Nemzeti Sport, 1941. július (33. évfolyam, 126-147. szám)
1941-07-06 / 129. szám
f •[Vasárnap, 1941 július 1. testit. [Hozzászólás a versenyzők életrendjének kérdéséhez ÚTON, PORTYÁN Egy sokszoros válogatott megjegyzései a sportoló életmódjának szabályaihoz Az emberi szervezetet nyugodtanlehet a legfinomabb, a legérzékenyebb műszerhez hasonlítani. Az emberi szervezet a legkisebb rendellenességet is megérzi. Egy kis iregrázás, késői lefekvés, korai felkelés, vagy elégtelen alvás azonnal érezteti a hatását a szervezetben. Ez az érzékenység sokszorosan jelentkezik a sportolók életében. Asportolók szervezete, idegrendszere— ha lehet — még jobban érzi a kilengéseket. Számtalan esetben tapasztalhattuk, hogy a legjobb formáját mutató sportoló a következő vasárnap kétségbeejtően rosszul szerepel. Sok beszélgetésre és vitára adott már okot ez az „érthetetlen", a dolog. Pedig ezeknek az „érthetetlen“ formaváltozásoknak mindigmegtalálható az oka. Nem orvosi, .Vagy tudományos magyarázatokkal "kívánok most itt szolgálni. Mint sokáig működő sportember szeretnék magyarázatot adni ezekre a sokszor „érthetetlen" formaváltozásokra. Sokéves labdarúgói működésem alatt rengeteg olyan okot tapasztaltam,amelyek mind magyarázatul szolgálnak az „érthetetlen" sportteljesítményekre. Mint volt labdarúgó,természetesen a labdarúgósportbanészlelhető jelenségekkel kívánokfoglalkozni. Mi okozhatja a labdarúgó formáváltozását Roppant nagy, lelkiismeretes és hozzáértő munka kell ahhoz, hogy a labdarúgó elérje a legjobb formá- Arát. Hetek, néha hónapok munkája s szükséges ahhoz, hogy a játékos megszerezze a megfelelő gyorsaságot, ruganyosságot és állóképességet. Ha, aztán ez sikerült, akkor már csak a sportszerű életmód és szerencse kell, hogy ezt a formáját is, játékos tartani is tudja. (A szerencsét úgy értem, hogy ne sérüljön meg a játékos.) Amilyen nehéz és keserves munka a, jó forma elérése, olyan könnyűaz elvesztése. Nem sok kell hozzá! „Segédeszköz" van elég. A mértéktelen dohányzás az alkohol, az éjszakázás, a kevés alvás mind-mind ■hozzájárulhat a játékos letöréséhez. Pedig az emberi szervezet nagyon sokat elbír. Komoly erőpróba az a hetenként háromszori edzés! Ezt elvégezni és vasárnaponként nagy és jó sportteljesítményt nyújtani csak 1 f egészséges és pihent szervezettel le- hét. Nem lehet büntetlenül megcsin sználni olyasmit, hogy valaki elvégziáz edzéseket és utána dohányzik, alkoholt fogyaszt, mulatozik, későnfekszik le, egyszóval: sportszerűtlennül él. Saját maga ellen követ el bűnt az a játékos, aki azt hiszi, hogy elég, ha közvetlenül a mérkőzése előtt korán lefekszik. A hosszú mulasztásokat nem lehet egy éjszaka alatt pótolni. Ne csodálkozzék aztán a játékos, ha a labdáért való küzdelemben alulmarad, vagy a beadott labdáról a legjobb helyzetben egy lépéssel lemarad. A csodálkozást hagyja a közönségnek. A közönség nem tudja, hogy a játékos sportszerűtlenül él és így nem tudhatja, hogy mi az oka a játékos formájában beállt hanyatlásnak. Példákat mondok. Az országos hírű csatár kártyázni kezdett. Nap-nap után későn keveredett haza az ágyába. Szombaton este aztán „megemberelte" magát és „már" 11 órakor hazament. Szegény feje aztán nem akarta megérteni, hogy miért került ki néhány hét alatt a csapatból. A rendkívül tehetséges csatárnak nagyon rossz volt az erőnléte. Az egyesülete elhatározta, hogy hízókúrára