Népsport, 1978. augusztus (34. évfolyam, 186-211. szám)
1978-08-03 / 187. szám
4 NÉPSPORT FUTÓCIPŐBEN Hogy Monspart Sarolta beteg, arról bárki értesülhetett, hisz július elején lapunk megírta. Hogy a László-kórházban ápolják, ez is megjelent, igaz, csak jóval később, gyógyulása kezdetén, a Népsportban. De hogy egyetlen kullancscsípés volt, amely csaknem pontot tett nemcsak sportpályafutása, hanem élete végére is, azt sokáig csak néhány orvos tudta, és csak szűk kör sejthette... Riasztó kór ez. Foglalkozott vele a rádió, a televízió. Elmondták az illetékesek, hogy megnőtt az ilyen jellegű megbetegedések száma, hogy átlagban minden ötezredik kullancs fertőzött, de szóltak arról is, hogy néha, egyes esetekben, minden erőfeszítés ellenére sem lesz a páciens — testileg vagy szellemileg — a régi... Amikor a kórház folyosójára léptem, úgy tűnt, hogy Monspartnak nem lesznek ilyen gondjai. Egyrészt azért, mert éppen egy négykerekű „járókában” lépegetett, másrészt, mert első mondatából éreztem, hogy a fejében is minden rendben van. — Eredj a csudába! — mondta a tájfutóknál szokásos, szeretetteljes közvetlenséggel, amikor észrevett. Látszott rajta, hogy restelli állapotát, hogy őt, a tájfutás világbajnokát, az idei nem hivatalos női maratoni VB ezüstérmesét bárki is ilyen állapotban láthatja. Még így, hónaljban alátámasztva is, lassan ment. Mintha tojásokon járt volna. Ders minden mozdulatából, abból, ahogy a vascsövet markolta, ahogy óvatosan kinyújtózkodva saját lábán próbált megállni, érződött gyógyulni vágyása. — Ma vagyok itt hatodik hete — mondta, miután véget ért a gyógytornász kíséretében megtett vagy harminc méteres ,,próbaút”. — És alig ismerek magamra, mert sokkal kevésbé vagyok türelmetlen mint a betegségem előtt, vagy mint eleinte voltam. Hiába, itt van ideje az embernele töprengeni. — És mindez egyetlen kullancs miatt. .. — Igen — vág közbe, majd szinte hitetlenkedő hangsúllyal ismétli —, egyetlenegy kullancs miatt. Minden futás, minden edzés után kiszedtem egy párat magamból. A többire a zuhany alatt, vagy odahaza a kádban került sor. De az idén nagyon megszaporodtak a kullancsok. Tíz éve nem emlékszem ennyire. De azért semmi ok pánikra. Az a fontos, hogy minden kullancsot minél gyorsabban kiszedjen magából az ember. Egyébként magas lázzal és alhasi fájdalmakkal kezdődik... Volt itt egy férfi — meséli —, aki a körzeti orvostól először az epéjére kapott gyógyszert. Másnap visszament, hogy még rosszabbul van. Kifaggatták. Kiderült, hogy kullanccsal fertőzött területen rándult ki és egy kullancs megcsípte. Miután tudta a csípés dátumát, az orvos napra pontosan, megmondta mikor lesz a krízis. Akkor is jött. Negyven fokos lázzal, fejgörccsökkel. De a bácsi szerencsésebb volt nálam: három hét alatt teljesen kiheverte. Én viszont egyáltalán nem emlékszem az itt eltöltött első hétre. Amikor magamhoz tértem, azt hittem, hogy még a Sportkórházban fekszem, pedig már egy hete a Lászlóban voltam. — Hogyan tovább? — Nagy terveim voltak idei évre. De kútba nőtt minden: az O-Ringen, a svájci ötnapos verseny, a szeptemberi, norvégiai VB . . . — De hisz annak női zsűrijébe hívták meg — szólok közbe. — Oda csak akkor megyek, ha bot, mankó nélkül mehetek — mondja eltökélten és folytatja. — Úgy terveztem, hogy ez év végén befejezem a versenyzést, de így nem lehet abbahagyni! Alig várom, hogy meggyógyuljak, hogy futhassak. Ott, ahol én akarok. — Hogy érzi most magát? — Eleinte még egy teáskancsót sem tudtam megemelni, most viszont már, a jobb combom kivételével, minden rendben van. De — teszi hozzá dicsekedve —, a kádban már azt