Népsport, 1972. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-29 / 24. szám

ÖTTUSA ♦ SPORTLÖVÉSZET ♦ ASZTALITENISZ ♦ ÖKÖLVÍVÁS ♦ ÖTTUSA ♦ ASZTALITENISZ ♦­ SPORTLÖVÉSZET ♦ ÖTTUSA ♦ Bolyongások a téli erdőben Rém vitás, mint a 32 el­­i igazítás pon­tosságán múlik. — Tehát világos, fiúk? — is­métli meg nyomatékosain a kér­dést László István, a Honvéd­öttusázók edzője, majd rövid szünet után, biztos, ami biztos alapon, még egyszer összefog­lalja az addig mondottakat. — Innen leértek Lajosházára, ott jobbra kanyarodva a patakme­derben indultak el a mátraszent­­imrei országút felé, körülbelül két kilométer után éritek el ezt a szekérutat, ezen kell jönni to­vább a Szalajka ház felé, ha az­tán fent vagytok az országúton, onnan már csak egy köpés Galyatető. Bakó Pali el­gon­dolkozva nézi az edző Ujját, amint a térképen végigkacskaringózik a különbö­ző kék és piros színnel jelölt útvonalakon, aztán halkan, sze­líden megkérdezi főnökétől: — És mondd, Pista, te mekko­rát tudsz köpni?... — de fele­letet sem vár, máris folytatja a többiek felé fordulva: — Fiúk, kiadom a mai jelszót: „Futás lábelkopásig!’’ Borlai felnyög, azt mondják, a csepeli fiú az utóbbi napokban meglehetősen érzékenyen rea­gál az efféle szavakra: futás, láb, kilométer. Most is, ahogy kö­zeleg az indulás ideje, finom pá­rafelhő ereszkedik szemének íri­szére. Sárfalvi vigasztalóan a vállára csap: — Fel a fejjel, szerintem az egész alig több, mint húsz kilo­méter! Csak Maracskó Tibor vonja ki magát az általános mozgósítás­ból, őt jelen pillanatban nem ér­dekli sem térkép, sem útvonal, sem kilométer. Ül egy félreeső asztalnál, némán, szótlanul. Ta­lán már a teljes apátia? — Ugyan, dehogy — hárítja el magáról a vádat. — Csak ép­pen az jutott az eszembe: pon­tosan tavaly ilyenkor, egy dél­előtti futás előtt kaptam meg a telefonértesítést, hogy megszü­letett a kislányom. Barátom, egy éve, lassanként, ha jól meggon­dolom, akár már elkísérhet az edzéseimen.. . De azért egyelőre még Ma­­racskónak is meg kell elégednie egy rokonszenves mátraházi ku­tyus díszkíséretével, amely — ahogy a fiúk mesélik — eddigi leglelkesebb edzőpartnerük. Rendületlenül kutyagol velük nap, mint nap, kutyába sem vé­ve a nehézségeket. Ro, de kutya ideje““®£ végül is ennek a délelőttnek el­ső igazán komoly megmozdulása az, amikor megmozdulnak a fiúk, felállnak az ebédlő aszta­lai mellől és csoportokra oszol­va kisétálnak a gyöngyösi or­szágába. A kapuból Pintér Tibor még visszakiált az edzők felé: — Reszkessetnek a tájékozódá­si futók! Aztán, hogy van-e okuk resz­ketni, az a későbbiek során egy­értelműen kiderült Mire az utolsó színes melegí­tő is eltűnik az első kanyarban, dr. Nagy Imre szövetségi kapi­tány rövid összefoglalójából vá­laszt kaphatunk minden lénye­ges kérdésre. Megtudjuk, hogy az öttusa olimpiai keretet elkí­sérte erre a „kis mátrai kirán­dulásra” az egyesületek krém­je, és azt is, hogy mind a ke­ret, mind a „krém” hiányos kissé. Néhányan síkföldön ma­radtak: Villányi sérülése. Hor­váth és Pető pedig