Népsport, 1965. április (21. évfolyam, 64-85. szám)

1965-04-05 / 67. szám

Búcsú Uzsgorodtól Este 7 órakor lezárták a zsú­folásig megtelt uzsgorodi Fil­harmónia jellegzetes, népi stí­lusban kiképezett színházter­mének ajtajai! A felszabadu­lási hálóváltó megérkezése al­kalmából rendezett nagygyű­lésre még a meghívóval érkező hivatalos vendégeknek is szin­te közelharcot kellett vívniok a kintrekedt érdeklődök soka­ságával. Uzsgorodban minden­ki látni, üdvözölni akarta a céljához ért stafétánkat. Fényes híre, hagyománya van már felszabadulási vál­tónknak. Népszerű, s mint aho­gyan az uzsgorodiak hangoz­tatják, ezen azért sem lehet csodálkozni, mert az Ung partjain fekvő ősi város ifjú­sága az egész Szovjetunió képviselőjeként kedves köte­lezettségének érzi az április 4-i ünnepi találkozás díszes és méltó keretek között való ün­neplését. FERGETEGES... Az esti nagygyűlésről már beszámoltam. Az Ukrán Népi Együttes káprázatos műsorá­ról azonban — amely a betéte­ket, köszöntőket követte — még nem. Az egyébként is emelkedett hangulatot oly forró légkörűvé varázsolták a többszörösen ki­tüntetett művészek, hogy a kó­rus, a népi zenekar és az ak­robatáknak is becsületére váló, kárpátaljai, ukrán, szlovák, meg magyar táncokat bemu­tató táncosok számai után fer­geteges vastapstól remegtek meg újra és újra a falak. — Ilyen még nem volt!!! — ez volt az általános vélemény, amikor a népi együttes — zárószámukként — régi ma­gyar dalokat, csárdásokat adott elő. NEMCSAK SZÉP... — ... Ugyan, ki az a lány, ott, Vajó Péter mellett? — A magyar küldöttség ifjú férfitagjai feltűnő érdeklődés­sel kérdezgették egymást — az esti közös vacsora alatt —, tekintetük vissza-vissza­­tért a KISZ KB-titkára mel­lett élénk eszmecserébe feled­kezett lányra­— Akvamarin ragyogásé szemek, sudár termet, tiszta vonásé szabályos arc, lágyan leomló gesztenyeszín haj. — Vilma Kuvinyova, a Kárpá­ton túli terület Komszomol KB első titkára Részletes, meglepő tájéko­zottsággal magyarázott pél­dául a terület sportéletéről, holott erről végső soron in­kább csak általánosságokat várhattam tőle. — 1958-ban még egyetlen sportmestere sem volt a te­rületnek — kezdte ismerteté­sét Vilma Kuvinyova. — Első osztályú sportolóink száma nem érte el az 50-et, és a másodosztályú szintet is csak 230-an érték el. Ma már há­rom sportmesterrel 154 I. osz­tályú és­ 500-on felüli másod­osztályú versenyzővel dicse­kedhetünk. Az olimpia évé­ben — tavaly — hozzávetőle­gesen 120 ezer fiatalt foglal­koztattunk az olimpiai felké­szülés jegyében. — Az 1965-ös esztendő egyik legjelentősebb sportvonatkozá­sú Komszomol-jelszava így hangzik: ..Építsünk sportpá­lyákat a magunk erejéből, társadalmi munkával!” — Kedvező tapasztalataink vannak. A beregovói járás­ban például a Csapajev-kolhoz komszomolistái tavaly értékes sportkombináttal leptek meg bennünket. A labdarúgó-pá­lyával együtt 5 futó-, távol- és magasugró-, röp- és kézi­­labdapályát készítettek a hoz­zájuk tartozó öltözőkkel együtt. — Hogyan állnak a termé­szetjáró mozgalom terjeszté­sével? — Öt évvel ezelőtt 36 ezer turistánk járta a hegyeken völgyeiket — válaszolt az első titkár. — 1965 januárjában 55 ezer fölé emelkedett ez a szám. Az emelkedés ellenére sem lehetünk elégedettek. A tájak természetes szépsége mellé, az egyre fokozódó ér­deklődés kielégítésére, az ed­­­digieknél lényegesen megfele­lő is körülményeket