Nemzeti Sport, 1944. május (36. évfolyam, 83-103. szám)

1944-05-12 / 91. szám

6 Első ízben jut dűlőre az MKSz hármas, 100 km-es járőrversenye­ Az egyesületi országúti bajnokság ne­gyedik fordulójaként vasárnap bonyolítja le 100 km-es országúti hármas járőrver­­senyét az MKSz Tár: Csillaghegy— Szentendre—Vis-Krád—10­ km-es kő—Vi­­segrád—Szentendre—Csillaghegy. Rajt és cél a 10 km-es jelzőkő. Előreláthatólag közel 300 induló áll a rajthoz. Az első járőr reggel 6.45 órakor rajtol és ezután 6­ 5 perces időközökben indul a többi hármas legénység. A kiírás magán viseli a katonás jelleget. Ez a bajtársias szellemet szolgáló és az összetartozandóság érzetét kihangsú­lyozó verseny merőben eltér az eddigieké­től. Győztes ugyanis csak az a legény­ség lehet, melynek mind a három tagja a­ legrövidebb idő alatt teljesíti az elő­írt 100 km-es távot. E tornán részt vehet az MKSz valamennyi tagegyesületi és nyilvántartott Leventecsapata — legfel­jebb 2—2 járőrrel. A járőr első és utolsó tagja közt,­ 1 a Célban a távolság nem le­het több 50 méternél. Ez a verseny, mely az OSK vándor­díjáért folyik, ezúttal első ízben jut dű­lőre. A vándordíj végleges elnyertéhez három sorrendhez nem kötött győzelem szükséges. Ugyancsak vasárnap kerül sor a vas­kereke­­k járőrversenyére is Ez a fu­tam, mely ugyancsak népes mezőnyöket ígér reggel 7.45 órakor indítja első csa­patát a terepre, mely azonos a 100 km-es játéűrverseny útvonalával. A vaskerekes járőrviadal távja 50 km és ezúttal ne­gyedízben jut dűlőre. Mint vándordíjon kiírású mérkőzés, negyedszer bonyolódik le vasárnap. Eddig a Sólyom K­K a Szé­kesfehérvári MTK és a Csepel jutott egy-egy részgyőzelembe. GYEPLABDA A vasárnapi műsoron csak egy bajnoki mérkőzés szerepel: az MHC-ARC talál­kozó. Ezt a mérkőzést a Steffin­ia-úton fél 10 órai kezdettel bonyolítják le. A többi csapat a jövő héten induló Szent László-kfti mérkőzésre készülődi­k. .A gyeplabdázók Szent László-körmérkő­­zése május 31-én indul. A körmérkőzésre hét csapat nevezett. Ezek: BATE, MAC X és II, MHC I és II és az AHC I és II. A legutóbbi tanácsülésen Battlay Pál beadványt terjesztett az MGySz elé a magyar gyeplabd­asport égető kérdéseinek megoldására. Battlay, mint vérbeli sport­ember, gyakorlati oldalán fogja meg a kérdéseket és olyan megold­ásokat ajánl, hogy ha a szövetség csak részben való­sítja meg terveit, gyeplabdázóink máris a fellendülés útjára lépnek. Reméljük és kívánjuk, hogy Battsay Pálnak ez a moz­galma sikerrel járjon. Lifici Gusztávnak, az AHC válogatott hátvédjének hősi halálának első évfordu­lóján május 12-én reggel 9 órakor csa­ládja és barátait gyászistentiszteleten vesznek részt a Ferences-atyák margit­­körúti templomában FŐISKOLA Újabb MAFC-siker Szerdán kezdődtek meg a főiskolai vívóbajnoki versenyek a BEAC Sommel- Treis­ utcai vívótermében. Az első napon a tőr csapatbajnok­ versenyt bonyolítot­ták le, amelyen a BEAC, MAFC, HASE és Soproni MAFC csapatai indultak. Eredmények: BEAC—MAFC 9:7, BEAC —Soproni MAFC 8:8, jobb találataránnyal győzött a BEAC, L­ASE—BEAC 9:6, Sop­roni MAFC—HASÉ 8:8, a Soproni MAFC is jobb találatarányával nyert MAFC— HASÉ 9:7, MAFC—Soproni MAFC 10:3. Magyarország 1944. évi főiskolai tőrcsa­­patbajn­okit a MAFC 2 győzelemmel, 26 egyéni győzelemmel, 2. BEAC 2 győze­lemmel, 24 egyéni győzelemmel, 3. LASE 1 győzelemmel, 4. Soproni MAFC 1 győ­zelemmel. A bajnoki versenyt csüörtökön délután folytatják a Semmelwein­ utcai vívóterem­ben, a tőr egyéni bajnoksággal. MOZI Új gyermekszereplők magyar filmben A bemutatás előtt álló Idegen utakon című magyar filmnek egy jórésze gyermekkórházban játszódik le. A múltban, ha magyar filmhez gyermekszereplőkre volt szükség, akkor legtöbbször gyermeksztárokat szerződtettek, tehát olyanokat, akik színházban, vagy rádióban már si­kert arattak. Amikor Apáthy Imre megbízatást kapott az Idegen utakon rendezésére, akkor nyomban felfedező körútra indult, óvodákba és iskolák­ba ment s ott válogatta össze a filmhez szükséges gyermekeket. A hírek szerint ezek a kis szereplők sokkal őszintébb és átéltebb alakí­tást nyújtottak, mint az eddig látott, gyakran már elkényeztetett gyermek­­színészek. A Tolnay Klári—Szilassy László kettős új filmjének így kü­lön élménye lesz majd a gyermek­szereplők játéka. Mussolini felszólítására mintegy két évvel ezelőtt hatalmas olasz film készült a Róma melletti filmvárosban, a Cinecittában. A fasiszta olasz filmgyártás filmet ké­szített az orosz bolsevik­ forradalom kitörésének napjairól és az azután következő időkről. Egy orosz pol­gári család viszontagságos napjairól szól ez a film, amelynek meséje részben Krímben és részben Petro­­gradban pereg le. A film közel 6000 méter hosszú és így nálunk egy előadás keretében nem adható elő. Két részben kerül a közönség elé. Az első résznek Élni akarunk a cí­me s ez a rész már bemutatásra vár. Alessandrini Goffredo rendezte ezt filmet, amelyben Giachetti Fosco, Valii Alida és Brazzi Ros­­sano alakítja a három főszerepet Rajczy di: A TFSE és a MAFC között sohasem látott küzdelem várható a József királyi herceg vándordíjas orszá­gos főiskolai atlétikai bajnokságban­­ A főiskolai atlétika legn­a­gy­ob­b sereg­­szemléje, az országos bajnokság szomba­­ton de vasárnap kerül sorra a BEAC mezőntúai sporttelepén. A MEFSOK-ba befutott nevezésekből máris megállapít­ható, hogy főiskolásaink bajnoki vetélke­dése semmivel sem lesz érdektelenebb, mint­ az elmúlt, nyugod­tebb esztendőkben lenni szokott. Az ország legkülönbözőbb vidékéről az idén is eljönnek az egyete­mek és főiskolák legk­iválóbbjai, hogy a teljes budapesti gárdával felvegyék a harcot a