Népsport, 1972. december (28. évfolyam, 288-312. szám)

1972-12-18 / 303. szám

XXV'll. 303. ♦ 1972. december 18. NÉPSPORT 5 VÍZILABDA A vidék felemelkedéséért (III). Saját erőbőt Alig egy évvel ezelőtt Kanizsa Tivadar vezetésével alakult meg a Vidék bizottság. Az első esz­tendőben a szervezésen kívül különösebb ténykedésre nem ke­rült sor. Pedig ez a bizottság hatalmas lehetőségekre ad mó­dot. Kezébe vehetné többek kö­zött a vidéki biróképzést. Hosz- szú évtizedek óta ugyanis egyet­len vidéki játékvezető sem tűnt tel. Pócsik Dénes szerint ennek megvan a ma«a oka. hogy tegyük felegy egri bíró Miskolcon vezetaessen egyetlen mérkőzést, az utazások miatt fel kell áldoznia a vasárnapját. Pes­ten más a helyzet. Ha valaki hasonló céllal lemegy az uszo­dába. miután bíró volt, a kö­vetkező mérkőzésen időmérő lesz, majd ellenőr, végül pedig gólbíró, aztán minden kezdőd­het elölről.. ” Ennek ellenére Pócsik is egyetért azzal, hogy fokozatosan ki kell nevelni egy megbízható játékvezetői gárdát. Csongrád megyéből egyébként már jelez­ték, hogy rövidesen bírói tan­folyamot indítanak, B-válogatott A vidéki bizottságnak módja lenne a vidék-válogatott meg­szervezése is. Általános gyakor­lat, hogy a különböző váloga­táskor nem jelent éppen előnyt, hogy valaki nem budapesti... A legutóbbi nagykeretek azt iga­zolják, hogy amíg néhány fő­városi fiatalt az előlegezett bi­zalom alapján, ha rövid ideig is, beválogattak a bő keretbe (Nemesik, Horváth B., Kucsera stb.) — addig a vidékiek nem jöttek számításba. Pedig bizo­nyára lélektanilag nekik is nagy lökést adott volna. És társaik­nak méginkább! „Ha neki si­kerűit, miért ne sikerülne ne­kem is” — nézet alapján továb bi kemény munkára sarkallt,-, volna valamennyiüket. Mindettől függetlenül a vidé ki ifjúsági válogatott létreho zása feltétlenül szükségszerű lenne. Néhány uszoda van, né­hány szakember van — némi támogatás kellene csupán. A vi­déki válogatott átmenet lehetne az egyesület és a nagyváloga­tott között. Nem kell félni a Budapest—Vidék mérkőzéstől sem. Sőt, nem ártana, ha akár felnőtt szinten is a vidék-válo­gatott, B-válogatott néven nem­zetközi mérkőzéseken, tornákon való részvételre is lehetőséget kapna. Akár már jövőre: a szó­fiai nemzetközi tornán. Országos bajnokságok 1966-tól az Ifjúsági bajnokság­ban a vidéki csapatok is élhet­nek pályaválasztási jogukkal. Je­lenleg áll a harc, hogy a ser­dülő bajnokságban is igy le­gyen. Hiszen a sportág népsze­rűsítése szempont iából ez is hasznos. Hát még a legaprób­baknál: az úttörőknél. Ebben az évben indult meg ugyanis az úttörő-bajnokság. Ahol mégin­kább indokolt lenne, hogy a vi­dékiek házigazdák lehessenek, (örvendetes, hogy a huszonegy nevező közül hét vidéki csapat volt.) A gyerekek játéka nagy­ban függ a szülőktől. Ha rend­szeresen látnák a mérkőzéseken csemetéjüket, bizonyára tovább ösztönöznék őket a sportolásra. Persze, amíg a fővárosi gyere­keknek nagy élmény évenként Boros Ottó száz alkalommal védte a magyar válogatott hálóját. Pedig vidéki... két-három alkalommal vidéki rangadót vívni (osztályonként rendszerint ennyi vidéki csapat van), addig a vidékieknek na­gyon megterhelő tizennyolc eset­ben, minden hét végén több száz kilométerről Budapestre utazni. Nem is beszélve a költségekről. A Miskolci Vasutason kívül, va­lamennyi egyesületnek jelentős összeget kell utalásra költeni. Ha minden második mérkőzésü­ket otthon játszhatnék, ezt az összeget megtakaríthatnánk