Népsport, 1966. augusztus (22. évfolyam, 157-178. szám)

1966-08-04 / 159. szám

T u­tolsó szakaszához ér- U­kezett szerdán a II. Országos Sportnapok központi ünnepélyeinek elő­­készülete. A különféle je­lenetek szereplői számára, véget ért a nyári szünet: szerdán délelőtt 10 órakor a „Ritmusok varázsa” cí­mű jelenet próbájával meg­kezdődött az összevont gyakorlás időszaka. Most már nap mint nap reg­geltől estig folyik majd a felkészülés, hogy az augusztus 14-i, illetve az augusztus 20-i ünnepélyen valóban feledhetetlen él­ményben legyen részük a nézőknek. A központi rendezvényit el sem képzelhetők ilyen látványos, mozgalmas, a sportot hatásosan képvise­lő, magas színvonalú jele­netsorozat nélkül. Külső­ségeiben és tartalmában méltóan befejezni a négy­­évenként ismétlődő orszá­gos sportnapokat aligha túlzott célkitűzés, hiszen például már eddig közel kétmillió embert mozgatott meg hazánkban az idei OSN. Ezért a rendezők, a betanítók és a szereplők sok ezres serege fáradságot nem ismerve készül a nyil­vános bemutatkozásra. Természetesen nemcsak a próbák színhelyéül szol­gáló hat sportlétesítményen folyik szinte szünet nél­küli gyakorlás, hanem ké­szülődnek már a különféle sportversenyek, döntők résztvevői is. Úttörőktől a válogatottakig sok sportág legjobbjai edzenek azért, hogy az augusztus 10-e és 20-a közötti viadalokon is igazolják képességeiket, tudásukat. Sok idő már nincs, 10 nap múlva a küzdőtérre kell lépni. De ez a rövid idő nemcsak utolsó, hanem döntő szakasza is a felké­szülésnek. Jól kell kihasz­nálni, hogy ne maradjon el a győzelem. A szereplők között szer­dán tapasztalt lelkesedés azt ígéri: nemcsak, hogy nem marad el, hanem le­nyűgöző lesz a siker. F­urcsa közjáték színhe­lye volt a frankfurti repülőtér, ahol az ezüstérmes nyugatnémet labda­rúgó-válogatottat fo­gadták. Az ünnepélyes fo­gadtatás kijárt a kétórás nagy küzdelmet vívott együttesnek. Rászolgált az ünneplésre, a dicséretre. Az egybegyűlteknek azon­ban nem az volt a legfőbb gondjuk, hogy a nagy csa­tában derekasan helyt állt labdarúgókat a levegőbe dobálják. Ez ugyanis sportolókhoz méltó fogad­tatás lett volna. Ezzel szemben soviniszta páni­kot szítottak abból, hogy az angolok harmadik gól­ja jogos volt-e vagy sem. Egy sportesemény sok mindenre alkalmas. Alkal­mas például arra, hogy egy válogatott lemérje felkészülésének, munkájá­nak erényeit vagy hibáit, hogy tapasztalatokat von­jon le, és elismerje, hogy­­ ellenfele jobb volt. A különböző filmek le­­pergetése, szakemberek el­fogulatlan véleménye sze­rint is a világbajnoki dön­tőnek nem 4:2, hanem 2:1 volt a reális végeredmé­nye. Dé­­ Anglia javára. Szomorú, hogy erről Frankfurtban megfeled­keztek. Tizenhat ország 70 motoros műrepülője a moszkvai világbajnokságon Augusztus 6-án Moszkvában a tusimói repülőtéren kezdődik a motoros műrepülők IV. világbaj­noksága. Az érdeklődésre jel­lemző, hogy ezúttal tizenhat or­szág hetven versenyzője indul el. A nevezésekből kiderül, hogy jele­n lesz a versenyen az 1960- ban Pozson­yban vi­l­ág­ba­jn­oks­á­­got nyert csehszlovák Bezak, az 1962-ben Budapesten világbaj­nokságot nyert Tóth József és a spanyol Castagno is, aki 1964- ben