kell biz­tosítanunk! ... Tennivaló van bőven!... ILYEN IS VAN... Vasárnap délután tavaszi ve­rőfényben fürdött a város. Egy különös, nálunk is nagyon jól ismert, vidám helyi népván­dorlást előidéző vonzás lett úrrá az utcákon, amely egyet­len főirányba terelte az embe­reket. — Persze, hogy a lab­darúgópálya felé igyekezett a férfinépség! Tízezer néző szo­rongott az Avantgard-stadion lelátóin. Izgalom, ünnepélyes várakozás előzte meg a helyi Verhovina és a k­irovográdi Zirka összecsapását, az elsőt, a tavaszi idény szurkolói éh­ségével olyannyira várt meg­indulását. B. Kalinov, a B osztályú Verhovina edzője győzelmet ígért, de — jóllehet a veterán kapus, Andrij Havasi, min­den védhető lövést hárított — egy gólos vereséggel vonult le a köztársasági kupa első ta­lálkozója után Kalinov tizen­egye. A szurkolósereg elindult ha­zafelé. A levonuló fehér me­zes, ismerősök felé láttatások szálltak: — Nem baj, fiúk, kitettetek magatokért, becsülettel küz­döttetek ... Egy góllal bizony jobb volt a Zirka ... Egy fon­tos, hogy jó kis mérkőzést lát­tunk ... Ilyen is van?! * Indulunk mi­­ is hazafelé. Örömmel jöttünk a hálóváltó­­val, és örömmel, őszinte ba­rátsággal is fogadtak bennün­ket Uzsgorodon. Friss élmé­nyekkel, kedves emlékekkel búcsúzunk az Ung melletti várostól. Uzsgorod, április 4. Gallov Rezső Jubileumi találkozó Nyári verőfénnyel köszöntötte a napsugár hazánk felszabadu­lásának 20. évfordulóját. Zász­lók erdeje vezetett ki a dísz­térre, ahol már korán reggel gyülekeztek a budapestiek, hogy tanúi legyenek a jubileu­mi díszszemlének. Ünneplő kö­zönség a tribünön és a járdá­kon, kedves, nagyrabecsült ven­dégek körünkben, szovjet kato­nák, akik Magyarország fel­szabadításában részt vettek. A tribünön magas, szikár, vöröses arcú férfi ál! Milyen ismerős az arca! Nap mint nap látjuk őt, a szabadság-hegyi Felszabadulás-emlékmű fegy­vert fogó harcosát. S 5 a mo­dell eredetije. Vaszilij Mihaj­­lovics Golovcov a harcos, aki részt vett Budapest felszabadí­tásában, a tribünön áll és inte­get- Derűs, kedves mosoly az arcán. Végtelenül szerény, s várja, hogy megkezdődjék a díszszemle. A világűr meghódítói a tribünön Színes kendők sokasága leng, kezek nyúlnak kezek felé, ün­nepük a hazánkban tartózkodó hős szovjet katonákat, ünnepük a béke nagyszerű harcosait, Valentyina Tyereskovát és Nyi­­kolajevet, a világűrt meghódító házaspárt. Mindenkinek kijut az üdvöz­lésből, az éltetésből, a baráti kézszorításból, a meleg, hálás köszönő szóból. A tribün mar­káns, egyszerű barna ruhás vendége elismerően bólint. Szí­­vélyesen fogja meg a barátok kezé! Vaszi­lij Mihajlovics Go­lovcov 20 év után először van Budapesten. 45 éves, 4 gyermeke van, az Ivanovo körzetbeli Tyejkovóban él, textilgyári mun­kás. Feleségének és négy gyer­mekének, a hosszú téli esté­ken mesél Magyarországról, Bu­dapestről, ahol számára véget ért a háború. Megkérdezzük milyennek ta­lálja most Budapestet? — Nagyon szépnek — feleli. — Számomra nagy élmény ez a találkozás. Gyönyörű volt a díszszemle, szépek és erősek a fiatalok, felejthetetlen napsuga­ras délelőtt volt ez az április negyedike. A szobor modellje is jelen volt Vaszilij Mihajlovics Golovcov, aki egyszerű közkatonaként har­colta végig a háború! most látta először a szobrat a közkatona számunkra jelképpé magaszto­sult alakját. Milyen érzés szobor modelljé­nek lenni? — Azt hiszem, csak véletlen