Népsport, 1979. október (35. évfolyam, 233-258. szám)

1979-10-31 / 258. szám

4 NÉPSPORT Mire jó a hideg? TömegsportvetélkedőkM-ben? Ugyancsak elcsodálkoztunk, ami­kor megkaptuk a Mélyépterv sportkörének meghívóját. A meglepetés érthető, hiszen nem minden nap rendeznek sport­­versenyt munkaidőben. Különö­sen nem olyant, amelyen négy­ötszáz résztvevő szokott elindul­ni a különféle versenyszámok­ban. Pedig hétfőn, az Építők SC népligeti sporttelepén ez történt. Az eső és a csontig hatoló hi­deg ellenére, vagy ötszázan lép­tek pályára. Wisinszky László, a sportkör elnökhelyettese cso­dálkozásunkat látva, készsége­sen szolgált magyarázattal: — Vállalatunknál rugalmas a munkaidő, ami azt jelenti, hogy van egy törzsidő, reggel fél kilenctől, délután kettőig, amikor mindenkinek helen kell lennie a munkahelyén. A mun­kaidő fennmaradó részét reggel héttől, este nyolcig, tetszés sze­rint kell ledolgozni. Így történt ez most is. Akik eljöttek a sportnapunkra, azok már a múlt héten ledolgozták azt a három­négy órát, amelyet most a sport­telepen eltöltöttek, így senki sem károsodott, a vállalat sem, a dolgozó sem. Időközben megérkezett Rákos Rezső, a sportkör elnöke is. I-helyeslően bólogatott. — Nem tartottak attól, hogy a rossz idő elrettenti a spor­tolni vágyókat? Az elnök halkan kuncogni kez­dett, aztán így válaszolt: — Hát azt nem mondom, hogy örültünk a hidegnek, de végül nagyon jól jött... — Hogy-hogy? — Mert most azok is mozog­tak, sportoltak, akik korábban, csak nézelődni jöttek el. S akik korábban csak egy-egy sport­ágban álltak rajthoz, azok most minden számba beneveztek. Nem akartak megfázni... Tifago­vilit az ö­böknek, leg­­igdíd Vell szívesebben mi is beálltunk volna a lelkesen spor­tolók közé. Az viszont magya­rázatra szorul, miként lehetsé­ges, hogy a kétezer dolgozó kö­­z­il, minden negyedik eljött a sportnapra. Rákos Rezső erre is egysze­rű magyarázatot adott: — Sokat jelentenek a hagyo­mányok. Az idei sportnapunk már a tizenötödik. De nem ez a döntő, hanem az, hogy a szo­cialista brigádok munkaverse­nyében ugyanannyi pontszámot lehet elérni a sporttal, mint mint mondjuk a színházlátoga­tással. Akik rajthoz állnak, pontot kapnak, akik pedig ered­ményt is érnek el, megsokszo­rozhatják pontjaikat. De nem­csak a versenyzőket értékeljük, hanem a rendezőket, a játékve­zetőket is. Így aztán soha nincs gondunk azzal, hogy­­ki szervez­zen meg egy-egy tömegsport­versenyt. Wisinszky László, egyben a vállalat fotó és grafikai részle­gének vezetője: — Nem hanyagoljuk el a pro­pagandát sem. Mindig, minden­kit, mindenről értesítünk. Eb­ben a pártszervezet, a szakszer­vezet és a KISZ segít, a gazda­sági vezetésről nem is beszél­ve. Jó példa erre, hogy kilenc irodavezetőnk közül, öt a sport­napra is eljött. Rendezvényeink­ről mindig hírt adunk a válla­lati