Sport, 1956. december (1. évfolyam, 6-27. szám)
1956-12-21 / 21. szám
• Bizalom a mapi sport jövőjében lesz a magyar sporttal? Ki lehet-e heverni ekkora veszteségeket? Gyakran lehetett hallani ezeket a kérdéseket az utóbbi napokban sportemberek és a sport iránt érdeklődők ajkáról. Az olimpia utolsó napjaiban és a magyar csapat hazautazásának várakozás teljes időszakában egyre szélesebb körben vitatták itthon a hírt: a magyar sportolóknak az olimpiai küzdelmek után újabb és még a nehéz versenyeknél is jelentősebb csatát kell megvívniuk. Választaniuk kell a riasztó és vészteljes hírek szerint komor jövőt nyújtó hazatérés és a felelőtlen vagy éppen rosszindulatú ígérgetők szerint könynyű életet, anyagi jólétet biztosító, egyéni sikerekkel kecsegtető hontalanság között. Ma már tudjuk, e küzdelem — melyet olimpiai küldöttségünk minden egyes tagjának önmagával kellett megvívnia — eredményét. A 172 főt számláló magyar küldöttségből 48 sportoló és vezető döntött úgy, hogy egyelőre nem tér haza Magyarországra. A kint maradottak között szép számban vannak kiváló képességű versenyzők, világbajnokok, világcsúcstartók, tehetséges, kibontakozóban lévő fiatal reménységek, világszerte ismert nevű edzők, szakemberek. Ha úgy tekintjük őket, mint akik elvesztek a magyar sport számára, akkor ez a veszteség a legnagyobb, ami a magyar sportot valaha is érte. Méltán töltheti el aggodalom és borúlátás a magyar sport igazi híveit, különösen, ha bátran szembenézünk a ténnyel, fenyeget az a veszély, hogy ezzel a negyvennyolc sportemberrel a veszteséglista még nem zárult le. -Kiváló labdarúgóink vannak külföldön, válogatott játékosaink úgyszólván teljes számben. Számítanunk kell arra, hogy közöttük is lesznek, akik megtántorodnak és nem a hazatérést választják. Svájcban portyázó válogatott ifjúsági labdarúgóinkról meg éppen olyan hír érkezett, hogy az együttes teljesen szétesett és ki így, ki amúgy, de valamenynyi játékos idegenben akarja megtalálni boldogulását. A ma ismert veszteséglista tehát bővülhet. Nemcsak a már ismert negyvennyolc sportember, hanem talán jóval több válik ki a magyar sportélet vérkeringéséből. Elviselhet-e ekkora veszteséget a magyar sport? A sötéten látók azt mondják, hogy nem. Érvelésüket azzal is támogatják, hogy nemcsak a legjobbak közül választották sokan a hontalanságot. Bőven vannak tehetséges, fiatal sportemberek szinte kivétel nélkül mindegyik sportágban, akik az elmúlt hetek zűrzavarai közepette eltávoztak az országból. Félelem, kalandvágy, vagy mások vezette-e őket? Huzamosabb ideig távol maradnak, vagy néhány hónap múlva visszatérnek? Ki tudna ma ezekre a kérdésekre választ adni. Mindenesetre — a borúlátók szerint — csak súlyosbítja azt a nehéz helyzetet, amelybe a magyar sport jutott. Fergeteges vihar vonult végig országunkon, amely nemcsak a házakon, az utcákon hagyott mély nyomokat, hanem az emberek lelkében is. A sport veszteségei nevetségesen másodrendűek az ország veszteségeihez képest, mint ahogyan sportéletünk alakulása és fejlődése is csak egyik jelentéktelen részlete az egész ország útkeresésének és az új élet kibontakozásának. Számunkra és mindazok számára, akiknek a sport fontos életelemévé vált, akik szeretik és szükségelik a sportot, azonban mégis igen fontos dolog. Mi örömmel látjuk és tapasztaljuk szinte naponta, hogy országunkban a sport szeretete diadalmasan élte túl a fölöttünk elviharzott fergeteget. Az a szeretet és törekvés, ahogyan a sportemberek szinte az élet megindultával egyidőben hozzáláttak sporttevékenységük folytatásához, sőt a sportolás tisztultabb, jobb feltételeinek megteremtéséhez, a legteljesebb bizakodással tölthet el bennünket. Nagy kár érte és éri sportunkat, minden egyes kiváló sportoló és szakember elvesztésével, de ezek a károk nem kijavíthatatlanok, ezek a veszteségek nem pótolhatatlanok. Az ország nehéz helyzete és az