Nemzeti Sport, 1940. július (32. évfolyam, 126-147. szám)

1940-07-28 / 145. szám

r­i9­ c­imrus is. Déri nagy útja a Törekvéstől a Törekvésig Beszélgetés a Törekvés „új" csatárával Déri — Törekvés. . Ha valaki átaludta az elmúlt hét évet, annak ebben a hírben nincs újság. Persze, hogy Törekvés! A kis Déri egyike a félelmetes Téri-csatár­­sor legjobbjainak. Nemes, Régner, Keszéi, Déri, Baráth! Jó kis sor! Sokszor mind az ötöt betették az amatőrválogatottba. Talán most sem tűnik fel senki­nek sem, ha a kis Déri megjelenik a Bihari­ utcában és annyi kört fut, mint Róják. Ha azonban valaki meg­kérdezi tőle: — Hol jártál, Poldi, amióta nem láttunk! ! ' ...hát annak tudna mesélni egy­két apróságot. Hét éve... Nekünk is tud mesélni Déri. Mindenki ismeri ezt a kemény­­kötésű, alacsonytermetű csatárt. Nem nagyon nőtt meg, mindössze 163 cm magas. De 71 kiló s ez azt jelenti, hogy nem éppen gyenge legény. Mindössze 29 éves,­­ ami­ nem sok hosszú játékosmúltjához képest. — Hét éve éppen, hogy már Újpest­hez mentem — mondja Déri.­­— Ak­kor hagytam ott a Törekvést. Fájt otthagynom a Terit, mert semnyen más csapatban sem játszottam az­előtt sohasem. A Töriben kezdtem, í­gy 1928-ban, vagyis 17 éves koromban kezdtem játszani a Töriben. Atleti­­záltam is. Futottam, meg távolt ug­rottam, öt évet töltöttem a Töriben. 16 csa­pat volt. Annak a csapatnak köszönhetem, hogy feltűntem. Mint amatőr Törekvés-játékos lettem nagy­ válogatott. Az osztrákok ellen játszottam először. Ott nagyon jól ment a játék. Hétszer vagy nyolc­szor voltam nagyválogatott, 12-szer Budapest-válogatott és nagyon sok­szor amatőrválogatott. Ekkor történt, hogy az Újpest sze­­met vetett Dérire, aki valóban úgy tűnt fel a válogatott egén, mint egy üstökös. — Két és fél évet töltöttem az Újpestben... — Nem nagyon ment ott a já­ték — mondjuk. — Miért nem? Déri vállat von. — Nagy balszerencsém­ volt. Fél évig tartott egy sérülésem, egy sú­lyos comb­rándulás. Kétszer is ki­újult. Nagyon óvatosan kellett mo­zognom. Féltettem a lábamat. Bele­jöttem volna én a játékba, de nem igen adtak rá időt. Mégis feljöttem, bekerültem a B) válogatottba —­ az Újpest B) csapatából.. Nem bírtam visszakerülni az egybe. Irány: Kispest — Újpestről Kispestre kerültem s ott játszottam egészen mostanáig. Ott megállapodtam. Dérinek kedves emléke marad a Kispestben eltöltött idő. Ott lett igazi korszerű, örökmozgó össze­kötő. — Az Újpestben főleg balszélsőt játszottam, de később balösszekötőt is. Akkor P. Szabó volt a balszélső. A Kispestben is játszottam balszél­­sőt, a legtöbbször azonban balössze­kötőt. Ott ment is nekem a játék néhánszor. Szerettem balösszekötőt játszani. Szeretek mozogni, szeretek sokat dolgozni. Fekszik nekem a korszerű összekötő játéka. — Kicsit sokat cselez... Déri nevetve tiltakozik. — Csak azelőtt.. Szerettem cse­lezni és sokat is cseleztem. Most már nem cselezek annyit. igyekszem leadni idejében a labdát. Nem is helyes, ha az ember fölöslegesen fáraszt­ja magát. Csak persze az emberek még emlékeznek a régi cselezés időkre és ma is cselezőnek tartanak. Visszafordítja a szót a Kispestre: — Barátokat hagytam ott és re­mélem, hogy a kispestiek