Népsport, 1962. december (18. évfolyam, 237-256. szám)

1962-12-16 / 247. szám

TANTUSZ, HAMLET, TEKERGŐ és fiatal lovasaik n.xn amely fogadott benti köp,nünket — mi tagadás —, egy kicsit lehűtötte a vért az ereinkben. Nem mindennapos látvány ugyanis — még a sportújságíró előtt sem —, ha a hatalmas, ágaskodó per hátáról egy határozott fiatalember igyekszik a biztosabb földközelbe juttatni rakoncátlankodó paripáját. De azután egy-két határozott, előrehajló derékmozdulat, jól alkalmazott csizmasegítség és Tantusz is visszaáll társai közé a sorba, hogy most már békésen végezze a rá és lovasára váró feladatokat. így fogadtak bennünket a Kiskunhalasi Határőr Dózsa fedett lovardájában, ahol az ország egyik legjobb lovasszakosztályát látogattuk meg. Hirling József határőrszázados, a szakosztály vezetője kalauzolt bennünket a lovarda előre felállított akadályai között. Valljuk meg őszintén: szükség is volt erre a kalauzolásra, mert rövidesen Tantuszon kívül Hamlet, Ringó, Tekergő is kecses szökelléssel ugrotta keresztül a mindenfelé felállított akadályokat. — Sok csizma, szabad kéz — hangzott a stílusjavító utasítás. — Töltsd ki csizmával — szólt később a lovardát vezető Mataisz János válogatott lovasunk, amikor az alaposan felemelt akadály előtt Hamlet nevű paripa úgy állt meg, mintha elfelejtett volna ugrani. De jól jött a tanács, mert a következő ráfordítás után úgy repült keresztül a rudak felett — Szabó K. János ifjúsági versenyzővel a hátán, mintha puskából lőtték volna ki. Az ugratás után befejezték edzésüket és a beszélgetést most már az istállóban folytatták, amíg rendbehozták lovaikat és a szerszámokat. — Nagy súlyt helyezünk arra — mondta a Svejk nevű paripát veregetve Hirling százados —, hogy a határőrök lovaskiképzése mellett, fiatal lovasokkal is foglalkozzunk. Tizenkét ipari és iskolai tanuló jár rendszeresen edzéseinkre. Nagy István, Szabó K. János, Puha László, Kunhalmi Marika, Miklósszegi Ferenc nevét lassan úgy ismerik a lovaspályákon, mint az idősebb és már több válogatott mérkőzést megért Mataisz Jánosét, Bábel Józsefét, Balogi Andrásét, Hriazik Pálét, Vass Józsefét és Kalmár Pálét, hogy csak a legismertebbeket említsem a szakosztály tagjai közül. Nem beszél róla, de minden lovas tudja, hogy a kiskunhalasi határőr dózsások hírnevét egy Hirling János nevű fiatal legény is sokkal öregbítette. Mi azért hadd áruljuk el, hogy Hirling százados fia az elmúlt esztendőben nem sokkal maradt el az ifjúsági lovasbajnoki címet elnyerő újpesti dózsás Varró József mögött. Közben befejezik az istállórend helyreállítását. Ragyogás, csillogás, katonás rend mindenütt. Tantusz társaságában vidáman ropogtatják már a zabot a Tarzan és Svejk nevű paripák is, hogy csak újabb két reménységet említsünk a kiképzésre került fiatal lovak közül. A szakosztálysai ket kultúrteremben gyűlnek össze, hogy beszámoljanak az elmúlt esztendő sikereiről, nehézségeiről. Lehet is előrehaladásról beszélni, mert például országos versenyeken Mataisz János Pillangóval és Orlovval — két híres lovával — 11 helyezést ért el, míg az ifjúságiak között Hirling János 14 országos helyezéssel dicsekedhet. A területi bajnokságokról a szakosztály tagjai 110 helyezéssel tértek haza. Az ellenfeleket jelentő mezőhegyesi és dalmadi lovasok