fogja a játékost. Heteken keresztül etették a fiút, de nem fogott rajta a tápláltatás. Nagysokára kiderült, hogy miért nem tudott megerősödni. Esténként, amikor az egyesületből elment, betért a haverok közé a kiskocsmába, ahol aztán hamarosan „a bor beszélt belőle". Sajnos, hamar végetért a futballista-pályafutása. Pedig nagy tehetség volt. Miért van jó formában a játékos, ha egyesületével külföldön portyázik Ha valaki a portyaleveleket, tudósításokat elolvasta, gyakran láthatta, hogy azt írták haza a vezetők, hogy a csapat odahaza még sohasem játszott olyan jól, mint a portyán! Ez így is van. A rosszmájúak azonban ilyenkor félrehúzták a szájukat és megjegyezték: — Miért van az, hogy idehaza nem tudja a csapat sohasem kijátszani azt a „szenzációs" formát! Pedig a portyavezetőnek el lehet hinni, hogy a csapat nagyszerűen játszott külföldön, a portyán. De hát, mi ennek a magyarázata ? Nagyon egyszerű. A játékosok sportszerű életmódja. Az egyesületi vezető ilyenkor érdekes tapasztalatokat szerezhet. Könnyen megállapíthatja azt, hogy melyik játékosa hogyan él otthon. A portyán ugyanis a játékosok együtt vannak, együtt élnek. Nincs mód arra, hogy a felügyelet nélküli életüket tovább éljék. Folyton a vezető szeme előtt vannak és nincs éjszakázás, nincs ital és nincs egyéb. Mi ennek a következménye? A sportszerűbb életmód következtében jobb erőbe jut a játékos, a nyugodtabb élet következtében nagyobb teljesítményre képes. Ezért derül ki aztán a portyatudósításokból, hogy az otthoni mérkőzéseken érthetetlenül gyengén szereplő válogatott csatár végre ismét jól játszott és megtalálta a „góllövő" cipőjét. Nagyszerű balszélsőnk folyton arról panaszkodott, hogy Itthon nem tudja azt nyújtani a mérkőzéseken, amit külföldön tud, mégpedig azért nem — mondta ő —, mert a hazai közönség kiabálása, ócsárolása idegesíti és tönkreteszi! Bezzeg, amint külföldön szerepel a csapat, mindjárt megy neki a játék. Hát azért az igazság itt is körülbelül a feleúten volt. Lehet, hogy zavarta őt a közönség bekiabálása, de az igazi ok mégis csak az volt, hogy ha portyán voltunk, akkor nem volt oka arra, hogy az edzésekre úgy jöjjön le, hogy két számmal kisebb keménygallért vett fel. Miért ? Azért, hogy a vért ezáltal a fejébe szorítsa és így ne lássák, hogy milyen sápadt az arca az előző éjszakai lumpolástól. A jó vezető legalább olyan fontos, mint a legjobb góllövő csatár Mint már említettük, a sportoló szervezete roppant kényes valami. A legkisebb rendellenesség érezteti a hatását és ez meglátszik a játékos teljesítményén. Éppen ezért a futballcsapatok utazásában nagyon fontos dolog az, hogy ne történjék különösebb zökkenő a mindennapi, megszokott életrendben. Itt aztán rendkívül fontos az, hogy ki a csapat vezetője. Nem a polgári súlya a fontos! Nem társadalmi tényezőket kívánunk, nem több előkelő állású egyénre gondolunk most. Lehet, hogy sokszor fontos a csapat szempontjából, hogy külföldön előkelő vezetője legyen, de ha a sportszempontot nézzük, akkor még fontosabb az, hogy olyan vezető legyen, aki a fiúkkal törődik az utazás és a portyázás alatt. Jó vezető csak az lehet, aki valamikor maga is végigjárta azt az iskolát, amit egy sportember a sportolása alatt végig szokott járni. Tudnia, éreznie kell, mire van szükségük a játékosoknak és mit nem szabad tenniök. Az ébredéstől a lefekvésig együtt kell élnie a játékosokkal