szalagos bajnoki Orömén. A nagy összecsapás előtt Rajczy Imre dr-ral, a MEFSOK vezetőjével a bajnok­ság várható kimenetele felől érdeklődtünk. — Az ezért főiskolai atlétikai bajnok­áig sohasem látott izgalmas harcot fog hozni a TFSE és a MAFC gárdája kö­­zött. Misé a két főiskolai egyesület atlé­­tái igen komoly előkészület utás­­ltsak ki vasárnap a bajnoki vetélkedésre és ta­lán még egy esztendőben sem volt olyan bizonytalan a vándordíj sorsa, mint az idén.­­ Ami pedig az egyes számokban vár­­ható teljesítményeket illeti, itt feltét­lenül figyelembe kell venni a szokat­­lanul korai időpontban megrendezésre ke­rülő bajnoki vetélkedést, mert ez ter­­mészetesen maga után vonja, hogy fő­iskolás atlétáinknak nem állt kellő idő a felkészülésre. Ebből következik, hogy az eredmények talán alul maradnak az elmúlt évek teljesítményeinek, de ezzel szemben, küzdelemben nem lesz hiány. Szerintem csak a pillanatnyi erőviszony és nem utolsó sorban a szerencse dönti majd el a pontverseny végső kialakulá,­sát, a TFSE, illetve a MAFC javára. — A két főiskolás egyesületen felül a vidék képviselőitől is jó eredményeket várok, így a pécsi, a kolozsvári, a sze­gedi, a kassai és a debreceni versenyzők is beleszólnak majd a pontversenybe. KÉZILABDA A kézilabda játékvezető bizottság fel­hívja a játékvezetők figyelmét arra hogy 1. Csak hat karszalagos rendező je­lenléte esetén vezessék le a bajnoki mérkőzést. 2. Az egyesületi vezetők és edzők nem irányíthatják a partvonalról a csapatokat. A MAC a következő csapattal áll ki va­sárnap a­ MOM ellen: Binder — Kovács, Elek — Lucc­esi, Hegedűs, Simon­di — Fundák, Homonnai, Lakatos, Szőgyén, Schanda. Testvériség—Fegyvergyár bajnoki kézi­­labdamérkőzés lesz ma, pénteken (Tatai­­út. Testvériség-pálya fél 51. Ferenczi Károly, a Kinizsi volt kitűnő edzője lett az MTE kézilabdacsapatának intézője. A Szentesi SE összeállítása a Martfűi Cikta SE ellen: Bódi — Varga, Miskolci — Szalva Molnár, Lovas — Mészáros, Kulcsár, Czakó, Böszörményi, Takács. A szarvasi alosztály kézilabdabajnoksá­gának állása: 1. Öcsöd (6), 2. Szarvasi g. LE (4), 3. Glabacsüd (4), 4. Szarvasi LE (21, 5. Kondoros (2) , Békésszen­tandris (21, 7. Mezőtúr (2). Békéscsabán játszik bemutatót a WSC női kézilabdacsapata a B. Törekvés női csapatával a WSC—B. Törekvés NB II. labdarúgómérkőzés előtt. VASÁRNAPI KÉZILABDA ÖSSZEÁLLÍTÁSOK. MAFC: Szabó — Sipőcz Szilvássy — Szórád­y. Kostyál. Balogh dr — Láng, Kocsis. Szomor. Eszéki. Nagy. — BSz­KRT: Odor (Farkas) — Belek, Kormos — Gurka. Gér, Telkes — Megyeri Bach, Németvári. Dobos II, Farkas. — UTE: Horváth I — Benda, Benkő — Horváth II, Spindler. Focht — Cziráki. Farkas, Rákhely Rusz, Sommer. — Kistext: Pavlovits — Iván, Kenéz — Pauer, Rá­kosi, Kiss — John. Scharang dr. Szeder, Németh, Mogyorósi. — Csepel: Molnár — Humor, borzalom és izgalom elemeiből tevődik össze a Kísértetek háza című svájci film, amely rámu­tat majd arra, hogy jelenleg mlyen fokon áll a svájci filmgyártás. A humoros rémfilben a svájciak leg­jobb színészei szerepelnek. A film meséje Bemben játszódik le. -----------*‡----------­ HÍREK mindenünnen Északamerika nem szállít film­nyersanyagot Argentínába , így ott most nagy hiányok mutatkoz­nak. Több filmgyár beszüntette az üzemét, a munkanélkülivé vált filmszínészeket színházakban he­lyezték el.* Szabadkán, Budapestet megelőz­ve, bemutatták a Zörgetnek az ab­lakon című magyar filmet, amely­ben Szilassy László, Kelemen Éva, Ladomerczky Margit, Mihályi Er­nő és Pethes Sándor alakít főszere­pet.* Törökországban bemutatták a Szenvedések kútja című török fil­met. A film török vérbosszúról Törökországban bemutatták a színház művészei. Zeneszerzője Ischilay Sadi, a neves hegedűmű­vész. A film kiállítása nagyon bő­kezű. DEÁK Teréz körút 29 T: 121-343 125 952, 3. 5. 7 Sz.: 1-kor is. V.: 11-kor és 1-kor is. (Biztonságos óvóhely!) Miből lesz a cserebogár. (Hörbi­er Pál). FÓRUM Kossuth Lajos­ utca 8 T: 139-707, 189.543 3 5. 7. (A nézők részére korszerű óvóhely.) Lejtőn. (Szilágyi Szabó, Tímár.) 2-ik hét! KASZINÓ Bekü-út 1 T: 185 329 313-102 n4. nS n* Sz. n2-kor is V : 11 n4 n6. nS. Szüte Mara házassága. (Pászor, Simor, Szörényi, Perényi.) Felújítás! KORZO Váci­ u. 9. T : 11ö.818. 8. 5. T. Sz.: 1-kor is. V : 11. 3. 5. 7 (A színház befogadóképességének megfelelő korszerű óvóhely) Szerelmi riadó (Valii Ab­dal 2-ik hét! NEMZETI APOLLO Erzsébet­ körút 45. T: 222-002 3. 5 . 7 Sz.: 1-kor is. V.: 11-kor és 1-kor is. (Korszerű­ 800 személyes óvó­hely) Lejtőn. (Szilágyi Szabó, Tímár). 2-ik hét! OMNI A K5!c®ey-n. 3. T.: 130-125 . 3. 5. 7. Sz.: 1-kor is. V.: ll-kor és l.kor is. Nixi mindig bajt csinál. (Jugo Jenny, Matterschock Albert.) RADIUS Nagymező utca 22 T: 122-098 120-564. n4. n6 n8. Sz.: 12-kor is. V.: ll. n4. n6 n8 Végzetes éjszaka. iGiachetti Fosco, Felida Luisa, Mancini Beatrice). SCALA Teréz-körút 80' t 114-411 f4 f6. f8. Sz. V.: f2.kor is- Szüts Mara házas­­sága. (Pager, Sin­or Szörényi, Perényi. — Felújítás!) SZITTYA Vimos csász­ár-út 36. T: 111-140 f4. f6 f6. Sz V : f2-kor is. Csodarepülő­­(Rollys.) 91. hét! URÁNIA Rákóczi-út 21 T: 146-046 3 , 5. 18, V.: 11-kor is. Muzsikál a múlt. (Csehova, Hletscher.) 2-ik hét! Templom, rombolók. Híradó mozik BELVÁROSI Petőfi Sándor utca 6. T: 181-244. 10-től 21-ig folyt Magyar- Ufa- Európa és rajzos (Berlinről) híradó, éneklő Németország. HÍRADÓ­ Erzsébet­ körút 13 T: 222-499. 9.től 21-ig folyt Magyar Ufa­. Európa és rajzos (Berlinről) híradó Éneklő Német­ország. Utánjátszó mozik BARLANG Károly.krt 3/a I.: 422-722. f2 1*4. f6 f8 Makl. BELEZNAY Akácfa­ utca 4. T: 225 278. 