is tizenötször tudom felemelni. Úgy érzem, fokozatosan tér viszsza belém az erő. És hasra fordul. Maga alá húzza a térdeit. Hajlong, előrehátra, majd lesoványodott kezével egy teniszlabdát markol. — Naponta már négyszer tornászom fél-fél órát a gyógytornász segítségével. Közben meg nemegyszer az árig szélére ülök és a lábam próbálom emelgetni. ■ A búcsúzásnál szabadkozom amiatt, hogy még nem jelent meg a Népsportban a legnagyobb svéd verseny végeredménye. Elneveti magát, és egy imaorából előhúzza azt az eredménylistát, amelyet két hete minden külföldi újságban, égreföldre keresek . . . Aztán búcsút int, majd lefekszik. Biztosan erőt gyűjt. Egy újabb „próbaútra” ... H. G. Moh spari: Nagy terveim voltak az idei évre, de kútba esett minden KÉZILABDA „HIGGYE EL, HOGY BELÖVI!” Az önbizalomról, ami eddig hiányzott ..... már elfelejti a kézi-LdPhoni laxssújság a Koppenhágában történteket. Ki jogos örömmel, ki csalódottan gondol időnként a férfi világbajnokság küzdelmeire, de a többség már előretekint. Ez így is van rendjén. Közeledik a decemberi női világbajnokság megnyitója, új sikerekre, új örömökre áhítozik mindenki. A magyar kézilabda-szurkolók is! Résen, 1965-ben állhattunk fel kitörő örömmel a rádió mellől. Az 5-3-as magyar győzelemmel végződött, jugoszlávok elleni női világbajnoki döntő után volt okunk utoljára felhőtlenül örülni, azóta inkább bosszankodhattunk. Természetesen dicséretes teljesítmény a lányok olimpiai és világbajnoki bronzérme, a férfiak olimpiai hatodik helyezése, de nemesebbek is lehettek volna azok az érmek, értékesebbek a helyezések. Férfi és női kézilabdázóinknál egyaránt az a kis plusz hiányzik, sajnos, hosszú évek óta, ami elválasztja az aranyérmet a bronztól, vagy, mondjuk, a jó helyezést a kieséstől. Játékosainknak Smuth a legfontosabb, a sorsdöntő pillanatokban nem tudják elhinni, hogy jobbak az ellenfélnél, nem bíznak igazán a sikerben. Nyugodt lelkiismerettel leírhattuk: ha tudása legjavát nyújtja férfi és női válogatottunk, ha a játékosok az adott pillanatban végre hisznek önmagukban, akkor egyaránt jogos várományosai a világ-, vagy akár az olimpia bajnoki aranyéremnek! De ehhez mindenekelőtt az kell, hogy a játékosok különkülön is elhiggyék: megértek az igazi, a világraszóló sikerre is! Hogy mindezt miért mondjuk el? Mert — mint említettük — kézilabdasportunk ismét túl van egy nagy csalódáson, s előttünk az újabb bizonyítási lehetőség, amit már nem lenne szabad elszalasztani. Amikor férficsapatunk Koppenhágában legyőzte az NDK világbajnoki ezüstérmes gárdáját, felkiáltottunk: — Uité, végre! Most sikerülnie kell! Be kell kerülnünk a legjobb nyolc közé, és akkor... De jött a románok elleni, sajnos, sokáig emlékezetes mérkőzés. Botrányos góllal, vesztettünk, s egyszeriben szertefoszlott a vágyálom. Férfi válogatottunk továbbjutása — ki tudja, hányadszor — ismét egyetlen gólon múlt. .. Az az egy azonban — újra a magyar kapuban táncolt! Női válogatottunk a 9 világbajnokságon nagyszerű játékkal, otthonában fektette két vállra a szovjet csapatot, s végül bronzérmet nyert. Egy év múlva, a montreali olimpián újra szembekerült egymással a két csapat. 