újságban és a faliújságo­­kon. Most például egy hatal­mas S betűt festettünk a táb­lára. Persze, mindenki odament­, s megnézte, mi az? Nos, mel­lette, antó betűkkel ott volt: S.. . pártnap, s minden tudni­való. Ötlpspliffon tehát nincsen Ub­erCKben hiány, de szeren­csére sportolókban sincs. A sportkörnek több mint négyszáz tagja van, s nyolc szakosztály­ban hódolhatnak kedvenc sport­juknak. Havlik Béla, az V. ke­rületi TSF vezetője szerint, a feltételes mód felesleges... — A kerületen belül a leg­jobbak közé tartozik a Mélyép­terv, sportrendezvényeiknek se szeri, se száma. Rendszeresek a családi vetélkedők, a kocogások, a természetjáró túrák, az úszó­versenyek, a szellemi vetélke­dők. A vállalat dolgozóiban már kialakult a sport iránti igény. A jó példát látva, remé­lem, hogy követőkre találnak, s nemcsak a kerületben, hanem szerte az országban, így legyen! (Cser Kovács) RÖPLABDA 90 perc, két vereség! (Folytatás az 1. oldalról.) Dózsa valamelyik érem váromá­nyosaiként érkezett az NDK fő­városába. — Nem a legszerencsésebb a sorsolásunk, mert már az első napon a válogatottakkal tele­tűzdelt berlini Dynamóval kell játszanunk — mondta Hazsik Endréné, a csapat edzője. — Nekünk elsősorban a román és a bolgár csapatot kell legyőz­nünk, s akkor már biztos az érem. Az utolsó pillanatban szinte minden felborult. A férfiaknál ugyanis Kuba, a nőknél pedig Lengyelország lemondta részvé­telét, így azután a nők mező­nyében mindössze hat csapat rajtolt körmérkőzés formájá­ban, a férfiak pedig hétre fo­gyatkozva, két csoportban kezd­ték meg a küzdelemsorozatot. A XVI. belügyi spartakiádon, a Dynamo Berlin hatalmas sportcsarnokában a magyar fér­ficsapat játszotta az első mér­kőzést. Sajnos nem tartott so­káig! A csehszlovák együttes­nek mindössze 40 perc kellett ahhoz, hogy két vállra fektesse az U. Dózsát. Buda Hvezdá—17. Dózsa 3:0 (6, 7, 2) V: Suhulz, Schilbe (mindkettő NDK-beli). Buda Hvezda: Kroca, NOVOTNY, Halanda, RERABEK Slivon, Cifra. Cs: Répák, Lebl, Resch, Sykora. Edző: Paul Pirtuk. V. Dózsa: Kiss, Melkvi, Szabó, Varga, Daróczi, Kolozsi, Cs. Dvo­­rák, Tankó. Edző: Nagy István. Az eredmény alakulása. I. játsz­ma: 6:1, 10:1, 10:5, II.: 0:4, 3:6, 9:6, 10:7, III.: 5:0, 5:2. A magyar lányok késő este léptek pályára a hazaiak baj­nokcsapata ellen, s habár min­denki a Dynamónak adta a na­gyobb esélyt, némileg meglepe­tésnek számított az újpestiek gyors és rendkívül sima veresé­ge. Dynamo Berlin—UI. Dózsa 3:0 (1, 3, 11) V: Schlechte, Depes (mindkettő csehszlovák). Dynamo: CZEKAL­­LA, Lechmann, LANGANKI, SCHROEDTER, Mümmhardt, Bül­­le. Cs: Radnenweit. Edző: Siegf­­ried Köchler. II. Dózsa: Juhász, István, Szőnyi, FEKETÉNÉ, dr. Radnainé, Biszku Zs. Cs: Gallai­­né, Királyné, Tarócziné, Tóth. Edző: Hazsik Endréné. Az ered­mény alakulása. I. játszma: 0:1 10:2, 10:4, II.: 