Bilbaóban szerezte meg a világbajnoki címet. Ezúttal lényegesen több szám­ban avatnak világbajnokot, mint az előzőkben. A VB három szám­ból áll, a nyílt kötelezőből, a zárt kötelezőből és a szabadon vá­lasztottból. Moszkvában már mind a három számban kioszt­­ják a világbajnoki érmeket. Ezt követően a mezőny első felé­ben végzettek a zárt kötelező­ben és a szabadon választottban még egyszer összemérik erejü­ket, s közülük kerül majd ki az abszolút világbajnok. A magyar színeket a követke­zők képviselik Moszkvában: Tóth József, Bogdáni Tibor, Rozmanin Gyula, Farkas Sán­dor és Heil Gáspár. Műrepülőink kedden Nagy Béla vezetésével és Borbás Pál edző kíséretében Nyíregyházáról elrepültek gé­peikkel Moszkvába. Világcsúcs úszásban A szovjet Belic-Ge­jman szer­dán Harkovban a 800 méteres gyorsúszásban 8:47.4 perces idővel ú.­ világ- és Európa­­csúcsot állított fel. A régi világ­csúcsot 1962 óta az ausztrál Rose tartotta 8:51.5-tel, míg a régi Európa-csúcs Belic-Ge­jman nevéhez fűződött a múlt évben elért 8:58.7-es idővel. A Bp. Honvéd legyőzte az NSZK bajnokát, az Újpesti Dózsa pedig a VfB Stuttgartot ." SPORTOLÓINK KÜLFÖLDÖN Kedden játszotta első nyugat­­ném­etországi mérkőzését a Bp. Honvéd é® az Újpesti Dózisa. A Honvéd a nyugatnémet labda­rúgó-bajnokság győztesét, az 1860 Münchent győzte le ottho­nában. Bp. Honvéd—1860 München 2:1 (0:1). München, 10 000 néző. A nyugatnémet bajnok jól kez­dett, az első félidőben sokat tá­madott, de a csatárokat a Hon­véd védői többször lesre állítot­ták. A 25. percben Küppens lö­vése Tajtin Irányt változtatva került a kapuba. A második fél­időben magára talált a Honvéd, fölénybe került. A 66. percben Tóth K. lövése talált a hálóba, majd egy perccel a befejezés előtt Tueednoer volt eredményes, így mag­yar győze­lemmel ért vé­get a mérkőzés. Újpesti Dózsa — VfB Stuttgart 4:0 (1:0). Stuttgart, 5000 néző. Az ú­nestiak i"v álltak fel: Szent­­mihályi — Káposzta Sólymosa, Sóvári, Nyirő. Noskó Kuharszki. Gör­öc­. Bene Dunai Zámbó. Sze­merkélő esőben kezdődött a ta­lálkozó. Rögtön a magyar csapat lépett fel támadólag és viharos támadások után a 33. percben Dunai megszerezte a vezetést. A második félidőben fokozódott az újpesti fölény. A 62. percben Bene, a 78.-ban Dunai volt ered­ményes. A 87. percben Ben­ét S­zabágtalanul akadályozták a 16-oson belül. A 11-est Noskó értékesítette, 4:0. ★­ D i n­a­mo D ölni K­u­bi­n — Csepel 2:2 (0:1), Delni Kubin, 3000 né­ző. A Csepel az alábbi összeállí­tásban játszott: Fatér — Vellai, Molnár, Pető, Faludi, Kleibán, Kalmár. Németh, Káló, Rotten­­biller, Sebestyén. G: Pavlik, Bu­gán. 111. Kalmár, Káló. Két győzelem — egy vereség A svédországi Örebróban be­fejezték a főiskolai sakkcsapat­­világbajnokság 1. fordulójának mérkőzéseit. Az újabb jelentés szerint a magyar csapat Skócia ellen nem 4:0, hanem 3.5:0.5 arányban győzött. Az I. forduló eredményei: I. csoport: Svédország—Finnország 2:2. II. csoport: Csehszlovákia — Izlaind 2.5:1.5. III. csoport: Ju­goszlávia— NDK 2:2. IV. csoport: Írország — Izrael 1­ 5:2.5. Svájc— Anglia 1.5:2.5. V. csoport: Bel­gium— Bulgária 0:4. Dánia—Tu­nézia 3:1. VI. csoport: Románia — Puerto Rico 4:0. Magyaror­­szág — Skócia 3.5:0.5. A második fordulóban egy mérkőzés fejeződött be a rendes j­átékidő alatt. I. csoport: Szov­jetunió—Svédország 3.5:0.5. * A főiskolai s­akkcs­apa­t-világ­­bajnokság II. fordulójában a ma­gyar csapat 2.5:1.5 arányban ve­reséget szenvedett a román vá­logatottól, a III. fordulóban vi­szont 3:0 arányban vezet Puerto Rico ellen. Eredmények: II. for­duló: 2. csoport: Hollandia — Csehszlovákia 1:2 (­ függő). 