egyébirányú edzéselfoglaltsága miatt. (Hor­­váthnál ismét a lövészet a kulcs­kérdés, a rossznyelvek szerint úgy van szegény, mint az egy­szeri cowboy: már nem is tölt, csak lő!) Különben — és ez is az infor­mációkhoz tartozik — a múlt héten zajlott le a hagyományos, csak technikai számokból álló Téli Kupa I. fordulója. A két­napos versenyt Balczó András nyerte 3166 ponttal, 2. Ke­lemen 2989, 4. Piánk 2769, 5. Pető 2769, 6. Bakó 2685, 7. Horváth 2601, 9. Maracskó 2541. Persze, nem csupán ezek a kupafordulóit színesítik egy kicsit legjobb öttusázóink min­dennapjait. A tervek szerint a most következő hét végén ott ta­lálhatjuk majd többségüket a párbajtőrözők válogatóversenyén is, és néhányan őszintén remé­lik, hogy nemcsak „futóven­dé­­gek” lesznek majd ezen az erő­próbán.­­ A jelenlegi szakaszban nem teljesen egyforma a versenyzők terhelése — mondja Nagy Imre. — A Csepel és a Honvéd ver­senyzői például hosszú futóedzé­seket végeznek, a dózsások egy kicsit lazítanak. Most is, míg Balczóék „megmásszák” a he­gyet, Kelemen Péterék könnyebb kis síedzést tartanak fent a Ké­kesen. És ezzel tulajdonképpen visz­­sza is kanyarodtunk már a be­vezetőben hosszan ecsetelt hegyi túrához. A fiúk még az indulás előtt megkísérelték beugratni Bene­dek Ferencet, a csepeliek ed­zőjét, mondván: ha igazán pél­dát kívánna nekik mutatni, ő is futva tenné meg az utat a megbeszélt találkahelyig. A népszerű edző azonban az utóbbi időben kissé óvatos ezek­kel az indítványokkal szemben (pontosan azóta, hogy fogadás­ból egyszer éjszakai terepfutás­ra indult másodmagával, s elté­vedvén, csak reggel fél hatkor jutott vissza kiindulási pontjára ( a szemtanúk szerint kissé ál­mosan!) és így ő is beül a ko­csiba. A megbeszélt találkozóval­­ azonban né­mi baj van. Mert hiába vára­kozunk a megállapodás szerinti ellenőrző pontokon, a­ várt időpontban csupán a Balczó, Maracskó, Lázár hármas robog keresztül, titokzatos vállvonoga­­tásokkal felelve a többiek iránt megnyilvánuló érdeklődésekre. Ők semmit sem tudnak, ők csak futottak. Lassan telnek a percek, a ne­gyedórák, félórák. László Ist­ván egyre idegesebben nézegeti az óráját: — Képesek és lekésnek a buszról, akkor pedig várhatnak délutánig — morogja. — De aztán újabb csoportok bukkan­nak fel, befutnak Bakóék, Bor­­laiék, ám mikor a busz kihúz a SZOT-üdülő elől, heten még mindig a terepen vannak. Ek­kor különben már mindannyiunk előtt világos, hogy a tájékozó­dási futók egyelőre még nyu­godtan aludhatnak, hiába volt ugyanis a reggeli eligazítás, a díszes társaság egy emberként eltévedt a téli erdőben, bo­lyongásaikkal további tíz kilo­métert téve rá a tervezett húszra. — Jó vicc — dohogja Borlai —, mert más a térkép, és más a valóság.. Benedek edző már-már köny­­nyelmű kijelentésekre ragadtat­ná magát, de aztán még időben meggondolja a dolgot. Talán észreveszi a felcsillanó tekin­teteket, talán mert túl élénk még a legutolsó emlék. Fél egy von,­unk az egyenesben. Szijj Kar­csi elújságolja, hogy ketten útközben még meg tudták ál­lítani