Népsport, 1976. november (32. évfolyam, 263-287. szám)
1976-11-06 / 267. szám
4 NÉPSPORT VISSZHANG Ahogy nem lehet (vagy legalábbis nem tanácsos) visszapillantó tükör nélkül gépkocsit vezetni, ugyanúgy nem lehet (de legalábbis nem tanácsos) lapot szerkeszteni anélkül, hogy ne ismernénk cikkeink hatását- Az olvasói közvélemény ugyanis sokat elárul, s néha abban is segít, hogy egyegy érdekesebb téma a lehető legteljesebb megvilágításban kerüljön az újságba. Győri igazság Október 27-i számunkban jelent meg a Dunántúli úszókörkép című sorozat egyik „állomásáról”, Győr úszóéletérőlszóló cikkünk. Hat nappal korábban, a Kisalföld című lapban szintén foglalkoztak a számunkra is témául szolgáló új fedettel. Enyhén szólva: ellenkező előjellel ... Emiatt két olvasónk ragadott tollat és buzdított bennünket a győri uszodaügy behatóbb kivizsgálására. Keresztes Dezső (Sopron, Kökényes köz 5.) többek között ezt írja: „Úgy gondolom, hogy a két újságcikkhez nem kell magyarázat, ha azokat valaki végigolvassa. És persze, mindenkinek eszébe jut valami ilyenkor. Nekem például a televízióban mostanában vetített Bel Ami c. film egy jelenete. Nevezetesen az, amikor a kezdő újságíró, Duroy nyilatkozatot akar kérni valakitől, s mielőtt ezt megtenné, Hanta nevű kollégája ellátja egy jó tanáccsal, mondván: egy interjúért nem muszáj a helyszínre sietni, egy jó újságíró úgy is tudja, hogy mit szoktak ilyenkor mondani...” Másik levélírónk, Biczó Károly (Győr, Ifjúság krt. 68.) szerint: „...a menyasszony nem is olyan szép__ Engedjék meg, hogy a cikkben közölt kép által ábrázolt uszodához minden ábránd nélkül egy 1976. október 21-i Kisalföld-cikket mellékeljek. A másik, a Móra iskolában lévő fedett uszoda eredeti átadási határideje szerint másfél éve már a diákok mozgásigényét lenne hivatva szolgálni. Ez az uszoda még csak épülget. A harmadik, az új iskola felépült (kb. 1200 diák), de nemhogy a medence, a tanterem sem készült el. Ilyen körülmények és feltételek között, véleményem szerint, nagyon sok év veszik el ahhoz, hogy megfelelő, minden diákot magába foglaló, széles alapokról, sok munkával kiküszöböljük a sport kardján esett sok-sok csorbát.” Nem lenne teljes a „visszhang”, ha nem idéznénk a Kisalföld cikkéből. íme, a lényeg: ........Idén március 12-e óta használják a fürdőzők, több mint félő azonban, hogy nem sokáig. Bezárják, mert behell zárni az uszodát... Kezd megérni az idő, hogy a vállalat tovább már nem várhat az uszoda bezárásával, a jelentkező hibák ugyanis súlyosabb és sokkal nagyobb költséggel jóvátehető következményekhez vezethetnek.. . őszintén be kell vallanunk, hogy óriási volt a megdöbbenésünk a két levél és a mindkettőhöz mellékelt cikkkivágás kézhezvétele után . . . Már csak azért is, mert írásunk előtt interjú alanyunktól, a Rába ETO vezető edzőjétől, Nagy Ferenctől megkérdeztük, hogy van-e valamilyen probléma? ő erre határozottan válaszolt: „Jóformán semmi.’’ Természetesen személyesen beszéltünk bele, mert a cikkíró közel sem olyan szép, mint Bel Ami és nincs Hanta nevű, jó tanácsokat adó kollégája ... Egyébként is írásunknak csupán az apropójátszolgáltatta a márciusban megnyílt fedett uszoda, a lényeg — Győr úszósportjának jelene, s várhatóan reménykeltő jövője. Vagyis a város egész vsztóéretének mindenképpen dicséretes változásaival szándékoztunk foglalkozni, amelyben — és ezt bizonyára sem a levélírók, sem a Kisalföld-cikk szerzője nem vitatja — éppen az új uszoda szolgált „doppingszerül”. A levelek elolvasása után, persze, ismételten utánanéztünk a dolgoknak és újólag megnyugodtunk: Nagy Ferenc nyilatkozata nem tért el a valóságtól. A közelmúltban két szakértői bizottság is megvizsgálta az uszoda helyzetét és úgy döntött, hogy — szemben a néhány hónappal ezelőtti állásponttal — nem kell bezárni az alig féléves létesítményt. A tanmedence kifolyója ugyan tényleg eltörött és— a Kisalföld állításainak megfelelően — valóban szivárgott a víz. De ez a hiba — szintén szakértői vélemény — kétnapi munkával kijavítható. Ami az üzemelés közben felmerülő hiányosságokat illeti: nem többről van szó, mint olyan hibákról, amilyenek egy új létesítmény esetében majdhogynem megszokottak. Nem akarjuk csűrni-csavarni a dolgot, de a jelenlegi állapotában az uszoda ezen a télen feltétlenül használható lesz. (Más kérdés persze, hogy bizonyára nem egy idényre építették.) A pillanatnyi elképzelések szerint a jótállási kötelezettségből fakadó javításokra jövő nyáron kerül sor és, ha semmi sem jön közbe, akkor csak május 1. után zárják be a város oly régóta áhított fedett uszodáját. Havasréti Béla a megyei sporthivatal elnökhelyettese szintén megerősítette az általunk leírtakat: az uszodát lehet használni, javításokat ugyan terveznek, de jelenleg szó nincs a létesítmény bezárásáról. És ez a lényeg! Legalábbis szerintünk... Hol a ló? Csodálkozva olvastam a Népsport 1976. X. 28-i számában a Befejeződött az idény című cikket. Nagy meglepetés volt számomra, hogy Ákos Ajtony megnyerte az országos bajnokságot díjugratásban. Lelki szemeim előtt megjelent szegény Ákos Ajtony, amint csizmában, nádpálcával, fekete bársony sildes lovaglósapkában rohangászik a szépen dekorált, 160 centiméteres akadályok között és hibátlanul veszi a tripliart és a vizesárkot a ló nélkül. Kérem szépen, a galoppversenyeken még ma is úgy írják: „Araszoló, lovagolta Esch”. Annyit talán még a szegény, sokat izzadó concours lovak is megérdemelnének, hogy kiírják a nevüket. Zsitva Zoltán 1144 Bp. Gvadányi u. 7. ★ Nem túlzottan szerencsés dolog a galopp- és a díjugrató versenyeket összehasonlítani, hiszen a két sportág között van egy alapvető különbség. A galopp — lósport, a díjugratás viszont lovassport. Ami, érthetően, azt jelenti, hogy míg az előbbinél a ló, az utóbbinál a lovas szerepe az elsődleges. Természetesen ennek ellenére — ezt bizonyára ön is észrevette — a ló nevét is szoktuk közölni. A tudósításokban. Az említett írás viszont nem tudósítás volt, hanem egy több fordulós Budapest-, illetve országos bajnokság összesített eredményeinek közlése. Magyarán: egy-egy lovas neve mellé négy-öt, néha még több ló nevét is le kellett volna írnunk, hiszen általában enynyi paripa segíti a lovast eredménye elérésében. Az írásunkban szereplő hatvan lovas neve mellett két-háromszáz ló nevét felsorolni pedig mégiscsak túlzás lett volna ... HALLJUK - LÁTJUK A rádió és a televízió sportműsora november 8-tól 14-ig SPORT A RÁDIÓBAN (Állandó műsorok. Hétfőtől péntekig. Kossuth-adó, 22.15: Sporthírek. Petőfi-adó, 6.20: Torna, 10.50: Délelőtti torna.) Csütörtök. Petőfi-adó, 14.00: Sportvilág. Szombat. Petőfi-adó, 14.00: II. félidő (FTC —Salgótarján, Haladás — Újpest). Vasárnap: Kossuthadó, 18.45: Sporthírek. Totó. 22.10: Sporthírek. Totó. Petőfi-adó, 17.00: A vasárnap sportja. Totó. 19.33: Sporthírek. Totó. SPORT A TELEVÍZIÓBAN (Állandó műsorok. Keddtől ,péntekig. Budapest, 19.20: Tévétorna. Hétfő. Jugoszláv tv, II 20.25: Sport karikatúrában. Szlovák tv, 15.55: Skoda Plzen—Sparta Prága labdarúgó-mérkőzés. Kedd. Szlovák tv 18.10: Autómotor revü. II, 20.00: Sport a nagyvilágból. Szerda. Budapest, 7.59: Tévétorna. Jugoszláv tv, TI, 16.40: Crvena Zvezda- Cibona kosárlabdamérkőzés. Szlovák tv, 17.30: Sporthíradó. Csütörtök. Budapest, 19.59: Tévétorna. 18.00: Telesport. Péntek. Budapest.7.59: Tévétorna. TI, 20.00: Csehszlovákia — Szovjetunió jégkorong-mérkőzés közvetítetése Prágából, felvételről (színes). Szlovák tv. 16.25: Csehszlovákia— Szovjetunió jégkorong-mérkőzés. Szombat. Budapest, 7.59: Tévétorna. 12.53: Közvetítés bajnoki labdarúgómérkőzésről. 22.10: Csehszlovákia—Szovjetunió jégkorong-mérkőzés közvetítése Prágából, felvételről (színes). Jugoszláv tv. 14.45: Zseljeznyicsar—Partizán kézilabdamérkőzés. 15.55: Borác — Rijeka labdarúgó-mérkőzés. H. 21.00: Sportszombat. Szlovák tv. 19.25: Csehszlovákia — Szovjetunió jégkorong-mérkőzés. Vasárnap. Budapest, 8.54: Tévétorna. 16.15: Nemzetközi lovas akadályverseny közvetítése Pardubicéből. 18.50: Tévétorna. 21.25: Sporthírek. Szlovák tv, 14.00: Sportdélután. (A rádió- és televízióállomások a műsorváltoztatás jogát fenntartják.) XXXII. 267. ♦ 1976. november 6 UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS Kinőtték a sablongyári szorítót Valamikor az év elején rövid hírre lettünk figyelmesek. Azt olvastuk, hogy az EPGEP Sablongyárában ökölvívó tömegsport-szakosztályt alakítottak. Az érdekes hír olvasása után felkerestük a gyárat és beszámoltunk a „Sablongyári szorító titkairól”. Az üzemvezető, Tóth Ferenc, a szakosztály életrekeltője, akkor így fogalmazta meg a lényeget: „Nehéz, erős embereket kívánó munka a sablonkészítés. Azt szeretnénk, ha a szakosztályban a fiatalok hozzáerősödnének a munkához. A szakmunkásjelölt sok, a sportolási lehetőség kevés. Mivel az ökölvívás vonzza a fiatalokat, megteremtjük az öklözés feltételeit. Elsődleges célunk természetesen a testedzés!” Az ÉPGÉP és a gyár mindent megadott, hogy a célt elérhessék. Ezért aztán kondicionáló termet építhettek a gyár udvarán, felszerelést kaptak, tornatermet bérelhettek a Mezőkövesdi úti általános iskolában. A fiatalokkal való foglalkozást két neves öklöző — Fogarasi Mihály, a volt sokszoros válogatott és „Béka”, Török Gyula, a római olimpia aranyérmese — társadalmi munkában vállalta. Mintegy negyven-ötven fiatal — a gyárból, a közeli szakmunkásképző intézetből — kezdte meg az edzést. Történetüket megírtuk. A napokban jelentkezett Tóth Ferenc: „Tudják, mi történt az ökölvívó tömegsport-szakosztállyal? Kinőtte a sablongyári szorítót!” És meghívott, hogy látogassuk meg az edzést. A Bp. Építők SC Dózsa György úti tornatermében találkoztunk. Miért éppen ott? Mintegy hatvan fiatal, közöttük vagy harminc serdülő nyüzsgött a teremben. Tóth Ferenc rájuk mutatott: „Valamennyien a Mezőkövesdi úti általános iskola tornatermében kezdtek, és most az Építők színeiben versenyeznek!” Hogy mi történt? Tulajdonképpen semmi különös, csak annyi, hogy a fiatalok szépen fejlődtek, s versenyezni akartak. Tóth Ferenc, hogy eleget tehessen „gyerekei” óhajának, az edzők társaságában felkereste a Magyar