megtarta­nak szeretetükben. Nagyon hálás vagyok a kispesti fiúknak, a veze­tőségnek azért a sok jóért, amely­ben engem részesítettek. Köszöne­tet mondok a kispesti szurkolóknak is. Ha vissza is jöttem, a Törekvés­be, soasem fogom elfelejteni a kis­pesti időszakot. Minden jót kívánok a Kispestnek! Déri egyike a szorgalmas, taka­rékos játékosoknak. Vagyont nem gyűjtött, de egy kis családi házat ő is „összecselezett" magának. A családi házban már nem él egyedül. A nyáron megnősült... A Déri-család nyugodt, boldog élete is a profesz­­szionizmus mellett szól... Mit vár önmagától ? Déri tehát visszatért a Bihari­utcába. Mik a tervei váljon régi egyesületében ? — Nem vagyok még öreg. Gyors is vagyok. Tudok is még valamics­két. Talán még tudják hasznomat venni. —­ Mi lesz a jobblábával? Déri nevet. — Nem olyan süket az! Tudtam én nagyon jól lőni a jobblábammal is, csak megsérült. Tokszalagszaka­dásom volt. Ma is térdharisnyában játszom. — Mit gondol, mit fog játszani a Törekvésben ? — Nem tudom. Szívesen játszom akár balösszekötőben, akár a bal­szélen. Egyik sem új nekem■ Most balösszekötő vagyok, de a balszélső voltam. Az iramot bírom, lövi is tudok, erőm is megvan. Majd eldön­tik, hogy hova kerülök. Bírálat az „új" otthonról Déri a régiek közül már csak Készéit találta meg. Amikor a Kis­pest a Törekvés ellen játszott, Déri úgy nézhette régi csapatát, mint egy teljesen új együttest. Megkérdezzük­ tőle, mit szól az új Törekvéshez. Ahhoz a Törekvéshez, amely az NBB után a hatodik he­lyen kötött ki , megelőzött minden más amatőrcsapatot. — Jó csapat, — mondja Déri el­ismerően. —­ Mi, a Kispest, egy­szer sem bírtunk vele- - a tavalyi idényben, ősszel is, tavasszal is ki­kaptunk. Jó a Teri. Mai csapat. Talán még nem egészen idegződött be az új rendszere, de már így is nagy eredményeket ért el. Nagyon szeretnék hozzájárulni a további javulásához. Marokkótól Stock­holmig Hét év nem nagy idő. Dérinek azonban emlékezetes ez az időszak. Ezalatt meglátta a világot. — Merre járt ? — Megláttam én az egész világot. Nem is tudnám elmondani, hol, merre jártam. Voltam én Marokkótól kezdve egészen Stockholmig. A két hely között — mindenütt. Ki is nyi­tottam a szememet. Emlékszem jól 4 heteit ,1adik Labdarúgó világhíradó Mauro díja Megírtuk, hogy az olasz játék­vezetők A Mauro-díját ebben az esz­tendőben a nálunk is népszerű kis­termetű Dattilo kapta. Ebből az al­kalomból érdekes feleleveníteni a Mauro-díj történetét. Mauro, milánói ügyvéd, az olasz szövetség és a FIFA alelnöke fiatal korában játékvezető volt. Egyike volt a legnépszerűbb olasz játék­vezetőknek, aki nemcsak olasz föl­dön, hanem a határokon túl is híres volt. Nekünk magyaroknak is veze­tett válogatott mérkőzést: 1926-ban Budapesten a magyar-csehszlovák válogatott meccset. Mauro hosszú éveken át elnöke volt az olasz JT- nek. Amikor öt évvel ezelőtt — az olasz szövetségben való nagy elfog­laltságára tekintettel — erről a tisztségéről lemondott, az olasz já­tékvezetők gyűjtést rendeztek, hogy a befolyó összegből valami emlék­tárgyat vásároljanak közkedvelt el­nöküknek. 