Népsport, 1980. december (36. évfolyam, 289-312. szám)

1980-12-01 / 289. szám

2 NÉPSPORT ÚSZÁS_________________________________________ A hölgyúszóktól az úszólányokig Lapozgatva bővel ezelőtti esemény, a pá­rizsi olimpia úszóversenyeinek beszámolójára lelünk. „Egyet­len hölgyversenyzőnk, Molnár Ella (200 m mell) éppen az úszóversenyek idejére betege­dett meg és már az előfutamok­ban kiesett.” Akkor szerepelt először ma­gyar hölgyúszó az olimpián. Legutóbb, természetesen éppen az idén, Moszkvában. A kez­det óta, persze sok minden vál­tozott. Hogy mást ne mond­junk, már van feszített vizű medence, elektromos időmérő, aztán az idén nem egy, hanem több versenyzőnk is rajthoz állt. A két olimpiában csupán any­­nyi a közös, hogy most sem volt magyar döntős. Aztán megintcsak a megsár­gult lapok, 1921-ből. „Az első női bajnokságon, 100 méteren Sellő Ilonka érkezett elsőként, de nem úszta meg a standard időt, és így bajnok nem lehe­tett.” (Egy évre rá Teichmann Darinka már ez időn belül ért célba, így ő lett első női baj­nokunk.) Azóta ezen a téren is történt egy és más, az idén például 12 számban avattak baj­nokot, de ha a világszínvonal­hoz viszonyítva most is szint­időket határoztak volna meg, néhány számban ezúttal sem oszthatták volna ki az érme­ket. Két-két eseményt vetettünk össze. Közben mi történt? A hölgyúszókból úszólányok let­tek. Hogyan álltak helyt ebben a gyakori „divatváltozásban” a mieink? Említettük kezdés nem volt valami biztató. (Négy év múl­va, 1928-ban Amszterdamban sem jutott döntőbe a két ma­gyar induló.) Némi késéssel is kezdődött idehaza a női úszó­sport. Holott évekkel korábban férfiúszóink már világszerte hí­resek voltak. Vagyis a század első harmadában készült sár­gás, merev, „beállított” képek­ről ránk néző, a mai kor ízlé­sével már kissé megmosolyog­tató, „buggyos” úszótrikós úszó­­hölgyeink nem sok szerepet ját­szottak a világ élvonalában, noha még nem sok ország küld­te medencébe lányait. A höl­gyek csípője akkor még szem­mel láthatóan szélesebb volt a válluknál, de hát a gépírás vagy a zongoraórák és a szertartá­sos vacsorák közti rövid idő­szak alatti úszkálgatás aligha járhatott különösebb alakformá­ló hatással. Ha akkor valame­lyik edző a mai erőfejlesztő gé­peket becipelte volna az uszo­dába, a kisasszonyok papái rendőri segédlettel távolították volna el a nyilvánvalóan köz­­veszélyes őrültet. A világ t­sza­­hölgyei között a mieink akko­riban „társalkodónők” voltak. Pedig akkor még — szerte a világon — a hölgyek csak ko­mótos iramban haladtak a medence két fala között. Az úszás a hölgyúszók korát élte, nőink is voltak, a mieink ki­szorultak a ruhatárba. Rómá­ban 1960-ban már csak Mada­rász Csilla és a két váltó négy év múlva Tokióban Madarász, Egervári és a­­ gyorsváltó volt döntős — a többiek nézők. De akkor a 25 éves Dawn Fraser (három egymást követő olim­pián nyerte meg a 100 m gyors­úszást), már nagymamának tűnt a mezőnyben, bár a 14 éves bajnokok kora még nem jött el. A 60-as évek második felé­ben ismét lendületet kapott női úszósportunk, már lányokkal, tinédzserekkel. Gyarmati And­­­reáék ismét „nyerő” emberek lettek. 