Népsport, 1977. május (33. évfolyam, 103-128. szám)

1977-05-02 / 104. szám

XXXIIl. 104. ♦ 1977. május 2 VÍVÁS A Bp. Honvéd férfi tőrcsapata a bajnok (Folytatás az 1. oldalról) rábbi győztesek vereséget szen­vedtek, így a harmadik, befe­jező forduló előtt elméletileg még a döntő valamennyi részt­vevőjének esélye volt a végső győzelemre. A gyakorlat termé­szetesen mást ígért, hiszen a nyert csörték — ezúttal sors­döntő — számában a Vasas igen rosszul állt, ami alatt értendő, hogy a bajnoki aranyért igen­igen el kellett volna páholnia a BVSC-t A másik három együttes azon­­l1ban még nagy harcban állt a végső győzelemért. A BVSC Hasszán vezetésével 9:4-re ver­te a Vasast. A vasutascsapat 27 esztendős aprótermetű, rendkí­vül gyors tőrözőjére egyébként okvetlenül fel kellett figyel­nünk ezen a bajnokságon. Már az egyéni versenyek során is nagyszerűen szerepelt, noha nem sikerült a legjobbak közé kerülnie, mind az egyenes, mind a vigaszágon ott volt a döntő kapujában. Sajnos, a férfi tőr­versenyt figyelve nagyon kevés hozzá hasonló, mindmáig kevés­sé ismert, vívóhoz lehetett sze­rencsénk. Tulajdonképpen ez magyarázza azt is, hogy a hazai mezőnyben még mindig eredmé­nyes szereplésre képesek olyan „korosabb” versenyzők, akik gyakorlatilag már visszavonul­tak, esetleg mint edzők öltenek alkalmanként vívóruhát. A BVSC—Vasas­­összecsapás befejeztekor még javában tar­tott a Bp. Honvéd—O. Dózsa találkozó. Gyors számolgatás kezdődött. Kiderült, ha a lila­fehérek legalább hét csörtét nyernek a Honvéddal szemben, akkor a BVSC a bajnok, ha en­nél kevesebbet, akkor a piros­fehéreké a végső győzelem. Mi­után az összecsapáson ekkor már 8:6-ra vezetett a Bp. Hon­véd (különösen Demény vívott nagyszerűen) a kevés nyert csörtével rendelkező V. Dózsa már nem jöhetett számításba az első helyért. A sorsdöntő csatában két fia­tal vívó lépett pástra: Orosz (Bp. Honvéd) és Rózsavári (II. Dózsa). Rózsavári kezdett job­ban, s a BVSC-sekkel kiegé­szült újpesti tábor harsány bíz­tatása között már 3:1-re veze­tett, ám balkezes ellenfele nem adta fel, egymás után négy nagyszerű találatot ért el — 5:3-ra győzött. Ez a győzelem egyben azt is jelentette, hogy a Bp. Honvéd férfi tőrcsapata lett a bajnok. Férfi tőrcsapat. Selejtezők,­­él­csoport: Bp. Honvéd—BSE 9:0, BVSC—MTK-VM 9:3, Bp. Honvéd —MTK-VM 8:8 (59:63), BVSC— BSE 9:3, MTK-VM—BSE 9:1, Bp. Honvéd—BVSC 9:6 (Demény 3, Héri,­­ Czakkel, Orosz 2—2, 111. Hasszán, Pap J., dr. Kamut­ 2—2, dr. Fenyvesi 0). B-csoport: O. Dózsa—OSC 9:2, Vasas—Haladás VSE 9:0, O. Dózsa —Haladás VSE 9:0, Vasas—OSC 9:3, Haladás VSE—OSC 9:5, O. Dózsa—Vasas 9:4 (Somodi 3, Mar­ton, Rózsavári, Szabó L. 3—2, ill. Kovács Gy. 2, Szlovenszky, Kun­­falvy 1—1, Kalocsay 0). Az 5. helyért: MTK-VM—Hala­dás VSE 9:4. A 7. helyért: BSE—OSC 8:8 (58:62). A döntőben: BVSC—V. Dózsa 9:6 (dr. Fenyvesi 4, Pap J., dr. Kamuti 2—2, Hasszán 1, 111. Mar­ton, Somodi 2—2, Szabó, L. Ró­zsavári 1—1). Vasas—Bp. Honvéd 8:8 (60:66).