3:0, 3:2, 9:3, III.: 0:1, 8-1, 10:5, 13-9, 13:11. További eredmények. Férfiak: Dinamó Moszkva—Levszki Spar­­tak Szófia 3:2 (—11, 11, —11, 11, 1). Nők: Ruda Hvezda—Dinamó Bukarest 3:1 (—11, 13, 4, 8). Dina­mó Moszkva—Levszki Spartak Szófia 3:1 (10, 10, —11, 2). SZEMÉLYESK­IV. IFJÚSÁGI LAPKIADÓ VÁLLALAT hirdetési osztály Telefon: 116 • 660 BUDAPEST VI. Révay u. 16 nem. KÉZILABDA ELEGANT KUPA Torntagyőzelem - pontveszteség nélkül Sterbinszky a gólkirálynő Az N­TOKII napra maradt a l­L­U ULOU döntés! Mármint négy külföldi csapat számára, ők ugyanis hétfőn még helyosz­tó mérkőzéseket vívtak, „ki-ki” alapon. Nem úgy a mieink! Vá­logatottunk már az előző fordu­lóban behozhatatlan előnyre tett szert, így a zárómérkőzésen már — a szó szoros értelmében­ — játszott a franciákkal, került be a „nagybetűsök”, a csapat legjobbjai közé. Azerbajdzsán—Hollandia 19-18 (9-10). V: Ramp, Wehner (NDK- beliek). Ld: Korotkova 8, ill. van Beek 6. Csehszlovákia—NSZK 13-12 (5-7). V: Brecska, Soltész (magyarok). Ld: Kutková 3, Novaková 3, Bo­­kolová 3, ill. Berndt 3, Bock 3, Birnbaum 3. Az Elegant Kupa végeredménye 1. Magyarország 5 5 ------- 116- 68 10 2. Csehszlovákia 5 4 — 1 81-59 3. NSZK 5 3 — 2 78- 72 6 4. Azerbajdzsán 5 2 — 3 91- 90 4 5. Hollandia 5 1 — 4 70- 95 2 6. Franciaország 5 ------- 5 51-103 —­­ TIIDMNA gólkirálynője: STER­­fl Antin BINSZKY AMÁLIA, 31 góllal. A legjobb kapus: RENATE SCHULZKI (NSZK-beli). A legsportszerűbb csapat: HOLLANDIA. A torna válogatottja az újság,­írók szavazatai alapján: SCHULZKI (NSZK-beli) — GÁLHIDINÉ, KOROTKOVA (azerbajdzsáni), STERBINSZKY, ANGYAL, HOLAROVÁ (cseh­szlovák), BERNDT (NSZK- beli). Magyarország— Franciaország 26-10 (13-7) Fáy u., 800 néző. V: Harin, Serban (románok). Magyarország: Bonyhádi — GÁLHIDINÉ 6/3, Gódorné 11/4 (1/1), Vadászné 2/2, AN­GYAL 4/3 (1/0), STER­BINSZKY 8/6 (2/2), NYÁRI 5/4. Cs: Kocsisné 3/0, Kré­merné 3/3, Mihálykáné 2/1, Budai 0/0. Franciaország: Bourasseau — Pecout 2/1, Riselette 9/3 (1/0), Jacques 6/2, Pafort 4/0, Charrier 2/0, PENATI 5/4 (2/2). Cs: Ru­ckebusch (kapus), Nicaise 1/0, Trat 2/0, Garconnet 1/0, Pitrowarzick 0/0. _ A játékosok neve után: összes tiszta lövés/összes gól; zárójelben: összes 7 m-es/7 m-es gól. Kiállítás: Franciaországnál 2 perc. Gólszériák: 6—9. perc: 2-7. 6-2. 34—41. p.: 16-8. 20-8. 45 —50. p.: 22-10, 26-10. *7 non gólt a századik válo- L­­LDO­gatottságát ünneplő Gódorné Nagy Mariann lőtte, aztán — ha eleinte kicsit csikó, rogva is — beindult a „gólgépe­zet”. A 14. percben már eldőlt a mérkőzés (!), nyugodtan be lehetett vetni a csereembereket. Egyikük, Krémerné a nap — a torna? — gólját lőtte, kiszorí­tott helyzetből, a kapunak hát­tal állva talált a hálóba. A sok jó egyéni "teljesítményt" jelzi, hogy még ezzel a bravúrral sem JÉGKORONG Őszi Kupa - „nyári” folytatással