejeztük ki, hogy fel akarják borítani a műsort, hiszen mi erre a két mérkőzésre már berendezkedtünk. Éppen ezért leszögeztük, hogy ragaszkodunk a mostani napokhoz. Ellenkező esetben szerződésszegésért feljelentjük a münchenieket a német szövetségnél. Ezt is megtáviratoztuk. A kerületiek úgy vélik, hogy a mérkőzésre mégis csak sor kerül most. Ormos feljelentette a Bocskait, mert az egyesület nem fizeti a járandóságait. Újabb reformterv javaslatot akarnak benyújtani, hogy a most hatalmasan megerősötlő II. ligából az első három körül ján majd az I. ligába, míg a negyedik játsszék osztályozó! — Saját tudósítónktól — A profiszövetségben tegnap a szombati, nagyjelentőségű tanácsülés utóhullámai rezegtek. Egyhangú volt a vélemény, hogy az amatőr és hivatásos játékosok és egyesületek egyévi próbaidős együttműködése hatalmas mértékben javíthat a profisporton. — A jóképességű és átigazolás alatt álló, dle profiknál elhelyezkedni nem tudó amatőr játékosok — mondta Komor Ödön, a III. kerület igazgatója — most mind olyan amatőr egyletekbe igyekeznek majd, amelynek profi testvéregyesülete is van. A játékosok ugyanis remélik, hogy így a proficsapatban is szerepelhetnek és felkelthetik maguk iránt a figyelmet. — Az egész profifutball helyzete megváltozhat — állapította meg más —, mert az új szabállyal egyidőben sorra jelentkeznek új profiegyesületek, amelyek közül különösen a cégcsapatok valóban életerőseknek látszanak. Itt van azonban a BEAC is, amely szintén jelentkezett s amely ugyancsak megállhatja a helyét. Az eredmény tehát az lesz, hogy a II. liga hatalmas mértékben megerősödik. — Tibor — szólt most Herczog Edwin —, most kellene Zsoldos Andorral beadniok azt a javaslatot, amely szerint a legközelebbi bajnoki év végén a II. ligából három egyesület kerüljön fel és a negyedik pedig játsszon osztályozót az I. liga 11-ikjével. — Ezt a reformot én már rég hangoztattam — szól Tibor. — Hangoztattam, hogy rendezzék a kiesés és feljutás kérdését. Most valóban itt az ideje s be is adjuk majd a javaslatot. Ha ezt elfogadják, akkor példátlan nagy verseny indul majd meg a II. ligában. A II. liga életerős lehet s nem folyik majd a küzdelem olyan csenevész csapatokkal, mint az elmúlt évben. A többiek is helyeseltek, megállapítva azt, hogy életerős II. ligával az egész profi futballsport hatalmas mértékben javulna fel. A trémiks néps erélyes lépésekre készen a nagyér edzők jó híre értékes — Saját tudósítónktól — Az idei nyáron is egyre-másra érkeznek haza a külföldi országokban működő magyar edzők. Hozzák a jó vagy kevésbé jó hírt s ez a körülmény különbséget tesz köztük. Abban azonban valamennyien egyetértenek, hogy a magyar futball legutóbbi eredményei megdöbbentők. Azok, akik láttak mostanában itthoni mérkőzéseket, a szakember szemével nézve a pálya és pálya körüli eseményeket, megértették a helyzetet. Akik azonban mérkőzéseket nem láthattak, érthetetlennek tartják a történteket. Az eredmények, események természetesen a magyar edzők elhelyezkedési lehetőségét is erősen befolyásolják. Ezek a lehetőségek egyre silányabbak. Nem egy olyan ország van, ahol azelőtt számos magyar edző működött, amelyben azonban most már legfeljebb egy-egy régen ott levő emberünk él. Lengyelország felvevő képessége szinte a semmivel egyenlő. Kikoptak edzőink nagyrészt Németországból is, nem igen találnak elhelyezkedést az északi államokban, de spanyol, portugál földön sem. A Balkánon Bulgária és Törökország alig számít ilyen értelemben