Népsport, 1978. október (34. évfolyam, 238-263. szám)

1978-10-28 / 261. szám

XXXIV. 261. ♦ 1978. október 28. LABDARÚGÁS „Majd hétfőn... igen, majd hétfőn...” Hangulatok, vallomások, párbeszédek, dokumentumok — ... mert, ha egymáshoz sem vagyunk őszinték, megette a fene ez egészet! — Mi nem vagyunk olyan jó csapat, hogy csak úgy men­jünk a saját fejünk után. De hogy itt előbb-utóbb baj lesz, azt hamarább láttuk bárkinél. A játékos érzékeny műszer. Azonnal jelzi, ha valami nincs rendben ... — Okoskodtok csak, bele a világba! Nektek semmi nem jó. Aztán majd ha kiesünk, mindenki a másikat hibáztatja, a pályában, a labdában, meg a futballcipőben keresi a bajok okát, ahelyett, hogy... — ... mint például Dunaújvárosban. Azt hittem, elsüllye­dek a szégyentől. Olyan mérkőzést csak mi tudunk elveszí­teni !... (Részletek egy spontán kerekedett beszélgetésből, már jóval a felkerülés után, az NB I-ben elszenvedett vereségek kellős közepén.) Kritikus helyzetbe került a Vasas Izzó! Tudják ezt jól a Tábor utcában, ahon­nan az utóbbi hetekben mintha ellopták volna az­­ éveken át megszokott mo­­­solyt, vidámságot. Az ok a prózai: a kilencedik forduló­­ után az újonc az NB I-es táblázat utolsó, 18. helyéről­­ néz fel a mezőnyre. Mi eb­ben a csodálatos? — kér­dezhetné bárki —. Újoncok, az a dolguk, hogy kikapja­nak! Vagy talán bajnokok akartak lenni? De — mint minden, ez is nézőpont kérdése... „Az Ü. Dózsával kezdtünk. Min­denki azt hitte, no, az Izzó most majd megtanulja, mi a magya­rok istene! Törőcsik egyedül — legfeljebb egy kapussal — meg­veri őket. Aztán 0-0 lett a vé­ge, s nem tudom, melyikünk örült jobban ennek az ered­ménynek ... Mentünk Zalaeger­szegre. Úgy kaptunk ki 1-0-ra, hogy sírni tudtunk volna dü­hünkben. Ha csapat érdemelt már pontot mérkőzésen, akkor mi ott feltétlenül érdemeltünk volna. Jött a PMSC. Nagy for­mában, megtelve sikerekkel, vá­logatottakkal ... 1-1-re végez­tünk. Jobb lett volna győzni, közel álltunk hozzá, de­­ egy pont az NB I-ben nagyon érté­kes pont, örülni kell neki! Sal­gótarjánban úgy kaptunk ki 5-1-re, hogy 1-1-nél mindany­­nyian azt gondoltuk, két-három gólos különbséggel nyerjük a mérkőzést. Aztán kaptunk egy gólt, jött az összeomlás, vége, k. o.... Szombathelyen küzdöt­tünk, mint az oroszlánok, már a villanyórát figyeltük, mikor lesz vége a mérkőzésnek, ami­kor puffol öngól, szereztünk két pontot­­ a Haladásnak! Du­naújvárosban vezettünk, minden azt mutatta, végre fordul a koc­ka, erre kapusunk. Fekete „be­kukorékolt". Van ilyen, mit le­het tenni, elkönyveltük az újabb vereséget. A Csepelt megvertük, jobbak is voltunk, mindenki örült, tervezgetett, bizakodott, no, most majd megindulunk föl­felé. Tatabányát a szünetben újra mi vezettünk 1-0-ra, s ami­kor az autóbuszban hazafelé el­gondolkoztam, hogy tulajdon­képpen miért is kaptunk ki megint, egyszerűen nem talál­tam magyarázatot...” (Szűcs Lajos vallomása.)