Sport, 1956. december (1. évfolyam, 6-27. szám)
1956-12-21 / 21. szám
Brüsszeli készülődés a Bilbao elleni visszavágóra (Folytatás az 1. oldalról) Elég külföldön marad és törekszik kamatoztatni labdarúgótudását: Grosica, Kocsis, Puskás és Czibor. Ők úgy érzik, hogy labdarúgókenyerük javát már megették, tettek némi szolgálatot is hazájuknak hosszú éveken keresztül, s már aligha tudnának bent maradni az 1958. évi világbajnokságon résztvevő magyar válogatottban. Úgy érzik, nem hálátlanság tőlük, ha egy-két évig Szerencset próbálnak külföldön. Magyarok maradnak továbbra is és egykét év múlva visszatérnek. Lehet, hogy ők is megváltoztatják még majd elhatározásukat. Lehet, hogy márciusban ők is visszatérnek a többiekkel. Minden attól függ, mit tapasztalnak távol hazájuktól, menynyire érzik majd a hazai környezet hiányát, s hogyan viselkednek velük szemben. Meg kell érteni lelkiállapotukat, úgy kell kezelni őket, mint akik elvesztették lelki egyensúlyukat. Sajnos, nem minden külképviseleti szervünk tagjai elég megértők ebben a tekintetben. Amilyen megértők voltak a római követség tagjai irányukban, annyira nem azok a brüsszeliek ... Vad Dezső A Vad Dezsővel folytatott beszélgetés után odajött a telefonhoz Madarász Endre, a Bp. Honvéd egyik vezetője, s ő is több megértést kért csapata labdarúgói számára. Hangsúlyozottan kérte, hogy különféle intézkedésekkel „ne vágják el" visszatérésük útját. A Bp. Honvéd—Bilbao mérkőzés csütörtökön este, lapzárta után kezdődött meg Brüsszelben. Eltörölték a vízalatti mellúszást A Nemzetköii Úszószövetség melbourne-i kongresszusa foglalkozott a víz alatti mellúszás ügyével. A mellúszás az utóbbi időben már teljesen elvesztette igazi jellegét és búvárúszássá fajult. Ezt mutatta többek között az olimpiai győztes japán Furuikava úszása is. A kongreszszus most foglalkozott a javaslatokkal és olyan szabályt hozott, hogy mellúszó- versenyen ezentúl csak e rajt és a forduló után lehet egy-egy tempót a víz alatt tenni. Börzsei János távbeszélő-jelentése Frankfurtból: Döntetlen a többszörös német bajnokcsapat ellen (Frankfurt am Main, december 20.). Néhány órával ezelőtt érkeztünk meg a frankfurti pályáról, ahol esti mérkőzést játszottunk a volt többszörös német bajnokcsapattal, az Eintracht Frankfurt együttesével, amely jelenleg a bajnoki táblázat 4. helyein áll. Már jóval elmúlt éjfél, de még fenn vagyunk, beszélgetünk a fiúkkal, csomagolunk, készülünk haza. A mérkőzés 3:3 (3:1) arányú döntetlent eredményezett, így állt fel csapatunk: Veres — Kovács II, Börzsei, Kovács III — Kovács I, Sipos — Bödör, Palotás, Hidegkúti, Kárász, Szimcsák I. Figyelembe véve, hogy néhány nap múlva karácsony lesz, a frankfurti vezetők elégedettek voltak a nézők számával: közel 17 000 főnyi közönség foglalt helyet a lelátókon, az elég hideg, csípős időben, a 20.30-kor kezdődő mérkőzésen. A pálya talaja fagyott, göröngyös volt és ez bizony, különösen a II. félidőben hátráltatta csapatunkat, hogy a megszokott stílusban játsszék. Különösen az I. félidőben játszott kitűnően csapatunk. A 10. percben vezetéshez jutott ellenfelünk: egy ellenünk megítélt 40 méteres szabadrúgás után a frankfurtiak jobbösszekötője közelről fejelt kapunkba. Három perc múlva formás támadást vezettünk a jobboldalon. Palotás Hidegkútinak adta a labdát, Nándi kiugrott és a kimozduló kapus mellett 6 méterről a kapuba gurította a labdát. 