más célokra. örvendetes, hogy MNK-mérkö- zést már vidéken is játszottak. A sors iróniája folytán, s fő­ként a vidéki csapatok jó játé­ka miatt, ez évben a döntőt, és a harmadik helyet eldöntő ta­lálkozót Egerben, illetve Szolno­kon vivták. S mi több: hazai sikerrel! Éppen tíz évvel ezelőtt lezaj­lott az első úgynevezett nyári utánpótlás kiválasztó tábor is. A szövetség ezeket rendszerint vidéken tartja. így Eger, Tata­bánya és Szolnok több alkalom­mal adott néhány hétre otthont a fiataloknak. Egerben rendsze­resen megrendezik a Dobó Ku­pát, amely ugyancsak jó hírve­rése a sportágnak. A szövetség egyre több nemzetközi tornát rendez a különböző városokban. 1969-ben Szolnokon nemzetközi ifjúsági torna, 1972-ben Szente­sen az IBV zajlott le. Bizonyság A törődést azonban tovább kell fokozni. A Szolnok kiesé­sével túlzott lenne meghúzni a vészharangot a vidék felett, hi­szen ugyanaz a gárda az MNK- ban a harmadik helyet harcolta ki. Az OB I-ben pedig vidéki együttes: a Szentes váltja fel őket. Az Egri Dózsa nagy meg- leoetésre megnyerte az idén az MNK-t. Évről évre kitűnően sze­repel a hollandiai Van Hasselen nemzetközi tornán. De ezek az eredmények nem kápráztatnak el,bennünket. Ész­re kell venni, hogy a vidék vízi- labdasportja nércelv tekintetben vaiúdik és tenni kell azért, hogy előbbre lénhessen. A vidéki já­tékosoknak és vezetőknek énoen úgy, mint a fővárosiaknak. Hogy érdemes, erről a múltban már megbizonyosodtunk. Boros Ottó, Hasznos II István, Kanizsa Ti­vadar. Koncz István, Pócsik Dé­nes, Katona József, Pók Pál, Szaniszló Béla — és a többiek révén. Gyárfás Tamás KERÉKPÁR ATLÉTIKA A fő félédest; a szakosztályi munka javítása A Budapesti Atlétikai Szö­vetség vasárnap délelőtt, 1962 óta tizenegyedik alkalommal tartotta meg év végi értekezle­tét. Az idén, helyes újításként, a meghívottak már előre, írás­ban megkapták az elnökség részletes beszámolóját, amelyet Koltaí László elnök az értekez­let megnyitása után röviden még kiegészített. Hangsúlyozta, hogy a szövetség fő feladatának tart­ja a szakosztályok szervezési és szakmai munkájának megjavítá­sát, mert enélkül az atlétikát a jelenlegi mélypontról kimozdí­tani nem lehet. A jövő szem­pontjából nagyon fontos feladat a sportiskolák atlétikai szakosz­tályainak fejlődését meggyorsí­tani és a kapott lehetőségeket sokkal jobban ki kell használni. A beszámoló őszintén feltárta n fővárosi atlétika helyzetét. Megállapította, hogy a sikerte­len olimpiai szereplésben a bu­dapesti szakosztályok jelentő­sen részesek. Alaposan és tár­gyilagosan fel kell kutatni a szereplés okait, mert csak a hibák kiküszöbölésé­vel indulhat meg a fejlődés, a nemzetközi szinthez való felzárkózás. Ebben a fővárosi szakosztályok­nak élenjáró szerepet kell betöl­teniük, hiszen országos viszony­latban az élvonal 85 százaléka soraikban található. A szövet­ség az eredménytelenség leg­főbb okát abban látja, hogy a szakmai munka színvonala még mindig nem megfelelő. A kor­szerű felkészülési lehetőségek­ben komoly előrelépés történt, de a kiemelt egyesületek szakosz­tályainak és a kiemelt szak­osztályoknak feltételeit még lényegesen javítani keik A szövetség elnöksége kisebb hiányosságoktól eltekintve, fel­adatát megoldotta, munkáját ismét nagymértékben segítették a bizottságok. Javult a szak­osztályok vezetése is. A versenyek rendezésének színvonala emelkedett, a fiatalkorúak egyesületi verse­nyei azonban ez alól továbbra is kivételt