ennek a vezetőnek. A vezetőnek tudnia kell azt, hogy odahaza milyen körülmények között él a játékosa. Egy ilyen hoszszú utazás alatt nem lehet és nem szabad minden játékost egyformán kezelni. Végzetes hiba sablon, egykaptafa szerint kezelni a fiúkat. Külön-külön kell minddel foglalkoznia a vezetőnek. Vigyáznia kell a játékosaira. Példát említek. Vannak játékosok, akik odahaza reggelire kávét, tejet, vagy akár rántottlevest fogyasztanak. Ha azonban a csapattal utaznak, akkor a „nekem itt semmi sem drága“ elv alapján képesek lennének akár ötfogásos reggelit is elfogyasztani. Ezt a jó vezető nem engedi meg. Ez már erősen változtatna a játékos megszokott életrendjén és ez hatással lehet a másnapi játékára. Ilyenkor pedagógusnak is kell lennie a vezetőnek, meg kell magyaráznia, meg kell értetnie tudni, mit miért tesz, mert különben a játékos felhúzza az orrát, mondván, hogy a vezető „ezt a csekélységet" is sajnálja tőle. Ha a vonaton való utazás hosszabb ideig tart, akkor nagy gond a játékosoknak élelemmel való ellátása. Ha ■ étkezőkocsi van a vonaton, akkor könnyebb a dolog. De ha nincs étkezőkocsi, vagy pedig nem dúskálunk az anyagiakban, akkor nagyon kell vigyáznunk arra, hogy mit kaphatnak enni a játékosok. Hosszú évek tapasztalata azt mutatja,, hogy nehéz, zsíros ételt a játékosnak enni adnunk nem szabad. A másnapi mérkőzés eredményét veszélyezteti az a vezető, aki nehéz szalámit, csabai kolbászt, szalonnát,vagy szardíniát, csokoládét ad a játékosoknak. A nehéz étel nehezen emészthető. Utazás közben a játékosok mozgása erősen korlátozott és a sok mozgáshoz szokott, de most az úton egyhelyben kuporgó fiatal embereknek nem szabad nehezen emészthető ételeket adnunk. Azonkívül ezek az ételek szomjúságot okoznak. Márpedig utazás közben nehéz az ital megszerzése. Ajánlatos is, hogy utazás közben ne igyunk olyan vizet, amit nem szoktunk meg. Ha nincs étkező, akkor ásványvizet sem lehet kapni. Mit tegyünk hát? Adjunk sovány sonkát, sajtot, gyümölcsöt, lekvárt, egyszóval könnyen emészthető ennivalót a játékosoknak. Ezt a jó vezető mind tudja. Mint ahogy azt is tudja, hogy minden percet ki kell használtatnia a mozgásra, amint a vonat állomásra érkezik és néhány percet áll. Ilyenkor fel kell rázniuk a játékosoknak az izmaikat, hogy az utazás okozta merevség eltűnjék tagjaikból. Mi legyen utazás közben a szórakozás Utazás közben a játékosok legkedveltebb szórakozása a kártyázás. Kétségtelen, hogy ezzel tudják a játékosok az időt legjobban eltölteni. Azt mondják sokan, hogy a kártyázás idegesíti a játékosokat és ártalmas szórakozás. Mégis szükséges valami egy portyán. Az azonban semmikép sem szükséges, hogy a kártyázás nagy összegekben történjék. Erre is kell vigyáznia a vezetőnek. Az olvasás is egyik válfaja az utazás közben való szórakozásnak. A vezető dolga és gondja az is, hogy beszélgetéssel űzze el a játékosok unalmát. A vezető kötelessége azonban az, hogy a játékosok túlzott figyelmét az elkövetkezendő sporteseményekről, mérkőzésről elterelje. Azaz vigyáznia kell arra, hogy a játékos ne foglalkozzék állandóan a mérkőzés gondolatával. A vezetőnek együtt kell élnie a játékosokkal Számtalan példát tudnék felhozni arra, hogy milyen rossz vért szült az, hogy a vezetők otthagyják a fiúkat és szórakozni mennek a portyán. Hiába mondják azt, hogy miért ne mehetne el szórakozni a vezető, amikor