a buszt. — És ti miért nem ültetek fel? — dörren rájuk László Ist­ván. — Hát — mondja kissé bi­zonytalanul a kis Bálla —, nem akartuk, hogy Pista bácsiék hiába várjanak ránk. Pedig még várnunk kell egy kicsit. Az „öreg” Bazilra, Fintér Tiborra. Ő az utolsó, de hát ki ne ismerné azt a régi mondást: inkább vagyok Rómá­ban utolsó... Kocsis L. Mihály Csepeli újítás az öttusázóknál az éjszakai terepfutás. Eddig bevált, persze, viharlámpa nélkül... Ha valaki nem igyekszik, leg­közelebb majd kergetheti a buszt hazáig Újabb szakasz kezdetén Egyre többször lőállásban a sportlövők Sztereo hanghatás ... Jobbról és balról, élőlről és hátulról pus­ka- és pisztolyropogás szolgál­tat aláfestő „zenét” beszélgeté­sünkhöz. Kisgyörgy Lajossal, a sportlövő-válogatott vezető ed­zőjével az Újpesti Dózsa lőte­­rének egyik helyiségében be­szélgetünk. Néhány napja érkeztek haza Hammerlék Mátraházáról és je­lenleg az első fővárosi edzés fo­lyik. Az egyik teremben a pus­kások — könnyítésképpen — lég­fegyverrel gyakorolnak, az öt­­venméteres pályán pedig Maros­vári, Ratkó és Gyöngyösi vívja ellenőrző jellegű „pisztolypárbaját — Én is nagyon kíváncsi va­gyok, hogy annyi „száraz” edzés után milyen eredményeket ér­nek el a fiúk? — jegyzi meg mosolyogva Kisgyörgy. A szakvezető egyébként kérés nélkül is sorolja precíz adatait. Feljegyzései vetekednek egy statisztikai évkönyvvel... — Minden reggel futott a tár­saság. A táv 3200 és 4000 méter között váltakozott. Ezt a beveze­tést általában kiadós focizás kö­vette. Délelőtt hatalmas gyalog­túrára mentünk, néha síléceket is csatoltunk. Nyugodtan mond­hatom, hogy bebarangoltuk az egész környéket. Nemegyszer tizenöt-tizenhat kilométeres ada­gokat teljesítettünk. Akadtak a csapatban megrögzött „hegyiva­dászok”. Marosvárit és társait csak hármasával mertem elen­gedni, nehogy valami bajuk tör­ténjen a „vad” lejtőkön. — Valamit a „száraz” edzések­ről ... — Minden délután, általában másfél órán keresztül gyakorol­tuk töltetlen fegyverrel a célra­­tartást. Ilyen kitartóan, szorgal­masan még soha nem végezték ezt a szórakoztatónak éppen nem mondható feladatot a verseny­zők! Persze, akadt azért nem „szá­raz” edzés is. Mindenki különös figyelmet fordított az edzőtábor­beli társbérlőkkel, az íjászokkal vívott, kombinált összecsapásra. Valamennyi versenyző 5—5 lö­vést adott le először íjjal, majd puskával a tízméteres távolság­ban elhelyezett sportpisztoly cél­táblára. A végén összesítették az eredményeket. A sorrend bizony tartogat némi meglepetést. Mó­­nus András, az íjászok edzője győzött 81 körrel (íjjal 46, pus­kával 35 kör), megelőzve dr. Hammerl Lászlót, aki 73 kört ért el (íjjal 35, puskával — ez volt az igazi szenzáció! — ,csak 38 kört telj­esí­tett olimpiai baj­nokunk). Csapatban: íjászok— sportlövők 222:195. — Hogyan folytatódik a mun­ka a fővárosban? — Általában mindenki együtt készül továbbra is. Kivétel a sal­gótarjáni Ratkó Pál és a mis­kolci Szabó Gyula, akik ottho­nukban edzenek. De nekik is — akárcsak a többi kerettagnak — hetente