A jégsportszövetség hétfőre írta ki a bajnokság előtti ,,bemelegí­tő” verseny, az Őszi Kupa jégko­rongtorna második fordulóját. Fél­­forduló lett belőle ... Dunaújvárosban a korábban az V. Dózsát is legyőző Székesfehér­vári Volán szerepelt és 9-2-es győ­zelmet ért el. A hétgólos vereség — nincs tévedés! — óriási siker a Dunaújvárosi Kohász korongozói­­nak, hiszen az első vidéki jégpá­lya első hokisairól van szó. És első olyan mérkőzésükről, amikor — egy 60 perces jégkorongcsatá­ban 10 gólnál kezdődik a nagy különbség! — egyenrangú ellen­fél. A forduló másik része annál szomorúbb! Az FTC—BVSC talál­kozó az első harmad után félbe­szakadt, mert a pálya állapota sportolásra alkalmatlan volt, a játékosok testi épségét veszélyez­tette volna a folytatás! A Magyar Jégsport Szövetség példás gyorsasággal intézkedett az üggyel kapcsolatban. Mindazokat, akik személyesen vagy levélben visszajuttatják a szövetségnek be­lépőjegyüket, ingyenesen vendégül látják az idény egyik legrango­sabb hazai válogatott mérkőzésén, a magyar—jugoszláv összecsapá­sán. A szövetség az adott esetben megtett mindent, amit te­hetett. SÚLYEMELÉS Tizennyolc csúcs dőlt meg az ifjúsági CSB-n Kirobbanó sikerrel ért véget az ifjúsági csapatbajnokság, amely két színhelyen, négy napon át zajlott. A küzdelmekben 25 vidé­ki és 10 fővárosi szakosztály 38 csapatot indított, s végül is 266 versenyző lépett a küzdőtérre. Az összes A-kategóriás — illetve a Kinizsi Húsoson kívül az összes B-kategóriás — szakosztály is legjobb fiataljaival képviseltette magát, s így a verseny az után­pótlás valóságos seregszemléjévé vált. Ezt bizonyítják az eredmé­nyek is. A négy nap alatt 14 vidéki és 3 budapesti versenyző felnőtt I. osz­tályú, 65 vidéki és 21 fővárosi in­duló pedig ifjúsági aranyjelvényes szintet ért el. Mindennek a bete­tőzését jelentette, hogy összesen­ 13 ifjúsági II. és 5 ifjúsági I. kor­­osztályos országos csúcs dőlt meg. Magasan kiemelkedett a me­­zőnyből a félnehézsúlyú Hlavati András (Bp. Honvéd), aki egyma­­ga 6 ifjúsági II. és 5 ifjúsági I. korosztálybeli csúcsot döntött meg a két fogásnemben és az össze­tettben. Ezzel a mezőny legjobb eredményét érte el: 335 (155, 180) — 1325 pont. A további csúcsok felállítói a következők voltak: Kovács István (Tatabányai Bányász), Orsós Ist­ván (Oroszlányi Bányász), Hor­váth Ottó (TAC) 2—2, Kiss Attila (Haladás VSE) 1 csúccsal. Az első helyen végzett Ha­ladás VSE versenyzői közül felnőtt I. o. eredményt ért el Galambos József (75 kg) 2­80, Hor­váth László (82.5) 295, Wöller Ta­más (90) 315, Kalmár József (90) 312 5 kg-os teljesítménnyel, ifjú­sági aranyjelvényes szintet teljesí­tett Kiss Attila (67.5) 255 és Ro­­tyis János (75) 275 kilóval. Érde­kesség, hogy még a hetedik ver­senyző, Oszkó István (67.5) is ifi aranyj­el­vén­yes teljesítményt nyúj­tott (250 kg).