1 Ha a mieink diadalmaskodnak, minden valószínűség szerint ők az olimpiai bajnokok! A szovjet lányok azonban visszavágtak, győztek, így az ő nyakukba került az aranyérem. De a következő példa jellemzi a legjobban kézilabdázóinkat. A Bp. Honvéd férficsapata nagyszerűen szerepelt az idén a Bajnokcsapatok Európa Kupájában. Már csak az SC Magdeburg gárdáját kellett volna legyőzniük, s akkor döntőbe kerülnek a piros-fehérek. A magdeburgiak azonban egy „mumussal” érkeztek: Wieland Schmidttel, a világ legjobb kapusával. — Nem baj — mondogatták a szurkolók —, nekünk van egy Kovács Péterünk! Aki ugyebár a legutóbbi VB gólkirálya — a lengyel Klempellel holtversenyben —, a világ egyik leggólerősebb játékosa. Azt már régen tudtuk Kovácsról, hogy ha első lövései nem jönnek be, akkor ez kihat az egész mérkőzés alatt nyújtott játékára. Ennek ellenére bíztunk abban, hogy vezéregyéniség lesz és győzelemhez segíti csapatát. Még egyet sem ugorhatott az óra percmutatója, amikor a játékvezetők hétméterest ítéltek a Honvéd javára. Kovács Péter fehér arccal állt neki a büntetőnek, s gyenge, rosszul helyezett lövését Wieland Schmidt kivédte! Ezek után az egész mérkőzésen csak árnyéka volt önmagának az átlövő, csak állt a pályán, semmire sem vállalkozott. Ebben a vonatkozásban nem áll egyedül. Kézilabdázóink már előre amiatt „szoronganak, hogy szorongani fognak”, ezért remeg a lábuk, bénul meg a kezük. Mi az önbizalom megszerzésének módszere? Sajnos, nincsen rá recept, de ha a sportoló bízik edzőjében, meg van győzőive felkészülése helyességéről, tudja, hogy a sorsdöntő pillanatban nyugodtan oda állhat például a hétméteres elvégzéséhez — hiszen a több százszor, ezerszer begyakorolt mozdulat ott van a „kisujjában” —, akkor egyszerűen nem hibázhat! Legutóbb a kijevi VB-n, az LCguiuuu egyik mérkőzésen Csikné kihagyott egy hétméterest. A következő büntető végrehajtására ismét őt jelölte ki Török Bödön szövetségi kapitány. De előbb magához hívta játékosát és ezt mondta neki: — Higgye el, hogy belövi! És Csikné nem hibázott! A többiek? Mi bízunk bennük, reméljük, hogy ők sem hibáznak majd. De ebben elsősorban nekik kell bízniuk! Hiszen a megalapozott tudás egyik tartópillére éppen az egészséges önbizalom, csakis azáltal juthat érvényre. A mai versenysportban a győzelembe vetett hit elengedhetetlen feltételet a győzelemnek. Schlosser Jenő XXXIV. 187. ♦ 1978. augusztus 3. TÖMEGSPORT /____________________________________ Velencei hajnalok Még a falevél sem rezzen. Mindenhol csend és nyugalom. Hajnali négy óra. Csendes a vasútállomás, a 70-es úton autónak nyomát sem látni. Velence alszik. Aztán néhány perc múlva feltűnik a nap. Egészen valószerűtlen pirossága rózsaszín fénynyel köszönti a koránkelőket. Csendes a Velencei-tó is, de már ébred a környék. A nádasból előbújnak az első horgászcsónakok, kalandos vagy talán eseménytelen útra indulnak a horgászok. Egyetlen dologban nem különböznek: mindannyiuk arcán ott a zsákmány iránti vágy vagy legalábbis a remény ... „Kötözni való bolondok" A horgászok után fél öt felé megjelennek az első fürdőzök is. A víz ugyan kicsit hideg, de ez senkit sem zavar. Nagy hahotával vízbe vetik magukat a fiatalok, aztán a horgászok villogó szemét látva kicsit lejjebb veszik a hangerőt. A szomszédos táborból jöttek. Sportosok ... A Fejér megyei KISZ-bizottság velencei iskolájának egy hétig a regyendzett ifjúságért szervező bizottságainak vezetői és sportfelelősei voltak a vendégei. A programban az elméleti anyag mellett bőséges hely jutott a gyakorlatnak is. Egymást követték a csoportok közötti tábori bajnokságok kispályás fociban, kézilabdázásban, lábteniszben, s emellett mindenki teljesítette a fesztivál tízpróba feltételeit is. Mint csaknem mindenütt, itt is a foci volt a legnépszerűbb, s csodák csodája, a lányok között is. A lányok azonban nemcsak nézni akarták a meccseket, hanem játszani is szerettek volna. S mint a legnehezebbnek ígérkező ellenfelet, versenyre hívták a táborvezetőség válogatottját. Csupán egyetlen könnyítést kértek. Azt, hogy a fiúk lábát spárgával kötözzék össze... A fiúk, mi sem természetesebb ennél. Sötétnek álltak a szó legszorosabb értelmében. Az első percek feledhetetlenek voltak. Vértes Misi csodálatos labdát kapott, rárajtolt . . . Aztán felsegítették és leporolták. Rendeki Lajos, az Express sportosa sem járt jobban, merészen nyúlt egy félmagas labdáért, de olyan erővel emelte fel a lábát, hogy a másikat is magával rántotta. Később őt is letámogatták . .. Hogy mi lett a végeredmény? Minek ezt kérdezni? 