Népsport, 1976. november (32. évfolyam, 263-287. szám)

1976-11-06 / 267. szám

4 NÉPSPORT VISSZHANG Ahogy nem lehet (vagy legalábbis nem tanácsos) vissza­pillantó tükör nélkül gépkocsit vezetni, ugyanúgy nem le­het (de legalábbis nem tanácsos) lapot szerkeszteni anélkül, hogy ne ismernénk cikkeink hatását- Az olvasói közvéle­mény ugyanis sokat elárul, s néha abban is segít, hogy egy­­egy érdekesebb téma a lehető legteljesebb megvilágításban kerüljön az újságba.­­ Győri igazság Október 27-i számunkban je­lent meg a Dunántúli úszókör­kép című sorozat egyik „állomá­sáról”, Győr úszóéletéről­­szóló cikkünk. Hat nappal korábban, a Kisalföld című lapban szintén foglalkoztak a számunkra is témául szolgáló új fedettel. Enyhén szólva: ellenkező előjel­lel ... Emiatt két olvasónk ra­gadott tollat és buzdított ben­nünket a győri uszodaügy beha­tóbb kivizsgálására. Keresztes Dezső (Sopron, Kö­kényes köz 5.) többek között ezt írja: „Úgy gondolom, hogy a két újságcikkhez nem kell magya­rázat, ha azokat valaki végig­olvassa. És persze, mindenkinek eszébe jut valami ilyenkor. Ne­kem például a televízióban mos­tanában vetített Bel Ami c. film egy jelenete. Nevezetesen az, amikor a kezdő újságíró, Duroy nyilatkozatot akar kérni valaki­től, s mielőtt ezt megtenné, Hanta nevű kollégája ellátja egy jó tanáccsal, mondván: egy interjúért nem muszáj a hely­színre sietni, egy jó újságíró úgy is tudja, hogy mit szoktak ilyenkor mondani...” Másik levélírónk, Biczó Ká­roly (Győr, Ifjúság krt. 68.) sze­rint: „...a menyasszony nem is olyan szép__ Engedjék m­eg, hogy a cikkben közölt kép által ábrázolt uszodához minden áb­ránd nélkül egy 1976. október 21-i Kisalföld-cikket mellékel­jek. A másik, a Móra iskolában lévő fedett uszoda eredeti át­adási határideje szerint másfél éve már a diákok mozgásigé­nyét lenne hivatva szolgálni. Ez az uszoda még csak épülget. A harmadik, az új iskola felépült (kb. 1200 diák), de nemhogy a medence, a tanterem sem ké­szült el. Ilyen körülmények és feltételek között, véleményem szerint, nagyon sok év veszik el ahhoz, hogy megfelelő, minden diákot magába foglaló, széles alapokról, sok munkával kikü­szöböljük a sport kardján esett sok-sok csorbát.” Nem lenne teljes a „vissz­hang”, ha nem idéznénk a Kis­alföld cikkéből. íme, a lényeg: ........Idén március 12-e óta hasz­nálják a fürdőzők, több mint félő azonban, hogy nem sokáig. Bezárják, mert be­­hell zárni az uszodát... Kezd megérni az idő, hogy a vállalat tovább már nem várhat az uszoda bezárá­sával, a jelentkező hibák ugyan­is súlyosabb és sokkal nagyobb költséggel jóvátehető következ­ményekhez vezethetnek.. . őszintén be kell vallanunk, hogy óriási volt a megdöb­benésünk a két levél és a mindkettőhöz mellékelt cikk­kivágás kézhezvétele után . . . Már csak azért is, mert írá­sunk előtt interjú al­anyunktól, a Rába ETO vezető edzőjétől, Nagy Ferenctől megkérdez­tük, hogy van-e valamilyen probléma? ő erre határozot­tan válaszolt: „Jóformán sem­mi.’’ Természetesen személye­­sen beszéltünk bele, mert a cikkíró közel sem olyan szép, mint Bel Ami és nincs Han­ta nevű, jó tanácsokat adó kollégája ... Egyébként is írásunknak csupán az apro­póját­­szolgáltatta a március­ban­ megnyílt fedett uszoda, a lényeg — Győr úszósportjá­­nak jelene, s várhatóan re­ménykeltő jövője. Vagyis a város egész vsztóéretének min­­d­enképpen dicséretes változá­saival szándékoztunk foglal­kozni, amelyben — és ezt bizonyára sem a levélírók­, sem a Kisalföld-cikk szerző­je nem vitatja — éppen az új uszoda szolgált „dopping­szerül”. A levelek elolvasása után, persze, ismételten utánanéz­tünk a dolgoknak és újólag megnyugodtunk: Nagy Ferenc nyilatkozata nem tért el a valóságtól. A közelmúltban két szak­értői bizottság is megvizsgál­ta az uszoda helyzetét és úgy döntött, h­ogy — szemben a néhány hónappal ezelőtti ál­lásponttal — nem kell bezárni az alig féléves lé­tesítményt. A tanmedence ki­folyója ugyan tényleg eltörött és­­— a Kisalföld állításainak megfelelően — valóban szi­várgott a víz. De ez a hiba — szintén szakértői véle­mény­ — kétnapi mun­kával kijavítható. Ami az üzemelés közben felmerülő hiányosságokat illeti: nem­­ többről van szó, mint olyan hibákról, amilyenek egy új létesítmény esetében majd­hogynem megszokottak. Nem akarjuk csűrni-csavarni a dolgot, de a jelenlegi álla­potában az uszoda ezen a té­len feltétlenül használható lesz. (Más kérdés­ persze, hogy bizonyára nem egy idényre építették.) A pillanat­nyi elképzelések szerint a jótállási kötelezettségből fa­kadó javításokra jövő nyáron kerül sor és, ha semmi sem jön közbe, akkor csak má­jus 1. után zárják be a város oly régóta áhított fedett uszo­dáját. Havasréti Béla a megyei sporthivatal elnökhelyettese szintén megerősítette az ál­talunk leírtakat: az uszodát lehet használni, javításokat ugyan terveznek, de jelenleg szó nincs a létesítmény bezá­rásáról. És ez a lényeg! Legalábbis szerintünk... Hol a ló? Csodálkozva olvastam a Nép­sport 1976. X. 28-i számában a Befejeződött az idény című cik­ket. Nagy meglepetés volt szá­momra, hogy Ákos Ajtony meg­nyerte az országos bajnokságot díjugratásban. Lelki szemeim előtt megjelent szegény Ákos Ajtony, amint csizmában, nádpálcával, fekete bársony sildes lovaglósapkában rohangászik a szépen dekorált, 160 centiméteres akadályok kö­zött és hibátlanul veszi a tripl­­iart és a vizesárkot a ló nél­kül. Kérem szépen, a galoppver­senyeken még ma is úgy írják: „Araszoló, lovagolta Esch”. Annyit talán még a szegény, sokat izzadó concours lovak is megérdemelnének, hogy kiírják a nevüket. Zsitva Zoltán 1144 Bp. Gvadányi u. 7. ★ Nem túlzottan szerencsés dolog a galopp- és a díjug­rató versenyeket összehason­lítani, hiszen a két sportág között van egy alapvető kü­lönbség. A galopp — lósport, a díjugratás viszont lovas­sport. Ami, érthetően, azt je­lenti, hogy míg az előbbinél a ló, az utóbbinál a lovas szerepe az elsődleges. Termé­szetesen ennek ellenére­ — ezt bizonyára ön is észrevette — a ló nevét is szoktuk kö­zölni. A tudósításokban. Az említett írás viszont nem tu­dósítás volt, hanem egy több fordulós Budapest-, illetve or­szágos bajnokság összesített eredményeinek közlése. Ma­gyarán: egy-egy lovas neve mellé négy-öt, néha még több ló nevét is le kellett volna írnunk, hiszen általában eny­­nyi paripa segíti a lovast ered­ménye elérésében. Az írá­sunkban szereplő hatvan lo­vas neve mellett két-három­száz ló nevét felsorolni pe­dig mégiscsak túlzás lett vol­na ... HALLJUK - LÁTJUK A rádió és a televízió sportműsora november 8-tól 14-ig SPORT A RÁDIÓBAN (Állandó műsorok. Hétfőtől péntekig. Kossuth-adó, 22.15: Sporthírek. Petőfi-adó, 6.20: Torna, 10.50: Délelőtti torna.) Csütörtök. Petőfi-adó, 14.00: Sportvilág. Szombat. Petőfi-adó, 14.00: II. félidő (FTC —Salgótarján, Haladás — Újpest). Vasárnap: Kossuth­adó, 18.45: Sporthírek. Totó. 22.10: Sporthírek. Totó. Pe­tőfi-adó, 17.00: A vasárnap sportja. Totó. 19.33: Sporthí­rek. Totó. SPORT A TELEVÍZIÓBAN (Állandó műsorok. Keddtől ,péntekig. Budapest, 19.20: Té­vétorna.