1972-ben az olimpián négy úszólányunk és a gyors­váltó lett döntős. Gyarmati jó­voltából még egy ezüst- és­­egy bronzéremre is futotta. És ettől kezdve fokozatosan lefelé vitt az út. És míg az akkori olimpiákat (1968, 1972) egy-egy nagy egyé­niség fémjelezte (Debbie Meyer, Shane Gould stb.), az 1976-os montrealit úgy tartják majd nyilván, mint az NDK-beli lá­nyok nagy betörését. Aranyat érően tépték-szaggatták a vizet ezek a 14—15 éves lányok, ők lettek a főszereplők. És válto­zott az eredményes úszónők felépítése is. A mackós, széles vállú, hajókötélnyi izmokkal rendelkező versenyzők léptek a színre, de még megrettenni sem volt idő, mert szerencsére, már­is jelentkezett az az úszótípus, amely nyilván évekig az ideá­lis alkatú lesz. Az 1978-as VB-n győztes egyesült államokbeliek és a moszkvai olimpián feltűnt új NDK-beli világnagyságok is ilyenek. Vékonyka, nyúlánk, amolyan inas­ izmos „fajták”. Többek között Caulkins, Rei­­nisch, Geweniger és Woodhead a legtipikusabb képviselőik. A bajnoknők átlagos életkora némileg emelkedett, 16 év körü­lire, de ez még mindig azt je­lenti, hogy az úszólányok korá­ban vagyunk. [1980. MOSZKVA, 100 m gyors: Krause (NDK-beli) 54.79. 400 m gyors: Diers (NDK- beli) 4:08.78. 100 m hát: Reimseh (NDK- beli) 1:00.86.) A bajnoknők SSSSS, mi nem szólhatunk bele. Sőt, még a bajnoknők utáni mezőny­ből is kiestünk. A moszkvai olimpián 15 ország egy vagy több indulója szerepelt a 11 nyolcas döntőben. Közülünk senki. Ilyen szempontból Bul­gária, Costa Rica, Belgium, Csehszlovákia és Dánia is meg­előzött. Nem véletlen, hogy a további feladatok között a Ma­gyar Úszó Szövetség elnöksége és az edzőbizottság is kiemelt helyre tette női úszósportunk feltámasztását. [1980. Országos csúcsok. UK­ m gyors: Fodor Ág­nes 58.77. 400 m gyors: Gulyás Klá­ra 4:25.13. 100 m hát: Fodor Ágnes 1:04.21.) A mennyiség oldaláról néz­ve is, sajnos, van egy küszöb, amely a 16. életév körül kez­dődik! Elképesztően sokan hagyják abban ilyen korban az úszást. Általában ekkor lesz a zörgőcsontú, ceruzavékony ser­dülőből formás lány. Úszó szem­mel nézve viszont elnehezedő, kidolgozatlan izomzatú, ered­ményeikben — a legjobb eset­ben — megtorpanó versenyző. Iszonyúan nehéz feladat elé ke­rülnek ilyenkor az edzők. Nálunk csak néhányan „élik túl” ezt a kort. Ez, persze, nem valami magyar átok, hiszen az előző évek IBV-inek (14 éves korig indulhatnak) főbb szerep­lői közül is sokról akkor hal­lottunk utoljára. Néhány or­szágban jön helyettük bőven más, másutt — nálunk is — a megmaradóitokkal kell gazdál­kodni. Olyanféle csodákra, tíz­­tizenkét másodperces javulás­ra, mint amilyenre korábban Stille, az idén Reinisch volt ké­pes, mi nem számíthatunk. (IBV-s korában az előbbit­­ Verrasztó Gabi, az utóbbit Kál­mán Andrea még legyőzte, az­tán egy év alatt az említettek alaposan elhúztak a mieinktől.) A mi lehetőségeink és felfogá­sunk szerint ilyesmi nálunk el­képzelhetetlen. Csak éppen a tervezett és várható fejlődés is lelassult. Ami viszont már kö­zel sem törvényszerű. Kevés tehetségünk, nemzetközi szintű úszónőink van. Ilyenkor aztán a legkisebb formaidőzítési té­vedés már az egész magyar női úszósport megítélését, a nem­zetközi rangsorban elfoglalt he­lyét is alaposan megváltoztatja. Az említett országok „egykéi” is csak azért kerültek elénk, mert ezek az úszónők ,,hozni” tudták magukat. A tervek tehát egyértelműek: minden korábbinál jobban, egyé­nekre szabott edzésekkel kell felkészíteni úszólányainkat. A néhány számban tett ösz­­szevetés aligha kíván további indoklást. Kocsi Tibor [1924, PÁRIZS. 100 m gyors: Ethil Lackc (Íro­szal Államok) 1:12.4. 400 m gyors: Martha No­­ix'h­ua (Egyesült Államok) 6:00.2. 