Népsport, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-204. szám)
1970-08-03 / 181. szám
LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS Tóparti töprengések Csodálatos Balaton, tavak tava! Oly kényelmesen nyújtózik el a hegyek lábainál és oly hívogatón! Könnyű pára lebeg felette, és a nap sugarai külön színekre hullanak szét a tükre fölött. És ahány perce a napnak, annyi arca a tónak. És más Tihanyból nézve, és más Fonyódról. Más énjét mutatja a csopaki nád között, és mást, ha begyalogolunk a szabadi finom homokon. Hisszük, nem az üdülés néhány napjára vagyhetére, de egy életre magához láncol. Elszakíthatatlanul. De, íme! Siófok: a parttól távolabb szikkadt, porcsinnal erezett terecskén labda dong, vagy harmincan kergetik, pedig hétágra sűt a nap és hívogat a víz. Balatonszabadi: az üdülőben „kaput” csinál egyik ismerősöm. Az üdülő udvarán. „Tudod, hogy milyen jókat focizunk itt?!’’ — lelkendezik, és a fociról beszél, nem a tóról. Vagy egy kétéves tihanyi emlék: valóságos autókaraván vágott útnak a „szomszédos” Székesfehérvárra, mert ott azon a vasárnapon NB I-es labdarúgómérkőzés volt. Csodálatos tó! Csodálatos játék! Hiány Aki egyszer megszerette a labdarúgást, az még napokra sem tud megválni tőle. És ha üdülni megy, például a Balaton mellé, vagy maga is „aktív” futballistává válik, vagy legalábbis szeretne az ott töltött két hétben egyszer egy igazán jó, érdekes labdarúgómérkőzést látni. De erre nincs lehetőség! A Balatonnál ez idei nyár szinte egyetlen érdekes labdarúgó-eseményt sem kínált, mert ilyen eseményeket nem rendeztek. A labdarúgás egyszerűen kimaradt a balatoni programból — nem számítva két — szó szerint — portyázó csehszlovák női csapat inkább látványt (sőt, mutatványt), mint sportot kínáló csatározásait, illetve egy-egy illegális „nemzetközi” mérkőzést. Pedig lett volna mód a programra. Például a területi ifjúsági válogatottak tornája, a SZOT nemzetközi ifjúsági tornája, az U-válogatottak mérkőzései, vagy — uram, bocsá’! — mi történt volna, ha itt rendezik meg a Vasutas Toto Kupa összecsapásait?! — A Balaton mellett nincse- nek megfelelő létesítmények — mondta erről Börzsei János, az MLSZ főtitkára. — Nem a sültgalambra kell várni... Erről vitatkozgattunk Kovács Bélával, a siófoki járási TS elnökével. — Nem mennének itt el az emberek! — Színvonalas mérkőzésekre sem? — Az más! Arra igen. Háromnégyezer ember biztosan. Dehát az idén hiába kértük az MLSZ-t, hogy engedélyezzen egy nemzetközi tornát!... Meg nem azért, mert siófokiak vagyunk, de még tavaly írtunk Börzsei elvtársnak egy levelet. Meghívtuk a válogatottat. Válaszra sem méltattak bennünket! ... " (Börzsei János: Az véletlen lehetett, hogy a meghívásra nem válaszoltunk. Nem is emlékszem a dologra... Ami pedig a nemzetközi mérkőzéseket illeti: szoros kontingensekkel dolgozunk. A magyar csapatok számára nekünk olyan nemzetközi mérkőzéseket kell szerveznünk, illetve engedélyeznünk, amelyeknek komoly sportértéke van.) Azt hiszem, kezdeményezés- és program-ügyben Vermes Imre véleményét (egyben önkritikáját!) lehet elfogadni: — Az az igazság, hogy eddig nem sokat törődtünk az egészszel. Nem kezdeményeztünk, illetve nem jártunk annyit utána. Pedig van igény színvonalas