­ Hétfő. Jugoszláv tv, II 20.25: Sport karikatúrában. Szlovák tv, 15.55: Skoda Plzen—Sparta Prága labdarúgó-mérkőzés. Kedd. Szlovák tv 18.10: Autó­motor revü. II, 20.00: Sport a nagyvilágból. Szerda. Buda­pest, 7.59: Tévétorna. Jugo­szláv tv, TI, 16.40: Crvena Zvezda- Cibona kosárlabda­mérkőzés. Szlovák tv, 17.30: Sporthíradó. Csütörtök. Buda­pest, 19.59: Tévétorna. 18.00: Telesport. Péntek. Budapest.­7.59: Tévétorna. TI, 20.00: Csehszlovákia — Szovjetunió jégkorong-mérkőzés közvetíte­­tése Prágából, felvételről (szí­nes). Szlovák tv. 16.25: Cseh­szlovákia— Szovjetunió jégko­rong-mérkőzés. Szombat. Bu­dapest, 7.59: Tévétorna. 12.53: Közvetítés bajnoki labdarúgó­mérkőzésről. 22.10: Csehszlo­vákia—Szovjetunió jégko­rong-mérkőzés közvetítése Prágából, felvételről (színes). Jugoszláv tv. 14.45: Zseljez­nyicsar—Partizán kézilabda­mérkőzés. 15.55: Borác — Ri­jeka labdarúgó-mérkőzés. H. 21.00: Sportszombat. Szlovák tv. 19.25: Csehszlovákia — Szovjetunió jégkorong-mérkő­zés. Vasárnap. Budapest, 8.54: Tévétorna. 16.15: Nemzetközi lovas akadályverseny közve­títése Pardubicéből. 18.50: Té­vétorna. 21.25: Sporthírek. Szlovák tv, 14.00: Sportdél­után. (A rádió- és televízióállo­mások a műsorváltoztatás jo­gát fenntartják.) XXXII. 267. ♦ 1976. november 6 UTÁNPÓTLÁS-NEVELÉS Kinőtték a sablongyári szorítót Valamikor az év elején rövid hírre lettünk figyelmesek. Azt olvastuk, hogy az EPGEP Sab­longyárában ökölvívó tömeg­sport-szakosztályt alakítottak. Az érdekes hír olvasása után felkerestük a gyárat és beszá­moltunk a „Sablongyári szorító titkairól”. Az üzemvezető, Tóth Ferenc, a szakosztály életrekel­­tője, akkor így fogalmazta meg a lényeget: „Nehéz, erős embe­reket kívánó munk­a a sablonké­szítés. Azt szeretnénk, ha a szakosztályban a fiatalok hozzá­erősödnének a munkához. A szakmunkásjelölt sok, a sporto­lási lehetőség kevés. Mivel az ökölvívás vonzza a fiatalokat, megteremtjük az öklözés felté­teleit. Elsődleges célunk termé­szetesen a testedzés!” Az ÉPGÉP és a gyár mindent megadott, hogy a célt elérhessék. Ezért aztán kondicionáló­ termet építhettek a gyár udvarán, fel­szerelést kaptak, tornatermet bé­relhettek a Mezőkövesdi úti ál­talános iskolában. A fiatalokkal való foglalkozást két neves ök­löző — Fogarasi Mihály, a volt sokszoros válogatott és „Béka”, Török Gyula, a római olimpia aranyérmese — társadalmi mun­kában vállalta. Mintegy negy­­ven-ötven fiatal — a gyárból, a közeli szakmunkásképző intézet­ből — kezdte meg az edzést. Történetüket megírtuk. A napokban jelentkezett Tóth Ferenc: „Tudják, mi történt az ökölvívó tömegsport-szakosz­tállyal? Kinőtte a sablongyári szorítót!” És meghívott, hogy látogas­suk meg az edzést. A Bp. Építők SC Dózsa György úti tornatermében találkoztunk. Miért éppen ott? Mintegy hatvan fiatal, közöt­tük vagy harminc serdülő nyüzs­­gött a teremben. Tóth Ferenc rájuk mutatott: „Valamennyien a Mezőkövesdi úti általános is­kola tornatermében kezdtek, és most az Építők színeiben verse­nyeznek!” Hogy mi történt? Tulajdon­képpen semmi különös, csak annyi, hogy a fiatalok szépen fejlődtek, s versenyezni akar­tak. Tóth Ferenc, hogy eleget tehessen „gyerekei” óhajának, az edzők társaságában felkereste a Magyar Ökölvívó