a játékos már lefeküdt. Még ekkor se mnjön el a vezető szórakozni! A vezető mutasson példát. Nem szabad előfordulnia annak, hogy a játékosok arról beszéljenek, hogy a vezetőjük szórakozik a portyán. Ha közben aztán a csapat még rosszul is szerepel, akkor a vezetőnek könnyen a szemére is vetik ezt a játékosok. A vezető akkor feküdjék le, amikor a játékos, azt egye, amit a többiek esznek. Tekintélyt csak akkor tud magának biztosítani, ha a fiúk úgy érzik, hogy minden jóban-rosszban mellettük áll és nem halad külön utakon. «* Apróságok Többhetes portyán gyakran fordulnak elő kisebb betegségek. Ezért minden vezetőnek gondolnia kell arra, hogy egy kis házigyógyszertár legyen kéznél. Fogfájás, fejfájás, gyomorfájás, gyakran adódhatik elő és ilyenkor szükséges, hogy kéznél legyen a gyors segítség. Lényegtelennek látszik, mégis nagyon fontos, hogy a szállókban való elhelyezés lehetőleg sohase történjék úgy, hogy ajátékosok szobájának az ablaka a zajos utcára nyílik. A nagy lárma zavarhatja a játékosokat a pihenésben. Fontos dolog a játékosok elhelyezésében, hogy a játékosok közül ki kivel kerül egy szobába. Ha van olyan játékos, akire erősebben kell felügyelni, jól teszi a vezető, ha ezzel ő lakik együtt. Ezek volnának nagyjából azok a dolgok, amiket régi játékos létem jogán és tapasztalataim alapján minden vezetőnek a figyelmébe ajánlaná óhajtok. Ha tehát egyik-másik játékos nagy formajavulást, vagy formaváltozást árul el, gondolják meg alaposan azt, hogy mi lehet az oka ennek, mi idézheti elő ezt. Kléber Gábor: A Wekerletelepi SC: Kismosók — Csesznák, Csapó — Bátori, Baranyai, Horváth — Szabó, Tóth, Szökő, Herényi, Kertész összeállításban jzászik a budapesti kerület amatőr bajnokságának döntőjében. A Szegedi EAC szombaton éjjel utazik Sopronba, az SVSE elleni döntő fontosságú mérkőzésére Pataky Sándor intéző ezt mondta: Győznünk kell, vagy legalább az egyik pontot meg kell szereznünk, mert különben kiesünk. Nagybánya: Tanonciskola—All. g. 5:2 (2:1). Barátságos. Vezette:Szerémi II. Góllövő: Formánok (3) és Moskovits (2), illetveWallner és Drasota. fmmr s, ygsa, ■■ IJ fu i/A 7? j Itia |o o penge - f Éfl» // í° a kedves ' rY-f -■«**• * * * . 7 i/I **~ HERBERGER, német birodalmi edző egyelőre nem jöhet Budapestre Ismeretes, hogy a kölni mérkőzés után az MLSz levelet küldött a német labdarúgó szakhivatala címére. A levélben arra kértük a németeket, hogy Herberger birodalmi edzőt küldjék el Budapestre egy oktató előadássorozatra. Herberger budapesti műsorát az Edzők Testülete állította volna össze, természetesen magának, Herbergernek a közreműködésével. Amikor a német válogatott Budapesten keresztül Bukarestbe utazott a német-román válogatott mérkőzésre, a pályaudvaron vitéz Ginzery Dénes az MLSz megbízásából szóbeli tárgyalást is folytatott Herbergerrel és a német labdarúgó szakhivatal vezetőivel arról a kérdésről, hogy mikor jöjjön Herberger Budapestre. Akkoriban a következőkben állapodtak meg: Herberger mindjárt a németromán mérkőzés lezajlása után Bukarestből Szófiába utazik, ahol a bolgár szövetség felkérésére többhetes tanfolyamot rendez a bolgár edzők részére. Szófiából július második felében tért volna vissza a birodalmi edző Budapestre és ekkor kezdte volna meg budapesti előadássorozatát is. Sajnos, a szép tervből egyelőre semmi sem lesz. Szombaton ugyanis levél érkezett az MLSz-be a német