Népsport, 1977. október (33. évfolyam, 234-259. szám)

1977-10-30 / 258. szám

XXXIII. 258. ♦ 1977. október 30. LABDARÚGÁS Magyarország—Bolívia 6*0 (5­0) Szombat délután a VB-selejtező egyirányú­sította a fővá­ros centrumának forgalmát. Már három órakor megkezdő­dött a boldog­ jegytulajdonosok tömeges vándorlása a Népstadion irányába. A Rákóczi úton nemzetiszínű zászlókkal tapétázott Volán-buszokból harsogott a vidékről felrándultak biztatása: „Hajrá, Magyarország! A járdaszige­teken hömpölygők, kórusban visszafelelték: „Rá, rá, hajrá!” A torkukat kipróbálók bábeli hangzavara, a zászlók, transzparensek erdeje a Népstadion környékén már jóval kezdés előtt ízelítőt adott az elkövetkezendő másfél óra hangulatából. A jugoszláv és svéd mérkőzés „tribünkon­­gása” után szorongatóan jó érzés volt a telt házra, az erőt, hitet adó 60 ezer támogatóra gondolni. Az öltözőfolyosón nagy lárma és nyüzsgés fogadott. A fotósok lesben álltak, a sajtó képviselői pedig Virba kapitány újabb tréfájából próbálták kihámozni a valósá­got. A bolíviaiak ugyanis kétszer is kifüggesztették az összeállítást, majd miután mindenki lejegyezte a névsort, bevették, és újabb változtatott kiadással jelentkeztek. Végül Hertzka György MLSZ-megbízott közbenjárására a küldöttségvezető Padilla úr oszlatta el a kételyeket, és tollba diktálta a remélhetően már végleges összetételt. A magyarok indultak elsőként melegíteni, de néhány perccel később kivonultak a zöld melegítős vendégek is. Halovány, sápadt arcok bukkantak fel mindkét öltöző ajtajában. A tekinteteken érződött, hogy nem mindennapi mérkőzés következik. Miközben a játékosok az érdeklő­dőket kerülgetve bemelegítettek a szobrok közti térség­ben, a tribünökről dörgő taps hallatszott. Véget ért az előmérkőzés, amelyen Budapest I. serdülői 7—5-re győztek Budapest 11. fiataljai ellen. Szépen fociztak a kicsik, sok gólt rúgtak, de most már következzék a nagy mérkőzés — ez volt a ki nem mondott türelmetlen kívánság. Az öltözőfolyosón a bőrszegek ellenőrzése közben Pintér hangja hallatszott: „Mint az oroszlánok, fiúk!” Kereki sóhajtott válaszként: „Nagyon nehéz lesz.” Amikor az uruguayi játékvezetői hármas vezetésével feltűntek a csapatok a játékoskijáróban, a Népstadion szinte beleremegett a hirtelen felerősödött hangorkánba. A himnuszok elhangzása után a magyar labdarúgók egy­­egy ARTEX labdát rúgtak a nézők közé, miközben a fotósoktól körülvett két csapatkapitány, Fazekas és Angulo köszöntötte egymást és térfelet választott. Népstadion, 60 000 néző. Vezette: Barreto (Cerullo, Marti­­­nez), mindhárom uruguayi. Magyarország: Gujdár — Török, Kocsis, Kereki, Tóth J. — Pintér, Zombori — Fazekas, Nyilasi, Törőcsik, Váradi. Bolívia: A. Galaria — Villalon — Dellano, Taritolay, Angulo, Baldivieso — Aguilar, Aragonez, Romero — Bastida, Mezza. Csere: Bastida helyett Sanchez a szünetben, Fazekas helyett Pusztai a 69. percben, Nyilasi helyett Nagy L. a 79. percben, Mezza helyett Vargas a 80. percben. Góllövő: Nyilasi a 12. percben, Törőcsik a 19. percben, Zom­bori a 21. percben, Váradi a 27. percben, Pintér a 40. percben, Nagy a 81. percben. Sárga lap: Tar­tolay a 13. percben, Mezza a 23. percben, An­gulo a 64. percben. Szögletarány: 10:8 (7:4) Magyarország javára. A vendégek kezdték a játékot, de már az első percben veszély­be került a kapujuk: Fazekas szöglete után Nyilasi alig fejelt kapu fölé. A 9. percben Fazekas átadását Kereki küldte kapura, a labda egy védőn megpattant, s a bal sarok mellett hagyta el a játékteret. A 12. percben Török a jobb ol­dalról, mintegy 35 méterről vég­zett el szabadrúgást, jól ívelő­dött a kapu elé a labda, s Nyi­lasi 6 méterről