Szövetséget. Ott örömmel fogadták az ország­ban egyedül álló szakosztály hí­rét, de közölték: „A fiatalok csak akkor léphetnek szorítóba, ha megfelelnek a technikai mi­nimumvizsgán, s hivatalosan is nevezik őket.” Nem távoztak üres kézzel. A MÖSZ javaslatára felkeresték Szolnoki Lászlót, az örökös ne­hézsúlyú magyar bajnokot, aki szintén társadalmi munkában vállalta, hogy segíti a fiatalok felkészítését. A három szakember munkája nyomán harmincöt fiatal jutott túl a technikai minimumvizsgán, még a nyár folyamán. „Mindenünk megvolt, csak ép­pen gazdánk nem­ akadt, ,akinek’ színeiben versenyezhettünk vol­na” — emlékezett Tóth Ferenc. A hír eljutott a Bp. Építők SC elnökségéhez is, s kapva-kaptak az alkalmon. Zsigmond László ügyvezető elnök: „A-kategóriás ökölvívó-szakosztályunk volt, de nagy gondot jelentett az után­pótlás. Márpedig az köztudott, hogy anélkül nem lehet hosszú­életű, eredményes a legkitűnőbb együttes sem!” Hamarosan létrejött a szocia­lista szerződés, amelynek alap­ján a Bp. Építők SC kihelyezett szakosztályaként kezelte a sab­longyári együttest. A nyár folyamán, a technikai minimumvizsgák után a „szer­ződő felek” továbbléptek. A tár­cához tartozó építőiparban dol­gozó fiatalokról, a „bázisról” volt szó, éppen ezért fúziót kö­töttek. Ettől kezdve az egye­sület vezetői — no és a patro­náló vállalatok, intézmények — gondoskodtak a fiatalokról, a felszerelésről, a kedvezőbb ed­­zésfeltételekről, s az addig tár­sadalmi munkában tevékenyked szakembereket is átvették. Fogarasi Mihály vezető edző lett, Török Gyula és — a koráb­ban is az egyesületnél működő — Marton József a felnőttekhez került, Blaski Gábor az ifikkel, Szabó Ferenc pedig a serdülők­kel foglalkozik kellő szakérte­lemmel. Szolnoki László a Me­zőkövesdi úton maradt, hogy to­vábbra is segítse, felkészítse az újabb és újabb jelentkezőket. Az egyesület ügyvezető elnöke je­gyezte meg: „Nagyon kell a jó szakember, hiszen a fúzióval a szakosztály létszáma majd há­romszorosára növekedett!” Az összefogás, a jól időzített fúzió és a tervszerű munka igen rövid idő alatt kamatozott: a sablongyári felfedezettek — be­mutatkozásként — megnyerték az ÉVIG serdülő kupát, majd a serdülők ökölvívó Budapest-baj­­nokságán három első, két máso­dik és három harmadik helyet szereztek!• Egyedi eset? Az, mert nem hallottunk arról, hogy valahol is tettek volna ilyen lépéseket az ökölvívás fejlesztése érdekében. De éppen a példa bizonyítja, hogy következetes és tervszerű munkával a tömegsportból is ki­nőhet a minőség. Csak meg kell próbálni. És hinni benne! Varga Gyula ­r ASZTALITENISZ Jobban a jobbaknál Nemrégiben egy fiatal edző­vel, divatos szóval élve pálya­kezdő edzővel beszélgettem. Megkérdeztem a többi közt: „Mire akarja megtanítani tanít­ványait?” Egy szóval válaszolt: „Nyer­ni .. Aligha lehetne tömörebben megfogalmazni egy edző ars poeticáját. Hiszen mi más le­hetne a célja a versenyzőt ne­velő edzőnek, mi másért ver­senyezne a versenyző? Más kérdés, hogy ezt köve­tően el lehet merülni a részle­tek­ben. Mit­ akar nyerni? Mi­kor akar nyerni? Hol akar nyer­ni? A régebbi beszélgetés részle­te azután jutott eszembe, hogy csütörtökön este a Magyarország —Franciaország asztalitenisz Szuper Liga-mérkőzés után Ber­czik Zoltán edző — cseppet sem derűs arccal — megjegyezte: — Még azt is mondhatnám, az egész ligagyőzelemnél jobban örültem volna annak, ha Jónyer nyer Secretin