­­Kovács Gy. 3, Szlo­venszky, Pataki 3—2, Kalocsay 1, ill. Demény 3, Czakkel, Orosz 2— 2, Héri 1). BVSC —Vasas 9:4 (Hasszán 4, Papp J., dr. Fenyvesi 2 — 2, dr. Ka­muti 1, ill. Kovács Gy. 3, Pataki 1, Kalocsay, Szlovenszky 0—0). Bp. Honvéd—U. Dózsa 9:6 (De­mény 4, Orosz, Kolczonay 2—2,, Czakkel 1, ill. Marton, Szabó L. 2 — 2, Somodi, Rózsavári 1 — 1). A Magyar Népköztársaság 1977. évi felnőtt férfi tőrcsapatbajnoka: Bp. Honvéd (Héri László, Demény László, Kolczonay Ernő, Czakkel István, Orosz Gyula, Szabó István. Edzők: Horváth Kornél, és Solti Antal), 2. BVSC, 3. U. Dózsa, 4. Vasas, 5. MTK-VM, 6. Haladás VSE, 7. BSE, 8. (kiesett az első osztályból) OSC. (pilhál) EREDMÉNYEK ATLÉTIKA A május 1. tiszteletére Hallé­ban rendezett nemzetiközi gyalog­­lóverseny 20 km­-es távján az NDK junior Európa-bajnoka Wie­­ser győzött 1:26:51.1, a magyar Stankovics 1:27:33.9 órás ered­ménnyel a negyedik helyen vég­zett. Az 50 km-es távon a győz­tes NDK-beli Knatter eredménye 4:06:51.0 óra. KERÉKPÁR Csütörtökön kezdődött és a hét végéig tartott a Zamnat Kupa 500+1 körös versenye a Millená­rison. A verseny végeredménye: 1. Debreceni (Csepel), 2. Busi (II. Dózsa), 3. Biber (KSI), 4. Jávor (FTC), 5. Szűr (FTC), 6. Sipos (Ganz-MÁVAG), 7. Albert (FTC), 8. Farkas (MTK-VM). ★ Véget ért a Dusika Kupa ifjú­sági kerékpáros körverseny. Az 5. napon a szekszárdi Halász László 4. lett. Az összesített ver­senyt a belga Van Holen nyerte (13:51:26), Halász a 7. helyre ke­rült 13:53:44 órával. LOVAGLÁS Kiskunhalason május 1-én mint­egy 5000 néző tekintette meg a nemzetközi lovasverseny zárómű­sorát. Eredmények. Díjugratás (40 induló): 1. Koniecni (lengyel) Csata nevű lován, 910 pont, 2. Niedziela (lengyel) Gladiátor n. 1. 850, 3. Helak (lengyel) Ostrozen n. 1., 830, 4. Ákos (Bp. Honvéd) Bálvány n. 1., 810. ,5. Varró (HÖR Dózsa) Gyimes n. 1., 780, 6. Sabov (bolgár) Zseton n. 1., 730. Stafétaugratás (130, 15 pár): 1. 1. Migdaszki és Koniecni (lengyel) Brzask ill. Sambor n. 1., 2. Amb­rus és Varró (HÖR Dózsa) Go­lein, ill. Heródes n. 1., 3. Cornell és Popescu (román) Pegas, ill. Vars n. 1. A városi tanács nagy­díjáért folyó kitartásos versenyt Tuska Pál (HÖR Dózsa) nyerte Dalmand n. 1. SAKK A május 1-e tiszteletére 20. al­kalommal megrendezett 100 táb­lás Csepel Vasmű — Bp. Honvéd sakkcsapatversenyt a Csepeli Sportcsarnokban rendezték meg. A nagyszabású sakkmérkőzés győz­tese a Bp. Honvéd lett 56.5:43.5 arányban. SÚLYEMELÉS Tatabányán, a Körcsarnokban szombaton az éjszakai órákban fejeződött be a nemzetközi súly­emelőverseny öt súlycsoportjá­nak küzdelme. Váltósúly (12):­­1. Komjáti (Csepel) 285 (125, 160), 3. Sturm (Manheim) 260 (110, 150), 3. Sági (TBSC) 260 (120, 