Népsport, 1969. január (25. évfolyam, 1-21. szám)

1969-01-13 / 8. szám

Oxigénkára a Pilisben, avagy tól* is lehet harisnyában futni! Mióta visszatértem Lajceforrásról, egyfolytában ezért szurkolok: valakinek eszébe ne jussom, hogy a női labdarúgás bevezetését kezdeményezze nálunk. Félő, ugyanis, hogy ez megtizedelné amúgyra szegényes női úszógárdánk sorait. Ott fenn, Lajos-forrásom a lányok, fiúkat is megszégyenítő lendülettel, hévvel és keménységgel kergették a labdát, s még kamaszos sportszerűtlenségektől sem riadtak vissza egy-egy gól érdekében. Ha ez így megy, hovatovább a fiúknak kell majd az egyenjogúsításért küzdeniük. De, hogy ma még kétségtelenül a fiúik képviselik tizenötévesen is ez erősebb nemet hasonló korú lánytársaikkal szemben, arról is meggyőződhettem. Egy elveszett cipő A napi edzésbe beiktatott 3—4 ezer méteres futások időeredményeiből kényelmetlen dolog derült ki: a gyorsúszó Harsányi Marianne jobb időt futott a lányok futamában, mint a mell- és vegyesúszó Buzgó József, a mellúszó Magó Sándor és a hátúszó Bánkuti Zoltán a fiúk mezőnyében. Amit érthetően meg kellett torolnom, s egymás ellen eldönteni, hogy ki a legény a gáton. ... Szikrázó napsütésben, portíóban indul a négytagú mezőny. A támfal alkotta „lelátón” 12 főnyi szurkolósereg buzdítja őket kimeríthetetlen hangenergiával. Azelső körben Magó feje bukkan ki elsőnek az erdőből ... — Gyerünk Józsi! — fesztetja Buzgót Pók Edina. — Nem szégyeled magad! A fiúknak , szurkolsz? — tör fel az önérzet egy másik kislányból. ... utána Bánkúti áll az élre. Az első kör eredménye: 3:15.0 perc... —* Hűű, ennél jobbat eddig csak a Lázár futott! — szeszen fel a kis tábor. ... Bánkuti növeli előnyét... ■■■* Siess! Remek időt futsz! — biztatja a stopper alapján egy mutáló hang. ... Harsányd Marianne resanted, eldobja a salját, majd a sapkáját — de nem adja fel! Egyikük már-már mellé szegődsz, hogy segítse__ Megőrültél? Diszkvalifikáljaki*--- tett- le •"•egy éles szoprán. ... négy kör után... Bánkúti fut be elsőnek a célszalagot helyettesítő fa mellett. Másfél percet javult egy nap alatt!... A férfiak becsületét megmentette , az egyik cipőjét azonban elvesztette. A nagy hajrában ott hagyta az erdőben. Szakosított túra Az FTC úszói néhány napira a Lajos-forráson, a Ságvári menedékházban vertek tanyát. Negyedik éve járnak ide egy kis „oxigénkúrára”, amelynek hatása nem is annyira fedettpályás idényben jelentkezik, hanem nyáron. A három edző, Kolossa István, a felesége és Ózdy Réka diktálja naponta az iramot — 10—18 km-eket túráznak — azaz pontosabban a gyerekeik diktáljál nekik, mert az „erőltetett menetben”, stopperrel a kézben megtett hegyre föl, hegyről le „séta” után ők e fáradtabbak ... Nevetve mesélik, hogy a minap „rádolgoztak” még nyolc kilométert, mert eltévedtek és csak nagy kerülővel tudtak hazatérni. — Az idén szakosítottunk a túrázásban — meséli a vezetőedző, Kolossá István. — A közép és hosszútávúszókat, valamint a vegyesúszókat magasabb követelmények elé állítjuk, nekik gyorsabban kell hazaérniük. Persze ők azután valósággal húzzák maguk után a többieket. A