10.000 líra gyűlt össze és amikor Mauro fülébe jutott a do­log, megkérte kartársait: vásárol­janak ezen a pénzen olasz állam­kötvényeket és az évi kamatokból vegyenek tiszteletdíjat és azzal ju­talmazzák annak az esztendőnek legjobban szerepelt játékvezetőjét, így született meg a Mavro-dij, ame­lyet ebben az évben már ötödször adott ki az olasz JT. Veretlenül nyerte a svájci bajnokságot a Servette Befejeződött a svájci bajnokság is. A háborús zavarok több ízben is megakasztották a bajnoki küzdelem menetét, végül is azonban — ha megkésve is — sikerült befejezni azt. A Servette bajnoki címe már rég­óta biztos volt. Az utolsó, csonka fordulóban a Grasshoptersszal, a nagy ellenlábassal szemben is sike­rült a genfi csapatnak megőriznie ezévi veretlenségét. 1:1-re végző­dött a mérkőzés. Ez a pontveszte­ség a Servettenek már nem jelen­tett semmit, a Grasshoppers szá­mára azonban ez a pontszerzés a harmadik helyet biztosította, a záró táblázaton. Ennek képe ezek sze­rint a következő: 1. Ser­vet­te 22 19 8 0 64:14 41 2. Grenchen 23 11 6 5 4­1­ 34 28 3. Grasshoppers 20 10 6 6 45:3­1 26 4. Lausance 22 10 5 7 40:26 25 5. Young Boys 22 11 3 8 37:27 25 6. Lugano 22 1 2 1 9 46:38 25 7. C­haux de Fond­ 22 10 2 10 41:35 22 8. Luzern­­ 22 9­­2­ 11 39:43 20 9. Nordstern 22 7 3 12 30:40 17 10. St. Gallen 23 5 3 14 27:63 13 1­..Young Fellövi­ 22 4 4 14 80:53 12 12. Bics 22 3 4 15 19:70 10 Eddig csak két másik csapatnak sikerült veretlenül svájci bajnoksá­got nyernie. A Winterthur 1905—06-ban, a Young Boys pedig 1908—09- ben lett így veretlenül bajnok. Eddig 13 csapat szerezte meg a svájci bajnoki címet. A Grasshop­pers 10-szer, a Servette 9-szer, a Young Boys 6-szor szerezte meg a bajnoki címet. A többiek így kö­vetkeznek sorban: Lausanne (4), Winterthur (3), FC Zürich (2), Aarau (2). 1—1 bajnokságot szer­zett: Lugano, Etoile Chaux de Fonds, Cahtonal, Brühl, St. Galién, FC St. Galién, Anglo-American. Az utolsó 10 esztendő svájci baj­nokai: 1931: Grasshoppers. 1932: Lausanne. 1933 és 1934: Servette. 1935 és 1936: Lausanne. 1937: Grass­­hoppers. 1938: Lugano. 1939: Grass­hoppers. 1940: Servette. Apróságok A román NB létszámát 14-re akar­ják felemelni. A tervezet szerint a következő 14 csapat küzdene az első vonalban: Venus, Rapid, Sportul Studentesc (mindhárom bukaresti), UDR (Resica), Temesvári MAC, Ri­­pensia, Carpati FC (Nagybánya), Aradi MTE, továbbá az FC Ploesti, a Muresul (Marosvásárhely), a Braila, a Mica (Brad), a Crisana és a Franco Romana selejtezőből kike­rülő legjobb négy. A tizenharmadik helyre az Unirea Tricolort (Buka­rest), a tizennegyedik helyre az Uni­­versitateát (Kolozsvár) akarják tenni. A B- ligát két 14-es csoport­tal akarják felállítani. • Románia ifjúsági bajnokságát a temesvári CFR nyerte. Az elmúlt va­sárnap Bukarestben volt a döntő s ezen a­ CFR 9:4 (4:1) arányban le­győzte a Constantai Viktóriát. Istanbulban a Fener Bagcse nem­zetközi tornát akar rendezni. Ert­o a zágrábi Gradjanskit és a szófiai Nevskit és Slaviat hívta meg. A bukaresti Venus és Rapid csapa­tát Németországba hívják. A románok így tervezik az őszi nemzetközi műsorukat. Szeptember 6., Belgrád: Jugoszlávia—Románia, előtte az ifjúsági csapatok. (Mind­két mérkőzés a Duna Kupáért.)