1:1. Ezután fokozatosan fölényben játszott csapatunk, átvette a játék irányítását. Egy előrevágott labdát Bödör szerzett meg, átcselezte magát a védőkön, majd a 16-osról lövést eresztett meg, s a labda a bal felső sarokban kötött ki. 2:1-re vezettünk. Hat perccel a befejezés előtt balszárnyunk indított támadást Kárász középre ívelt és Hidegkúti 11 méterről a bal felső sarokba lőtt. 3:1. Mivel én kisebb húzódást szenvedtem, s nem akartam erőltetni a játékot, a II. félidőben nem játszottam. Sípos lett a középhátvéd, Szolnok jött be balfedezetnek, Palotás helyett pedig Molnár állt be. A második 45 percben a fáradtság jelei mutatkoztak csapatunkon, ezt ki is használta ellenfelünk. A 70. percben Pfaff, a válogatott balösszekötő egy jobboldalról kapott labdát lőtt kapunkba 9 méterről (3:2). Az utolsó percekben Veres kézzel fogott egy labdát a 18-ason kívül. A szabadrúgást góllá értékesítette ellenfelünk, 3:3. Mint már említettem, az I. félidőben kifogástalanul játszott csapatunk. A II. félidőben két fedezetünk csak a támadások elindítására helyezte a súlyt, elhanyagolta a védőmunkát, egyébként fáradtak is voltunk, ez érthető, hiszen a mérkőzés előtt néhány órával érkeztünk Frankfurtba. Csütörtökön elutazunk hazafelé. Számításunk szerint vasárnap, a kora délutáni órákban otthon leszünk. Alig várjuk már, hogy szeretteinket viszontlássuk. Börzsei János Külföldi jelentések magyar labdarúgókról A Magyar Távirati Iroda külföldi hírszolgálati irodák és lapok alábbi híreit közölte: Az angol labdarúgó-szövetség úgy határozott, hogy a jövőben nem tárgyal egyetlen magyar labdarúgó-csapat angliai szerepléséről sem mindaddig amíg a magyar labdarúgó-szövetség hozzá nem járul a tárgyaláshoz. Az indok: a Magyar Labdarúgók Szövetsége a labdarúgás legmagasabb szerve Magyarországon és neki joga van engedélyt adni vagy az engedélyt megtagadni magyar csapatok külföldi szereplése ügyében. Több angol újság is örömmel j Jelenti, hogy végre sikerült egy magyar labdarúgó „megszerzése”. Cullis, a Wolverhampton igazgatója Genfbe repült és magával vitte Kovács Istvánt, a magyar ifjúsági válogatott tagját. A Daily Herald diadallal írta: ,,Itt az alkalom a jövendő Puskások és Hidegkutik elhalászásához!” Azt írja cikkében a lap: ha az MLSZ nem járul hozzá a magyar labdarúgók átlépéséhez, akkor politikai menekülteknek minősíttetik a játékosokat és ezekre külön rendelkezést hoz a nemzetközi szövetség. De már hangzik a kenyerüket féltő angol profik hangja is. A Daily Mailben labdarúgók jelentik ki: Mi szükség van ezekre az új játékosokra? Bizonytalanságban érezzük magunkat, sőt létünkben fenyegetettnek. Van éppen elég angol játékos minden klub számára. A nyugatnémet hírügynökség jelentése szerint Czibor Zoltán előzetes szerződést írt alá az AS Roma csapatához. Az olasz csapat, a híradás szerint, kész a megfelelő lelépési díjat átutaltatni az MLSZ-hez, ha a magyar szövetség hozzájárul az átigazoláshoz. Ha nem járul hozzá, akkor más úton próbálkoznak ... A legizgalmasabb másodpercek Sok izgalmas percet, órát éltek át olimpiásaink Melbourneben. Jól tudjuk, hogy nemcsak a versenyek idegesítették őket, hanem elsősorban az, hogy vajon mi van itthon szeretteikkel. A versenyekkel kapcsolatos izgalmas élmények közül az egyiket Hegyi Gyula mesélte el. — Az olimpia második hetének szombatján Badaratban kajakosaink szerepeltek, este pedig Papp Laci döntő mérkőzésére került sor. Kimentem Ballaraiba, hogy lelkesítsem, buzdítsam a kajakosokat, s úgy számítottam, hogy az ökölvívó döntőre még idejében visszaérhetek. A kajakversenyek nagyon elhúzódtak, s már csak percek álltak rendelkezésünkre, hogy visszaérkezzünk Melbourne-be, a West Melbourne Stadionba. A versenyzők közül a már szabadnapos Gyuricza volt velem. A gépkocsivezetőnek megmondtuk, hogy igyekezzék a kocsival, mert nagyon sietős az utunk. 