140). Félnehézsúly­ (12): 1. An­­talovits (Szombathelyi Haladás) 330 (150, 180), 2. Varga (LMTK) 327.5 (152.5, 175), 3. Reis (Man­heim) 320 (1­45, 175). Kisnehéz­­súly (2): 1. Feketes (LMTK) 310 (130, 180), 2. Kamer (Kinizsi Húsos) 310 (135, 175). Nehézsúly (3): 1. Szalai (TBSC) 327.5 (142.5, 185), 2. Kovács (MAFC) 325 (140, 185), 3. Ulviczki (SZMTE) 290 (135, 155). Ólomsúly (2): 1. Chu­­dik (Oroszlányi Bányász) 292.5 (132.5, 160), 2. Jürgenschrek (Manheim) 275 (120, 155). A nemzetközi párosverseny eredmé­nye: Tatabányai Bányász—Man­heim 5:2. Vasárnap befejeződtek Győrött a Május 1. Kupa országos idény­nyitó teniszverseny küzdelmei. A döntőben az újpesti Benyik dup­lázott, fölényesen nyerte a­ nem­zetközi és az I. osztályú ver­senyt is. Eredmények: Nemzetközi férfi egyéni verseny. Döntő: Benyik (U. Dózsa) —Karlik (Bratislava) 6:0, 6:1, 3. Tarján (Bp. Sparta­cus) és Burde (Vasas). Férfi 1. osztályú egyéni. Döntő: 1. Benyik —Burde 6:1, 6:0, 3. Tarján és Klein (U. Dózsa). Női I. osztályú egyéni. Döntő: Béczy (Bp. Spar­tacus)—Kiss (Bp. Spartacus) 6:3, 7:5, 3. Bátovszky (Rába ETO) és Lugosi (Bp. Honvéd). II. osztályú férfi egyéni. Döntő: Veres (BSE) —Pázmándy (MAFC) 6:3, 2:6, 6:2, 3. Alexi (Vasas) és Mérv (Hiba ETO). II. osztályú női egyéni. Dön­tő: Miltényi (Vasas)—Harmath (Va­sas) 6:2, 3:2, feladva: 3. Pálinkás (Vasas) és Bátovszki (Rába ETO). LEGÚJABB TENISZ. A Davis Kupáért. Amerikai zónabeli döntő: Argen­tína— Egyesült Államok 3:1, Bue­nos Aires, Vilas (ar- ) — Stockton 5:7, 6:2, 6:2, 6:2, ezzel az argen­tin együttes, az amerikaiakat nagy meglepetésre legyőzve, továbbju­tott és legközelebb az ausztrál csapattal mérkőzik. TÁJFUTÁS DOSEK ÉS MONSPART MINDKÉT NAP NYERT Szombaton és vasárnap két nagy nemzetközi verseny színhe­lye volt Balatonföldvár térsége. Kellemetlen, bozótos terepen, tech­nikailag közepes, fizikailag kö­zépnehéz pályákon közel 1200 ver­senyző állt rajthoz. Monspart két győzelme és Dosek fölényes sike­rei keltettek meglepetést. Az első napi, Május 1. emlék­verseny eredményei. Nők. N 19 A: 1. Monspart (STE) 56:17, 2. Ros­tás (HVSE) 65:01, 3. Schmid­meister (STE) 66:23. N 35 B: 1. Faltiszné (Pécsi VM) 88:62. N 19 C: 1. Bertalan (K. Rákóczi) 81:75. N 17 A: 1. Káló M. (DVTK) 61:56. N 17 C: 1. Kecskés (Videoton) 84:60. N 15 B: 1. Újhelyi (Bp. MÁV lg.) 52:55. N 15 C: 1. La­posa (Haladás VSE) 64:90. N 13 C: 1. Szarvas (Egri Kolacsovszky) 32:08. Férfiak: F 21 A: 1. Dosek Ágoston (TF) 85:24, 2. Nagy A. (BEAC) 88:90, 3. Hegedűs Z. (OSC) 92:12, 4. Kiss (Honvéd Schönherz SE) 93:19, 5. Klimstein (MAFC) 93:43, 6. Hegedűs A. (BEAC) 94:29. F 19 A: 1. Harkány A. (MAFC) 79:33. F 35 B: 1. Marton (K. Rákóczi) 60:50. F 21 B: 1. Brettschneider (Lók. Berlin) 74:76. F 21 C: 1. Fonyó (H. Schönherz SE) 71:26. F 17 B: 1. Hirth (K. Lombik) 51:07. F 17 C: 1. Odor (Haladás VSE) 