­ Szeptember 8., Bukarest: Románia B)—Jugoszlávia B). (A Duna Ku­páért.) Szeptember 22., Szófiai Bulgária—Románia. (Ez a mérkő­zés kérdéses.) Október 20., Buka­rest: Románia — Magyarország, előtte az ifjúsági csapatok. (Mind­két mérkőzés a Duna Kupáért.) No­vember 8., Bukarest: Románia—Né­metország. A bajnokságot augusz­tus 25-én akarják elkezdeni. Avar és a bukaresti Rapid között most járt le a­ szerződés. Úgy volt, hogy Avar távozik. Nem így tör­tént. Avar továbbra is a Rapid já­tékosa és edzője marad. Bukarestben az a terv merült fel, hogy a KEK döntőjét Bukarestben esti mérkőzés keretében kellene le­játszani. Ebbe a Ferencváros aligha egy eszik bele. Prága városa 90.000 koronát sza­vazott meg új német sporttelep épí­­tésére. IS SÜT mindenre. Kinéztem a vonat ablakán­ is, nem kártyáztam... Déri Poldi — hosszú távollét után — hazatért. Nem ment vissza üres kézzel. Ma délelőtt már kétkapus edzést tart a Kispest Kispesten eddig még csak két ed­zéssel készültek a Szent László­­serlegmérkőzésekre, de vasárnap délelőtt már kétikapus játékra is sor kerül. Délelőtt fél 10-kor Weker­­letelepen a WSC vegyescsapatával játszanak edzőmérkőzést a piros­­feketéik. A hiányzó játékosokat (Kalocsai dr, Cseh, Nemes) ama­tőrök fogják pótolni. — A jövő héten, más edzésbeosz­­tásunk lesz — mondja Papp János főtitkárhelyettes —, mert mi már augusztus 5-én játszuk az esti mér­kőzésünket. Ezért a jövő héten kedden, csütörtökön és szombaton tartunk edzést, vasárnap pedig pi­henünk. Kedden és szombaton erőn­léti edzés lesz, csütörtökön pedig kétkapus játék. Kalocsai dr-ral kapcsolatban ezt mondja Papp János: — Most már balszélsőt is kere­sünk, mert Kalocsaira, nem számít­hatunk. Reméljük, találunk megfe­lelő játékost. A szabadjegyek érvény­telenek a Szt. István Kupa mérkőzéseken Az elektromos vezetősége a Szent István-kupa rendezőbizottságával egyetértésben elhatározta,­ hogy a Szent István-kupa mérkőzéseire va­lamennyi szabad­jegy érvényét meg­szünteti. Még a szövetségi piros igazolványok tulajdonosai is kötele­sek 50 filléres jegyet váltani. Egyébként az esti mérkőzéseket mélyen leszállított helyárakkal ren­dezik. A legolcsóbb jegy az álló­oldalon 60 fillérbe kerül elővételben. 3 A Ferencváros jobbszélső keresé­se változatlanul folyik. A legújabb hírek a következők: 1. Csütörtökön késő este vitéz Kemenesy Sándort fiatal, „jobb­­szélső kinézésű” emberrel látták. Miután a fiatalember két útitáskát is vitt, nyomban elterjedt a város­ban. — A Ferencváros vidéki jobbszél­­sőt szerződtet. Rögtön kiderítettük, hogy a fia­talember­ nem labdarúgó, hanem úszó. Vitéz Kemenesy Sándor egyik rokona jött fel Békéscsabáról s in­dult a folyambajnokságon. Puff, puff, puff... 2. Pénteken az a hír terjedt el, hogy Béky lesz a Ferencváros jobbszélsője. A hírt terjesztők azt mondták, hogy „már tárgyalnak is". Beszéltünk Tóth Lajos dr-ral s tőle megkérdeztük: — Béky is jelentkezett a Ferenc­városban ? ________ — Személyesen nem, de közvetve, igen. Hárman is jöttek, akik Békyt, ajánlották. Békyvel mi még az ősz­­szel tárgyaltunk s utána Béky hir­telen leszerződött a Hungáriához. Nem hiszem, hogy Béky a Ferenc­város játékosa■ lesz. Puff, puff, puff... 3. Szombaton olyan hírek terjed­­tek el, hogy „Kalocsayt már le­­szerződtette a Ferencváros!’