jelentettek. Negatí­vum, hogy a középiskolai ver­senyrendszer fejlődése meg­akadt, sőt bizonyos visszaesés jelei mutatkoznak. Keveset lé­pett előre a szövetség az általá­nos iskolák bekapcsolásában, s általában az egyesületi sport­iskolák sem nyújtották azt a munkát, amelyet joggal várnak tőlük. A múlt évhez képest nem ja­vult az edzők és a versenyzők aránya. A szakosztályokban szer­ződtetett 36 fő- és 176 mellék­foglalkozású edző közül a mint­egy 2550 minősített versenyző­ből egy edzőre átlagban csak 10 atléta jutott. Bizonyos mi­nőségi fejlődésre mutat, hogy tavaly óta az érdemes sportolók száma !20, az I. osztályúaké 1.2, az aranyjelvényeseké 12 száza­lékkal nőtt. Viszont jogos aggo­dalomra ad okot, hogy az összes minősített versenyzők száma a várt emelkedés he­lyett közel 200 fővel csök­kent. A fővárosi szakosztályok az idén is megkapták „bizonyítvá­nyukat” egész évi szereplésük, a minősítések és a különböző pontversenyek tükrében. A be­számoló megállapította, hogy nem mindig azok a szakosztá­lyok végezték a legeredménye­sebb munkát, amelyek feltételei a legjobbak. A Bp. Honvéd, Új­pesti Dózsa, Vasas vezetőhármas adta az összes minősítettek 31 százalékát, de a versenyzői létszám növe­kedése mellett az aranyjelvé­nyesek tekintetében visszaesés jelentkezett. A legmagasabb minősítéseket tekintve, a kö­zépmezőnyben nagyot javult a BÉAC, viszont jelentősen csök­kent a Bp. Spartacus, az MTK, a Bp. Postás és a Vasas Izzó minősített atlétáinak száma. A csak fiatalkorúakkal foglalkozó egyesületek közül jogos dicsére­tet kapott a BVSC. A beszámolót az idén sok hozzászólás követte. Ezekből Is többnyire kicsendült, hogy az atlétika jelenlegi helyzetén sürgősen javítani kell. A szö­vetség jövő évi programját már az értekezlet előtt megkapták a résztvevők. Az értekezlet keretében em­lékverettel jutalmazták a leg­eredményesebb társadalmi mun­kásokat, edzőket, versenybírá­kat és — első ízben — a kü­lönböző korcsoportokban, az év legjobb fővárosi atlétáit Ezt a címet Balogh Györgyi, Szepesi Adám (felnőttek), Rudolf Eri­ka, Lukács László (ifjúságiak), Klenóczky Bea, Pfeifer László (serdülő A-csoport), továbbá Marczi Erika és Saskői Alfonz (serdülő B-csoport) kapta. Ki­osztották a szövetség irányítá­sával lebonyolított csapatbaj­nokságok és bajnoki pontverse­nyek díjait „Sokszor értem elsőként a célba” Megy érdi Antal, az elmúlt tiz év legsikeresebb, külföldön is népszerű magyar kerékpárosa abbahagyta a versenyzést Már csak a filmszalagokróL fényképekről, újságcikkek töme­géből lehet felidézni, hogy mi­lyen versenyző volt Megyerdi „Tóni”, már csak az emlékképek vetítik elénk, szépnek éppen nem mondható, kifelé kacsázó térdű stílusát. Régebbi és a leg­utóbbi beszélgetések kívánkoz­nak a búcsúzó versenyzőről szó­ló cikk kéziratpapírjára. ★ — Tizenhét évvel ezelőtt a Csepelben kezdtem versenyezni Gere Gyula bácsinál. Gyorsab­ban akartam fejlődni, mint a többiek; minél előbb versenyke­rekes országúti szerettem volna lenni. Amikor nem engedtek a versenykerekes osztályban indul­ni, megsértődtem és átigazoltam a Tipográfiához. Elsősorban azért oda, mert nyomdásztanuló voltam. Itt közel tíz évet töl­töttem el. A legszebb versenyzői éveket. Öt évvel ezelőtt men­tem át utolsó egyesületembe, az Újpesti Dózsába. A Dózsának kö­szönhetem, hogy a versenyévek után, a „civil” életben is meg­találtam a helyem, hogy tanul­hattam. Tizenegy évig voltam válogatott. Tiz Békeversenyen