a 29 ugrószám között csak 4 első helynek örülhettek, mert a többi huszonötöt a kiskunhalasiak szerezték meg. A szakosztály-értekezleten komoly dolgokról esik szó. Hirling százados beszámolója, majd pedig a hozzászólások alaposan elemzik a sikerek, vagy balsikerek okát. Mindenki elsőnek említi az előre jutás okai között, a Határőrparancsnokság áldozatkész segítségét, apró részletekre is kiterjedő gondoskodását, amely lehetővé tette, hogy a határőrfeladatok ellátása mellett, jelentős országos tényezőt is jelentsen sport-lovasszakosztályuk. Majd többször esett szó a Kocka János vezette KISZ-alapszervezet kitűnő munkájáról, amely nagymértékben elősegítette a fiatal sportolók kiképzését, szélesítette a lakosság és a határőr-lovasok közötti kapcsolatot és jó összhangot biztosított a szakosztály tagjai és a vezetőség között. Megvitatták és ha*ákate£ példát említünk. Eddig a versenyidény végére kifulladtak és nem tudták elérni az idény elején elért eredményeket, tehát változtatni fognak a felkészülésen és nagyobb súlyt fektetnek majd a formábantartásra. Az értekezlet végén kiosztották a legjobbaknak ítélt okleveleket és azzal az érzéssel távozunk a kiskunhalasi lovasok köréből, hogy a Határőr Dózsa lovasai 1962-ben jó munkát végeztek, amelyet jövőre szeretnének fokozni is. — Toldy Ferenc Nem „nagy 77 SZAKOSZTÁLY — Valószínűleg sikerül megtartani a tavalyi negyedik helyet — bizakodnak a BEAC atlétikai szakosztályában. Egyelőre Ugyan csak a bajnoki pontverseny és az egyesületi bajnokság eredménye alapján, de remélik, hogy a készülő munkastatisztikában és az ötven legjobb rangsorában is megelőzik legveszélyesebb ellenfelüket, a MAFC-ot. Mert ha az idén nincs is összesített egyesületi rangsorolás, a helyezéseket azért nagyon számolgatják, összegezik a szakosztályok. De nézzünk kissé a rangsorok mögé, vajon minőségileg fejlődtek-e tavaly óta az E-betűsök? Nagy Sándor vezetőedző szerint feltétlenül. Érdemes sportoló ugyan nem akadt, de az I. osztályúak száma nyolcról tizenötre emelkedett. Mégpedig, teszi büszkén hozzzá, úgy, hogy a másodosztályúak száma most is félszáz, tehát nem csökkent a a nap, az a bázis, amelyből jövőre újabb élvonalbeliek kerülhetnek ki. Folytassuk a ..vizsgálatot”. Solty László szakosztályvezető és az edzők kimutatásokkal felvértezve várják a kérdéseket. Létszám? Mintegy százharmincas állandó keretből 116-an szereztek minősítést. Szakcsoportonként a négy edzőre átlagban több, mint harminc atléta jutott. Ez bizony elég sok, többel nem is tudtak volna foglalkozni. Az egyetemisták száma? Határozottan emelkedett, férfi vonalon már hatvan-negyven százalék javultra az arány, a nők között viszont fordított, lehetne tehát jobb. Bajnokságok? Az országos bajnokok névsorában csak ősszel, a női mezei csapatversenyen találkoztunk a BEAC nevével, a helyezettek között viszont annál többször. S az edzők hozzáteszik, hogy ha a múltban több is volt a bajnok és a válogatott, most sokkal szervezettebb a gárda, jobb a szellem és könnyebben lehetett az atlétákat a fontos, bajnoki és pontszerző versenyekre mozgósítani. Megtudtuk azt is, hogy a négy szakcsoport közül három javult. Damjanovich Ferenc elsősorban a férfi gállfutókkal, Vértesyvel és társaival elégedett, no meg Gerhardt Zsuzsával és a többi női