. Erre Pataki Mihály ezt mondta nekünk: — A hír ilyen formájában kacsa. A tény csupán annyi, hogy Kalocsay jelentkezett nálunk s azt mondta nekünk, hogy ő tud jobbszélsőt is játszani. Mi beszéltünk vele, de arról még nem volt szó, hogy le­­szerződtetjük. Nagyon sok jobb­­szélsőnk lenne már, ha mindazokat, akikkel beszéltünk , le is szerződ­tettük volna. Puff... (Ide azért írtunk csak egy „puff”-ot, mert Kalocsayról azért ■mCg saint H2.0 ...) Kalocsai és közvetve Bédy is jelentkezett a Ferencvárosban A SalBTC nem kutat játékosok után, ellenben egyik edzést a másik után tartja, sőt ma már könnyebb mérkőzést is játszik Salgótarján. július 27. A SalBTC már nagyban készülő­dik az NB-re. A vezetőség a nyári pihenőt nem töltötte tétlenül s pén­teken már a csapat is megkezdte az előkészületeket az őszi idényre. Az egyesület időszerű kérdéseiről Obrincsák László főtitkár a követ­kezőket mondta: — A pályaépítési tervek már el­készültek, de a közbejött akadályok miatt csak a jövő héten kezdhetnek hozzá a pálya füvesítéséhez. A pá­lya bővítését későbbi időpontra ha­lasztottak. A mérkőzéseket a LSE- pályán játszuk le. Az edzéseket pe­dig Baglyasalján, az ottani füves pályáit tartjuk. — A csapat edzője továbbra is Tomecskó József lesz — folytatta a főtitkár. — Az ő munkájával min­denki elégedett, a játékosok pedig szeretik és becsülik. Eddig is olyan érdemeket szerzett a csapattal, hogy semmi ok nem mutatkozott arra, hogy mással cseréljük ki. A csapat erősítése körül újabb hírünk nincs. Csak a losonci Trenka Gyu­lát igazoljuk. Szeretnénk, ha a mi­niszteri biztos úr elengedne valamit. Tímár Károly hathónapos bünteté­séből. A játékos öt éve futballozik és még egyszer sem volt büntetve. Reméljük, hogy ez a kérésünk meg­hallgatásra talál.­­— Hála Istennek, minden játéko­sunk rendelkezésünkre áll s így biza­kodva nézünk az őszi idény elé. Megkérdeztük a főtitkárt, hogy a bajnoki rajtig mi lesz a csapat mű­sora. Obrincsák erre így válaszolt: — Az edzések már zavartalanul folynak, sőt vasárnap lejátsza a csapat az első barátságos mérkőzé­sét. Recskre megy és az ottani MOVE-val játszik. Augusztus 11-én az Újpest látogat el hozzánk. Ez a mérkőzés még Zsengellér átadásáért jár nekünk. Az Újpest ugyanis ak­kor két mérkőzést ígért, Zsengellérért s eddig még csak az egyiket játszot­tuk le. Augusztus 11-én a­ Losonci AFC lesz az ellenfelünk. A bajnoki rajtig még egy barátságos mérkőzést játszunk, augusztus 18-án. Hogy akkor ki lesz az ellenfelünk, még nem tudjuk. A szurkolók is jó hangulatban, „kiéhezve" várják a bajnoki idény megkezdését. Általános a hangulat: a SalBTC az idén nem fog kiesni az NB-ből. Sőt, abban bizakodnak, hogy az idény végére az első hét között lesz kedvenc csapatuk. (Hlavnyai) Cegléden nehezen nyusszanak bele abba, h­o­gy a C. MOVE nem indul el az NB III. osztályában. Legújabban felmerült a C. MOVE és a CYSE fúzió­jának a terve. Ha ezt nyélbe tudják ütni, akkor Cegléd színei sem hiányoz­nak ma­jd a Nemzeti Baj notceá.-T mező­nyéből. Ennek a nagy alföldi városnak ott is van a helye.

Next