indultam, világbajnokságon egy­szer kilencedik lettem. Részt vettem számtalan körversenyen és egynapos vetélkedésen és boldognak kell lennem, hiszen sokszor értem elsőként a célba. Bejártam, szinte a fél világot. Hozzávetőlegesen húsz edzőt „nyűttem el”, akik közül ma is nagy szeretettel gondolok visz- sza Gere Gyula bácsira, Vida Tiborra és Viszt Györgyre. Kö­rülbelül ez volt versenyzői pá­lyafutásom. Ennyi, mivel éveket felölelő, újságokat megtöltő, élményekkel, történésekkel, járó eseményeket egy mondatba sűrített Megyerdi Antal. Vegyük csak ezt a mon­datát: „Tíz békeversenyen indul­tam.” Mennyi minden van e mö­gött. Szinte egyedülálló ez a so­rozat. Nem véletlen, hogy három évvel ezelőtt a többszörös vi­lágbajnok és Békeverseny-győz- tes NDK-beli Schur tiszteletére rendezett ünnepségre meghívták a régi nagyokkal, Kapitonowal, Venturellivel, Trapeval együtt. Ö róla irta, még húsz éves ko­rában a L’Eouipe: „Ez a Me­gyerdi egész ügyes gyerek. Szí­vós, kemény versenyző és amint látom, nemcsak szíve, esze is van.” Tagja volt annak a Békeverseny-csapatnak. amely az összesítésben negyedik lett és 5 volt az, aki első szakasz­győzelmünket szerezte. — A belga Van Nestével, nem sokkal a cél előtt megszöktünk. Engem addig annviszor legyőz­tek már a belgák, hogy azt mondtam masamban, ha bele- nusztulok is. de most én győzök. Hagytam vezetni, aztán a stadi­on bejárata előtt megnyitottam a hainát — és sikerült —, em­lékezik a so^a meg nem ismét- lődhetés fájdalmas mosolyával, de jogos büszkeséggel vissza. Egyértelműen mezönyverseny- ző volt. Sem az egyenkénti in- dításost, sem a csapatversenyt nem neki találták ki. Kitűnő ér­zékkel tudta kiválasztani a si­keres szökéseket és jól helyez­kedett a hajráknál. De jól he­lyezkedett, ravaszul hajtott a mezőnyben is. Azt mondták ró­la, hogy fölöslegesen még egy métert sem vezetett. Jellegzetes jelenetei voltak a versenyeknek, amikor az örökös körforgásban Megyerdire került a vezetés, de ő ügy érezte, hogy most taka­rékoskodni kell az ereiével, le­hajolt és mindig talált valami igazítanivalót a pedálon. — Az a véleményem, hogy nemcsak erővel, hanem ésszel is kell biciklizni. Egy jó takti­kával versenyeket lehet meg­nyerni. Természetesen ehhez tár­sak, segítők kellenek. Ilyen volt például Balaskó György, akivel nagyon megértettük egymást, de ha a Juszkóval összedugtuk a fejünket a rajt előtt, akkor is többnyire jó eredmény szüle­tett. Á mostaniak közül Takács Andrással lehetett néha „össze­dolgozni”. ■ér Amikor megismertem Me­gyerdi Antalt, még rendszerint az élbolyban hajtott és rendsze­rint. győzött is. Tavaly is még többnyire a vezetők között volt. de a hajrák már egyre kevésbé sikerültek. Idén pedig már egy­szer sem találtuk az élen. — Egyre több Időmet foglalta le a munkám és az iskola, a fiatalok pedig egyre jobbak let­tek. Hozzám kénest kétségtele­nül jobbak. Elérkezett az a pil­lanat, amikor abba kellett hagy­ná. — Milyen kanrsolata marad a kerékpársporttal? — Semmilyen. Nekem sok mindenben más a véleményem, mint a szövetségnek, vagy a leg­több edzőnek. Nem jönnénk ki egymással. Kocsi Tibor VÍVÁS VASAS-JUBILEUM NEGYEDSZÁZAD Egy a negyedszázad Vasas vf- vósilterek közül: Marót Pétér önfeledt boldogsága a kardcsa­pat idei BEK-gyözclmének szól. Valóban huszonöt éve lenne már? Tilly János szakosztályvezető nyilván nem téved, hiszen ala­pító tagja a Vasas vívószakosz­tályának; és feltehetően nem emlékszik rosszul Békési