3. csoport: Kuba—Jugoszlávia 1:3, 4. csoport: Írország—Svájc 3:1, Izrael — Anglia 1.5:2.5, 5. csoport: Belgium —Dánia 0.5:3.5, Bulgária —Tunézia 3:1, 6. cso­port: Magyarország —Románia 1.5:2.5, Skócia —Puerto Rico 0.5:3.5. III. forduló: 1. csoport: Finn­ország—Szovjetunió 1:3, 2. cso­port: Izland — Hollandia 0:2 (2 függő), 3. csoport: NDK—Kuba 2:1 (1). 4. csoport: Anglia —Íror­szág 3.5:0.5. a Svájc— Izrael ta­lálkozón mind a négy játszma függőben maradt. 5. csoport: Dánia—Bulgária 1:1 (2), Tuné­zia—Belgium 2.5:1.5, 6. csoport: Puerto Rico — Magyarország 0:3 (1), Románia —Skócia 3:0 (1). Szpasszkij vezet Santa Monicában A Santa Monicában folyó Pia­t­g­orszk­y nemzetközi sakkver­se­nyén a IX. fordulóban függőben maradt Larsen — Portisch játsz­mát az 53. lépésben a dán nagy­mester nyerte meg. Unzeoiker Ivkovot győzte le. A 10. fordu­lóban Portisch Lajos ezúttal — sötéttel — az argentin Najdorf el­len mérkőzött. A függőben ma­radt játszma során Najdorf a királyin­diai védelem egy új, hipermodern változatát alkal­mazta, és némi előnyt szerzett. — További eredmények: Szpasszkij (szovjet) — Petroszj­án (szovjet) döntetlen, Fis­her (ame­rikai)—Reshevsky (amerikai) 1:0, Unzicker (nyugatnémet) — Don­­ner (holland) döntetlen, Larsen (dán) — Ivkov (szovjet) függő. A verseny állása: Szpasszkij (szovjet) 6.5 p, Larsen (dán­) 6 p. (1), Najdorf (argentin), Portisch (magyar), Reshevsky (amerikai), Unzicker (NSZK). 5 — 5 p, Pet­­roszjan (szovjet) Fisher (ameri­kai) és Donnner (holland) 4.5 — 4.5 p, Ivkov (jugoszláv) 3 p, (1). A XI. forduló sorsolása: Un­zicker— Szpasszkij, Donner—Lar­sen, Ivkov—Najdorf, Portisch — Fisher, Reshevsky—Petroszjan Csütörtök, 1906 aug. 4. Má­r cs­ak 9r fi n­­ap az atlétikai EB rajtjáig BUDAPEST Vla 66 VX***S*S*****5**SW­­ 5fSSSifr Ax, idén 12 egyesület osztozott a bajnokságokon Hogyan jósoltak az egyesüle­tek az atlétikai bajnokságra? A Bp. Honvéd, az Újpesti Dózsa és a BEAC jóslatai beváltak, any­­nyi bajnokságot nyertek, ahány­ra számítottak (ha nem is min­dig abban a szántban, amelyben várták). Nem vált be viszont a ,,nagyok" közül a Vasas számí­tása, több meglepetés után a re­mélt 5 helyett meg kellett elé­gednie egyetlen bajnoksággal. A vártnál több bajnoksággal tértek viszont haza a vidékiek. A tava­lyi 15-tel szemben az idén 12 egyesület nyert bajnokságot. A 27 bajnoki szám I—III. helyezé­sén így osztoztak az egyesüle­tek t A negyedik oszlopban az összes elért I—VI. helyezés szá­mát tüntetjük fel): összesen 32 egyesület szer­ztett I—VI. helyezést, 17 v­idéki és 15 fővárosi, de csak 15 egye­sületnek került egynél több ver­senyzője az első hat közé. H­at egyesületnek ugyanaz az atléta szerzett két helyezést. (Meg kell jegyeznünk, hogy a rúdugrásban és a női