egyszer, kötelező jelleg­gel részt kell venniük formael­lenőrző, versenyszerű edzésen. Ami a legfontosabb cél ebben az új szakaszban: a megszerzett erőnlétet mindenképpen meg kell tartani a heti három fizi­kai edzésen és — ugyancsak há­rom edzésen — fokozzuk a szakmai munka intenzitását is. Közben gyülekeznek az egye­sületi vezetők, edzők, lassan be­fejezik az edzést a versenyzők is, keretértekezlet következik. Természetesen elsősorban az ed­digi tapasztalatokról és a keret előtt álló feladatokról esik a legtöbb szó. Akadnak, persze, speciális problémák is. A Bp. Honvéd legjobbjai fel­szerelésük hiányosságára panasz­kodnak. (Kár, hogy éppen a pi­ros-fehérek klubvezetői marad­tak távol az értekezlettől!) Ma­­rosvári például, elmondja, hogy nincs megfelelő tornacipője (!), a többiek hangtompító fülvédőt, korszerű fegyvert reklamál­nak ... Van tehát bőven tennivaló. „Szárazon” is, a lőállásokban is. De a munka folyamatos, a ki­sebb zökkenők egy pillanatra sem okozhatnak komolyabb za­vart. És így is van ez rendjén. Nemcsak edzenek, hanem ver­senyeznek is olimpiai kerettag­jaink ezekben a napokban. Az országos légfegyveres bajnoksá­gon kivételesen indulhatnak leg­jobbjaink, így Abonyinak és Ke­lemennek, a légfegyver két spe­cialistájának tekintélyes ellenfe­lei akadnak vasárnap Hammeri dr., Petrovácz, Nagy S., Nagy B., Marosvári, Ratkó és társaik sze­mélyében. A nők szombati ver­senyében is izgalmas, érdekes küzdelemre van kilátás, elsősor­ban a puskás számban. Itt Kun Ferencné az első számú esélyes, míg a pisztolyosoknál Beck­ győ­zelme várható. (serényi) Rövid­militt volt.? Prága után, Pozsony előtt asztalit­eniszezőink Fájdalmas vereséget szenve­dett Prágában asztalitenisz-vá­logatottunk. Ilyen nagyarányú vereséget még akkor sem mér­tek ránk a csehszlovák éljáté­kosok, amikor — a közhiedelem szerint — a lehető legrosszab­bul állt asztaliteniszezőink szé­nája. Hét mérkőzés közül csak ket­tőt nyertek a mieink­ .Azt a kettőt viszont remek­ játékkal, látványos, sokszor bravúros megoldásokkal, tapsra ragadtat­va még a hazai nézőket is. Jo­gos a kérdés: akik így tudnál­, miért nem játszanak egy adott mérkőzés teljes időtartama alatt így? Magunk sem tudjuk! Legfeljebb csak sejtjük. De ha sejtésünknek csak egy része is helytálló, kínos következtetések levonására adhat alkalmat. Néhány mentség Különös ismétlődések történ­tek az elmúlt két év alatt kül­földi versenyek, nemzetközi baj­nokságok első napján. Váloga­tottjaink zöme, ahogy mondani szokták, „nem érzi a labdát” idegenben. Szükségük van leg­alább egy napra ahhoz, hogy a Sportcsarnok edzőtermének „mikroklímájától” eltérő viszo­nyokhoz hozzászokjanak. Prágában — ezt Berczik Zol­tán edző a rádió riporterének is elmondta — erre nem volt mód. Nem, mert a válogatottnak meg kellett várnia, míg Jónyer hazaérkezik Angliából, klubcsa­pata — egyébként szintén vere­séggel végződött — BEK-mér­­kőzéséről. Nem sikerült tehát optimáli­san egyeztetni a válogatott és a klubcsapat mérkőzésének idő­pontját. Ennek