100 m hitt: Sybil Bauer (Egyesült Államok) 1:23.2) A nagy ugrás felszabadulás után történt. Kitűnő edzők, te­hetséges, áldozatkész verseny­zők kerültek színre és fokoza­tosan javulva versenyzőnőink az 1952-es olimpián imponálóan verték meg a világot. Helsin­kiben az öt számból négyben magyar győzelem született. Az akkorihoz hasonló fölény talán csak a moszkvai olimpián volt tapasztalható az NDK-beliek jóvoltából. Az akkori képeket nézve, a szemtanúkat hallgatva már jóval sportosabb alkatnak voltak szerte a világon az úszó­nők. Az időeredményeken is meglátszott ez, de ha valaki történetesen akkor már betöl­tötte a 20. esztendejét, nem kel­lett szégyenkezve, fej­rehúzott köpenyben járkálnia — lévén, hogy az indulók legtöbbje 20 éven felüli volt. Ezek az esztendők jelentették az úszónők korát. [1952, HELSINKI. 100 m gyors: Szőke Ka­talin 1:06.a 400 m gyors: Gyenge Va­léria 6 02.1. 100 m hát: Joan Harrison (Dél-Afrika)) 1:14.3] Ilyenek kezdtek szemtelenül IVcMJUU fiatal, 17 év körü­liek is a nagy versenyekre lo­pakodni. Nőttek az edzésada­­gok, erősödtek a lányok, új or­szágok léptek az élcsoportba. Mi udvariasan köszöntünk, és magunk elé engedtük őket. A táncteremből, ahol bálkirály­ XXXVI. 289. ♦ 1980. december 1 Egy hét Baranya megyében BÓLYI OLIMPIÁK A sporttörténészek nyilvántar­tásában az olimpiák címszó alatt az 1940-es esztendőnél az áll, hogy a nagy játék elmaradt. A Baranya megyei nagyközségben Bolyban cáfolják ezt a tényt, szerintük ugyanis volt „olimpia”, mégpedig Bolyban — minthogy egy lelkes fiatal pedagógus, Abai Ferenc megszervezte a falu fia­taljainak iku­solimpiáját, a mai tö­megsport elődjét. A hagyományok idáig nyúlnak vissza, így aztán érthető, hogy Baranyában a­­tömegsport szer­vezésében messze kiemelkednek a bólyiak. A MED­OSZ tömegspo­rtbizot­t­­ságának vezetője természetesen Abai Ferenc, igaz,­­most már nyugdíjasként. Az általa vezetett bizottság munkája viszont to­vábbra is olyan fiatalos maradt, mint annak idején ő volt. És amilyen az egykori „olimpiai” lendület. — Még­­mielőtt a jelenről szól­nék, hadd elevenítsem fel az el­múlt három és fél évtized né­hány állomását — kezdte a be­szélgetést Abai Ferenc. — Való­ban, mi már a felszabadulás előtt, ha nem is tudatosan, kí­sérleteztünk a tömegsport meg­honosításával. Azt szerettük vol­na, hogy lehetőséget biztosítsunk a falu fiataljainak a sportra, ez­zel kerüljenek közelebb egymás­hoz a különböző rétegek. A kí­sérlet hozott eredményeket, majd 1945 után teljes mértékben meg­valósultak az elképzeléseink. Ná­lunk az MHK nemcsak statiszti­ka volt, a falusi spartakiádot is piros betűs ünnepnek tekintet­tük. Bízom benne, hogy mindez nem tűnik szerénytelenségnek, de a sportvezetésnek sikerült magá­val ragadnia a f­iatalokat. Az öt­venes évek elején alapfokú üze­mi bajnokságokat rendeztünk t­ermelőszövetkezet, az akkor még állami gazdaság, valamint a község üzemeinek részvételével. Később a környező kis közsé­gek is csatlakoztak­ csapataik­kal. Jelenleg tíz sportcsoport működik a községben, ebből a legnagyo­bb bázis, az országos hírű mezőgazdasági kombinát néggyel képviselteti magát. Ja­nuártól decemberig megszakítás nélkül zajlanak a különböző versenyek. 