fejjel a jobb sa­rokba továbbított, tédő kapus hasa alatt a kapu jobb oldalába lőtt. 5- 0 A szünet kissé elhúzódott, mert a vendégek­­ elég későn jöt­tek ki az öltözőből. A 48. perc­ben Váradi 25 méterről küldött szabadrúgását hárította a kapus. A másik oldalon a 48. percben Aguilar 16 méterről, jó helyzet­ből kapu mellé lőtt. A 51. perc­ben Fazekas kitűnő csellel el­ment az őrzője mellett az ol­dalvonalnál, jól adott középre, de Nyilasi labdáját Galatsa ve­tődve elcsípte. Nem sokkal utá­na Tóth J. adott haza az utolsó pillanatban Sanchez elől, majd Törőcsiket vágták fel a 16-os előtt. A szabadrúgásból Váradi a sorfalat találta el. A 61. percben Kereki ügyesen játszotta magát tisztára, de az­tán lövés helyett az átadást vá­lasztotta, de senki nem volt a közelében ... A 64. percben An­gulo felvágta Pintért, ezért ő is megkapta a jól megérdemelt sár­ga lapot. A 65. percben Zombori átadá­sa jó helyzetben találta Pintért, de a középpályás kivárt és lö­vésébe bele tudtak lépni. Mind­járt utána Váradi 18 méteres szabadrúgása a sorfalban akadt el. A 68. percben közvetett sza­badrúgáshoz jutottak a vendé­gek a kapunktól 14 méterre. Az egész magyar csapat beállt a gólvonal elé, végül Kocsisról pattant szögletre a labda. Egy nagy helyzet maradt ki a 72. percben, ekkor a kaputól 5 mé­terre Kereki fejéről rossz irány­ba perdült a labda. A 77. percben a felfutó Della­no csavart labdája kerülte el a jobb felső sarkot. Ezután mind­két csapat cserélt. A 81. perc­ben egy magyar támadás végén Törőcsik elegánsan visszaperdí­­tette a labdát Nagy elé, s a két perce pályán levő csatár 16 mé­terről félmagasan a kapu bal oldalába vágta a labdát. 6- 9 Az utolsó percekben is a ma­gyar csapat támadott. Amikor a játékvezető lefújta a találkozót, a közönség nagy ovációban ré­szesítette játékosainkat, akik mind a két kapuig elfutottak megköszönni a vastapsot. 1-0 A 13. percben Tarstolay fel­vágta Törőcsiket, ezért sárga la­pos figyelmeztetést kapott. Ez­után kétszer is Váradi veszé­lyeztetett. A 17. percben Kereki fejesét a gólvonalon álló Villa­lon vágta ki. A 19. percben Tóth J. indí­totta Zomborit, Törőcsik elé tá­lalt, a középcsatár 11 méterről nagy nyugalommal a kapu bal oldalába küldte a labdát. A 21. percben Török kitűnő labdát tálalt Zombori elé, aki a balösszekötő helyén húzott ka­pura, aztán futtából, mintegy 22 méterről a bal felső sarokba bombázott. A 23. percben Pintér felvágta Mezzát, aki a földön fekve meg­rúgta a magyar játékost, ezért sárgalapos figyelmeztetést ka­pott. A 27. percben ismét magyar gól következett: Fazekas mes­terien Váradi elé tálalt, a bal­szélső 14 méterről a bal sarokba bombázott. Szinte állandóan a vendégek kapuja előtt pattogott a labda. A 37. percben lőttek először ka­pura a vendégek, Romero lab­dáját Gujdár biztosan hárította. Két perc múlva Törőcsik már csak a kapussal állt szembe, de végül telibe találta a kétség­­beesetten kiinduló Galatiát. És jött a félidő zárógólja: a 40. percben Fazekas indította Pintért, ő néhány lépést tett a labdával, majd 8 méterről a ve­2-0 3- 0 4- 01 nem rajtuk múlt, hogy Pintér vagy Török megúszta a lábra irányuló belépőket. A kemény­kedést akkor sem hagyták ab­ba, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a kapu elé ívelt lab­dák hárítása megoldhatatlan feladat elé állítja a közvetlen védelmüket. Nemcsak Galarza rosszul időzített kifutásai mi­att, hanem Villalon, a söpröge­­tő, Angulo, Taritolay és a tár­sak, akiknek a magyar csatárok lefogása lett volna a feladatuk, nem állják a légi párbajt. Egy­mást rendezgetik, lökdösődnek, de nem ugranak fel rendesen fejelni. Így, emiatt született az első gól, és különböző