Ökölvívó Szövetséget. Ott örömmel fogadták az országban egyedül álló szakosztály hírét, de közölték: „A fiatalok csak akkor léphetnek szorítóba, ha megfelelnek a technikai minimumvizsgán, s hivatalosan is nevezik őket.” Nem távoztak üres kézzel. A MÖSZ javaslatára felkeresték Szolnoki Lászlót, az örökös nehézsúlyú magyar bajnokot, aki szintén társadalmi munkában vállalta, hogy segíti a fiatalok felkészítését. A három szakember munkája nyomán harmincöt fiatal jutott túl a technikai minimumvizsgán, még a nyár folyamán. „Mindenünk megvolt, csak éppen gazdánk nem akadt, ,akinek’ színeiben versenyezhettünk volna” — emlékezett Tóth Ferenc. A hír eljutott a Bp. Építők SC elnökségéhez is, s kapva-kaptak az alkalmon. Zsigmond László ügyvezető elnök: „A-kategóriás ökölvívó-szakosztályunk volt, de nagy gondot jelentett az utánpótlás. Márpedig az köztudott, hogy anélkül nem lehet hosszúéletű, eredményes a legkitűnőbb együttes sem!” Hamarosan létrejött a szocialista szerződés, amelynek alapján a Bp. Építők SC kihelyezett szakosztályaként kezelte a sablongyári együttest. A nyár folyamán, a technikai minimumvizsgák után a „szerződő felek” továbbléptek. A tárcához tartozó építőiparban dolgozó fiatalokról, a „bázisról” volt szó, éppen ezért fúziót kötöttek. Ettől kezdve az egyesület vezetői — no és a patronáló vállalatok, intézmények — gondoskodtak a fiatalokról, a felszerelésről, a kedvezőbb edzésfeltételekről, s az addig társadalmi munkában tevékenyked szakembereket is átvették. Fogarasi Mihály vezető edző lett, Török Gyula és — a korábban is az egyesületnél működő — Marton József a felnőttekhez került, Blaski Gábor az ifikkel, Szabó Ferenc pedig a serdülőkkel foglalkozik kellő szakértelemmel. Szolnoki László a Mezőkövesdi úton maradt, hogy továbbra is segítse, felkészítse az újabb és újabb jelentkezőket. Az egyesület ügyvezető elnöke jegyezte meg: „Nagyon kell a jó szakember, hiszen a fúzióval a szakosztály létszáma majd háromszorosára növekedett!” Az összefogás, a jól időzített fúzió és a tervszerű munka igen rövid idő alatt kamatozott: a sablongyári felfedezettek — bemutatkozásként — megnyerték az ÉVIG serdülő kupát, majd a serdülők ökölvívó Budapest-bajnokságán három első, két második és három harmadik helyet szereztek!• Egyedi eset? Az, mert nem hallottunk arról, hogy valahol is tettek volna ilyen lépéseket az ökölvívás fejlesztése érdekében. De éppen a példa bizonyítja, hogy következetes és tervszerű munkával a tömegsportból is kinőhet a minőség. Csak meg kell próbálni. És hinni benne! Varga Gyula r ASZTALITENISZ Jobban a jobbaknál Nemrégiben egy fiatal edzővel, divatos szóval élve pályakezdő edzővel beszélgettem. Megkérdeztem a többi közt: „Mire akarja megtanítani tanítványait?” Egy szóval válaszolt: „Nyerni .. Aligha lehetne tömörebben megfogalmazni egy edző ars poeticáját. Hiszen mi más lehetne a célja a versenyzőt nevelő edzőnek, mi másért versenyezne a versenyző? Más kérdés, hogy ezt követően el lehet merülni a részletekben. Mit akar nyerni? Mikor akar nyerni? Hol akar nyerni? A régebbi beszélgetés részlete azután jutott eszembe, hogy csütörtökön este a Magyarország —Franciaország asztalitenisz Szuper Liga-mérkőzés után Berczik Zoltán edző — cseppet sem derűs arccal — megjegyezte: — Még azt is mondhatnám, az egész ligagyőzelemnél jobban örültem volna annak, ha Jónyer nyer