magasugrásban kiala­kult holtversenyek miatt a baj­nokságok számánál eggyel több III., eggyel kevesebb TV. és ösz­­szesen öttel több VI. helyezés volt.) A bajnokságon a férfi és a női pontversenyben a következő egyesületek szerepeltek a legjob­ban (a holtversenyek folytán kapott tizedpon­tokkat nem szá­mítva): Férfiak: 1. Bp. Honvéd 419, 2. Újpesti Dózsa 194, 3. Vasas 185, 4. Csepel 105, 5. Bp. Spartacus 96, 6. BEAC 85, 7. TFSE 74­­. Nők: 1. Bp. Honvéd 202, 2. Újpesti Dózsa 196, 3. BEAC 90, 4. Vasas 80, 5. TFSE 77, 6. Bp. Építők és Vasas Izzó 46—46 p. A Bp. Honvéd fölénye az idén a tavalyinál is jobban kidombo­rodott 1 I. II. III. ös sz. Bp. Honvéd 10 5 7 40 II. Dózsa 4 7 6 24 BEAC 4 1 1 13 Vasas 1 3 3 18 TFSE 1 1 3 10 Bp. Spartacus 11 18 Bes. Dózsa 11 — 2 Bp. Építők 1—14 DVTK 1 — — 3 SZMÁV 1 — — 2 VM KÖZÉRT 1 — — 1 SBTC 1 — — 1 Gy. Dózsa — 2 — 2 Orm. Bányász — 2 — 2 Csepel — 117 V. Izzó — 1 — 4­­&EAFC — 1 — 2 Bp. V. Meteor — 1 — 2 MAFC — — 2 4 BVSC — — 1 2 P. Tanárik. ——13 Sz. Dózsa — — 1 1 Júliusban öttel növekedett EB-szintes versenyzőink száma Július folyamán megtört az a lendület, amellyel atlétáink a ko­rábbi versenyeken az EB nevezé­si szintjeivel küzdöttek. Július folyamán már csak öt új atléta — Kovács G., Pető, Lovász, O. E., Szerényi — került a szintesek kö­zé, hárman közülük a legfonto­sabb hazai versenyen, a bajnoksá­gon. Előzőleg Istóczky második számban, 100 m-en is szintes lett. Viszont júliusban tovább csök­kent azoknak a versenyzőinknek a névsora, akik a szintet csak múlt idényben teljesítették. A harmadik versenyhónap után a nevezési szintet elért atlétáink száma 58-ra emelkedett. Jelenleg „vezet” az 5000 m, a női 800 m és a gerely egyaránt 5—5 szintessel, és még 11 olyan bajnoki szám van, amelyben maximális létszá­mú, tehát három versenyzőt in­díthatunk. (A maratoni futásban és a gyaloglásokban, mint isme­retes, nincs nevezési szint.) . Vál­tozatlanul nincs szintesünk négy férfiszámban, s közülük csak 1500 m-en és 110-es gáton sikerült némileg közelebb kerülni július­ban az előírt eredményhez. Az alábbiakban most az utolsó alkalommal közöljük, hogy az egyes számokban kik érték el ed­dig az 1965. augusztus 1. óta ér­vényes, zárójelben feltüntetett ne­vezési szinteket. Férfiak 100 MÉTER (10.5): Rozsnyai, Mi­­hályfi, Hajdú, Istóczky. 200 MÉTER (21.2): Mihályfi, Is­tóczky, Gyulai. 400 MÉTER (47.3): Mihályfi, Gyu­lai. 800 MÉTER (1.49): Nagy I., Stoll. 1500 MÉTER (3:43): —. 5000 MÉTER (14:05): Mecser, Kiss I., Szentiványi, Kiss Gy., Szeré­­nyi. 10 000 MÉTER (29:20): Mecser, Simon D., Sütő. 3000 M AKADÁLY (8:46): Jóni, Magyar. 110 M GÁT (14:4): —. 400 M GÁT (52 mp): —. MAGAS (206): Medovárszky, No­­szály. RÚD (470): —. TÁVOL (760): Kalocsai, Margitics, Hossala. HÁRMAS (15.80): Kalocsai, Iva­­nov. SÚLY (17.70): Varjú, Nagy Zs., Fejér. DISZKOSZ (55 m): Fejér, Szécsé­­nyi, Faragó. GERELY (76 m): Kulcsár, Né­meth M., Krasznai, Kovács G. KALAPÁCS (64 m): Zsivótzky, Eckschmidt, Lovász. TÍZPRÓBA (7000 p): Bakai, Hu­bai. Nők 100 MÉTER (11.7): Nemesháziné, Bartosné. 200 MÉTER (24.3): Nemesháziné, Bartosné. 400 MÉTER (56 mp): Nagy Zs., Munkácsi, Szenteleki. 