150 kilométeres sebességgel vágtattunk vissza Melbourne-be s amikor kiszálltunk a kocsiból, Gyuricza Jóska megszólalt: — Gyula bácsi kérem, én sohasem szoktam izzadni, most pedig csuromvíz a tenyerem. — Szóval izgalmas, gyors utazás volt, de Laci mérkőzésének így is csak az utolsó ütésváltásait láthattuk. Fogalmunk sem volt arról, hogy mi történhetett az előző percekben. Vártuk az eredményhirdetést. A mérkőzésvezető a középre szólította a két versenyzőt. Ahogy szokás, mindkettőnek megfogta a kezét. Rettenetesen izgalmas tizedmásodpercek voltak. Vártuk, hogy melyik versenyző keze lendül a magasba. Lehet, hogy nem úgy törént, de én úgy láttam, hogy a mérkőzésvezető egy kissé megrángatta Laci kezét. Mintha jelezte volna neki, hogy készüljön kezének felemelésére. — És végre magasba lendült Laci keze. S a jelenetet követő hangorkán aztán megerősítette bennem az érzést, hogy nem tévedtem: Laci harmadszor is győzött. Sok izgalmas sportélményben volt már részem, de ez a néhány másodpercbe összesűrített izgalom talán a legnagyobb volt az összes eddigiek között. Olimpiásaink közül az első nagy sikert Melbourne-ben Kovács József aratta, amikor az olimpia második napján ezüstérmet szerzett 10 000 m-en. Ez a siker annál is meglepőbb volt, hiszen Kovács nemcsak nála jóval esélyesebbnek tartott futókat előzött meg, hanem eddigi legjobb eredményét is alaposan, több mint 10 mp-cel megjavította és egyszerre a harmadik helyre rukkolt a világranglistán. Sikere, valljuk meg, némileg vérmes reményeket keltett abból a szempontból, hogy többi, később sorra kerülő futónk is ilyen formában fog majd szerepelni. Végül is, sajnos, Kovács maradt az egyetlen atlétánk, aki az olimpián meg tudta javítani legjobbját. Mindehhez tudnunk kell azt is, hogy aprótermetű hosszútávfutónk részére nem valami szerencsésen indult az olimpiai év. Sérülések miatt sok hetet kellett kihagynia és tulajdonképpen csak márciusban kezdhette el ismét a rendszeres felkészülést. Nyárra már elég jó formát ért el és ősszel további javulásra lehetett számítani. A britek elleni viadalon ugyan egy kis csalódást keltett, de utána már febovoban volt , a finnek ellen 5000 en második lett, a 10 000-et pedig megnyerte. U°gy _erezte magát akkor? Segitsegére siet az edzésnapló. Ezt írta be a viadal után: „Az első nap lendületesen, de nem futottam, 10 000-en faradtan csak győzelemre mentem. _ Amint mondja, javult benmeg nem VOlt ('£^szen rendiar?!'t°ber 2p.an kemény edzést tartott,azután a forradalom alatt egészen az elutazásig csak kétszer tudott edzeni. A csehszlovákiai tartózkodás alatt Igloi vette át edzéseinek irányítását. Megbeszélték, lesz ami lesz Igen kemény edzésekkel próbálja .A pótolni a mulasztottakat nem törődött a hideg idővel és naponta bizony 2 órát, gyakran még többet is tartott az edzés. A légiutat elég jól bírta, csak egyszer lett kissé rosszul, Isztanbul és Karacsi között, nem is érti miért, hiszen alig himbálódzott a gép. De most adjuk is át neki a szót. — A hatnapos út alatt kétszer tudtunk edzést tartani. Először Karacsiban, este, kellemes, száraz időben, egy füves kriketpályán. Másodszor Szingapúrban, 30 fokos hőségben és olyan borzalmasan párás levegőben, hogy néhány perc múlva már csurgott rólunk a verejték. Amikor megérkeztünk az ausztráliai Darwinba, a többiek egyórás edzést tartottak, én azonban olyan fáradt voltam az úttól, hogy csak egy kicsit futkároztam. Melbourne-ben is csak néhány nap után, fokozatosan tértem át a napi kétszeri edzésre. A 9 órás időeltolódás bizony szokatlan volt, eleinte nem tudtam éjjel 1 óra előtt elaludni, viszont másnap akár délig aludtam volna, ha reggel 7-kor nem megyünk edzésre. Az idő változó volt, többnyire hideg és