alapvető taktikai hibák közrejátszása miatt gyors egymásutánban a többi. A magyar csapatban Kocsis kivételével mindenki segítette a támadójátékot. Agresszív volt a védekezés, igyekeztek már csírájában elfojtani az ellenfél akcióinak kibontakozását. És amikor hozzánk került a labda, előrelendült az egész gárda. Tóth és Török szélsőként futott fel az oldalvonalak mellett, Zombori bátran elvállalta a tá­voli lövés kockázatát, és az összehangolt csapatmunka, a felfokozott lelkesedés meghoz­ta gyümölcsét! A 27. percben már megvolt az az előny, az a négygólnyi különbség, amit a mérkőzésre készülve megfelelő idegnyugtatónak elfogadtunk volna a bolíviai visszavágóra. Esett a játék irama, s a nagy különbség hatása jelentkezett az egyébként kiválóan kezdő já­tékvezető ítéleteiben is. A ven­dégek 16-oson belüli kezezését elintézte egy legyintéssel: „11- esre nincs szükségetek”. Nem is volt! A 45 perc alatt rúgott 5 góllal szemben a bo­líviaiak erejéből csupán két távoli kapuralövésre tellett. Nehéz volt elképzelni, hogy a szünetben mit tud mondani já­tékosainak az Orth Gyuri szo­kásait emlegető bolíviai kapi­tány, de minden találgatásra rá­cáfolt: lehozta a pályáról az egyetlen előretoltan játszó csa­tárukat, Bastidát, és beküldte — nyílván a középpályás sor erősítésére — Sanchezt. Az új fiú jobban lekötötte, hátul tar­totta Tóthot, mint­ előde, de nem emiatt maradt el a gól­zápor folytatása. Sokkal jobban közrejátszott ebben, hogy ala­csonyabb fordulatszámra kap­csoltak a magyar csapat „mo­torjai”. Visszafogottabban ját­szott Pintér, kifejezetten ke­veset mozgott Nyilasi, túl so­kat egyénieskedett Törőcsik, a szabadrúgásokat Váradi bele­vagdosta a sorfalba, a széleken olykor felgyorsuló akciókat nem követték a belsők. A lazítás­nak az lett a vége, hogy amikor a félidő hajrájában újra nagyon igyekeztek a játé­kosok, már nem jöttek be a cselek, elakadtak az indítások, a ragyogó első félidő és az 5-0 után elégedetlenkedni kez­dett a közönség, cserét köve­telt! És, hogy igaza volt, azt igazolta a pályára küldött Nagy László látványos gólja. A szakmai tapasztalatok ösz­­szegezése helyett önmagáért beszél az eredmény. A magyar válogatott fél lábbal már Ar­gentínában érezheti magát. Ha meg tudják hosszabbítani azt a teljesítményt, amit most 45 percig láttunk tőlük, képesek La Pazban is megverni ezt a szerény képességű ellenfelet. Angulo és Romero tű­nt ki a leginkább A kapus, A. Galaria a gólokról nem tehet, volt néhány ügyes védése. Az öttagú hátvédsorban Taritolay, valamint Angulo nyújtott elfogadható­­ teljesít­ményt, főleg szünet után váltak aktívabbá. Az első félidőben ők is sokszor kerültek sakk-matt helyzetbe. A két szélső hátvéd, Dellano és Baldivieso nem na­gyon bírt a magyar szélsőkkel. A középpályán Aguilar sokat volt játékban, tőle láttunk né­hány szép megoldást, miként a jól cselező Romerótól is. Elöl Bastida keveset nyújtott, a he­lyére beálló Sanchez már aktí­vabb volt. Jó benyomást keltett Mezza is, aki néhányszor ügye­sen lőtt kapura. Vargas nem tu­dott játékba lendülni Barreto uruguayi játékveze­tőre ezen a mérkőzésen nem hárult nehéz feladat. Magabiz­tos volt, sokat futott, mindig ott volt a támadások közelében. Jelentős hibát nem követett el. ­ Ragyogó kezdés — mérsékelt színvonalú folytatás A felfokozott várakozás, a nem mindennapi lélektani elő­készítés után döntő volt, ho­gyan állják a vendégek a mie­ink viharos kezdését. Nemcsak az eredmény szempontjából — mert inkább az volt várható, hogy a gólok zöme a második félidőben esik majd, amikor dön­tővé válik az erőnlétbeli kü­lönbség­­, hanem a mérkő­zés lendületének, a kapitányok taktikai tervének