Népsport, 1972. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-29 / 24. szám

LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS ♦ LABDARÚGÁS LABDARÚGÁS A rajt még messze van, de... Nincs az a „kevés", ami ne lenne „sok", s nincs az a „sok", ami ne lenne „kevés”. Két, homlokegyenest ellenkező vélemény. Az egyi­ket mostanában (a felkészülési munkával kap­csolatban) a játékosok, a másikat az edzők képviselik. S ez az a bizonyos kivétel, amikor nem a többség, hanem egy-egy ember véle­ménye dönt... Persze, a legtöbb játékos véle­ménye is megváltozik akkor, amikor formába lendül, s kiderül, hogy érdemes volt „szenved­ni”! Az NB I B, az NB II és az NB III játéko­sai is így vannak a munkával. Több, mint kétszáz csapat, mintegy négyezer játékosáról van szó. A csapatok most igen fontos állo­máshoz érkeztek, elkezdődnek - sorozatban - a mérkőzések. Az NB I B-sek közül a Debreceni VSC otthon kezd­te, illetve folytatja, és Jugoszlá­viában fejezi be a kéthónapos munkát. Kedden és szerdán az ugyancsak Debrecenben készülő Ózdi Kohász ellen játszottak. Sorrendben a Nyírbátori Dózsa, a Rudabánya (kétszer) és az Egri Dózsa következik az el­lenfelek sorában, majd február 11-én elindulnak Rijekába, s az ott töltött két hét alatt több mérkőzést vívnak. Kemény munka, nehéz előké­születi mérkőzések__Úgy lát­szik ez a véleménye a nehéz helyzetben lévő Volán SC szakosztály-vezetőségének, hi­szen szerdán a Videoton ellen léptek pályára, szombaton az O. Dózisa ellen (mindkétszer Rákos­csabán) igyekszik bizonyítani a közlekedésiek gárdája, hogy nem volt hiábavaló az eddigi igen kemény munka! A rajtig m­ég más NB I-esekkel is találkozik a Volán, amelynek vezetői már a jövő csapatát építik. S az ér­dekesség: ebben a 11-ben a ta­valy igazolt, volt két Kossuth KFSE-játékos, Hajdú és Már­kus is szerepet kap. Legalábbis ebben a pillanatban is így lát­szik! Szegeden az első kétkapus já­tékot január 31-re tervezik, ez még afféle hangulatos összecsa­pás lesz (nősök-nőtlenek), a kö­vetkezőt Szűcs György edző a tartalékok ellen tervezi.­ Aztán Mezőhegyes, majd (két hétre) Jugoszlávia következik. A vé­gére egy NB I-es csapat és a helyi vetélytárs SZVSE marad! — Halló, Balatonfüredi — Halló, itt Kovács Imre, a MÁV DAC edzője. Tíz napja vagyunk itt, a MÁV üdülőben. Délelőtt szabadtére­n, délután tornateremben készültünk. Eleinte csendesek voltak a le­gények, ma már úgy bírják a nagy munkát, mintha egész éven ezt csinálták volna. Márké­nak és Hercegnek volt húzódá­sa, de már ők is rendbejöttek. Most éppen csomagolnak, mert letelt a 10 nap, s utazunk a Győrbe, ott folytatjuk__ Nem hirdették öles plakátok, mégis közel 200-an voltak kí­váncsiak a Békéscsabai Előre Spartacus első edzőmérkőzésére. Pillér Sándor edző már fél ki­lencre kirendelte fiait a pályá­ra. A névsorolvasáskor derült ki, hogy­ Láza és Szűcs sérült, hiányzik Tasnádi, aki új­ját tör­te. Különösen a fiatalok tettek ki magukért a 90 perc alatt, s a Német vezette együttes ala­posan megizzasztotta Dobóékat. A következő napokban a B­­VTSK-val, a Gyulai MEDOSZ- szal, a Szolnoki MÁV-val, a Szolnoki MTE-vel és a Szegedi Dózsával kerül majd szembe az NB I B-s viharsarki 11. Ha 16 