­­ (Játszottak, küzdöttek, hajtot­tak, akartak, lelkesedtek , ki­kaptak. Az ember meg elgon­dolkozik .. . Hol az igazság eb­ben a játékban? Miért lesz so­rozatban vesztő az, aki a mér­kőzés döntő részében fölényben van, jól játszik, vezet, s miért örül a végén az, aki a győze­lemért karnyújtásnyit tett csu­pán? A sorozatos balszerencsés vesztesek balszerencséje azon­ban egy idő után akarva-aka­ratlanul megkérdőjeleződik__ Ha valaki tízszer egymás után zsákutcába fordul autójával, ak­kor az nem balszerencsés, ha­nem figyelmetlen, miként az az együttes is fogyatékosabb fel­készültségű, esetleg szerényebb tudású ellenfeleinél, amely előtt okkal, vagy ok nélkül, de végül is mindig fejet kell haj­tania. Márpedig a Bp. Vasas Iz­zó kilenc mérkőzéséből hatot — elveszített...) » Az indián nyár utolsó, bá­gyadtnál is bágyadtabb sugará­val pásztázza a pályát. A mér­kőzésig még egy óra hátra van, de a villanyórán már fé­nyesen hirdetik a betűk: Izzó— Diósgyőri VTK. Az öltözőben mindenki né­ma, az arcok fehérek, a moz­dulatok idegesek, kapkodók, a tekintetek — miként a szájak, nem mondanak semmit... A kívülről betoppanó, a futballöl­­tözők világában többé-kevésbé járatos látogató néhány perc múltán — persze szigorúan csak magában — megfogalmaz egy mondatot: „Ez a csapat már most meg van verve ...” Schusztert a gyúrópadon gyö­möszölik, Vágvölgyi a cipőjét igazgatja, az NB I-es­ bemutat­kozásra készülő Kocsis öttalá­­latos lottószelvényt adna annak aki másfél órával öregebbé va­rázsolja ... — Béla, te jössz... — szól a gyúró Kovácshoz. A beállós felkapja a fejét és azonnal visszakérdez: — Már négyen voltak előt­tem? ... Mert én csak ötödik­nek megyek, tudhatod! Néma csend. A gyúró ideges, érthető, neki végeznie kell. — Gyere már!... — Ötödiknek, vagy — egyál­talán! — mondja Kovács és öl­ni tudna a szemével. Egy hang a sarokból: „Menj már, mit vacakolsz, nem mind­egy, hányadik vagy?” Kovács nem szól egy szót sem. Mereven a padlóra néz, s arra gondol, amire a többiek. Hogy ez az utóbbi kérdés éve­ken át a sikerek, a győzelmek, a feljutás öröme teljében ebben az öltözőben egyszerűen nem fogalmazódhatott meg... (De vajon mi változott azóta? A csapat nem lett gyengébb. Senki sem ment el azok közül akik a feljutást kiharcolták, sőt érkeztek néhányan. Földes a Volántól, Zöldi a Budafoktól, Geiger a Ganz-MÁV­AG-tól. Nem válogatott tudású futballis­ták, de egy újonc csapat szint­jén feltétlenül erősítést jelen­tenek. Nem változott különö­sebben az a másutt ritkán ta­pasztalható baráti szellem sem, amely az Izzóban a sikerek egyik alapját jelentette. Nem változott az edzésmunka, a fel­készítés minősége sem. Futni az NB II-ben is kellett — nem is keveset —, arra senki sem szá­míthatott józan ésszel, hogy az élvonalban majd a rendszeres kiskapuzás jelenti a hétközna­pok programját. Akkor hát — mi a baj?