Népsport, 1959. február (15. évfolyam, 22-41. szám)

1959-02-20 / 36. szám

Nehéz dolga lesz vasárnap kosárlabda-válogatottunknak Vasárnap magyar—olasz kosárlab­da-mérkőzés a Sportcsarnokban. Szer­dán már nem vették fel a telefont a kosárlabda-szövetségben, mert egysze­rűen megunták ismételgetni a gépies választ: „Nincs több jegy.” A játéko­sok sem tesznek egyebet, mint sajnál­koznak, hogy nincs elég jegy, s a bol­dogtalan kosárlabda-szurkolók azon sopánkodnak, hogy miért is nincs na­gyobb sportcsarnokunk vagy miért nem később rendezik ezt a mérkőzést­­ a Népstadionban. S ez bizony nem­csak a szurkolóknak lenne jó, hanem a játékosoknak is. A magyar—olasz találkozó bizony nem éppen eszményi időpontban kerül sorra, s csak súlyos­bítja a helyzetet az a körülmény, hogy a mérkőzés idehaza van, ahol bizony nem jó kikapni, még akkor sem, ha felkészülés szempontjából, nem jó idő­pontban kerül sorra egy mérkőzés. Az az igazság, hogy a kosárlabdát szerető közönség szereti a csapatot, magáé­nak vallja gondját-baját, felkészülé­sét, szeretné is, ha az isztanbuli Európa­­bajnokságon jól szerepelne, s miután a felkészülés ezt célozza, érthető, hogy a soron következő olasz—magyaron nem lehetnek még fiaink jó formában. Szóval a közönség belátó, de amikor a játékvezető a sípjár­a fúj, csak azt látja, hogy az olasz és a magyar csa­pat küzd a pályán, s az isztanbuli jö­vőt elhomályosítja a jelen. S a mérkőzés előtt nem érdekű más a szurkolót, mint, hogy milyen esélyekkel veheti fel a magyar csapat a küzdel­met az olaszok ellen, és milyen össze­állításban. Az esélyek megállapítása nem köny­­nyű dolog, hiszen mindkét fél egyet akar­t győzni. A magyar játékoso­kon érezhető az alapozó időszakban végzett kemény munkának a frisse­ségre gyakorolt nem éppen kedvező hatása. Az alapozás ezúttal csak az erőnlétben mutatkozik meg kedve­zően, s ez talán, tekintetbe véve a hazai környezetet, elegendő lesz nagy­nevű ellenfelünk legyőzéséhez. Igen ám, csóválhatja a fejét elége­detlenül bárki, ez fából vaskarika. ..Talán­, legyőzheti, miféle esély ez? Hol az egészséges derűlátás? Nem de­rűlátás — realitás. Nincs értelme be­csapni a közönséget, beszéljünk nyíl­tan, egyenesen. A magyar fiúk min­dent el fognak követni, hogy az év első nagy hazai nemzetközi sportese­ményén kielégítsék a sportra és győ­zelemre éhes magyar közönséget, amennyire az erejükből telik. S ez, a lelkesedéssel, az akarattal és nem utolsó sor­ján a közönség bizta­tásával együtt nem kevés. Mint min­dig, a közönségnek ezúttal is, nagy része lehet a magyar—olasz mérkő­zés eredményében. Tehát tessék gon­dosan készülni vasárnapra! A játékosok hétfő óta napi két ed­zéssel is készülnek erre a találkozóra. A szerda esti edzés volt a „válogató”. A 16 os keret játszott együtt, először egy kosárra, majd egy majdnem „igazi” mérkőzést. Az egymás elleni játék során mindenki küzdött, sokan úgy, mintha valóban az olaszok ellen játszottak volna, ki azért, hogy beke­rüljön a kezdő csapatba, ki pedig azért, hogy egyáltalában ezen a mér­kőzésen magára ölthesse a válogatott mezt. Nos, most elérkeztünk az összeállítás kérdéséhez, amelyet soha nem lehet közmegelégedésre elintézni, már csak azért sem, mert a szurkoló a mérkőzés után állítja össze azt a csapatot, amely szerinte a legjobb lett volna, az edző pedig a mérkőzés előtt. S ez a két időpont minden nézeteltérés oko­zója. De­ hát ez a dolog