nincs... Pontosabban: néha a n Pláne, ha az edző is úgy akarja. A 1 (balról jobbra) Tuba, Bata, Gündert és a medicinlabda is megteszi. A BKV Előre edzőpályáján­­ és Sas harcol a labdáért! (Fotó: Lovas Albert) Ezzel megfelelőképpen „beme­legítettünk” az érdemben való eszmecserére. Áthidaló kérdéssel kezdtem. — Mint volt svéd labdarúgó, mit honosítottál meg edzőként Olaszországban, s ha visszamen­nél Svédországba, mit vinnél haza tanulságul az olasz futball­­ból? — A svéd nyugalmat, a meto­dikát, a kitartást kellene ötvöz­ni az olasz fantáziával, elegan­ciával, játékossággal. — Hogyan készíted fel a játé­kosokat taktikailag, elméletben és a pályán? — Nekünk is van állandó tak­tikánk, a nálunk gyengébbnek vélt, vagy egyenrangú ellenfél­re ezt igyekszünk ráerőszakolni, ha engedi. Az erősebbekhez vi­szont mi alkalmazkodunk — ész­szerűen. Ami az elméletet ille­ti, Inkább szóban beszélünk meg mindent. A mágneses táblát csak akkor vesszük elő, ha kirívóan rosszul játszottak a fiúk. Ekkor is csak az alaphibát, csak a leg­fontosabbakat beszéljük meg. Nem szabad túlkomplikálni a taktikát! Gyakorlatban, a pá­lyán, általában szerdán végzünk taktikai jellegű edzést. Egy helyben (alapfelállásban) és moz­gásban. Védők-támadók ellen 1— 2, 1—3, 2—2, 2—3 ellen, de leg­­életszerűbb a 4—5 ellen. Ter­mészetesen mindig a védők van­nak számbeli fölényben. Szaván fogtam: — Rajzolj le egy ilyen tak­tikai gyakorlatot! Rám nézett, vonakodott. — Ki mer Firenzében rajzot­­a kezébe venni? — Igénytelen vagyok. Michel­angelo grafika helyett jó lesz egy Liedholm-karcolat is! Nevetett, elővette a golyóstol­­lát, lerajzolt egy gyakorlatot. — Van-e mérkőzés után érté­kelés? — Igen! Szükség van erre a tökéletesebb szakmai munka, a hibák javítása miatt. Erősíti a játékosok kritikai érzékét, min­dig törekedni kell a jobb felé! Kedden néhány szóval beszél­getést kezdeményezek és a játé­kosok folytatják. Nem kívánok önostorozást, de fontos, hogy ne másban keressék a hibát, hanem önmagukban. Közben bejött a „piccolo bam­bino”, a „kis Li”, s le nem vette a szemét a Tatabánya-jel­vényről. — Osztályozás számokkal, van-e? — Magamnak igen, 1-től 10-ig, de a fiúk felé nincs. Csak jó, vagy rossz. Legtöbbször elég, ha nem a megszokott meleg hangon szólok valakihez, vagy „kifelej­tem” a nevét az értékelésből. Mi általában nem saját játékosa­inkról vezetünk statisztikát, hi­szen azokat ismerjük, hanem az ellenfelek játékosairól! Most jött a „keresztkérdés”: — És a rossz kritikát minden­ki elfogadja? Elismerik, hogy rosszul játszottak? — Általában igen! Nagyon rit­ka esetben van ellenvélemény. Ilyenkor a játékostársak, első­sorban a csapatkapitány igyek­szik jobb belátásra bírni az illetőt. Mindig sikerrel. Miért, nálatok nem így van? A váratlan kérdés kissé meg­zavart. Mély lélegzetet vettem, és csak utána válaszoltam: — De, hogyne! — gondolom elég meggyőző volt a hangom. Kínos szünet támadt... Megint szerencsém volt azon­ban, mert megcsörrent a tele­fon. A házigazda elnézést kért és barátságos beszélgetést folyta­tott svéd—olasz nyelven — Hamrin feleségével. A beszél­getés végén elmondta, hogy a volt világhírű játékos most Dé­len edző, a Pro Vercelli C-ligás