futásban és túrázásban Lázár Péter tartja a csúcsot, sőt ő a legjobb síelő is. Farkasétvágy Jó hangulatban telnek a napok. Lázár Péter nagyobb ambícióval kezdett az idén mint valaha. A sokáig betegeskedett Pók Edinának egészségével együtt visszatért a versenykedve is és ígéri, hogy visszaverekszi magát a válogatottba. Fodor Judit pihent két napot, mert Vas dr. az orvosi ellenőrzésen erősebb fáradtságot észlelt nála. Gyorsan elrepül a szabad levegőn a háromórás foglalkozás. Gyors zuhanyozás és máris farfoasétvággyal látnak hozzá Ménesi József kitűnő főztjének. Az újságíró pedig szippant még néhányat, jó mélyen, a kristálytiszta levegőből, élvezi egy percre a csillogó hóról viszszaverődő napfényt, az azúrkék eget, s visszatér a füstös Nagykörútra. Ruszkai Katalin Totó tipphapokság Kérjük a résztvevőket, hogy a 3. hét tippjeivel küldjék be a saját számításukat, mégpedig valamennyi fordulót fordulónkat részletezve és összegezve. Azaz így: 41. hét: 6 találat, 42. hét: 7 találat stb ., összesen 85 találat. 44 ÓRÁS MUNKAHÉTRE AZONNAL! BELÉPÉSSEL FELVESZÜNK: gyors- és gépírónőket, asztalos, lakatos, esztergályos, marós, fúrós, villanyszerelő szakmunkásokat, sajtoló gépmunkásnőket, betanuló férfi munkásokat, továbbá segédmunkásokat, takarítónőket, 14 — 16 éves leányokat és fiúkat 4, illetve 6 órás munkára. Jelentkezés: GANZ VILLAMOSSÁGI BUDAPEST II., FÉNY U. 16. (Széna térnél) Felvételi Irodán. MŰVEK om.Hirtelen nagyon is természetesnek tűnt a dolog. Csak hátunkra kapjuk a Dragert és megismerhetünk minden addig elérhetetlent. Valójában viszont drága árat fizettünk ezért a röpke gyönyörűségért. Minden percért száz verejtékcseppet. Vagy ötszázat, ezret? Nem számoltuk. A levegőadagolóval együtt legalább tizennyolc kiló súlyú légzőkészüléket gutaütéses kánikulában — félmázsás személyi málha ráadásaként —, országhatárokon át, hajón, vonaton, autóbuszon s a legtöbbször gyalog cipeltük magunkkal. Megérte-e? Még nem tudtuk. De Gagnan és Cousteau éppen huszonöt évvel ezelőtt találta fel az önműködő sűrített levegős légzőkészüléket és sportbúvár soha szebben nem ünnepelhet jubileumot, minthogy a kristálytiszta tenger mélyére merül. S mi erre készültünk! A szabadtüdős merülések légszomja nélkül, s tünékeny benyomások helyett a részleteket is látva akartunk bolyongani az Adria vizében. Először Lakat készült fel. Ki-beszállt a vízbe, körülményesen ólmokat cserélt, a biztosítókötelet rendezgette, aztán megindult. S olyan gyorsan tűnt el a felszín alatt, hogy a vízalatti filmfelvevővel alig lehetett követni. Gyönyörű ívben átúszott egy hasadékon, felszedett néhány nagy szőröskagylót, majd a kékesszürke mélységek felé fordult, hogy megfelelő helyet keressen kísérletünk számára. Lélegzetelállító látvány volt. A fehér kötél útjelzőként futott lefelé, ahol a fekete neoprénruhás búvár hátán élénksárgán ragyogott az acélpalack. Az elhasznált levegő időnként tányért, koronát, medúzaalakzatokat mímelve tört fel, máskor finoman porlasztott buborékfelhőként emelkedett a felszínre. Minden rendben zajlott! — Mit késlekedsz, mért nem indulsz már? — sürgetett