1980-ban például 14 versenysorozat indult, illetve fejeződött be eredményesen. Van itt atlétikai verseny, alap­fokú teniszbajnokság, kispályás labdarúgás, kézilabda, aztán MHSZ-sportágak . . . Szóval, van választási lehetőség! És aminek külön örülünk, hogy nemcsak a fia­talok, hanem a középső korosztályok is képviseltetik magukat. Előfordult olyan is, hogy egykori tanítványom im­már felcseperedett fiával együtt lépet pályára. Mindennek na­gyon örülök, de személy sze­rint a legbüszkébb arra va­gyok, hogy nem szakadt meg a kisolimpiák sorozata. Az olimpiák évében a bólyi sporttelepen is felhúzzák a zászlót, és a községben honos olimpiai sportágakban külön vetélkedőt rendeznek az érme­kért. Az Abai Feren­c vezette tö­­m­egsportbizottságba valameny­­nyi üzem delegálta képviselőjét. Az év végén közösen értékelik az eredményeket és pontosan elkészítik a következő esztendő versenynaptárát. Még abban is előre megállapodnak, hogy me­lyik üzem milyen szintű szere­lésben lép pályára. Azon is rendszeresen törik a fejüket, hogy az egyébként is gazdag programot még tartal­masabbá tegyék. A közelmúlt­ban vezették be a szombati úttörő-sportnapokat, így az is­kolai testnevelés és sport mel­lett a hétvégeken is biztosítva van a legfiatalabbak testedzé­se. A forma is újszerű, hiszen a felnőttek sportcsoportjaihoz hasonlóan alakították az úttö­rők csapatait is. Mégpedig úgy, hogy kapcsolódnak a szülőkhöz, pontosabban azok munkahelyé­hez. (Például a mezőgazdasági kombinátban dolgozók gyerekei egy csapatban szerepelnek.) Bólyi kezdeményezés a diák- és nevelőotthonok megyei sport­napjának megrendezése. Amíg volt a nagyközségben középis­kola, addig középiskolások ré­szére is szerveztek versenyeket. Most az általános iskolák diák­otthonai találkoznak évente egy alkalommal Bolyban és több sportágban összemérik erejüket. És ha már a kezdeményezé­seknél tartunk, akkor külön kell szólni a sportkollégiumról is. Az elnevezésben van ugyan némi túlzás, de ez megbocsát­ható ... A községben lévő általános iskolás, nemzetiségi kollégium­ban erre a tanévre maradt tíz üres hely. Úgy határoztak, hogy az üres helyeket a környező kis falvakban lakó tehetséges spor­toló gyerekeknek adják. Így az­tán szeptemberben hat labdarú­gó- és négy atlétapalánta köl­tözött Bolyba, és kifogástalan körülmények között edzhet a MEDOSZ sportkör Szakosztá­lyaiban. Uszoda is... A versenyek lebonyolításá­hoz megfelelő létesítményekkel is rendelkeznek. A sportkör el­nöke, Gáspár Zoltán örömmel újságolta, hogy a közelmúltban adták át a labdarúgó edzőpá­lyát, a bitumenes kézilabda­­pályát, a teniszpályák száma kettőről háromra emelkedett, rendbehozták a futópályát és befejezéséhez közeledik az öl­töző korszerűsítése is. Mindez helyi erőből­­ készül, a bázisvállalatok támogatásá­val! Az iskola tornacsarnokában is helyet kap a tömegsport, egy­re népszerűbb az asszonytorna. Hamarosan átadják az iskola szomszédságában az uszodát, és így a testnevelés órák prog­ramjába beiktathatják az úszás oktatását is. Már volt arról szó, hogy a MEDOSZ sportegyesületet a nagyközség valamennyi üze­me támogatja, de a legtöbb se­gítséget a mezőgazdasági kom­bináttól kapják. 414 A sport műhelyeiben Lejárt a türelmi idő ÖKÖLVÍVÁS A gyümölcsök néha csalókák. Kívülről tehet na­gyon szép, pirospozsgás, kemény héjú, hogy öröm kézbe venni. Ez azonban még vajmi kevés ahhoz, hogy jóízűen harsogjon a fogunk alatt az egész gyümölcs. Ha­­oltt­­agbeisül, a magháznál v­alami nincs „rendben”, az megkeserítheti már az első fa­latot. A Bp. Honvéd ökölvívó szak­osztálya ilyen gyümölcs ... Mielőtt azonban jelen problé­máit, gondjait és, természete­sen, eredményeit néznénk, pör­gessük vissza az­ idő kerekét. Tegyük ezt, mert a múltból vett példák, tények szinte már választ is adnak a mostani, a napi kérdésekre. A hullámzás évei 1975: „Minden gond és prob­léma ellenére eredményes évet zártaink. Vers­enyzőink a hazai és a nemzetközi küzdelmekben helytálltak" — „Az utánpótlás területén biztató a helyzet”. 