elszenvedett veszteségek dacára bízunk a magyar sport jövőjében. Nemcsak abban, hogy kisebb ingadozások után tartani tudjuk a magyar sport nemzetközi színvonalát, hanem abban is, hogy sportéletünk a jövőben teljesebb és egészségesebb lesz. Reméljük, hogy országunkban a szocialista demokrácia kibontakozása lehetővé teszi a sportot is éltető társadalmi erők szabad fejlődését. .A sport valóban társadalmi tevékenység lesz, melyet nem korlátoznak és akadályoznak a valóságtól elszakadt bürokraták botor intézkedései. Nem lesz különbség sportág és sportág között, mindenki ott és azt a sportágat űzheti, amelyhez kedve van. Nem előre kidolgozott papírtervek, hanem a sportklubokban és az önálló sportszövetségekben dolgozó sportemberek rátermettsége, lelkesedése, áldozatkészsége és szakértelme szabja meg az egyes sportágak fejlődésének mértékét. Az állami sportszerv pedig nem korlátozza, hanem e szakemberek javaslatai alapján kidolgozott helyes intézkedésekkel irányítja, segíti működésüket. Biztosak vagyunk abban, hogy ilyen feltételekkel sportéletünk hamarosan kiheverheti a ma még félelmetes arányúnak látszó veszteségeket. Ezt a meggyőződésünket buzdítja a reménység, hogy veszteségeink nem lesznek akkorák, mint amekkorának most látszanak. Határozott jelei vannak már annak, hogy a pattanásig feszült légkörben, az itthoni helyzet ismeretének hiányában, a különféle hatások alatt többnyire meggondolatlanul hozott döntését már nem egy sportolónk megbánta. A hontalanság érzése igen keserves és hamar jelentkezik, ha kiderül, hogy a remények és ígéretek valóra válása nem megy olyan könynyen, mint az első pillanatokban látszott. Ne legyünk hát türelmetlenek megtévedt sportolóinkkal szemben. Joggal lehetne szemükre vetni, hogy éppen ők nem tudtak szilárdak maradni, akik szeretetben, megbecsülésben és anyagiakban is oly sokat kaptak hazájuktól. Mégse ítéljünk elhamarkodottan felettük. Inkább vegyük számba azokat a bűnöket, amelyek ilyenekké nevelték őket. Tanuljunk a leckéből. Ne becsüljük a jövőben is többre az eredményt, mint az embert. Ne engedjük meg, hogy egyes sikerek után futó és a sikerek fényében sütkérező vezetők sportolóinkból önző, a sportban csak egyéni érvényesülésüket kereső versenyzőket neveljenek, akik nagy teljesítményekre képesek a sportpályán, de gyakran megbuknak, ha emberségből kell vizsgázniuk. Tegyük tisztábbá és őszintébbé sportéletünket. Adjuk meg az elismerést a kiváló teljesítményeket nyújtó versenyzőknek, teremtsük meg a tehetséges sportolók felkészüléséhez és versenyzéséhez a lehető legjobb feltételeket, de ne kényeztessük őket és megbecsülésünknek ne azzal adjunk kifejezést, hogy olyan előjogokat biztosítunk nekik, amelyek az ország más becsületes állampolgárait nem illetik meg. Féltően őrködjünk, hogy mindenütt gonddal, szeretettel és hozzáértéssel foglalkozzanak országunkban a sportolókkal. Vállal ► 1 ► 2 KiAAAAJLAA&AAAiLAAAAAAAAAAAAái>AA£iAá*AAAA AAAAAAA W AAAAAAAAAAAAA^ I*YYYYYYYYYYYYYYYYYY?YYYY7YYYYYYYYYYYYYTYYYYYYYYYYYYYYYYYTYYY1 ► ► I BÖRZSEI JÁNOS távbeszélő jelentése Frankfurtból PAPP LÁSZLÓ Melbourne-re emlékezik Brüsszeli készülődés a Bilbao elleni visszavágóra Három Honvéd-játékos vasárnap visszatér Budapestre, a többiek a dél-amerikai portyára készülnek _ Távbeszélő-jelentésünk — (Brüsszel, december 20.) Lázas, izgalmas készülődés folyik a ma este sorra kerülő Bp. Honvéd—Atletico Bilbao labdarúgó-visszavágóra. A Honvéd-játékosok két csoportban érkeztek a belga fővárosba. Az első csoport hétfőn este, a második csoport kedden este. A szicíliai napos, nyárias időjárás után ködös, nyirkos tél fogadott bennünket Brüsszelben. Brrr ... Ez nem volt kellemes változás. A magyar csapat kedden is, szerdán is edzést tartott a Heysel-stadionban, a csütörtök esti mérkőzés színhelyén. Itt van már kedd óta a Bilbao is. A spanyolok is ugyanott edzettek, hogy megszokják a pályát. Ez