­ Sok emberrel beszélve, a té­mát a lehető legaprólékosabban körüljárva, mind közelebb és közelebb kerül az ember a ti­tok nyitjához. Talán hiba volt a feljutást kiharcoló csapat át­szervezése. Az NB II-ben állan­dó játékosnak számító Antal, Révész és Valuch neve egyik napról a másikra eltűnt a kez­dő csapat összeállításából; né­hány újonnan igazolt játékos — például Geiger — indokolatla­nul nagy bizalmat kapott a ve­zető­edzőtől, azok rovására, akik aktív részesei voltak a korábbi sikereknek; ezzel szemben né­­hányan például Szántó — akkor sem maradtak ki a csapatból, amikor formájuk, felkészültsé­gük alapján ez meglehetősen in­dokolt lett volna. Nem bizonyult a legsikeresebbnek az NB II- ben oly sok sikert hozó, de az élvonalban már közel sem ered­ményes 4—2—4 melletti makacs kitartás sem. Arra számítani le­hetett, hogy egy lépcsővel fel­jebb fordul majd a kocka, a támadó szellemű együttesnek, védekezni tudó, hátul zárt, ma­gabiztos, megbízható gárdává kell formálódnia. Mert legyen bármennyire dicséretes, elisme­résre méltó a bátorság, ha mindez nem az eredményességet szolgálja, egyszerűen nem fo­gadható el megoldásként! Hi­szen amennyit az Izzó támadni tud, az nyolc rúgott gólban mér­hető, de amennyire védekezni nem — az 19 kapott gól nagy­ságrendjében jelentkezik! A PMSC ugyanennyi (!) rú­gott góllal — de csak hét ka­pottal —, a hatodik helyen áll... — Kocsis! Nagyon vigyázz... Utólag nem hivatkozhatsz a fel­támadó szélre, vagy arra, hogy e­z az Oláh milyen nagyot tud rúgni! Nehogy figyelmetlenség, elkerülhető apróság miatt kap­junk gólt vagy gólokat. Közép­pályások! Lépjünk ki idején az emberekre. Ne engedjük őket lőni! Ebben az orkánban, ami­lyen jól rúgnak, 30—40 méter­ről is próbálkoznak majd. Szed­jük össze magunkat... Figyel­jünk oda... (Kovács József vezető­edző utolsó eligazítása közvetlenül a mérkőzés megkezdése előtt.) A 14. percben az Izzó kapu­jától 24 m-nyire leállított lab­dának Oláh futott neki és ha­talmas erejű lövéssel, a kissé későn vetődő Kocsis fölött, a bal felső sarokba bombázott 1-0. A 64. percben Fekete lövése Szántóról visszapattant, éppen az érkező Tatár elé, aki 22 m­­ről óriási erejű lövést küldött a bal felső sarokba 2-1. A 83. percben Oláh 28 m-ről jobbal lőtt, a szél által erősen támogatott és közvetlenül a ka­pu előtt lecsapódó labda a rosz­­szul és ráadásul a későn moz­duló Kocsis fölött, félmagasan, a kapu közepe táján vágódott a hálóba 3-1. (Részletek a mérkőzés tudósí­tásából , kommentár nélkül.) „Tudom, most nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Eddigi ve­reségeink mögött mindig volt azért a tartalom, valami éltető hit, bizakodás a következő mér­kőzésre. Ahogyan a DVTK-tól kikaptunk, abban nem volt az ég világon semmi . .. Nagyon messze van még a vége, de én általában megérzem a bajt... Még nem tudom, mit fogok csi­nálni ... Ha kihagyom a fél csapatot, az nem megoldás. Ki­ket állítok a helyükre? Amikor ma kijöttem a pályára, valaki megszólított. Azt kérdezte, elé­gedett lennék-e egy döntetlen­nel. Felkaptam a fejemet... Dehogy lennék elégedett. Ne­künk, ha talpon akarunk ma­radni, akkor győzni kell. Aztán­­ mi lett belőle .. . Nem, még nem tudom mit csinálok. Fogal­mam sincs! Azt tudom csupán, hogy ez így nem mehet to­vább . .. Úgy érzem, hogy most legjobb, ha hazamegyek. Majd hétfőn .. . igen, majd hétfőn