11, f4, f6, f6. A szerelem nem szégyen. BETHLEN Bethlen-tér 3. T: 225-003 3 5 7 V.: 1-kor is Tengerparti randevú C­API­TOL Baross-tér 32. T: 134-337. 1 3 5 7. V : 11-kor is Muki 2 .5 hét! CSABA Cu­ci-fit 4 T.: 146—O1O. 3, 5. 7. V : 11-kor és 1-kor is Csődöt­ mond a tudomány. DUNA Hollón utca 7­ a. P: 111 994 3 5 7. V : 1-kor is Csintalan asszonyok KAMARA Dohány-utca 42. T: 423 901 11­­­3, 6. 7 (Korszerű 500 személyes óvóhely.) A látszat csal. MESEVÁR Szent István körút 16. T: 114-502. f4 f6, f8. V.: f2-kor is. Tenger­parti randevú PATRIA Népszínház­ utca 13 T: 145-673. 10, hlS, f2, f4, f6, f8. V­: 11, h2, f4, r1, f8 Kettőn a tengeren, 2-ik hét! PEST Erzsébet­ körút 8 T: 221-222. fl2. f2 f4. f6 f8 Egy nap a világ. 5-ik hét! ÚJBUDA Horthy Miklós­ út 64. T: 268 999. f4. f6. f8 V.: f2-kor is. Éjjeli zene. Tovább játszó mozik ATTILA Rákóczi út 82 T: 222 644 10. fl2. f2. f4 f6. f8 V.: 11. f2 f4. f6 f8. Kisértet a városon át. BUDAI APOLLO Széna-tér. T: 351­ 500. f4 f6, f8. V.: f2-kor is. Kettesben. V d. e 11: ítél a dzsungel DAMJANICH Damjanich­ utca 1. T: 425 644. n4 n6 n8 V : 1­1-kor és n2-kor is. Lada ERZSÉBET Erzsébet­ körút 89. T: 222-401 11, 1. 3, 5 7 Potyautas 2-ik hét! HOMEROS Hermina út 7 T: 496 178. f4-től folyt. V.: f1-től folyt. Botrány. IPOLY­­­sáky utca 65 T: 292-626 14 16. 18. Sz. V.: 12-kor is. Kettesben. V. d. e. 11- ítél a dzsungel. JÓZSEFVÁROSI Kálvária­ tér 7 T: 131 316 3, 5, 7. V : 1-kor is. Kettesben. V. d. e. 11. Te vagy a dal NYUGAT Teréz-körút 41. T: 121­ 022 n4. n6 n. Sz.: n2-kor is. V.: 11-kor és n2-kor is Kettesben OTTHON Beniczky utca 3. T: 146-447. n4. n6. n8. V.: n2-kor is Lajta. V . e. 11: Vágyak. RÁKÓCZI Rákóczi­ út 68 T: 426-326. 11. 1­3 5 7 Kettesben. SZÉKELY Erzsébet­ körút 26. T: 226 425. 1l2, 12, f4. fS 18. Lajta. SZIVÁRVÁNY István­ út 39. T: 228 020 n4 n6. n8 Sz.: n2-kor is V : 11-kor és t*2-k­or is. Kettesben. TINÓDI Nagymező utca 8 T: 225-602 £4 f6. 18 Sz : f2-kor is V.: 11-kor és f2-kor is. Kettesben TISZA Népszínház utca 31 T: 133-171. £4. f6. £8. V : f2-kor is. Tilos a szerelem. NEMZETI SPORT Megjelenik szerda és szombat kivételé­vel minden nap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Budapest, Vili, Rökk Sab­ird­utc* 4. Távbeszélő: 152—499 és 133 -977. Leveléin*: Budapest 741. Postafiék: 41. Postatakarék: S3.S64. Főszerkesztő és * kiadásért felelt kr Széchényi Ferenc Felelős szerkesztőt Hoppe László Előfizetési elíj: belföldre egy hóra 5.20, negyedévre Ifj.—, külföldi* 19— P. Sporthirlappal együtt egy hóra 8.70, negyedévre 36—, külföldre TW.— P. Nyomatett a Stédiaa* Rt. körtergő. gipein, Felelös: Győry Aladár igazgató. TOLDI Rákóczi út 70. T: 224-443. 10 h.12, 12, 14. 