programokra. Lehetne például nemzetközi Balaton Kupát szervezni, közösen a veszprémiekkel. Vagy kérhettük volna a SZOT nemzetközi ifjúsági tornájának megrendezését is. A pálya, az elhelyezés nem lenne gond, csak a színvonal legyen NB II feletti! Közelítés Pálya, szállás, érdeklődés tehát lenne. Csak futball nincs. És az idei nyáron már nem is lesz. Most illene viszont a jövőre gondolni. Éppen most, a versenynaptárak készítésénél Csak ehhez mindenekelőtt az kellene, hogy két álláspont közelítsen egymáshoz. Az egyik a megyék (esetleg a Balatoni Intéző Bizottság) részéről: felkutatni és „kihajtani” a lehetőségeket. A másik az MLSZ részéről: feladni azt a merev álláspontot, hogy a nemzetközi mérkőzések kontingenséből ne jusson a Balaton-partiaknak. Hiszen azok a „sportértékek”, amelyekre Börzsei János hivatkozott, a Balaton mellett is sportértékek maradnának. Például, ha egy nyári nemzetközi Balaton Toto Kupa tornát rendeznének a Balaton-parti városokban. Jó szervezéssel biztosan akadna külföldi jelentkező. De hazai is! Anyagilag sem lenne ráfizetéses, s egyben jó propagandája lehetne a labdarúgásnak is. (Az idén például az ország különböző részeiről és külföldről több százezer ember nyaral a Balatonnál Pompás népszerűsítési alkalom!) „ És ez egyben lehetetlenné tenné azokat a „hakni”-meccseket, amelyek fölött — Kovács Béla szavaival élve — jelenleg szemet húnynak a balatoni sportvezetők, mert nincs más. Létesítmények — Az kétségtelen, hogy leg, alábbis nálunk, az északi parton, rosszul állunk a létesítményekkel, és nem is tervezzük szabadtéri létesítmények építését ... Így nyilatkozott Klamár Csaba, az MTI Veszprém megyei Tanácsának munkatársa, de szavait már Kovács Gyula, a megyei pártbizottság titkára is cáfolta: — Ez nem egészen így van! Keszthely, a nemsokára elkészülő új pályájával, Balatonfüred, és a lényegében Balatonparti Fűzfő is alkalmas lenne különböző labdarúgó-programok megvalósítására. Csakhát az az igazság, hogy megyei sportvezetőinknek többet kellene mozogniuk, tenniük színvonalas labdarúgó-programok biztosítása érdekében. Nem a sültgalambra várni ... És mi van „délen”? Vermes Imre, az MTI Somogy megyei Tanácsának elnöke mondta: — Valóban csehül állunk futballpályák dolgában, de Siófokon a Bányász sporttelepe alkalmas ilyen tornák rendezésére. Sőt, 1973-ra elkészül a megye fonyódi sportkombinátja is, így tehát meglesz a másik bázis is. Szükség esetén még a boglári pályát is lehetne használni. Kezdeményezés Egyelőre tehát négy, de három éven belül már öt központja lehetne a Balaton-melléki nyári labdarúgó-programoknak: Siófok, Keszthely, Balatonfüred, Fűzfő, s majdan Fonyód. A „létesítmény-elmélet” ezáltal megdőletett. Marad az, amit Kovács Gyula mondott: 1 I11 FEMINA FCS Van ilyen, nevű F(utball) Csapat Magyarországon? Igen. Az egyik (ha nem az első) női labdarúgó-együttes. ★ Ez év tavaszán Doma Judit, a Betonútépítők könyvtárosa — barátnőivel — csapatot alakított. Tudomásukra jutott, hogy hasonló „szervezkedés” folyik több más vállalatnál — az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyárban, az Észak-budai Vendéglátónál — és kapcsolatot teremtettek egymással, összehoztak egy mérkőzést. 