be­szélgetünk . .. Szervusztok, vi­szontlátásra! ... (Kovács József mondta ezt fél órával a DVTK elleni találko­zó után.) Lakat T. Károly SZŰCS LAJOS Ez van ... NÉPSPORT 3 Kupamérkőzések előtt Az FTC ősszel változik, a Bp. Honvédé nem Labdarúgó-válogatottunkra va­sárnap igen nehéz kilencven perc vár, három nappal később pedig a nemzetközi kupaporon­don még érdekelt két csapatunk, a Bp. Honvéd és a Ferencváros következik. A piros-fehérek Ro­mániában, míg a zöld-fehérek az Üllői úton veszik fel a harcot, mindketten a továbbjutás remé­nyében! A Kupagyőztesek Európa Ku­pájában a Ferencváros az FC Magdeburg együttesét fogadja az Üllői úton, esti mérkőzés kere­tében. A kezdési időpont 17.30. A találkozót török játékvezetői hármas vezeti: Hilmi Ok (Teo­­man Orbay, Engin Orbay). Óriási az érdeklődés, már csak az állóhelyi részre van néhány jegy, így a TV-közvetítés elle­nére zsúfolásig telt ház előtt ját­szanak majd a csapatok. A zöld­fehérek előkészületeiről Fried­­ma­nszky Zoltán vezető edzővel beszélgettünk. — A változtatás elkerülhetet­len, miután Major megk­apta második sárga lapját Magde­burgban, így most nem játsz­hat. Helyére a védelembe Mar­tos húzódik majd hátra, míg a középpályán a Takács, Nyilasi, Mucha, esetleg Ebedli hármast tervezem. Ebedli már felgyó­gyult orbáncából, de jelen pil­lanatban úgy látom, nincs a leg­jobb formában. — Nagyon remélem, hogy a válogatottban szereplő két játé­kosunk egészségesen érkezik vissza, így a csatársorban nem lesz szükség változtatásra, ma­rad a Pusztai, Szokolai, Pogány támadóhármas. A ferencvárosiak hétfőn két edzést tartanak, kedden délelőtt pedig egy könnyű, átmozgató jellegű gyakorlással fejezik be előkészületeiket. Azután még megtekintik a magdeburgi 0-1-es mérkőzés felvételét. Az ellenfél kedden délelőtt érkezik repülő­géppel. Kispesten a hét közepén volt olyan foglalkozás, amikor az el­ső csapatból nyolcan hiányoz­tak — a különböző válogatottak­ban való részvétel miatt. A Bp. Honvéd szerdán Temesvárott játszik a Politehnica Timisoara együttesével UEFA Kupa vissza­vágó mér­kőzést, m­agyar idő sze­rint 14 órakor, szovjet játék­vezetői hármas közreműködésé­vel. A piros-fehérek hétfőn dél­előtt még otthonukban edzenek, majd autóbuszba szállnak és út­ra kelnek Temesvárra. A mér­kőzés színhelyén kedden még egy foglalkozás lesz, aztán jö­het a visszavágó! Tichy Lajos vezető­edzőnek Bodonyi és Koz­ma makacs Achillesín-sérülése okoz gondot, egyikőjük sem tarthat a csapattal. Tizenhatan utaznak: Gujdár, Pajer, Paró­­czai, Kocsis, Nagy, Varga I, Lukács, Pál, Pintér, Póczik, Varga II, Gyimesi, Weimper, Pandúr, Geiger és Fejes. Tichy nem tervez változást az össze­állításban. A Honvédbe® biztosaik a to­vábbjutásban, erre minden okuk meg is van az első mérkőzés 4-0-ás eredménye után. Tichy Lajos elmondta, szoros ered­ményt vár és olyan játékot, amely biztató lehet a bajnoki folytatásra is! !