16, 7. V.: 11, 1, 3, 5, 7. Garé de Paris. TURAN, Nagymező­n. 31. T.: 120­ 003, n2. n4. n6, n8. V.: 11-kor is. Ki­virul az öreg szív. A RÁDIÓ MŰSORA Budapest I. (549.5 m): 6: Őzen az otthon. — 6 25: Torna — 6.45: Reggeli zene. Közben 7 órakor: Hírek. — 8: Hírek német, román, szlovák, ruszin és szerb nyelven. — 8.35: A rádiózenekar műsorából. Vezényel Bom­ba István. — 10: Hírek. — 10.10: Zenekari művek. — 11.10: Dohnányi: Am­alia Hungarica — szvit. — 1140: Az átöröklés törvényei. (Előadás.) — 12.10: Rendőrzenekar. Köz­ben 12.40.kor: Hírek — 13­30: Hon­védőink üzennek. — 14: Balletzone. — 14.30: Hírek. — 14­55: Guttenberg György szalonzenekara. — 15.50: A berélősdiek elterjedése. (Előadás.) — 1610: Szórakoz­tató zene. — 16.45: Hírek. — 17: Műsor a német hallgatóknak — 17­33: Sport­közlemények. — 17.45: Magyar nép­muzsika. Molnár Imre dr, a Zene­művészet Főiskola tanárának élőn­­ász. Közreműködik Szecsődi Irén és Szigeti Sándor. Kitér Oláh Kálmán cigányzene­­kara. — 18­15: Trubadúr. Dalmű négy szakaszban, nyolc képben. Szövegét írta Salvadore Cammarano. Zenéjét szerzette Verdi. Vezényel Failoni Sergio. Rendez­te ifj. Oláh Gusztáv Személyek: Lundu­gró­: Palló Imre dr. Leonóra: Rigó Magda; Azucena cigány asszony: Németh Anna; Maurice: Laczó István; Forrandó öreg harcos: Litaasy György: Inez. Leonóra barátnője: Layer Mária; Egy öreg cigány: Szomolányi János; Ruiz: if.­ Toronyi Gyula; Egy hírnök: Hollay Béla. Az első felvonás után kb 18.45- kor: Hírek. — 20 35: Az olasz köztár­sasági fasiszta hadsereg. (Felolvasás . — 20.50: Magyar zeneszerzők félórája. Szó­rakoztató zene. — 21.20: Magyarok a vártán. A közvetítést vezeti Budimzky Sándor — 21.40: Hírek. — 22.10: Hírek német nyelven — 22 20: Lis zt,át'ratok. — 22.40: Kinek a nótája, kinek a prímása. Bura Sándor, Sárai Elemér, Oláh Kal­már­ és Farkas Béla t­­vzenekara muzsikál. — 23 45: Hírek Budapest II. (268­5 m): 17: Hírek né­­met, román, szlovák, ruszin és horvát nyelven. Kísérleti adóállomás (415.5 m). 17.30: Gondűző derű .Kassa (208­6 m): 11.40: Hírek magyar és szlovák nyelven — 15.50: Magyar­ nóták. — 16.15: Műsor a szlovák hall­gatóknak. — 17.30: A Kassai Szalon­­zenekar műs­ora — 18: Kiket adott a Felvidék a magyarságnak: Péczely Jó­­zsef. Dr Selmeczi Kristóf előadása a MOZIK MŰSORA 18-ikán, áldozócsütörtök napján vasárnapi kerdések! RÖVIDÍTÉSEK: n = M, f = %, h = %, H = hétfő. Sz = szombat, V = vasárnap. Ü = ünnep Bemutató mozik ÁTRIUM Margit-körút 55. T: 153-034 154.024. 14­­6 IS Sz, V : 12 kor­­1 Viharbrigád­ (Bordy Sárdly). 2-ik hét! HORVIN József körút és 01131-út sarok T : 138—­988. 339—594 13. h5 7, V : U-kor is Jutt Süs* (Marian Ferdinand Söder­­baum­ Kristina, Felújítás.) 