­A második csapatok közül Oroszlányé a 11., a DVTK-é a 13. a Haladásé a 16. helyen vég­zett. A négy nap egyetlen sajnálatos jelensége, hogy a Kinizsi Húsos, amely sokáig az élvonalhoz tar­tozott, egyszerűen nem tud lépést tartani a többiekkel. Már a felnőtt NB I-ből is úgy esett ki, hogy az őszi fordulóra nem tudott ki­állni, s most megint nem akadt legalább öt ifjúsági versenyzője, hogy elindulhasson. Elgondolkoz­tató eset, hisz a jól ellátott szak­osztály tagjaitól jó eredményeket várnának a sportág hívei. Érde­mes lenne megvizsgálni, hogy miért nem képesek erre. Országos ifjúsági csapatbajnok (az előbb említett versenyzőkkel): Haladás VSE I. 6068 p., 2. DVTK I. 5671, 3. Oroszlányi Bányász I. 5559, 4. Csepel 4851, 5. TAC 4694, 6. TBSK 4534 ponttal. Cserevonal Apróság: olyannyira, hogy legfeljebb egy-két figyelmes szemlélő vette észre. Az egyik magyar játékost kiállították. (Valóban úgy tűnt, ok nélkül.) Egy kicsit még vitatkozott a bíróval, az­tán annak rendje és módja szerint elindult az oldalvonal felé. Edzője pedig előrehajol­va, egyértelműen mutatta: a ,,cserevonalnál” hagyja el a játékteret, különben a bírók — a szabályok értelmében — esetleg újabb büntetést szabnak ki — a csapatra. Nos, nem volt sok foganatja a­ mutogatásnak... Amásig, olyannyira, hogy legfeljebb egy-két figyelmes szemlélő vette észre. De ha egy komoly nemzetközi tor­nán, mondjuk, egy bíró is felfigyel rá ... XXXV. 258. ♦ 1979. október 31 EREDMÉNYEK AUTÓSPORT A köd, az eső, a hideg miatt a híresen nehéz feltételű versenyek közé tartozik a Wartburg-rallye, amelyre ezúttal 22. alkalommal került sor. A 130 versenyző páros Eisenachból rajtolt és a rallye első körében 480 km-t, 8 gyorsasági szakaszt, valamint 10 speciális szakaszt kellett teljesíteniük. A kötelező pihenő után újabb 620 km, 8 gyorsasági és speciál szakaszon autózott a csaknem felére csök­kent mezőny. Az eisenachi célt végül csak 25 páros érte el. A magyar színeket képviselő ÁIFOR SC rallye csapata kitűnően szerepelt, hiszen a 13 klubcsapat közül a 3. helyen végzett. Kiemel­kedett a Fülöp, Galambos kettős teljesítménye, az abszolút sorrend 9. helyén végeztek. Dankward Fehr, a Wartburg gyár műszaki igazgatója, a verseny fővédnö­ke elismerő oklevéllel jutalmazta az Á­FOR csapatát abból az alka­lomból, hogy a klub megalakulá­sa óta valamennyi Wartburg-ra i­lye­n részt vett. Eredmények: 1090 kcm: 1. Krü­­ger, Krüger (Wartburg, NDK) 5758 ... 3. Weitold, Raffinger (Wartburg, Óbuda SC) 7068, 4. Papp, Korsós (Wartburg, AFOR SC) 7938. 1300 kcm: 1. Traibold, Charouz (Skoda 130 RS, csehszlo­vák) 5352, 2. Blahna, Raich (Sko­da 130 RS, csehszlovák) 5552, 3. Gerencsér,. Bognár (Lada, ÁFOR SC) 6786. 