szerencse, hogy rám esett a vá­lasztás, hiszen a szovjet had­seregnek sok-sok olyan közkato­nája volt, mint én. Így beszél Vaszilij Mihaj­lo­vi­cs Golovcov, a közkatona, fel­szabadítóink egyike. Mellén ki­tüntetés, mellette a budapesti emlékérem, a 20. díszszemle jel­vénye. Arra a kérdésre, hogy tetszik a szobor, amelyet róla mintá­zott Kisfaludy Stróbl Zsigmond, így vélekedik: — Szép a szobor, s nagyon tet­szik. De a legszebb ez a verő­­fényes gyönyörű április. __Gyönyörű április, amelyet Golovcovnak köszönhetünk. Az erős fiatalságot, a felsza­badult életet, a napfényt! Egyszerűségében is monumentális Pátzay Pál kétszeres Kossuth-díjas szobrászművészünk új alkotása, Lenin ércalakja, amely előtt épp most zajlik a jubileumi díszszemle első aktusa. — Díszszemle, vigyázz! Fogadás balról, tisztelegj! — A vezényszavak elhangzása után Káló­zy József vezérőrnagy, díszszemle parancsnok jelentést ad a téren felvonult alakulatok üdvöz­lésére érkező honvédelmi miniszternek. (MTI fotó) A Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek díszszemléje Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter ünnepi beszéde után felcsendült a ma­gyar himnusz, és a Városliget rügyező fái alatt megbúvó üte­gek díszössztüze köszöntötte az ország felszabadulásának husza­dik évfordulója! Ezt követően megalakultak a tisztelgő egysé­gek, megperdültek a dobok, s felcsendült az ősi induló: „Fel, fel vitézek a csatára...” Az Ajtósi-Dürer-sor irányá­ból megindult a dübörgő menet, ezer és tízezer láb lépése dob­bant egyszerre, s a teret betöl­tötte a szabályos alakzatok vég­telennek tűnő lánca. Az élen a katonazenekarok utánpótlása, 14—15 éves dobverő legénykék menete nyitotta meg a sort, utánuk következett a felnőtt dobosok százada, majd a ki­vont karddal tisztelgő, magas­­rangú tisztek alakulata. A szabadság nemzetközi harcosai figyelték... A lelátókról szovjetek, fran­ciák, németek, jugoszlávok, ola­szok, bolgárok, románok, s még számos nemzet fiai — volt par­tizánok, ellenállók, hivatásos tisztek, tábornokok figyelték szakértő szemmel az impozáns, egyenes sorú, kemény hömpöly­­gés! A Zrínyi Miklós Katonai Akadémia, az Egyesített Tiszti Iskola, a Kilián György Repülő­tiszti Iskola és az Egyesített Tiszthelyettesi Iskola növendé­keinek zárt négyszögei után lö­vészek szuronyszegzett sorai, majd géppisztolyos egységek haladtak. Egyre újabb csapat­­zászlók tűntek fel, s utánuk a határőrök, a munkásőrség, a vízi egységek harcosainak zászlóaljai sorakoztak. Mögöt­tük gépesített alakulatok felvo­nulásától reszketett a föld, az égen viszont a felhők lovagjai száguldoztak. A kék magasság­ban bombázók, sugárhajtású va­dászok és nyilazott szárnyú szuperszonikus gépek köteléke suhan! Lenyűgöző élmény volt. Egyszerre érzékelhette minden­ki, hogy ezek a csodála­tos gépek és a bennük ülő sokoldalúan képzett katonák képesek meg­védelmezni hazánk légterét és határait. A békeszerető erők fel­­készültsége megörvendeztethette a szocializmus barátait, az ellen­ség viszont rádöbbenhetett, hogy ezek az egységek, a Varsói szer­ződés tagállamainak fegyveres erőivel közösen, szilárd falat jelentenek az agresszív imperia­lizmussal szemben. A díszemelvény előtt mind félelmetesebb katonai alakú ké­pok vonultak el. A szárazon és vízen, sötétben és ködben is nagy sebességgel haladó kétéltű páncélos felderítők után nagy hatótávolságú lövegek, majd