szeles. A tenger felől fújó déli szél itt mindig hűvös, de még jobban, örültünk neki, mint az Ausztrália belseje, a sivatagok felől fullasztó hőséget hozó északi szélnek. Tulajdonképpen ezt a változó széljárást kellett elsősorban megszokni, nekem aránylag hamar sikerült. Itt most álljunk meg egy pillanatra. Mielőtt ugyanis Kovács folytatná meg kell jegyezni, hogy ő közismerten magyarázta, hogy a gyakori utazások miatt néha egy-egy versenyre nem tudott megfelelően felkészülni. Most azonban Melbourne-ben 13 napja volt a versenyig és ez elegendő volt arra, hogy megszokja az erős változásokat. — Szóval rendszeresen készültem, ha már kissé könnyebb edzésekkel is, mint Csehszlovákiában, sok gyorsabb ritmusú futással. Igazán erős edzést csak egyszer tartottam, négy nappal a verseny előtt. Felszedni azonban semmit sem tudtam magamra , 50 kilón aluli versenysúlyomban voltam, lehet,hogy ez volt a szerencsém. Az edzéseket naponta elvégeztem, de az otthoni események annyira eltegelték a figyelmemet az előkészületekről és a versenyről is, hogy bizony nem sokat törődtem a közérzetemmel és a formámmal. Az egyik nap fáradt voltam, a következőn viszont friss. A verseny előtti napon meglepően jól éreztem magamat. Akkor már reménykedtem, hogy helyezést érek el, sőt egészen titokban arra is gondoltam, hogy talán sikerül bejutnom az első három közé, de erről még csak szólni sem mertem senkinek. Nagyot javított a hangulatomon, hogy aznap tudtam beszélni a feleségemmel, ő volt az első, akinek sikerült akkor telefonösszeköttetést kapnia. Hallottam, hogy ő is, kisfiam is rendben van, ez természetesen már megnyugtatott. A verseny napján kellemes, szélcsendes volt az idő. Kovács óvatos volt, úgy tervezte, hogy a többiektől függetlenül igyekszik egyenletesen 69—70 mp körüli köröket futni. De mindjárt a kezdés után egy kis hiba csúszott a számításba, úgy meglódult a mezőny, hogy 65 mp lett az első köre, pedig ezzel is még csak 13. volt. — Még sohasem álltam rajthoz ilyen nyugodtan. Az egész verseny alatt higgadtan, józanul tudtam mérlegelni a lehetőségeket, úgy beszéltük meg, hogy Ungár Imre kiabálja be majd kintről a részidőket a cél utáni kanyarban. A részidőket végig pontosan hallottam. Az első kör után lelassítottam és tartottam a tervezett iramot, nem törődtem azzal, hogyan ölik egymást elöl. Lassan jöttem fel, féltávnál még csak hetedik-nyolcadik helyen feküdtem. Éreztem, hogy megy a futás.. 7500 után a Kucot követő második csoportban csak az ausztrál Lawrence és Power volt előttem. Vezettek egy kört, de csak 73-ra. Ez nekem lassú volt, élre mentem, beleerősítettem egy 70-essel s két kör alatt leszakítottam Powert, sőt közben előttük az erejével teljesen elkészült Pikét is. Most már csak Lawrence maradt a nyomomban, szívósan tapadt, így jutottunk el az utolsó körig. A közönség tulajdonképpencsak ekkor figyelt fel ránk, észrevette, hogy esetleg ausztrál futó lehet a második. Egészen higgadtan tanakodtam magamban hogyan szakítsam le Lawrence-t is. Elhatároztam, hogy az utolsó 120-on belevágok. De akkor bizony már fáradt voltam és féltem, hogy tudok-e erősíteni A melbourne-i edzések alatt azonban úgy látszik alaposan felgyorsultam, mert amikor hajrázni kezdtem, tudtam gyorsan hámot változtatni és szinte úgy éreztem, hogy repülök a cél felé. Lawrence már fel sem vette a küzdelmet. . . Igen, szinte egyöntetűen állapították meg a külföldi újságok tudósítói is, hogy az élcsoportból Kovács hajrázott a legjobban. Melegen ünnepelték, boldog volt a magyar tábor. Az esélyesek között előzőleg szinte meg sem említett apró kis futónk egyszerre nagyra nőtt. Nagyon örült persze az ezüstéremnek