1970. április 30-a — lehet, hogy egyszer még jelentős dátum lesz ez egy sportág történetében? A játék mindenkinek jólesett, azt azonban valamennyi részvevő érezte, hogy így, alkalomszerűen, s felkészületlenül a női labdarúgás nem több puszta érdekességnél, mulatságnál. S ők nem ezt akarták: ők sportolni akarnak★ Jóideje vitatéma a labdarúgóvilágban, elképzelhető-e, hogy nők is rendszeresen űzzék ezt a sportot. Az egyik oldal — a labdarúgás küzdő jellegére, fizikai igénybevételének mértékére, a speciális mozgások révén megkövetelt testi ügyességre, erőre, ruganyosságra, valamint a sérülésveszélyre utalva — képtelennek tartja a gondolatot. Vagy a nőket féltik az erős igénybevételtől, az elkerülhetetlen ütközésektől, rúgásoktól és esésektől, a női szervezet sajátosságaiból adódó kényesebb pontok veszélyeztetettségétől, vagy a labdarúgást a nők eleve gyengébb rúgó- és fejelőtechnikájától, az iram előreláthatóan mérsékeltebb fokától, a közönség elutasító, vagy gúnyos reakcióitól. Ámde a másik oldalnak is vannak érvei. A női labdarúgás pártolói ugyanis több olyan küzdő sportágat neveznek meg — elsősorban a kispályás kézilabdát —, ahol legalább olyan heves az iram, szikrázóak az összecsapások, ahol ugyanolyan magas fokú erőnlétre, labdatechnikára van szükség, mint amilyenre a labdarúgás készteti a játékosokat. Hivatkoznak arra, hogy — ésszerű korlátok között, megfelelő egészségügyi ellenőrzés mellett — a nők szervezeténél sokkal kialakulatlanabb fizikumú serdülő fiúk is rendszeresen edzenek és mérkőznek egymással, sőt ez — a mai, atlétikus jellegű képzés mellett — általános testi fejlődésüknek is használ. A vita még folyik, a női labdarúgás azonban nem várja meg a végkövetkeztetéseket. Megalakult az Európai Női Labdarúgó Szövetség és megszervezte a nemrég lezajlott első női labdarúgó-világbajnokságot, amelyen hét ország csapata versenyzett, sok tízezer néző előtt. Tudjuk, hogy egy nyolcadik országban, Csehszlovákiában is sok női csapat edz rendszeresen. Ezek közül kettőnek a bemutató mérkőzéssorozatát ezrek látták — s tapsolták meg — idehaza is. Ami a magyar lányokat illeti: Budapesten és vidéken egyaránt több női csapat megalakulásáról adtak hírt a lapok. A „Femina” lányai két hónapja edzenek rendszeresen, minden kedden és csütörtökön 5-től 7-ig. A csapatnak az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár adott helyet bérelt pályáján, az OGSC rákosfalvai sporttelepén; ez a metró révén könnyen megközelíthető, ami azért fontos, mert a lányok valamennyien dolgoznak , a diákok is, nyári munkán. Mi jellemzi játékukat? A tárgyilagos edzői vélemény szerint átlaguknál a serdülő fiúk technikai képzettsége párosul az ifjúságiak erőnléti színvonalával — s mindez felnőtt férfiakat megszégyenítő akaraterővel, tanulnivágyással, fegyelmezettséggel. Van azonban köztük jó néhány olyan lány — Bartha Éva, Szűcs Gabi, Újvári Júlia, Felvinczy Andrea s mások — akiknek adottságai kitűnőek, játékuk kényesebb igényeket is kielégít. A lányok saját maguk vásárolta felszerelésben edzenek s nagy az edző öröme, ha 15—20 játékosának két (!) labdát tud biztosítani. Kis ország vagyunk, a hitek gyorsan terjednek, a lánycsapat megalakulásáé sem maradt szűk körben. Hétről hétre újabb játékosjelöltek