65:46. F 15 C: 1. Zakariás (Bp. MÁV lg.) 52:80. F 13 C: 1. Lukács (Videoton) 24:87. F 15 B: 1. Mets (OSC) 38:69. A második napi Vasutas Kupa küzdelmei és kiértékelése elhúzó­dott, így a két legrangosabb ka­tegória kivételével azokat csak ké­sőbb tudjuk közölni. Eredmények. Nők. N 19 A: 1. Monspart (STE) 54:51, 2. Korikné (Postás) 69:47, 3. Kovács (Tipog­ráfia) 70:18. Férfiak. F 21 A: 1. Dosek (TF) 98:38, 2. Kempelen (OSC) 109:05, 3. Köpf (STE) 111:31, 4. Nagy L. (PVSK) 113:34, 5. Loch (H. Schönherz SE) 114:20, 6. Klimstein (MAFC) 114:52. TENISZ SZ­AKOSZTÁLYRÓL SZAKOSZTÁLYRA vágyakat nem lehet megpatkolni A BVSC birkózói kísérleteznek Amióta Székely Pál a BVSC vezető­edzője, azóta a vasutas­birkózók háza táján mindig tör­ténik valami új, érdekes, előre­mutató. Pedig nincs könnyű dol­ga, hiszen a felszabadulás előtt is neves birkózók versenyeztek ebben a szakosztályban és a felszabadulás után is sok kivá­lóság öregbítette az együttes hírnevét. Az utánpótlás nevelése azon­ban eléggé hullámzó volt. A je­lenlegi felnőtt gárda eredményei­nek is az szab határt, hogy nem kellően átgondolt és irá­nyított nevelőmunka eredménye­ként szerveződtek. — Szorgalmas, jószándékú tár­saság, de kevés köztük az olyan előképzettségű és adottságú birkózó, akinek komoly reménye lehetne betörni a világklasszi­sok közé. A hazai mezőny, az más... A vezető­edző még beszélge­tésünk elején mondta a fentie­ket. Még a realitás volt szavai­nak meghatározója! Amint azonban egyre részlet­esebben be­szélt közösségük munkájáról, úgy keveredett szavai közé mind több gyökértelen megfo­galmazás. Olyan, amilyent csak a vágyak mondatnak ki az em­berrel, de még nincs kellő alap­ja. Munkáját kettős feladatkör megvalósításával kezdte három évvel ezelőtt. A felnőtt, ifjúsá­gi, és serdülő korcsoportok lét­számát igyekezett menetközben kiegészíteni, valamint új ala­pokra kívánta helyezni az után­pótlás-nevelést. — Hatéves gyerekekkel kezd­tem. Hiszem, hogy szakszerű munkával jelentős szakmai elő­nyökkel bíró csoportot lehet be­lőlük kialakítani. Éppen ezért nem is bíztam másra, én irá­nyítom a munkájukat. Kísérlet. Ha beválik, világklasszisok so­rát nevelhetjük fel. Lám, a lelkesedés máris né­mi túlzást kever a tények pa­lettájára. Amikor pedig a fel­nőttekről beszél, szintén saját lelkesedésének tempójában kép­zeli el a fejlődést. _ A felnőttekkel csapatbaj­nokságot szeretnénk nyerni, táv­latban pedig a moszkvai, olim­piára legalább két birkózónk ki­küldetését várjuk. — Tudjuk, hogy lehetetlen op­timizmus nélkül a sportban dol­gozni, de egy-egy jóslata el­hangzott már, amelyik nem vált be. Nem túlzás ez az elképzelés is? . . . Az ember tervez, vágyai, szándékai vannak. A feltételek alakulása pedig nem jelent min­dig biztos kapaszkodót. A való­ság útjai néha síkosabbak, mint amivel számolunk. A vágyakat pedig