és az eredménynek. A részidők alapján számított ugyan valamivel 29 percen belüli időre, de ez a 28:52.4 még őt is meglepte. Utána sokan mondták neki, hogy ha bátrabban kezd, még jobbra is képes lett volna és küzdelemre szoríthatta volna Kucot is. De Kovács Jóska utólag is józanul mérlegeli a lehetőségeket. — Hiba volna túlzásokba esni. Igaz, hogy inkább olyan „biztonsági" futásra igyekeztem, de azért még így is kockáztattam. Hiszen tervezett iramom elég erős volt és 14:30-on belüli 5000-rel kezdtem, tehát erősebben, mint a múltban bármikor. Ha még erősebben kezdek, lehet, hogy 8000-nél én is úgy kikészültem volna, mint Pirié." El akart indulni 5000 m-en is, de ebből, sajnos, nem lett semmi. A pálya ugyanis nagyon laza volt, alaposan igénybe vette az izomzatot és másnapra már olyan izomgörcsöt kapott, hogy néhány napig sántikálva tudott csak járni. Az 5000-esek küzdelmét már csak a lelátóról nézhette végig. Kovács József tehát sok benyomással és egy ezüstéremmel gazdagabban tért haza családja körébe. A szervezete még nem állt át egészen, délutánonként el-elnyomja az álom, hajnalban viszont felébred, de néhány nap múlva már megszokja a változást. Reméli, hogy a lábával sem lesz baj, ha majd megkezdi ismét a felkészülést. A népszerű „Bütyök" jól tudja hogy a magyar atlétikának még nagy szüksége van rá. Hogyan lett a „biztonsági" futásból ezüstérem Kovács József elmondja a melbourne-i tízezres verseny történetét k igen érzékeny az éghajlat- és környezetváltozás iránt. Tavaly is például, amikor sok egymást követő külföldi és hazai versenyen vett részt, erősen ingadozó teljesítményeit azzal Sportegyesület vagy sportközpont A fővárosban az iparitanuló sportolók részére központi edzéseket is tartottak már, s ezenkívül az iparitanuló sportolók tevékenyen vettek részt a romok eltakarításában is. Az egyesület berkeiben élénk vita folyik arról, hogy fennmaradjon-e a jövőben az MTSZ, vagy ennek helyére sportközpontot hívjanak életre. A kérdés még nincsen eldöntve, de a jelek arra engednek következtetni, hogy a sportegyesület megszűnik, s helyére sportközpont épül majd. Természetesen akár ez, akár az lesz a döntés, abban mindannyian egységes álláspontot képviselnek az illetékesek, hogy az intézeti sportköröknek a jövőben is működniük kell. Az RITSE-ben egyébként igen élénk az élet. A szakosztályok edzői rendszeresen felkeresik az egyesület székházát, s megbeszéléseket tartanak. Ilyen megbeszélés folyt le például az atlétikai-, a labdarúgó-, a birkózó-, az ökölvívó-, a kerékpározó- és az úszóedzők között. A Szegedi Haladás NB I es labdarúgó-csapata ismét együtt van Az az öt játékos, aki családi körülményei miatt október utolsó napjaiban Budapestre távozott (Merész, Vass, Városi, Pozsgai és Budai) múlt héten Szegedre érkezett. Megérkezett a játékosokkal együtt Lakati Károly edző is. Meg kell említeni, hogy a Haladás Szegeden maradt labdarúgói az elmúlt hetekben is edzésben voltak Pólyák Gyula másodedző vezetésével. Most Lakati úgy határozott, hogy továbbra is edzenek, nem tartanak téli szünetet. Ha az idő engedi, kinn maradnak a szabadban. A csapat rendszeresen játszik majd edzőmérkőzéseket is, mert az edző szerint a teljes téli pihenő nem használna. Megfelelő alapozottság nélkül nehéz lenne február elején ismét elkezdeni a munkát. Vasárnap már barátságos labdarúgó-mérkőzésre került volna sor az Sz. Haladás és az Sz. Építők között, de a találkozót elhalasztották, ■mivel a sok esőzés miatt a szegedi pályák használhatatlanná váltak. SPORT A Ferencváros vegyes labdarúgó-csapata hétfőn az Üllői úti pályán 11 órakor a Csokoládégyár együttesével játszik barátságos mérkőzést.