rövidtávfutóval. És, ami manapság elég nagy ritkaság, a BEAC-ban törődnek a váltók kialakításával is! Az ugrók — Nagy Sándor szerint — kevés kivétellel mind megjavították tavalyi eredményeiket. A legjobban a 24 éves Erki Imre, akiből kétméteres magasugró lett, s ha még komolyabban veszi az atlétikát, tőle jövőre már érdemes szintet várnak. Egyébként összesen öt első osztályú bizonyítja, hogy a BEAC-ban a hagyományokhoz hűen mor is erős szám a magasugrás. Viszonylag legtöbbet a dobók javultak. Szatmári Aba, aki azdén vette át irányításukat, elégedetten mutatja kimutatását: tavaly csak 18 miinősített dobó volt, az idén már 43! Az egyetlen első osztályú, a gerelyhajító Pataki hátsérülése miatt, sajnos, csak egyszer indulhatott (s mindjárt 65-ön felül dobott), de a fiatalabb felnőttek és ifjúságiaké között már vannak tehetségek. £ A kivétel — ez viszont az idén 1 más szakosztályban is előfordul ^ — a közép- és hosszútávfutó- ^ csoport. Egy fecske, az újra í versenyző Nagy Zsuzsa javulása. 2 nem csinált nyarat és a mezei J csapatbajnokság is csak részben bírható a csoport javára. Edző- jük, Béres Ernő távollétében a többiek mondják el a visszaesés okát: néhány tapasztalt, idősebb versenyző visszavonult, a fiata $lok még nem tudták őket pótolni. É S — szerintünk — a kelleténél talán kissé többet versenyez- tek is. A szakcsoportok már mind értékelték az idényt, kitűzték a feladataikat. S ha már a jövő évi felkészülésnél tartunk, szóba kerülnek a nehézségek is . A teremhiány miatt a téli edzés- lehetőségek bizony nem megfelelők. Cskik nagyon szétszórtan készülhet a gárda, egyes csopor-! toknak az edzésre kedvezőtlen.! késő esti időpont jut, a dobók- nak kicsi a tereim és eddig még gyógylabdát sem kaptak. Nem! megfelelő a klubház alagsorában ! az erősítésre szolgáló helyiség! sem, a lányok nem is vehetik igénybe. A dobók nyári héti! három edzését már sikerült az Idén biztosítani, de a külön dobópálya nagyon hiányzik ! Változatlan probléma az egyete-mietárc é® középiskolások egy részének nyári kiesése is. S hallgassuk meg Gönczi Józsi bácsit, aki 36 éve szertáros a Mező utcában, a különböző sportszerek gyenge minőségére panaszkodik. Egy biztos: évek óta élvonal- íban vannak az E-betűsök. Ta-' valy előtt ötödik, tavaly negye- i dik lett a szakosztály s az idén. valószínűleg, he nem „hivata-5 losan” is, megtartja ezt a he-5 lyet. Tegyük fel tehát őszintén a kérdést: nagy szakosztály- már atlétikában a BEAC? ! — Nem — válaszolja határozottan Solty László. — Nem is érezzük magunkat annak. Versenyzőink létszáma, az edzők kis száma és lehetőségeink alapján nem versenyezhetünk; az igazán nagy szakosztályokkai, nemigen tudjuk megtartani; már végzett egyetemista atlé-iáinkat sem. A negyedik helyí nél jobbra nem gondolhatunk. Jövőre szeretnénk gyorsítani a minőségi fejlődést, növelni az egyetemisták számát, de továbbra is csak mint erős közép- szakosztály igyekszünk használni a magyar atlétikának. A többiek, az edzők egyetér tően bólogatnak. Nem valami túlzott szerénység ez, inkább az adott helyzet valós, tárgyilagos értékelése. Azt azonban nem lehet rossz néven venni, ha mégis úgy érzik: nagyobb lehetőségekkel a BEAC egyik legnépesebb és legeredménye- sebb szakosztálya azért többre is képes lehetne. (s. z.) ÉRDEKES