nem lehet megpatkolni. Néha megcsúsznak ... Elneveti magát az okfejtésen, majd elemzőre fordítja a be­szélgetést. Kifejti, hogy a lét­számok alakulásában máris el­érték a tervezett mennyiséget, a szakmai munka is kedvezően változik. Teljes egészében elvé­gezték a szövetség által megha­tározott edzésmennyiséget. _ — Megtoldottuk még kétszer annyival. Ez tény. Sok-sok bir­kózás és speciális erősítés van a fiúk mögött. Állítom, hogy mennyiségileg elvégezzük­­ a nemzetközi szinthez szükséges edzésadagokat. — És minőségileg? — Abban még vannak hiá­nyosságaink. Sajnos, a feltéte­leink sem a legjobbak. Szőnyeg, filmfelvevő, vetítő, vagy kép­magnó, valamint használható kutatási eredmények, orvosi se­gítségnyújtás kellene. De most olyan kedvező a birkózás hely­zete az egyesületben és olyan szilárd a szakosztályunk vezető­sége, hogy rövidesen ezen a té­ren is jelentőset lépünk előre. Akkor pedig__ Talán még a vágyakat is meg­patkolják? VÍZILABDA Döntetlen a jugoszlávok­ ellen — Távbeszélő-jelentésünk — (Hvar, május 1.) Vasárnap este befejeződött a jugoszláviai Hvar­­szigetén a nemzetközi vízilabda­­torna. Az utolsó napon az addigi két veretlen, a jugoszláv A és a magyar válogatott mérkőzött. Ez a találkozó döntetlenül végződött, így jobb gólkülönbséggel a jugo­szláv A-válogatott nyerte a tor­nát. (A jugoszláv B-válogatott eredményét nem számították be a végeredménybe.) Jugoszlávia-Magyarország 3-3 0-0, 1-1, 0-1, 1-1) V: Pollmann (NSZK-beli), Ca­­puani (olasz). Jugoszlávia: Vranes — Roje, Bonasics, Popovics, Po­­lics, Trifunovics, Gabcsevics. Cs: Galijas, Ugarevics, Lozica, Manoj­­lovics, Koszics. Magyarország: Molnár — Szívós dr., Sudár, So­mossy, Horkai, Csapó dr., Wies­­ner. Cs: Gerendás. A gólok sor­rendje: Trifunovics. Szívós dr. (e), Lozica (4 m-esből), Csapó dr., Gabcsevics (e), Csapó dr. (h). Sajnos, a magyar csapatban nem szerepelhetett a könyöksérü­lést szenvedett Faragó. Ez bizo­nyos fokig meglátszott a mieink játékán, hiszen öt emberelőnyt és egy 4 m-est hagyott ki a ma­gyar csapat, míg a jugoszlávok mindössze egy emberelőnyt. Igaz, hogy ebből Csapó dr. ügyes le­fordulás után a magyar váloga­tottnak szerzett gólt. A mieink közül egyértelműen csupán Mol­nárt lehet kiemelni. A megfiatalí­tott jugoszláv válogatott sok visz­­szahúzással és szabálytalansággal teljesen széttördelte a mieink já­tékát, bár a helyzetek kihagyá­sára ez nem mentség. A találkozó előtt búcsúztatták a jugoszlávok nagy hírű olim­piai bajnok játékosát, Bonasicsot, aki ezúttal volt utoljára váloga­tott. A magyar szövetség is aján­dékkal kedveskedett a vízilabda­­sport kiemelkedő egyéniségének. A másik találkozón Románia 4 — 4-es döntetlent ért el Jugo­szlávia B-válogatottja ellen. A torna végeredménye: 1. Jugoszlávia 2 11-8-53 2. Magyarország 2 1 1 — 10-9­3 3. Románia 2-------2 8-12 — A magyar