érvényre jut­tatása szempontjából. A vendégek az örök dél-ame­rikai recepttel a sok cselre, rö­vid adogatásra alapozott labda­tartással kísérleteztek. Az elő­zetes nyilatkozatokkal ellentét­ben sokat szabálytalankodtak és Az előny behozhatatlan Barreto hármas sípszava után Baráti Lajost a Magyar Rádió mikrofonjához vitte oda Roska Miklós, a rovat vezetője és a szövetségi kapitány kicsit remegő hangon nyilatkozott. De határtalan nagy örömmel! Mosoly ült az arcán, s elsőnek sietett az öltözőbe, ahová játékosai futva követték. Bezárult az ajtó , akárcsak a szemközti öltözőben a bolíviaiaknál. Ott hosszú időn keresztül ki sem nyílt, a magyaroknál viszont egy-két perc múlva szabad volt a bejárás. Kutas István, az MLSZ elnöke és a szövetségi kapitány egymás vállára borult, egymás után érkeztek a gratulálók, magyarok, franciák, osztrákok. A másik oldalon Miguel Padilla, a küldöttség vezetője igyekezett az öltözőbe, de ő sem nyert bebocsátást. Sze­rencsére, mert így alkalom nyílt arra, hogy szóra bírjuk. — Két különböző mérkőzést láttam, egyet az első játék­részben és egy másikat szünet után!... Mi 45 percig for­mán kívül játszottunk, a magyarok pedig extra módon futballoztak. Bebizonyították, hogy nemcsak jó játékosaik, hanem jó csapatuk is van. Mi egyébként jobban tudunk ennél játszani, ennek jeleit a második félidőben láthatták. Az eredmény miatt szomorú vagyok, azért viszont örülök, hogy sportszerű volt a játék. Olyan gólt, mint amilyent Zombori lőtt, még életemben nem láttam. A magyaroknál a százszoros válogatott Bozsik József gratulált Baráti Lajosnak, a szövetségi kapitány megkö­szönte a kedves szavakat, majd így szólt: „Cucukám, kár, hogy már nem játszol, mert magammal vinnélek a világ­­bajnokságra! ...” Aztán bővebben is kifejtette vélemé­nyét: — Az első félidőben nagyon jól játszottunk. A fiúk megértették és teljesítették azt, amit­ kértünk tőlük, szü­net után egy kicsit elfáradtak, de a cserék kedvezően hatottak, feljavult a csapat. Az eredmény elég a tovább­jutáshoz, akármilyen magasan is van La Paz. Többet most nem tudok mondani, mert idegileg nagyon fáradt vagyok, s ezen ne csodálkozzanak, mert ilyen izgalmat ritkán él meg az ember.­­ Tóth József,­­miközben öltözött, csak azt hajtogatta: „Ennyivel jobbak voltunk...” Pintér viszont így fogal­mazott: „Életem legnagyobb sportélménye ez a 90 perc. Az eredményesség és a játék miatt. Biztos, hogy Argentí­nában vagyunk. A gólom előtt nem volt nehéz dolgom, mert Fazekas mesterien adta elém a labdát.” A mesteri átadás „tulajdonosa” ezt mondta: „Tovább­jutottunk. Igazságtalan is lett volna, ha egy ilyen európai csoportgyőzelem után nem lennénk ott a VB-n...” Kovács Ferenc edző határozottan jelentette ki, hogy az eredmény elegendő, a játék pedig megnyugtató. Nyilasi azon a véleményen volt, hogy az első játékrészben lera­dírozták a pályáról a bolíviaiakat. Zombori pedig azt mondta: „Ideje volt már gólt rúgnom, az eddigi mérkő­zéseken a középpályán hármunknak úgy-ahogy ment a játék, de nem voltunk eredményesek, most viszont mind­hárman a kapuba találtunk.” Páder János, az OTSH elnökhelyettese tömören fogal­mazott: „Következetesen haladunk a cél felé.” Végre aztán kinyílt a másik ajtó, s megjelent Eduardo Virba. Meglepően nyugodt volt és készségesen nyilatko­zott: „Nem gondoltam arra, ami bekövetkezett. Gratulá­lok a magyaroknak, megérdemelten győztek, de egy gólt mi is szerezhettünk volna. Ígéretemhez híven megpróbál­tunk támadni, mert ha védekezünk, az a lehető legrosz­­szabb reklám lett volna a dél-amerikai labdarúgásnak. Nem vagyok szomorú, Bolívia 6-0-ra kikaphat ott, ahol a jugoszlávok és a svédek is több gólt