kopogtatnak, vannak, akiket visszariaszt a rendszeres edzésmunka követelménye, a jelentkezők legjavát azonban meghódítja a sportág varázsa s a csapat baráti — bocsánat, barátnői! — szelleme, hangulata. Nemrégiben külföldi érdeklődő is megkereste őket, a Stockholm-Willingby svéd női csapat menedzsere; végigjegyezte-filmezte a lányok két edzését, s utána a parázs kiskapuzást. S végül: megérkezett az első „hivatalos” meghívás is: augusztus 16-án a szegedi színészek, újságírók rangadó előtt a helyi leányválogatottal játszik a „Fe-Hogyan fogadjuk ezt a kezdeményezést? Aki a labdarúgást nemcsak annak minőségi oldalával azonosítja, hanem népszerűségét a tömegsport szempontjából is értékeli, az semmi rosszat nem lát abban, ha a lányok a maguk számára is megpróbálják meghódítani a legvonzóbb sportágat. Az is elveink szellemében való, hogy a lányok mind nagyobb számban legyenek jelen a sportpályákon, s ha a nagyobb lehetőségeket nyújtó sportágak nem nyerik meg a tetszésüket, akkor akár futballozzanak is. Persze, a női futballistáknak még sokáig számolniuk kell azzal, hogy sportágukat nem bajnoki rendszerben, hanem csak tömegsportszerűen űzhetik. ★ Sporttörténelmünk sok nősportoló nevét örökítette meg aranybetűkkel: atlétákét, úszókét, műkorcsolyázókét, teniszes asztaliteniszezőkét, stb. A csapatsportokban is jó néhány női együttes szerzett dicsőséget hazájának. Most valami új kezdődik. Fejlődését nem jósolhatjuk meg előre, de lehetőségeit sem tagadhatjuk. Minden sportág járt valamikor gyermekcipőben, ezen a „gyermekcipőn” most bőrszegek vannak, amelyek köztudottan arra valók, hogy jobb egyensúlyt és gyorsabb előrehaladást biztosítsanak. Fülöp János Búcsú Alkonyodik. A tavon már csak néhány vitorlás siklik. És egy nagy fehér hajó úszik el a látóhatár peremén. A parton a táskarádiókból beatzene rikoltoz. És ezrek ténferegnek céltalanul. De a szabad térségeken labda dong. A futball a tó mellett sem veszít varázsából . Ha megvalósulna a siófoki sportkombinát terve esti világítással! — mondta Börzsei János. — Az igen !... Dehát azért tenni kell! öszszefogni! És amíg nincs késő délután is lehet játszani! Mert csodálatos a tó. De csodálatos a játék is! Rózsa András Faludi és Mészöly véleménye A Vasas és a Csepel labdarúgócsapata már hazatért Ausztriából, ahol mint ismeretes, a Csepel 4:3-ra, a Vasas pedig 5:0- ra győzött. , Faludi Dezső, a Csepel középpályása mondta: " Nagyszerű talajú pályán játszottunk. Eleinte akadozott a csapatjátékunk, bizony, meglepett bennünket az, hogy az Admira Energie úgyszólván a kezdés után gólt rúgott. Később azonban nem volt baj, fokozatosan átvettük a játék irányítását, a hazaiak elfáradtak, már 4:1- re vezettünk, s csupán némi könnyelműsködésnek tulajdonítható, hogy az Admira 4:3-re feljött. — Kik játszottak kiemelkedően a csapatból? — Takács, Losonczi, s a 3. félidőben beállt Gondár. Mészöly Kálmán, a Vasas középhátvédje: — Nehezen lendültünk játékba, s bár voltak gólhelyzeteink — három is —, csatáraink elhi-,bázták azokat. A félidő vége felé Vidáts Csaba azonban pompás gólt lőtt. A második játékrészben már könnyedén, szépen játszottunk, főként a csatársor. ,Meg kell jegyeznem azonban, hogy az Austria hátrább van a bajnoki