ellen. Lehet tűnődni, melyik győze­lem, melyik „nyerés” akkor az értékesebb? Francia szemmel Mielőtt azonban megfelelnénk erre a kérdésre, azt illene tisz­tázni, milyen játékerőt képvisel éppen most és éppen ez a fran­cia válogatott. Annak ugyanis csak a híre jutott el hozzánk, hogy Lacretinék nagyszerű győ­zelmeket értek el a kínai ver­senyzők ellen. De hogy milyen körülmények között, arról nem számoltak be a hírügynökségek. Úgy gondolhatjuk, a miskol­cinál ideálisabbak lehettek ezek a körülmények. Félreértés ne essék. A miskolciak szebben, jobban, gördülékenyebben már nem is rendezhették volna a mérkőzést. A tökéletesnél nincs­­ tökéletesebb. Csakhogy a franciák, megle­hetősen fárasztó utazás után, az esemény hajnalán érkeztek Mis­kolcra. Bizonyára fáradtak vol­tak. Bergeret-től meg is kérdeztük. — Nem hiszem, hogy a fá­radtság lett volna a vereségünk ó­ta. Én legalábbis nem éreztem magam különösen fáradtnak. Az az igazság, hogy a magyarok jobbak voltak, mint mi. Nagyon jók voltak. Csak gratulálni tu­dunk. Vélhetően elhihetjük, hogy a szép és sportszerű nyilatkozat teljesen őszinte is. S amennyiben ez így van, ak­kor boldog örömmel állapíthat­juk meg, asztaliteniszezőink je­lenleg jobbak, mint a ligában eddig veretlenül vezető, csodá­latra méltó biztonsággal nagy arányú győzelmeket arató fran­ciák. Jobbak a jobbaknál! Győzni legalábbis tudnak! Szépséghibák A győzelem szépséghibái közé elsősorban két párosunk — a férfi és a vegyes páros — ve­resége tartozik. Nem lehet a vé­letlen számlájára sem írni eze­ket a vereségeket, részint ará­nyuk miatt, részint pedig azért, mert a ligában eddig lejátszott hat páros mérkőzés közül eddig csak kettőt sikerült játékosaink­nak megnyerniük. A gyengébb páros játékra a mérkőzés után két magyaráza­tot is hallottunk. Horváth Ti­bor, a szövetség főtitkára el­mondta, hogy válogatottunk ed­zőterme szűkös méreteinél fog­va nem is nagyon alkalmas a páros játék gyakorlására. Bér­ezik pedig — jóval kritikusab­ban — arra utalt, hogy váloga­tottjaink jelenlegi fogyatékossá­gai sokkal hatványozottabban mutatkoznak meg a párosban, mint az egyesben. Fogyatékosságok pedig van­nak. De talán úgy helyesebb fogalmazni, hogy élverseny­zőink — különféle okokból ere­dő, de egyaránt hosszú­­ ki­hagyás után még nem képesek a mérkőzések egész tartama alatt régi játékukat játszani. Túl azon, hogy Jónyerék ado­gatásokat is hibáztak, hogy el­lenfeleik labdatartásból is tud­tak pontot elérni, ezek a fogya­tékosságok elsősorban a tartós koncentrálás képességére vonat­koznak. Legalábbis más­okra nem nagyon vezethetők vissza. Secretin Jónyer ellen „zsinór­ban” tíz pontot ért el, 2:10-ről fordított 12:10-re. Ugyancsak Secretin, de Gergely ellen, egy­más után hét pontot szerzett. De még a most gyengébb formában lévő Birod­eau-nak is sikerült Gergely ellen 1:7-ről 14:10-re változtatni az eredményt. A játék láttán csak azt ír­hatja az újságíró, amit lát. Ger­gely esetében: »Ekkor azonban túlságosan kiengedett, felhozta az ellenfelet. És noha aztán is­mét igyekezett koncentrálni, ezt a játszmát ,,eladta”.« A mérkőzés után aztán volt idő megbeszélni a dolgot magá­val Gergellyel is: — Szó sem volt arról, hogy szándékosan lazítottam volna. Ilyen hosszú kihagyás után sen­ki ellen sem engedhetem meg magamnak, hogy akárcsak né­hány poént is könnyedén ve­gyek. — Amikor hát? — Nem tudom. Nem értem. Tényleg nem értem, még most sem. Magyarázatot keresni így hát a versenyzőtől sem kaptunk jobb magyarázatot, mint amilyet az újságíró vélt ta­lálni. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem is lehet találni. Talán — az eddigi kemény edzések mellett — kell is ke­resni a magyarázatot az érthe­tetlen dolgokra. Mindenesetre kellemesebb ezt tenni egy érthető győzelem, mint egy érthetetlen vereség után. (naményi) m Új arcok a medence partján „Még sokat kell tanulnom...” Kurcz Júlia, a Központi Sport­iskola úszó szakágának egyik edzője eléggé határozottan sza­badkozik, amikor tájékoztatom: cikket szeretnék róla írni... Szeretné elodázni a találkozást, mondván, hogy ráérünk még az ilyesmire. Ez a viselkedés meg­lehetősen gyakori, amikor az in­terjúalany fiatal sportember (akár versenyző, akár edző, akár vezető), de Kurcz Júlia esetében másról is szó van. Neki ilyen az alaptermészete! — Egyáltalán, hogyan lett ed­ző? — Valamikor úsztam, minden különösebb eredmény nélkül. — Lehet valaki jó edző, aki versenyzőként nem volt képes kimagasló eredményre? — Semmiféle összefüggést nem látok a két dolog között. — Tehát abbahagyta az úszást és rögtön odaállt a partra? — Nem egészen. Amikor 1969-ben leérettségiztem, abba­hagytam az úszást, és elmentem adminisztrátornak egy vállalat­hoz. De nagyon sokat kellett egy helyben ülni__Fél év múl­va már a III. kerületi TTVE ed­zője voltam — Mit csinált Óbudán? — Gyerekeket tanítottam úsz­ni. — Hányat? — Fél év alatt hatszázat. Ala­posan belejöttem és nagyon sze­rettem csinálni — Melyik kor a legideálisabb az úszástanulásra? — Szerintem hétévesen a leg­jobb elkezdeni. — Hogyan került a Központi Sportiskolához ? — „Átigazoltam” ... — És hogy érzi magát? — Kitűnően! — Idei éve kimagaslóan sike­rült ... — Igen, sok éves munka ered­ményeképpen néhány verseny­zőm ugrásszerűen javult. — Például? — A kisebbik Wladár, Sanyi 200 háton háromszor úszott 2:20-on belül, pedig csak 13 éves. Wierdl Zsuzsa 200 gyorson javult, másfél percet. — Hajlamos vagyok azt mon­dani, hogy eddig könnyű volt, de hogyan tovább? — Némileg átalakult a cso­portom. A fiúk, köztük Wladár is, elkerült tőlem, viszont olyan lányokat kaptam, mint Verrasz­­tó Gabi, Schaffer Zsuzsa. — Ezek szerin­t válogatottak edzője lett, hiszen akiket emlí­tett, azok többé-kevéss­é a leg­jobb magyar női úszók. Nem­ fél a feladattól? — Nem félek. Kicsit, persze, izgulok. .. — Mit válaszolna, ha most ideállítana egy vidéki szakosz­tály, hogy szeretne vezető edző­nek szerződtetni? Meg tudna állni a saját lábán? — Bár jelenleg is önállóan dolgozom, de ilyesmire nem lennék kapható. Még sokat kell tanulnom__ — Vonzza az önálló munka? — Élvezem az edzőséget, sze­retnék jó edző lenni. — Mit tesz ezért, amellett, hogy naponta 8—10 órát tölt a medence partján? — Elsőéves vagyok a Testne­velési Főiskola szakedzői tanfo­lyamán. Kurcz Júlia még nincs 26 esz­tendős, de máris tekintélyes ed­zői múltja van, s még jelentő­sebbek azok a feladatok, ame­lyekkel megbízzák. Széchy Ta­más, a KSI szakágvezetője egy­szerű szavakkal jellemezte, ami­kor egyszer véleményét kérdez­tem: „Sok ilyen harcos emberre lenne szükségünk!” Kurcz Júlia (vagy ahogy az uszodában min­denki hívja: Juci) nevét — biz­tosak vagyunk benne — eddig kevesen hallották, ismerték. Lehet, hogy jövőre már Európa­­bajnoki válogatottja lesz (ettől a témától mereven elzárkózott ...) Ideje volt hát megismerkedni vele. .. S. V.

Next