kaptak. Hátrányunk behozhatatlan. Mindenesetre La Pazban más felfogásban fogunk játszani. Remélem jobban is...” NÉPSPORT 3 Több kitűnő teljesítmény a m­agyar csapatban GUJDARNAK ezen a mérkőzésen nem volt túlságosan nehéz dolga, mert kevés lövés ment kapura. Ennek el­lenére néhányszor alkalma nyílt , jó formájának bizonyítására, mert szük­ség esetén mindig határozottan, gyor­san lépett közbe, több szögletrúgást vagy beívelést magabiztosan lehúzott, s általában irányította a védelmet is. TÖRÖK most is bizonyította, hogy méltó a válogatottságra, gyors és moz­gékony volt, nagyon jól segítette a támadások hátulról való szervezését, s amint lehetősége nyílt rá, bátran vál­lalkozott felfutásokra, még szünet után is, amikor pedig a bolíviaiak tá­madtak többet. KOCSIS I. az első félidőben, kifo­gástalanul látta el a sepregető sze­repkörét, igaz, hogy ritkán állították erőpróba elé. Ügyesen keresztezett, jó ütemben lépett közbe. Szünet után azonban három esetben is átjátszot­tak. KEREKI nagyon korszerű felfogás­ban játszott, amikor­ a szükség úgy hozta, hátul maradt, teljesen kikap­csolta az ellenfél középcsatárát, de ha mód nyílt rá, középpályásszerűen ro­hamozott, nem egyszer beverekedte magát az ellenfél 16-osára is. TÓTH J. erőssége volt a magyar csapatnak, nagyon ésszerűen, gyorsan a csapatérdekelt szem előtt tartásával játszott, a megszerzett labdákat jó helyre továbbította, s az első félidő­ben balszélsőszerűen számos támadást vezetett a partvonal mentén. NYILASI az első félidőben egyik mozgatója volt a csatárjátéknak, s lényegében véve jobbösszekötőt ját­szott. Megmozdulásai veszélyt jelen­tettek, fejelt egy gólt, és jók voltak az átadásai. A második félidőben azonban egy lövésétől eltekintve, va­lósággal eltűn­t. PINTÉR a tőle megszokott módon beszáguldozta az egész pályát, főleg az első félidőben dolgozott fáradtha­tatlanul, többször átverekedte magát a labdával a középpályán, felzárkózott a támadások befejezéséhez, gólt is lőtt. Szünet után már kevésbé volt színes a játéka. ZOMBORI volt a magyar csapat legjobbja. Óriási becsvággyal, nagyon lendületesen játszott, egy pillanatra sem állt meg, kitűnő labdákat adott társainak, s a játék szervezésén kí­vül gyakran vállalkozott támadásbefe­jezésekre is. Pompás gólját még a bolíviaiak is megtapsolták. FAZEKAS most példát mutatott harcosságból is. Nem tartózkodott a közelharcoktól, bátran küzdött, nem ismert elvesztett labdát. Szükség ese­tén hátra is jött, ügyes cselekkel tört előre, és jól is kombinált. Szünet után, amikor kevesebbet támadott a magyar csapat, némileg visszaesett. TÖRÖCSIK szívós őrzőjét, Tar­to­­layt többször átjátszotta, most is jól cselezett, ha lehetett, kapura tört, szü­net után viszont kevesebbet mozgott, ritkábban változtatta a helyét, s né­ha kivárt az átadásokkal, de ebben az időszakban is adott jó labdákat. VÁRADI az első félidőben egyik lendítője volt a támadójátéknak, nem­csak a partvonal mentén tűnt fel, ha­nem olykor befelé húzódva utat nyi­tott felfutó társainak. Lövésekre is vállalkozott. A játékidő másik felé­ben neki is volt egy félórája, amikor jelentősen elszürkült. PUSZTAIT nyilván azzal a szán­dékkal küldte pályára a szövetségi kapitány, hogy frisseségét, gyorsa­ságát kihasználva ellentámadásokkal megtörje a bolíviaiak lendületét. A szélső nagyon igyekezett, volt két­­három megugrása, de a rövid idő alatt keveset volt játékban. NAGY L. jött, látott és győzött, hiszen alig két percet töltött a pá­lyán, s máris hálóba talált, még­pedig a 16-osról védhetetlenül. Job­bára a középpályán helyezkedett el, itt is, ott is feltűnt, pár perc alatt is hasznos tagjává vált a csapat­nak.

Next