1976: „Az olimpiára kiutazott nyolc versenyző közül négy egyesületünket képviselte. Saj­nos szereplésünket nem kísérte öröm, ugyanis helyezés nélkül tértek haza." — „Az OB-n hét bajnoki aranyéremmel vigaszta­lódhattunk.” — „A serdülő kor­csoport újra lépett egyet elő­re.” — „Az ifjúságiak tartják az elért, jó szintet”. 1977: „A felnőtt csoport tel­jesítményét ellentmondások jel­lemezték: az EB-­n egy ered­ménytelen versenyző képviselte színeinket, míg a Honvéd Ku­pán és a hadsereg-spartakindon kiemelkedően szerepeltünk.” — „A serdülő részlegnél minősé­gi megtorpanás állt elő.” — „Az ifjúsági csoport teljesítmé­nye messze elmaradt az egy éve még valósnak tűnt terve­zettől”. 1978: „Ez az év a múlthoz képest fejlődést eredményezett. Nemzetiközi viszonylatban is feljebb jutottunk.” — „A ser­dülő csoport múlt évi megtor­panása feloldódott.” — „Az if­júsági részleg sikeres évet zárt”. 1979: „A szakosztály nemzet­közi eredményessége elmaradt a várakozástól.” — „A serdü­lők teljesítménye féloldalas." — „Az ifjúsági részleg túlteljesí­tette a kitűzött célokat", összegezve. „Eredményesség­ben az alábbi képeit mutatja a szakosztály: a felnőtt csoport nemzetközi eredményességi gör­béje — a belső hullámzáson túlmenően — lefelé tart ... Az utánpótlás eredményességi gör­béjével bármely hazai szak­osztály elégedett lenne.” A fent Levit, a Bp. Honvéd öt nőrvívó-szakosztályának 1981— 85-re szóló tervéből vett érté­kelő részletek csak 1979-ig be­zárólag vázolták az ökölvívás helyzetét a­­piros-fehéreknél. Az idei versenyévadról ebben a be­számolóiban — miután akkor még tartottak a pontszerző, bajnoki küzdelmek — nem esett szó. Az edzés becsülete Az idén, figyelembe véve a hazai versenyeket, nem ma­rasztalható el a Bp. Honvéd gárdája. A felnőttek két, a ju­niorok három, az if­júságiak két, a serdülők pedig három bajnoki aranyérmet szereztek és ezzel toronymagasan a legjobb hazai egyesületnek bizonyultak. Ha csak ezt tekintenénk, ró­zsás lenne a kép. A magyar sport vezetése azonban más — magasabb — mércét állított a piros-fehérek öklözői elé. Azt, hogy nemzetközi versenyeken is bizonyítsanak, öregbítsék a szakosztály egyre jobban köd­­bevésző hírnevét. Nos, az olimpián a szakosz­tályból mindössze egy verseny­ző lépett iszorítóba — pont nél­kül maradt. A junior EB-n négyen képviselték a szakosz­tályt — pont nélkül. A Hon­véd Kupán nyolc kubai arany született — honvédos, egy sem. Az eredményesség tehát me­gint csak hazai vizekre szorít­kozott. Azokra a hazai vizek­re, amelyeknél a Bp. Honvéd­­nak — lévén A-kategóriás, nem­zetközi feladataikka­l „megbí­zott” szakosztály — jóval töb­bet kellene letennie a sportág asztalára. Első kérdésként — logikus módon — az okok merülnek föl. A sok apró-cseprő, bizo­nyítványt magyarázó szó helyett nézzük a tényeket.