s most Görögországban állott be olyan fordulat, hogy a magyar edzők jó része kénytelen hátat fordítani az országnak. A görög gazdasági válság a futballsport igen erős hanyatlását vonta maga után. Az egyesületek sorra csökkentették a játékosok és edzők fizetését, mert a bevételek is igen megcsappantak. A szövetség hadilábon áll a sajtóval, egy-egy csapat legjobb játékosai abbahagyták a játékot, mert nem egyeztek bele is új feltételekbe , ráadásul a Balkán Kupa mérkőzésein Görögország igen sikertelenül összeállított csapattal jelent meg s nagyon rosszul is szerepelt. Nem csoda, ha ilyen körülmények között a görög földön működő edzők jó része szabaddá vált. Az is természetes azonban, hogy az új elhelyezkedés így napról napra nehezebb. Súlyosbítja az is, hogy rengeteg olyan edző működik még, akit nem akar elismerni a kollégium. Éppen ezért a napokban Faragó főtitkár Olaszországba megy, ahol Zanettivel igyekszik tárgyalásokat folytatni, amelyeknek a célja az, hogy csak azok az edzők nyerhessenek a jövőben elhelyezkedést, csak valóban szakemberek. A kollégiumban nagy érdeklődéssel várják a dolog fejleményeit, de a legnagyobb öröme az lenne a magyar edzői karnak, ha a magyar futball szebb és dicsőségesebb eredményeket érne el a közeljövőben, mint amilyenek miatt az egész futballtársadalom szégyenkezik. A Kispestet verő Fijleki TC veresége Tornaiján. TIMES—Füleki TC 3:1 (2:1). Tornaija. 500 néző. Bíró: Dolyák (Losonc). Végig élvezetes szép játékot nyújtott a mérkőzés. A 4. percben Mihók II. kitör és szép gólt lő. (0:1). A 12. percben Czokoly lefut, beadásából Hermanek kiegyenlít. A 37. percben volna alkalma az FTC-nek újra megszerezni a vezetést, de Mihók II. tiszta helyzetben kapufára emeli a labdát. A 41. percben Hermanek a 16-os tájékáról védhetetlenül küldi kapuba a labdát. Szünet után az FTC erősen támad, de az egyenlítés nem sikerül, mert a tornaijai védelmen minden támadás megtörik. A 37. percben Czokoly szökteti Mészárost, aki szép sarkos lövéssel beállítja a végeredményt. Jó játékért Czokoly (a mezőny legjobbja), Horváth, Kemény és Hermanek, illetve Jancsár, Sztronga, Gordos és Mihók II. érdemel dicséretet. A Nemzeti vezetősége igen elégedett a csapat tatabányai játékával. Különösen tetszett a két újonc szélső, Kolontár és Szeder játéka. Meglepő volt ezenkívül Vadasnak a jó mozgása és három remek gólja. Csak a közönség, a közönség.... mondják a Nemzeti vezetői. t_ Magyar Légiargoni RL IV.,Váci utcai.Tel.:808-88 NYÁRI MENETREND Érvényes 1932 .augusztus 21-ig ! 7.00 Í4.20 ind. BiiBSPESI éti. 13.2018.40 5.35 15.45 ért. WIEN ind. 12.00 17.15 15.00 inti. BOR!?PEST étk. 8.40 16.10 fik. pree ind. 7.30 16 20 ind. ért 7.20 16.40 ért KIPOSzl ind. 7.00 Naponként, vasárnap kivételével. Közvetlen csatlakozások Európa öszszeg állomásai felé. Az autóbusz Budapesten a Váci utca 1. sz. alól 40 perccel, Wienben a Hotel I Bristoltól 35 perccel a repülőgép indulása előtt indul. Szaráén Hétfőn Szombaton Csütötöken 9.00 ind- BUDAPEST ért 15 GO 11.45 ért. vi irfüfiht ’od. 12.15 12.00 ind. ért 12.00 13.30 ért VELENCE ind. 10.30 Naponként, vasárnap kivételével ^ Kombinált menet-tértijegyek a Budapest—Wien vonalon autohusz-repü- S lőgép vagy hajó -épületforgalomban 152, pengős urbar. (a gyv. III. o. jegytárának felel meg). Az egyik utat repülőgépen, a másikat hajón vagy autóbuszon kell megtenni 60 napon belül. hevesés és csomaviatt küldte légipostán Díjszabásért, forduljon szállítási osztályunkhoz. Tel.: Aut. 808-89