a belga pálya egészen más, mint a bilbaói. Bilbaóban a tengerpart mellett van a pálya és a sok esőtől folyton nedves, csúszós a talaja. A spanyol bajnokcsapat játékosai már megszokták ezt, a mieinknek nem volt megszokott. Ennek is része volt abban, hogy az első találkozón 3:2 arányban a bilbaói csapat győzött. Most a jelek szerint más lesz a helyzet. A Heysel-stadion talaja nekünk kedvez. A Bp. Honvéd játékosainak hangulata jó. Rómában egy kissé elment a csapat önbizalma. Nagyon gyengén ment a játék az olasz fővárosban, a Róma pedig igen jól játszott. Ez a csapat jelenleg a legjobb formában levő olasz együttes, amit legutóbbi bajnoki eredménye, a Sampdoria elleni 5:1 es győzelme is mutat. A Roma edzője Sárosi György dr. Igen jól ment a Bp. Honvédnak a játék viszont vasárnap Cataniában. Volt olyan olasz lap, amely hatalmas címében ezt írta a mérkőzésről: „Remek játék a pályán, 20 000 néző látott szájjal a lelátón .“ A Catania vezet a második ligában, s valószínűleg bekerül majd ismét az első ligába. Az ellene elért 9:2 tehát nem lebecsülendő eredmény. Visszatérve a brüsszeli hangulatra: ismétlem, a Bp. Honvéd bizakodó hangulatban készülődik a Bilbao elleni visszavágóra. Sokat beszélgetnek a játékosok a mérkőzésről és úgy számítják, hogy legalább egygólos győzelmet ki tudnak majd harcolni és legfeljebb harmadik mérkőzésre kerül sor. De ezt nem szívesen vennék, mert 23-ra Brémában van lekötött barátságos mérkőzésük, 26-ra pedig Milánóban, az Internazionale ellen. A játékosok úgy tervezik, hogy a karácsonyi ünnepeket ebben a nagy észak-olaszországi városban töltik majd el. A Bp. Honvéd a tervek szerint ebben az összeállításban lép pályára a Bilbao ellen: Faragó — Rákóczi, Bányai, Dudás — Bozsik, Kotász — Budai, Kocsis, Machos, Puskás, Czibor. Játszik tehát ismét Bozsik, aki a Milan ellen térdsérülést szenvedett, viszont nem szerepel ezúttal Tichy, aki most sérült. De sérülése nem súlyos, úgyhogy néhány napi pihenő előreláthatólag rendbehozza. A spanyolok nagyon titkolódtak az összeállítást illetően. A megszokott huszas játékoskeretükkel jöttek, csak annyit mondanak, hogy majd ebből kerül ki a tizenegy. Ez annyi, mintha semmit sem mondtak volna. Node sebaj, valószínű, hogy ugyanazzal az együttessel állnak ki, amelyikkel győztek Bilbaóban, mert hogy az a győztes csapat volt és ezen nem tudtakváltoztatni. A belga újságok nagy teret szentelnek a Bp. Honvéd — Bilbao mérkőzésnek, az év egyik nagy sporteseményének jelzik ezt a labdarúgó-találkozót. Sokat emlegetik a Honvéd—West Bromwich Albion mérkőzést, amelyen a budapesti csapat magával ragadta a nézőket. Ezúttal is ilyen játékot várnak a Bp. Honvédtól. Reméljük, hogy nem csalódnak a várakozásukban. Jó lenne, ha nem csalódnának ... A Les Sports c. sportlap például első oldalát tegnap a mérkőzés beharangozására szentelte, több mint féltucat képet is közölt a két csapat játékosairól a szöveg között. A mérkőzés játékvezetője az angol Husband lesz. ha továbbjut a bajnokcsapatok tornáján a Bp. Honvéd, legközelebbi ellenfele az angol bajnok Manchester United lesz. Érthető, hogy már tegnap megérkezett Brüsszelbe egy sereg angol újságíró és az angol bajnokcsapat néhány vezetője is. Az angolok, úgy tervezik, hogy január első felében játsszanak le a bajnokcsapatok kupájáért soron következő mérkőzésüket. A mieink remélik, hogy ez a mérkőzés is a Bp. Honvéd ellen lesz. Január első felében vívnák tehát le a Manchester United elleni két mérkőzést a mieink, utána pedig — január második felében — elindulnak a délamerikai portyára. Ha nem jutnának tovább, akkor még egykét barátságos mérkőzést játszanak Európában és csak azután indulnak útnak Dél-Amerika felé. Joggal kérdezhetik otthon: Nem sok ez a mérkőzés? Nem lenne jobb először hazamenni és tevékeny pihenő után februárban nekiindulni a délamerikai útnak? Valóban jogos kérdések ezek, az utazgatások