rendje, az edző kijelöli a csapatot, a szurkoló pedig megvitatja. Szerdán este Páder edző felolvasta azoknak a játékosok­nak a névsorát, akik a magyar—olasz találkozón hazánk színeit képviselik. Bánhegyi, Greminger, Czinkán, Simon, Temesvári, Bencze, Judik, Boháty, Ga­­bányi, Zsíros ,és két fiatal, a 19 éves Glatz és a 22 éves TF-es Letek lép vasárnap este pályára. Két újonc is van tehát a magyar csapatban, s az új fiúk kipróbálása ép­pen az olaszok ellen bátor törekvés, s egyben világosan megmutatja, hogy számunkra fontos a jövő. Ezen a két helyen ugyanis mérkőzésről mérkő­zésre más-más játékosokat próbálnak ki. A legutóbbi nemzetközi találkozón, a francia—magyaron Merényi és La­­borcz, most pedig Glatz és Letek szá­mára nyújtottak lehetőséget képessé­geik bebizonyítására. Az Európa-baj­­nokságig hátralévő időben soron kö­vetkező válogatott mérkőzéseken is nyitva áll ez a lehetőség a fiatalok előtt, s rajtuk múlik, hogy megka­paszkodjanak. A szerdai edzésen csak egy poszt volt tisztázatlan: Bencze játéka. Ben­­czének ugyanis homloküreg-gyulladása volt, amelyet azonnal kezeltek és amely azóta meg is gyógyult úgy, hogy va­sárnap Bencze játszhat. Az olaszok ellen kiálló csapat szor­galommal és lelkesedéssel készül a vasárnapi mérkőzésre, s eleget sze­retne tenni a győzelmi óhajnak, amely ha beteljesül, jó, ha nem, akkor sem jelent gyászt. Egy mérkőzés — külö­nösen az adott időpontban — egyéb­ként sem alkalmas messzemenő kö­vetkeztetések levonására. Ezen a mér­kőzésen az a fontos, hogy a fiúk akar­janak, s ebben — remélhetőleg — nem lesz hiány. S ha ez esetleg kevés lesz a győzelemhez — még mindig visszavághatunk az olaszoknak Isz­­tanbulban, az Európa-bajnokságon. Réti Anna FENYVESI BEAD A szerdai Ferencváros—Cracovia nemzetközi labdarúgó-mérkőzésen feltűnt, hogy Fenyvesi a nehéz, mély talajon is gyakran lefutotta a lengyel védőket és beadásai a legtöbbször emberhez szálltak. Képünkön Fenyvesi az őt tá­madó Cracovia-védő elöl ballal rúgja középre e labdáit. (Pobuds goto .tely.) 1­ 1 Nem valami fontos tör- 170 tö­r­ténelmi esemény dátuma ,?z­ az, évszám. Annál je­lentősebb azonban a sportot kedvelő nyomdaipari dolgozók számára: ekkor alakult meg a Tipográfia Testedző Egye­sület. ötvenhat esztendő, több mint fél évszázad harcai, sikerei és sikertelen­­■égei jelzik e munkás sportegyesület útját, amely sokszor bizony igen nehéz, igen göröngyös volt. A közelmúlt eseményeit, a Jelent­és • Jövőt jöttek össze megbeszélni az egyesület vezetőségválasztó ülésére a Tipográfia sportolói és vezetői, de igen sok szó esett a távoli múltról is. Moldvai Istvánt sokan ismerik a Tipog­ráfiában. Az öreg nyomdász 25 évvel ez­előtt az egyesület főtitkári tisztát töl­tötte be és hosszú időn keresztül a ke­rékpáros sízakosztály versenyzőjeként is tevékenykedett, ő mesélte a fiatalok­nak: — Bizony, a mi időnkben nem volt olyan egyszerű a sportolás, mint ma. Na­gyon sokszor különböző trükköket kellett kieszelnünk, ha sportolni, versenyezni akartunk. Ha felszerelésre volt szüksé­günk, saját pénzünkön vásároltunk — ha ugyan volt pénzünk. A - ■ 25 kiváló és I. osztályú, jelen: 82 n. osztályú, 90 m­. ---- osztályú, 95 ifjúsági, 103 rajtengedélyes és egyéb, összesen tehát 195 sportoló. Ennyit mondhat magáé­nak jelenleg a Tipográfia TE. Sok ez? Kevés? Ha a nyomda- és papíripari dol­gozók számát nézzük, akkor kevés, de ha azt vesszük