válogatott szerdán Görögországba utazik egy tornára, és május 10-én, kedden érkezik haza. Vuszek Antal ★ Szombaton késő este — lapzár­ta után játszották le a Magyar­­ország—Románia mérkőzést. A mieink legyőzték a román váloga­tottat. Magyarország — Románia 7—6 (2—2, 4—3, 0—0, 1—1). V: Pollmann (NSZK-beli), Capuani (olasz). Góldobók: Somossy 3, Faragó 3 (egyet 4 m-esből), Ke­mény, ill. Claudiu Rusu 2, Cor­­nelio Rusi 2 (mindkettőt 4 m-es­ből), Nastasiu, Slavei. Csapa­tunkból különösen Somossy ját­szott kiemelkedően, három ak­ciógólt lőtt, ebből egyet em­berhátrányból. Mindkét oldalon néhány emberelőnyös helyzet ki­maradt, sőt Faragó még egy bün­tetőt is kapu fölé lőtt. A mieink­nél Kenézen kívül mindenki sze­repelt. A románok összeállítása nem sok változást hozott, az elő­ző években megismert pólósok szerepeltek náluk. MOTORSPORT____________________ Halálos baleset Salzburgban A salzburgi pályán tartották meg vasárnap az osztrák motoros Grand Prix-t. A 350 kcm-es ver­senyen tömeges bukás történt. Az olasz Uncini nekiszáguldott az egyik kanyar után a pálya szélén álló fának, s az őt követő moto­ros belerohant. Ugyanebben az időben a pálya egy másik részén is hasonló körülmények között történt baleset. Négyen súlyosan megsérültek, közülük a svájci Hans Tadelmann a kórházba szál­lítás közben belehalt fejsérülésébe. Válságos a francia Patrick Fer­­nandez állapota is. A baleset után a résztvevők til­takoztak a rendezőknél, mert sze­rintük nem voltak megfelelően jelezve a kanyarok és a veszélyes helyek a pályán. Több mint egy­órás késéssel folytatódott a prog­ram, a 125 kcm-esek futamával. Itt rajtolt Drapál János is, a 7. helyen végzett, az olasz Lazza­­rini győzött. 3 N­mapon belül LEKÖZÖLJÜK A HIRDETÉSEKET! fítRETSSEN A NÉPSPORTBAN Vidáman ünnepelte az ország a 33. szabad Május elsejét (Folytatás az 1. oldalról) kormány vezetőit. A kerüle­tek, a vállalatok és üzemek dolgozói mellett — a hagyo­mányokhoz hűen —, ebben az évben is ott voltak a me­netben a sportolók, s az Ed­zett ifjúságért mozgalom je­gyében ünnepelték a 33. sza­bad május elsejét. Nyolcszáz XXV. kerületi úttörő mutatott be szabadgyakorlatot, majd 1600 sokszínű melegítőbe öl­tözött középiskolás fiú a nemzetek zászlaját lobogtat­ta. Az olimpiai ötkarikás zászlóit olimpiai bajnokunk, Németh Miklós tartotta a magasba. Tíz kiemelt egyesü­let (Vasas, Bp. Honvéd, Fe­rencváros, Csepel, Újpesti Dózsa, MTK-VM, BVSC, BSE, Postás SE, Spartacus) sportolói következtek a sorban, majd új színfolt­ként a különböző MHSZ-k­lu­bok tagjai. , Ezerhatszáz sárga, fehér és bordó melegítőbe öltözött kö­zépiskolás lány Johann Strauss Tavaszi hangok cí­mű zenéjére labdagyakorla­tot mutatott be. Színes, moz­galmas, eleven kép emlékez­tetett a nem hervadó kert­re. A záróképben 3000 sportoló szimbolizálta az összefogást, egy ötágú