Nassay. És most az egyszer fájó szívvel indultam el vadászni. A következő kísérlethez halhúsra volt szükség. Végighajtattam a távolabbi partszakaszt, de csak nagy keservesen sikerült elejtenem egy közepes nagyságú, barna ajakoshalat és egy írásos sügért. Nem sok, de talán elég lesz. A táborhelyünkön összeaprítottam, majd szétzúztam a halhúst. Ízesítőül némi sült halat kevertem hozzá, végül az egészet átgyúrtam tejporban. A parton már vártak társaim. — Látszatra egész nyamnyam falatok — dicsérték a csalit, aztán sürgettem, hogy gyorsan készüljek. Beöltöztem. Felvettem a légzőkészüléket, kezdődhet a kísérlet. Karcsi úszott előre. Az ismétlődő „mintájú” fenék fölött is határozottan tartott a cél felé. Az öböl mélybeszakadó szélénél megállt, s egy algamezőből felágaskodó sziklatömbre mutatott. — Várj — szintezett a kezével. Mélységmérővel ellenőrizte, hogy valóban nem tévedett-e, aztán a tejporos csalétekből széthintett néhány maroknyit. Amikor feljött, a felszínen várakoztunk. Lent gyülekezni kezdtek a halak. Tíz, húsz, száz — megszámlálhatatlan menynyiségű. Fkkor óvatosan, lassan közéjük lebegtem. Egyegy megriadt, de a legtöbb befogadott. Nagyobb mozdulatok nélkül megnyitottam a nylonzacskót, amelyben magammal vittem a csalogató csemegét. A tejpor füstszerűen olvadt szét, a halcafatok lebegtek a vízben. Egyre több hal gyűlt körém! Keszegek, sügérek, színes halak. Óvatos tengeri gébek, gyors pérhalak is odaodacikáztak, s itt-ott feltűnt a forgatagban néhány bima hátú, piros csíkos, félénk fajta kis ajakoshal is. Csak a nagy halak nem bátorodtak fel, öt, nyolc, tíz méter távolságról legalább két tucat lesett mohó szájlátogatással, de vagy túl kicsi volt , zsákmány, vagy túl nagy a halember, sehogy sem jöttek közelebb. Furcsa. Miért félhetnek? Feléjük mozdultam. Tiszteletteljesen tágra nyitották a kört. Talán a kitörő buborékfelhő zavarja őket? A búvárfilmekben sohasem riadoznak a halak. Már-már megfejtetlen maradt a talány, amikor a jelenetet fotózó búvárok közül Nassay a külső körből próbált exponálni. S a halak az 5 közeledtére is elhúzódtak, pedig légzőkészülék nélkül merült. A magyarázat most már kézenfekvő volt. Túl sokáig vadásztunk ezen a környéken, s a nagy halak megismerték a veszélyes embert. Terv szerint, most lassan, cserkészni kezdtem. Még mélyebbre merültem, s belefúrtam magam a titokzatos pozidoniaerdőbe, amelyben vadászataink során mindig oly könnyen eltűntek a halak. Végre megértettem, hogy miért. A sásszerű növény lent vastagra növő szárai között szeszélyesen kanyargó, óriási ösvények húzódnak. Némelyiken még az ember is könnyen végigúszhat A bozót mélyéről halak lesték, mi háborítja ősi nyugalmukat. Szerettem volna megértetni velük, hogy most nem ellenség, hanem újat kereső, kutató ember közeleg, de hát ha értették volna is, hihettek volna az embernek? ... Kitartóan törekedtem előre. A mélyben csillagok hívogattak, kovatás kagylók tátogtak és korallok tapadtak a sziklákra. Le, csak le a homár és languszta lakta mélységek felé! De fentről megrántották a kötelet: lejárt az időm. Átadtam a készüléket Kőházinak. Neki