800 MÉTER (2.09): Nagy Zs., Kazi O., Szenteleki, Nagy K., Tóth M. 80 M GÁT (11.1): Tóthné, Pető. MAGAS (165): Noszályné. TÁVOL (610): Kispálné. SÚLY (15 m): L. Bognár, dr. Kleiberné, Mikuss dr. DISZKOSZ (50 m): dr. Kleiber­­né, Stugner, L. Bognár. GERELY (50 m): Rudasné, Né­meth A., Paulányi, Radnai, O. E. ÖTPRÓBA (4300 p): Tóthné, Papp M. (Megjegyzés: azok a versenyzők, akiknek a neve nem dőlt szedés­sel szerepel, az idén még nem ér­ték el a szintet.) Most már rohamosan közeledik az utolsó határidő: augusztus 15- ig lehet teljesíteni a szinteket. Ad­dig még két hétvége van hátra, különböző versenyekkel. Néhány atlétánk ott jár a „határon”, meg kell ragadniuk az alkalmat a szintek elérésére! A maga­sugrók emelkedtek ki Az idei svéd at­lét­tikai baj­­n­oks­ágon n­a­g­y ré­szvét­le­ns­é­g mellett csak közepes eredmé­nyek születtek. Figyelembe kell azonban venni, hogy a svédek legjobbjai köz­ül hiányzott gáton, a sérült Forssander, 5000 m-en a megbetegedett Najde, továbbá Garderud és még néhány fiatal futóreménység. A kimagaslóan legszínvonalasabb szám a ma­gasugrás volt, itt még a negye­dik is 207-et ugrott. Az atléta­nők köztül Wallgren szerepelt igen biztatóan. Férfiak: 100 m: Krumlinde (10.6. 200 m és 400 m: Althoff 21.5 és 48.il. 800 és 1500 m: K. Andersson 1:49.7 és 3:51.8. 5000 m: Larsson 14:22. 110 m gát: Lindqvist 14.7. 400 m gát: Librand 52. 3000 m akadály: B. Persson 8:48.8. Magas: O. Johansson 210, B. Jonsson 210, Nissson 207, Daihlgren 207. Rúd: Mertamen 450. Távol: Höök 752. Hármas: B. Johansson 15.19. Súly: Bendeus 17.66. Diszkosz: Hag­­und 56.50, Udde­bom 56.46 (a bajnokság előtt 57.80-at do­bott). Gerely: Smiding 70.78. Ka­lapács: Asplund 61.02. Nők. 100, 200 és 400 m: Wallgren 11.8, 24.2 és 56.3. A bajnokságot követően Bur­­lin 482 cm-es csúcsot ugrott rúdda­l, Wallgren pedig 400-on 55 mp-cel beállította a svéd csú­csot. 120 induló Gyöngyösön minden készen áll, hogy csütörtökön a selejte­zőkkel elkezdődjön a néphad­sereg 1966. évi ökölvívó-bajnok­sága. A rendezőkre nem kis fel­adatot ró a 13 egyesület ököl­vívóinak igazgatása, és ha a ne­vezettek valamennyien szorítóba lépnek, akkor 120 lesz az indu­lók száma. A tavalyi bajnok egyesület, a Kiskunfélegyházai Kun Béla HSE öklözői már hétfőn megérkeztek a Mátra-alji városba és nagyon készülnek bajnokságuk megvé­désére. A helybeliek, a Zalka HSE ökölvívói sem akarnak le­maradni vetélytársaik mögött, és egyhónapos edzőtáborozással készültek a bajnokságra. Remé­lik, hogy az idén Gyöngyös nyeri a pontversenyt. Már a helyszínen vannak a legjobb zalaegerszegi, pécsi, bé­késcsabai honvéd ökölvívók is és a Budapesti Honvéd katonáit is öten képviselik, köztük a két Simon-fiú és a berlini ORT-győz­­tes, Máthé. A néphadsereg bajnoksága mindig nagy küzdelmet hozott és nem egy tehetség bukkant fel a résztvevők között. Remél­jük, hogy az idén színvonalas találkozókra kerül sor és fel­bukkanó tehetségekben sem lesz hiány. Csütörtök du. »­, 8 órakor GALOPP Hosszútávú gyaloglóink vasár­­napi főpróbája gyengén sikerült. A Prága—Podebrady 50 km-es versenyen egyedül Havasinak volt es­élye arra, hogy az első 8—10. között végez­z­en, 30 km után azonban többször izom­gör­csöt kapot­t