csapatánál. Ez a nagy tradí­­ciójú együttes jelenleg az utol­só helyen áll. Hamrinnal pró­bálják életrekelteni. Aztán újabb „kényes” kérdés következett: — Van-e pénzbüntetés taktikai fegyelmezetlenségért? — Nem, soha! Az olasz játé­kos vigyáz, amit kérnek tőle, megteszi! És nem azért, mert profi! Akit erre figyelmeztetni kell, az már rossz! ösztönsze­­rűen csinál hibát, de minden rosszindulat nélkül! A játékos­nak úgyis van bűntudata, tovább sem én, sem vezető, sem játé­kostársa nem bántja. Bízunk egymásban, abban, hogy mindenki hibázhat, és hogy legközelebb majd javít. Ide tartozik azonban, hogy a já­tékosoknak van egy „spórkasszá­­juk”. Maguk kezelik: minden perc késés 1000 líra. Év végén ebből van a „házibuli”, így beszélgettünk, kedélyesen, közben a kedves háziasszony te­rítéke is elkészült — amolyan svédasztal. Mindenki­­azt vett az ízléses tálakról, amit megkí­vánt. Előbb egy „birra” (sör) következett, majd újabb finom­falatok után — mi más, mint a toszkánai nemzeti ital, a Chian­­ti. Gyümölcs, sajt és kávé után már a búcsú következett. Amíg a taxit vártuk, megkér­deztem: — Annyiszor említetted, hogy a svédek mindig hívnak haza. Azt is mondtad, szereted a ma­gyarokat. Mielőtt hazamennél, át­utazóban töltenél-e kis időt Ma­gyarországon? — Amíg munkát kapok Olasz­országban, maradok. Utána szí­vesen. Boldogan megyek oda, ahol szeretik és értik is a fut­ballt és ahol olyan a vendég­­szeretet. Megjött a taxi. Még egy kéz­fogás. Liedholm kikísért, integetett utánunk. Nemcsak kitűnő edző. Jó házi­gazda is. Az Arno partján kiszálltunk és gyalog mentünk a szállodába. Firenzét csak az tudja élvez­ni, aki nem siet Lakat Kérdli­­e. : ITÁLIAI JEGYZETEK Vacsora — keresztkérdésekkel Hadbsy \ / X cffifífLuqr A I ( \ ÖA-UcSSf QALL roL O ORi^NölNI MIK..., Rába ETO..., MÁV DAC öreg motoros, vagy ha úgy tetszik: régi labda­rúgó. Régi, de nem öreg! „Mindössze” 36 éves. Igaz, mások ebben a korban már régen abbahagyják, Máthé Jánost azonban do­ronggal sem lehetne leza­varni a győri kék-fehérek nádorvárosi pályájáról. Szerencséjére (és a csa­pat szerencséjére is) Ko­vács Imrénél, a csapat ed­zőjénél, nem a kor, ha­nem a teljesítmény, az akarat, a szív, a lelkese­dés, a tudás számít, így a mokány győri fiú he­lye egyelőre nem forog veszélyben a MÁV DAC- ban. A higgadtsággal nemcsak régen, fiatalabb korában, az MTK-ban, hanem később az ETO- ban is hadilábon állott. Ma viszont ő az első, aki nyugalomra inti társait. Hjú, változnak az idők, változnak az egykori fe­negyerekek ... Focislalom az Üllői úton Lassan a múlté ez a szólás­mondás: „Szerezze be tűzifáját, bontják már a Fradi-pályát!”. Már alig van mit bontani, csak egy árva, régi lelátó éktelenke­dik a pálya végében. S ahogy kibontakoznak az új stadion kör­vonalai­, a szabadjára engedett fantázia már sejteti: majdan „félelmetes” aréna lesz a régi helyén. Pénteken délután a formálódó képet még a szemerkélő eső sem tudta elrontani. A ferencvárosi játékosok fél háromkor, zöld­­fehér pettyes labdával a hónuk alatt, lassan, komótosan baktat­tak a téliesen kopott gyepsző­nyeg felé. Néhányuk mozgásán látszott a fásultság és a fáradt­ság. Aztán a földre pattant a labda és ez