csillag köré tö­mörülve. Hasonló színes felvonulás­nak lehettünk tanúi Pécsett, Szegeden, Miskolcon, Zala­egerszegen, Debrecenben, az ország kisebb és nagyobb vá­rosaiban, községeiben. A délelőtti ünneplést vidám majális követte országszerte. A fővárosban és vidéken ezen a napon, József Attila szavaival élve, „a szabadság sétára ment.” SPORTLÖVÉSZET Válogatóverseny a Szigeten A Magyar Sportlövő Szövetség és a Zalka KMFSE a hét végén, a Margitszigeten rendezte meg a második trapplövő válogatóver­senyt. Ideális időben, a tel­jes magyar élmezőny rajthoz állt. A szövetség válogatási szinteket állapított meg, mivel ez évben EB-t és VB-t is rendez­nek a korongosok részére, ör­vendetes kezdeményezés, hogy ezt és a következő versenyt (Fűzfőn) három nap alatt, te­hát Európa-bajnoki formában rendezik, így a lövészek már itt­hon megszokhatják a háromna­pos terhelést. (A hazai versenye­ket ugyanis általában két n­ap alatt bonyolítják le.) Férfiak, 200 korong: 1. Gom­bos Károly (Zalka) 193, 2. Kiss (Fűzfő) 192, 3. Vass (Fűzfő), 1911. Junior fiúk, 150 korong: 1. Bodó Zoltán (Zalka) 146, 2. Ludmann (Zalka) 144, 3. Tóth (Fűzfő) 140. Nők, 150 korong: 1. Payer Ildikó (Fűzfő) 1126, 2. Kondor (Zalka) 114, 3. Rétháti (Zalka) 103. ÖTTUSA Egyéniben és csapatban is a magyarok vezetnek Warendorfban — Távbeszélő-jelentésünk — Vasárnap a vívással folytatódott Warendorfban az NSZK nemzet­közi öttusaversenye. A szombaton még 44 tagú mezőny az NSZK- beli Frisch visszalépésével 43-ra csökkent, így az ezer pontot 29 perőzelemért kapták a vívók, egy győzelem értéke 26 pont volt. A mezőnyből kiemelkedett Horváth, aki 34 győzelmet aratott. A második és harmadik helyen is magyar vívó végzett: Déri 32, Bakó 29 győzelmet ért el. A szov­jet Lednyev továbbra is gyengén szerepelt, és az olimpiai bajnok len­gyel Peciak is mérsékeltebb tel­jesítményt nyújtott. Eredmények. Vívás: 1. Horváth (magyar) 34 győzelem, 1130 pont, 2. Déri (magyar) 32 — 1052, 3. Bakó (magyar) 29 — 1000, 4. Kühn (NSZK­A) 948, 5. Köpczke (NSZK B) 922, 6. Lednyev (szov­jet) 896. A magyarok további pontszámai: Kelemen és Maracskó 25—25. 896—896, Villányi 24 — 870, Sasics 21 — 792. Csapatban: 1. Magyarország A 3818, 2. Magyar­­ország B 3610, 3. Lengyelország 3324. összetett egyéniben (két szám után): 1. Horváth (magyar) 2200, 2. Bakó (magyar) 2086, 3. Kühn 2006, ... 5. Kelemen 1966, ... 10. Déri 1904, ... 12. Sasics 1886, . . . Maracskó 1866, . . . Villányi 1730. Csapatban: 1. Magyarország A 8138, 2. Magyar vegyes 7300, 3. Egyesült Államok 7098, 4. NSZK A 7094, 5. Bulgária 6806, 6. Szovjetunió 6604.