alapul, hogy a Tipográ­fia a központi sportegyesület szerepét tölti be, mint a minőségi sport „ottho­ni*'', s a nyomdaipari dolgozóknak má­sutt is biztosítva van sportolási lehető­ségük, akkor egyáltalán nem kicsi ez a műára. A kilenc működő szakosztály közül melyek a legnépesebbek? Az atlétikai (75), a sakk (55), a kerékpáros és az úszó (42), valamint a kosárlabda (40). fis • legeredményesebbek? A sakk és a ke­rékpár. Az előbbi 15, az utóbbi 8 ki­váló és I. osztályú versenyzővel ren­delkezik. A száraz adatok a legtöbbször halá­losan unalmasak és nem érdekelnek senkit. De amikor ezek az adatok egy év kimag­aslóbb eredményeit, teljesít­ményeit tartalmazzák, érdeklődés csil­lan a szemekben. Márpedig a Tipográ­fia sok szép eredménnyel büszkélked­het, e ezek ismertetése melegséggel tölti el azokat, akik a sportegyesület tagjai, s nagy versenyek, csaták emlé­két idézi azokban, akik a győzelmek, a jó helyezések részesei. A női kézi­labda-, a férfi asztalitenisz- és a vízi­labda-csapat a bajnokság kapujáig ju­tott, az atléták közül a távolugró Török István a nagyválogatottban, az ugyan­csak távolugró Szende András pedig az ifjúsági válogatottban képviselte a Ti­pográfia színeit. A kerékpárosok ered­­m­ényei közismertek: Bicskey, Löre, Megyerdi, Oravecz, Dietrich tagja a magyar válogatottnak, az egyesület ke­rekesei három és fél pályabajnokságot nyertek. Budapest hegyi bajnokságán fölényesen győzött a Tipográfia csapa­ta, s nagy különbséggel nyerte a szak­osztály a pályaversenyekre kiírt pont­versenyt is. Ezek persze csak kiraga­dott eredmények, hiszen hosszan sorol­hatnánk még a győzelmeket, a jó he­lyezéseket. . .. Ez is éppúgy hozzá-A nevelés­ tartozik egy sport­--------------------- egyesület életéhez, mint a jó eredmények elérésére való törekvés. A Tipográfiában nincs lét­­jogosultságuk a „fenegyerekeknek”. Aki nem tud beleilleszkedni egyik vagy­­másik szakosztály életébe, munkájába, annak nem lehet nagy jövője az egye­sületben. De annak sem, aki hanyagul végzi munkáját, tanulmányait. — Minden szakosztályunkban fontos feladatnak tekintik a fiatalok nevelését — mondta Maród László főtitkár. — Ez a nevelés nemcsak a sportszakmai neve­lésre vonatkozik. Fiatal sportolóinknál szoros kapcsolatot tartunk az iskolával és a szülőkkel. Ellenőrizzük őket a mun­kában és a tanulásban. Nem egy eset­ben, éppen a sporton keresztül tudtunk hatni a fiatalokra. Egy-egy heti eltiltás az edzések látogatásától néha többet ért, mint egy intő. Társadalmi ellenőrzés. S van a Tb ............................. pográ­fiában. S hogy kik gyakorolják ezt? Az egyesület barátai, szurkolói, azok a nyomda- és papíripari dolgozók, akik éppúgy tudnak örülni egy-egy új szak­osztályi tagnak, feltűnt tehetségnek, mint egy bajnoki győzelemnek. Állan­dóan figyelemmel kísérik az egyesület munkáját, s bátran el is mondják a véleményüket, ha valahol hibát tapasz­talnak. Méltán tartja őket a vezetőség a legfőbb ellenőrüknek, bírálóknak. Igaz, sokszor kissé türelmetlenek ezek a társadalmi ellenőrök, de türelmetlen­ségük jó szándékból fakad: szeretnék, ha minél gyorsabban javulnának az eredmények, minél többen hódolnának az egészséget, felüdülést jelentő spor­tolásnak. S ilyen esetben, ugye, meg­bocsátható a türelmetlenség? . ...­­ A több mint félévszáza-A JÖVŐ t­­­dős egyesület 1957 január­ 1­­-■■■■­­jában alakult újjá, s azóta ugrásszerű fejlődést ért el. Korántsem jelenti azonban ez azt, hogy gondok, ne­hézségek ne tennének a Tipográfia életé­ben. No és szép számmal akadnak megva­lósításra váró tervek is. Itt van mindjárt például a pályagond, amely a legnagyob­bak közé tartozik. Nincs igazi otthonuk a Tipográfia csapatainak, versenyzőinek, így a legkülönbözőbb helyeken kénytelen az egyesület magas bérekért pályákat bé­relni. Nagy gond ez, de a jövő nem ki­látástalan. A szakszervezet már meg­ígérte hathatós támogatását a pályakér­désben, s talán a felsőbb szervek is se­gítséget adnak majd, hogy végre saját otthonhoz jussanak a Tipográfia spor­tolói. Aztán vannak szakosztályok, ame­lyeknek rendbe kellene hozni a szénáját. Például a tornaszakosztály. A torna még nem tudott mély gyökereket ereszteni az egyesületben, pedig a vezetőség min­dent elkövetett, hogy feléledjen a torna­­szakosztály is. Most már itt is jelentős javulásra van remény: többszöri edző­válság után sikerült megfelelő edzőket találni, s bíznak benne, hogy a jelenleg 33 rajtengedélyes tornász közül ebben az esztendőben jó néhányan minősítést sze­reznek. Azt is szeretnék a vezetők, ha legalább kétszer annyian sportolnának, mint eddig, ha még sokkal többen láto­gatnák az egyes szakosztályok edzéseit, a vezetőkben, ez A tagság bízik , kiderült a vezető­­- ■- ■­­ jégválasztó ülésen. Mint ahogyan az egyik sportoló ki is fejtette: — Nincs semmi okunk rá, hogy ne bízzunk vezetőinkben, hiszen egyesüle­tünk jó úton halad, egyre szebb ered­ményeket ér el. S ha valami nyomja a szívünket, bátran előállhatunk vele, mert segítenek a bajokon. Persze, a több szem többet lát elve egy sportegyesület életében is jól ér­vényesül. Éppen ezért a múltban jól dolgozó vezetők mellé néhány új tagot is választottak. S ez a felfrissítés csak hasznára válhat a Tipográfia TE-nek, hogy még jobb sportolási lehetőségeket biztosíthasson a nyomda- és papíripari dolgozóknak és a múlt évinél is több jó eredménnyel örvendeztethesse meg az egyesület lelkes t­arátait, szurkolóit. Geresdy László Eredményes múlt — reményteljes jövő... Munkás hétköznapok E­gy év munkáját értékelte és egy év feladatait szabta meg a Ma­­gyar Testnevelési és Sport Tanács hétfői teljes ülése. Sportéletünk legjobb szakemberei, sportvezetők, edzők, neves versenyzők vettek részt a magyar sport legfőbb vezető testületének tanácskozásán és sok idő­szerű feladatot vitattak meg. Tanácskoztak szervezeti kérdésekről, be­széltek a sport szakmai színvonalának emelésével kapcsolatos teendők­ről és vitáztak a tömegek sportolási lehetőségeit megjavító intézkedé­sekről. Fontos határozatokat hoztak, tartalmas és érdekes vita után el­fogadták az 1959-es év programját. Az új program sok feladatot tartalmaz és ezek közül egyik legfon­tosabb teendőként testnevelési és sportmozgalmunk új szervezeti rend­szerének megerősítését jelöli meg. A múlt évben elkezdett sportegyesü­­leti választások, a jövő hónapban lebonyolításra kerülő szakosztályi vá­lasztások és az év második felének nagy eseménye, a sportszövetségi választások már részben ennek a feladatnak a megvalósítását szolgál­ják. E választások során a sportszervezetek lelkes és hozzáértő társa­dalmi munkásokkal erősödnek meg, akik a bevált, régi vezetőkkel együttműködve hozzásegítik szervezetüket a sportmozgalom fejlesztésé­ben rájuk váró feladatok eredményesebb végrehajtásához. A sportszervezet megerősítése azonban nemcsak új vezetők bekap­csolásával történik, hanem függ elsősorban valamennyi sportszervezet­ben dolgozó hivatásos és társadalmi vezető munkájától. Függ például attól, hogy a sportszervezetek — és itt gondolni kell a legkisebbekre éppúgy, mint a legnagyobbakra — mennyire tudnak szakítani az alkalomszerű, a rendszertelen munkával és hogyan térnek rá tevé­kenységükben a tervszerűségre. Következetes munkát végezni nem könnyű dolog, s különösen nehéz lenne a sportszervezetek helyzete, ha nekik kellene kialakítaniuk a tervszerű tevékenység formáit. Szeren­csére erre nincs szükség. Nem új dolgok kitalálása vár sportvezetőinkre, hanem a múltban már bevált, hasznos módszerek alkalmazása. Ez a kifejezés, sportszervezeti rendszerünk megerősítése, először is azt jelenti, hogy minden sportszervezet az MTST által elfogadott elvi program alapján kidolgozza saját egyéves fejlesztési tervét. Egy alsó szervezetnek, tegyük fel egy sportkörnek természetesen nem elveiben kell meghatároznia egyéves fejlesztését, hanem a gyakorlatilag végre­hajtandó intézkedések és feladatok összegezésével. Nem programot, ha­nem munkatervet kell létrehoznia, mert tervszerűen dolgozni terv nél­kül nem lehet. A munkaterv kidolgozásának egyik alapja a sportkör versenynaptára. A versenynaptár összeállítása sem jelent új feladatot sportvezetőink többségének, sokan mégis mellőzték az elmúlt két évben a rendszeres és eredményt hozó szakmai munka legfontosabb kellékét, a gondosan összeállított versenynaptárt. A sportoláshoz minden szinten és fokon szükséges bizonyos pénz­összeg. Az állam, a társadalom és maguk a sportolók ezt a feltét­lenül szükséges összeget mindenütt elő is teremtik. De sajnos, csak ke­vés helyen használják fel a kellő körültekintéssel. Tervszerű sportfej­lesztést, szakmai munkát, szervezési munkát viszont csak nagyon ta­karékos és ésszerű gazdálkodással lehet végezni. Ezért minden sport­­szervezetben pontosan be kell tartani a költségvetési előirányzatokat, gazdasági bizottságokat kell létrehozni, amelyeknek működése segíti, sőt biztosítja a pénzügyi fegyelmet és így az egész sportszervezet terv­szerű munkáját. Rendkívüli haladást jelentene, ha mindezeket az intézkedéseket kü­­lön-külön az ország valamennyi sportszervezete végrehajtaná. Testne­velési és sportmozgalmunk új szervezete, amely alig egy éve működik még csak, sokat fejlődnék és valóban jelentékenyen erősödnék.. Nem szabad azonban arra számítani, hogy ezeket a feladatokat alsó sportszer­vezeteink csak úgy önmaguktól megvalósítják. Szükséges, hogy egyrészt a felső szervek az MTST irányításával állandóan szorgalmazzák, sőt segítsék az alsó szerveket a rendszeres és elmélyült szakmai munka ki­alakításában, másrészt a tömegszervezetek, amelyek a sportközvéle­ménynek is kifejezői és hordozói, nyilvánítsák k­i határozottan a sport híveinek az eredményes sportszervezési és sportvezetési módszerek al­kalmazását megkövetelő igényét. Az MTST elnökségének a hétfői teljes ülésen ismertetett álláspontja azt is részletesen kifejtette, hogy a testnevelés és a sport fejlesztése sem valósítható meg önmagában, kiszakítva társadalmi ,­fejlődésünk egé­széből, és az évről évre megállapított programnak nemcsak politikai, gazdasági, kulturális és speciálisan sportbeli fejlődésünket kell figye­lembe vennie, hanem távlataiban is pontosan egymáshoz kell illeszked­nie,­ ragaszkodnia kell bizonyos perspektivikus elképzelésekhez. Ilyen hosszabb távlatot figyelembe vevő programja azonban jelenleg nincs a magyar sportnak. Az új sportszervezet erősítésének egyik feltétele éppen ezért egy három-ötéves vagy még annál is hosszabb időt fel­ölelő távlati terv kidolgozása. Az MTST 1959. évi programja tervbe vette ilyen távlati terv kidolgozását, mint ahogyan gondolt az új szer­vezeti rendszer megerősítésének a fentiekben kifejtett tennivalóira is. M­unkás hétköznapok következnek most a magyar testnevelési és sportmozgalom minden aktívája részére. Az egyre fokozottabban tervszerű, a legfelső vezető testület, az MTST által elfogadott programot megvalósító munka eredményeket hozó, fáradságos, de örömteli hét­köznapjai. Száz edzés után­­ Riviéra előtt A pesti Mackó-büfék wurlitzerbe mu­zsikája, a ropogós róseilni, a tormás mustár, s a limonádé a kis francia bisztrók hangulatát idézi, így azután a francia tengerpartra igyekvő tenisz­­bajnokkal mi is a Mackóban „aklima­­tizálódtunk” a Riviérára. A rokonszen­ves Gulyás Istvánnal való találkozás amúgy is időszerű volt, már csak egy ritka jubileum alkalmából is, hiszen a bajnok valóban szorgalmas edzéssel töltötte a telet és beszélgetésünk nap­ján tartotta a századik edzését. Száz edzés — erről kérdeztük beve­zetésképpen. •­ A múlt évben a szokatlanul hosszú ősz kedvezett előkészületeimnek — kezd­te. — Szülővárosom, Pécs hagyományos szeptember végi idényzáró versenye után október végéig naponta két, két és fél órát teniszeztem. Igyekeztem főleg alap­­ütéseimet javítani, biztosabbá tenni, hi­szen tudtam, hogy erre a gyors fedett pálya nem nyújt lehetőséget. November első felében két hetet pihentem és az igazi előkészületeket csak ezután kezd­tem meg. — A száz edzésből november 17-én végezte tehát az elsőt. — Igen — folytatta mélyen hátradűlve a karosszérében, szokásához híven, gyű­rűjét forgatva. — Ekkor kezdődött. Há­romszor teniszeztem hetente, de az igazi felkészülést a tornatermi és az atlétikai edzések jelentették. Erőnlétem minden eddiginél komolyabb megalapozása mel­lett erőfejlesztő és lazító tornát végez­tem. A versenyeken ugyanis igen gyak­ran előfordult a múlt években, hogy a küzdelem hevében elmerevedtem, szinte elgörcsösödtek izmaim. — Milyen formában érzi magát a szá­zadik edzése után? — Nem tudom — feleli egy építész­­mérnökhöz egyáltalán nem illő határozat­lansággal. — Nem vitás, jó erőben va­gyok, hiszen a véleményem szerint egyébként sem túl nagy jelentőségű te­nisz­edzéseket nem számítva, az idei té­len dupla annyit „dolgoztam”, mint ed­dig bármikor. — Ez tehát dupla sikert jelent. Szó­val, ha tavaly győzött a Riviérán Ulrich, Knight, Fox, Skonecki ellen, akkor az idén ... — Ez a matematika — vág közbe egy röptével —, de a teniszt ütővel és labdá­val salakon játsszák, s nem a logarléc dönti el a mérkőzések sorsát, Így csak abban vagyok biztos, hogy esetleg már a Riviérán vagy később, de az idény fo­lyamán valamikor ennek a száz edzésnek és a továbbiaknak a hatása eredmények­ben is megmutatkozik majd. A Riviérán tulajdonképpen a múlt év­ben sem volt baj Gulyással. Sok szép, európai viszonylatban értékes skalppal s a Beaulieuben aratott győzelemmel tért haza, de utána a brazilok elleni Davis Kupa mérkőzésen bizony kellemetlen csalódást okozott. — Erre a vereségre még gondolni sem szeretek — emlékezik. — A Davis Kupa­mérkőzés előtt és után jó formában