rövid csövű tábori tarackok osz­lopai haladtak. Utánuk lánctal­pak sistergő csattogása mellett tisztelegtek az atomtüzérség ki­lövőállomásainak megsemmisí­tésére is képes nagy űrméretű lövegek és a páncélelhárító csu­­paszárnyrakéták egységei. Mindezt már korábban is lát­hattuk, de ami ezután követke­zett, az minden elképzelést fe­lülmúlt. Az idén először­ önhordó rakéták Hazánkban most vonultak fel először a szárazföldi csapatok kis és nagy hatósugarú rakétá­sai. Az idén először láthattuk az önhordó rakétákat, amelyek a hagyományos tüzérség és a légi­erő számára elérhetetlen cél­pontokat is meg tudják semmi­síteni. De „bemutatkoztak” a légvé­delmi rakétaegységek, majd a harckocsizok is. Gyors mozgású úszó harckocsik után a nagyobb méretű páncélosok következtek, amelyek mozgás közben is pon­tosan tüzelnek, felvonultak a hermetikusan zárt egységek és a kétcsövű önjáró légvédelmi lövegek is, majd a katonazene­kar elvonulása zárta a díszszem­lét. Elcsitult a halált hordó, de függetlenségünket és békénket biztosító harci alakulatok mo­raja, a honvédelmi miniszter által is hangoztatott gondolat azonban tovább szárnyalt: „A győzelem a szocializmusé.” Magukról, MAGUKNAK! A fiatalokról manapság sok mindent mondanak. Mondják, hogy tiszteletlenek. Mondják,­ hogy követelőzők. Mondják, hogy nem becsülik meg eléggé az, amit kapnak. S nézik ilyenkor a komiku­san lötyögő tengerésznadrágot, a nyakba akasztott táskarádiót, a tarkóra nőtt, szembefésült, torzonborz frizurát, a tvisztet, a hully-gullyt vagy a „lepké­­zést”. Nos, annak, aki hajlamos az ilyen általánosításra, érdekes lett volna egy kis sétát tennie szombaton délután, a Szin­­­nyei Merse Pál Általános Is­kola és Gimnázium ünnepi díszbe öltözött épületében. A látogatót kék, „R” betűs jelvénnyel ellá­tott diákok fogadják. A kézben tartott meghívón előadások és kiállítások sora. Útikalauz a sé­tához.­­ Néhány előadáscím: „Patria o muerte” (előadás Kubáról), „Antifasiszta líra”, „Pódium IV. a”. Aztán: esztrádműsor, sport­­bemutató, „Felelet”, alcím: „Film — magunkról, magunk­nak”. Magukról, maguknak! A folyosón, a termekben — mindenütt diákok. Rendes a ru­hájuk ... De ezt talán fölösle­ges is mondani. És, ha törté­netesen valamely ütőjüket meg­kérdezném, hogy eleget evett-e tegnap vagy tegnapelőtt, bizo­nyára — és joggal — kinevetne. Ha azonban vágyaik, terveik felől érdeklődnék, azt hiszem, óraszám hallgathatnám őket. Őket, akik ezen iskolanapi ünnepségsorozatot hazánk fel­szabadulása 20. évfordulójá­nak tiszteletére rendezték. De, akik közül még a legidősebb sincs húszéves. Nem túlzás azt mondani, hogy a világon minden érdekli őket. Mindennel kapcsolatban gondolataik, érzéseik vannak. S erre élő bizonyítékok maguk a kiállítások is. A kiállítás a felszabadult magyar színház történetéből, Magyarország­­híd­­jairól, az autó fejlődéséről.. . a kiállítás a fizika történetéről, a könyvekről, az eltelt húsz esztendő képzőművészetéről és­­ a labdarúgásról. „Mezítlábasoktól a 10. arany­éremig”, így hirdeti ez utóbbit a cím. Rendezője a III. b, anya­ga pedig meglepően gazdag. Do­kumentumok az 1945 utáni első labdarúgó-megmozdulásokról tudósítások, képek és serlegek az „aranycsapatról”, a chilei világbajnokságról és a tokiói 10. arany­éremről. Nem titkolt büszkeséggel ka­lauzolják osztályról osztályra a vendégeket: a kubai nagykövet­ség munkatársait, Tabák András és Nyerges András írókat és persze meghívott sportkiválósá­gunkat, dr. Török Ferenc öttu­sázó olimpiai bajnokot is. Egyszóval — iskolanap egy VI. kerületi iskolában. Iskola­nap — 1965 áprilisában. A diá­kok rendezték, tanáraik, szü­leik és minden segítségre meg­kért állami szerv összefogásá­val. Magukról, maguknak ... No meg persze mindenkinek, akit kicsit is érdekel a „mai fiatalság”. A fiatalság, amely már békében született, amely­ről manapság oly sok mindent mondanak. .. .V.