az alsó lábszárába. Ez vele eddig még nem fordult elő. Leállt, gyúrással próbálko­zott, de a fájdalom annyira erő­södött, hogy 37 km-nél feladta- Dinesz a táv végén nagyon visz­­szaesett, jellemző, hogy az utol­­só 10 km-t 65 perc alatt tette meg! — Havasi a görcs nélkül 4:28 körüli eredményt érhetett volna el korábbi részidői alapján — közölte Béres Ernő, a verseny­zők kísérője. — Az a vélemé­nyem azonban, hogy gyalog­lóink fizikailag és idegileg nem voltak eléggé felkészültek, hiány­zott belőlük a kellő küzdőképes­­ség, hamar elhagyták magukat. Kétségtelenül szokatlan volt szá­mukra az elég nehéz, sok emel­kedés, hullámos terep, az EB út­vonala ehhez képest lényegesen könnyebb lesz. Megfigyelésem szerint, a mieink a frissítés te­rén nem rendelkeznek kellő ta­pasz­ta­latokka­l, márpedig ennek nagy szerepe lehet és a külföldi versenyzők erre sokkal több gondot fordítanak. Béres elmondta, hogy az NDK legjobb gyaloglói közül csak a világcsúcstartó Höhne hiányzott, kisebb húzódása miatt, őt azon­ban így is válogatják az EB-re. A többiek hatalmas küzdelmet vívtak a kiküldetésért és ebbe a svédek sem tudtak beleszólni. A tavalyi győztes Leuschke so­káig nagy előnnyel vezetett, de túlbecsülte az erejét és a végén össze­csuklott. Annál jobb be­osztással versenyeztek, kitűnő benyomást keltettek a többiek. A győzte© Sakowski aránylag óva­tos kezdés (52:09-es első 10 km) után­, átlagban 25 és fél perces öt kilométereket gyalogolt és az utolsó 5 km-nek ideje 24:13.2 volt! Az NDK versenyzői közül egyébként csak Sakowski volt 30 éven felüli. Rieger 24, Skot­­nicki 23, Selzer pedig m­ind­ösz­­sze 20 éve©! ,,Ez is bizonyítja, hogy a gyaloglás nemcsak az idősebb versenyzők sportja é© a hosszú távokra i© lehet fiatalo­kat megfelelően felkészíteni” — állapította meg Béres Ernő. sportműsor CSÜTÖRTÖK atlétika, az Előre ifjúsági versenye. Sport u., 17. KÉZILABDA. Alkotmány Kupa, selejtezők: Csepel. Stadion, 18 órától. LABDARÚGÁS. MNK. XXIX. cso­port: Békéscsabai VTSK — Gana-MÁVAG, Békéscsaba, 17, Balta B. Nemzetközi mérkőzés: DVTK — Cz Szubotica, Diósgyőr, 17. ÖKÖLVÍVÁS. Országos hadse­regbajnokság selejtezői. Gyön­gyös, 16. RÖPLABDA. Nemzetközi férfi mérkőzés: Reggino Elmilia (olaezi — Dunaújvárosi Kohász, Dunaúj­­vá­ros, 17. Népsport-A Magyar Testnevelési és Sportszövetség lapja Főszerkesztő- Tabák Endre. Szerkesztő: Ardai Aladár. Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla utca 6. Tel.: 140— 423, 140—850 és 140 — 855. Kiadja az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth László Igazgató Kiadóhivatal, Budapest VT., Révay utca 16, Telefon* 116—660. Terjeszti a Magyar Posta. Elő­fizethető a helyi. Budapesten a kerületi kézbesítő postahivata­loknál és a kézbesítőknél Elő­fizetési díj egy hónapra 14 forint. Megjelenik hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. A beküldött kéziratokat és raj­zokat nem őrizzük meg. é© nem küldjük vi6©za. Index: 25 004. Szikra lapnyomda Budapest. MOST A LABDARÚGÓ NB II KÜZDELME ÉS A TOTÓ RENDKÍVÜLI INDUL ATLÉTIKAI EB PÁLYÁZATA w­wmmmmwmc: Az NB II-s mérkőzések a szel­vény első oldalán, az EB-pályá­­zat tudnivalói pedig a szelvény hátoldalán.

Next