2-ik héti Földi, Kevi — Véghely, Babay Sarolt (Fazekast _ Ballos, Hajas, Sinor, Né­meth, Régner (Nagy). — MTE: Lenkó _ Vértes, Szabó — Kovács, Bobrovszky II, Cziger — Kendernay Venéczi, Drégely, Jankovits, Ferenczi. — V&C: Nagy — Szilvágyi, Budai — Gasinszky. Bíró I, Kutasiné — Soproni, Sziklay, Kövér, Géczy, Tátrai. BTK—Testvériség barátságos kézilabda­­mérkőzés lesz vasárnap (Pozsonyi­ út, BTK-pálya 3). ÚJABB SORSOLÁS A KÉZILABDABAJNOKSÁGBAN II. osztályú szövetségi díj: Május 21. MAFC— MAC, Gamma—BLE Vili, Wes­selényi MSE—MOM — Május 28: BLE VIII—Wesselényi MSE, MOM—MAFC, MAC—Gamma — Június 4: MAFC—Gam­ma, Wesselényi MSE—MAC, MOM—BLE VIII. — Ifjúsági bajnokság: Május 21: BLE II—BLE VII, Csepeli ALE—BLE VIII. — Május 28: BLE VIII-BLE II, UTE—Csepeli ALE. Pályaválasztók az elölálló csapatok. ÖKÖLVÍVÁS Egy budapesti ökölvívó utánpótlás­­csapat vasárnap Zalaegerszegen szerepel. A budapesti csapat a következő össze­állításban veszi fel a küzdelmet az ot­ tata levente-ökölvívókkal: Jankovics, Hüt­ner,­­ Kaltenecker Géza, Pásti, Tok­­lesz, Kollárik, Stamgl, Varga. A ZSE csapatösszeállítása: Rácz, Pörge, Ta­kács, Tóth, Elekes, Bü­ki, Horváth, Pa­­dovits. A budapesti csapat Viniczei Já­nos szövetségi kapitány és Kovács Ká­roly edző kíséretében utazik Zalaeger­szegre. Salgótarjánban vasárnap LSE—DVTK ökölvívó mérkőzést rendeznek A mér­kőzésen a MÖSz-t Szilágyi Gyula ver­­sen­ybíró képviseli. zi» Péntek, 1944 május 12. Ősze-Tamási, Szumoga- Bogács, Marton-Daróczi és még tizenhárom ke­mény mérkőzéssel indul vasárnap az egyéni ökölvívó bajnokság Az ökölvívószövetség három na­pon át — vasárnap, kedden és csü­törtökön — rendezi az országos egyéni ökölvívó bajnoki küzdelmet a Sportcsarnokban. Legutóbbi szá­munkban már közöltük az indulókat. Közben kiderült, hogy Csontos nem indulhat, mert hivatásossá nyilvání­tását kérte még a tavasz elején. MIÉRT NEM INDUL CSONTOST — Csontos bejelentette, hogy hi­vatásos versenyző akar lenni — mondta Mészáros Béla szakbizott­sági elnöde , s miután ezt a beje­lentését nem vo­nta még vissza, nem számíthat amatőr ökölvívónak. Ezért azután, legnagyobb sajnálatunkra, törölnünk kellett őt a bajnoki részt­vevők sorából. Csontos helyére Kasst, a MÁVAG volt válogatott öklözőjét osztották be a középsúlyú csoportba. Farkas BVSC sem indulhat, helyette Ferencz (Székesfehérvári MÁV-Előre) kerül be tartalékként a középsúlyúak közé. A SORSOLÁS A sorsolást is megejtették tegnap. Eszerint a bajnoki viadal első for­dulójában vasárnap a következő pá­rosításban csap össze a harminckét legjobb magyar ökölvívó. L­é­g­s­ú­l­y: Sovlyánszky SzVAK —Skala MÁVAG, Fogarassy (Kis­­text)—Varga BSzKRT. Harmatsúly: Erdei MAC— Barta NSC, Kerényi (Tatabányai SC)—Kovács (Csepel). Pehelysúly: Szumoga PTC— Bogács (Csepel), Király (Pécsi SE) — Horváth BVSC. Könnyűsúly: Vajda BVSC— Numann DVTK, Torma I BTK— Csendes (Pécsi LE). Váltósúly: Marton BTK—Da­­róczi DVSC, Sárvári (­Svarkó) MÁVAG—Major ESE. Középsúly: Torma II BTK— Zentai SzVAK, Babos NSC—Kass MÁVAG. Félnehézsúly: Dévai BVSC— Nyiraty SzVAK, Mihályi (Szam­­ LE) Bicsák (Csepel). Nehézsúly: ősze BTK—Tamási BVSC, Bene MPSE­—Kövessy DVTK. TARTALÉKOK Ha valamelyik résztvevő közbejött és elháríthatatlan akadályok miatt nem jelenhetne meg a versenyen, tartalékversenyző ugrik be helyette. A tartalékok sora: Gerencsér BSzKRT, Kára SSE, Burássá FTC, Bács­­ (Nagykan. LE), Szamorás MPSE, Molnár (Szam­. LE), Molnár MPSE, Hlács ESE, Kocsis BVSC, Barinka I FTC, Ferencz (Sz. MÁV-Előre), Németh (Csepel), Barna MPSE, Ho­málya FTC, Dióslaki (Csepel). A tartalékoknak — kivéve a vidékieket — állandóan jelen kell lenniök a mérlegelésnél. g* * Minden súlycsoportban óriási küz­delmekre van kilátás. A bajnoki viadal első fordulója vasárnap dél­után 4 órakor kezdődik a Sportcsar­nokban. A verseny jegyei elővételben máris kaphatók a csarnok pénztárá­nál. ' -------------♦›----------­ Pünkösdhétfőn lesz a Szigethy-Jászai vitaskodási Mtír hosszabb ideje folyik a vita a hivatásos ökölvívók világában afelett, hogy az erő legyőzheti -e a technikát, azaz: Jttezai halaimig pörölycsapásai ellen érvényesülhet.^ Szigethy remek technikája? A viták mindennyiszor eredmény­tele­­nek maradtak, ahogy ez történni szokott. A vitát végérvényesen majd a két ök­löző dönti el a Szoritóban A közöttük lefolyó, előreláthatólag óriási csata Tas­­nádi József verseny­rendezőtől nyert ér­tesülésünk szerint máj­us 29-én, tín­­kösdhétfőn délután lesz. A tízmenetes mérkőzést valamelyik nagypályám , a MOVE-pályán vagy az FTC-pályán ren­dezik meg. LÓSPORT A szerdai budapesti ügetőversenyek to­vábbi eredményei­. VII. fut.: 1. Fekete Ba­rát, Hévizy (5), Dolly. Kovács TI (2), 3. Lila, Kovács J. (5). Fin: Torpedó, Victoria, Harcos, Magnézium, Csakugyan, Robaj, Szabolcs, Ráró, Siropec. Gége: 194, 23, 23, 18. Befutó: 765, 590. Idő: 1.9 - VIII. futam: 1. Erdély, Wiltshire (3), 2. Okos, Wiesner (4), 3. Diadal Mar­soha, J. (6). Fin: Harsona, Huba D., Defilé, ördög, Dárda, Erény, Peter Watts, Mitk*. Ciano. Gép: 45, 18, 17, 14. Befutó: 163. 151. Idő: 26. — IX. futam: 1. H. Palo, Kraudy (2), 2. Arany, Jónás F. ipari), 3. Almos TI, Marschall (12). Fun: Dárius, Jedrenka fia, Hestener, Zoli, Humor, Dömötör, Ger­gely, Lamtos, Hadnagy, Bogaras, Dévai, Formás, Selyp, Eger* II. Aranyos I.* Fuss. Gro­p: 48, 26, 15, 27. Befutó: 89, 387. Idő: 29,8. — X. futam: 1. Drága, Mar­­schall (8.10), 2. Trencsén, Gálla (8), 3. Tündérlány III. Jónás F. (8). Fmn: Honfi G., Fogaras, Árkász, Ciklon, Ösvény, Hypolot, Aranyvirág:­ Ara, Pam, B­a T­t­­lány, Cipra, Figura, Leopárd, Jupiter, Cimbora, Pamela, Elimár D., Huba. Gép: 16, 14, 29, 46. Befutó: 353, 16­1. Idő: 30.9. — XI. futam: 1. Iparos, Marschall J. (1.5), 2. Zombor, Fityó (1 és negyed), 3. Juhász, Sraym­er F. (6). Fin: Botrány: Diana,­­Mandula T., Vitamin D­, Li­ana, Drá­gám, Honfi, Editch D., Feli idők, Bodajk, Látyi-Matyi.

Next