JUBILEUM November 30-án volt 90 éve annak, hogy először rendeztek nemzetek közötti válogatott labdarúgó-mérkőzést. Az első ilyen találkozón 1872-ben Skócia és Anglia válogatottja mérte össze tudását. Érdekes visszapillantani arra is, milyen rendszerben játszott a két nemzeti együttes. Az angolok felállása ez volt: 8 csatár, 1—1 fedezet és hátvéd. A skótok ezzel szemben 6 csatárral és 2—2 fedezettel, illetve hátvéddel vették fel a küzdelmet. Hogy melyikük elgondolása volt helyesebb, az nem dőlt elezen a mérkőzésen, mert az eredmény gólnélküli döntetlen volt. 1872 óta már 78-szor találkozott egymással az angol és a skót válogatott s a mérleg a skótok javára billen, mert 32 győzelmet, 27 vereséget és 19 döntetlent értek el. A SZEREM és a KRALOM fegyverével A közelmúltban láttam egy lengyel ökölvívó oktatófilmet. Abban tért el a hasonló célú alkotásoktól, hogy a rendező az oktatási folyamatot egy történetbe illesztette. A tornacsarnok előtti téren néhány huligán kötekedik egymással, verekedés robban ki közöttük. Egyikük ott marad a földön, a többiek elfutnak. A póruljárt fickó kövekkel próbálja megdobálni társait, és amikor ez nem sikerül, mérgében összetöri a csarnok bejárata feletti lámpát. A zajra kilép az edző és ökölvívó-edzésre hívja a kártevőt, aki aztán lassan megtanulja a helyes védekezést, a pontos ütéseket, beleilleszkedik a közösségbe is. Ilyen egyszerű a dolog a valóságban is? Az ökölvívás, az edzés, a közösség képes kis huligán-palántákból rendes, dolgos fiúkat faragni? A verekedő hajlamúak nem lesznek képzettségük, erejük tudatában még vadabbak? Mint az élet sok más kérdésére, erre sem lehet egyértelmű választ adni. Az igazságot legjobban olyan edző tudná megközelíteni, aki huzamosabb ideje foglalkozik fiatal ökölvívókkal. Ezért tettem fel ezeket a kérdéseket Szigeti Ferencnek, a Magyar Pamut ökölvívó-szakosztálya edzőjének. Néha ötvenhatvan gyerek is fickándozik, tanul, edz a keze alatt. Honnan jönnek az edzőterembe ezek a gyerekek? Újpestről, Megyerről, Angyalföldről, a verekedéseiről híres „Tripolisz”-ból. Tisztelték az öklét Szigeti Ferenc is ezen a vidéken nőtt fel, tizennyolc évvel ezelőtt itt kezdett el bunyózni, ma a gyár,dolgozója és 1956 óta az ökölvívók edzője. Amikor ifjúságáról beszél, arról az időről, mikor ő volt olyan korú, mint azok, akikkel ma az edzéseken foglalkozik, felelevenedik egy olyan világ, amelyet eddig csak könyvből ismertem. Bandák csavarognak a kocsmák körül. Kötekednek, verekednek. Sörös kancsók ütése nyomán vér borítja el az ünnepi ruhát. Kések pengéje villan, öklök csapása zúdul a letepert áldozatra. Durva beszéd, káromkodás, pálinkaszag. Szigeti Ferenc ökölvívó volt, és mindenki úgy ismerte, hogy sohasem kötekedik, nem keresi a verekedést, de ha felbosszantják vagy a barátait bántják, nem ismer tréfát. Vékony legény volt, de tisztelték az öklét. Rózsaszínűre festenénk a világot, ha azt állítanánk, hogy ma már csak rendes, becsületes, tisztességes fiúk koptatják Újpest, Angyalföld aszfaltját. Az egykor nyomorba fulladt külvárosban is nagyot változott a világ, a múlt azonban még itt kísért a kocsmák körül. A kultúra még nem hatolt be minden zugba, a bor, a pálinka még rombolja az erkölcsöket, a családok életét. Vannak még