feloldotta a merev­séget. Csanádi Ferenc néhány perc szabadfoglalkozást enge­dett fiainak, közben a követke­zőket mondta: — Most van a második krízis, nagyon fáradtak a gyerekek. Naponta két edzést tartunk, s mert változatlanul a kemény fel­készülés híve vagyok, a tava­lyihoz képest növeltem az edzé­sek intenzitását. A jövő héten azonban már csak kétszer lesz egy héten délelőtt és délután is edzés. — A hírek szerint Jugoszláviá­ba utazik a csapat. — Még folynak a tárgyalások, biztosat nem tudok mondani. Ha nem utazunk, akkor is sorozat­mérkőzésekre lesz szükség, mert szeretnénk jól felkészülten to­vábbjutni az UEFA Kupában. —• A Zsdjeznicsar nem lát­szik a legnehezebb ellenfélnek. — No, no! Szerintem nagyon is nehéz ellenfél. Keményen, sőt, túl keményen játszik és nagyon tud védekezni. — Jelenleg kik a sérültek? — Rákosi kisebb húzódást szenvedett, így kapott egy hét felmentést. Megyesinek meg­sérült a bokája, Mucha pedig csak a jövő héten kezdheti el az edzéseket. Amíg a beszélgetés tartott, a játékosok 11-es rúgóversenyt rendeztek. A változatosság ked­véért Bálint állt a kapuba, s harsány kacajjal nyugtázta, hogy Novak a felső kapufára rúgta a büntetőt. Hansant az edzői síp, s elkez­dődött az edzés. Branikovits kedvesen invitált, hogy menjünk velük futni egy kicsit. A beme­legítést ka­puralövés követte. Közben Mucha is megjelent a pálya szélén, civilben: — Kétszer operáltak, ma hagytam el a kórházat. Remé­lem, egy hét múlva már ismét a pályán leszek, nagyon hiány­zik még az alapozás is. Sürgő­sen be kell szereznem egy pár sípcsontvédőt, mert az orvosok szerint sokáig érzékeny lesz a lábam , majd nem tudja meg­tagadni magát, s örömmel rú­gott vissza társainak egy arra guruló labdát. Az edzés vidáman, jókedvűen folyt, Horváth hatalmas lövése alig suhant el Kű feje mellett, aki gyorsan meg is jegyezte: — Bravó, majdnem eltaláltad a sapkámon a pompont! Aztán, a pálya közepén két sorban négy-négy karót állítta­tott fel az edző, s elkezdődött a focislab­rm. A játékosok úgy et­ikáztak a botok között, hogy öröm volt nézni. Végül 30 perces játék követ­kezett a tartalékcsapat ellen, s ezzel véget ért a zöld-fehére­k idei negyvenedik edzése l. d. Mikor nem lehet 11-es­t rúgni? Jókedvű bírófeleségek, elégedett vezetők Az elnök az egyik asztalnál ült. A másiknál az oktatási al­bizottság vezetője hajolt a pa­pírok fölé. Mindketten „dolgoza­tokat” javítottak. Éppen a győri csoport anyagait vizsgálták. — Elégedettek a válaszokkal? — kérdeztük az elnököt, Szilá­gyi György doktort. — Igen A Győr-Sopron me­gyei játékvezetők általában jól feleltek. — Kik tartoznak a tanulóköré­be? — Palotai Károly a vezetőjük, rajta kívül Tapolczai, Rúzsa, Kö­rös, Gyimesi és Félix tevékeny­kedik abban a csoportban. — Milyen kérdésekre kellett megfelelni? — Olyan esetek kerültek szó­ba, amelyek elég gyakran elő­fordulnak a bírói gyakorlatban, de van közöttük, amelyik ritka eset. — A győrieknél mi tartozott a „ritka” kategóriába? — Feltettük, mit csinál abban az esetben, amikor az egyik csa­patban már csak heten vannak, s ekkor 11-est kell ítélnie a csonka együttes ellen, közben a büntetőt előidéző labdarúgó bejelenti: megsérült és elhagy­ja a