Sán­dor sem, aki éppen most, hoz­zászólóként arról beszél, hogy: .. amikor a vívók betették ide a lábukat, mondtuk nekik (már­mint ők, a tornászok), jó, jó, de hol fogtok vívni?” Hát itt vívtak és vívnak- azóta is. Ebben a Pasaréti úti tornacsar­nokban, a földszinti (azelőtt kul­túrterem), ma vívóterem­ben. Itt, ahol ezen a vasárnap délelőttön huszonöt év Vasas­vívóbajnokai jöttek össze ünne­pelni a jubiláló szakosztályt. Mintegy százan foglalnak he­lyet a székeken. Mai és volt versenyzők, emberek, akiket a negyedszázad alatt messze so­dort már egymástól az élet; versenyzők, akik a piros-kék után kipróbáltak más klubszí­neket is; vívók, akik azért soha nem felejtették el egymást és soha nem feledkeztek meg a Vasasról. És arról, hogy visel­ték ennek a klubnak a színeit. Az alapítók közül többen bi­zony már idősödő férfiak; az első bajnokok közül néhányon túl vannak már a hatodik ikszen is. Az elsők?... A körül­belül harmadik „új hullám” tagja, Kovács Tamás, a mosta­ni válogatott is két csodaszép kislányának képeivel büszkél­kedik már! Tilly János fejből mondta el ünnepi beszédében a szakosztály történetét. Kárpáti Rudolftól, a Pnlócz testvérektől, Zsabka Mag­dától, Rábc Gusztávtól, s ma­guktól, a Tilly gyerekektől kezd­te. A helsinki olimpiánál Ko­vács Pállal folytatta, az 1955-ös, római világbajnokságnál Dö- mölky Lídiáról, Kardos „Fecser- röl", Keményváry dr.-ról be­szélt; aztán új és új nevek buk­kantak elő: Horváth Zoltán, Mendslényi Tamás, Felkay And­rás, Pacséry ... Majd a még fiatalabbak, még újabbak: Ko­vács Attila, Meszéna Miklós, Kemenes Ernő, Kovács Tamás. Minden nevet, minden ered­ményt itt sorba szedni lehetet­len. Hiszen, vagy tíz tablót tölt meg a vívóteremben a bajnokok eredménylistája, ■ neve, képe. Csak a kardcsapat nyert egy­magában (persze, meg-megújuló formájában) tizenhét magyar bajnoki címet a huszonöt év alatt! Mindenki hát nem kerülhet e néhány méltató sorba, ha ide kívánkozna is a sok-sok jól is­mert baráti arc, a negyedszázad , sórán valamikor nagyon jól csengő vívónév — a már emlí­tetteken kívül. Az ünnepeiteket várták a. szendvicsek, italok, s a fiatalab­bak már a tálak körül sürgölőd­tek. Néhányan maradtak csak a kiürült vívóteremben, amely­ben a hirtelen támadt csend­ben szinte kiáltásnak hangzottak a vita szavai: „Kérlek szépen, a támadás az, amikor az ellenfe­let a feléje közelítő pengével fenyegeted. .” „De hol van arról szó, hogy a kezet kell nyújtani ahhoz, hogy támadás legyen? . . „Rudikám, ne vic­celj!” „Nézd, Pali, ez a táma­dás .. És már vívnak is. Civilben, fegyver nélkül, de olyan hévvel, olyan tűzzel, mintha olimpiai döntőben lennének ismét. Nem lenne rossz csapat, hiszen Gere- vich Aladár, Kovács Pál, Kár­páti Rudolf, L’Auné dr., Tilly János viszik a prímet ebben, a számukra negyedszázados vitá­ban. Amely éppen úgy meg­megújuló, végtelen és mindig új izgalmat adó, mint a jubiláló szakosztály életének minden hétköznapja — és ünnepe. Azok a napok, amelyek a Vasast e huszonöt év alatt mindig a ma­gyar vivósport egyik legerősebb tartópillérévé tették. ★ A Vasas vívószakosztálya ju­bileumi ünnepségén megjelent Bárányos József, a vasasszak­szervezet titkára, a sportklub elnökhelyettese, Csenterics Sán­dor, a vasasszakszervezet alel- nöke, a vívószakosztály elnöke. Orosz Mihály, a Vasas SC el­nökhelyettese, Tábor István, a Magyar Vívó Szövetség főtit­kára. ♦

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék