Népsport, 1978. október (34. évfolyam, 238-263. szám)
1978-10-28 / 261. szám
XXXIV. 261. ♦ 1978. október 28. LABDARÚGÁS „Majd hétfőn... igen, majd hétfőn...” Hangulatok, vallomások, párbeszédek, dokumentumok — ... mert, ha egymáshoz sem vagyunk őszinték, megette a fene ez egészet! — Mi nem vagyunk olyan jó csapat, hogy csak úgy menjünk a saját fejünk után. De hogy itt előbb-utóbb baj lesz, azt hamarább láttuk bárkinél. A játékos érzékeny műszer. Azonnal jelzi, ha valami nincs rendben ... — Okoskodtok csak, bele a világba! Nektek semmi nem jó. Aztán majd ha kiesünk, mindenki a másikat hibáztatja, a pályában, a labdában, meg a futballcipőben keresi a bajok okát, ahelyett, hogy... — ... mint például Dunaújvárosban. Azt hittem, elsüllyedek a szégyentől. Olyan mérkőzést csak mi tudunk elveszíteni !... (Részletek egy spontán kerekedett beszélgetésből, már jóval a felkerülés után, az NB I-ben elszenvedett vereségek kellős közepén.) Kritikus helyzetbe került a Vasas Izzó! Tudják ezt jól a Tábor utcában, ahonnan az utóbbi hetekben mintha ellopták volna az éveken át megszokott mosolyt, vidámságot. Az ok a prózai: a kilencedik forduló után az újonc az NB I-es táblázat utolsó, 18. helyéről néz fel a mezőnyre. Mi ebben a csodálatos? — kérdezhetné bárki —. Újoncok, az a dolguk, hogy kikapjanak! Vagy talán bajnokok akartak lenni? De — mint minden, ez is nézőpont kérdése... „Az Ü. Dózsával kezdtünk. Mindenki azt hitte, no, az Izzó most majd megtanulja, mi a magyarok istene! Törőcsik egyedül — legfeljebb egy kapussal — megveri őket. Aztán 0-0 lett a vége, s nem tudom, melyikünk örült jobban ennek az eredménynek ... Mentünk Zalaegerszegre. Úgy kaptunk ki 1-0-ra, hogy sírni tudtunk volna dühünkben. Ha csapat érdemelt már pontot mérkőzésen, akkor mi ott feltétlenül érdemeltünk volna. Jött a PMSC. Nagy formában, megtelve sikerekkel, válogatottakkal ... 1-1-re végeztünk. Jobb lett volna győzni, közel álltunk hozzá, de egy pont az NB I-ben nagyon értékes pont, örülni kell neki! Salgótarjánban úgy kaptunk ki 5-1-re, hogy 1-1-nél mindanynyian azt gondoltuk, két-három gólos különbséggel nyerjük a mérkőzést. Aztán kaptunk egy gólt, jött az összeomlás, vége, k. o.... Szombathelyen küzdöttünk, mint az oroszlánok, már a villanyórát figyeltük, mikor lesz vége a mérkőzésnek, amikor puffol öngól, szereztünk két pontot a Haladásnak! Dunaújvárosban vezettünk, minden azt mutatta, végre fordul a kocka, erre kapusunk. Fekete „bekukorékolt". Van ilyen, mit lehet tenni, elkönyveltük az újabb vereséget. A Csepelt megvertük, jobbak is voltunk, mindenki örült, tervezgetett, bizakodott, no, most majd megindulunk fölfelé. Tatabányát a szünetben újra mi vezettünk 1-0-ra, s amikor az autóbuszban hazafelé elgondolkoztam, hogy tulajdonképpen miért is kaptunk ki megint, egyszerűen nem találtam magyarázatot...” (Szűcs Lajos vallomása.) (Játszottak, küzdöttek, hajtottak, akartak, lelkesedtek , kikaptak. Az ember meg elgondolkozik .. . Hol az igazság ebben a játékban? Miért lesz sorozatban vesztő az, aki a mérkőzés döntő részében fölényben van, jól játszik, vezet, s miért örül a végén az, aki a győzelemért karnyújtásnyit tett csupán? A sorozatos balszerencsés vesztesek balszerencséje azonban egy idő után akarva-akaratlanul megkérdőjeleződik__ Ha valaki tízszer egymás után zsákutcába fordul autójával, akkor az nem balszerencsés, hanem figyelmetlen, miként az az együttes is fogyatékosabb felkészültségű, esetleg szerényebb tudású ellenfeleinél, amely előtt okkal, vagy ok nélkül, de végül is mindig fejet kell hajtania. Márpedig a Bp. Vasas Izzó kilenc mérkőzéséből hatot — elveszített...) » Az indián nyár utolsó, bágyadtnál is bágyadtabb sugarával pásztázza a pályát. A mérkőzésig még egy óra hátra van, de a villanyórán már fényesen hirdetik a betűk: Izzó— Diósgyőri VTK. Az öltözőben mindenki néma, az arcok fehérek, a mozdulatok idegesek, kapkodók, a tekintetek — miként a szájak, nem mondanak semmit... A kívülről betoppanó, a futballöltözők világában többé-kevésbé járatos látogató néhány perc múltán — persze szigorúan csak magában — megfogalmaz egy mondatot: „Ez a csapat már most meg van verve ...” Schusztert a gyúrópadon gyömöszölik, Vágvölgyi a cipőjét igazgatja, az NB I-es bemutatkozásra készülő Kocsis öttalálatos lottószelvényt adna annak aki másfél órával öregebbé varázsolja ... — Béla, te jössz... — szól a gyúró Kovácshoz. A beállós felkapja a fejét és azonnal visszakérdez: — Már négyen voltak előttem? ... Mert én csak ötödiknek megyek, tudhatod! Néma csend. A gyúró ideges, érthető, neki végeznie kell. — Gyere már!... — Ötödiknek, vagy — egyáltalán! — mondja Kovács és ölni tudna a szemével. Egy hang a sarokból: „Menj már, mit vacakolsz, nem mindegy, hányadik vagy?” Kovács nem szól egy szót sem. Mereven a padlóra néz, s arra gondol, amire a többiek. Hogy ez az utóbbi kérdés éveken át a sikerek, a győzelmek, a feljutás öröme teljében ebben az öltözőben egyszerűen nem fogalmazódhatott meg... (De vajon mi változott azóta? A csapat nem lett gyengébb. Senki sem ment el azok közül akik a feljutást kiharcolták, sőt érkeztek néhányan. Földes a Volántól, Zöldi a Budafoktól, Geiger a Ganz-MÁVAG-tól. Nem válogatott tudású futballisták, de egy újonc csapat szintjén feltétlenül erősítést jelentenek. Nem változott különösebben az a másutt ritkán tapasztalható baráti szellem sem, amely az Izzóban a sikerek egyik alapját jelentette. Nem változott az edzésmunka, a felkészítés minősége sem. Futni az NB II-ben is kellett — nem is keveset —, arra senki sem számíthatott józan ésszel, hogy az élvonalban majd a rendszeres kiskapuzás jelenti a hétköznapok programját. Akkor hát — mi a baj? Sok emberrel beszélve, a témát a lehető legaprólékosabban körüljárva, mind közelebb és közelebb kerül az ember a titok nyitjához. Talán hiba volt a feljutást kiharcoló csapat átszervezése. Az NB II-ben állandó játékosnak számító Antal, Révész és Valuch neve egyik napról a másikra eltűnt a kezdő csapat összeállításából; néhány újonnan igazolt játékos — például Geiger — indokolatlanul nagy bizalmat kapott a vezetőedzőtől, azok rovására, akik aktív részesei voltak a korábbi sikereknek; ezzel szemben néhányan például Szántó — akkor sem maradtak ki a csapatból, amikor formájuk, felkészültségük alapján ez meglehetősen indokolt lett volna. Nem bizonyult a legsikeresebbnek az NB II- ben oly sok sikert hozó, de az élvonalban már közel sem eredményes 4—2—4 melletti makacs kitartás sem. Arra számítani lehetett, hogy egy lépcsővel feljebb fordul majd a kocka, a támadó szellemű együttesnek, védekezni tudó, hátul zárt, magabiztos, megbízható gárdává kell formálódnia. Mert legyen bármennyire dicséretes, elismerésre méltó a bátorság, ha mindez nem az eredményességet szolgálja, egyszerűen nem fogadható el megoldásként! Hiszen amennyit az Izzó támadni tud, az nyolc rúgott gólban mérhető, de amennyire védekezni nem — az 19 kapott gól nagyságrendjében jelentkezik! A PMSC ugyanennyi (!) rúgott góllal — de csak hét kapottal —, a hatodik helyen áll... — Kocsis! Nagyon vigyázz... Utólag nem hivatkozhatsz a feltámadó szélre, vagy arra, hogy ez az Oláh milyen nagyot tud rúgni! Nehogy figyelmetlenség, elkerülhető apróság miatt kapjunk gólt vagy gólokat. Középpályások! Lépjünk ki idején az emberekre. Ne engedjük őket lőni! Ebben az orkánban, amilyen jól rúgnak, 30—40 méterről is próbálkoznak majd. Szedjük össze magunkat... Figyeljünk oda... (Kovács József vezetőedző utolsó eligazítása közvetlenül a mérkőzés megkezdése előtt.) A 14. percben az Izzó kapujától 24 m-nyire leállított labdának Oláh futott neki és hatalmas erejű lövéssel, a kissé későn vetődő Kocsis fölött, a bal felső sarokba bombázott 1-0. A 64. percben Fekete lövése Szántóról visszapattant, éppen az érkező Tatár elé, aki 22 mről óriási erejű lövést küldött a bal felső sarokba 2-1. A 83. percben Oláh 28 m-ről jobbal lőtt, a szél által erősen támogatott és közvetlenül a kapu előtt lecsapódó labda a roszszul és ráadásul a későn mozduló Kocsis fölött, félmagasan, a kapu közepe táján vágódott a hálóba 3-1. (Részletek a mérkőzés tudósításából , kommentár nélkül.) „Tudom, most nagyon nehéz helyzetbe kerültünk. Eddigi vereségeink mögött mindig volt azért a tartalom, valami éltető hit, bizakodás a következő mérkőzésre. Ahogyan a DVTK-tól kikaptunk, abban nem volt az ég világon semmi . .. Nagyon messze van még a vége, de én általában megérzem a bajt... Még nem tudom, mit fogok csinálni ... Ha kihagyom a fél csapatot, az nem megoldás. Kiket állítok a helyükre? Amikor ma kijöttem a pályára, valaki megszólított. Azt kérdezte, elégedett lennék-e egy döntetlennel. Felkaptam a fejemet... Dehogy lennék elégedett. Nekünk, ha talpon akarunk maradni, akkor győzni kell. Aztán mi lett belőle .. . Nem, még nem tudom mit csinálok. Fogalmam sincs! Azt tudom csupán, hogy ez így nem mehet tovább . .. Úgy érzem, hogy most legjobb, ha hazamegyek. Majd hétfőn .. . igen, majd hétfőn beszélgetünk . .. Szervusztok, viszontlátásra! ... (Kovács József mondta ezt fél órával a DVTK elleni találkozó után.) Lakat T. Károly SZŰCS LAJOS Ez van ... NÉPSPORT 3 Kupamérkőzések előtt Az FTC ősszel változik, a Bp. Honvédé nem Labdarúgó-válogatottunkra vasárnap igen nehéz kilencven perc vár, három nappal később pedig a nemzetközi kupaporondon még érdekelt két csapatunk, a Bp. Honvéd és a Ferencváros következik. A piros-fehérek Romániában, míg a zöld-fehérek az Üllői úton veszik fel a harcot, mindketten a továbbjutás reményében! A Kupagyőztesek Európa Kupájában a Ferencváros az FC Magdeburg együttesét fogadja az Üllői úton, esti mérkőzés keretében. A kezdési időpont 17.30. A találkozót török játékvezetői hármas vezeti: Hilmi Ok (Teoman Orbay, Engin Orbay). Óriási az érdeklődés, már csak az állóhelyi részre van néhány jegy, így a TV-közvetítés ellenére zsúfolásig telt ház előtt játszanak majd a csapatok. A zöldfehérek előkészületeiről Friedmanszky Zoltán vezető edzővel beszélgettünk. — A változtatás elkerülhetetlen, miután Major megkapta második sárga lapját Magdeburgban, így most nem játszhat. Helyére a védelembe Martos húzódik majd hátra, míg a középpályán a Takács, Nyilasi, Mucha, esetleg Ebedli hármast tervezem. Ebedli már felgyógyult orbáncából, de jelen pillanatban úgy látom, nincs a legjobb formában. — Nagyon remélem, hogy a válogatottban szereplő két játékosunk egészségesen érkezik vissza, így a csatársorban nem lesz szükség változtatásra, marad a Pusztai, Szokolai, Pogány támadóhármas. A ferencvárosiak hétfőn két edzést tartanak, kedden délelőtt pedig egy könnyű, átmozgató jellegű gyakorlással fejezik be előkészületeiket. Azután még megtekintik a magdeburgi 0-1-es mérkőzés felvételét. Az ellenfél kedden délelőtt érkezik repülőgéppel. Kispesten a hét közepén volt olyan foglalkozás, amikor az első csapatból nyolcan hiányoztak — a különböző válogatottakban való részvétel miatt. A Bp. Honvéd szerdán Temesvárott játszik a Politehnica Timisoara együttesével UEFA Kupa visszavágó mérkőzést, magyar idő szerint 14 órakor, szovjet játékvezetői hármas közreműködésével. A piros-fehérek hétfőn délelőtt még otthonukban edzenek, majd autóbuszba szállnak és útra kelnek Temesvárra. A mérkőzés színhelyén kedden még egy foglalkozás lesz, aztán jöhet a visszavágó! Tichy Lajos vezetőedzőnek Bodonyi és Kozma makacs Achillesín-sérülése okoz gondot, egyikőjük sem tarthat a csapattal. Tizenhatan utaznak: Gujdár, Pajer, Paróczai, Kocsis, Nagy, Varga I, Lukács, Pál, Pintér, Póczik, Varga II, Gyimesi, Weimper, Pandúr, Geiger és Fejes. Tichy nem tervez változást az összeállításban. A Honvédbe® biztosaik a továbbjutásban, erre minden okuk meg is van az első mérkőzés 4-0-ás eredménye után. Tichy Lajos elmondta, szoros eredményt vár és olyan játékot, amely biztató lehet a bajnoki folytatásra is! ! Csak a helyszín lett más... Idézet a Népsport nyári labdarúgó különkiadásából. Horváth Béla, a Rába ETO megbízott szakosztályelnöke: „Csapaterősítési elképzeléseink minimális mértékben valósultak meg, esek a kapus posztján erősödtünk.” A játékos, aki a bajnokság rajtja előtt a győriek számára a vélt erősítést jelentette, Rabcsák János, a Bp. Honvédból igazolt, 24 éves kapuvédő. Azóta bár kilenc fordulót játszottak az őszi idényben , Rabcsák egyetlen percet sem védett a Rába ETO első csapatában. Nem sérülés miatt... Xét aláírás Hat évvel ezelőtt Miskolcon az MVSC-ben, a legendás „kubikban”, egy nyurga legény időnként egészen különleges dolgokat produkált a kapuban. Mindez nem maradt észrevétlen. Rabcsák huszonötször védett az ifjúsági, kétszer az utánpótlás-válogatottban. A szakemberek fényes jövőt jósoltak neki. Úgy vélekedtek, hogy amelyik élvonalbeli együttes megkaparintja, az egyúttal a következő évtized válogatott kapusát vallhatja majd magáénak. Négy évvel ezelőtt a Bp. Honvéd jelentkezett először érte. Azonnal aláírta a piros-fehérekhez az átigazoló lapot. Aztán néhány nap múlva gondolt egyet és újra aláfirkantotta a nevét — ezúttal a Rába ETO átigazolási lapjára. A második aláírás eredménye: egy évre eltiltották a játéktól. Közben a Bp. Honvéd Szegedről is megpróbált igazolni egy ifjú kapust — sikerrel. Az illetőt úgy hívták: Gujdár Sándor ... Három év — hét fellépés A kényszerszünet után, 75 nyarán immár Honvéd-játékosként készült az annyira áhított NB I-es bemutatkozásra. Nem is kellett túl sokáig várnia, egy 0-4-es vereséget követően Lakat dr. úgy döntött, Gujdárt a Vasas elleni rangadón Rabcsák váltja fel! Népstadion, telt ház és a Honvéd 3-1-re győzött! („Rabcsák tehetséges, jó képességű kapus, de meglevő hibáit még jócskán nyesegetni kell” — nyilatkozta a mérkőzés után a mesteredző.) A következő héten Győrött, majd a Tatabánya ellen még ő védte a Honvéd kapuját, aztán hosszú „szünet” következett. Bevonult katonának, de továbbra is az első számú kapustartalék maradt. Egyszer még az is megesett vele, hogy — bár csak este nyolcig engedélyezték a kimaradását — nem érkezett vissza a laktanyába. A csapatnak nagy szüksége volt rá. Vállalva a veszélyt — az ügyeletes tiszt tudta nélkül Drezdába vitték a Honvéddal, kupamérkőzésre. Végül azonban nem játszott... Az újabb szereplésre csak 76 nyarán került sor, a laktanyából ment egyenesen a Videoton, majd utána a Kaposvár elleni mérkőzésre. Három pontot szereztek a két idegenbeli találkozón, ennek ellenére ismét, kimaradt az együttesből. („Pedig hányszor mondták: „Kicsi, készülj, te védesz a következő bajnokin!" Aztán mégsem. Rádöbbentem, hogy hosszú távon egyszerűen nem tudok bekerülni az első csapatba".) A történteknek megvolt a háttere. Kispesten már megismerték a fiatal kapus „magánszámait”. Kedvelt alakításai közé tartozott, hogy az oldalról beívelt labdákat, még a tartalékbajnoki mérkőzéseken is — csupán a móka kedvéért —, először a felső lécre ütötte, majd az onnan visszapattanó labdát megfogta. Feltéve, ha az előzőleg véletlenül nem pattant a hálóba. Másik jellegzetes megoldása sem volt kevésbé látványos: az előreívelt labdát a befutó csatár feje mellett átpöckölte, majd a támadót megkerülve, annak háta mögött kísérelte megkaparintani a bőrgolyót. Vagy sikerült, vagy nem ... A nézők térdüket verték nevetés közben , az edző viszont (még ha sikerült is a móka) lehajtotta a fejét a kispadon.Tichy Lajos, akinek irányítása alatt, két év alatt két alkalommal védett az első csapatban: „Jancsi nagyon tehetséges kapus, ma is ez a véleményem róla. Sajnos, hajlamos a könynyelműségre. Ráadásul hamar feladta a harcot, beletörődött abban, hogy ő a második kapus. Lassan ő lett az állandó elégedetlen, az edzéseket sem vette komolyan. Kijelentette, bármelyik csapatból válogatott lehetne, csak a Honvédból nem.” A vezetők, annak ellenére, hogy Gujdár volt az első számú kapus, a lehetőségekhez képest Rabcsákot is támogatták. Lakásvásárláshoz segítették, a mérkőzések utáni juttatásokból rendszeresen többet kapott, mint kispados társai.„Lassan úgy ültem le a kispadra, mintha hazamennék. Még akkor sem cseréltek be, amikor már három-négy góllal vezettünk. Mondtam is Lajos bácsinak, ha megérem a tizedik NB I-es meccsemet, visszavonulok...” Nem vonult vissza, hanem idén nyáron bejelentette, eltávozik Kispestről. Kapóra jött a Rába ETO ajánlata. A Bp. Honvéd egy feltétellel adta ki a győrieknek. Nevezetesen, ha Rabcsák leadja budapesti lakását az egyesületnek, amelynek megvételéhez annak idején hozzásegítették. Új helyszín — régi szereposztás És elérkeztünk időben a korábban már idézett kijelentéshez: „Csak a kapus posztján erősödtünk ..Rabcsák János nagy tervekkel, merész elképzelésekkel és szent meggyőződéssel érkezett Győrbe. Az ETO- ban a csapat összeállítása csakis az ő nevével kezdődhet! A vezetők, a játékosok és a szurkolók egyaránt nagy várakozással tekintettek bemutatkozása elé. Egymás után játszották az előkészületi és MNK-mérkőzéseket, amelyeken Rabcsák néha elképesztő potyagólokat kapott. Az edzéseken sem ment minden a legnagyobb rendben. (Kovács Imre, a Rába vezetőedzője: ,,Rabcsák felkészületlenül került hozzánk. A négy év alatt felhalmozódott hiányosságok rögtön jelentkeztek nála. Hamar kiderült, hogy nem szeret edzeni! Amikor látta, hogy nem biztos a helye a kapuban, ahelyett, hogy felvette volna a harcot Pallával, inkább visszahúzódott. Nálunk így nem lehet készülni! Szeptember közepén a vezetők leültek vele beszélgetni, közölték, jóval többet várunk tőle. Azóta egy kicsit összeszedte magát, de még mindig nem nyújtja azt a teljesítményt, amiért indokolt lenne becsületesen készülő vetélytársát mellőzni.” Tíz mérkőzésről beszélt... Új csapat, új edző — a szavak mégis kísértetiesen hasonlítanak a korábbi megállapításokhoz. És már Győrben is jól ismerik a Rabcsák-féle egykezes védéseket... („Belátom, hogy túlságosan könnyedén vettem az elején. Változtatnom kell, talán még nem késő! Bizonyítani fogok!”) Ideje lenne. Az eddigi hét élvonalbeli játéka még a visszavonuláshoz is kevés ... Zsiday István