pályát? Palotaiék, nagyon helyesen, azt írták a tesztlapra, hogy a mérkőzést azonnal le kell fújni, mert csak hatan ma­radtak a pályán! A II-est sem szabad rúgatni, mert bármi az eredmény, a hat főre apadt csa­pat elvesztette a találkozót. Az esetről természetesen a bíró be­számolót készít, s a kiállított já­tékosok ügyét a fegyelmi bi­zottság tárgyalja majd. — A kérdésekre így válaszol­ni lényegében nem is olyan ne­héz — vetettük közbe. — Van idejük a bíróknak, nyugodtan utána nézhetnek, mit is írja­nak. — Ez igaz. De azzal, hogy utá­na néztek, megkeresték a vá­laszt, máris megtanulták a he­lyes döntést. — Más jellegű vizsgakérdés is szerepelt a programban? — Természetesen. Vigyáztunk arra, hogy ne csak a játéksza­bállyal kapcsolatos esetekről faggassuk bíróinkat, így meg­kérdeztük: mit tesznek abban az esetben, ha mérkőzés közben észreveszik, hogy sört mérnek a lelátókon.­­ Az eddig elhangzottak tu­lajdonképpen általános, hogy úgy mondjuk „személytelen’k kérdések. Volt olyan rész is, amely a bírók gyakorlatából kért választ? — Mindenki kapott olyan fel­adatot, hogy írjon le a saját gyakorlatából egy megtörtént ritka esetet. A győri példa: egyikükkel a közelmúltban elő­fordult, hogy a 40. percben, per­sze tévedésből, lefújta az első félidőt. Amikor lefelé mentek, az egyik kollégája figyelmez­tette: még öt perc hátra van! Sípolt, visszarendelte a csapa­tokat, s folytatták a meccset. A tanulságot is levonták az eset­ből. Ha jól működött volna a bírói hármas, akkor ilyen kí­nos eset semmiképpen nem kö­vetkezik be. — Mikor összesítik az orszá­gos keret tagjainak válaszait? — Február 18-án és 25-én Bu­dapesten az országos keret va­lamennyi tagja részt vesz a to­vábbképzésemn. Ekkor tisztázzuk az összes vitás ügyet . Ezután arról beszélgettünk, mikor kezdődik az alapozás? Lesz-e változás a keretekben? Mi történik a tavaly visszavonult bírókkal? Általában miként be­csülik meg a törzsgárda tagjait. — Nem is emlékszem, mi­kor volt olyan jól sikerült év­zárónk, mint a mostanii — je­gyezte meg az országos JB el­nöke. — Mindenki örömmel vet­te tudomásul, hogy a törzsgárda­­tagok megkapták az arany-, il­letve az ezüstjelvényt. A nyuga­lomba vonult bírók, Zsolt István, Vadas György, Vadas János, Wottara Tibor, Tófalvi István értékes tárgyjutalmat vettek át volt kollégáiktól. És ami szin­tén nagyon fontos: a bírófele­ségek is jól érezték magukat! Néhányan elmondták, mennyi rossz percük volt azért, mert férjük bíró. De most, hogy meg­ismerkedtek a kollégákkal, egy­mással, szívesen vállalják hálát­lan szerepüket férjükért, a bí­rói „mundér” becsületéért. Na­gyon jólesett hallani, ez a spon­tán jött nyilatkozat megerősített abban: érdemes fáradozni. — Ami a jövőt illeti — mond­ta befejezésül az elnök — feb­ruár 8-án kezdődik az alapozás bíróink számára. Februárban hirdetünk keretet. Már most ki­jelenthetem, az NB I-ben nem lesz változás! A többi osztályok­ban is csupán annyi, hogy to­vább fiatalítunk. Az elnök és Major István, az oktatási albizottság vezetője, visszatért munkájához. Folytat­ta az értékelést Amint hallot­tuk: sok jó osztályzat lesz! Tehát a rajt előjelei kedve­zőek! Varga Béla Szombat, 1972. január 29. )

Next