­­ A Bp. Honvédban folyó szakmai munka nemhogy a nemzetközi színvonal alatt marad, de még az itthoni kö­vetelményeknek sem felel meg teljes mértékben. A szakosz­tályban jelenleg öt edző tevé­kenykedik — beleértve ebbe az összes korosztályt. A felelősség tehát megoszlik. Jelenleg azon­ban nincs olyan edző, aki ve­zéregyénisége lehetne a szak­mai munkásnak, aki megszab­ná a profilját az edzéseknek, a tervszerű, korszerű edzés­munkának. A felnőtteknél a közeljövőben várható edzőcsere talán megol­dást szolgáltat a fent leírt gon­dokra . . . " Az edzésmunka mellett az edzésfeltételek sem érde­melnek jeles osztályzatot. Pedig az „adok-kapok” igazságához ez elengedhetetlenül hozzátartozik. A jelenlegi körülmények között — a jelenlegi edzésmunkával — veszélybe kerülhet akár a hazai hegemónia megtartása is. Az új, Klapka utcai edzőterem egy fa­lat kenyeret jelenthet a szakosz­tálynak. Tulajdonképpen ennek a két problémának a megoldása kiutat mutat, az egész szakosztály jö­­vőjéit illetően. A szakosztály szaktanácsadó­ja, Énekes Árpád mondta a na­pokban : „Azt kell elérnünk, hogy ismét becsülete legyen az edzés­nek, hogy ismét rang legyen ök­­lözőnek lenni a Bp. Honvédban.” Nem nehéz levonni a követ­keztetést. Ha ez teljesül, ismét édes, élvezhető lesz az a bizo­nyos alma ... Összefogásra van szükség Ehhez azonban az is szüksé­ges, hogy a szakosztály minden tagja a versenyzőtől a szakosz­tályvezetésig — az egyesületivel együtt a jelenleginél többet te­gyen a közös célok, elhatározá­sok megvalósítása érdekében. Mert bár cikkünkben nem tér­hettünk ki minden meghatározó tényezőre, ebben a sportközös­ségben is — mint ahogy minden sportközösségben — sokszor je­lentéktelennek látszó mozzanato­kon múlhat a siker. Nyilván nem lehet egy vagy két ember nyakába varrni a ha­nyatlás o­kait. Ilyen törekvést nem is tapasztaltunk, s ismerve a Bp. Honvéd energikus, szak­szerű tevékenységét, bízvást re­mélhető, hogy a piros-fehérek ökölvívói a pillanatnyi megingás után — ahogy sokszor a szorí­­tóban —, önmagukat szinte fe­lülmúlva, döntő fölényes sikerek kivívására lesznek képesek. Róth Ferenc ­ A kombinát vezetői szív­ügyüknek tekintik a sportot. Er­ről tanúskodnak dr. Cseh Sán­dor vezérigazgató-helyettes sza­vai is: — A kombinát vezetése igyekszik súlyának megfelelően kezelni a­­tömegsportot. Az egészséges életre való nevelés érdekében nekünk is meg kell tennünk mindent, biztosítani kell a szükséges támogatást, így aztán a kombinátnál létre­hoztuk a tömegsport-bizottsá­got, amelyben képviseltetik ma­gukat a szakmai vezetés mel­lett a társadalmi szervek. Ez a bizottság szervezi a vállalaton belüli rendezvényeiket és részt vesz a MEDOSZ sportegyesü­let tömegsportmunkájában is. A kombinát hagyományos sport­napjain több száz dolgozónk vesz részt. A sportra fordított összeg meghaladja a félmilliót, de egyéb módon is nyújtunk segítséget. Gépjárművet biztosí­tunk az utazásokhoz, szocialis­ta brigádjaink segítenek a pá­lyák építésében, korszerűsítésé­ben. Felvetődhet a kérdés, ka­matozik-e nekünk ez a befek­tetés? A válasz egyértelmű igen. Szerencsére, a mezőgazdaságból egyre inkább kiszorul a nehéz fizikai munka. De a gépesítés egyben a­zt is jelenti, hogy bi­zonyos egyhangú, monoton munkafolyamatok alakulnak, ki, és ezeknek a munkásoknak szükségük van ma már mozgás­ra, testedzésre. Ha ez biztosí­tott, akkor biztosítva vám egy­ben az egészséges munkaerő is. Aztán itt van a fiatalok kérdése. Ahhoz, hogy megtart­suk a­­kombillátbam a fiatalo­kat, különböző lehetőségeket kell biztosítani a számukra. Ilyen lehetőség a sport is. A dolgozóink átlagéletkora har­mincöt év körül van. Ezzel már választ is adtam a kér­désre. Mi pedig­­ fontos választ kaptunk. Lázár Lajos

Next