közepette is gyakran felmerültek. A játékosok zöme azonban nem akar most hazamenni és vezetőik nem akarják őket magukra hagyni. Felzaklatott lelkiállapotban vannak a játékosok. Nem csoda, mert az újságok cikkei és képei elrémítők, a kikerülő menekülők legtöbbje is borzalmakról mesél. Én tudom, hogy nem így van, hiszen végre beszéltem telefonon keresztül a feleségemmel, aki elmondta, hogy rendesen bejár dolgozni és egyre jobban megszilárdul a rend és fokozatosan tér vissza az élet a fővárosban is megszokott kerékvágásába. De ezt hiába mondom a játékosoknak, ez még kevés nekik, túlságosan sok volt az elmúlt hetek rémhíráradata. A beszélgetések mindig abban végződnek: menjünk csak el a dél-amerikai úlin, majd utána meglátjuk mi a helyzet otthon. Ha az élet visszatért a megfelelő kerékvágásba, akkor március folyamán hazatér a csapat. Már nyolcadik hete vagyok együtt a játékosokkal, alaposan megismertem őket, s úgy látom, az lenne a leghelyesebb, ha a körülményekre való tekintettel az MLSZ ideiglenes intéző bizottsága hozzájárulna a játékosok kívánságához. Rajtam keresztül is azt kérik: járuljon hozzá ahhoz az MLSZ, hogy még kintről elindulhassanak Dél-Amerikába. Márciusban visszatérnek, s részt vesznek a bajnokságban. Nem kell félni attól, hogy letörnek, tudnak ők magukra vigyázni, elvégre legtöbbjük tapasztalt labdarúgó már. Továbbítom tehát a kérésüket és azt teszem még hozzá, személyes tapasztalataim alapján: adják meg ezt az időt a lelkileg megzavart, feldúlt Honvéd-játékosoknak. Az elkövetkezendő hetekben lecsillapszanak és mindent másképpen látnak majd. Az újságok már kezdenek kissé higgadtabban írni idekint, s a Honvéd-játékosok is kezdik a benyomásokat a megfelelő helyükre rakni magukban. Sok menekülttel találkozunk. Ezek nagyobb része csalódott reményeiben. Az elképzelt és ígért jólét helyett sokuknak bizonytalanság jut csak, s a külföldiek számára fenntartott nehéz vagy piszkos és rosszul fizetett munka. Még azok boldogulnak a legjobban, akiknek rokonaik, ismerőseik vannak itt vagy ott, akiknek segítenek, szállást adnak, akiket átmenetileg támogatnak és lehetővé teszik számukra az esetleges jobb elhelyezkedés kivárását. Jó részük már arról beszél, hogy legjobb lenne hazamenni Még a jól elhelyezkedettek is idegennek érzik magukat a legszívesebb vendéglátás ellenére is. Hiába, ez már így van. Mindezt jól látják a Honvédlabdarúgók is és elgondolkodnak rajta. Állandóan azt hallom tőlük: a dél-amerikai portya után hazatérnek. Valamenynyien attól tartanak, ha most mennének haza, februárban közbejönne valami és nem engednék őket erre a portyára. Márpedig ezen a nagy élményt jelentő úton szeretnének részt venni. Már annyit ígérték nekik a dél-amerikai utat és annyiszor közbejött valami, hogy nem csoda, ha most nem bíznak. Hát ezért nem akarnak még hazamenni. Bizalmatlanok, amin nem lehet csodálkozni. Akit többször becsaptak már, annak rendszerint megrendül a bizalma. Három játékos a napokban hazatér. Ezek: Panicskó, Budai I (a „Tunya”) és Babolcsay. Velük indul haza Madarász Endre vezető, Szűcs Ernő gyúró és a Honvéd szertárosa. Velük megyek haza magam is. Úgy tervezzük, hogy vasárnapra otthon leszünk. Az egész csapatból csak négy játékos foglalkozik azzal a tervvel, hogy egy-két évig (Folytatás a 2. oldalon) juk, hogy sportmozgalmunk fejlődésének üteme talán valamivel lassúbb lesz, ha ezen az áron mentesíteni tudjuk sportunkat azoktól a torz kinövésektől, amelyekről a múltban oly sokat beszéltünk. Veszteségek értek és érhetnek bennünket, a magyar sport ereje azonban nemcsak egyes versenyzőkben vagy szakemberekben van, hanem népünk sport iránti szeretetében, ifjúságunk tehetségében, a magyar sport hagyományaiban és elkövetett hibáink felismerésére és kijavítására való őszinte törekvésünkben. Mi ezekre a tényekre alapozzuk a magyar sport jövőjébe vetett szilárd bizalmunkat.