úszás közbeni fotózás a feladata. Fentről figyeljük. Lassan halad. Unikumokat keres, a mi színes filmünkön viszont ő az unikum. Sajnos, a nap el-elbúvik, de a szórt fény erős. Talán... Talán lesz a képekből valami! A záróaktus Nassayra vár. Az idő adta határokon belül neki kell azonosítania néhány érdekes élőlényt. S amikor kitárult előtte a gondtalanul élvezhető élő képtár, úgy belefeledkezett a tűzpiros zsákállatok, lóakímiák, különböző csőférgek és más különcségek vizsgálatába, hogy valóságos dührohamot kapott, amikor idő előtt felrángatták. — Mi ütött belétek? — köpködte a szavakat. — Épp egy olyan ajakoshalat láttam, amelynek a fején meg a szemén élősködők lebzseltek. Tüzetesen szemügyre akartam venni, s ime kicibáltak. Most a fene tudja, hogy mi volt. — Nyugi, kisöreg — s ezzel odább úsztunk vele. — Nézd csak, itt vannak a múltkor hiába üldözött szemfoltos lepényhalak. Minibiológusunknak több sem kellett. Szinte rázuhant a homokba fúródó, különös félszegúszó halakra. Lenyűgözve figyelte lapos, rájaszerű siklásukat, rövid farkuk kormánylapátra emlékeztető csapkodását. De egyszercsak megőrült! „Ebből haza is kell vinni egyet” — gondolhatta, mert kirántotta a lábtőrét s az egyik halat középen átdöfte. Mit számított az az élő lepénynek! Oldalt csapott, és cafrangos háttal, de elmenekült. A búvár utána. Ezüstcsíkként jelezték száguldását a lésbuborékok. Harmadik kísérletre elejtette a ritka halat, de közben Karcsi vízbe vágta a fényképezőgépét, elfröcskölt puskáért, s amint meglátta a csuparongy zsákmányt, megszállottként viharzott a mélybe. S amikor a házi múzeum számára csaknem épségben hozott fel egy lepényhalat, úgy babusgatta, mintha élne. A légzőkészülék már csak szipákolt, hazatértünk. Kováts és Echter, a konyhaügyeletesek paradicsomos krumplival vártak, de a sikeres merülés örömére Béla még ráadást komponált. Tengervízben főtt lekváros tésztát. Egyszerre volt késén!. sós és édes. Kész borzalom. De nem haltunk bele. Csupán egyikünk lett ..tengeri beteg”, míg a többiek megúszták szimpla ..mélységi mámorral”. Ettől függetlenül a véleményünk nem változott: remekül sikerült a jubileumi kísérlet. Z. Vincze György (Folytatása következik a január 17-i számban.) UH®! A jfiM.. IV^A»^JVAÁ<JVWVJVVVVV<W V4AAAAAAVWVVVVV É f /lg V-'i/V'VVg/VXWOfVVV'VV'l/ S g /' # _ IPV'-OA^V-VVAA^VV'VVV* f r-JL t -WIV4MA4MMIW *^/^TCttíCÍ OíiZl tClÓ AAAA4A4/VVVWWWI. . f) jf • // Ifi VWIAIVVWVVWWV' Akik kiharcolták az NB 1-be jutást Hat újonc — három női, három férficsapat — mutatkozik be a tavaszi bajnoki rajt során a röplabda NB I-ben. A hat csapatból — két női együttes — a vidék röplabda-fellegvárából került fel. Az egyik Szegedről, a másik Székesfehérvárról. A Székesfehérvári AKÖV Nincs ugyan vezéregyénisége, de végtelenül lelkes játékosokból áll az együttes. Ez a véleménye a sportkör mindenesének, a hosszú éveken át vett edzőnek, Tálas Mihálynak is. A röplabda NB II középcsoportjából vereség nélkül feljutott, bajnokságot nyert csapatnak, rövid, de fejlődést mutató múltja van. Mindössze nyolcéves „hagyományt” mondhat magáénak, és ebből 7 