Secretin ellen. Lehet tűnődni, melyik győzelem, melyik „nyerés” akkor az értékesebb? Francia szemmel Mielőtt azonban megfelelnénk erre a kérdésre, azt illene tisztázni, milyen játékerőt képvisel éppen most és éppen ez a francia válogatott. Annak ugyanis csak a híre jutott el hozzánk, hogy Lacretinék nagyszerű győzelmeket értek el a kínai versenyzők ellen. De hogy milyen körülmények között, arról nem számoltak be a hírügynökségek. Úgy gondolhatjuk, a miskolcinál ideálisabbak lehettek ezek a körülmények. Félreértés ne essék. A miskolciak szebben, jobban, gördülékenyebben már nem is rendezhették volna a mérkőzést. A tökéletesnél nincs tökéletesebb. Csakhogy a franciák, meglehetősen fárasztó utazás után, az esemény hajnalán érkeztek Miskolcra. Bizonyára fáradtak voltak. Bergeret-től meg is kérdeztük. — Nem hiszem, hogy a fáradtság lett volna a vereségünk óta. Én legalábbis nem éreztem magam különösen fáradtnak. Az az igazság, hogy a magyarok jobbak voltak, mint mi. Nagyon jók voltak. Csak gratulálni tudunk. Vélhetően elhihetjük, hogy a szép és sportszerű nyilatkozat teljesen őszinte is. S amennyiben ez így van, akkor boldog örömmel állapíthatjuk meg, asztaliteniszezőink jelenleg jobbak, mint a ligában eddig veretlenül vezető, csodálatra méltó biztonsággal nagy arányú győzelmeket arató franciák. Jobbak a jobbaknál! Győzni legalábbis tudnak! Szépséghibák A győzelem szépséghibái közé elsősorban két párosunk — a férfi és a vegyes páros — veresége tartozik. Nem lehet a véletlen számlájára sem írni ezeket a vereségeket, részint arányuk miatt, részint pedig azért, mert a ligában eddig lejátszott hat páros mérkőzés közül eddig csak kettőt sikerült játékosainknak megnyerniük. A gyengébb páros játékra a mérkőzés után két magyarázatot is hallottunk. Horváth Tibor, a szövetség főtitkára elmondta, hogy válogatottunk edzőterme szűkös méreteinél fogva nem is nagyon alkalmas a páros játék gyakorlására. Bérezik pedig — jóval kritikusabban — arra utalt, hogy válogatottjaink jelenlegi fogyatékosságai sokkal hatványozottabban mutatkoznak meg a párosban, mint az egyesben. Fogyatékosságok pedig vannak. De talán úgy helyesebb fogalmazni, hogy élversenyzőink — különféle okokból eredő, de egyaránt hosszú kihagyás után még nem képesek a mérkőzések egész tartama alatt régi játékukat játszani. Túl azon, hogy Jónyerék adogatásokat is hibáztak, hogy ellenfeleik labdatartásból is tudtak pontot elérni, ezek a fogyatékosságok elsősorban a tartós koncentrálás képességére vonatkoznak. Legalábbis másokra nem nagyon vezethetők vissza. Secretin Jónyer ellen „zsinórban” tíz pontot ért el, 2:10-ről fordított 12:10-re. Ugyancsak Secretin, de Gergely ellen, egymás után hét pontot szerzett. De még a most gyengébb formában lévő Birodeau-nak is sikerült Gergely ellen 1:7-ről 14:10-re változtatni az eredményt. A játék láttán csak azt írhatja az újságíró, amit lát. Gergely esetében: »Ekkor azonban túlságosan kiengedett, felhozta az ellenfelet. És noha aztán ismét igyekezett koncentrálni, ezt a játszmát ,,eladta”.« A mérkőzés után aztán volt idő megbeszélni a dolgot magával Gergellyel is: — Szó sem volt arról, hogy szándékosan lazítottam volna. Ilyen hosszú kihagyás után senki ellen sem engedhetem meg magamnak, hogy akárcsak néhány poént is könnyedén vegyek. — Amikor hát? — Nem tudom. Nem értem. Tényleg nem értem, még most sem. Magyarázatot keresni így hát a versenyzőtől sem kaptunk jobb magyarázatot, mint amilyet az újságíró vélt találni. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem is lehet találni. Talán — az eddigi kemény edzések mellett — kell is keresni a magyarázatot az érthetetlen dolgokra. Mindenesetre kellemesebb ezt tenni egy érthető győzelem, mint egy érthetetlen vereség után. (naményi) m Új arcok a medence partján „Még sokat kell tanulnom...” Kurcz Júlia, a Központi Sportiskola úszó szakágának egyik edzője eléggé határozottan szabadkozik, amikor tájékoztatom: cikket szeretnék róla írni... Szeretné elodázni a találkozást, mondván, hogy ráérünk még az ilyesmire. Ez a viselkedés meglehetősen gyakori, amikor az interjúalany fiatal sportember (akár versenyző, akár edző, akár vezető), de Kurcz Júlia esetében másról is szó van. Neki ilyen az alaptermészete! — Egyáltalán, hogyan lett edző? — Valamikor úsztam, minden különösebb eredmény nélkül. — Lehet valaki jó edző, aki versenyzőként nem volt képes kimagasló eredményre? — Semmiféle összefüggést nem látok a két dolog között. — Tehát abbahagyta az úszást és rögtön odaállt a partra? — Nem egészen. Amikor 1969-ben leérettségiztem, abbahagytam az úszást, és elmentem adminisztrátornak egy vállalathoz. De nagyon sokat kellett egy helyben ülni__Fél év múlva már a III. kerületi TTVE edzője voltam — Mit csinált Óbudán? — Gyerekeket tanítottam úszni. — Hányat? — Fél év alatt hatszázat. Alaposan belejöttem és nagyon szerettem csinálni — Melyik kor a legideálisabb az úszástanulásra? — Szerintem hétévesen a legjobb elkezdeni. — Hogyan került a Központi Sportiskolához ? — „Átigazoltam” ... — És hogy érzi magát? — Kitűnően! — Idei éve kimagaslóan sikerült ... — Igen, sok éves munka eredményeképpen néhány versenyzőm ugrásszerűen javult. — Például? — A kisebbik Wladár, Sanyi 200 háton háromszor úszott 2:20-on belül, pedig csak 13 éves. Wierdl Zsuzsa 200 gyorson javult, másfél percet. — Hajlamos vagyok azt mondani, hogy eddig könnyű volt, de hogyan tovább? — Némileg átalakult a csoportom. A fiúk, köztük Wladár is, elkerült tőlem, viszont olyan lányokat kaptam, mint Verrasztó Gabi, Schaffer Zsuzsa. — Ezek szerint válogatottak edzője lett, hiszen akiket említett, azok többé-kevéssé a legjobb magyar női úszók. Nem fél a feladattól? — Nem félek. Kicsit, persze, izgulok. .. — Mit válaszolna, ha most ideállítana egy vidéki szakosztály, hogy szeretne vezető edzőnek szerződtetni? Meg tudna állni a saját lábán? — Bár jelenleg is önállóan dolgozom, de ilyesmire nem lennék kapható. Még sokat kell tanulnom__ — Vonzza az önálló munka? — Élvezem az edzőséget, szeretnék jó edző lenni. — Mit tesz ezért, amellett, hogy naponta 8—10 órát tölt a medence partján? — Elsőéves vagyok a Testnevelési Főiskola szakedzői tanfolyamán. Kurcz Júlia még nincs 26 esztendős, de máris tekintélyes edzői múltja van, s még jelentősebbek azok a feladatok, amelyekkel megbízzák. Széchy Tamás, a KSI szakágvezetője egyszerű szavakkal jellemezte, amikor egyszer véleményét kérdeztem: „Sok ilyen harcos emberre lenne szükségünk!” Kurcz Júlia (vagy ahogy az uszodában mindenki hívja: Juci) nevét — biztosak vagyunk benne — eddig kevesen hallották, ismerték. Lehet, hogy jövőre már Európabajnoki válogatottja lesz (ettől a témától mereven elzárkózott ...) Ideje volt hát megismerkedni vele. .. S. V.