vol­tam. Párizsban például, igaz, hogy csak edzésen, de simán legyőztem Fernandest, aki olyan könnyen elintézett idehaza. Hiába, más az edzés, más a verseny és más a Davis Kupa is. Mindemellett ta­valy talán egy kicsit túl hosszúra nyúlt a francia versenykörút. Két fedettpálya ás hét szabadtéri, tehát összesen kilenc versenyen játszottam egyfolytában. Az idén hét versenyre kaptam meghívást, de a tervek szerint hat találkozón indu­lok. Az első állomás Antibes, majd két verseny Cannes-ban és utána a hagyomá­nyos húsvéti Monte Carlo-i viadal követ­kezik. Majd a Davis Kupa-találkozón a své­dek ellen és máris a teniszidény, kellős közepéhez értünk. A magyar bajnok Iz­mait, akaraterejét száz kemény edzés acélozta. Hiába, akadnak olyanok is, aki­k számára a csúcson sincs megállás. Gulyás István abszolút rangelső volt. 1958-ban nem kapott ki magyar teni­szezőtől, de tervei, vágyai hajtják előre, újra csak előre. Mik is ezek a vágyak? A magyar rangelsőség európai viszony­latban is kötelez. A mai, igazi nagy klasszisok nélküli, de annál kiegyensú­lyozottabb mezőnyben jóformán senki sem legyőzhetetlen, egy jobb vagy egy gyengébb nap dönthet az egyik oldalára épp úgy, mint a másikéra. És a Fraser elleni ragyogó ten­iezcsatát vívó Gulyás hallatlan szorgalmát, akaraterejét is­merve, e vagy egyáltalán nem elérhe­tetlen. Várjuk a bizonyítást, talán már a Riviérán. Pénteki 1959. február 29.■3­i ­ Öttusa Népfront Kupa A Népfront Kupa öttusa-részverseny e heti fordulójában több mérkőzés volt. A MEDOSZ Jókai utcai vívótermében bonyolították le a Bp. Honvéd I.ME­DOSZ párbajtőr-mérkőzést, amelyet biztos fölénnyel nyertek meg a Honvéd öttusázók, akik közül Bródy, Móna, Fer­­din­ándy és Szantorló szerepelt a legjob­ban. A MEDOSZ-ból Visontai volt a leg­eredményesebb, de igen jó felkészülés­ről tettek tanúságot a fiatalok, Csabai, Csepeli és Szabó is. Végeredmény:­ Bp. Honvéd I —MEDOSZ 95:55. A pisztolylövésben már sokkal na­gyobb különbséggel győztek a Honvéd­versenyzők. Ferdinándy 31 pontot, Sza­­niszló 26 pontot, Bódy 25 és Móna 16 pontot szerzett csapatának. A MEDOSZ- ból csak Visontai volt eredményes. A pisztolylövés eredménye Bp. Honvéd I — MEDOSZ 98:14. A mérkőzés végeredmé­nye: 193:84 a Bp. Honvéd I javára. Bp. Honvéd II — Csepel H 134:133. Vé­gig szoros küzdelem alakult ki. Pár­bajtőrvívásban a Bp. Honvéd II volt úilta, a csapet­­ek azonban a pisztoly­lövészettel szorosan felzárkóztak. A vívás szépséghibája volt a Bp. Honvéd részéről, hogy egyik erőssége, Török Ottó, pengehiányra való hivatkozással nem jelent meg. A Móna, Török dr. és Préda összeállítású csapat még 28 pon­tos hátránnyal is győzni tudott a Bene­dek, Lakics, Jergel és Malackó összeállí­­tá­sú csepeliek ellen — 76:61 arányban. Pisztolylövészetben: Hermanni 25, Be­nedek 21, Jergel 16, Malackó 10 pontot, illetve Török dr. 24, Török D. 16, Práda 14 és Móna 10 pontot ért el. Bp. Honvéd I —Csepel I 182:139. R­­angadóra a Bp. Honvéd I tartalékoson állt fel, de így is biztosan győzött a roszi napot kifogó csepeliek ellen. Ví­vásban, a Honvédból Ferdinándy, Sza­­niszló és Bódy 3—3 győzelmet szerzett. Huszár a várt teljesítményt nyújtotta. A Csepelből Földi 2, Baiczó, Németh és Fáklya 1 —­1 győzelmet szerzett. Pisztoly­­lövészetben: Ferdinándy 31, Szaniszló 26, Bódy 25 és Huszár 14 pontot ért el. Csepelből Baiczó 23, Németh 19, Fáklya 15, Földi 14 pontot szerzett.

Next