­­ Csak a helyszín lett más... Idézet a Népsport nyári lab­darúgó különkiadásából. Horváth Béla, a Rába ETO megbízott szakosztályelnöke: „Csapaterő­sítési elképzeléseink minimális mértékben valósultak meg, esek a kapus posztján erősödtünk.” A játékos, aki a bajnokság rajt­ja előtt a győriek számára a vélt erősítést jelentette, Rab­­csák János, a Bp. Honvédból igazolt, 24 éves kapuvédő. Az­óta bár kilenc fordulót játszot­tak az őszi idényben , Rab­­csák egyetlen percet sem vé­dett a Rába ETO első csapatá­ban. Nem sérülés miatt... Xét aláírás Hat évvel ezelőtt Miskolcon az MVSC-ben, a legendás „ku­­bikban”, egy nyurga legény időnként egészen különleges dolgokat produkált a kapuban. Mindez nem maradt észrevét­len. Rabcsák huszonötször vé­dett az ifjúsági, kétszer az utánpótlás-válogatottban. A szakemberek fényes jövőt jósol­tak neki. Úgy vélekedtek, hogy amelyik élvonalbeli együttes megkaparintja, az egyúttal a következő évtized válogatott ka­pusát vallhatja majd magáénak. Négy évvel ezelőtt a Bp. Honvéd jelentkezett először ér­te. Azonnal aláírta a piros-fe­hérekhez az átigazoló lapot. Az­tán néhány nap múlva gondolt egyet és újra aláfirkantot­­ta a nevét — ezúttal a Rába ETO átigazolási lap­jára. A második aláírás ered­ménye: egy évre eltiltot­ták a játéktól. Közben a Bp. Honvéd Szegedről is megpróbált igazolni egy ifjú kapust — si­kerrel. Az illetőt úgy hívták: Gujdár Sándor ... Három év — hét fellépés A kényszerszünet után, 75 nyarán immár Honvéd-játékos­ként készült az annyira áhított NB I-es bemutatkozásra. Nem is kellett túl sokáig várnia, egy 0-4-es vereséget követően Lakat dr. úgy döntött, Gujdárt a Va­sas elleni rangadón Rabcsák váltja fel! Népstadion, telt ház és a Honvéd 3-1-re győzött! („Rabcsák tehetséges, jó képes­ségű kapus, de meglevő hibáit még jócskán nyesegetni kell” — nyilatkozta a mérkőzés után a mesteredző.) A következő héten Győrött, majd a Tatabánya el­len még ő védte a Honvéd ka­puját, aztán hosszú „szünet” kö­vetkezett. Bevonult katonának, de továbbra is az első számú kapustartalék maradt. Egyszer még az is megesett vele, hogy — bár­ csak este nyolcig enge­délyezték a kimaradását — nem érkezett vissza a laktanyába. A csapatnak nagy szüksége volt rá. Vállalva a veszélyt — az ügyeletes tiszt tudta nélkül Drezdába vitték a Honvéddal, kupamérkőzésre. Végül azonban nem játszott... Az újabb szereplésre csak 76 nyarán került sor, a laktanyá­ból ment egyenesen a Videoton, majd utána a Kaposvár elleni mérkőzésre. Három pontot sze­reztek a két idegenbeli találko­zón, ennek ellenére ismét, ki­maradt az együttesből. („Pedig hányszor mondták: „Kicsi, ké­szülj, te védesz a következő bajnokin!" Aztán mégsem. Rá­döbbentem, hogy hosszú távon egyszerűen nem tudok bekerülni az első csapatba".) A történteknek megvolt a hát­tere. Kispesten már megismerték a fiatal kapus „magánszámait”. Kedvelt alakításai közé tarto­zott, hogy az oldalról beívelt labdákat, még a tartalékbajnoki mérkőzéseken is — csupán a móka kedvéért —, először a felső lécre ütötte, majd az on­nan visszapattanó labdát meg­fogta. Feltéve, ha az előzőleg véletlenül nem pattant a háló­ba. Másik jellegzetes megoldá­sa sem volt kevésbé látványos: az előreívelt labdát a befutó csatár feje mellett átpöckölte, majd a támadót megkerülve, annak háta mögött kísérelte megkaparintani a bőrgolyót. Vagy sikerült, vagy nem ... A nézők térdüket verték ne­vetés közben , az edző viszont (még ha sikerült is a móka) le­hajtotta a fejét a kispadon.