3-2-re nyertek a fiúk, akik, még így is jobbak voltak. Ja, igen, azt majdnem elfeledtem, a játékvezető a fiú volt. . . Izzasztó zálogosdi / Hiába fohászkodtunk a soros időjárás felelőshöz, úgy látszik, nem hallgatott meg bennünket. Az egyik nap vigasztalanul esett az eső. Mit lehet ilyenkor csinálni egy sportos táborban? A pályára lépni veszélyes, hiszen a bitumen olyan csúszós, hogy akár korcsolyaversenyt is rendezhettünk volna — mezítláb. A tanácstalanság — szerencsére — nem tartott sokáig. Kara Jánosnak, a Dunai Vasmű sportosának javaslatára zálogosdit játszottunk. Első olvasásra ugyan gyerekes dolognak tűnik ez a játék, de tessék csak figyelni. A zálogok kiváltása ugyancsak borsot tört a játékosok orra alá: még a legegyszerűbb kiváltásért is harminc fekvőtámaszt kellett csinálni. És mik voltak a nehezebbek? Százméteres fókamászás cipőben, s hogy a feladat ne legyen olyan könnyű, szőnyegen. A táborvezetőnek, Szigli Istvánnak, a KISZ Fejér megyei Bizottsága honvédelmi és sportfelelősének például a fesztivál tízpróba néhány feltételét kellett végrehajtania ahhoz, hogy viszszakapja az óráját. Miből állt a próba? Íme: tízperces helybenfutás, húsz fekvőtámasz, öt perc gimnasztika, húsz bokafogás hanyattfekvésből és húsz méter bokaügetés. Aki azt hiszi, könnyű, tessék megpróbálni. Izzasztó dolog. Egyébként a táborvezető megcsinálta... Hajnali foci Azt hiszem, senki sem szeret korán kelni. Legalábbis nem négy órakor. Néhány dologért azért mégis érdemes ilyen korán ébredni. Például egy jó focimeccsért . .. A táborban rengeteg meccset vívtak. A tábori bajnokságért és kihívásos alapon is. Ebben a Videoton sportosai jártak az élen, szinte mindig a pályán voltak. Az egyik meccsüket, mivel aznapra mások már lefoglalták a pályát, reggel négy órakor játszották. Egy kis mozgás kedvéért vagy harmincan keltek fel kora hajnalban. S hogy a reggeli tornáig valahogy elteljen az idő, meghosszabbították a játékidőt. Négytől hatig fociztak a fiúk, aztán elmentek a reggeli tornára. Elvégre egy kis mozgás nekik is kell... Cser Kovács Gábor Úszópróba a Balatonon (Folytatás az 1. oldalról) sodik és harmadik futamba kaptak besorolást. Az Express már levélben valamennyi nevezőnek elküldte a futambeosztást, sőt a rajtszámot is. Eszerint az 1-től a 160. rajtszámmal rendelkezőik Balatonfüreden reggel 9 órakor rajtolnak. Azok, akik a 161-től a 320-ig kaptak besorolást, a második futam résztvevői. Ők Tihanyból úsznak Balatonfüred felé, miután az első futam résztvevői teljesítették a távot. A harmadik futam ismét Balatonfüredről indul,ebbe azokat osztották be, akik a 320-tól kezdődő rajtszámmal, rendelkeznek. A szervezők, okulva az első próba tapasztalataiból, úgy döntöttek, hogy a kötelező orvosi vizsgálatokat — ezeket a rajt előtt végzik az OTSZ orvosai és ápolói — a rajtszámnak megfelelő sorrendben végzik, hogy elkerüljék a felesleges torlódásokat. Ugyancsak újítás, hogy a kitűzőhajók közelebb kerülnek egymáshoz, s közöttük a vitorlásversenyekről ismert, egy méternél magasabb bóják — 200 méterenként lesz egy-egy bója — jelzik a helyes irányt. Módosult a motorcsónakok