ellenére, ha három adott mérkőzésen „csak” hat ponttal többet szereznek ver­senyzőink, máris fordított az eredmény, 5:2 a mi javunkra. Emlékezetes: Jónyer is, Klam­pár is, meg a vegyes páros is a döntő játszmában kapott ki 21:19-re. Mondják, a mérkőzés végén már nem is a nagyobb technikai tudás, a jobb erőnlét, az egyéb készségek, hanem elsősorban a jobb idegállapot a döntő ... Magánügyek A csehszlovákok jobban bírtak idegekkel... Jobban, mert — mondjuk —­ nem Vostováéktól vette el a játékvezető a döntő játszma 19:19-es állásánál a csuszát, ha­nem Magoséktól. És jobban, mert tudomásunk szerint a csehszlovák váloga­tott zavartalanabbul készült erre a mérkőzésre, mint a mi férfi játékosaink, akiknek az utóbbi időben „minden össze­jött”. Kezdve a vámszabályok megsértése miatti kényszerpihe­nőnél, végezve a mindig nagy utánajárást igénylő állás- és lakásváltoztatásoknál. Mindezek a magánügyek a magyar férfijátékosok idegrend­szerét terhelték a múlt év vége óta. A gondterhes gondolatok naponta többször is végigfutot­tak idegpályáikon, s egy részük észrevétlenül elraktározódott sejtjeikben. Előbb-utóbb bizonyára­­ „ki­kopnak” onnan. Még az is le­het, hogy már Pozsonyban, a csehszlovák nemzetközi bajnok­ságon megszűnik a rövidzárlat, amit a magánügyek okoztak. Nem magánügy viszont, hogy egész egyszerűen nincs megfe­lelő helyettesük a világbajnok páros tagjainak. Hogy miért nincs, annak részletes elemzése viszont már nem a vereséggel végződött EL-mérkőzés „aszta­lához” tartozik. Naményi József Szívesen segítünk! érdekes, jó keresetet biztosító szakmákat AJÁNLUNK. JÖJJETEK IPARI TANULÓNAK A Pest megyei Állami Építőipari Vállalathoz! VIDÉKIEKNEK KOLLÉGIUMOT ÉS TELJES ELLÁTÁST BIZTOSÍTUNK. Szerződtetünk: vas- és fémszerkezetlakatos, ács-állványozó, épületasztalos, fapadlózó és műanyagburkoló, központifűtés-szerelő, víz- és gázvezetékszerelő, építőipari gépszerelő, villanyszerelő, szobafestő és mázoló (tapétázó), épületburkoló (hideg), műkőkészítő, vasbetonszerelő, vízszigetelő, bádogos, hőszigetelő, kőműves, üvegező. Közös megegyezéssel társadalmi ösztöndíjat is fizetünk. Saját sporttelep - sportolási lehetőség! Jelentkezés személyesen vagy írásban BP. XXI. (Csepel), KISS JÁNOS ALTÁBORNAGY U. 19-21. í­ mVív AZONNALI FELVÉTELRE KERESÜNK lakatosokat, lemezlakatosokat, és ezek mellé segéd­munkásokat. Budapesti és bicskei munkahelyekre. Jelentkezés: BUDAPEST, VII., Kazinczy utca 48. Filep művezetőnél. BICSKE, Kossuth L. u. 52. Adóm művezetőnél. Magyar megfigyelők Az Egyesült Államok ökölvívó- válogatottja februárban Európába© vendégszerepel. Február 3-án Lon­donban Anglia ellen kezdik a mérkőzéssorozatot, majd az ame­­rikaiak a Szovjetunióba utaznak, s három alkalommal találkoznak a szovjet válogatottal. A hivata­los Szovjetunió—Egyesült Államok mérkőzésre február 9-én kerül sor Moszkvában. A nagy érdeklődéssel várt találkozóra megfigyelőként Fekete Pál szakfelügyelő, Adler Zsigmond, a válogatott edzője és Kincses Ferenc, a MÖSZ elnöksé­gének tagja is elutazik.

Next