\\\\W\\\\\W\WV,’6 A kislány labdázik M­ár lezárták a kordont... A téren jobbra- és balraátot vezényeltek az ideiglenes átjárókra ügyelő kato­náknak. Az utolsó pillanatban egy apuka rohan át hároméves forma kislányával a Dembinszki utcából a Liget felőli oldalra. Az apuka kezében spárgaszatyorban nagy piros-fehér pettyes labda. Megpróbál magának és a kislányának helyet szerezni a zsúfolt tribünön. Nem sikerül. Valahol az ünneplők előtt mégis talál egy talpalatnyi szabad területet. Megáll. Sokáig nem maradhat nyugodtan. Kislánya egyre rángatja a szatyrot, benne a labdát. — Apu, játszani szeretnék! — kerteli. Lehet-e a szívhez szóló, kedves csengetyűhangnak el­lentmondani? ... Lassan közeledik a tíz óra, kezdődik a szemle, de a kis­lányt mindez nem érdekli. Ott, hátul vidáman labdázgat. A díszlövések hallatán azonban kiejti a labdát a kezéből, össze­rezzen, elpityeredik, majd zokog, sír vigasztalanul. — Ne sírj kislány, ez nem igazi lövés! Semmi baj nem lesz! — vigasztalják egyszerre többen is a körülállók... Azután a túloldalra pillantanak. A téren erős, izmos, fiatal katonák vonulnak, nagyszerű fegyverekkel, ők vi­gyáznak arra, hogy valóban ne legyen semmi baj. Hogy a kislány és még sok-sok ezer és tízezer társa nyugodtan labdázhasson és soha ne kelljen összerezzennie komoly ágyúlövések hallatán... Hétfő, 1965. április 5. – Mindenki szakértő Megérkeznek a kiadós séta után a csepeli stadionba az öttusa-istálló paripái. Amíg a verseny elkezdődik, a maguk módján kényelembe helyezked­nek. Lovászaink megoldják a hevedereket kikapcsolják a két­ágú kikötőszárakat, és mindjárt jóízűen nyújtóznak egyet a sár­gák, a deresek, a pejek. Először csipegetik a sarjadó füvet, majd Vörös Józsi bácsi, a lószállít­­mány éllovasa, az öttusa-istálló szolgálatvezetője, előveszi a bű­vös aktatáskát és szétoszt a de­rék négylábúaknak egy doboz mokkacukrot. Nem árt még verseny előtt egy kis bizalomgerjesztő. Sokan rohannak verseny köz­ben, hogy mielőbb beérjenek a 760 méter hosszú, 15 akadályos pálya céljába, így aztán be­lecsúszik néhány hiba. No meg olyanok is akadnak, akik a te­let lovaglás helyett átaludtak és így sok idő is kevés nekik, hogy révbe jussanak. — Megmondtam, hogy nem szabad elindítani őket — mérge­lődik Tóth Béla lovaglótanár, az öttusázók edzője. Elárulunk egy titkot: jó pár éve vissza-visszatérő szólását jegyeztük le Béla bácsinak, mert mikor nem akadtak olya­nok, akik szorgalmas edzések helyett a versenyen szeretné­nek „bedisznózni”. Lovasversenyen is mindenk szakértő. — Ezt nézd, komám! — Hűha, úgy fordítja, mint a rajzoló a körzet, vagy a mani­kűrös kisasszony a kisollót. — Ez aztán a lovas! Mi is elismeréssel adózunk a szép számú lelkes csepeli kö­zönség hozzáértésének, mert Tö­rök Ferenc dr. olimpiai bajno­kunk valóban ragyogó teljesít­ménnyel és a legrövidebb idő­vel győzött a hibátlan lovasok között. T. F.

Next