évet az NB II-ben. — A titkos remény mindig az első hely megszerzése volt — mondotta Juhász Zoltán edző. A csapat egyik erőssége, Bakonyvári Ágnes, akiről a gazdasági és sportköri vezetők azt tartják, hogy egész lénye olyan, mint a „mágnes”; a játéktéren, a munkahelyen összetartja az együttest. Örülnek a Székesfehérvári AKÖV lányai az elmúlt év sikerének, de... józanul tekintenek az NB I-es szereplés elé. — Szeretnénk elkerülni az újoncok sorsát, akik legtöbbször átszállót váltanak — mondotta Juhász Zoltán edző. — Bent fogunk maradni — reménykedik Bakonyvári Ágnes. — A hazai mérkőzéseinken kell ezt majd kiharcolnunk. Kocsi Tibort, a 14. sz. AKÖV igazgatóhelyettesét is megkérdeztük: — Az egész üzem megbecsülése a lányoké — mondotta. — A bajnokságért és a munkahelyi magatartásukért is. A gazdasági vezetők a sikeres szerepléshez minden előfeltételt biztosítanak — reméljük, ez kamatozni is fog. A Szegedi Spartacus A női röplabdaegyüttese már szerepelt egy évig az élvonalban. Két évvel ezelőtt kerültek fel, és akkor 1967 végén kiestek. Tavaly egy évig az NB II- ben szerepeltek, ahol veretlenül, 26 győzelemmel, 78:9 játszmaaránnyal biztosan lettek csoportelsők. A két évvel ezelőtti játékosgárda ma is együtt van. Az akkori csapat most újabb fiatalokkal egészült ki. Az NB II-ben két csapatra való jó játékosuk volt. Most azt szeretnék, ha egy jó csapatot tudnának összekovácsolni, amely nem átszállójegygyel akar indulni az NB I-ben. A Tóth-nővérek, Patik, Ocskó, Molnár, Juhász, Lénárt és Belovai már évek óta játszanak a Szegedi Spartacusban és egy helyen, a Szegedi Vas- és Fémipari Ktsz-ben is együtt dolgoznak. Hozzájuk kezdenek felnőni a még fiatalabbak: Nyári, Bede, Csóti, Tóth Katalin. A csapat legtöbb játékosa még nincs húszesztendős. Ez lesz minden bizonnyal az NB I legfiatalabb együttese. A legidősebb játékosuk 22 éves. Patik Aranka tavaly bekerült az ifjúsági válogatottba, idén is játszhat még, be is válogatták nemrégiben az 1969. évi keretbe. Erre különösen büszkék a csapat vezetői. Hegedűs Ferenc edző most már hetedik éve működik a Szegedi Spartacusnál. Az edző bízik a játékosok tapasztalatában, és már el is kezdték a munkát. Tornatermi edzések vannak naponta a műsoron, nagyon sok erőnléti gyakorlattal Szegeden közismert, hogy a Spartacus röplabdás lányai milyen nehéz edzéseket végeznek, ami a röplabdásoknál nemigen fordul elő. Ezen az új bajnoki évben sem kívánnak változtatni, és teljes felkészüléssel várják majd az NB I indulását. A bajnokságot nyert székesfehérvári csapat. Balról jobbra: Álló sor: Varga Lászlóné, Petőcz Mária, Fonyó József intéző, Szterczky Erzsébet, Juhász Zoltán edző, Bartik Margit, Romvári Zsuzsa, Túri Éva. Guggolnak: Sipos Erzsébet, Hufvágner Teréz, Dezső Mariann, Bakonyvári Ágnes. „PROFESSOR HUNGARO - szabadságon Az ember valahol elkezdi a pályát. Legtöbbször — legalul. Jómagam — és a szép kerek évforduló kedvéért, néhány soron keresztül hadd emlékezzem most rá — az újságírást tudósításokkal kezdtem 1959-ben. Akkor történt, hogy az országos ifjúsági öttusabajnokság utolsó napján, még a hivatalos eredményhirdetés előtt lázasan számoltuk a „kollegákkal” az összetett végeredményét. Rangos mezőny gyűlt össze. Hamarjában Móczár, Sárfalvi, Bretz, Pintér, Préda és Schmitt neve jut a versenyzők közül eszembe. De a bajnokságot — Schatz Róbert nyerte. Az a Schatz Robi, akivel történetesen évekig együtt koptattuk az Eötvös Gimnázium padjait ... CSENG A TELEFON A minap aztán — mint naponta annyiszor — cseng a telefon az íróasztalomon: — Schatz Róbert... — Robi?! Másfél éve azt sem tudom, mi van veled__ Elkerültél a B. sportosztályára? — Nem__ Annál egy kicsit messzebb kerültem. Kubába__ No, nem. A sors útjai azért nem kifürkészhetetlenek. Robi sportkarrierje — ha úgy tetszik — előre látható volt. Amíg öttusázott, szinte mindent alárendelt az öttusának. Emlékszem, hogyan tanulta a latin szavakat... Bal kezében a kisalakú szótár, kinyújtott jobb kezében a negyedórákig „célratartott” vasaló. Amikor aztán úgy érezte, hogy ennek ellenére sem lehet igazán „nagy” az öttusában, átpártolt a víváshoz. Ugyanolyan lelkesedéssel végezte el a TF vívómesterképző tanfolyamát. Tanulóévek a Vasas sportiskolájának „tanári karában”, most pedig munka — Kubában. ÁTADJUK A SZÓT — Szabadságra jöttem haza — mondja. Arcát alaposan lebarnította a kubai napsütés. Haja hosszúra nőtt, szemüvege mögül érdeklődve szemléli a hazai világot. Még azt is mondhatnám: megjelenésében van valami „délies”... Érdemes neki átadni a szót. — Nem Havannában, hanem Santiago de Cubában dolgozom. Ez a város Oriente tartomány székhelye, a tartomány pedig a legjelentősebb Kubában. Részint gazdaságilag, részint azért, mert innen indult ki tíz évvel ezelőtt a győztes forradalom. — Remek körülmények között dolgozom. Azelőtt amerikai milliomosok laktak azokban a villákban, amelyekben most a tanítványaim kollégiuma van. Remek sportkombinát áll rendelkezésünkre. Úszómedencével, teniszpályával, vívótereménél ... — Mi — három kubai edzővel közösen — már csak a „kiválasztott” gyerekekkel dolgozunk. Számuk mindössze 24, így tehát van lehetőségünk az alapos munkára. Tanítványaim közül Barron Hernandez, mindössze tizenöt éves néger fiúcska,, aki féléves vívás után már megnyerte Kuba országos ifjúsági bajnokságát. Őt választották az év legjobb ifjúsági sportolójává is. — Ez pedig Kubában nagy szó. A vívás a kosárlabda, az ökölvívás, a baseball és a labdarúgás után következik csak a sportágak rangsorában... Egyelőre még csak a tőrvívást tanítjuk. Ezt azonban már a fiúknak és a lányoknak is egyaránt! NAGYOBB FELADATOK ELŐTT — Meddig tart a szabadságod? — Most már nem sokáig. Rövidesen indulunk vissza. Folytatjuk ott, ahol abbahagytuk. Pontosabban — szeretnénk magasabb szinten ... Szó van arról is, hogy idén már Havannában dolgozom tovább. Részt veszel az ifjúsági válogatott felkészítésében és a világbajnokság előkészületeiben is. — Jól sikerül majd a VB? — Biztos vagyok benne. — És... Nem hiányoznak a tanítványaid? — Furcsa dolog. Bármilyen jól is érzem magam itthon ... Egy év alatt hozzászoktam, hogy naponta ötvenszer is így szólítanak: ,professor hungaro”... Naményi József Hétfő, 1969. január 13.