­­ Hétfőn lövészettel és úszással folytatódik a verseny, míg ked­den a futásra kerül a sor. Dr. Török Ferenc NÉPSPORT 7 ­ Mit várhatunk a közönségtől? Az első osztályú női kézilab­da-bajnokság április 30-án, szombaton megrendezett ne­gyedik fordulójának egy-egy mérkőzését rendbontások és sportszerűtlenségek sorozata zavarta meg. Sajnálatos mó­don ezúttal nemcsak a nézők, a szurkolók, hanem a játé­kosok körében is tapasztalhat­tunk kirívó fegyelmezetlensé­geket. Sőt, két élvonalbeli csa­patunk edzője is meglehetősen furcsa viselkedéssel hívta fel magára a figyelmet. A Pécsi MSC—TFSE mérkő­zésen végig parázs hangulat volt — a pályán és a nézőté­ren egyaránt. Nem is csoda, hiszen az újonc pécsi együttes remek formában játszott, s már a találkozó d­erekán úgy tűnt, könnyedén meglepetést okozhat a főiskolások legyőzé­sével. Végül, az utolsó másod­percekben lőtt 7 méteres gól­lal sikerült is elérniök ezt. A fővárosi csapat kissé ideges hangulatban vonult le a pá­lyáról, hiszen nem számítottak vereségre, a hazai szurkolók viszont — a sportcsarnok né­zőterének első soraiból beha­tolva a pályára — gúnyolni, sőt ócsárolni kezdték őket. Kovács László, a TFSE edzője, akiről néhány nappal ezelőtt még azt írtuk — és joggal! —, hogy minden helyzetben ura idegeinek, most elvesztette a fejét: az egyik nézőhöz vágta kulcscsomóját. A szurkoló jól irányzott „lövéssel” visszaküld­te azt. A trágár szavak halma­zával kísért jelenetnek a helyi rendezők vetettek véget. Veszprémben, a Bakony Ve­gyész—Vasas találkozón rend­kívül sok kiállítás volt. Már a küzdelem elejétől kezdve durva, kíméletlen játékot lát­hatott a közönség, ami a per­cek múlásával csak tovább fo­kozódott. Persze, az is előidéz­te ezt, hogy a fiatalokkal te­letűzdelt veszprémi gárda na­gyon jól tartotta magát, sőt gyakran vezetett is a tavalyi bajnok Vasas ellen. A második félidő közepén, 7—6-os hazai vezetésnél — mivel a Sudár, Taksony játékvezetői kettős már közel sem állt helyzete magaslatán — valósággal elsza­badult a pokol. Sterbinszky és Csíkné sorozatos kímélet­len szabálytalankodása után az előbbit kiállították, ő azonban nem volt hajlandó levonulni a pályáról. A bírók figyelmez­tették, de még ekkor sem hagyta el a küzdőteret. Saj­nos, edzője, Csík János is be­rohant a pályára, és nyomda­­festéket nem tűrő hangon szi­dalmazni kezdte Sudárékat — ítéletük miatt. Percekbe került, amíg helyreállt a rend. Csík János sárgalapos figyelmezte­tésben részesült, Sterbinszky pedig többet nem térhetett vissza a küzdőtérre. A parázs hangulat a továbbiakban sem csitult, s újabb kirívó durva­ságok történtek. Ezek a történetek minden­képpen elgondolkodásra kész­tetnek. Néhány rendbontó miatt vajon meddig fajulhat még a jelenlegi helyzet? A já­tékvezetők miért nem fojtják el már csírájában az ilyen sza­bálytalanságokat? Különösen sajnálatos, hogy az edzőket is elragadja a hév, pedig éppen nekik kellene jó példával, hig­gadtsággal elöljárni. Ha a mér­kőzések résztvevői, ilyen fe­gyelmezet­lenül viselkednek, akkor mit is várhatunk el a közönségtől? L. K. G.

Next