labdarugó szakhivataltól. Ebben azt írják, hogy Herberger bulgáriai útja egyelőre elmaradt és így Herbergernek most nincs módja arra sem, hogy Budapestre utazzék. A német labdarugó szakhivatal később értesíteni fogja az MLSz-t, hogy mikor kerülhet sor Herberger budapesti útjára. Ismételten köszönik a megtisztelő meghívást és remélik, hogy későbbi időpontban mégis sor kerülhet Herberger budapesti vendégszereplésére. A nagyváradiak a legjobb összeállításukban szerepelnek ma a Szeged ellen A Szeged ellen játszó nagyváradiak egész héten amiatt aggódtak, hogy Záborszky, a csapat balhátvéde részére sikerül-e szabadságot szerezniük. Szombaton aztán eldőlt, hogy Záborszky játszhat, így a NAC a legjobb összeállításában tudja felvenni a küzdelmet a Szegd elem. A NAC így áll fel: Várday — Molnár, Záborszky — Krasznai, Juhász, Kemény — Kovács II, Kovács I, Spielmann, Bodola, Haláti. ---------------♦-------------- Wéber Lajost, a Szegedi VSE új edzőjét szeretné a Szentesi MÁV heti egyszeri edzésvezetésre megnyerni. Az Sz. MÁV az új bajnoki évadra néhány fiatal tehetséggel szeretné megerősíteni csapatát. Szentes ifjúsági válogatottja vasárnap Csonigrádon így áll fel: Kovács — Csepregi, Orgovány II — Babovka, Varga, Mészáros — Fülöp I, Mikócz, Piti, Buzi, Virágos. Az NSE első csapata szorgalmasan tartja továbbra is az edzéseit. Vasárnapra barátságos mérkőzést terveznek Nagybányán. Szó van még arról is, hogy 13-án a Szolnok csapata látogat el Nagybányára. A CsAK az alábbi együttessel lép pályára a Ceglédi MOVE ellen: Zahorán — Kiszly III, Uhrin I — Kokavecz, Borgdány, Korim — Simon, Uhrin II, Perza, Marik IV, Márta. Marik I és Balázs elfoglaltságuk, Szaffián pedig sérülése miatt nem játszhat. Jóllehet a csapat tartalékosan áll fel, mégis bíznak a békéscsabaiak, hogy megnyerik a mérkőzést. Makó: Makói Vasutas SE—Zentai Bocskai SE 8:2 (5:6). Vezette: Leitner. Szombaton délután ünnepélyes keretek között barátságos mérkőzést játszott a két csapat. A makóiak nagy fölényben voltak. Góllövő: Kiss (3), Galamb (2), Szél, Bajusz és Jó, illetve Lakatos és Pintér. A visszavágó mérkőzést ma Mezőhegyesen játszák le. — Velünk nem lehet úgy elbánni, mint az Újpesttel és a Gammával — mondja Mester, a Szeged átékosa Szeged, július 5. A Szeged vasárnap reggel indul Nagyváradra, a NAC elleni mérkőzésére. A nagyváradiak elleni mérkőzés az első állomása annak a portyának, amit a Szeged a jövő héten lebonyolít. Csütörtökön ugyanis a Szabadkai szombaton Zomborban, vasárnap pedig Bezdánban játszik a Szeged. A csapat hangulata nagyszerű. — Velünk nem lehet úgy elbánni, mint az Újpesttel és a Gammával — mondta Mester, a Szeged játékosa. — Azt halljuk, hogy a nagyváradiak ezt a mérkőzést úgy tekintik, hogy amelyik csapat győz, az a legjobb vidéki csapat. Akkor mi leszünk a legjobb vidéki csapat. LAMPART ÜZEMI BAJNOKSÁG! Üzemműhely—Idomszer. 3:2 (2:1). Erzsébet-u. Vezette: Fehér J. Góllövő: Orsi (3), ikL. Purezeld és Fritz. Tok—Gránát 4:6 (1:0). Erzsébet-u. Vezette: Fehér B. Góllövő: Kemény I, Uitz, Rév és Kemény II. Bucsinszky étterem Budapest, teljesen új, higiénikus Erzsébet- konyha be rendezéssel! körút 30. Nyitva reggel 5 órától, villásreggeli, ebéd vacsora. Korszerű konyha vezetés, házi cukrászat! Hideg büffék, hal- Póigéri különlegességek és torták házhoz szállítását is vállalja Irakt Tataron: 428—331, 428-332, 423-564.