­­Tichy Lajos, akinek irányítása alatt, két év alatt két alkalom­mal védett az első csapatban: „Jancsi nagyon tehetséges ka­pus, ma is ez a véleményem róla. Sajnos, hajlamos a köny­­nyelműségre. Ráadásul hamar feladta a harcot, beletörődött abban, hogy ő a második kapus. Lassan ő lett az állandó elége­detlen, az edzéseket sem vette komolyan. Kijelentette, bárme­lyik csapatból válogatott lehet­ne, csak a Honvédból nem.”­ A vezetők, annak ellenére, hogy Gujdár volt az első szá­mú kapus, a lehetőségekhez ké­pest Rabcsákot is támogatták. Lakásvásárláshoz segítették, a mérkőzések utáni juttatásokból rendszeresen többet kapott, mint kispados társai.­­„Lassan úgy ültem le a kispadra, mint­ha hazamennék. Még akkor sem cseréltek be, amikor már há­rom-négy góllal vezettünk. Mondtam is Lajos bácsinak, ha megérem a tizedik NB I-es meccsemet, visszavonulok...”­ Nem vonult vissza, hanem idén nyáron bejelentette, eltá­vozik Kispestről. Kapóra jött a Rába ETO ajánlata. A Bp. Honvéd egy feltétellel adta ki a győrieknek. Nevezetesen, ha Rabcsák leadja budapesti la­kását az egyesületnek, amelynek megvételéhez annak idején hoz­zásegítették. Új helyszín — régi szereposztás És elérkeztünk időben a ko­rábban már idézett kijelentés­hez: „Csak a kapus posztján erősödtünk ..Rabcsák János nagy tervekkel, merész elképze­lésekkel és szent meggyőződés­sel érkezett Győrbe. Az ETO- ban a csapat összeállítása csakis az ő nevével kezdődhet! A ve­zetők, a játékosok és a szur­kolók egyaránt nagy várakozás­sal tekintettek bemutatkozása elé. Egymás után játszották az előkészületi és MNK-mérkőzé­­seket, amelyeken Rabcsák néha­­ elképesztő potyagólokat ka­pott. Az edzéseken sem ment minden a legnagyobb rendben. (Kovács Imre, a Rába vezető­edzője: ,,Rabcsák felkészületle­nül került hozzánk. A négy év alatt felhalmozódott hiányossá­gok rögtön jelentkeztek nála. Hamar kiderült, hogy nem sze­ret edzeni! Amikor látta, hogy nem biztos a helye a kapuban, ahelyett, hogy felvette volna a harcot Pallával, inkább vissza­húzódott. Nálunk így nem le­het készülni! Szeptember köze­pén a vezetők leültek vele be­szélgetni, közölték, jóval többet várunk tőle. Azóta egy kicsit összeszedte magát, de még min­dig nem nyújtja azt a teljesít­ményt, amiért indokolt lenne becsületesen készülő vetélytársát mellőzni.”­ Tíz mérkőzésről beszélt... Új csapat, új edző — a sza­vak mégis kísértetiesen hasonlí­tanak a korábbi megállapítá­sokhoz. És már Győrben is jól ismerik a Rabcsák-féle egykezes védéseket... („Belátom, hogy túlságosan könnyedén vettem az elején. Változtatnom kell, talán még nem késő! Bizonyítani fo­gok!”) Ideje lenne. Az eddigi hét élvonalbeli já­téka még­­ a visszavonuláshoz is kevés ... Zsiday István

Next