huligánok, kötekedő, verekedő, „bugázó” fiúk, ha számuk csökken is. Az ökölvívó-szakosztályokban folyó munka vajon nem véli vagy csökkenti-e a huligánok számát? Szigeti Ferenc így beszél erről: Álmatlan éjszakák — A filmbeli történet nem ismeretlen előttem. Több jó ökölvívóm van, akiket utcai verekedésekből emeltem ki: ne itt légy erős, fiam, előbb tanuld meg, hova kell ütni! A gyereknek tetszik a dolog, szorgalmasan dolgozik az edzéseken, és észre sem veszi, hogy nemcsak ütni tanult meg, de valahogy más ember lett. Csak én tudom, hogy nem is olyan egyszerű ez a dolog. A feleségem a megmondhatója, mennyi álmatlan éjszakát okozott egyegy nehezebben kezelhető gyerek, hányszor jártam éjjel az utcát, a kocsmákat, a tévelygők után. Néha olyan gyerekek kerültek a kezem alá, hogy úgy éreztem, valóságos kis gyilkosok közé lépek. Sokukról tudtam, hogy olyan környezetben nevelkedtek, ahol a lopás szinte nem is számít bűnnek. Mi az amivel meg tudtam fogni őket? A sport, a közösség már önmagában is nagy fegyelmező, én pedig értek a nyelvükön, szeretem őket, bízom bennük — és ezt megérzik. Mindig a kabátomban hagyom a pénzem, és ezt meg is mondom nekik. A gyerekek nem lehetnek olyan romlottak, hogy ne lenne hatással rájuk a szeretet és a bizalom. Csak ezzel a két fegyverrel küzdök. Sohasem fegyelmezek ordítozással, üres prédikálással vagy veréssel. Persze vannak nehéz esetek, gyenge akaratú, gyenge jellemű fiúk, akiket ezek a tulajdonságok vagy a környezetük mindig újra és újra visszahúz a rosszba. Embereket formál Volt egy nagyon tehetséges ökölvívóm. A hatalmas erejű, nagyszerű testi képességekkel rendelkező fiú, az ifiben végigvert mindenkit, de ivott, csibészkedett. Egy mérkőzés előtt hazaküldtem az éjjeli műszakból aludni. Reggel szóltak a szaktársak nekem, hogy merev részegen ül egy kocsmában. Úgy tűnt, hogy ennél a fiúnál csődöt mond minden tudományom. Azon a reggelen kapott tőlem két pofont. A változás nem volt villámcsapás-szerű, de ma már a fiú — egy nagy egyesület öklözője — hálás nekem azért a két nyaklevesért. Amikor beteg voltam, meglátogatott a kórházban. Nagy csomag gyümölcsöt, csokoládét hozott. Letette, de nem szólt róla semmit. Amikor elment, utána szóltam: — Itt felejtetted a csomagodat! — Zavarba jött — Én nem értek az ilyesmihez, még sohasem voltam kórházban ... hát... Franyó bácsinak hoztam, na__ Valahol a mélyben a legmegátalkodottabban is ott rejtőzik a jó, az emberi. Az egyikhez több, a másikhoz kevesebb türelemre van szükség, hogy a jó felszínre kerüljön bennük. Nem olyan könnyű tehát a kérdés, amit feltett nekem. Egy bizonyos: az én fiaim nem fogják rosszra felhasználni a sportban szerzett erejüket, tudásukat... Fiainak nevezi a kis „cigány” gyerekeket (micsoda tehetségek vannak köztük!), akik Franyó bácsitól kunyerálnak „bélást” (két forintot), ha nincs stólájuk (pénzük) zsugára (mozijegyre). Fia mind a hatvan ökölvívópalánta, akikből a sport segítségével nevel emberebb embert. Pap Kornélia CizutkaLI-ta^mix t/ \’ in i ii — adta ki a jel„lantodassal védekezünk szót v. szimonyan, a Szpartak Moszkva edzője a bajnoki idény elején. Vége a gólszegény, védekező labdarúgásnak, új szellemben fogunk küzdeni ebben az idényben. A játékosok játsszanak, a közönség pedig élvezze a tetszetős játékot. Sokat dolgoztunk, hogy