1600 kcm: 1. Weiss, Weiss (Lada, NDK) 5720, 2. ..Fülöp, Ga­lambos (Lada, magyar) 6246, 3. Rothe, Kulisek (Lada, NDK) 6931. Abszolút sorrend: 1. Stahowiák, Rosauski (Polonaisel­lenevel) 4756, 2. Hartwich, Wills (Wartburg, NDK) 5136, 3. Traibold, Charouz (Skoda 130 RS) 5352------ 9. Fülöp, Galambos (Lada, AFOR SC) 6246. Csacsóverseny: 1. Wartburg (Eise­­nach), 2. Barkas (Karl-Marx- Stadt), 3. AFOR SC. LABDARÚGÁS BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS Vasas—Hajdúböszörmény 2-0 (1-0). Hajdúböszörmény, 1200 néző. V: Csáki. Vasas: Mészáros — Tö­rök, Híres, Hegedűs, Rácz (Somo­gyi) — Halász, Müller, Zombori — Gass, Szebegyinszki, Izsó (Rixer). G: Izsó, Zombori. ★ ÖREGFIÚK BAJNOKSÁGA Kiemelt csoport: Vasas Ikarus— Ferencváros 3-3, Váci Húsos—BKV Előre 1-1, BVSC—Ercsi Kinizsi 0-0, Vasas—KISTEXT 0-0, Gázművek MTE—Kőbányai Lombik 5-3, KPM Vasúti Főosztály—ÉVIG 2-2. Hét közben: BKV Előre—KPM Vasúti Főosztály 1-1. Középcsoport: Elekt­romos—Pénzügyőr SE 1-1, Duna­keszi Konzerv—Középületépítők 2-0, Dé­keszi Vasutas—Műanyag 3-2, Telefongy.—Főv. Vízm. 0-0, Bu­dafoki MTE Kinizsi—Volánbusz 4-1, Beloiannisz—Gamma 1-4. Észa­ki csoport: Gödi TK—Gödöllői Va­sas 1-3 Vasas Láng—FŐTAXI 6-3, Budakalász—MEDOSZ ÉRDÉRT 1- 0, EMG SK—Zuglói Porcelán 0-2. Szabadnapos: Vegyépszer. Déli csoport. Törekvés—Bp. Vegyimű­vek 4-2. 22. sz. Volán—Postás SE 4-3. BKV Metró—Volán SC 2-3. Maeneza—Lőrinci Fonó 2-4. Ganz- MÁVAG—Soroksári VOSE 1-0. Ke­leti csoport: KELTEX—Diósdi Csapágygyár 3-1. Marcibányi SK— Apr. 4. Vasas 3-3. KFKI—Gép és Felvonó 2-1. MOM—B. Mechanika 2- 1. TFSE—Ganz Villamossági mér­kőzés elmaradt. Alicante. A női világbajnoki zónaközi döntő spanyolországi cso­portjában lejátszották a hatodik fordulót és befejezték az összes függőjátszmát. Ivánka Mária a 6. fordulóban — sötéttel — vereséget szenvedett a jugoszláv Prokopo­­vicstól, függőjátszmáiban Van der Mije és Baumstark ellen egyaránt döntetlent ér el. Jelenleg a táb­lázat hatodik helyét foglalja el. Két szovjet versenyző — Ah­il­­movszkaja és Gurieli — eddig ösz­­szes játszmáját megnyerte. A szovjet sakkozónők egymás ellen is teljes erőbedobással küzdenek, eddigi hat játszmájuk egyaránt döntéssel végződött. Rannika négy szovjet versenyzőtársával szemben 3:1 arányban alulmaradt. Ezzel kiesett a továbbjutásra esélyesek közül. 6. forduló: Prokopovics—Ivánka 1:0, Ahtimovszkaja—Fatalibekova 1:0, Lityinszkaja—Carraseo 1:0, Markovics—Ranniku 1:0, Baum­stark—Lemacsko 0:1, Shierenberg —Gurieli 0:1, Van der Mije—Garcia 0:1, Savereide—Vatas 1:0, Keller— Armas döntetlen. Függőeredmé­­nyek. 1. forduló: Baumstark—Sa­vereide 0:1, Ranniku—Fatalibeko­va 1:0, Armas—Carraseo 1:0. 2. forduló: Shterenberg—Carraseo 0:1, Lityinszkaja—Garcia döntetlen. 3. forduló: Baumstark—Shterenberg 0:1, Garcia—Keller 1:0, Vatas—Li­tyinszkaja 0:1, Carraseo—Fatalibe­kova 0:1. 4. forduló: Van der Mije —Ivánka döntetlen. Shterenberg— Fatalibekova 0:1, Gurieli—Carraseo 1:0, Baumstark—Prokopovics 1:0. Döntetlen: Keller—Vatai és Mar­kovics—Garcia. 5. forduló: Ivánka —Baumstark döntetlen: Prokopo­­vics—Shierenberg 0:1. Garcia—La­vereide 1:0, Vatai—Markovics 1:0, Rannika—Keller 1:0, Armas—Li­tyinszkaja 0:1, Carrasco—Ahli­­movszkaja 0:1, Fatalibekova—Gu­rieli 0:1. Döntetlen: Lemacsko— Van der Mije. A mezőny állása: Ahmilovsz­kaja (szovjet) és Gurieli (szovjet) 6—6, Lemacsko (bolgár) 5, Li­tyinszkaja (szovjet) 4.5, Garcia (spanyol) 4, Ivánka Mária 3.5, Baumstark (román), Fatalibekova (szovjet), Markovics (jugoszláv) és Lavereide (egy. áll.-beli) 3—3, Prokopovics (jugoszláv) és Van der Mije (holland) 2.5—2.5, Ram­­­­ku (szovjet) 2, Armas (kubai) és Vatai (japán) 1.5—1.5, Carrasco (chilei), Keller (ausztrál) és Shie­renberg (kanadai) 1—1 pont. ★ Országos csapatbajnokság: A va­sárnap lejátszott mérkőzések még nem közölt eredményei. I. osz­tály, 10. forduló: Miskolci MEDI­COR—Statisztika 6:5—6:5 (1) (Klu­­ger—Széll 0:1, dr. Perecz—Varas­­dy 0:1, Szurovszki—Zsinka 1:0). Debreceni Universitas—ZTE 6:8 (döntetlen: Filep—Portisch F., dr. Kovács Z.—Horváth T. Bánfalvi­­—Horváth Gy.). Honvéd Meresz­­tev SE—PMSC 9:5 (Sinkovits— Flesch 0:1, Musics—Karsa 1:0, Su­gár-Koszorús döntetlen), I. osz­tály, Keleti csoport, II. forduló: Debreceni Spartacus—BEAC 8.5:5.5, Miskolci Spartacus—Postás 5.5:8 5, Békéscsabai Előre Spartacus—Ma­kói Spartacus 10:5:3.5. Nyugati csoport: Törekvés—FTC 10:4, Kecs­keméti Tipográfia—MÉM 6.5:7.5, Kaposvári Hunyadi Vasutas—Győ­ri KTMF 5:9, BKV Előre—Komlói Bányász 9:5, Láng Vasas—Duna­újvárosi Papír 6:8. ★ Újvidék. A felszabadulási nem­zetközi verseny 10. fordulójában Faragó — világossal — legyőzte az egyesült­ államokbeli Browne nagymestert. A vezetést mester­­hármasával a rigai zónaközi dön­tőben jól szerepelt román Gheor­­ghiu vette át, 8 pontja van, az él­mezőny további sorrendje: Geller és Svesnyikov (szovjetek) 7.5—7.5, Kurajica (jugoszláv) 6, Gligorics (jugoszláv) 5.5 (1), Knaak (NDK- beli) 5 (1), Faragó és Browne 4.5—4.5 pont. A hajrához érkezett a teke NB I. A befejezés előtt három fordulóval az FTC férficsapata már bajnok, mivel behozhatat­lan előnnyel vezet. A bajnok­tól elszenvedett veresége el­lenére tartja második helyét a Pápai Vasas. A helyezésekért azonban még nagyon éles harc folyik. A nőknél az eddig vezető FTC nagy arányú vereséget szen­vedett Veszprémben,­­ riválisa, a Kőbányai Porcelán viszont 7 :1-re győzött otthonában, s ezzel át­vette a vezetést. NŐK Építők SC—Postás SE 6:2, 2545:2451. Psz: Borbélyné 464, Már­tonná 443, Csótiné 416, Banáné 417, ill. Szakál 451, Pozsonyiné 418. Bakony Vegyész—FTC 7:1 2536:2281. Psz: Zsoldosné 472, Radics 466, Csák E. 422, Némethné 420, Szöl­­lősi 339, 111. Sáliainé 428. SZEOL AK—Győri Richards 6:2, 2692.2287. Psz: dr. Révész 491, Gombos 429. Tomnáné 488. Szombathelyi *Cs. ill. Vajda 425, Lakos 424. BKV Előre—Kanizsa Sör 5:3, 2395.2342. Psz. Aimayné 450. Szabó 401. Pe­tévé 403. ill. Gerócsné 412. Tó­h 402. Nagy 411. Kőbányai Porcelán— Békéscsabai Előre Spartacus 7:T. 2593.7338. Psz: Holczerré 457. Ver,­né 460. Feketéné 465. Oroczné 4’*. Nagyné 411, ill. Kovár. 4)0 Postás * SE—Fran­zia Sör 6:2. 23­7.2217. Psz: Szakál 47­. Kovács 287 Pe­fmatim­­né 492, Pozsonyi 378, ill. Nagy 422, Gerócsné 409. FÉRFIAK FTC—Pápai Vasas 5:3, 5213,5123. Psz: Nagy 904, Csárnyi 895, Hor­váth 873. ill. Makkai 922, Lénárt 867, Horváth A. 863. Sabaria —Szolnoki MÁV MTE 7:1, 54650967. Psz: Németh 976, Szén­­falvi 948, Móricz 910, Szakács 894, Keresztes 890. ill. Bíró 865. Pécsi Gáz—BKV Előre 6:2, 5759,5587. Psz- Fenyősi 1018. Berta 988. Buda­ 964. Macusik 962. ill. Mede 990. Kiss 973. Győri Richards—Soproni Spar­tacus 6:2, 5295.5125. Psz: Máté 904. Bors­cs 889. Boros 874. ill. Gött’ 919. Löfffer 917. Postás SE—DELE® 3:5, 5203.5210. Psz: Szabó 918. Csi­szár 878. Lengyel 876. 111. Révész 932, Sötét 880. Bernáth 874. Kuharszky Zoltán, a Vasas fia­tal teniszezője, hollandiai körver­senyen szerepel. Az első két via­dalon a döntőig jutott, így már a további két verseny eredményé­től függetlenül jogot nyert a so­rozatot lezáró viadalon való rész­vételre, ahol már Grand Prix­­pontok szerzésére nyílik lehetősé­ge, s bekapcsolódhat a nagy nem­zetközi versenyekbe. KÖZLEMÉNY Játékvezetői tanfolyamot rendel a Budapesti Kosárlabda Szövetség November 12-ig lehet jelentkezni írásban, vagy személyesen a Váci u. 62—64. sz. alatt a szövetség he­lyiségében. Teke Őszi végeredmény Déli csoport 1. 22. sz. Volán9 1 2­34-1516 2. Soroksár9 6 1 229- 613 3. Ganz-MÁVAG9 6 1 215-1013 4. Törekvés9 6— 328-1212 5. Postás SE9 4 1 418-189 6. L. Fonó9 4— 515-198 7. Vegyiművek9 3 1 512-177 8. Magnezit9 3— 618-266 9. Volán SC9 2— 712-244 10. BKV Metró 9 1 — Keleti csoport 8 5-392 1. Ganz Vill.9 6 3 224- 815 2. KELTEX9 6 1 2­28-1413 3. Apr. 4. Vasas9 5 3 126-1213 4. MOM9 5 3 125-1313 5. Diósd9 4 1 413-109 6. Marcibányi9 2 4 317-318 7. TFSE9 2 2 510-266 8. Gép és Felv.9 2 1 620-215 9. KFKI9 1 3 5 9-205 10. B. Mechanika 9 11 Északi csoport711-283 1. Budakalász8 6 1 1­19- 613 2. 7. Porcelán8 5 2 1­28-1312 3. Gödöllő8 5 2 119- 612 4. V. Láng8 5 2 122-1412 5. Gödi TK8 3 4 119-1210 6. M. ÉRDÉRT8 3— 514-156 7. FŐTAXI8 1 1 615-263 8. Vegyépszer8 1— 719-352 9. EMG SK8 1 7 6-342 SAKK FÉRFIAK 1- FTC 19 17 2 107 : 45 34 2. Pápai Vasas 19 12 7 88 : 64 24 3. Sabaria 19 11 8 90 : 62 22 4. BK­V Előre 19 11 8 85: 67 22 5. Csepel 18 11 7 80 : 64 22 6. Pécsi Gáz 19 10 9 80: 72 20 7. DÉLÉP 19 10 9 76: 76 20 8. Sopr. SFAC 19 9 10 73: 79 18 9. Sz. MÁV MTE 19 8 11 63: 89 16 10. Győri R. 19 7 12 71: 81 11 11. Postás SE 19 5 14 49:103 11 12. MOM 18 2 16 42:102 1­0 TENISZ

Next