felkészülésben, mint mi. Persze, ezzel együtt öröm, hogy az MNK-mérkőzés után ismét gólképes volt a csatársorunk. Az utolsó percig bírtuk az iramot, bizonyítja ezt a 85. és a 90. percben esett gólunk is. A dacos Rákosi Az utolsó bajnoki mérkőzés után kerestem az edzésen, de nem találtam. Csak otthon. — Nem járok edzésre — jelentette ki a csatár. — De a csapat még nem tért pihenőre... Szerdán kupameccset játszanak! Vagy nem? — De igen. Az első csapat... Én viszont már a szabadságot élvezem. — Úgy kell ezt érteni, hogy nincs az első csapat keretében? — érdeklődtem. Tétova kézmozdulatot tett. — A Bp. Honvéd elleni mérkőzés előtt egy ideig még benne voltam a tizenötös első keretben. Aztán kaptam egy telefonüzenetet, amelyben a titkárnő közölte velem, hogy másnap nem az első, hanem a tartalékcsapat edzésére menjek ki Oda mentem. — Talán nem elégedettek a teljesítményével? — Lehet. Ezt azonban még nem mondta nekem senki. Sőt, alkalmanként dicsértek. Pedig jó lett volna, ha tudom, mennyit ér az, amit produkálok. Mert ha azt mondják: „Te Gyula, ez kevés ...”, akkor még rétesek. Az edzéseken is, meg a meccseken is, így?... Csak azt a véleményt ismerem, amelyet az újságokban olvastam. _ ??? — „Eljárt felettem az idő.” Tiltakozott. — 32 éves vagyok s ebben a korban csak az az öreg játékos, aki beletörődik abba, hogy megöregítették. Sokan beletörődnek. És feladják. Én nem ez a típus vagyok. Noha tudom, hogy az igazi szép idők már elmúltak, de még van néhány évem, amelyet a futballpályán szeretnék eltölteni ... — A „kettőben” is? — Ott is — mondta. — Ha már többre nem futja ... — Sértődött a mellőzés miatt? — Nem. De képzelje valaki magát az én helyzetembe. Valami fene nagy boldogságra nemigen van okom. Az egykori robotembert, a csapat motorját egyre inkább mellőzik a zöld-fehéreknél. Az együttest fiatal erőkre építette az edző. Olyanokra, mint Mucha. — Mucha Jóska véleményem szerint is az utóbbi évek egyik legjobb igazolása volt. Nagyon tehetséges, s mi több, nagyon rendes fiú. Ő kitűnő karmester lehet a középpályán. De könyörgöm, mondják meg, ha rám már nincs szükség__ Mondják ezt, vagy bármit, csak tudjam, mihez tartsam magam. A napokban újra találkoztunk. Dőlt belőle a keserűség. Megemlítette, hogy a legutóbbi túrárasem vitték el, s egy sereg hírverő meccsen nem vették számításba. Hogy széltében, hosszában azt híresztelik, szabotálja az edzéseket az első csapatnál. — Most hol tréningezik? — Még mindig a kettőnél. Az első kerethez mentem volna, de kezelésre jártam, s nem is utaztam el Gödöllőre. A csapat közben hazajött, de egyelőre még nem szóltak. Bevallom, jobban érzem már magam itt, a tartalékban, és úgy edzek, mint kevésszer korábban. Mert meg akarom mutatni, hogy érek még valamit. Végigjátszom az évet, aztán elmegyek. Oda, ahol még egy-két évig látnak bennem fantáziát. Az elmenetelről még vitatkoztunk egy kicsit. Én a közel húsz zöld-fehér évvel operáltam, a Fradi-szível, az emlékekkel, ő meg azt bizonygatta, hogy milyen csúnyán bántak vele. És hogy ezután sem várhat már semmi jót a klubnál. Aztán elbúcsúzott. Mint mondta, megy haza. Súlyzózni. Bevallom őszintén, mindig sajnálom egy kicsit az öregedő játékosokat. Azokat, akik beletörődtek abba, hogy eljárt