bírjuk a hosszú idényt, sőt, a hajrában is fokozni tudjuk az iramot. Sikerült, a Szpartak Moszkva megnyerte az idei bajnoságot. Játékosaimban azt igyekeztem beidegzeni, Mit lehetne, mit kellene tehogy sem a játékos, sem a közönség ne feledkezhessék meg magáról? Santiago Bernabeu, a spanyol Real Madrid Klub elnöke szívén viseli a labdarúgás fejlődésének és sportszerűségének ügyét. ,,Egy fél évszázada — mondta legutóbb —, semmi újat sem tapasztalunk a bíráskodásban, legfeljebb a játékvezetők uniformisában. Ezzel szemben a századfordulón, az archaikus öltözetben is rendet tudtak tartani a pályán a bírók, a 22 játékos között, most pedig az új egyenruhában is ki vannak téve a legnagyobb veszélyeknek. Meg kell tehát reformálni a szabályokat és főként a partjelzőkre vonatkozó pontokat. A partjelzők azért vannak ott, hogy megkönnyítsék a játékvezető munkáját. Ehhez viszont jelenleg mindössze két zászlójuk van, amikor néha legalábbis két géppisztolyra lenne szükségük!Ahogy az ellenfelet egy pillanatra sem engedjék szóhoz jutni. Futni kell minden labdára, állandó nyomás alatt tartani az ellenfél kapuját, nem hagyni időt arra, hogy rendezze sorait és ellentámadásba lendülhessen. Röviden, nem szabad kiengedni a kézből a kezdeményezést. Persze, ez nem ment volna megfelelő játékosanyag nélkül. Mindehhez olyan labdarúgóim voltak, mint a 32 éves, hatvanszoros válogatott Nettó, aki végig a karmester szerepét töltötte be, mint támadófedezet. Leghátul, aszabadon mozgó középhátvéd, Gyikarjov és kissé előretolt Kornyejev. A csatársorban a két gyors szélső Huszainov és Reinhold nagyszerű cselezőkészségével segített, a fiatal Szevidov pedig a végrehajtó csatár szerepében kitűnő teljesítményt nyújtva, egyúttal még a bajnokság gólkirálya is lett, 16 góllal. Ez a Szpartak Moszkva képviseli először a Szovjetuniót a Bajnokcsapatok Európa-kupájának 1963—64. évi küzdelmeiben! Játékterek, vagy arénák ? Az algériai labdarúgó-liga játékvezetői elhatározták, hogy sztrájkba lépnek, mert a legutóbbi bajnoki mérkőzéseken tettlegesen bántalmazták a játékvezetőket és a játékosokat. Nem egy ilyen eset történt Algéria több városában, amikor a közönség nem értett egyet a játékvezető ítéletével. Az Algírtól 80 km-re fekvő Marengóban például olyan hatalmas tömegverekedés alakult ki, hogy a rendőrség és a tűzoltóság mellett még a katonaság segítségét is igénybe kellett venni a botrány megfékezésére. A nézők százai ugyanis kövekkel és üvegekkel „felfegyverkezve” berontottak a pályára, s valósággal csatatérré változtatták a játékteret. A helyzet még veszélyesebbé fajult, amikor kiderült, hogy néhányan pisztolyokkal és késekkel voltak felszerelve. Egy játékost és a játékvezetőt a katonaság mentett ki szorongatott helyzetéből s mindkettőt kórházba kellett szállítani. „MEGTALÁLTUK VÉGRE az igazi olasz válogatottat és a jövő a miénk.” Az osztrákok (2:1) és a törökök (6:0) fölött aratott győzelem óta Olaszországban a derűlátás az úr. Főleg a csatársort halmozzák el dicsérettel. Az osztrákok ellen a gólzsák Pascutti két góllal, a törökök ellen a Roma fiatal jobbszélsője, Orlando négy góllal, Rivera pedig, a Milán neves jobbösszekötője két góllal írta be nevét a „nagyok” közé. Rivera az „aranytartalék”, ahogy őt az olaszok nevezik, a törökök