ellenőrzési területe is, nem az, egész távot járják keresztülkasul, hanem egy-egy motorcsónak a kitűzőhajók közötti területre felügyel. Azok, akik sikerrel teljesítik a próbát — a férfiak szintideje két óra, a nőké pedig kettő és fél — a helyszínen megkapják az igazoló pecsétet és az almazöld TRIÁL-trikót. Fontos tudnivaló, hogy az indulók egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolást kötelesek felmutatni! Az eddigi országos próbák szokásához híven a Tejipar most is több száz liter tejet bocsát a résztvevők rendelkezésére, ebből Balatonfüreden és Tihanyban mindenki annyit iszik, amennyit akar. Az apróságok jelentősége Szerencsés találkozás egy tucat történettel Irigylésre méltóak az alapos embereit. Akik lényükben azok. Megérkeznek egy városba, s elhatározzák, hogy felfedezik. Bemennek egy múzeumba, majd nagyon tudatosan végigjárják valamennyi termét. Aztán irány egy másik nevezetesség és azzal ismerkednek meg, így megy ez mindaddig, amíg képletesen szólva, a lábuk előtt nem hever a város. Biztosak lehetünk abban, hogy Havannába is sok alapos ember érkezett. Ezt a várost azonban a legnagyobb erőfeszítések ellenére sem lehet „bevenni”. Nem csak azért, mert nagyok a távolságok. Nem is az a „baj”, hogy a Világifjúsági Találkozón egyidőben mindig legalább negyedszáz program zajlik. Még a 30—40 fokos melegre sem lehet hivatkozni. Bennünk van a hiba. Bámészkodunk. Ebben a szinte egyedülálló forgatagban, száguldásban is olykor képtelenek vagyunk a legapróbb dolgok mellett elmenni. Persze lehet, hogy bizonyos esetekben a „semmiségnek” van a legnagyobb jelentősége. A beteg A megnyitó kezdetét várjuk, úgy harmincötezren a stadionba zárva. Ekkor kezd ömleni. Nem úgy, mint otthon. Itt az eső tényleg eső. Ernyők fel, hangulat le. Én egy tizenhét éves kubai lány mosolyát vettem először észre. Aztán... Szent én, mi történt vele?! Lehet valaki enynyire szórakozott? Félredobja az ernyőjét és — zene nélkül — ősi ritmusra ringatózni kezd. Nem telik bele öt perc és a zuhogó esőben már mindenki táncol... A negyvenhetedik sorban egy kékinges fiú továbbra is az ernyője alatt kuporog. Mi történt vele? Lehet valaki ennyire szórakozott? Négy labda A színpadon Gergely Gábor asztalitenisz világbajnok. Mindenki kihívhatja, játszhat vele. Több száz kubai, NDK-beli, mexikói és spanyol diák lelkendezik és tolakszik előre. Egy jól megtermett kubai ér célba... — Kezdhetjük? 15:0 a javadra — szól Gergely. A fekete fiú marokra fogja az ütőt. Hosszú ideig még véletlenül sem találja el a labdát. A végeredmény: Gergely— Orlando 21:19. Egy találkozás értéke Találkozott, mi több személyesen beszélt Fidel Castróval. Magam sem hiszem, ha nem látom. De a Colisea Deportivo csarnokban, az ökölvívó összecsapások színhelyén minden ott zajlott le a szemem előtt. Vártuk a nyitómérkőzést és Fidel is várta. Közben társaságot keresett. Épp odajött, ahol a magyarok álltak. H. F. (mindig derűs, szőke lány) először „elájult”, aztán felelt kérdésére: — Köszönöm jól vagyok. A többit nem hallottam, mert elsodort a tömeg, de úgy öt perc múlva, a helyünkön már személyesen érdeklődtem H.-tól. — Megkérdezte, hogy érzem magam és még arra is kíváncsi volt, mit szólok ahhoz, hogy a barátság fesztiválon a ringben megverekednek egymással az emberek. H. most is kedves, szerény és csendes volt. De fél óra múlva, amikor az újonnan érkezettek faggatták, már beszédesebb lett: — A hangulatomról érdeklődött, a véleményemre volt kíváncsi, azt is tudakolta, hogy mikor mit csinálok! Hűha!, ■ gondoltam. Ez már igen. De vajon miért hallgatta el ezt eleinte? Gondom csak CUBAZQ