felettük az idő. De Rákosit nem kell még sajnálni. A dac nála a hajtóerő. Ez most nagyon dacos. Várkonyi Sándor Lesz e két kiscsapatból egy nagy? Egyesülés Balassagyarmaton Egységben az erő. Balassagyarmaton, Nógrád megyének ebben az Ipoly-parti városában, sajnos, sokáig nem jöttek rá ennek a sportban is feltétlenül helytálló mondásnak az igazára. Oktalan rivalizálás, széthúzás osztotta több kisebb táborra a város sportolóit és sportrajongóit. Ebben a légkörben — nemcsak minőségileg, hanem mennyiségileg is — egyszerűen lehetetlen volt valamirevaló eredményt produkálni. Pedig a város az utóbbi öt évben rengeteget fejlődött, a termelés duplájára emelkedése — nem nehéz utána számolni — a sportra fordított összeg megkétszereződését is jelenti. Ennek a nyilvánvaló ténynek, s a jövő lehetőségeinek hangoztatása tavaly végre meghozta az eredményt. Néhány világosfejű sportvezető kiverekedte a kisebb sportkörök összevonását, a közös városi klub, a Balassagyarmati Sport Egyesület megalakítását. A BGYSE korszerű létesítményeket kapott, atlétái az NB I B-be, kosarasai az NB III-ba jutottak, a szurkolók elégedettek voltak a szakosztályokban folyó munkával. Kivételt csak a legnépszerűbb sportág, a labdarúgás rajongói képeztek. A maguk között már az NB II-t emlegető szurkolók nem a legrózsásabb hangulatban vették tudomásul, hogy a határőrség csapata, a Dózsa, nem hajlandó fuzionálni, továbbra is külön utakon jár, így aztán hiába jutott fel a BGYSE a megyei bajnokságból az NB III-ba, a Dózsa ennek az útnak a fordítottját járta végig, méghozzá következetesen: a csonka bajnokság végem éppúgy megyei bajnok lett, mint korábban a BGYSE, amelyik viszont — ugyanolyan következetesen — az NB III utolsói között végzett. (Mert szerencse, hogy az egy idényes bajnokságban nem volt kieső. A városnak tehát két, nagyjából egyenlő képességű labdarúgócsapata volt, mindkettő valahol a megyei és az NB Illamszint között. Egyik sem látszott alkalmasnak arra, hogy megvalósítsa a város régi sportdicsőségét visszaálmodók elképzeléseit. Néhány hete azonban váratlan esemény történt. A Dózsa vezetősége úgy döntött, hogy mégis csak fuzionál a BGYSE-vel. A Dózsa vezetői és játékosai önmaguktól, kényszerítő ok nélkül ismerték fék csak a fúzió révén bontakozhat ki Balassagyarmaton számottevő minőségi labdarúgóélet. Robotka Mihály elnökségi tag az egyesülést kimondó rendkívüli küldöttközgyűlésen biztosította az új vezetőséget, hogy a határőrparancsnokság a volt Dózsa-játékosokat — és továbbra is BGYSE néven szereplő — megújult egyesület rendelkezésére bocsátja, s lehetővé teszi, hogy az edzéseket rendszeresen látogathassák. Az a vélemény alakult ki, hogy a rendelkezésre álló játékosok számának, sezáltal a csapat játékerejének megnövekedése még nem minden. Ahhoz, hogy az NB III-ban tiszta lappal induló csapat beváltsa a reményeket és rögtön az első nyolc között végezzen, elsősorban az egyesülés erkölcsi-anyagi előnyeit következetesen kihasználó sportpolitikára, s az eddiginél jóval keményebb munkára lesz szükség. Úgy hisszük, a balassagyarmati közös városi sportegyesület létrehozásának viszontagságaiból nemcsak a balassagyarmati sportvezetők okulhatnak. Baranyai László Hétfő, 1970. augusztus 3. )