ellen a csatársor lelke, irányítója volt. Nagyszerűen megértették egymást a másik öszszekötővel, Bulgarellivel. A most már igazán „azzuri” csatársor így állt fel a törökök ellen: Orlando, Bulgarelli, Sormani, Rivera, Pascutti. „Megvan az anyagom egy igazi, ütőképes csatársor és csapat összeállításához , így Fabbri edző, aki ebben a minőségben két győzelemmel mutatkozott be. — Sormard helyére legközelebb Nicoolét állítom be és akkor jöhet a folytatás. Bízom benne, hogy hamarosan ugyanott leszünk, ahol a nagy olasz válogatott volt 30 évvel ezelőtt.” Nos, majd meglátjuk. 1mlékeztetőnek mT2£téakza bizonyos Szekularac-ügy. Az Crvena Zvezda neves csatárát, ^emlékszünk rá, másfél évre elt tiltották, mert a Radnicski elle-2 nieisi mérkőzésen bántalmazta ^ Tumbasz , jugoszláv bírót. Csak^hogy Szekularacot sem hiába , hívják a jugoszláv labdarúgás v. fenegyerekének. Először a sport- V. hatóságoknál fellebbezett az ítélet ellen, mondván, hogy ő csak 4 akart ütni, de mégsem ütött. Nem hitték el neki, elutasították. Utána a polgári bírósághoz fordult és — legjobb védekezés a 4 támadás —, becsületsértésért , már maga tett feljelentést a bíráró ellen. Garrincha pénzt akar Nehéz helyzetbe került Garrincha klubja, a brazil Botafogo. A híres jobbszélső ugyanis ismételten kijelentette: hxigy többet fizetnek neki, vagy megválik a klubtól. A Botafogo most dilemmában van. Szerződést kötött ugyanis egy tavaszi európai túrára, ennek viszont egyik feltételeként a csapatnak magával kel vinnie Garrínchát is. Ellenkező esetben kútba esik az egész európai portya. Érdemes megjegyezni, hogy.. ..« a bajnokcsapatok eddig lebonyolított Európa Kupái során a Real-színekben játszó Di Stefano 44 gólt rúgott, de ez a forma sem volt elegendő ahhoz, hogy csapatát az idén megmentse a kieséstől, ... a szigetorsszág Olaszországból visszatért labdarúgói egymás után írják emlékirataikat. Greaves és Baker után most Law írja meg viszontagságait az olasz klubokban, p*. az edzői állás a spanyoloknál sem hosszúéletű, hiszen néhány hónap alatt hárman váltották egymást ezen a poszton. Az év kezdődött Pedro Escartin-nal, folytatódott Don Pablo Coronadoval és befejeződött Valalongával. A resz nyelvek szerint Valalonga már most más állás után is néz... ... az Angol Labdarúgó Szövetség, éppúgy, mint 1921-ben, most is a leghatározottabban állást foglalt a női labdarúgás ellen és fel is oszlatta az Angliában hét év óta fennálló egyetlen ilyen női labdarúgó-klubot. ... a hét hónapja sérült francia Roger Piantoni, két-három hét múlva ismét felveszi góllövő cipőjét a Reims balszárnyán, legalábbis ezt várják tőle csapatában, amely szakvélemények szerint a jelenlegi erőviszonyok alapján a legesélyesebbnek látszik a bajnoki címre,w. Vytlacal edző elsősorban abban látja a berlini vereség okát az NDK válogatottja ellen a Nemzetek Kupájában, hogy a fedezetek, akiknek játéka a csapat szempontjából döntő, egyszerűen csődöt mondtak és különösen Masopust, a kulcsember, játszott nagyon fáradtan* .. . a spanyol válogatott nemzetközi mérlege 1962 végével így alakult: Eddig 42 év alatt 141 mérkőzést játszott összesen, ebből 75-öt megnyert, 31 döntetlenül végződött, 35-öt elvesztett. A gólarány 325:191. A spanyol válogatott eddig 30 ország válogatottjával mérkőzött.